Tolna Megyei Népújság, 1959. június (4. évfolyam, 127-151. szám)
1959-06-18 / 141. szám
Y r Í959. június 18. TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG Aratás előtti gondok NAGYOT FORDULT a világ kereke! Hány és hány napszámosember, zsellér várta másfél-két évtizeddel ezelőtt a? aratá; meg kezdését. Részesarató, vág r cséplőmunkásként legalább me.rk -res- hetrte az évi kenyerét, azonban ha nagycsaládos volt, sehogysem volt elég a r.5 hány mázsa kereset. A kulákoknak nem kellett aggódniuk, bd^y nem kapnak ré- szesaraté Mindig több volt a jelentkező,' 'mint amennyi kellett, sok volt a szegényember, És manapság? A megye egyik legnagyobb határú községe Dunaföldvár. Kereken 2500 hold gabona vár aratásra, — Nehéz lesz az idei aratás — állapítja meg Bíró József tanácselnök. — Sokfelé dőltek a gabonák, s így majd még egyszer any- nyi időbe telik, amíg learatják. És a 2500 holdból csak mintegy 200 a termelőszövetkezeté. Ámbár a szövetkezetnél a gépek dolgoznak és szükség esetén a kéziaratást is könnyen megszervezik. Hanem az egyéniek! Most látszik csak meg, hogy Dunaföldváron nincs szegényember. — Mennyiben van ez összefüggésben az aratással? — Nagyon egyszerűen. Valamikor rendelkezésre állt a részesaratók egész hada. Most pedig úgyszólván senki nem megy részesaratónak. Eddig mindössze három-négy szerződéskötés történt. 1945 körül pedig mintegy 250 volt. Nincsenek rászorulva az emberek arra, hogy részesaratást vállaljanak. Pedig valamikor az iparosok közül is sokan rászorultak, hogy aratást vállaljanak, vagy géphez szegődjenek, masinázni. MANAPSÄG VISZONT? A hajdani napszámosok, részesaratók Sztálinvárosban dolgoznak. Ami felesleg munkaerő valamikor volt, azt mind felvette Sztálinváros és maga a község is. A három nagy KTSZ, a kendergyár — mindegyik állandó munkahelyet, biztos keresetet ad. Majdnem 100 fővel növekedett például a kendergyár állandó létszáma... És mi lesz jövőben, ha még alakul vagy két- három nagy termelőszövetkezet? — Aki pedig megkeresi az 1500—2000 forintot, sőt még azon felül is, az már nem megy el részesaratónak vagy cséplőmunkásnak. így, most akinek földje van, maga végzi az aratást; — Valamivel könnyebben leszünk a csépléssel, ámbár ott is jelentkezik a munkaerőhiány. A községbe tíz cséplőgépet ad a gépállomás, ebből egy a termelőszövetkezetben csépel, öt géphez nincs munkaerő. Ezen úgy segítünk — a cséplések úgy is közös szérűkön folynak —, hogy a gazdák összeállnák, és maguk csépelnek el. A legutóbbi tanácsülésen tárgyaltunk az aratásra, csép- lésre való felkészülésről, ott határoztunk így. Csupán felelős vezeA Fortuna nászajándéka Bücher János szenvedélyes lottózó. Sokan azt mesélik róla, hogy a munkáján kívül két szerelme van: a menyasszonya és a lottózás. Nem akarom megsérteni a menyasszonyát azzal, hogy egy mondatban »említem« a lottó val, de ezt tettem azért, hogy iga zoljam: Bücher János nagyon szerelmes a lottózásba. Fácánkertben lakik és Kajmá- dón boltvezető. Volt már olyan hét is, amikor sok szelvénnyel játszott, s nem nyert. De nem csüggedt, a következő héten ismét játszott, mert reménykedett a sze rencsében. Végül is bekopogtatott hozzá a szerencse: négyes találatot ért el, amiért a szekszárdi Lottózóban ki is fizették a 36 591 forintot. A nyereményt méltán nevezhetjük a Fortuna nászajándékának, mivel Bücher János az ősszel házasodik. A pénzért már eljött vele a menyasszonya is. A nyeremény kifizetése előtt tapasztaltam, hogy milyen az emberek fantáziája. Szerdán délelőtt Bücher megjelent a takarék pénztárban s abban állapodtak meg, hogy 11 órakor lesz a kifizetés s addigra