Tolna Megyei Népújság, 1959. július (4. évfolyam, 152-178. szám)
1959-07-12 / 162. szám
Lírai vallomás Szabó Dezsőről Meglepődve olvasom valahol, hogy ezekhen a napokban lett volna 90 éves. Mert úgy érzem, mintha a régmúltból lépne ki, porosán és elfelejtve, a „futottak még” népes táborából. Pedig kevés író volt áld nagyobb becsvággyal vágott volna az irodalomnak; a magyar élet prófétája, a stílus megújftója akart lenni, s nitorteet természetesen fejedelmi rangban. A „nagy mű” érdekelte, a balzaci igényű regény-folyam, a társadalom körképszerű ábrázolása. Az elsodort falu volt az első ebben a sorban, aztán jött a Segítség!, mely méreteiben az előbbit is felülmúlta. De a kör, amelyben élt, egyre jobban szűkült, s végül a politika lesipuskása lett, aki egyforma hévvel lődözött jobbra és balra; * Műve szétfoszlott bennem, e»ak alakját őrizte meg emlékezetem. Ifjúságunk nagy élménye volt, akinek élete és léte talán fontosabb is volt műveinél. Ma_ már tudom, csak svádája, harcias kedve imponált, a virtus, mely azonban nála elveszítette eredeti jelentését, mert nem erény volt, hanem öncélú hősködés, figyelemre, botrányra sóvár magaícelletés. De ez a varázslat is csak egykét évig tartott. Amikor húszévesen megpróbáltunk számot adni arról, hogy mit jelenthet nekünk, s hol lehet kijelölni helyét a magyar irodalomban, adósak maradtunk a felelettel. Pró- fétasága egyszerű blöff volt, stílusa barokkos, üres áradat, s a Horthy-korszak neobarokkjában gyökerező életműve nem a kor ábrázolása volt, hanem beleágyazott részese, szükségszerű velejárója. Ezért nem tudott előremutatni, ezért kellett megrekednie egyre krónikusabbá váló szubjektivizmusánál) * Csak találomra idézek Az elsodort faluból. „A férj, a lány, a nagyobbik fiú mint egy örökös Számum előtt, mely csontuk, velőjük átsüvítette, reszkettek a folyton körmükbe hemzsegő, izzó élet előtt.” — „Kapálatlan, ősi lelkűkből a halhatatlan virág belenyílt a zuhanó időbe.” — ..Életük, mint nagypelyhű hó csendes hullása pergett az egyféle időbe.” — Akár az egész könyvet idézhetném, de végezetül csak egy mondatot még: „A sápadt arc, a nagy fekete szemek, a kitörő szavak úgy tele voltak lélekkel, hogy hívására a testek mélyén feljött a lélek, mint nagy tiszta szem, mint fe- hérkelyhű csodás virág.” Álmélkodva keresem mondatai értelmét. Nem értem, s azt sem értem, hogy tizennyolcévesen mi tetszett ezekben a sorokban. * Lázadó volt, de hiányzott belőle a politikai tisztánlátás. Ha ez egyáltalán dicsőség, Gobineau nyomán, de jóval Hitlerek'előtt, kidolgozott egy fajelméletet, melyben a központi helyet a Magyar Paraszt kapta. Ennek a Magyar Parasztnak nem sok köze volt a valósághoz; nem vetett, csak aratott s úgy lebegett az idők felett, mint a testet öltött tökély, az egész emberiség, múlt és jövő egyetlen értelme. Faji mítosza sajátos formában jelentkezett: a magyarságot oz az elképzelt Magyar Paraszt jelentette számára. Ebből a leszűkített világképből nem vezethetett út sehova. Különös ellentmondás: ő, aki a fasizmus egyik leghangosabb ellenzője volt, a magyar fasizmus szellemi megteremtője lett. Ezt állapította meg róla a fővárosi tanácsülés is, amikor arról kellett döntenie, hogy végrehajtsák-e Szabó Dezső utolsó akaratát. Mert hűségesen feltűnést kereső életéhez, azt akarta, hogy a Gellérf-hegy tetején emelt mauzóleumban