Tolna Megyei Népújság, 1959. szeptember (4. évfolyam, 204-229. szám)

1959-09-23 / 223. szám

TOLWA ÍIWí"! NlíiTtJS/lG

PILLANATKÉPEK:

A vezetőségválasztó taggyűlésekről

Ahány vezetőségválasztó taggyűlés, annyi kedves kis epizód. Az úgynevezett „kényesebb"’ történetkék közül említek meg néhányat. Olyanokról akarok Írni, amelyek „intim ügyeknek” látszanak, de lényegüket tekintve mégis tanulságként szolgálhatnak sokak számára. És mivel tulajdonképpen nem az a lényeges, hogy kik az epizódok főszereplői, hanem az, hogy mi a tanulság az esetekből, a szereplők nevét nem írom ki.

NEM VAGY KAKUKKFIÓKA

A megye egyik legnagyobb termelőszövetkezetének vezetőségválasztó taggyűlésén történt. A titkár beszámolójában a párton belüli egységről beszélt és megállapította, hogy a legnagyobb fokú egység uralkodik. Csak az a baj — mondotta —, hogy a két legaktívabb elvtársunk között személyes ellentét van.

A Vita során az egyik elvtárs feltette a kérdést:

— Hogyan lehet ellentét olyan kommunisták között, akik vállvetve harcolnak a közös ügyért.

A „haragosok” közül a sértett fél felállt és azt mondta:

— ötvenegyben, amikor igazságtalanul kizártak a pártból, M. Lajos azt mondta nekem, hogy én kakukkfióka vagyok. Azóta bennem van ez a sértés és nem tudok barátilag közeledni M. Lajos felé.

— Hát ezért haragszol? — tört ki M. Lajosból a kérdés.

A megsértett bólintott.

— Akkor én a tagság előtt most bocsánatot kérek tőled, amiért ilyen marhaságot mondtam rád. Te ötvenhatban bebizonyítottad, hogy nem vagy kakukkfióka, — kiáltotta M. Lajos felvidult arccal.

A vége az lett, hogy a két elvtárs összeölelkezett és a taggyűlésen résztvevők tapssal pecsételték meg a helyreállt barátságot.

TÖBBÉ NEM JÁROK TEMPLOMBA

Az egyik dohánybeváltó üzemben javában tart a taggyűlés. Nemhiába dohánybeváltó üzemről van szó, a dohányfüst olyan sűrű, hogy szinte vágni lehetne.

Szó esik a taggyűlésen a vallás kérdéséről is, amely a kommunistákra nézve nem magánügy.

Váratlanul feláll egy fekete fejkendős munkásasszony, akiről paraszti öltözéke után ítélve látszik, hogy nemrég kerülhetett az üzembe.

— Én, elvtársak megfogadom, hogy nem megyek többé a templomba. Húsvétkor voltam utoljára. Többet nem teszem be a lábamat.

Az asszony arca ünnepélyes. A körülötte ülők némi kis csodálkozással tekintenek rá.

Hat nemzedék táncol

S

ok-sok hagyománya van Madocsánalc, ennek a kis Tolna megyei besenyő falunak. A hagyományok közé tartozik, hogy szeretnek énekelni, táncolni, zenélni, de a maguk ősi, régi módján. Míg régen csak maguk között szórakoztak vele, s ha nem jön az elmúlt évtized világforduló eseménye, tán hírmondója sem akad a régi tánc- és zenekultúrának.

Az utóbbi években így elevenedett fel Madocsán a Szin- taiék, a János Istvánok és a még előbbiek öröksége. A régi kultúrcsoport fiatal tagjai szüleiktől vették át, s azok a még előbbiektől. Azóta a szűk falusi keretet áttörve a környék, a megye különböző helyeit is felkeresték művészetükkel. S legutóbb a filmesek is megörökítették őket. Mert a régi tánc- motívumok, a zenéjük régi erős, finom tempója mellett megtalálhatók a ládák, szekrények mélyén a régi kivarrt ingek, zsinóros mellények, nadrágok és női holmik is.

Mindezeket Seregi Lajossal folytatott beszélgetésem alkalmával tudtam meg. ö ugyanis a zenekar egyiy prímása. Nem dicsekvésből mondta, csak mint tényként állapította meg, hogy a környéken pedig nincs ilyen paraszt zenekar mint az övék. S amint őt magát, a kezét, a paraszti munkában kidolgozott kezét nézem, ha nem hallottam volna is elhiszem mondását: »Szeretnek

bennünket itt, mert abban a régi, finom, erős tempóban ját- szunk«. Érdekes, hogy a cigányzene nem, de a jazz meg tudott honosodni itt.

