Tolna Megyei Népújság, 1959. július (4. évfolyam, 152-178. szám)

1959-07-23 / 171. szám

IWÍi Jotlns 2j. TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG 3 Egy mindenkiért, mindenki egyért A „család” legidősebb tagja, Lisztes Károly 22 éves. ő • családfő. Rajta kívül még 19-en vannak családtagok, a legfiata­labb 15 nyarat ért meg. Vala­mennyien fiatalok és valameny- nyien egy nagy család tagjai, s ahogy illik, együtt dolgoznak, ta­nulnak, szórakoznak. Az Alsóleperdi Állami Gazda­ság Vörösegyházi üzemegységének Ságvári Endre KISZ-csoportját úgy emlegetik a járási KISZ- bizottságon, mint egy kommunista ifjúsági közösséget. És ezek a fia­talok méltóak is erre a megtisz­telő névre, mert együtt vannak a tanulásban, a munkában és a szó­rakozásban, — Milyen a szervezeti élet? — kérdezzük Lisztes Károly elvtárs­iéi, a családfőtől, a KISZ-csoport titkárától. — Minden hónapban 12-én tart­juk a vezetőségi üléseket, ezt kö­vetően pedig 25-én taggyűlésre hívjuk meg a fiatalokat. A veze­tőségi és a taggyűléseken a há­romhónapos munkatervben meg­határozott feladatokról tanácsko­zunk. Legutóbb az oktatás befeje­zését beszéltük meg Ventel Jó­zsef elvtárssal, aki a KlSZ-politi- kai kört vezeti. Úgy döntöttünk, hogy a nyári munkákra való te­kintettel, a közeljövőben megtart­juk az ünnepélyes záróvizsgát. — Milyen kulturális munkát vé­geznek a fiatalok? — Ebben az évben háromszor szerepel nyilvánosság előtt kultúr- csoportunk. Legutóbb három egy- felvonásos darabot adtunk elő, há­rom és félórás műsor keretében. Szép sikerünk volt itt helyben, s ezen felbátorodva a szomszédos felső- és alsóleperdi, valamint a csurgói üzemegységben is szere­peltünk, ahol szívesen fogadtak bennünket. A fiatalok körében folyó po­^ litikai oktatás és a nevelő- hatású kultúrmunka termelésben realizálódik. A kiszistók a termelőmunkában is megállják helyüket. Versenyez­nek az aratás sikeres befejezésé­ért. Hencz Gyula és társa 70 hold gabonát vágott le Zetor vontatású aratógépével. A lányok a borsó- forgatásban és a növényápolásban versenyeznek. És külön-külön dicséretet érde­mel a nagy család minden tagja az ez évben végzett társadalmi munkáért. A „családfő” ugyan jól ismeri a családtagokat, de a tár­sadalmi munka eredményeit egy füzetben jegyzi fel. Egymás alatt sorakoznak a nevek és a végzett munkaórák száma. Lisztes Mi­hály (a KISZ-titkár öccse) 88, Hc- tesi József 38, Horváth Ilona 24, Rajna Anna 22, Vizner Mária 23 munkaórát végeztek. Lehetne so­rolni a munkaórák számát tovább, de befejezésül talán csak annyit, a fiatalok eddig ebben az évben 422 órát dolgoztak társadalmi munkában. Részt vettek a tavaszi parkosításban, s esetenként 12—14 fiatal dolgozott munkaidő után, A fiatalok többször is tanú­^ jelét adták erejüknek, ügyességüknek. A gazdaság terü­letén három téglával kirakott használaton kívüli kút volt. A gazdaság vezetősége úgy határo­zott, hogy ezeket a kutakat, — mi­vel veszélyesek voltak — betemet- tetik. A vörösegyházi kiszesek elvállalták, hogy a kutakból ki­szedik a téglákat. — Nem volt könnyű munka, sőt mondhatnám azt is, hogy merész és kockázatos vállalkozás volt. Alattunk 3—4 m-es víz, felettünk pedig a