Tolna Megyei Népújság, 1959. május (4. évfolyam, 101-126. szám)
1959-05-17 / 114. szám
1959. május 17. TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG 7 Új önkiszolgáló boltok Bonyhádon és Dóm hó váróit ■ Halász János belkereskedelmi miniszterhelyettes nyitotta meg az új üzleteket — Még a borbélynál is az új földművesszövetkezeti üzletről beszéltek pénteken Bonyhádon. Nem is csoda, hogy az újdonság felkeltette az emberek érdeklődését. Bonyhádon évtizedek óta fejlett volt a kereskedelem, és az önkiszolgáló bolt egy lépést jelentett a további fejlődés felé. A hivatalos megnyitóra délután két óra körül került sor. Halász János belkereskedelmi miniszterhelyettes, a SZŐ VOSZ kereskedelmi szakbizottságának elnöke, a párt, a tanács, a kereskedelmi szervek vezetőinek jelenlétében az alábbi szavakkal nyitotta meg az üzletet és adta át rendeltetésének: — Ünnepnek nevezhetjük ezt a napot, amikor átadjuk Bonyhád lakosságának az új üzletet. Az ipar, a mezőgazdaság jelentős fejlődésen ment át az utóbbi években, a kereskedelem, az eladás módszerei viszont meg ugyanazok, mint ötven évvel ezelőtt. Eladási módszereink elmaradtak a baráti országok módszerei mögött is, és azért vált szükségessé új, az eddigitől eltérő módszerek bevezetése. — Az új módszernek, az önkiszolgálásnak sok előnye van, amint az eddigi tapasztalatok bizonyítják. A továbbiakban arra törekszünk, hogy mind több helyen létesítsünk ilyen üzleteket. A miniszterhelyettes megnyitó szavai után egyszerre benépesült az üzlet vásárlókkal. A legtöbben csak tájékozódni jöttek, de sokan mindjárt vásároltak is. — Hogy tetszik az új üzlet — kérdezzük egy fiatalasszonytól, aki éppen csokoládészeletekből válogat. A kosárban már ott van egy kiló cukor, egy fogkrém és egy üveg cseresznye- befőtt. — Nagyon szép a berendezés, és jó, hogy nem kell várakozni, amíg sorrakerül az ember. Meg kell tanulni, mit, hol találunk meg, melyik polcon, és akkor könnyű lesz a bevásárlás. Bercsényi Vince, a járási tanács elnöke röviden nyilvánítja véleményét az új üzletről: — Arra törekszünk, hogy minél több ilyen üzletünk legyen. Biztos vagyok benne, hogy jelenleg kevés ilyen szép üzlet van a megyében. Este már teljes otthonossággal mozogtak a bonyhádiak az új üzletben. A megnyitástól fél hétig — négy és fél óra alatt — háromszáznyolcvanan vásároltak az üzletben. . • Ezen a napon Dombóvárott is újabb új típusú üzletek megnyitására került sor. Mintegy három héttel ezelőtt nyílt meg egy önkiszolgáló élelmiszerbolt, ezúttal pedig egy ön- kiszolgáló üveg-, porcelán-, és egy önkiválasztó cipőboltot nyitottak meg. Ugyanúgy, mint Bonyhádon, itt is nagyon sokan várakoztak a megnyitóra. Miután Halász János belkereskedelmi miniszterhelyettes megnyitotta a boltokat, nagy számmal je- , lentkeztek az érdeklődők, de az első ; vásárlók is. A két üzlet előkelő he- j lyet foglalhatna el a fővárosi üzletek j között is, ez volt az általános véle- j mény. A cipőüzletet süllyesztett vitrinek- i kel rendezték be, köröskörül a falak j mentén és középen is vitrineket helyeztek el. Ezekben van egy-egy cipőmodell, megszámozva. A vásárló ezzel a számmal kéri a neki tetsző modellt, és a raktárból hozzák az eladók a kért lábbelit. Az üvegbolt az élelmiszerbolthoz hasonló, önkiszolgáló módszerrel