Tolna Megyei Népújság, 1959. szeptember (4. évfolyam, 204-229. szám)
1959-09-03 / 206. szám
2 1959. szeptember 3. TOLNA MEGYEI NEPÜJSÄG Eisenhower megérkezett Párizsba London (MTI): Eisenhower hatnapos angliai látogatásának búcsúakkordja volt az a vacsora, amelyet kedden a londoni amerikai nagykövetségen adott világ- háborús bajtársai tiszteletére. A meghívottak között jelen volt Churchill, valamint Montgomery tábornagy is — akiről az AP nem felejti el megemlíteni, hogy tavaly kiadott emlékirataiban erősen bírálta Eisenhower háborús stratégiáját és háború utáni politikai vezetését. Drew Middleton, a New York Times londoni tudósítója szerint Eisenhower és külügyminisztere a Macmillannel és Selwyn Lloyddal folytatott megbeszélésein elutasította a csúcsértekezlet mielőbbi megtartására vonatkozó angol javaslatokat. A tudósító azt írja, hogy amerikai és angol diplomáciai körökben kijelentették, „az elnök angliai tartózkodása idején folytatott barátságos vita” után sem változott meg az Egyesült Államok és Anglia álláspontja a csúcsértekezlet kérdésében. A londoni Daily Mail tudni véli, hogy Eisenhower és Macrpil- lan azt tervezi, meghívja Francia- országot az angol—amerikai „atomklubba’1, ha de Gaulle megígéri, hogy az eddiginél, szorosabban együttműködik a NATO-val. UÖMA Segni olasz miniszterelnök és Pella külügyminiszter ma Párizsba utazott, hogy Eisenho- werral és de Gaulle-lal találkozzék. .Az olasz minisztertanács kedd este ülést tartott és jóváhagyta az Qlasz veztőknek a párizsi megbeszéléseken folytatandó politikáját. Az ülésről kiadott közlemény megállapítja, „külpolitikánk alappillérei a NATO és az európai egység támogatása”. NEW YORK A New York Times és a New York Héráid Tribüné szerdai szó-, mában újból megállapítja, hogy az elnök európai utazásának legnehezebb része a de Gaulle tábornokkal való találkozás lesz. A megtárgyalásra kerülő prob lémák rendkívül nehezek és igen mélyen gyökereznek. Ez azt jelen • ti, hogy ha a barátságos viszony fitogtatásával akarják őket eltakarni, akkor semmit sem oldanak meg —-írja vezércikkébe^ a New York Times. Eisenhower Párizsban London (Reuter—AFP): Eisenhower elnök repülőgépe szerdán reggel magyar idő szerint 9 ón; Súlyos a helyzet Kalkuttában Kalkutta: (MTI) Mint már jelentettük, kedden sokezer ember tüntetett az éhség és a drágaság ellen Kalkuttában. Nyugati hírügynökségek jelentései szerint a tüntetés valóságos felkelésbe csapott át. A rendőrség tüzet. nyitott a tüntetőkre, hat ember életét vesztette, hatvanhárom súlyosan megsebesült. Kalkutta ostromlott városra emlékeztet. A villanyszolgáltatás megszűnt, a villamosok, az autóbuszok nem közlekednek, s az utcákon felfegyverzett rendőrjárőrök cirkálnak, A hatóságok megtiltották, hogy a Kalkuttába érkező utasok a városba lépjenek. Egy ifjúsági szervezet a rendőrség erőszakos fellépése elleni tiltakozásul 24 órás sztrájkot hirdetett. 04 perckor Londonból Párizsba indult. A repülőtéren Mpcmillan búcsúztatta és többek között kijelentette: „Reméljük, hogy az európai fővárosokban tett utazása, valamint ön és Hruscsov miniszterelnök kölcsönös látogatása nyomán olyan útra léphetünk, amely elvezet a békéhez és az igazsághoz”. Válaszában az amerikai elnök megjegyezte, ha két olyan ország mint Anglia és az Egyesült Államok nem tudna megegyezni az alapvető elvekben, abban, hogy miíyen úton haladjanak egymás mellett, „akkor a jövő nagyon sötét lenne.” Eisenhower repülőgépe magyar idő szerint tíz órakor érkezett meg Le Bourget repülőtérre. A gépből kiszálló Eisenhowert de Gaulle elnök és Debré miniszter- elnök fogadta. M De Gaulle íövid beszédében melegen üdvözölte Eisenhower elnököt. Válaszában Eisenhower köszönetét mondott a fogadtatásért és kijelentette, nagyon örül, hogy alkalma