visszajönnek a Lottózóba. Mindenki arra számított, hogy legalább háromnegyed tizenegykor már ott lesz és izgatottan nézi az órát, hogy mikor kezdődik a kifizetés. Meglepetésre nem érkeztek vissza 11 órára s mikor már elmúlt 11 óra 5—10 perccel, folyt a találgatás, hogy vajon miért késik. Az első találgató még elég »■szerény« volt, mert azt mondta, hogy bizonyára megfeledkezett róla. A másik már arra gondolt, hogy örömében Restaurálták Pietro Antonio Rotari festményeit Leningrádban A leningrádi Ermitázsban befejezték Pietro Antonio Rotari híres olasz festő 368 művének restaurálását. A vásznakat most restaurálják harmadízben, eddig azonban még sohasem sikerült helyreállítani az eredeti színeket. A restaurálást ezúttal röntgensugarak segítségével végezték és így a képek visszanyerték eredeti színűket, sőt a művész ecsetkezelése is látható ' vált, illetve a tönkrement ’r cn helyreállítható volt. (AP) beült a Kiskulacsba, és mulat a nyeremény örömére, s csak délután jön zeneszó kísérettel. Egy következő illető teljesen szabadjára engedte a fantáziáját és arra gondolt, hogy kettecskén kirándulni ment a menyasszonyával s az előbbre való számára, mint a négy találatos nyeremény felvétele... Egyik találgatónak sem lett igaza — a nyertes későbbi elmon dása szerint. Ugyanis kiderült, hogy a bútorüzletben jártak és mindenekelőtt egy szép konyha, bútort szemeltek ki, amit megvásárolnak. Hogy ezen kívül mit vásárolnak a pénzen, azt még nem tudják pontosan, csak any- nyit, hogy azt közös családi fészek kialakítására fordítják. Sok idő természetesen nincs a beszélgetésre: siet, mert még elintéznivalójuk van a városban és hát igyekeznek hazafelé. Előtte pedig még a most vásárolt lottó- szelvényt is ki kell töltenie. Mert úgy határozott, hogy ezután is minden héten megpróbálkozik a s~erencsével. BODA tőkről kell gondoskodni. A gépállomás segít bennünket azzal is, hogy három cséplőgépet már előbb munkába állít, elcsépelni a borsót, a lencsét, amelyből itt, Földváron elég sok van, — Igen, komoly gondot jelent az aratás, a cséplés — mondja a tanácselnök — addig, amíg a földvári határt is' birtokukba nem veszik a gépek. Ezek a gondok végső soron csak jót jelentenek; azt, hogy az embereknek megvan az állandó megélhetésük, nincs szegényember, mint valamikor... B. I. IS gazdasági eredmények Is Igazolják a javuló pártmunkát Kajdacson Nemzetközi népzenei konferencia Bukarestben Ez év augusztusában Románia lesz a vendéglátója a Nemzetközi Népzenei Tanács XII. konferenciájának. A kerékasztalnál ott lesznek a világ minden tájáról érkező népzene-szakértők. Eddig több mint 60 küldöttség jelentette be részvételi szándékát. A konferencián megvitatandó témák keretében a román küldöttség több jelentést terjeszt elő a jelenkori román folklór hagyományának és felújításának tanulmányozásáról, új népdalok keletkezéséről, a repertoár kibővítéséről, a lakodalmi dalok stílusáról, a vers, zene és tánc közötti összefüggésekről, valamint a né. pi hangszerek körében végzett kutatásokról. A témákat a Román Folklór Intézet szakemberei dolgozták ki az elmúlt évek kutatásai alapján. Az adatokat zenei, koreográfiái példákkal, filmekkel és diapozi- tívokkal szemléltetik. — Tolna megye községi tanácsai a községfejlesztési tervek készítése során 117 ezer négyzetméter járda építését tervezték. Eddig már mintegy 25 ezer négyzetméter járda megépült, de a legtöbb helyen — ahol még nem kezdték meg a munkálatokat — folyamatban van annak előkészítése. A falu mezőgazdasági üzemében, a tsz-ben éppen úgy mint városon, az ipari nagyüzemben sokat tehet a pártszervezet a magasabb