működik. Nagyon szép kilátású üzlet, csupa- tükör, csupa csillogás. Közben — néhány perccel a megnyitó után — külföldi, román vendégek is érkeztek Molnár Károlynak, a SZÖVOSZ elnökhelyettesének kíséretében. Lusztig elvtárs, a Centro- coop (a román SZÖVOSZ) tervfőigazgatóságának vezetője, a Centrocoop választmányi tagja és Polcorescu elvtárs, a bukaresti járási bázis elnöke a vendégek. Az ő tetszésüket is megnyerte a két új üzlet. A vendégek és az ünnepélyes megnyitó résztvevői ezután megtekintették a hajdani népbüfé helyén átalakítás alatt álló üzlethelyiséget, amelyben ugyancsak önkiszolgáló élelmiszerboltot rendeznek majd be. Ugyancsak megtekintették a nemrég átrendezett műszaki szaküzletet és a már működő önkiszolgáló boltot. A dombóvári földművesszövetkezet vezetői beszámoltak arról, hogy a két üzlet forgalma az átrendezés, illetve átalakítás után a régebbihez viszonyítva százezer forinttal nőtt. Érdemes tehát ezek szerint a kereskedelemben is bátran alkalmazni az új módszereket. Kitüntetések ! Mint a Pénzügyi Közlöny május 13-i száma közli, a Népköztársaság Elnöki Tanácsa eredményes munkája elismeréséül Ordas Józsefnek, a M. Beruházási Bank Tolna megyei fiókja vezetőjének a MUNKA ÉRDEMÉREM kitüntetést adományozta. A Pénzügyminisztérium hivatalos lapja közli továbbá, hogy a pénzügyminiszter kimagasló munkájuk elismeréséül a »Kiváló pénzügyi dolgozó« jelvénnyel tüntette ki a tanácsok területén: Balázs Lajos bonyhádi járási pénzügyi osztály- vezetőt, Schmidt Gyula Tolna megyei kv. csoportvezetőt, valamint »Kiváló dolgozó« jelvénnyel Kreskai László dunaföldvári községi gazdasági előadót. Társadalmi munkában fásitattak Hiívdoropn A fásításban a község lakossága és az iskola diákjai egyaránt részt vettek és közel 3500 facsemetét ültettek el. Az erdészettől kapott és egyénileg kitermelt csemetéket a vásártér körül, a görög háznál, a diófa-csapásnál és a sportpálya környékén ültették el. A község szépítésére ezenkívül 50 japán akácot is elültettek a téren és az utcák mentén; Építőbrigád alakult a sár szentlőrinci Petőfi Tsz-ben A közelmúltban három kőművesből és hat segédmunkásból álló építőbrigád alakult a sárszentlőrinci Petőfi Termelőszövetkezeten belül A brigád megalakulásának első napjaiban már munkához látott. Az egykori bikaistállóból és a mellette levő pajtából negyven szarvasmarha befogadására alkalmas istállót építettek. Az építkezéshez szükséges faanyagot a termelőszövetkezet saját erdejéből termelték ki a szövetkezet tagjai. Az építőbrigád létrehozása következtében az építkezés költségeit a számítások szerint 35 százalékkal sikerült csökkenteni. Az építőbrigád a tervek szerint a közeljövőben baromfiólak építésébe kezd. A termelőszövetkezet tagjai elhatározták, hogy 70 000 forint értékű hosszúlejáratú hitel igénybevételével újabb 50 férőhelyes tehénistálló építésébe kezdenek. A % á Kovács Györgyiknél születésnapot ünnepeltek, ahova jó magam is hivatalos voltam. A harmadik literig inkább csak Gyurka, a fiatal pedagógus tartotta szóval a társaságot. Elmesélte a téglaviccet, a faviccet, meg a homokviccet. Erre mindenki, — különösen a hölgyek — jót kacagott, már csak azért is, hogy Gyurkának el ne menjen a kedve a következő vicc elmesélésétől. — Hogy is volt az eset az egyszeri falubeli kántorral