Tolna Megyei Népújság, 1959. május (4. évfolyam, 101-126. szám)
1959-05-10 / 108. szám
1939. május 10. TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG 7 n n VIGYÁZAT! ÚTÉPÍTÉS! Ahol a partot bontják, ott dolgozik a legtöbb ember. Hasznos János Jónás Gyula brigádja pótkocsira rakja a lefejtett földet Az útépítés egyik módja talán az, hogy egy gyalogos az egyik helységből a másikba megy, utána mennek a többiek, majd lovaskocsik követik őket. A rossz földutat az eső még rosszabbá teszi, és követ hordanak az esőmosta kátyúkba, a kőhalmok egyre nőnek és végül megszületik egy olyan girbegörbe kövesút-féle, amit országúttá nyilvánítanak, s ezt a rendszeres karbantartás követi. Talán így keletkezett a szekszárd —hőgyészi út is. Az út eredetét illetően nehéz nyomra akadni. Egy 1910-ben kiadott térképen már kövesútként tüntették fel. Ahogy múltak az évek, a lovaskocsikat felváltották a gépjárművek, a gyorsjáratú autóbuszok, személygépkocsik. S ezek a régi, keskeny, döcögős kövesutak „selejtezésre” kerülnek. Árki Dezső építésvezetőt állítjuk meg a kanyargó hőgyészi úton. Az útszélen állva meséli a munkálatok történetét, s mutatja gyors motor- kerékpárját, meg Pobeda személy- gépkocsinkat, hogy ezeknek a járműveknek már jó út kell. — Feladatul kapta az Aszfall- útépítő Vállalat, hogy építse át a szekszárd—siófoki utat, hogy azon gyorsan, biztonságosan, kényelmesen lehessen majd közlekedni... A tervek elkészítésekor figyelembe vették a régi évszázados utat is, ezt azonban helyenként módosítani kell. A kétszáz méternél kisebb ívű kanyarokat „kiegyenesítik”. Számos helyen szélesíteni kell a töltést, mert hatméteres aszfalt- burkolatot kap az út. Most. 22 kilométer útszakaszon építenek. Gépkocsik és traktorok, kordék és kubikos talicskák a földhordók. Gőzhenger meg traktor tiporja az utat. Az idén 10 kilométerre hordják fel az aszfaltburkolatot, a 12 kilométert pedig előkészítik a jövő évben történő aszfaltburkolásra. Néhány szám az útépítés terveiből: 40 000 köbméter földet mozgatnak meg, 250 munkás, 30 kordély, 20 gépkocsi és traktor dolgozik az útszakaszon, akik vasutat is építenek az anyag fogadására a hőgyészi MÁV állomáson, mert 40 000 tonna útborkoló anyag érkezik majd. 30 000 négyzetméter kőburkolatot (partvédő), 44 darab csőátereszt, két kisnyílású hidat készítenek. És beláthatóvá teszik az út- kanyarokat. A hőgyészi út diósbeAz új szakaszon, ahova a lefejtett földet hordják, gőzhenger tömíti az utat. F. Kiss Sándor az úthengerrel, Dompai Aladár pedig traktorral járja az utat rényi elágazójához kilátót, autóspihenőt, Hőgyészen autóbusz megállót, községrendezésnek is beillő útszegélyezést készítenek többek között. S ha kész lesz az út — híres kubikos-útépítők dolgoznak rajta, mint László Salamon, Nagy Vince, Jakab István és a többiek — akkor közelebb kerül Szekszárd a Balatonhoz, mert az útépítés egyik fő célja ez többek között. Amikor elhagyjuk az épülő útszakaszt, azzal veszünk búcsút az építőktől, hogy legközelebb, ha erre járunk, már talán nem kell eny- nyi figyelmeztető táblával határolt építés alatt álló részt kerülgetni. Az építők ezt ígérték, de addig is még sok és nehéz munkát kell elvégezniük. — ács — Felszedik a régi rossz útburkolatot. László Salamon brigádja végzi ezt a munkát Saját példájukból sem okultak Az ügyész szemével — tanácsi visszaélésekről Dr. Orovicz József tamási járási ügyész többek között a következőket mondotta a pincehelyi tanácsnál történt visszaélésekről: — Rövid idő alatt három visszaélés volt a pincehelyi tanácsnál. Ezek elsősorban nem mint „bűnügyi szenzációk” érdekesek, hanem inkább a belőlük levonható tanulságok miatt kell beszélni róluk, hogy a többi tanácsok okulhassanak belőlük. Bodó Etel és Bukovszky Katalin gazdálkodási előadók után Farkas István pénz ügyi csoportvezető ügye került napvilágra. — Farkas különváltan élt feleségétől és könnyelmű életet kezdett folytatni. December 12-én nyúlt először, a megállapítások szerint a pénzhez sikkasztási szándékkal. Mintegy 800 forintot adtak át neki adófizetés fejében, de ő ezt a pénzt nem fizette be, elmulatta. Hat nap múlva már mintegy 2000 forintot, később pedig még különféle összegeket sikkasztott el. Februárban több, mint 5000 forintot vett át az