temessék el. A jóízlés ezt azonban már nem engedte. Csak nyolcvan éves lenne? Alig akarom elhinni, mert könyvei úgy hatnak, mintha a Va- chotok, Sulyánszkyk köréből került volna ki. Csányi László G L E Z O S Z Hiába nyúltok feléje pojip karjaitokkal. Gyilkolok kemény acélja bátor melléhez nem ér; megvédi őt, az agg Akropolisz hősét eszméje, villámló hite, s az emberiség-táplálta remény. Koholt vádak és ármány, gaz beszéd hamis szelétől nem fagy meg szíve. Ti süllyedők, ti! Hiába merény, ő el nem némúl börtönök fekélyterjesztő, nedves falai között; ő mindig szól, a lelke is beszél, és hangja mindig nemzetekhez ér, mert igazsága, s szelleme örök! Széli Béla Ki olvashatja Thomas Mannt Thomas Mann sem kerülte el a vatikáni cenzúra éberségét. Az Osservatora della Domenico katolikus hetilap úgy véli, hogy ennek az «atheista és következetes materialista« német írónak a műveit csak "jól megalapozott és szilárd erkölcsi elveket valló" személyek olvashatják. A következtetés hivatalosnak tekinthető, mert válaszként írták az egyik lelkésznek a szerkesztőséghez intézett levelére, amelyben a lelkész bevallotta, nem tudja milyen álláspontra helyezkedjék a jelenkori német irodalom nagy klasszikusával szemben Vasárnapi jegyzet Egy beszélgetés keretében, mellékesként, azt mondja a bonyhádi járási művelődési ház igazgatója: — Mázán balett- tanfolyamot kellett szerveznünk, mert huszonkilencen jelentkeztek, s követelték a fon* folyam megindítását. Ugyancsak Mázán tizenkilenc jelentkező volt a zeneiskolába. Ezért hát a bonyhádi zenepedagógusok irányításával, itt is beindít juk o zeneiskolát. Ezt a beszélgetés során mellékesként említette és általában, mint mellékkérdésröl beszélünk a hasonló dolgokról, zeneiskoláról, balett-tanfolyamról, ismeretterjesztő előadások sikereiről, arról, hogy kicsi már a mozi nézőtere, keveset vendégszerepei a községben a Déryné Színház, az meg pláne nem számít szenzációnak manapság, ha egy kisparaszt zongorát vásárol a lányának. A könyvtárak forgalma óriási, sokkal nagyobb, mint amekkorát a könyvállomány elbír, a két kezünk Ujjain meg tudjuk számolni hány olyan ház van egy-egy községben, ahol nem szol a rádió, az újságkihordó postás' mindennapos vendéggé lett s nem a kalendárium, meg a Biblia az egyetlen olvasmány téli estéken, mert még nyáron, a szabadidőben is könyvet látni olyan emberek kezében, akik annakidején a betűvetést is alig tanulták meg. Nem azért mondom el mindezt, hogy ismét azzal hozakodjak elő, mekkorát emelkedett az életszínvonal nálunk az utóbbi esztendőkben. Bár erről se ártana, sőt szólni kellene gyakran, hogy eszükbe juttassuk azoknak, akik szeretnek elfelejteni és lekicsinyelni, a kel léténél is természetesebbnek tartani, mindent, ami ma bőségesen van. Arról akarok szólni, hogy a kultúra közkinccsé vált, olyan emberek mindennapi természetes igényévé, akik ennekelőtte nem juthattak hozzá, nem részesülhettek a műveltség áldásaiból, Nem, mert — és megint- csak kénytelen vagyok az élet- színvonallal előhozakodni — a ‘Jég&ebt Mptí-üiédáett C ekete hömpölygéssel jött r közelebb, egyre közelebb a vihar. Mintha kegyetlen ostor csapdosta volna előre sürgetően az egymásra torlódó feketesége1. Idelent a földön a tízöles út akácfái ijedt zúgással hajladoztak, a szél forrósága hidegre váltott. Bujdó István egy pillanatra megborzongott, cipóbarna