Tolna Megyei Népújság, 1959. július (4. évfolyam, 152-178. szám)
1959-07-26 / 174. szám
IRODALOM * MŰVÉSZET * KÉPMŰVELÉS Vasárnapi jegyzet Tizenöt községben mintegy négyszáz Tolna megyei fiatal tanul majd a továbbképző iskolában incs felemelőbb érzés, mint amikor egy csomó ember összefog és közös erőfeszítéssel, a munka közben egymást segítve, gyámolítva, bírálva, ha kell korholva is, lét- rehoz valamilyen művet. Azt hiszem a mű elkészülte után azt mondani: »ezt mi csináltuk-« sokkal több, sokkal magasztosabb, mint a szerény »én csináltam«. Arról nem is beszélve, hogy »mi« sokkal többre vagyunk képesek, mint »én«. Ez a bevezetés ahhoz a hírhez szükségeltetett, amit már a mi lapunk is világgá röpített és aminek néhány nap óta tanúi lehetnek a szekszárdiak, nevezetesen: társadalmi munkával nagyarányú lakásépítkezés kezdődött a megyeszékhelyen. A városi tanács lakáshivatalában több, mint ezemyolc száz kérvény fekszik. A kérvények zöme hivatalos »nyelvezettel« megfogalmazva egy-egy család lakásigényét jelenti be. De mennyi minden húzódik meg a száraz fogalmazás, a hivatalos szavak mögött. So^ keserűség is persze, mert számosok, akik méltatlan körülmények köpött laknak, majdhogynem kibírhatatlan viszonyok között. Teljesen érthető, ha ilyenkor elönti az embereket a keserűség. A száraz fogalmazás mögött aztán meghúzódik az igények megnövekedése. Mert hallatlan módon megnőttek. Aki a múltban népes családjával egy szobában húzódott meg, s ezt természetesnek találta, mert természetesnek találtatta vele a rendszer, az ma tisztes anyagi körülmények közé került s nemcsak kevés számára az egy szoba, hanem — nem is jogtalanul — kibírhatat tannak érzi a szorongást. Magam is lakásigénylő lévén, nem egyszer jártam a lakáshivatalban s sok ingerült jelenetnek voltam tanúja. Sok embernek nem állt és még ma sem áll módjában saját házat építeni, így tehát az államra kényszerül, az állam segítségét várja. S az állam segít, amennyire tud, mert az állam lehetőségei sem korlátlanok, azok sem ki- meríthetetlenek. Mert örök tör vény, hogy az 'igények mindig megelőzik á lehetőségeket, előbb jelentkeznek, mintsem azokat maradéktalanul ki lehetne elégíteni. Hogy nálunk Szekszárdon túlságosan is nagy a lakásprobléma — istenem ez igaz — számos oka ,van, amit talán nem szükséges itt felsorolni, az olvasót közvetlenül nem is érdekli, hanem arra kíváncsi, mikor lesz több lakás, szóval a megoldás érdekli. Igen a megoldás. Nem tudom eddig miért nem jutott eszünkbe, ami rövidesen gyönyörű gyümölcsöket fog hozni. Pedig milyen egyszerű, a társa, dalomhoz, az emberekhez kell fordulni. Mert az emberek akarata, az emberek szorgalma és leleményessége, az emberek és megintcsak az emberek segítő- készsége és összefogása világokat tud megváltoztatni, hát akkor hogyne tudna felemelni, magasba húzni néhány házat. Verset, ódát kellene írni — talán egyszer lesz aki megírja — arról a lelkesedésről, amely- lyel a szekszárdiak vállalkoztak arra, hogy társadalmi mun kájukkal segítenek a lakásínség enyhítésén. Többszörös az öröm és többszörös lesz az eredmény. Az első eredmény mindenekelőtt az, hogy így terven felül számos lakás épül, enyhülnek a város gondjai. De legalább ugyanekkora az afelett érzett öröm, hogy ez az emberek lelkesedéséből, a közös munka eredményeként születik. A tár sadalom összefogásából, önkén tes összefogásból. Helytelen lenne most túlságosan rózsaszínre festeni a való ságot. Annyi biztos, hogy a társadalmi összefogás enyhíteni fog az égető gondokon, de az is biztos, hogy ez önmagában még nem oldja meg a szék szárdi lakásproblémát. Maradnak gondok még akkorra is, amikor az első akció már meghozta gyümölcsét. De lassan úrrá leszünk majd az összes bajokon s vajon nem jó érzés, azt tudni, hogy nem lestük a sültgalambot, az állami ajándékot, hanem magung is a két kezünk munkájával járultunk hozzá, hogy jónéhány család rendes, kultúrált otthonhoz jusson? Nincs szebb érzés, mint a jól végzett munka eredményének láttán érzett öröm. De ez az öröm meghatványozódik akkor, ha nemcsak saját magunknak, hanem az egész közösségnek származik