És hogy mennyire megnövekedett e hagyomány tisztelete és folytatása, azt mi sem bizonyítja jobban, mint az a hat nemzedék, amely különösen a népfront segítsége nyomán éleszti, eleveníti a régit. Seregi Lajos szavaival élve azért „hogy megőrizzük a falu régi hagyományait, s magunk is gyö nyörködjünk és másokat is részesítsünk benne«.

Hogyan kell érleni a hat nem zedékeí? Erys-erű ez. hisz a csoporti" - •'•"'V "c'v" van o

falu anr' "’t. * ncolnak az 5—0 evesek éppúgy,

mint a 10—12 évesek, vagy a 18—20, a 30—iO év körüliek, de az ötvenesek szintén a hetven körüliekkel együtt. Molnár Gergely bácsi például már közel. van a nyolcvan évhez, de Tolnai nagypapa is 73 éves.

Legutóbb Pakson és Bölcskén szerepelte^ nagy sikerrel. Nem kis dolog ez, hiszen a paraszti munkában elfáradt, kora reggeltől késő estig a mezőn, a földeken dolgozó emberek a hagyomány ébrentartásáért szívesen vállalják a próbákkal, az előadásokkal járó fáradalmakat. S hogy nem eredménytelenül, azt a fentieken'kívül mutatja a legutóbbi járási kulturális seregszemlén elért első helyezésük is.

A további tervekről így beszél Seregi Lajos. — Most készülünk a Madocsai lakodalmassal, hogy Sztálinvárosba látogassunk el. Aztán — teszi hozzá — fel kellene újítani a ruhatárunkat is, mert a régiek lassan elkopnak, de a gyerekek nek ü akarunk venni új ruhákat, csizmákat.

Van tehát az öröm mellett gond is. De a beszélgetés nyomán az a biztató érzésem támadt, hogy akik ilyen lelkesen fognak a jó ügyhöz, további sikereket könyvelhetnek majd el.

(Sz)

Ahogy a taggyűlés véget ér, odamegyek hozzá és megkérdem:

— Hisz az Istenben?

— Még nem jutottam el oda, hogy tudományosan meg tudnám magyarázni, hogy van-e, vagy nincs, de úgy hiszem, hogy nincs, mert ha lett volna, akkor nem tűrte volna, hogy a nép olyan nagy nyomorban éljen a múlt rendszerben, — válaszolja kérdésemre és a körülötte ülő asszonyok bólogatnak szavaihoz.

A „SZERÉNY EMBER”

A „szerény ember” mindaddig szótlanul ült a falu kommunistáinak tanácskozásán, amíg a nevét meg nem említették. Aki a nevét említette, bíráló szóval illette. Elmondta róla, hogy nagyon rendes elvtárs, dolgozik is a pártnak, de képességeihez mérten az apró- cseprő munka mellett funkciót is vállalhatna magára.

A „szerény ember” felállt és azt mondta:

— Hát csak nem képzelik az elvtársak, hogy olyan szerénytelen vagyok, hogy funkciót kérek magamnak? Én szerény ember vagyok és csak akkor fogadok el funkciót, ha azt a többiek is úgy akarják!

Nagy csend következett. Aztán a jelölések jöttek sorra. Legnagyobb csodálkozásomra a „szerény embert” harmadiknak jelölték az új vezetőségbe. Meg is választották. Ahogy hallottam, a vezetőség- választás után nagy lendülettel látott munkához.

Haypál Tibor

Erről lés beszélni kell

K humanizmus

Az elmúlt napokban levél érkezett a megyei nőtanácshoz. A levél íróját nem ismerem, de a levél tartalma arra kötelez, hogy ne hagyjam válasz nélkül.

A levél többéit- között ezt tartalmazza: -Kórházban feküdtem, ahol megismerkedtem X bácsival, aki szintén betegen feküdt ott. Beszélgetés közben ezt tudtam meg. Többször operálták, dolgozni már május óta nem tud. Felesége a két gyerektől nem dolgozhat. Olyan természetű embernek ismertem meg, aki nem panaszkodik, problémájáról nem szeret beszélni.