terméseredmények eléréséért. Ez akkor valósul meg, ha a pártszervezet egységes és a termelés pártirányítása mellett az akarat és a cselekvés egysége érvényre jut, A pártszervezet kapcsolata akkor mondható jónak, ha tagjai valóban a dolgozó nép között élnek, ismerik azok hangulatát, problémáit. A jó pártmunka elengedhetetlen része a párttagság példamutatása a termelésben és a közösségi tulajdon védelmében. Ha ezek figyelembevételével vizsgáljuk a kajdacsi Igazság Győzelme Tsz pártszervezetének munkáját, az elmúlt évekhez viszonyítva az 1958—59-es gazdasági évben lényeges javulás mutatkozik. 1957- ben és 1958-ban az intrika és a személyeskedés gátolta az egészséges pártélet kibontakozását. Gyenge volt a pártélet a tsz-ben. Nem volt a pártszervezet részéről ellenőrzés, irányítás. Ebből következett az, hogy a tsz elnöke, Szilágyi János és a tsz Kiss nevezetű könyvelője — akik ugyan párttagok voléak — nem ismerték el a termelés pártirányítását, ellenőrzését és a jogos bírálatokat visz- szaverték vagy megtorolták. Ez oda vezetett, hogy azok a párttagok, akik látták a hibákat és hiányosságokat, visszavonultak, passzívakká váltak; A kajdacsi Igazság Győzelme Tsz pártszervezetében lépten-nyo- mon megsértették a párt szervezeti szabályzatát. Megromlott a pártpolitikai munka is, meggyengült a párt és a tsz-tagság közötti kapcsolat, kívánni valót hagyott a kommunisták magatartása is, amelyet követett a munkafegyelem lazulása. A hibák végül is a közös vagyon herdálásához vezettek. Szilágyinak, a tsz volt elnökének és Kissnek, a volt könyvelőnek, akik a gazdaság vezetői voltak, példát kellett volna mutatniA pincehelyi általános iskolások előadása Haraszti Ferenc levelezőnk a pincehelyi általános iskolások sikeres előadásáról számol be. A gyerek-szereplőgárda a »Kék madár« című mesejátékot mutatta be nagy sikerrel. A szereplők lelkes játékát nagy tetszéssel fogadta a közönség. uk a közös vagyon megvédésében: De hogyan mutattak példát? ök voltak azok, akik hozzányúltak a tsz közös vagyonához, s azt mondani sem kell, hogy egy-két követőjük is akadt, akik kisebb- nagyobb mértékben megkárosították a közös vagyont. Hiányos volt a vetések megművelése, az állat- tenyésztés helyett pedig állattartást folytattak. A külterjes gazdálkodás még a mai napig is érezteti hatását; Az idén az elmúlt évekhez képest lényeges változás következett be a kajdacsi Igazság Győzelme Tsz pártszervezetének életében; s a pártszervezet munkájának javulása megmutatkozik a gazdasági élet területén is; Kezd kibontakozni a párt irányító és vezető szerepe. Jó a kapcsolat a pártszervezet és a gazdaság vezetői, valamint a tsz tagsága között. Ezt semmi sem bizonyítja jobban, mint az a tény; hogy a pártépítés az előző évekhez képest lényegesen megjavult; Az elmúlt hónapban két tagjelölt, e hónapban pedig 6 tagjelölt kérte a pártba való felvételét. Ez azt mutatja, ha a pártszervezet foglalkozik a tsz-tagokkal, akkor javul a pártszervezet és a tsz-tagok közötti kapcsolat; Örvendetes látni azt is, hogy az elmúlt év őszén belépett dolgozó parasztok közül többen kérik a pártba való felvételüket. Ez is bizonyítéka annak, ha a pártszervezet foglalkozik a tsz-tagokkal; azok közül egyre többen értik meg pártunk politikáját. Most már nincs annyi baj a tsz-ben a munkafegyelemmel, s a meddő, egyéni érdekeket képező viták helyett cselekszenek. Ezt igazolják a szépen ápolt vetések, a jó talajelőkészítés, valamint a takarmány időben történő betakarítása. A pártszervezetben az akarat és cselekvés egysége érvényesül a párttagság által meghozott határozatokban is, amelyek végrehajtása kollektív