beomlási veszély fenyege­tett, — mondja Lisztes elvtárs. — Szerencsére nem történt semmi baj. Közel 8000 téglát termeltünk ki, amelyből a gazdaság tűzoltó­szertárat és egy méregkamrát építtetett. Ez évi társadalmi mun­kánk értéke megközelíti a 30 000 forintot. Az Alsóleperdi Állami Gazda­ság vörösegyházi üzemegységének kiszistái öntevékenyek, bátrak, szorgalmasak és vidámak. Mint egy nagy család tagjai összetarta­nak, együtt vannak a tanulásban, a munkában, a szórakozásban. Ná­luk már nagyjából érvényesül a közösségi élet jelszava. „Egy min­denkiért, mindenki egyért”. Pozsonyi Ignácné Nagyon öreg mozdony áll az egyik szerelőakna fölött. Nyolcvan évvel ezelőtt került ki a gyárból, akkor volt új, s azóta ezt az öreg jószágot minden hato­dik hónapban elgyötörtén, rossz alkatrészekkel, elhasználódottan javításra viszik. Most is javításon áll itt a dombóvári fűtőházban.' Harminc népitánc-oktató tanul a felsőtengelici tanfolyamon A felsőtengelici kastélyban harminc népitánc-oktató gyűlt össze két hétre, hogy a tudotta­kat átadja társainak s közben a többiektől de főleg az előadóktól mennél többet tanuljon, a téli estéken, majd községében fel­használandó. Harminc népitánc- oktató tanul, hogy a tél folya­mán is százakkal gyarapodjék majd a csoportok tagjainak szá­ma, emelkedjék a művészi szín­vonal s mindenekelőtt népitánc mozgalmunk kiláboljon abból a kátyúból, amelyben jelenleg van. A tanfolyam programja, tan­anyaga rendkívül változatos, hi­szen a tánctanulás mellett nép­rajzi, társadalmi ismereteiket is gyarapítják a résztvevők, általá­nos műveltségük színvonala emelkedik. Tegnapelőtt a kéthetes tanfo­lyam talán legkedvesebb és egy­szersmind egyik legértékesebb mozzanatára került sor. Meglá­togatta a résztvevőket megyénk három híres öreg táncosa: Fülöp Ferenc Decsről és a sárpilisi K. Ko vács János és Bóli János. Bogár István, a sárpilisi népi együttes vezetője tartott előadást a sár­közi népművészetről és a sárközi táncokról. Az előadást aztán az öreg táncosok illusztrálták be­mutatóikkal. Olyan bravúros lé­péseket mutattak be, hogy a hall gatóknak szemük-szájuk elállt a bámulattól. A bemutatott táncokat meg­próbálták megtanulni a tanfo­lyam résztvevői, de elég nehezen ment. Nem mintha nem lennének elég ügyesek, ellenkezőleg, a tán­cok rendkívül nehezek, nagy gya korlat, rutin, ügyesség, beideg- zettség szükséges ahhoz, hogy valaki Fülöp bácsiék színvonalán tudja bemutatni. Hogy valami könnyebb, szóra­koztatóbb műsorszám is jusson a hallgatóknak, K. Kovács János bácsi elmondott néhány sárközi mesét. A tanfolyam minden bizonnyal eredményes lesz, hiszen máris sokat tanultak a résztvevők. Az ősz és tél folyamán sem hagy­ják abba a tanulást, hanem kon ferenciákat rendez a megyei nép­művelési csoport, ahol már nem­csak arról számolnak be a részt­vevők, hogy mit tanultak a nyár folyamán, hanem arról is, hogy a felsőtengelicen tanultakat ho­gyan hasznosították a gyakorlat­ban. nek semmi életterem nem lesz Magyarországon. Egy ideig vár­tam, és kerestem az alkalmait, hogy el tudjak helyezkedni va­lami jó helyen. Nem sikerült. 