Az egyik látogatási napon ő is nagyon várta feleségét, aki nem jött. Miért? Mi sejtettük, hogy an.’ ági gondok miatt, ö nyugtatta magát, hogy -biztosan a gyerekek miatt«. A hosszas betegség kis tartalékjukat felemésztette.

Éltkor megfogadtam, ha kijövök a kórházból felkeresem a megyei nőtanácsot, nyújtsanak segítséget a megszorult családnak. Számtalan módja van annak,’ hogy a bajbajutottakon segítsünk.

Kérem a megyei nőtanácsot és a vöröskeresztet vizsgálják meg a problémát, bizonyosra veszem, hogy a család hálával fogadja. Érzik majd, hogy problémájukkal nem állnak egyedül, így a nehézségek elviselése is könnyebb lesz számukra. Érezni fogják, hogy ebben a társadalmi rendszerben segítségére sietnek a rászorulóknak. örömmel venném,

ha tájékoztatnának arról, tudtak-e segíteni a családnak".

Eddig szól a levél, de ami mögötte van, sokkal többet mond ennél. Mélységes emberi humanizmus árad a levél minden sorából! Az embertársi törődés s segíteni akarás szép példája ez A levél írója maga is beteg ember, mégsem megy el szó nélkül embertársa problémája mellett.

Neveket tudatosan nem írtam. Azt hiszem így is magára ismer a levél írója, akinek nyílt levélben adunk választ. Igen, törődünk a családdal, segítünk, mert a mi társadalmunk nem hagy magára senkit. A mi társadalmunk erős, képes arra, hogy segítsen, hogy mélységes humanizmusával kinevelje az új, a szocialista ember típusát. Azt az embertípust, akiben megvan a hajlam az embertársaival való törődésre, az egyéni problémák mellett a közösségi problémák ir. nti érdeklődésre.

Ez jellemzi levélírónkat is, akinek ezúttal is köszönetét mondok és mielőbbi gyógyulást kívánok neki.

Felhívtuk a figyelmét annak a szervnek, melyhez tartozik az említett beteg és ígéretet kaptunk arra, hogyr megnézik, milyen segítséget tudnak számára biztosítani. A megyei nőtanács tagjai pedig lakásán keresik fel és megtalálják a segítés megfelelő módját.

(T)

Teremtsünk rendet a huligánok és verekedik gyülekező helyén,

a szekszárdi „llkovics“-iian

— Uram, a késemért jöttem.

— Hol hagyta?

— Egy matróz hátában...

Azt hiszem, valahogy így kezdődik ifjúkorunk egyik izgalmas olvasmánya, „Piszkos Fred, a kapitány”, néhai Rejtő Jenő tollából, aki a nagyobb hangzatosság,

— s valószínűleg a nagyobb keresettség iránti igény is közre- játszot ebben — kedvéért P. Howard néven is jelezte a detek- tívregényeket remekül parodizáló könyveit.

Miért hozakodok elő éppen Rejtő Jenővel, szellemi szülöttével, Piszkos Fred kapitánnyal, meg a késsel, amelyet gondatlanul egy matróz hátában hagyott a szórakozott késelő?

A minap egy férfi arról beszélt, hogy egy balhoroggal hogyan terített le valakit a szekszárdi „II- kovics”-ban, mások azt mondják

— idézve a régi mondást —, dobj be egy baltát, ha senki nem dobja vissza, bemehetsz. De nem árt, ha előtte boxleckéket veszel, vagy elsajátítod a cselgáncs legfontosabb alapelemeit, esetleg

Tanulságos számtani művelet

A francia munkáltatók lapja a "Revue du Patronat francais« írja:

»1954-ben egy tisztviselő, aki 350 000 frankot keresett, 13 000 frank adót fizetett. 1959-ben, hogy ugyanekkora vásárlóereje legyen, 455 000 frankot kell keresnie, amiből azonban 28 750 frank adót kénytelen lefizetni.

Ez azt jelenti, hogy az adózás 121 százalékos emelkedést mutat, míg a frankot csupán 30 százalékkal devalválták".

Ezekből a számokból nyilvánvalóan kitűnik, hogy a fizetésből élőír kereseti adója öt év alatt több mint a duplájára emelkedett.