belőle haszna. Megmozdultak a szekszárdi dolgozók. A lendület, a lelkesedés biztató, biztat arra, hogy a megkezdett munkát eredményesen lehet befejezni, de biztat arra is, hogy a jövőben is lehet számítani a társadalom összefogására. Ödát, verset kellett volna írni, de tőlem csak erre a szerény írásra tellett. Kétkézl munkám mellett hadd adjam ezt is hozzá a társadalmi erőből épülő új házakhoz. Zsiga bácsi ötvenhét éves, bognármester egy Tisza menti tsz-ben. Világéletében szenvedélye volt a horgászás és amikor idén üdülni ment Siófokra* ott is folytatta. Naphosszat horgászott a mólón, miközben a többiek lubickoltak a Balatonban és a júliusi kánikulában. Naphosszat? Ez persze túlzás. A közös étkezésnél ő is odaült az asztalhoz, komótosan és jóízűen evett. Asztaltársainak pedig ugyanilyen komótosan és jóízűen fejtegette, hogy egészen más ám a halak »természetié« a Tiszában, mint a Balatonban. Részletesen elmondta, hogy milyenek itt és milyenek ott, valamint azt is, mekkora csalafintaság kell ahhoz, hogy az ember a természetüknek megfelelő módon fogja ki őket. A társaság először lelkesen érdeklődött, majd udvarias figyelemmel hallgatta Zsiga bácsit. Valószínűleg azért, mivel az emberek természete is más és nem mindenki hódol ugyanazzal a lelkesedéssel a horgászás örömeinek. Szinte hihetetlen, de akadnak fiatalok, akik alkonyattájt inkább párosával sétálni mennek, semhogy kiülAz oktatásügyi szerveknek komoly gondot okoz azoknak a 14— 16 éves fiataloknak a szervezett továbbtanítása, oktatása és ösz- szefogása, akik az általános iskola után semminemű tanulmányo kát nem folytatnak, tehát nem iratkoztak be középiskolába, vagy iparitanuló iskolába. Ezeknek a fiataloknak a szervezett és rendszeres munkábaállítása elég szórványos, hiszen rendeletek biztosítják, hogy ebben a korban még nem lehet teljes munkaidőben foglalkoztatni őket. Nagyon sokan közülük nem találják helyüket, ismereteik is hiányosak, s lassan azt is elfelejtik, amit az általános iskolában tanultak. A megoldást az jelenti, ha valamiféle szervezett oktatást, továbbtanulást biztosítanak a 14— 16 éves fiataloknak. Ezért vette tervbe az oktatásügyi kormányzat a továbbképző iskolák felállítását. Országosan 200 iskolában indul meg a munka mór az ősz nének a móló végére és a szúnyogok támadását is eltűrnék inkább, csak el ne riasszák csapkodásukkal a halakat. — Zsiga bácsi, a Tiszán biztosan hálóval szokott halászni — mondta neki egyszer udvariasan egy pesti kislány. De nem segített az udvariasság, Zsiga bácsi villámló szemekkel utasította rendre a tudatlant: — Hálóval? Az nem szórakozás! Tudja-e, lelkem? Tudomásul vette, ezt is megtanulta a pesti kislány. Egy okkal több, hogy ne háborgassák tovább Zsiga bácsit. Van olyan horgászás is, amelyhez semmiféle hal nem kapcsolódik. De Zsiga bácsinak szerencséje volt, vagy talán a Balaton tündére akarta őt jókedvében megjutalmazni — ki tudja? Annyi bizonyos, hogy naponta fogott fél, háromnegyed, sőt néha egy kilóra való halat is. És itt kezdődött a probléma. Mit csináljon a zsákmánnyal? folyamán. Megyénkben már megtörténtek a felmérések, amelyek során megállapították, hogy mintegy ezer az olyan fiatalok száma, akik évente elvégzik az általános iskola nyolcadik osztályát, de szervezett formában nem tanulnak tovább. Megyénkben, az oktatási szervek arra számítanak, hogy 15— 16 községben állítanak fel továbbképző iskolát — még az irányszámokat nem kapták meg. Természetesen elsősorban azok a községek jönnek számításba, ahol a legnagyobb a szóba jövő fiatalok száma. így Bátaszéken, Faddon 35—36 ilyen fiatal van évente. A megyében a számítások szerint 350—400 fiatalt tudnak bevonni a továbbképző iskolai tanulásba. Egyelőre sajnos nem kerülhet sor a pusztákra és kisebb helyekre, de a későbbiekben a fejlődés meghozza, hogy ezeken a helyeken is továbbtanítsák a fiatalokat. Először bevitte az üdülő konyhájára, nagy diadallal. A szakácsné — kivételesen fiatal és sovány — azonban kedvesen kinevette. Hogy képzeli? Megvan itt minden dekára, elszámolásra, meg aztán mit kezdjen ennyi embernek egy kiló