Jenő? — kérdezte a helybeli igazgató-tanító, amire sokat sejtetően nevetni kezdtek a történetet ismerők. — Ha elmondjátok, isten látja a telkemet, itthagylak benneteket, szemérmeskedett Mészáros Jenő, az egykori idők falubeli kántortanítója, a negyedikesek mai osztályfőnöke. — Mondd el te magad, hadd mu lassúnk rajt’ most is, — kérlelte őt Zsóka, a fiatal és csinos pedagógusnő. — Egye fene. így se, úgy se jutok én már a mennyországba, leszek hát áruló — kezdte és olyan arcot vágott, mintha azt akarná mondani, az egyháznak aztán igazán nem is oszt, nem is szoroz, ha eggyel több híve árulta el a hét lakattal őrzött titkot — majd hozzákezdett a történethez. — Akkor még legényember voltam és kántor. Belekeveredtem egy jókedvű társaságba és berúgtam. Világos reggel volt, mikor ha zaérkeztem. Jó anyám megdorgált és reszketett attól, hogy mit szól majd a tiszteletes úr, ha züllött áb rázattal állítok he a reggeli misére. Nem szólt semmit, mert én ezen a napon nem mentem templomba. Reggel egyenesen mentem az iskolába tanítani. Az első szünetben megjelent a tiszteletes úr, engem magához hivatott, a gyereJégkorszakbeli emlékmű Opava cseh város egyik utcáján nemrég jégkorszakbeli emlékművet állítottak fel. Tizenkét tonnás vörös gránittömböt, amelyet a város környékén találtak. A feltevések szerint több százezer évvel ezelőtt a Skan- dináv-félszigetről lecsúszott hatalmas jégmező sodorta erre a környékre. r u ló kekkel pedig közölte, hogy ezen a napon szünet van. — A plébániára mentünk. Helyet foglaltam a nagy öblös fotelben és vártam a fejmosást, meg — mit tagadjam — a felmondólevelet is. A tiszteletes úr elrendezett mindent, s ö is helyet foglalt, majd nyilatkozott: — Most pedig kártyázunk. Ha ahhoz volt eszed, hogy berúgj, elmaradj a miséről, most megbüntet lek, azt teszed, amit mondok. Tehát kártyázunk. — így is lett. Délután úgy 3 óra felé járt az idő, mikor a tiszteletes úr bejelentette, hogy nincs egy fillérje sem. Én felálltam, hogy el megyek. — Maradsz! — szólt rám — kár» tyázunk tovább. — Kártyáztunk mindaddig, amíg el nem nyertem a tiszteletes úrtól két hold földet, amit becsülettel rámiratott, ma is nyilvántartják a telekkönyvben. — Este úgy tizenegy óra felé lehetett, mikor a kártyázást abbahagytuk. Az egyik hívő pincéjében folytattuk tovább a szórakozást. Hajnali 3 óra lehetett, amikor a tiszteletes úr kijelentette: — Nem iszom fiaim, nekem reggel az isten házában miséznem kell. Nem bocsátaná meg az úr, ha ön kezem által berúgnék és nem tennék eleget kötelességemnek. — Sebaj tiszteletes úr! Saját kezével nem iszik, majd mi itatjuk, ez aztán nem lehet bűn — így a házigazda. — Az más fiam, ezt szabad, ■—- ismertette a háziszabályt a pap és ivott tovább kivilágos virradattig velünk együtt. — Másnap 7 óra felé jött hozzám, hogy megyünk misézni. Igenis tiszteletes úr, megyünk és már fogtam a kilincset, jelezvén, hogy indulhatunk. »Valami snap- szod nincs?