lehet megbeszéléseket folytatni de Gaulle tábornokkal. Egy vendég — tízezernyi rendőr Párizs (MTI): Az Humanitß jelentése szerint Párizsban rendkívüli rendőri intézkedéseket foganatosítottak Eisenhower érkezésére. Amerre az amerikai elnök gépkocsikaravónja elhaladt, mindenütt katonaság állt sorfalat, mögöttük rendőrök sorakoztak fel. Minden második rendőr arccal a tömeg felé állt fel. A járdákon titkosrendőrök vegyültek a tömeg közé. Mintegy kilencezer rpndőrt, s ezerötszáz titkosrendőrt és polgári ruhás detektívet vezényeltek ki. A biztonsági intézkedésekhez tartozik az is, hogy a házak tetejére tűzoltókat rendeltek ki. Franciaországi helyzetkép A magas hadikiadások miatt nem jut pénz a pedagógus- képzésre Párizs: (MTI) Franciaországban két hét múlva kezdődik o tanév. A közoktatásügyi hatóságok aggodalommal néznek az új tanév elé, mivel nyolcezer tanító és hétezer tanári állásra nincs jelentkező. 9 337 000 tanuló lépi át az iskolák küszöbét, 341 000- rel több, mint a múlt évben. — Nyolcvan megyében különösen súlyos a pedagógushiány, még egyszerű érettségivel rendelkező kisegítő tanerőket sem találnak az üresedésben lévő tanítói állások betöltésére. A hiány oka kettős: a tanító- és tanárképzés elmaradt az igények mögött, másfelől pedig a pedagógusok fizetése igen alacsony. A közoktatás- ügyi tárca költségvetése érzi meg legjobban a hadikiadások folytonos növekedését. Az algériai háború miatt nem jut pénz új tanítóképzők létesítésére és a pedagógusok fizetésének rendeA marseille-i hajógyárak dolgozóinak tiltakozása Párizs: (MTI) Marseille egyik legnagyobb hajógyárában, a Teriin művekben 124 munkást az ut cára tettek. Tiltakozásul a felmondások ellen hat marseillei hajógyár munkásai tüntető menetben vonultak végig a városon és nagygyűlésen adtak hangot követeléseiknek: vegyék vissza az elbocsátottakat, pezessék be a hajógyárakban a negyven órás munkahetet a bérek változatlanul hagyásával. A francia dolgozók nem lelkesednek az üzletmenetben való részvételért Párizs: (MTI) A francia hivatalos lapban megjelent kormány rendelet »a dolgozóknak a vállalatok üzletmenetében való érdekeltté tételéről«. A rendelet adó- kedvezményben részesíti azokat a vállalatokat, amelyek a dolgozókat részvényekkel ajándékozzák meg, vagy más módon részeltetik a vállalati nyereségből. A francia munkásság a legnagyobbfokn bizalmatlansággal fogadta már eddig is a szemfényvesztő intézkedések hírét. Valamennyi szak- szervezet elítéli a rendeletet, mindegyikük hangsúlyozta, hogy a munkások bérének rendezése az első számú feladat. A CGT tiltakozott az ellen, hogy az igazságos bérek megadása helyett illúziókkal szédítgetik a dolgozókat. Magyar—albán légügyi egyezmény Tirana: (MTI) Tiranában ünnepélyes keretek között kicserélték a Magyar Népköztársaság kor mánya és az Albán Népköztársaság kormánya között a polgári légiközlekedés szabályozása tárgyában 1958. január 16-án Budapesten aláirt és a Magyar Nép- köztársaság Elnöki Tanácsa, illetve az Albán Népköztársaság nemzetgyűlésének elnöksége által ratifikált egyezmény megerősítő okirataitEsemények sorokban Varsó (Uj Kína): Kedden délután megkezdődött Varsóban a kínai—amerikai nagyköveti tárgyalások 92. ülése, amely 2 óra 20 percen át tartott. London (AP): Londonban a 10. nemzetközi világűrhajózási kongresszuson amerikai tudósok bemutatták egy olyan műholdnak a tervét, amely egy ember szállítására is alkalmas és állítólag visz- sza tud térni a Földre. A terv elkészítői szerint a műÜnnepi nagygyűlés, katonai díszszemle Hanoiban Hanoi: (Uj Kína) Szerdán Hanoiban ünnepi nagygyűlést és katonai díszszemlét tartottak. Kétszázezer ember gyűlt össze a *é- ren, ahol tizennégy évvel ezelőtt Ho Si Minh elnök bejelentette a Vietnami Demokratikus Köztársaság