hallal, amennyiben egyáltalán át tudná venni, hivatalos színezettel. Zsiga bácsi odahajolt a szakácsné füléhez: — Egyék meg maguk, lelkem! Süssék, főzzék, ahogy szeretik — jó kis külön falat lesz! — Újabb kacagás: — Dehogyis bajlódunk vele, van mit enni nekünk! De ha akarja, szívesen megcsináljuk magának. A pesti kislány csacskasága után ez volt a másik sértés, ami Siófokon érte Zsiga bácsit. Csak ennyit mondott: — Nekem is van mit ennem! — Eltemette szépen a halakat a földbe. Próbálta a másnapi fogást' embernek, gyereknek, asszonynak odaadni, kiket helybelieknek nézett. Mindenkinek más, A 14—16 éves fiatalok a továbbképző iskolában hetenként kétszer 3—3, összesen tehát hat órában tanulnak, kötelezően. Az iskola kétéves. Túlságosan sok anyagot nem fog adni, de át- ismétli az általános iskolában tanultakat, azokat rendszerezi és' a gyakorlatra alkalmazza. Elsősorban természetesen mezőgazdasági gyakorlati oktatást kajáinak a fiatalok. < Tekintettel arra, hogy országosan megyénk áll legjobban a tantereméi látót tságban — 1,15 tanulócsoport jut egy tanteremre szemben az országos 1,8-es helyzettel — a tantermeket biztosítani tudjuk a továbbképző iskola számára. A felszereléseket szintén biztosítják, hiszen olyan felszerelésekre lesz szükség, amelyekkel az iskolák máris rendelkeznek, vagy beszerzésűje a politechnikai oktatás kiszélesítéséhez elengedhetetlenül szükséges* sietős dolga volt, köszönték szépen. Erre, amelyik hal még tátogott, visszadobta a Balatonba. így ment ez még egy hétig* Akkor vacsoránál elpanaszolta, hogy itt milyen furcsák az emberek. — De Zsiga bácsi, a Tiszán is horgászik. Otthon mit csinál a hallal? — Én semmit. Biztosan megeszik a gyerekek, meg az asz- szony. Törődök is én most vele. Nekem a horgászás passzió. Az apámnak is az volt — isten nyugosztalja. — Csakhogy akkor még boldogult anyám, meg mind a nyolc gyerek ott állt a kanna körül, ha este hazajött édesapám. Hozott-e valamit, sokat hozott-c? Merthogy a kenyéren kívül jóformán ebből élt az egész család... Most meg nem kell a népeknek. Hát ilyen a világ... — Mégis, mit csinál Zsiga bácsi, ha már ilyen a világ? A szenvedély, az csak szenvedély! Az öreg sűrűhajú fejebúbját vakargatta, aztán hamisan mosolygott: — Még megérem, hogy nem teszek kukacot a horogra.,.. Gyenes István MISZLAI GYÖRGY: Szoboravatás után i hegedűs lászlö: LETENYEI GYÖRGY Keservekkel volt telve torkig: egy átkozott kor ölte, marta. Rabbilincseit hordta holtig, nem úszott ki az élet-partra. Hajcsárai hajtották, verték, s verejtékéből gazdagodtak. De egyszer csak betelt a mérték,, s vége lett kínnak és iszonynak... Régen elment, de a fiáknak szemei hittel fölragyognak, vére hullása mégse volt hiába. Fóltámadt most, és véd örökké, s ha elomlunk majd szürke röggé: ö akkor is az igazunk kiáltja... Ifj. Mike Todd filmszínházét keres „szagos“ filmje számára Az elhunyt Mike Todd fia Spanyolországban »szagos« filmet forgat, amellyel forradalmasítani akarja az egész filmipart. A film 42 féle illatot érzékeltet a közönséggel. Mike Todd ezt a furcsa filmalkotást jövőre Londonban akarja először bemutatni, egyelőre azonban nem talál olyan filmszínházat, amely hajlandó volna vállalni a vele járó nagy költségeket. A nézőtéren ugyanis minden egyes ülést különleges berendezéssel kell felszerelni, hogy »közvetíteni« tudja a megfelelő illatokat. Fáradt aratók (Egy régi aratásról) Erdő alatt, virágos lankán, közelünkben víg nyaralók, mi meg a hűvösben pihentünk eltikkadt, fáradt aratók. Szánkban a rossz kenyér ízével, mitől megfájdul a gyomor. S éreztük, szétfut ereinkben, majd lassacskán elnyom a bor. Fáradt szülőim elaludtak. Húgom elbabrált egy ruhán. Felhők deleltek fönn. Hevertem, nézve a pillangó után, mely úgy libegett habfehéren sárga, kék virágok felett, hogy lelkem elhagyva a földet, szárnyra kapva emelkedett. A lepke elszállt. Jött a szellő. Csak az ég mosolygott reám. S ahogy a pille könnyű szárnnyal, úgy tűnt elém a szőke lány. Ha velem lenne!... Így tűnődtem. Egy perc volt, néhány pillanat. S lehunyva szemem, elaludtam Szellő borzolta fák alatt... Halak példája