«... — fordult felém. Pá Unkám van — mondtam és már indultam is a stampedliért. De a tiszteletes úr leintett, hogy neki a vizespohárból is jó lesz. Meg is ivott egy decire valót és mentünk a misére, — fejezte be a történetet és magasra emelvén a poharat a házigazdához fordult: — Hozz még egy litert Gyurka! ennyit csak megér neked is, hogy áruló lettem. DOROGI ERZSÉBET No, hogy szégyen ne érje a házunk elejét, inkább mindjárt megmondta, hogy az a hegy, amiről itt szó lesz, úgy volt a miénk — hogy senkié sem volt. így hát mindenkié, de legkivált a gyerekeké. Persze, tör vényes gazdája is volt azért, csak éppen nem törődött vele. A gyereknép háborítatlanul vehette birtokba. Talán így volt már öregapáink idejében, biztosan így a mi korunkban s — egy ideig — a gyerekeinkében is. Télen szánkázóhely, tavasztól őszig mindenféle huncutság színhelye. Legtetejében öreg, mindjárt a tövénél vagy húsz felé elágazó, rücsköshéjú szilfa, amely mintha csak a környéket vigyázta volna. Falusi észjárással, amely szereti a megszokottat, kívül a határban, belül a portán egyaránt, azt hittük, így lesz ez míndörökétig. Marad játszóhelynek a hegy. Hetykén üli csúcsát a szilfa, soha-soha meg nem vénül, soha-soha ki nem dűl. Általában a világ mindig úgy megyen, ahogyan tegnap, tegnapelőtt. Tudnivaló, hogy aki így hisz is. az se szeretné, ha mindenben így volna. No, mondom, egyik nap jön ám haza a János megtépázva, vörösre sírt szemmel. Meg se várja a számonkérést, elpity eredik: —• Édesapa, ellopták a hegyünket! — Mit te? — ütött mellbe a négy szavas furcsa mondat. — Úgy igaz, ahogyan mondom. Amikor ma délután összegyülekeztünk a szokásos rabló-pandurjáték- ra a hegyen, hát látjuk ám, hogy a szilfát, aminek ágai között már te is EIIOPIAK A HEGYÜNKET! üldögéltél, vágja ám egy bácsi. Odamentünk. Mondtuk neki: »Hallja bá esi, minek bántja azt a fát?« — Az ember meg se szó, se beszéd, nekünk jött, hogy »Adta fattyai, majd adok én nektek csúfolódni!« No, persze, szétugrottunk, annyifelé, ahányan voltunk. Azt hittük, hogy falopó, Sanyit a tanácselnök bácsi fiát elszalasztottuk az apjáért. Mi meg messziről ingergedtünk a favágóval, aki utánunk is vágta a fejszéjét... A Tóth Pali meg felkapta s iszkiri, elszaladt vele. Persze, később eldobta, de a bácsi úgy mégha j igáit bennünket, hogy ha eltalál, hát ott maradunk. Be hát a bokrok legsűrűjébe. Az én lábikrámat el is találta egy kő, azt hittem el is törött, bizony elpityeredtem. Ráadásul tapogatni se értem rá, mert futnom kellett, mivel a bácsi úgy jött utánunk, mint egy gőzmozdony. A tanácselnök bácsi nincs otthon, tehát te jöjj el apa nézd meg, mi történik a hegyen. Mert »— el is felejtem mondani — cölöpöket is felállított. — Cölöpöket-e? Hüh fiam, akkor az — gazda lesz! — Gazda? Hát nem a falué a kishegy? — Eddig úgy tudtuk, hogy azé. De hátha eladták? Akkor pedig hiába okvetetlenkedem. Bár, persze nem volt helyes tőle, hogy olyan otrombán tört rátok. — De hát hagyjuk, hogy ellopja a hegyünket? — Nono, az nem megy úgy. S ha látszat szerint azt teszi, akkor meg alkalmasint joga is van rá A jog meg nagyúr, azzal nem lehet szembeszállni! Nagy kérésre, könyörgésre mégis elballagtam vele. A hegytolvajhoz. Az bizony már abban serénykedett, hogy ásta a »kakastaréjfa« kosár- szerűen elszedett törzsét. Ahogy battyogtunk fel a tetőre, innen is onnan is kíváncsi gyerekfejek tűntek elő. Lesték, hogyan mentjük meg a hegyet. Alig váltottam néhány szót az emberrel, kiderült, hogy sejtelmem nem csalt meg. A hegyet — elörökölték. Négy testvér, jobban mondva azok leszármazottjai — osztozott rajta. Az, aki kivágta a fát, kerítette a