1948 májusában elhagytam az or­szágot. Ekkor még könnyű volt nem ütközött túl nagy nehézsé­gekbe a disszidálás. Barátaimtól kintről több értesítést kaptam: menjek csak ki, rám, mint ki­képzett kémre és kémelhárító tisztre, nagy szükség van oda­kint. Hozták a híreket Ausztriá­ból és más nyugati országokból, hogy harcostársaim egységekbe szerveződnek, s ugyanolyan ka­tonai életmódot folytatnak, mint­ha reguláris hadseregben szol­gálnának. Szóval sok minden csá­bított. Kimentem. 1948. júniusában Salzburgban összetalálkoztam Kollényi György volt horthysta alezredessel, aki a VKF/2. osztály különleges alcso­portjának volt a vezetője, ennél­fogva a főnököm. A találkozás nagyon megörvendeztetett. Sze­rettem őt és ő is engem. Igazi katonának, igazi magyar, úri tisztnek tartottuk egymást... Este felmentem Kollényi lakására, hogy megbeszéljük, milyen mun­kát vállalhatnék én Nyugaton... Kollényi egy gyönyörű, fiaiszo- bás lakásban lakott. A házveze­tőnő már tudott Visnyey Sándor érkezéséről. Egy kissé meghök­kent, hogy Kollényi úr, a házi­gazdája ilyen ágrólszakadt em­bert fogad — ekkora előkészüle­tekkel... De bevezette. — örvendek, kedves barátom, örvendek. Három esztendeje, hogy utoljára kibeszélgethettük magunkat — fogadta Kollényi György alezredes úr, természete­sen civilben, egykori beosztott­ját. A kicsit raccsoló, szikár, szé­les mozdulatokkal, heves gesztu­sokkal magyarázó kémelhárító és kémfőnök egy mély fotelbe ül­tette Visnyeyt. Feleségét átküldte egy másik szobába, modván: »Bizalmas dolgokról szeretnék Visnyey úrral szót érteni«. \z asszonynak nem kellett kétszer mondani, ő már jól tudta, mivel foglalkozik férje. Kettesben ma­radtak. — Bizonyára sejted, Sándorom, hogy én hol dolgozom. — Fogalmam sincs róla... — Na, öreg cimbora, hát törd egy kicsit a fejedet... Hol dol­gozhatna egy Kollényi... Égy Kollényi! — Hallottam arról, hogy a 45- ben kijött tiszt urak hadosztályo­kat szerveztek. Talán te is, György bátyám? — Félig eltaláltad, félig nem. No, ne kerteljünk, úgyis rá akar­lak bírni, hogy dolgozzál velem. Biztos megélhetés, biztos jövő, tiszta munka. Igaz, néha veszély- lyel jár, de hát istenem. Az em­ber nem élhet teljes nyugalom­ban. Még egy Rotschild, vagy egy Thyssen is örökös veszélyek­nek van kitéve. Őket is lelőhetik bármikor — a pénzükért. Máso­kat pedig más oldalról fenyeget­nek. Szóval az élet méhében hor dozza a veszélyt is... Nos ne filo­zofálgassunk... Az én feladatom bizonyos »rejtelmek« kikutatása. Azt hiszem, most már kezded ér­teni... Nemde? — Világosabban György bá­tyám, világosabban... — Az amerikaiaknak dolgo­zom. Hírszerző tiszt vagyok. A jövedelemről ne is beszéljünk. Mindenesetre megnyugtathatlak, ha belépsz, jól dolgozol, nem bánod meg. Idekint legalább úgy megfizetik ezt a munkát, mint valaha otthon. Maradjunk annyi­ban, hogy összehozlak valakivel. Mégpedig rövidesen. Mert ki­képzett emberekre van szüksé­günk. És elszántakra. Olyanokra, mint te vagy, Sándor öcsém. Most pedig mesélj nekem Ma­gyarországról... Mi újság, mi van közös ismerőseinkkel, hogy néz lean Cazalta és Harris Puisais a Francia-Szovjet Társaság munkájáról Kedden délelőtt, a Magyar Uj- I ságírók Országos Szövetségének székházában sajtófogadáson is­mertette a Francia—Szovjet