Tolna Megyei Népújság, 1959. július (4. évfolyam, 152-178. szám)
1959-07-03 / 154. szám
2 TOLNA MEGYE! NÉPÚJSÁG 1959. július 3. F©gcsdésok Washingtonban Frol K®zl®w tiszteletére Washington (MTI): A szovjet minisztertanács első elnökhelyettesének amerikai látogatása továbbra is a világhírügynökségek érdeklődésének középpontjában áll. Mint a TASZSZ jelenti, az ame rikai szenátus külügyi bizottsága szerdán délben villásreggelit adott a vezető szovjet államférfi tiszteletére. AFP-jelentés szerint Kozlov a villásreggeli után felkereste hivatalában Richard Nixont, az Egyesült Államok alelnökét, akivel folytatta politikai tanácskozásait. Szerda este Nixon alelnök adott fogadást Kozlov tiszteletére. A DPA tudósítója szerint a fogadáson mintegy százötven személyiség jelent meg. Az AFP tudósításában kiemeli, hogy Nixon és Koz lov az estélyen vidáman beszélgetett egymással. Később Herter amerikai külügyminiszter is csatlakozott hozzájuk. A fogadáson egyébként jelen volt Milton Eisenhower is, aki Nixon alelnököt elkíséri majd Moszkvába, az amerikai kiállítás megnyitó ünnepségére. Gerstenmaier „tapintatlanságot" követett el a nyugat-berlini megszállókkal szemben Berlin: (MTI) »Értesülések szerint a nyugati szövetségesek nem tartják szerencsésnek, hogy a nyu gatnémet köztársasági elnök szerdai megválasztásakor hivatalosan hangoztatták, Nyugat-Berlin része a német szövetségi köztársaságnak« — írja az AP berlini tudósítója. A nyugati szövetségesek képviselői, akiknek körében csalódást keltett ez a lépés — írja az AP-tudósító most tanulmányozzák a helyzetet. Herb Altschullnak, az AP hír- magyarázójának kommentárja szerint Adenauernek sikerült ugyan saját jelöltjét megválasztatni Nyugat-Németcrszág köz- társasági elnökévé, de ezzel semmiesetre sem gyógyultak be pártjának, a CDU-nak azok a sebei, amelyeket a párt elnökjelöltjének személye körüli elkeseredett küzdelem ütött. Heinrich Lübkének, a CDU elnökjelöltjének megválasztása talán a legkisebb csalódást Carlo Schmidnek, a Német Szociáldemokrata Párt elnökjelöltjének okozta, mert így nyitva maradt az út előtte a kancellári szék felé. A szociáldemokraták ugyan is változatlanul bíznak abban, hogy 1961-ben a kancellárválasztáskor kibuktatok Adenauert, aki — mint ismeretes — máris kijelentette, hogy akkor nyolcvanötéves kora ellenére, újra jelölteti magát. Politikai megfigyelők szerint a keresztény demokraták körében kiújuló egyenetlenségre utal az a tény, hogy a szerdai elnökválasztáson sokkal szívélyesebb taps köszöntötte a szavazóurnához lépő Ludwig Erhard bonni gazdasági minisztert — Adenauer ellenlábasát a pártban —, mint magát Adenauert. A TASZSZ és a Pravda az újabb nyugatnémet provokációról Moszkva: (MTI) A TASZSZ és a Pravda németországi tudósítói megjegyzéseket fűznek ahhoz, hogy a nyugatnémet köztársasági elnököt ismét Nyugat-Berlinben, tehát az ország határain kívül választották meg, A Pravda rámutat: a bonni politikusok figyelmen kívül hagyták azt a számos figyelmeztetést, amely óva intette őket, ne Nyugat-Ber- linben tartsák az elnökválasztást. Ezzel a bonni politikusok újabb provokációt követtek el n nemzetközi feszültség csökkenése ellen, méghozzá fontos nemzetközi tárgyalások időszakában. Lübke megválasztásának angol sajtóvisszhangja London: (MTI) Az angol sajtó szűkszavú és tartózkodó megjegyzésekkel fogadta Lübke meg választását Nyugat-Németcrszág elnökévé. A lapok hangsúlyozzák, hogy Lübke szürke, politikailag jelentéktelen személyiség. A Manchester Guardian tudósítója jelenti Berlinből: Minden berlini, akivel beszéltem, egyhangúlag azt mondta, hogy