maga részét, csak az első fecske volt. Jó hangosan beszéltük meg az ügyet, hadd hallják meg a gyerekek, hogy a »hegytolvaj« jogon belül van! Az ám, csakhogy nem azért gyerek a gyerek, hogy ezzel beérjék. Mert nemcsak az egyszerű falusi em bemek, de az elnöknek, a párttitkárnak, a ki ilyen, ki olyan hivatalviselőnek a gyereke addig rágta az apai füleket, hogy se szidás, se szándékolt siketség nem használt, tenni kellett valamit. Az ám, de hát a törvény ellen? — Ki kellene bérelni tőlük! — mondták a naivabbak. — Még ha adnák is, miből? — torkollták le a józanabbak. — Ki kell sajátítani! — Nincs jogunk rá! Mert az ok még nem jog! — mondta a tanácselnök. A kupaktanács nem ment sem mire. A gyerekek pedig tovább bé- kétlenkedtek. Múltak a napok. Az idegenek — valami Varjas leszárma zottak — annyira komolyan vették a tulajdonukat, hogy nemcsak kerítettek de hordattak is. Követ, téglát, épületfát. Megkezdték a fészekrakást. A hegy csúcsa, a szilfa és a bokrok nélkül milyen csúnya volt egy csupaszon! Nem enyhítették a fényes fehér oszlopok, a csillogó fényes drótok se a látvány sivárságát. Senki se tehette be a lábát a területre. A gyerekek, mintha elfeledtek volna játszani, órákon át bámulták, mi megy végbe a hegyen. Bár ettől az ellopott hegy ugyan nem jött vissza! Az ám, de ha így marad, mi lesz a gyerekekkel? Hát először is az lett, hogy a legidősebb Varjas egyszer csak beállított az elnökünkhöz, komoly panasz- szal: — Valaki kidöntögette az oszlopokat. Elvágta a kerítésdrótokaí. Széthányták reggelre a tíz kocsi téglát! Az elnök vakarta a fejét. Mert ha látni nem is látta, tudni tudta, mint ha ott lett volna, ki tehette. Ameny nyíre lehetett, megnyugtatta a »hegytolvajt« — mert utóbb, a gyerekszáj után mi is így hívtuk — aztán tanácskozásra hívta össze az apákat; Ez a fordulat mindannyionkat kellemetlenül érintett. Kárt tenni akárkinek is, nem tréfa dolog! Akármilyen elkeseredés üli is meg a gyerekek szívét, ilyen hadjárattal nem mennek semmire, legfeljebb bajuk esik, s jó ha mi, szülők, csak fizethetünk értük! Minden háznál nagy dorgálások estek, állítólag itt-ott a nadrágszíjnak is volt keletje. Mindez hét közepén esett meg. Vasárnap elém áll a János: — Édesapa, engedd meg, hogy ma csak ebédre és vacsorára legyek itthon. — Még jó, ha akkor. Különben? Lesütötte a szemét: — Megyünk.;: visszacsinálni a kárt... Mindmeg- annyian. — Ejha — mondtam meglepetten: Hát mégis benne voltál? Tagadtad! — Tettleg nem voltam benne. De most benne kell lennem, becsületből Akadt egy-két gyanakvó apa, aki szomszédolás, pincejárás ürügyén útba ejtette a hegyet. És nem akart hinni a szemének. A falu valamennyi gyereke, még az egészen kicsik is, ott szorgoskodott a hegyen! Drótot feszítettek, cölöpöt ástak, téglát talics- káztak... És lássatok csodát: a hegytolvaj parancsnokolt felettük! Úgy ám de hogyan! Étellel tömte, itallal lakattá őket! Hogyan csinálták, hogyan se, máig is titok, de egyességet kötöttek a „hegytolvajjal”. Télen, onnan, ahova a pincét számította építeni, egészen a hegy lábáig, külön csúszkapálya épült. S ebben meg az öreg Varjas segített — a gyerekeknek. Úgy egyengette a „pályát”, mintha csak muszájból tenné! Hát értitek ti ezt? Lám, ilyen furcsa dolgok történnek ezzel a mai fiatalsággal..: Zsikó Gyula