megalakulását. A gyűlésen Hos Si Minh elnök beszédében megemlékezel, az ország gazdasági, politikai és kulturális téren elért eredményeiről, majd köszöntötte az ünnepségen résztvevő mongol párt- és kormányküldöttséget, éltette a vietnami és mongol nép barátságát. Szavaira Cedénbal válaszolt, üdvözölte a nagygyűlés résztvevőit és további sikereket kívánt a viet nami népnek. A katonai díszszemlét Hanoi népének felvonulása - követte. hold három napig keringene a Föld körül 105 mérföld magasságban, ezután ejtőernyő hatású fék lépne működésbe és a műhold lassan visszaereszkedne a Földre. Megfelelő állami támogatással — mondják az amerikai tudósok — a műholdat 18 hónap alatt el tudnák készíteni. Uj Delhi (MTI): Nyugati hírügynökségek szerint Uj Delhiben olyan hírek terjedtek el, hogy Thimajja tábornok, vezérkari főnök lemondott, sőt esetleg Krisna Menan hadügyminiszter is megválik tisztségétől. Menőn és Thimajja között ugyanis egy tábornok előléptetése körül nézeteltérések támadtak. Nehru indiai miniszterelnök szerdán parlamenti beszédében bejelentette, hogy Thimajja tábornok hétfőn valóban benyújtotta lemondását, de azóta megváltoztatta szándékát. A kormányfő elismeréssel adózott Krisna Me- nonnak 1947 óta hadügyminiszter! tisztségében szerzett érdemeiért, de megdicsérte Thimajja tábornokot is. Hord nap az ú) mtágháhoxü ellen Gyűlések a Szovjetunióban Moszkva (TASZSZ): A. szovjet dolgozók a Béke-Világtanács stockholmi ülésszakának felhívására szeptember 1-én harci napot tartottak az új világháború ellen. Moszkvában, Leningrádban, Ki- jevben, Tbilisziben, Minszkben, Jerevánban, Tailinban és más városokban ismert közéleti személyiségek, munkások, parasztok és értelmiségiek emelték fel szavukat a béke védelmében, az új háború ellen. A moszkvai gyűlés résztvevői Hruscsovhoz levelet intéztek, ■ T’ybon sikereket kívánnak ame rikai látogatásához, a békéért, és a népek barátságáért folytatott nemes küzdelméhez. Prága (CTK): „A háború elleni harc napján”, melyet a Békevilágtanács szeptember 1-re hirdetett meg, ülést tartott Prágában a csehszlovák békebizottság elnöksége. Az ülés fő szónoka dr. Frantisek ICubka író, hangsúlyozta, hogy a hitleri börtönökben annyi csehszlovák hazafi pusztult el, mint amennyi amerikai katona az európai és ázsiai harcmezőkön együttvéve. A szovjet hadsereg segítségével a cseh és a szlovák nép — mondotta — maga vette kezébe országa sorsának irányítását, hogy saját akarata szerint kormányozza és építse, mint szocialista országot. Adenauer meghamisítja a történelmet Moszkva: (TASZSZ) Pjotr Je- gorov, a TASZSZ szemleírója írja: Adenauer kancellár a második világháború kitörésének huszadik évfordulóján rádióbeszédet mondott, peszéde elsősorban azzal vonja magára a figyelmet, hogy elferdíti a történelmi tényeket és igyekszik hallgatni a német militarizmus felelősségéről. A kancellár nem óhajt őszintén beszélni arról, hogy a második világháborút a némei militarizmus robbantotta ki, amelynek felfegyverzett hordói 1939 szeptember elsején átlépték a lengyel határt és megindultak keletnek. Adenauer arról sem beszélt, hogyan készítették elő ezt a háborút és kik segítették uralomra a hitleri fasizmust. Minthogy nem volt elég férfiasság benne, hogy elítélje a német militarizmust — amely már kétszer zúdított szörnyű háborút az emberiségre — Adenauer azt igyekezett bizonygatni, hogy '-a németek gondolkodásmódjában je lentős változások mentek végbe a nemzeti szocializmus doktrínáit és gyakorlatát illetően«. Nem sikerült azonban meggyőzőbb bizonyítékokat felhoznia, mint azt, hogy Bonnban ünnepélyesen fogadták Eisenhowert, az Egyesült Államok elnökét. Mikor pedig arról beszélt, hogy a lengyel »rokonszenves« nép, a szavai képmutatásnak tűntek. Úgy beszélt, mintha