Schmid tanár, a szocialista jelölt lett volna a legmegfelelőbb ember, mert féken tarthatta volna Adenauert. Általában attól félnek, hogy Adenauer kancellársága alatt állandóan súlyosbodni fog a belső feszültség és a széleskörű bizonytalanság, amely már most is világosan érezhető. A Times írja vezércikkében: Adenauer előbb vetélytársának ajánlotta fel az elnökjelöltséget, azután maga játszogatott el vele, végül pedig elejtette, ezzel menthetetlenül lejáratta az elnöki állást a német nép és a külvilág szemében. „Űj helyzet alakul ki Olaszországban“ Togliatti beszéde Róma: (MTI) Palmiro Togliatti, az Olasz Kommunista Párt főtitkára beszédet mondott Emília tartomány pártszervezetének értekezletén '— közli a TASZSZ. Togliatti hangsúlyozta, hogy Olaszországban új helyzet van kialakulóban. Kudarcba fulladt a kereszténydemokrata pártnak arra irányuló kísérleté, hogy az 1953. évi parlamenti választások után megszilárdítsa politikai ural mát és ellenőrzése alá vegye az ország egész életét. A gazdasági konjunktúrát depresszió követte. A nehéz helyzetből a vezető tőkés körök úgy igyekszenek kilábalni, hogy az olasz népre rá akarják kényszeríteni a monopóliumok gazdasági egyeduralmát. A kereszténydemokrata kormány pedig teljes mértékben ezektől a csoportoktól függ. Togliatti rámutatott, hogy máig sem oldódott meg sok olyan kérdés, mint a munkanélküliség, az alacsony bérszínvonal, a lakáshiány, egész gazdasági ágazatok hanyatlása. A parasztok tízezrével hagyják el a falvakat, de nem fejlődik az ipar, amely felszívhatná ezt a nagymennyiségű munkaerőt. Nálunk is meg szeretnék ismételni a franciaországi eseményeket, el akarják venni a demokratikus szabadságjogokat, hogy reakciós diktátori rendszert teremtsenek — mondotta. Azonban minden ilyen törekvés erős ellenállásba ütközik. Ez az ellenállás még erősebb és egységesebb lesz, ha leszámolunk az antikommu- nizmus ideológiai előítéletével, mint a politikai önkény forrásával. Ezzel kapcsolatban utalt a szocialista párt fokozódó belső válságára. Kijelentette: ha a szó cialista pártban szakadás történt, ez szerencsétlenség lenne az egész olasz munkásmozgalomra, a munkásosztályra és a de- | mokráciára nézve. Végezetül han • goztatta, hogy az ólasz munkás- 1 osztály síkraszáll. a köztársaság alkotmányában foglalt reformok I megvalósításáért, Irakul üBbg'iK'tutfák m aiisol olajtársaság működését Bagdad, (TASZSZ): Az iraki gazdasági minisztérium szerdán közzétett nyilatkozata bejelenti, hogy megtiltották a Khanakén Oil Company nevű olajtársaság iraki működését. A társaság egyik vállalata kőolajtermékek forgalomba hozatalával foglalkozott az ország területén. A helyi sajtó hangsúlyozza, a kormány döntése azt szolgálja, hogy az ország gazdasági életét fokozatosan megszabadítsák az idegen függéstől. Változatlanul tart az olasz tengerészsztrájk Róma, (AP): Az olasz tengerészek immár 23. napja tartó sztrájk jának következtében a világ kikötőiben veszteglő olasz teher- és utasszállító hajók száma elérte a százat. A hajótulajdonosok becslések szerint eddig körülbelül kétszáz millió dollárt vesztettek. A sztrájkoló tengerészek bérük harminc százalékos emelését követelik. Kivégeztek két algíri szabadságharcost Mentsük msei Siezosz életét! Tiltakozások világszerte ATHÉN Görögországban nagy mozgalom bontakozik ki Manolisz Glezosz- nak, a görög nép nemzeti hősének megmentéséért. A Glezosz védelmére alakult bizottság számos táviratot és levelet kap. A polgári haladó párt ifjúsági szervezete követelte, hogy Glezosz ügyét ne katonai, hanem polgári bíróság tárgyalja. Passzalidisz, az