Botrányos az iskolai étkeztetés Angliában

Az angol szülők kétségbeesetten panaszkodnak, hogy gyermekeik az iskolákban rendkívül silány minőségű étkezésre kényszerülnek. Az angol iskolákban általános szokás, hogy a gyermekek zöme az iskolában ebédel. Minél »előkelőbb" egy iskola, —

állapítják meg a felháborodott szülők — annál szörnyűbb a gyerekek kosztja. Jobbára mó- csingos marhahúson és ragadós rizspuddingon tartják a gyermekeket. A sajtóban most kampány indult az iskolai étkeztetés megjavítására.

megteszi egy ólmosvégű bot a belsözsebben, aki szegényesebb készségekkel is beéri, legalább egy disznóölőkést vigyen magával.

De félre a tréfát és élcelődést. Mert a tréfa jó dolog ugyan, mosolyogni mindannyian szeretünk, de ha halálosan komoly dolgokról van szó, nem ildomos az élcelődő hang. Az ügy pedig, amiről a későbbiekben szó esik, komoly. S legfeljebb a véletlennek, vagy a jószerencsének köszönhető, hogy eleddig nem vált „halálosan” komollyá.

Szekszárdon az utóbbi időben — hála a rendőrség éberségének és mindenekelőtt hála a légkörnek, amely egy sereg megátalkodottnak hitt embert is visszatérített már a becsületes útra —, elszoktunk a verekedésektől. Egyre szórványosabb esetekkel találkozni csak. A város belterületén levő vendéglők csendesek, az emberek kultúráltan viselkednek, kultúráltan szórakoznak, sőt aki mulatni érez éppen kedvet, azt is kultúráltan csinálja. De a külterületeken nincs minden rendjén. S különösen igen kevés van rendjén a Mátyás király utca végén, a vasúti átjáró mellett levő kocsmában. Itt gyülekezik rendszeresen a város alvilága, a lumpenproletárok, s a cigányság alja, akik még ma sem hajlandók beilleszkedni a becsületes emberek társadalmába, szinte törvényen kívülinek érzik magukat, renitenskednek, botrányokat okoznak, verekednek, huligánkodnak.

A város többi vendéglői, azzal, hogy ezek az elemek ide tömörülnek. megszabadultak egy nyűgtől, ami örvendetes. S hogy ezeket az embereket is ki kell szolgálnia a vendéglősnek, amíg nem részegek, vagy nem izgágák, természetes. De a legtöbbször részegek, s ha részegek, ak* kor izgágák, renitenskedők is. Most aztán mit lehet tenni? Az újságíró nem tud receptet adni, jószerint még tanácsot se nagyon. De különben is, az összes illetékes szervek, a tanácstól kezdve a rendőrségen keresztül a szóban forgó vendéglőt üzemeltető íöldművesszüvetkezet vezetőségéig mindenki jószándékkal és lelkiismerettel töri a fejét a megoldáson. A megoldás azonban — ezt be kell látni —, nem könnyű dolog. A riporter a tények bemutatása mellett legfeljebb annyit tehet — és ez kötelessége is —, hívja fel a rendőri szervek figyelmét a nagyobb szigorúságra. Erre egyébként már nincs is szükség, mert az intézkedést a rendőrőrs megtette s a huligánok és rendbontók legnagyobb bánatára elmondhatjuk; a jövőben az eddiginél is nagyobb figyelmet fordítanak erre a kocsmára s szigorúbbá teszik a rendetlenkedők elleni eljárásokat is. '

De hívjuk fel a figyelmet arra is, hogy a környéken lakó rendes emberek, akik maguk is be-betérnek ide egy pohár sörre, vagy fröccsre, jó szóval, szép szóval, figyelmeztetéssel, neveléssel igyekezzenek normálisabb állapotokat teremteni. S végül a földművesszövetkezet is követeljen nagyobb rendet, teremtsen olyan tiszta, rendezett környezetet, amelyben a legtöbb embernek eszébe se jut rendetlenkedni, ha pedig mégis akad ilyen, hát a rendőri szervekkel karöltve a leghatározottabban, kíméletlenül járjanak el velük szemben.

összegezve: a leghatározottabb intézkedéseket a huligánokkal, a verekedőkkel, a botrányokozókkal szemben.

(—ei)

— A nagydorogi tanács dolgozói felajánlották, hogy társadalmi munkában egy napot közösen vesznek részt a község járdaépítési munkálataiban,

— Ülést tartott a Magyar Vöröskereszt megyei elnöksége. A beszámolót Pánczél Gézáné, a vöröskereszt megyei titkára tartotta. Részletesen beszélt a soron levő feladatokról,