felsőteste kiludbőrözött, aztán egyszerre két kévét kapott fel a földről. Gyorsan keresztbe rakni, amit csak lehet; a magános kéve védtelen. Nem gondolt magára, nem érzett már hideget — meleget, nem húzta a fáradtság —- menteni kellett a menthetőt. Vézna, csontból- felesége köhögve, erőlködve egyesével cipelte a kévéket. Szép, barna haja (más se volt szép már ezen az agyonhajszolt asszonyon) össze-vissza 2ilálódott a széltől is, meg az igyekezettől is, és egy-egy szélroham majd felborította. És folyik a szótlan versenyfutás a holnapi, a jövő évi kenyérért nehéz kévékkel és még nehezebb aggódással súlyosbítva. Mégcsak káromkodni sincs se idő, so erő, se kedv, csak gyerünk, gyerünk! Ez a kétezer öl ■adja egy éven át a betevő falatot, hát minden szemet óvni kell, őrizni kell. A fele ha le van vágva: a többi, a másik fele még lábon, És jönnek, rohannak azok a fekete felhőmadarak, szél előttük, szél mögöttük és hangosan és mérgesen dördül a sűrűsödő villámcsapás kísérő zenéje. Jaj, csak bírja a tüdő ezt a hajszát, meg a szív, meg a kar, meg a gondokban botladozó gondolkozás... Hatalmas, siketítő csattanással szinte az ég is rájuk szakad és ömlik az eső, és uramisten, a jég, a jég! Apróbb, nagyobb szemek, sűrűn kopogósán, keményen, hidegen. A kis akácfa, alig-alig védi őket, s ha védi is, csak a bőrüket, de nem azt a szorongató, jajgató, aggódó, könnyben úszó lelkűket. Eszelősen, látva is hitet len, borzongva és egymásnak omoltan nézik ezt a szörnyűséges tcmbolást, s míg köröttük csapkodnak a félelmes-fényes cikcakkok, fejük felett iszonyú csörgés- sel-csattogással tombol az a fekete ég, az a fekete, az a gyászdrapéria... Micsoda temetés, micsoda temetés! Jajgat a búzatábla, az érett szó mek úgy peregnek, mint a hulló könnyek, és sárba hullnak, jégbe hullnak. A szertemaradt kévék halálraváltan terülnek szét, s a két ember a fa alatt együtt sír a lepergő szemekkel. Villám villámot ér. A dörgés hangja egy hunyásnyit sem hallgat, talán még a föld is mozog, az ég is mozog és szakad, ömlik tóm bol az ítélet, ez a kenyeret-szaggató, éhséget-teremtő rémes verés — amikor egy mindennél hatalmasabb dördülés, egy mindennél vakítóbb fény süketíti-vakít- ja a két remegő embert. Odacsapott...! Oda, a búza szélébe, ötven méterre tán, vagy százra, ott aludt ki a búzában. Kialudt? Dehogy, jaj dehogy, hiszen apró kis fények erőtlen- kednek a nyomán. Mik azok a fények? Nézd, nézd, jajistenem, ég a búza... Ég a búza! Szakad az eső, kopog a jég és ég a búza! Bujdó István belerohan a felerősödő lángokba, és kézzel, a puszta két kezével tépi, mezítelen lábával tapossa a tüzet. A tüzet? A kenyeret! A jövő évi kenyeret. A kettőjükét, meg otthon a három gyerekét. kiinden tűz elalszik egyszer, * • minden jégverés megáll, és minden fekete felhő elvonul. Bujdó István kis búzája fölött is újra kisütött a nap, de már csak üres kalászokat szárítgatott, agyonvert kévéket melengetett, és csak hamura és csak sárra szórta vigasztaló ragyogását. A kis akácfa jégtől kopasztott ága; alatt mégegyszer visszanéz a két nyomorult ember oda, ahol egv órája még a boldogság és szép reménység kalászai, a betevő falat ígérete melengette a szívüket, aztán elindulnak hazafelé. Hazafelé? Hát otthon az otthon kenyér nélkül? (És lett Bujdó Istvánból a Steinfeld uraság cselédje a jégverés után, huszonöt évvel ezelőtt, amikor a szegény embert nemcsak az ág húzta, de ha más nem, még a tűz is, vagy a jég is odaverte a cselédsorba, ahol a ■kenyérért el kellett adnia önmagát. És ez volt az Igazi istenítélet.) ií i $ A csenevész kis akácfa ha-\ ^ talmas fává erősödött:! nagy a lombja, nagy az árnyéka.. 