ADA (baloldali demokratikus tömörülés) elnöke a görög kormányhoz intézett táviratában tiltakozott az ellen, hogy Glezosz ü^yét katonai bíróság tárgyalja és követelte azonnali szabadlábra helyezését. Mint az Avgi jelenti, Glezoszt teljesen váratlanul szállították a krétai börtönből Athénba. Görögország szégyene, hogy emberhez nem méltó körülmények között szállították Glezoszt egy hajó gyomrában Athénba — írja a lap. — Amikor a pireusf nép tudomást szerzett Glezosz érkezéséről, a kikötőben lelkesen üdvözölte a nemzeti hőst. MOSZKVA A szovjet emberek milliói követelik, hogy vessen véget a görög kormány Glezosz önkényes üldözésének. A dolgozók több ezer szovjet városban és faluban tiltakoznak a görög hatóságok eljárása ellen. A moszkvai egyetem gyűlésén Szpicin akadémikus hangoztatta: Görögország nemzeti hősét valójában nem kémkedésért üldözik — hiszen ez nevetséges vád —, hanem haladó politikai meggyőződéséért. BERLIN Az NDK kereszténydemokrata uniójának titkársága szerdán közzétett nyilatkozatában hangoztatja, hogy a görög hazafi, aki letépte az Akropoliszról a fasiszta zászlót, az egész görög nemzet szabadságharcának megtestesítője. A titkárság minden keresztényt és a párt valamennyi tagját felhívta, harcoljon Glezosz életéért, \ i / A bolgár párt- és kormány küldöttség hazaérkezett Lengyelországból Szófia, (BTA): A bolgár pártós kormányküldöttség, amely június 25-től 30-ig baráti látogatást tett a Lengyel Népköztársaságban, csütörtökön délelőtt hazaérkezett Bulgáriába. A küldöttséget a pályaudvaron ünnepélyesen fogadták. Párizs, (MTI): Szerdán kivégeztek két algériai felkelőt. Areski Bagdadi az 5. Vilája parancsnoka volt, 1957 januárjában esett fogságba s egy év múlva állították a francia hadbíróság elé, amely öt percen belül halálos ítéletet mondott ki rá. Társát és helyettesét, Mulai Mohamedet a hadbíróság tizenegy külön perben ültette a vádlottak padjára és tizenegy halálos ítéletet szabott ki rá. Szer dán mindkettőjükön végrehajtották az ítéletet. A „szociális előlépés“ törvényjavaslata a francia nemzetgyűlés előtt Lengyel hajók 40 ország kikötőiben Párizs, (MTI): A francia nemzetgyűlés megkezdte a „szociális előlépés" törvényjavaslatának tárgyalását. A javaslat olyan intézkedéseket foglal magában, amelyekkel a munkásoknak technikusokká, műszaki vezetőkké való előléptetését kívánják meggyorsítani. Fernand Grenier kommunista képviselő feltette a kérdést, hogyan lehet Franciaországban szociális előlépésről beszélni, amíg a munkás nincs biztonságban afelől, hogy mindig lesz munkája, amíg munkájáért nem kap igazságos bért? A javaslat szerzői — jelentette ki — szavakkal akarják elkendőzni a jelenlegi szociális feszültséget, szociális érzésűeknek kívánják magukat mutatni, miközben a nemzeti jövedelem mind nagyobb részét juttatják a kapitalista társaságoknak és szociálpolitikájuk maradibb, mint bármely kormányé volt 1940 óta. Robotember fogadja a látogatókat A lengyel kereskedelmi flotta hajói az elmúlt évben 40 ország kikötőibe 1 300 000 tonna árut, a tankhajók további 300 000 tonna folyékony rakományt szállítottak, 619 millió deviza-zlotyt szereztek az országnak. A kereskedelmi flotta szállításainak 70 százaléka lengyel rakomány, 15 százaléka tranzit-szállítás az NDK-ból, Cseh Szlovákiából, a Szovjetunióból és Magyarországról, 15 százaléka pedig a kapitalista országokból. Az utóbbi időben hét új tízezertonnás hajóval bővült a kereskedelmi flotta, az idén pedig három újabb tízezertonnás hajó és egy tankhajó indul útjára. Legtöbbjük az ázsiai útvonalon közlekedik. Külön járatot indítottak