Tár­saság működését és szervezeti fel­építését Jean Cazalbou egyetemi tanár és Harris Puisais. Tájékoz­tatójukban és a feltett kérdések­re válaszolva elmondották, hogy a két nép barátságának mély tör­ténelmi hagyományai vannak. A szovjet nép fejlődése, országépí­tő munkája során felhasználta a francia forradalmi hagyományok tapasztalatait, jelenleg pedig a francia nép tekint példaként a szovjet nép hatalmas műszaki, technikai eredményeire. Mint mondották, a társaságnak több tízezer tagja van a legkülönbö­zőbb vallási, politikai felfogású emberek közül. A társaság elnökségében is­mert francia közéleti személyisé­gek nevei szerepelnek, s a társa­ságnak helyi bizottságai vannak városokban, falvakban, üzemek­ben. A társaság rendezvényei igen látogatottak, s szerves 'részét al­kotják a francia kulturális élet­I nek. Igen népszerűek a kulturá­lis jelleggel bíró rendezvények, filmestek, amelyeken szovjet fil­meket mutatnak be. A Szállnak a darvak című filmet például több százezren nézték meg a társaság keretében rendezett filmvetítések alkalmával. A filmvetítések és kulturális jellegű előadások mel­lett konferenciákat rendeznek, melyen a szovjet tudomány kima­gasló eredményeit ismertetik ne­ves előadók, akiknek nagy résza személyesen járt már a Szovjet­unióban. Mindezzel szeretnék be­bizonyítani a francia népnek, hogy az emberiség jövője szem­pontjából milyen nagy jelentősé­ge van a francia és szovjet nép együttműködésének. Magyarországi tapasztalataik­ról elmondották, hogy meglepő számukra az az optimizmus, ami­vel a magyar emberek a jövőbe néznek. Ahol jártak, mindenütt jókedvű, mosolygó embereket lát­tak, ami azt bizonyítja, hogy a magyar nép biztos a boldog jö­vőjében, (b) BBSG&D A MOZDONY MAIT Uj ezen a gépen alig van valami — talán csak az új rendszám a kazán homlokzatán: 326 074. S ezt a számot is letakarja a behajtási tilalmat jelző tábla: mert a gép alatt munkások dolgoznak... Négy kormos-olajos kazánkovács zörög kalapáccsal, szerszámokkal a tolattyú-berendezésen, azt sze­relik le, hogy megjavítva tegyék vissza... A sok kerék és alkatrész akadályozza az aknába való bete­kintést, a beszélgetést, és néhány percre abba is hagyják a munkát, mert egy cigarettát elszívni csak jót tesz ebben a pokoli melegben — különösen akkor, ha a cigaret­ta mellett kfedvelt beszédtéma tölti be a néhányperces időt... Nagy, erős ember Magyari Sán­dor. Az olajos svájci sapka alól kilógó ősz haja üt csak el a ruha fekete színétől. Magyari elvtárs szeret beszélni és dolgozni is. Ka­zánkovács, hozzá kell tenni, jó kazánkovács csak az lehet, aki a munkát úgy szereti, mint anya a gyerekét. Csak így tudja a gép lel­két látni, hogy az nemcsak -vas, hanem annál sokkal több... A szokásos kérdés és felelet után terelődik csak a szó a komolyabb dologra, a brigád­ügyre... Mert ez már lassan ügy­számba megy, olyan sokat gondol­kodtak rajta, hogyan s mint te­gyenek, hogy négytagú brigádjuk majd idővel a szocialista munka­brigád címet viselhesse. ki az élet Budapesten? Szennyes, mi? Visnyey mesélni kezdett egy­kori főnökének. — Tudod, Gyuri bátyám, az élet felfordult Magyarországon... Ezek az oroszok... meg a kom­munisták... Nagyon