'A tövében most ültek le ebé- J dein; a brigádtagok. Közöttük a| vezetőjük, Bujdó István bácsi is.i Előtte az ételhordóban rántott-! csirke, új krumplival, uborkasa-| látóval. Ügy ül, hogy egyetlen tekintettel belátja az égés? búzatábláiI — azt a régi-régi kétezer ölet isi ami egyszer az övé volt, és azt a! nyolcvannégyezer többit, ami í most mór az övé is. Ha a kezével nem is, de a szemével végig- J simogatja ezt a rengö-ringó búzatengert, a kombájnt is a táblaj sarkán és a boldog emberek jóétvágyával nekilát az ebédnek. JÁNOSY ZÖLTÁN kultúrához pénz kell. Még a népi demokráciában is, bár sokkal kevesebb, mint a kapitalista viszonyok között, de pénz kell, mert művelődni, tanulni csak kiegyensúlyozott kö rülmények között élő ember akar és tud, és mindenekelőtt jólétet, biztos megélhetést, a jövőbe vetett bizalmat kell teremteni ahhoz, hogy az emberek érdeklődése a kultúra felé forduljon, Korgó gyomorral, 0 megélhetés ezernyi nyomasztó gondja közepette, még az ingyenmoziba, vagy ingyenszínházba se lehet járni, mert ugyan kinek lenne kedve mondjuk Fernen* dél tréfáin nevetni, ha tudna, hogy otthon, betevő faimt híján, az éhségtől sír a everek? De hát ahogyan egyre tA**-*n lettek a Fernandelen és másokon nevető emberekké, úgy fogytak el az éhező gyerekek, s ha jól megszámítjuk, ma már minden ember kiveszi részét o kultúrából s egyetlen gyerek sincs, akinek ne jutna nagy karéj a kenyérből. S még arról, hogy mennyire megnövekedett az igény, Ez — ha néha kellemetlen is egye seknek a követelő sürgetés — végtelenül örvendetes jelenség. Több színházi előadás, több mozi, több könyv, valóban kultúrált kultúrotthonok kellenek, s milyen jó, hogy ma már ilyen gondjaink vannak, A felnőtt, a nagykorú, az igazi férfikorába lépett nemzet gondjai. Érdemes lenne megnézni, huszonöt évvel ezelőtt Mázán hány gyerek nem járt — nem balett-tanfolyamra, mert arra egy sem —, hanem iskolába, mert nem volt ruha rájuk, nem volt cipó rájuk és kellett már a gyerek munkaereje is, amit áruba lehetett bocsátani kis- cseléd címén a jómódúiknál. Hány szülő, akinek a gyereke ma zeneiskolába jár, nem tudta elvégezni az elemi iskola hat osztályát sem, hanem gyerekfejjel a bányába került, vagy negyedesnek a kulákok kukoricájába. S ma sürgetik, ma kö. vételik — jogosan — a balett- tanfolyamot, a zeneiskolát, És mennyi szülő és mennyi gyerek ebben a megyében. Akinek kedve van hozzá, vagy tamás- kodik, számolja egyszer össze. Hallatlanul izgalmas számtani feladat. Meglátja, a végösszegben nemcsak számadatok fognak jelentkezni, hanem körvonalaiban már kirajzolódik 9 szocializmus is. LETENYEI GYÖRGY JmíSZLAI GYÖRGY: Varázsló Ezüst port permetez a földre, s kertemre dobja fátyolét. Berugatja a violát, belé részeg illatot töltve. Csillagtábor őrzi az égen, néki hódol az égi táj. Ma éjszaka ő a király ezüst fonálból szőtt mentében.. Húrokat penget, zenget bennem, megrészegíti testem, lelkem, s én ott termek a Tisza mellett. A platánsoron megyek végig, s vágyam fölver a magas égig; átfon egy meleg lánytekintet..