Indiába. Most szervezik a dél-amerikai szállítmányt. Évek helyett napok Az albán ipar fejlődési ütemére jellemző, hogy jelenleg az albán ipar 16 nap alatt ugyanannyit termel, mint amennyi 1938-ban az ország teljes évi ipari termelése volt. Az ipar fejlődésének üteme tovább fokozódik és 1960-ban, a második ötéves terv utolsó évében úgyszólván valamennyi iparág néhány nap alatt biztosítja majd a háború előtti évi termelés meny- nyiségét. így például a szénbányászat 4 és fél nap alatt, a kőolaj ipar 48 nap alatt, a villamosenergiaipar körülbelül 20 nap alatt, a cementipar 6 nap< alatt, a textilipar ugyancsak hat nap alatt termel majd ugyanannyit, mint amennyi 1938-ban a fenti iparágak évi termelése volt. Hasonló fellendülés és fejlődés tapasztalható az építőiparban is. Ez az iparág 1960-ban 9 nap alatt i végez majd azzal az építkezéssel,' amit 1930-ban 12 hónap alatt fe- i jezlek be Albániában. I A szovjet népgazdasági kiállítás temérdek érdekessége közül a legnagyobb meglepetést a villamosítási pavilon bejáratánál egy kis házikó okozza. Ami kor a közelben összeverődik a tömeg, egyszercsak kitárul a házikó ajtaja és kimért, nyugodt léptekkel kiballag egy ezüstösen csillogó alak. Teljes öltözékében búvárra, vagy középkori lovagra hasonlít. — Jó egészséget, elvtársak — mondja. — Engedjék meg, hogy bemutatkozzam. Én vagyok a villamos robotember. Életemet a cskalovi ifjú technikusoknak köszönhetem. Azt kérdezik, miért nem tartózkodom akkor az ifjú technikusok pavilonjában? Egyszerű a válasz. Testalkatom, szervezetem felépítése igen érdekes, ezért hát meghívtak a villamosítási pavilonba. — Lehetetlen, hogy ez a »szörnyeteg« járni és beszélni tudjon — jegyezték meg egyesek. — Biztosan elbújtattak benne valakit. — Tévedés — válaszolt a robotember. — Nézzék csak meg, milyen izmos vagyok. Tíz villanymotor energiája feszül bennem. Véredények helyett ve zetékek hálózzák be tagjaimat, áram lüktet bennük. Hogy van-e szívem? Hogyne lenne. Nézzék csak ezeket az akkumulátorokat, amelyeket a cipőmbe rejtettek. Rendszerint azt mondják az olyan embernek, akinek nincs helyén a szíve, hogy inába szállt a bátorsága. De ne gondolják, hogy gyáva vagyok. Ha kell, odamegyek a halált sugárzó reaktorhoz, a tüzet okádó kemencéhez, behatolok a gázzá), teiltet helyiségbe, amire egyetlen halandó ember se szánná rá magát. — Fülem is van — itt ez a mikrofon. S a hangom! Ki mer ne velem vitába elegyedni, szócsatát vívni, amikor öt hang szóróm van. Egy szempillantás alatt mindent emlékezetembe vések, amit csak hallok — beszédet vagy zenét. S ha egyszer elolvastam a leckét, bármikor fel tudom mondani. Jó szolgálatot tesz a testemben elrejtett magnetofon. Amikor pedig saját tudásom már nem elegendő ahhoz, hogy helyes választ adjak, akkor megalkotóim — Zsenja Jefanov, Jura Mastakov es társai — kisegítenek a bajból. Rádión »súgják« a feleletet, A kiállítás látogatóinak sok mindenről beszámol a villamos robotember. Elmondja, hogy az első modell készítői — Vitalij Davidov, Jurij Andrejev és sokan mások — már a műszaki főiskolán tanulnak. Az elek- tro- és rádiótechnika fejlődésével a robotember is sokkal »okosabb« lett, mozgékonyabbá, beszédesebbé, könnyedebbé vált. Megjavult a látása és a haltása. A nehézkes rádiólámpák helyett félvezető kristályok dolgoznak benne. A robotember ma már 3 rádiókészüléken veszi a parancsokat, ezért képes egyszerre járni, beszélni, gesztikulálni. — Tessék, fáradjanak a pavilonba — hívja kedves hangon a látogatókat a robotember. — Meglátják, milyen eredményeket ért el a szovjet nép az ország villamosításában. A \