jelleget ölt. Foglalkoznak az újonnan belépett párttagokkal is, akik párttaggyűléseken, valamint a tsz-közgyűléseken bátran bekapcsolódnak a vitába; javaslatokat tesznek és bírálnak; élnek a párttag jogaival és kötelességeivel; A kajdacsi Igazság Győzelme Tsz-ben az eredmények biztatók; de a pártszervezetnek még tovább kell javítania kapcsolatát a tsz- tagokkal és a továbbiakban is szívleljék meg a bírálatot, mert ezzel a politikai és gazdasági munkát erősítik; Cserenyecz István Nagydorog III. Nemes bácsi, a fehérhajú aratógazda éppen agyonfoltozott csizmáját kefélgette a tornácon, amikor a felesége megérkezett a miséről. — Na, maga aztán alaposan megjárta! — kiáltotta az asz- szony, amint az utca ajtót becsukta maga mögött. — Miért jártam meg? — dohogott az öreg. — Azért, mert vénségére az istentelenekhez pártolt! — Miféle istentelenekhez? — Hát a cucilistákhoz! Kiss Jakab plébános úr megmondta a misén érthetően, hogy aki azokhoz áll, az mind az ördög szövetségese. — Maga pedig hozzájuk állt a gyűlésen. — Nem beszélt a gyűlésen senki az Istenről, meg az ördögről, anyjukom. A szónok, csak a nagyobb darab kenyérről beszélt, s azt mondta, ha nagyobb darab kenyeret akarunk azért harcolni kell. Mi pedif megfogadtuk a szavát. És áll juk a fogadalmunkat. Még ak - kor is, ha a plébános az ura!, malmára hajtja a vizet prédikációjával, — válaszolt csendesen az öreg, s tovább fénye- sítgette az agyonrifolt, zsírosbőr csizmát. Kutyaugatás verte fel az udvar csendjét. Alacsony, töpörödött emberke lépett be az ajtón. Tarkafoltos kabátját a vállára vetve viselte. Cserei József volt a Temető utcából. — Adjon isten jónapot! — Neked is. A vékony, beesettarcú ember a tornáclépcsőre kutyorodott és a tekintetéből kétségbeesés tűk röződött, amikor az aratógazda felé fordult. — Mi lesz velem, ha nem sikerül a sztrájk? — kérdezte. — Az lesz, ami a többivel! — válaszolt a fehérhajú öreg, és papucsát lerúgva húzni kezdte a zsírtól csillogó csizmát. — Én vagyok a legnyomorultabb! — kezdte megint a vendég. — A feleségem állandóan vért hány. Négy gyermek sír a nyakamon. Hä nem lesz kenyér, akkor mit kezdjek? Nincs más választásom, mint az, hogy elvágom borotvával az asszony, meg a gyerekek nyakát, aztán felhúzom magamat. Nemes bácsi nagy könnyet tö rölt ki a szeme sarkából, jó darabig hallgatott, s remegett a hangja, amikor megszólalt. — Ne félj Jóska. Ha összetartunk, akkor meglesz az értelme. Addig meg... — Addig éhendöglünk... De én nem tudom végignézni, hogy éhenhaljanak én inkább tíbrotvával elvágom a nyakukat, — ismételte az öreg szavába vágva ingerült hangon Cserei József. Az öreg Nemes arcán hirtelen megenyhültek a vonások és a hangja magabiztosan zengett, amikor megszólalt. — Majd gyűjtést rendezünk Józsikám! Amíg hozzánk tartozol, addig nincs ok a félelemre. Akkor éjszaka alig néhány bárányfelhő úszkált csak az égen. A csillagok milliárdjai sziporkáztak, s a tele hold fénye, csaknem nappali világos- ságott árasztott. Durva dörömbölések zaja verte fel a csendet. Kutyaugatás és asszonysírás hallatszott. Az öreg Nemes kikelt az ágyból, kabátot terített a hátára és a kerítés mögül kikandikált az utcára. A kocsiúton embereket kísértek. A csendőrszuronyok-félelmetesen csillogtak a hold fényében. Amikor közelebb értek, az öreg mindegyik foglyot felismerte. Elől Neumayer István és testvére, József haladt. Utánuk Gábor Pál és Gás pár Mihály következett. Ezen az éjszakán nagyon kevesen aludtak Nagykónyiban. — Mi lesz most? — kérdezgették egymástól az emberek, de feleletet senki sem tudott adni a kérdésre. (Folytatjuk.) Buni Géza—Haypál Tibor