Nyugat- Németországban — amelynek kormányát tíz év óta vezeti — a lengyel nép hóhérait szigorúan megbüntették volna. Mintha hadserege élén nem hitlerista tábornokok állanának, s azok nem a szomszédaik elleni újabb hadjáratról álmodoznának. Adenauer azoknak szánta beszédét, akiknek rövid az emlékezetük. Azt pedig, hogy a második világháború huszadik évfordulójára szentelt beszédében régi szokásához híven, támadásokat intézett a Szovjetunió ellen, nem értékelhetjük másként, mint kísérletet arra, hogy meghamisítsa a történelmet a hidegháború hirdetőinek, a revansistáknak és mindazoknak a javára, akik igyekeznek tisztára mosni a nácikat és mindazokat, akik támogatták »a kelet-elleni hadjáratot«. Bajai képeslap TÖTH KÁLMÁN SZOBRÁNÁL Tóth Kálmán nem volt nagy költő s szobra, melyet a városka főterén állítottak fel, egy kicsit hivalkodó is, mintha Baja ezzel akarná bizonyítani, hogy azért ők is adtak valakit a világnak, helyesebben a magyar hazának. Igaz, hogy van szobra a világvándor Jelky Andrásnak is, de Türr Istvánnak, a marsalai hősnek, csaj- emléktábla jutott s róla nevezték el a suta elhelyezésű, tüdőgondozóval tarkított múzeumot, melynek két bejárata között következetesen eltéved az utas. Pedig a múzeum anyaga igazán több megbecsülést érdemelne, elsősorban a képtár pompás modern gyűjteménye, melyet kiváló festőnk, Nagy István Baján lakó özvegye igazán bőkezűen ajándékozott meg férje szebbnél szebb képeivel. Város és falu cseréli-váltja egy mást s Baja mintha maga sem tudná, hogy hova tartozik. Minden bajai sajgó szívvel panaszolja, hogy megfosztották a megye- székhely rangjától s úgy véli, hogy ezért állt meg a fejlődés. Pedig sok mindent látni itt! Vannak percek, amikor várost mutat Baja arca: árubőségtől roskadozó üzletei . vannak, köztük csinos állami áruház, van méregdrága halászcsárdája s epy csinos cukrász dája, a bejárattal szemben egy szörnyűséges olajnyomaital, mely feltehetően velencei karnevált ábrázol. A kávé jó, de az olajnyomat rémes, sokkal borzalmasabb, mint amit el lehet képzelni. És itt van a Sugovíca, az idilli Duna-ág a város közepén. De az idill percek alatt megszakad, mert felzúgnak a vizen a motorcsónakok, amelyek pokoli zajjal robognak végig a vizen. A beavatottak szerint 900 MOTORCSÓNAK van a városban, amelyek szünet nélkül száguldanak, ropogva, berregve, füstöt és bűzt okádva a vizen. Baja valószínűleg az ország legzajosabb városa. Még néhány év előtt is csendes csónakok siklottak a Duna-ág vizén, egy leleményes asztalosnak azonban eszébe jutott, hogy motorcsónakkal látja el a hajasakat. Az asztalos — így mondják — meggazdagodott s a 900 motortulajdonoson kívül azóta senkiney nincs nyugalma a városban. S ezzel a város el is veszítette szolid viz- parti jellegét, mert a part mentén végig, ameddig a szem ellát, motorcsónakok. állnak kikötve s a te. nácsnak még az sem jutott eszébe, hogy egy nyilvános strandnak kerekítsen el valami kis helyet. Akinek van motorcsónakja, az aztán berregtetheti szakadásig, de fürdeni azt nem lehet, pedig vízből igazin nincs hiány. KEREKESKŰT ÉS NEONFÉNY Város és falu egyre szembetalálkozik. Jelky András szobra mellett egy szörnyű szemétgyűjtő éktelenkedik egy gyerek játszótér közelében, a főtéren pedig, afrová földalatti WC-t is építettek, ott áll az egykori kerekeskút, mint tiszteletreméltó hagyomány. De felette ostornyeles neonlámpák világítanak, hogy az esti ragyogásban az is észrevegye, akinek rossz a szeme. Csak ennyi lenne Baja? Persze több is, hisz elsősorban ipara nagyon sokat fejlődött az elmúlt években. Mégis, inkább a sértődött város benyomását kelti: úgy szólván minden bajainak szívügye, hogy városuk csak járási székhely és nem egy megye középpontja, Ped:p a legtöbb dolog nem is ezen múlik, íes. L)