előretörnek... Igen- nehéz a sorsuk azoknak, akik: otthon maradtak... Már úgy értem, a volt barátainknak. Ami­kor eljöttem, akkor készültek va lami nagy ceremóniára abból az alkalomból, hegy egyesültek a kommunisták meg a szociálde­mokraták. Én három évig csak tengettem az életemet. Katona­tiszt voftam, az anyám révén örö költ száznegyven hold elfolyt a kezemen. De nem is törekedtem vagyon-gyűjtésre, 1945-ben ott álltam szinte teljesen meztele­nül... Szakmám nem volt, nem tudtam, mihez kezdjek... — Dehogynem volt szakmád... Miért nem cselekedtél úgy, mint én. Miért nem jöttél ki? — Éppen akkoriban ismerked­tem meg egy csinos úriasszony- nyal. Megfordult a fejemben, hogy én is kijövök, de a hölgy semmi áron nem akart. — Semmit nem tesz, édes öcsém. Majd én itt kigyógyítlak szerelmi búbánatodből... Ha még megvan.., {Folytatjuk.} — Most gépelik bent az irodán a tervezésünket — mondja Ma gyári elvtárs —, sokat gondolkod­tunk, míg a legfontosabb dolgokat tudtuk összeszedni, s úgy hogy azok segítsék az egész kollektíva munkáját, mert ez a cél... Hirth János, a brigád másik tagja szól közbe: — Tulajdonképpen a brigád cél­ja az, hogy segíteni ott, ahol lehet, és ahol kell. Tegnap javítottuk meg például a döbröközi termelő- szövetkezet aratógépét. — Mert ezt is vállaltuk — mond ja Szabó VII. István brigádtag — a szövetkezet a tavasszal alakult, és mi ahol tudunk, majd segítünk nekik, még a faluba is elmegyünk segíteni, nemcsak akkor, ha hív­nak bennünket — teszi hozzá. És sorolják, hogy mit akarnak tenni, hogy a főnökség, a felsőbb vasúti szervek szocialista munka­brigádnak ismerje el őket... A brigád tagjai közül kettőnek hiányzik az általános iskolai két felsőbb osztálya: ősszel iskolába „Íratják be” őket. Szakmai to­vábbképző tanfolyamfélét szervez­nek. Állandóan tisztán tartják a munkahelyet, balesetmentesen dolgoznak, a munkafegyelemről nem is esik szó a felajánlás­félében, mert még a brigádra nem volt soha panasz. Pedig vidékről járnak be dolgozni ketten is. A brigádvezető Dalmandról, motor- kerékpárral, Hirth János pedig Tarosról, kerékpárral... És a munkaverseny is fontos a vállalásban, a brigád­cím elnyerésében. Most például ezt a kiérdemesült mozdonyt 8 nap szokásos javítási idő helyett három nap múltán már begyújtva engedik ki a fűtőházból... És so­rolni lehetne még nagyon sokáig e négytagú mozdonyok alatt dol­gozó brigád céljait, terveit... Egy azonban biztos: ha valamit ezek a kazánkovácsok elhatároznak; je­lesen a szocialista munkabrigád cím elnyerését — akkor abból lesz is valami. Amikor a cigarettaszünetnek vége, s újból eltűnnek szemem elől a mozdony alatt, a mozdony­ban, Fodor István még kiszól, hogy el ne felejtsek akkor is ki­jönni hozzájuk, amikor brigádju­kat felavatják majd... Ezt ott és itt is megígérem.- Pálkovács Jenő ilvészíelsp Tiszatioiion A pedagógusok szakszervezete támogatásával művésztelepet léte­sítettek a Szabolcs-Szatmár me­gyei Tiszadobon. A telep a gyer­mekváros festői szépségű parkjá­ban kapott helyet. A művésztelep­re az ország különböző vidékeiről érkeznek majd pedagógusok, illet­ve képzőművészek,

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom