Tolna Megyei Népújság, 1959. május (4. évfolyam, 101-126. szám)

1959-05-10 / 108. szám

s

TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG

1959. május 10.

Új 18 lakásos kórházat adtak át Szék szár dón

Május 8-a, újabb jelentős határkő, előremutató dátum abban a törekvésben, amelyet államunk a mi városunk területén is folytat a lakás kérdés végleges megoldása érdekében. E napon adták át ugyanis Szék szárdon a legújabb tizennyolc lakásos bérházat.

Már reggel népes csoport gyűlt össze a bérház előtt, az a bizottság, amelyik átvette az új lakóépületet. A bizottságban résztvettek a városi tanács ipari-műszaki osztályának, mint építő hatóság, az ÉM. Lakás- építési Tervező Vállalat, mint tervező, a megyei tanács tervosztályának, mint beruházónak, s a Városgazdálkodási Vállalat, mint működtető szerv képviselői.

A bizottság véleménye, miután an nak tagjai a tetőtől a pincéig, kívül- belül átvizsgálták az épületet, az volt, hogy a Tanácsi Építőipari Vállalat dolgozói, az apró-cseprő hibáktól eltekintve az előbbieknél sokkal jobb munkát végeztek. Ezt bizonyította egyébként nemcsak az átvétel, hanem még inkább az, hogy a tervezett október 15-i határidő helyett, már most átadták az épületet az új lakóknak.

— Hét éve várok erre a pillanatra — mondotta az éppen ott lévő egyik új lakó. Lent a földszinti előtérben az egyik lakó kislánya kiáltott fel boldogan: — Ez a mi házunk, anyuka? — Az igenlő válaszra még ő sem tudott egyebet mondani, — jaj, de jó lesz itt.

Határkövet, előremutatást említettünk és valóban mellette hetek-hó- napok kérdése s újabb avatásra kerül majd sor. S a távlati terveket a további építkezések nyomai mutatják. Már látjuk mellettük újabb több háztömbből kialakuló boldog, új otthonok sorát.

Itt az árú! Hol a címzett ? Ki a feladó ?

— Tanulságos történetek fuvaroztatókrói és vasutasokról —

„Visszkereső szolgálat”... ízlelgetem a szavakat, próbálom értelmét megfejteni, de ami eszembe jut ezzel kapcsolatban, az mind kevés, nem tudok annyi változatot kitalálni, mint ez a valóságban van. S éppen ezért Haraszti Károlyt kérem meg, segítsen nekem és az olvasónak abban, hogy megmagyarázzuk e vasúti munkahely történetét, feladatát és jelentőségét.

Mindenesetre azzal kell kezdeni, hogy nagyon sok hanyag ember van még, a vasúton és egyebütt is. S e hanyagok miatt az államvasutaknak egy akkora apparátust kell fenntartani, mint csaknem a dombóvári vasutasok összlétszáma. Mert ha valaki hanyag, az már magában véve is baj, de ha már az áruszállításnál követ el hibát, akkor az egész vasút megmozdul. Táviratok, telefonbeszélgetések százait bonyolítják le egy kiló kallódó áru érdekéMelyik a világmárka?

Ä szekszárdi bor, vagy a mucsi ?

A lehető legkomolyabban teszem fel ezt a kérdést, mivel hogy az „életben is találkoztam ilyen problémával. így tehát disztingválni kell...

Mucsiban, ebben a híres, nevezetes, ezenkívül sáros, eldugott és amolyan „madár se járja” faluban jártam riportkészítő utamon. Tudtam, hogy itt valamiféle különleges emberek laknak, ezért hát mindenre elkészültem. Hallottam arról a bizonyos „mucsi tanácsköztársaságról”, amiről oly sokat beszélnél: egész Tolnában. De senki sem tudja sem Mucsiban, sem másutt megmondani, hogy tulajdonképpen mi is volt az. A különféle variációknak azonban van egy közös lényege: a

mucsiak a háború után függetleníteni akarták magukat mindenféle hatóságtól, s amolyan miniatűr ál- lamocskát próbáltak létrehozni.

Nem zörög a haraszt, ha a szél nem fújja: nos, ha nem is pontosan így volt igaz, Mucsiban nagyon különcködő emberek laktak és laknak bizonyos tekintetben ma is. Ezt így tudja minden ember, aki valamit is hallott Mucsiról. Mondom, ezért készültem el mindenre, de arra természetesen nem, hogy még a szekszárdi bor hírnevét is magukénak tulajdonítják Mucsiban egyesek. Márpedig ez így van.

A tisztes, őszes Kocsis bácsival borozgattunk, a|fi a nyugdíjas és a szőlősgazda minőségében él Mucsiban. Az ő háza az egyik legszebb és leggondozottabb a faluban és hasonló mondható a szőlőjéről is. Csendes, dolgos nyugdíjas éveit éli itt, gyakori borozgatás közepette és a lehető legnagyobb megértésben az ugyancsak öregedő, de még dolgos féleségével. Borozgattunk és mivel a környékbeli borok között valóban a jobbak közé tartozik Kocsis bátyám bora, így nem mulasztottam el annak dicséretét sem. De természetesen nem feledkeztem meg arról sem, hogy Szekszárdon élő és Szek- szárdról jött ember vagyok: magasztalni kezdtem az itteni borokat.

— De azért ne haragudjon, Kocsis bátyám, a szekszárdi bornak nincs párja Tolnában. Sikert aratott Brüsszelben, sok elismerést kapott Budapesten, a legutóbbi nemzetközi versenyen. A szekszádi bor világmárka.

Nem túloztam, nem voltam elfogult, csak ami igaz, az igaz. Kocsis bátyám pedig nagy raíináltsággal „belémerőltetett” még egy pohár

KÉREK EGY KILÓ

X-SUGARAT

Wilhelm Konrad Röntgen, a nevét viselő röntgensugarak felfedezője egyszer furcsa levelet kapott. A levél írója azt kérte, küldene neki ►•néhány sugarat használati utasítással«. Mellében ugyanis egy pisztoly- golyó van, de ideje nincs, hogy Ront gént személyesen felkeresse.

Röntgennek volt humorérzéke, s így válaszolt a levélre: »Pillanatnyilag nincsenek X-sugaraim raktáron, azonban küldje el hozzám a mellkasát és majd kezelni fogom«.

bort, hogy ismételten ízleljem meg s utána tamáskodva csóválni kezdte a fejét:

— Ha nem tudná, akkor most tudja meg: a szekszárdi bort tulajdonképpen a mucsi bor tette nagy- gyá.

Láthatóan ezt' nem viccnek szánta, hanem komoly meggyőzésnek, ezért engem is furdalt a kíváncsiság:

— Hát ezt meg hogyan kell értelmezni?

— Hogyan? Hát úgy, hogy a szekszárdi bor a mucsi bornak köszönheti a hírnevét. Mert az történt már régebben is, hogy itt Mucsiban megvásárolták a bort. elszállították Szekszárdra, ott palackozták, ráírták, hogy szekszárdi, és amikor azokon a fényes helyeken felbontották az üvegeket, megkóstolták tartalmukat, tulajdonképpen a mucsi bort itták és az tetszett nekik annyira. Csakhogy a név az szekszárdi volt. Tudom én, nem kell ezt nekem mondani... Na, kóstolja csak meg még egyszer!

Megkóstoltam „még egyszer”, de semmi hajlandóságot nem mutattam „megtörni”, hanem én is elmondtam a magam érveit:

— Nem vagyok szakember, csak amolyan laikus, „amatőr” borivó, de ha netán Kocsis bátyám borából — ami kétségtelenül a jobbak közé tar tozik Mucsiban — valamelyik étteremben véletlenül elém tennének egy pohárral szekszárdi bor gyanánt, bizisten visszaküldeném és kérném a panaszkönyvet... Mert azért a szekszárdi bor „egy kicsit” mégis csak más. És azért mégsem

lehetne ilyen nagy csalást elkövetni, vagyis hogy Szekszárd történelmi borvidék a mucsi borokkal ékeskedjen.

Kocsis bácsit nem sikerült meggyőznöm, de azért megkínált még egy pohárral... Boda Ferenc

ben, csakhogy a címzettet megtalálják.

És mit keres a „visszkereső szolgálat”? Mindent: szénnel rakott vagonokat, kismalacot, koporsót, vetőmagot és tejeskannát, textiliát és traktort.

De talán nézzük meg, mit tudnak ezekről Dombóvárott mondani.

— Soha sem szerettem ezt a szak mát — mondja Haraszti Károly. Most meg semmi pénzért nem cserélnék, van itt izgalom bőven, és az ember találékonysága, helyzete felismerése, vasúti-földrajz ismerete mind-mind kell e szakmához.

A napokban például az egyik Dombóvárra érkező vonat félig rakott kocsit hozott. Jelentették a visszkereső szolgálatnak. A nyomozógép munkába kezdett. Szerencsére, órák alatt kiderült, hogy Sár- bogárdon tolatás közben egy ott kirakás alatt levő vagont besoroltak a vonatba és elhozták. A vagonban levő árut leltározták, lepecsételték, s visszaküldték Sárbo- gárdra.

Jelentették egyszer a raktári dolgozók, hogy harminc zsák gabonának nincs gazdája. Nem volt fuvarlevél, a zsákokon címzés. A mag minőségéből indult ki a nyomozás. Hol és ki az, akinek ilyen magra lehet szüksége? Napok múltán a címzettet megtalálták.

Egyszer pedig egy vagon (nem elírás) bútorlemezt találtak. Címzés

KIRÁÜDUHUNK IfiGiPli

Nincs szebb és kellemesebb, mint egy tanulmányi kirándulás. Ebben a kedves élményben részesült április 16-tól 20-ig egy szegedi út alkalmával a tolnai I. számú általános iskola VII. és VIII. leányosztálya, Pa- tócs Olga és Kis-Tóth Mária osztályfőnökök vezetésével.

Az utazás izgalmától dobogó szívvel, táskáinkban a legszükségesebb útravalóval szálltunk vonatra 16-án reggel hét órakor a tolna-mözsi állomáson. Háromszor szálltunk át, de ez nem volt fárasztó, sem bosz- szantó, mert mindenütt fenntartott fülkéket kaptunk, a vasút dolgozói pedig a legnagyobb figyelmet, szívességet és jóindulatot tanúsították irántunk, amiért köszönettel és hálával gondolunk rájuk.

Szeged nagyon szép város. Utcái tiszták, egyenesek, tágasak, középületei, lakóházai gondozottak. Min dent megnéztünk, amit három nap alatt lehetett. Megcsodáltuk a Foga- ! dalmi-templomot magas tornyaival, szép festményeivel. Nem kerülte el figyelmünket az a könyvrengeteg sem, amit az egyetemi könyvtár tu- dástterjesztő termeiben láttunk. Sorra került a Móra Ferenc Múzeum, ahol nem tudtunk betelni a történelmi gyűjtemények, emlékek, kéziratok, okmányok nézegetésével. Rendkívüli élmény volt számunkra a Füvészkert, különleges melegégövi növényeivel, virágaival. Megfigyelhettük a híres Szalámigyár és a korszerű, szépen berendezett Textilkombinát munkáját.

Láttuk a történelmi emelvényt, ahonnan Kossuth Lajos intézett lelkesítő beszédet a lakossághoz. A szépen rendezett, virágos tereken, egy- egy történelmi emlék, szobor hirde ti az utókor háláját. Átmentünk a szőke Tisza új hídján, és ittunk jóízű, lágy vizéből. Két este gyönyörködtünk a szegedi színészek művészi játékában.

Sok élménnyel gazdagodva, szép em lékekkel szívünkben vettünk búcsút Szegedtől. Ezért a felejthetetlen, jól sikerült élményekben gazdag kirándulásért hálával és köszönettel gondolunk kedves osztályfőnökeinkre és mindazokra, akik ezt a szép utazást lehetővé tették.

Sz—R.

Tolna

és feladó nem szerepelt a vagonon, fuvarlevél sem jött vele. Itt már sorra kellett venni azt, hogy az országban hol gyártanak ilyen lemezt, kik a felhasználók, nem külföldről küldték-e? Hetek múltán derült csak ki, hogy Rákospalota-Uj- pest vasútállomásra kell az árut irányítani, ott a címzett.

Csehszlovákiából érkezett egy vagon szén. Dombóvárra kísérő okmány nélkül érkezett volna, hadé a határon visszaküldték, mert a vagonnak valami baja volt. A szén fuvarlevele eljutott a címzetthez, a vagont azonban ismét beküldték az országba, de most már egy másik címre. Hetekig tartó bonyodalom után tisztázták, hogy csak egy helyre lehet számlázni az egy vagon szenet.

Előfordul az is, hogy két kocsinak azonos száma van. A dombóvári cementipari vállalat küldött így árut, a visszkeresőnek személyesen kellett a helyszínre utazni, hogy igazságot tegyen a két kocsiba rakott különböző címzésű és minőségű áru között.

Az ellenforradalom utáni időben történt, amikor elveszett egy vagon pakura. Pusztaszabolcson cserélték át egy másik kocsira és csak hetek múltán került elő a fűtőanyag.

A legérdekesebb eset a következő volt: Lepsényben feladtak zsákos

árut. Dombóvár és Bátaszék között eltűnt a címzés, Bátaszékről az áru is. Haraszti Károly ekkor mondta felettesének, ha az árut megtalálja, ezentúl „kezitcsókolomot” fog köszönni neki. S az áru megkerült* úgy, hogy kinyomozták az útját. A címzett elismervény nélkül vitte el az árut, csak papíron hiányzott! S azóta Haraszti kezitcsókolomot kö szön felettesének.

Az egyik raktáros tévedésből 15 zsák cement helyett 17-et írt a fuvarlevélre. A címzett 17 zsákot követelt. A visszkereső elment a Tü- zépre, beszélt a fuvarossal, és így bizonyosodott be az, hogy a címzett a vasutas tévedését csalásra akarta felhasználni.

És nem ritka az sem, amikor sem a címzettet, sem a feladót nem lehet megtalálni. Az ilyen árut bizonyos ideig tárolják, majd értékesítik. Jelenleg egy zsák moharmag, traktor-eke vasrúdja, két csatornatartó vasrúd, egy bála textília áll gazdátlanul a dombóvári raktárban.

A történeteket lehetne még folytatni, de "úgy hiszem, az olvasó megelégszik ennyivel, s legközelebb 5 is jobban vigyáz a csomag címzésére, hogy az ne kallódjon az ország vasútjain, idejében érkezzen rendeltetési helyére. És még egy: a vasutasok is levonják ebből a tanulságot.

Pálkovács Jenő

Zabulák, a felsővárosi Don Juan dagadó kebellel és a lehető legöntel- tebb arckifejezéssel mutatta barátainak a fényképeket.

— Na, mit szóltok hozzá? Klassz, mi? Ezt, ezt a szőkét nézzétek. De a másik se kutya. Persze nekem a szőke jobban tetszik.

Ha tudnátok, milyen marha nagy sikerem volt a nőcskéknél. Bukik rém mind a kettő. Én mindenesetre a szőkét választom. Először... Aztán jöhet majd a másik is.

Figyeljetek csak. Sétálok Sárbür- gözdön. Egyszercsak meglátom a két nőt. Figyeltek engem. Tudjátok, ha meglát egy nő, egyszerre belém esik. Nyugi, anyafejek, nyugi — mondom magamban, — most majd meglátjátok, ki a Zabulák. Végigné zem a nőket, látom harapnak rám. No jó, ha már annyira tetszem nektek, üsse kő, megismerkedhetünk.

Szóval, odavágódtam a nőcskéhez, a megismerkedés, gondolhatjátok, a legteljesebb mértékben sikerült, elkezdtem a hadovát s csak úgy olva- doztak a libák. Itt a fényképük, láthatjátok, hogy nem akarlak behúzni benneteket.

A’propos — Zabuláknak mindbsz- sze ennyi a francia tudása — randit is megbeszéltem velük. Itt a címük• Napsugár utca 42. Mondták ne lepődjek meg, ha furcsa dolgokat látok. Majd egy ember felvezet hozzájuk. Az emeleten laknak. 1. emelet

Zabulák csillaga leáldozik

11. Egyébként most odamegyek. Na pá„ fiúk.

A kis Zamecsnik utána szaladt. — Zabulákkám, ne légy piszok, vigyél magaddal. Majd ott lelépek, nem zavargók. Isten bizony lelépek, csak hadd menjek én is.

Zabulák végignézett a nyiszlett gyereken s kegyesen engedélyezte, hogy vele mehessen:

— Jöhetsz. Tanulni. Legalább ragad rád is egy kis jómodor.

Másnap délután megint ott ácso- rog a banda a mozi előtt. Zabulákot várják. A részletekről szeretnének valamit hallani. És ekkor lihegve fordul be a sarkon a kis Zamecsnik. Messziről hadonászik, kiabál.

— Srácok, srácok, csuda híreim vannak. Elájultok a gyönyörűségtől, ha meghalljátok. Adjatok egy cigit, anélkül nem tudok beszélni.

— Ne hülyéskedj Zamecsnik. Siess, meséld már — szól rá egy gyerek.

— Ha van cigi, van duma. — Zamecsnik olyan határozottan jelenti ki, hogy gyorsan ketten is nyújtják neki. Természetesen mindkettőt elveszi. Egyiket szájába dugja, a másikat a világ legmagátólértetődőbb mozdulatával zsebrevágja. Előbb kifúj néhány füstkarikát, aztán elkezdi. Illetve kezdené, mert ahogy meg szólalna, elfogja a röhögés. Némi

hátbaütögetés árán megszűnik a csuklás s lassan kibontakozik a vár- vavárt történet.

— Zabulák motorjával elvitt Sár- bürgözdre. A motort valami ismerősénél hagyta és elindultunk megkeresni a Napsugár utcát. Egy rendőr útba is igazított bennünket. Szép utca, szép nagy házak vannak benne, különösen, amelyiket Zabulák kereste, a 42-es. Kétemeletes, irtó nagy épület. Mondom Zabuláknak: »Te, csuda úri nők lehetnek, ha ilyen rendes helyen laknak.« Azt mondja Zabulák: »Naná. Mit gondolsz, akárkivel kikezdek én.« Közben oda is értünk a ház elé. Most m.ár utólag megmondom, nekem gyanús volt, hogy egy marhanagy fehérköpenyes pofa ácsorog az ajtóban. Gondoltam, hátha a nőkhöz tar tozik ez is és ha féltékenységből leakaszt Zabuláknak egy frászt, akkor máris készíthetem könnyzacskóimat a temetésre.

De Zabulák nem ijedt meg. Azt mondta: »Zamecsnik, te most lépj le és figyelj. Tanulj egy kis úri modort.« Mondom jó és átügettem a túlsó oldalra. Zabulák odalépett a pofához. Hanyagul kezet nyújtott ne ki: »Zabulák vagyok«. Valamit mondott a pasas is. Akkor azt mondja a Zabulák: »A Mancit meg a Rózsit

keresem, a Klofonyák Rózsit. Itt adtak nekem randit.« Azt mondja a pofa: »Ja, maga az? Már vártuk. Pont jó helyre jött«. »Rendes hely ez?« — kérdezte Zabulák. »Nagyon rendes. De majd meglátja. Jöjjön csak velem.« Nem is szólt többet, mert közben odajött még egy marhanagydarab ember, elkapták a Zabulákot és cipelték befelé. Még szerencse, hogy engem észre sem vettek. Belül Zabulák elkezdett ordítozni, de már az udvaron valami fehér lepedőt csavartak rá, úgy hogy nem tudott kapálózni. No, ezt jól be húzták — mondom — azért várok egy kicsit. Legalább félóráig ácsoroltam, amikor kijött Zabulák. De azt láttátok volna? Csurom víz volt a feje, csak köpködte magábul a sok vizet, meg káromkodott. »Kik voltak ezek a behemótok?« — kérdeztem. »Kik voltak, az a bibircsókos- képű a Rózsi vőlegénye. A másik is valami ápoló.« Milyen ápoló? Hát nem látod, hogy milyen épület ez?! Te jóságos úristen, ekkor látom, hogy a házon van egy tábla. Az van ráírva, hogy »Ideggyógyászat«.

Ezért nem jött máma a Zabulák. Azóta rázza a hideg. Lehet, hogy még be kell szállítani az elmeosz- iályra■ egy kis utókezelésre.

így áldozott le Zabulák, a felsővárosi Don Juan csillaga.

PARÁSZTAI GYÖRGY