egyik dolgozótól, amit szintén nem fizetett be szabály szerint, hanem zsebre tette és Budapestre utazott, ahol mulatozni kezdett. A hatóságok itt vették őrizetbe, összesen 14 700 forintot sikkasztott el, amiért a bíróság 2 évi és 8 hónapi börtönbüntetésre és 5 évi jogvesztésre ítélte. Tudni kell még róla, hogy előzőleg kifogástalanul végezte munkáját, hiszen ezért nevezték ki csoportvezetőnek is. — Eddig a sikkasztás rövid története. Mindez azonban nem történhetett volna meg, ha a felsőbb szervétől, a járási tanácstól megfelelően ellenőrzik a munkáját. A kezdet kezdetén nem vették észre a sikkasztást és amikor őrizetbe vették, az elsikkasztott összeg már igen jelentős volt. A szakértő is elmondotta a tárgyaláson, hogy az első, 800 forintos sikkasztás után ha ellenőrzést gya- , korolnak munkája felett, feltétlenül J napvilágra került volna a sikkasztás. Nem kellett volna sem rendkívüli j szaktudás, vagy nyomozási „bravúr” i ahhoz, hogy felderítsék a sikkasz- , fást, csupán szabályos ellenőrzés, amit a járási tanács elmulasztott. Akkor talán még megmenthető lett , volna maga az ember is, és nem kö- ! vetkezik be a nagyarányú sikkasztás. — Nem kisebb a községi tanács vezetőségének felelőssége sem. Maga a községi tanács elnöke sem tette meg a szükséges intézkedéseket: a bizonylatok pontosságát nem követelték meg, nem tartatták be az előírásokat e téren. A laza ellenőrzés és az a légkör, hogy nem követelték meg szigorúan a bizonylati előírások pontos betartását, nyilván kínálkozó alkalmat jelentett a sikkasztásra. — Az emberek közül sokan hajlamosak arra, hogy az adminisztrációs munkát, az adminisztrációs előírásokat holmi bürokráciának tekintsék. Márpedig éppen a pincehelyi eset példája int bennünket arra, hogy mennyire fontos az adminisztráció előírásszerinti végrehajtása, s a végrehajtás megkövetelése. A pincehelyi tanácsnál rövid idő alatt ez volt a harmadik eset, s hogy a harmadik, a súlyosabb megtörténhetett, annak is betudható, hogy nem okultak az első kettőből. Még az előttük levő élő példát sem tekintették kellő figyelmeztetésnek . Összedől-e, vagy lebontják a mórágy! úttörőházat ? A mórágyi tanácsházhoz közel, egy nagy épület üresen áll. Bár nem egészen helyes kifejezés, hogy áll, inkább rogyadozik, szinte az imádság tartja. Középület, nem magántulajdon és annak, hogy üres, rogyadozik, kissé hosszú és bonyolult története van. A helyzet megértéséhez egy kis visszapillantásra van szükség. Négy-öt éve Mórágyon úttörőházat kezdtek építeni, több mint 100 ezer forint felhasználásával felújítottak egy régi parasztházat. Az építő Bátaszékí Épületkarbantartó Ktsz-től — amely a néhány évvel később történt alapos műszaki ellenőrzés szerint szakszerűtlenül építette azt meg — minden különösebb műszaki ellenőrzés nélkül átvették az illetékesek. Az épületet néhány éven keresztül használták is, vígan tornásztak a torKöltő, aki népi táncokat tanít — A férjemet keresi? Sajnos nincs itthon. De nemsokára megjön a busszal. Tessék megvárni — mondja a fiatalasszony és hellyel kínál a konyhában. Nem kell túlságosan sokat várnom. Kisvártatva megérkezik régi ismerősöm a madocsaiak költője, Földesi János. Hóna alatt tömött aktatáskát szorongat, s az arca ragyog az örömtől. Vajon minek örül? Meg sem kell kérdeznem, már sorolja is, miközben lapos, barna dobozokat emel elő a szétbontott táskából. — Most aztán tanulhatnak a madocsaiak.' — Mit? — Szebbnél-szebb táncokat. Mert ezekben a barna dobozokban filmek vannak. Táncfilmek. Nézem a dobozokra ragasztott felírást: »Három ugróstánc«, »Huszártánc«, ^-Cigánytánc«. — Lesz nézője a táncfilmvetítésnek? — Hogy lesz-e? Meghiszem azt. A madocsai ember szívesen tanul más vidékek táncaiból. — Vannak madocsai táncok is? János bátyám csodálkozva mered rám. — Hát nem volt a »Szabó Erzsébet« járási kultúrversenyen? — Nem. — Pedig ott láthatta volna, hogyan táncolják a madocsai besenyők a »Szögény csárdást«. — És kikből áll a táncegyüttes? — Kikből? Nálunk együtt táncolnak az unokák a nagyapákkal. A hetvenhat éves Tolnai Józsi bácsi egy tánccsoportban van hétéves unokájával. De nemcsak ők... Vannak mások is... A Csapos István bácsi, meg a felesége is együtt táncol az unokákkal. Március 15-én még filmre is felvették őket. — És hol gyakorolnak? — Legtöbbször itt nálam a konyhában — mutat széles mozdulattal körbe a madocsaiak költője, aztán folytatja tovább a beszédet. — A zalai Lispébe is meghívtak bennünket vendégszereplésre. És tudja mit tervezünk? — Mit? — Hogy télre meghívjuk egy hétre vendégségbe a Fülöp Feri bácsit Decsről. Szeretnénk ellesni egyet, s mást a »figuráiból«. — És mik a közvetlen terveik? — Legközelebb Sztálinvárosba me gyünk. Már meg is írtam az összekötő szöveget. Mert én konferálok. Természetesen versbe szedtem a mondanivalómat. Hallgassa csak meg, így kezdődik: "Madocsaiak vagyunk Víg, vad besenyők Igaz barátságúak Vendégszeretők...« Amikor búcsúzom Földes Jánostól, a költőtől a faluvégi ház ajtajából a Duna felé mutat ujjával. — Látja, ez a gyönyörű táj és ez a nagyszerű nép, amely a madocsai házakat lakja a verseim ihletője. H. T. nateremben a gyerekek, míg egy- szercsak... Észrevették, hogy a falak repedeznek, hull a vakolat, olyannyira, hogy hamarosan élet- veszélyessé vált az épületben- tartózkodás. Közben természetesen lejárt a szavatossági idő, hiába reklamáltak az építő szervnél. Megkezdődött a vita, mi legyen az épülettel, és annak sorsán tűnődnek immáron lassan két esztendeje. Azóta annak rendje és módja szerint több vizsgálgatás történt, csak éppen határozat, intézkedés, nem született mind a mai napig. Az épület állapota olyan, hogy félő, nem sokáig bírja már ki, egy nagyobb esőzés következtében, vagy a tél beálltával összedől, mint a kártyavár. Most az a kérdés, megvárják-e az illetékesek, amíg összeomlik és akkor a tetőzet és egyéb értékek is teljesen tönkremennek, vagy pedig tesznek valamit ez ellen? A helyzetnek megfelelően nemigen, késik az intézkdés. Hogy miért, azt kissé hosszas utánjárással sikerült kideríteni. Megkérdeztük az illetékeseket, ki mit mond erről. A községi tanács jelenlegi elnöke, Lovák András elmondja, hogy felső intézkedésre várnak, mert ellentétesek a vélemények. Amíg a megyének az az álláspontja, hogy le kell bontani az épületet, addig a járási mű szaki előadó szerint újabb 20— 30 000 forintos beruházással meg lehetne menteni az épület hátsó részét. A megyei tanács építési és közlekedési osztályán érdeklődésünkre azt mondják, hogy nekik nincs is tudomásuk az egész ügyről. Hát honnan járt kint a szakember? Sán dór Gábor osztályvezető segítségünkre siet, a keresgélés után kiderül, hogy a művelődési osztály kért fel a Megyei Tervező Irodái tói egy szakembert véleményadásra. Az is tisztázódik, hogy a rendelkezések értelmében a szakvélemények meghallgatása után a községi tanácsnak kell intézkedni. Kérjenek bontási engedélyt a járástól. Amennyiben az ellentét« vélemények miatt a megyei építési osztályhoz fordulnak, ők akkor foglalkoznak csak vele, de dönteni a községnek kell. Átmegyünk Sándor elvtárssal a művelődésügyi osztályra. A megyei művelődésügyi osztályon Bárd Flórián osztályvezetőhelyettes ismerteti, hogy a múlt évben járt Mórágyon az osztály műszaki ellenőre, majd kérésükre a Tervező Iroda mérnöke is. A szakemberek egyöntetűen megállapították, hogy a ktsz szakszerűtlenül épített, olyannyira, hogy könnyelműség lenne még többet költeni az épületre. Az 1958. szeptember 30-i vizsgálat eredményeként javasolták az épület azonnali használaton kívül helyezését (életveszélyes) és lebontását is az anyag megmentése céljából. Mutatják az osztályon az aktát, és azt, hogy még múlt év október 6-án értesítették a mórágyi tanácsot arról, hogy a lebontási javaslattal egyetértenek. No de, ennek már több mint féléve, miért késik az intézkedés? Dönteni tehát a fenti tájékozta- ftás szerint a községi tanácsnak kell, ők viszont — amint náluk kint tapasztaltuk — a felsőbb szer vek döntésére, Intézkedésére várnak. Mindenki másra vár, míg az épület állaga egyre romlik. Mentsük, ami menthető. Ha már az épí tésnél és az átvételnél meg is történt a súlyos hiba, ne hagyják teljesen tönkremenni az épületet. Tegyenek végre pontot illetékesek az évek óta húzódó ügyre, ha szükséges, üljenek össze és intéz- kéHJenek. Ezt sürgetik a mórá- gyiak is, akik jelentős társadalmi munkával segítettek az építkezésnél. Intézkedjenek, mégpedig sürgősen, ne várják meg, míg összeomlik az épület, és még nagyobb kára lesz a népgazdaságnak. S. B.-né
