Tolna Megyei Népújság, 1959. március (4. évfolyam, 51-75. szám)
1959-03-01 / 51. szám
8 TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG 195!). március 1 Új emberek, új témák (JEGYZET) Van egy szólásmondás, amely szerint az embereket legjobban borozgatás közben lehet megismerni. Hogy ez mennyiben igaz, mennyiben nem, most én nem vitatom. Annyi bizonyos, hogy nagyon sokan szeretik eltúlozni a néhány pohár bor hatását. Azt tartják, hogy ha az igazgatóval sikerül »megitatni" két pohár rizlinget. akkor az elfelejti, hogy igazgató, vagy legalábbis kezdi elfelejteni és akkor lehet tőle kedvezményeket kérni, elnézi az igazolatlan mulasztást stb. Lehet, hogy található ilyen igazgató is. De aki ezt általánosítja, az vagy rosszakaró, vagy pedig akarva-akaratlanul nem vette észre, hogy az előző évtizedben egészen más emberek lettek az igazgatók, mint azelőtt voltak és ez egyebek között azt is jelenti, hogy nem »más« emberek akkor, ha még közelükben sincs bor és akkor, ha néhány pohárral leöntöttek a garaton. Ezekkel a »más« emberekkel a minap éppen a boroshordók közvetlen szom szédságában ismerkedtem össze — egy véletlen folytán. Egy nagyszabású megyei értekezlet után az állami gazdasági igazgatók, főagronómusok közül többen az állami gazdaság szekszárdi borospincéjét látogatták meg. Ennek a pincelátogatásnak semmiféle »►hivatalos" jellege nem volt, mivelhogy a borivás nem tartozik a »hivatalos« dolgok közé. Délután volt, közvetlenül a gaz- dásznapi bál előtt és ők is oda készültek. Mindez nagyon természetes dolog. Ha ünnep, hát legyen ünnep... Engem az érdekelt, hogy miről beszélnek majd ezek az emberek itt a pince mélyén a rizling és a kadarka ivása közben, s amikor nincsenek mellettük olyan emberek, akik előtt úgymond egy kicsit azért »be kell" tartani azt a bizonyos »három lépés" távolságot. Volt köztük fiatalember is, idősebb is, idősebb ember is és valamennyien régi ismerősök, tehát 'nem a bemutatkozással kezdődött a társalgás. Elképzeltem, hogy milyen jókedvűen heccelik majd egy mást az Ágikával, aki a bérelszá mólóban dolgozik s közismerten csinos és az égszínkék szemű, de özvegy Tamásnéval, aki viszont az igazgató titkárnője. Mert ugye — mondják a rossznyelvek — miről is lehetne másról beszélni a bor mellett, mint ilyenről és a »gó- rék" is alig várják, hogy egy kicsit »maguk« között legyenek és megtárgyalhassák a diszkrét ügyeiket. Arra is gondoltam, hogy ha erről nem, hát majd dicsekszenek egymásnak. Csalódtam és kellemesen csalódtam. A Kajmádi Állami Gazdaságban kiemelkedően jó eredményeket ér tek el a szarvasmarháknál a súly- gyarapodás terén. Ezen kezdtek polemizálni. Ugyanis többen nem akarták az eredményt elhinni. Po toczky Iván, a gazdaság főagronó- musa végül is — mivel más bizonysággal a boroshordók mellett nem tudott szolgálni — így válaszolt: »Ha nem hiszitek, hát jöjjetek el hozzánk és nézzétek meg." Ebből nagy diskurálás lett, valósággal kezdték egymást túlbeszélni az emberek, a pince falai visszhangzottak és kezdtem úgy érezni magam, mintha egy szenvedélyes termelési értekezleten lennék, ahol az elnök nem tudja lecsitítani a jelenlévőket. Mindenkinek volt mondanivalója, mindenki bizonygatta a maga igazát, vagyis gazdaságának az igazát. Közben cseng tek a poharak — koccintás, ivás. Amikor leteszik a poharakat, valaki a tejtermelés egy náluk jól' bevált módját kezdte bizonygatni. Ez is egy valóságos »napirend" lett. Ennek akkor szakadt vége, amikor valaki megjegyezte: — Ne sértsük meg a vendéglátókat, a Kovács bácsit, meg a Székely bácsit. Ha ők eljönnek a mi tehenészetünkbe, ott nem a bortermelésről beszélnek, hanem a tejről. Mi pedig az ő pincéjükben a boroshordók mellett a tejről beszélünk. Ezen jót kacagott mindenki és mintha csak ez lett volna a figyelmeztetés: »Most hagyjuk az ilyen dolgokat, elvégre is a bálba készülünk. Most feledjük a gondokat". Valaki hozzá is látott egy szellemes vicc előadásához, ami szintén tetszett a jelenlévőknek. Tehát láthatóan ehhez is van érzékük, nemcsak a tejtermeléshez, meg a súlygyarapodáshoz. A vicc után újabb vicc következett, majd pedig koccintás és mire jött a következő vicc, az egyik csoportban Méhész-est a Szabadság Szállóban A Szekszárdi Méhész Szakcsoport 1959. március 7-én, szombaton este 7 órai kezdettel a Szabadság Szálló emeleti helyiségében halvacsorával egybekötött méhészestet rendez. A rendezvényen előadást tart Dunkel Lehel, a lengyeli szakiskola tanára. Előadásának témája a méhek gyors tavaszi fejlődéséről és a népes csalá- ! adás után halvacsora és zene mellett dók létrehozásáról, valamint egysze- I szórakozhatnak. rű anyanevelési módokról és az úgynevezett Dunkel-féle anyanevelésről szól. Az előadás keretében szemléltető eszközöket mutatnak be. Kocsis Sándor, az OMSZK igazgatója az aktuális méhészeti és mézértékesítési problémákról tart előadást. Az előmár nem azt figyelték, mert ott még mindig nem nyugodott meg valaki a kajmádiak eredményében, szóba hozta azt s kezdődött ismét a »súlygyarapodási napirend." Erőltetettség volt ez? Álszenteskedés volt ez? Nem, ez kizárt dolog Miért tették volna ezt. Inkább az a bizonyos, hogy érzik a felelősséget azért a területért, ahol igazgatók, főagronómusok és erről a felelősségről még akkor sem feledkeznek meg, ha r— meg- isznak néhány pohár bort, s ünnepségre, bálba készülnek. Semmi természetellenes dolog nem lett volna abban sem, ha tegyük fel tréfálkozás folyik az egész idő alatt, vagy ha a »Nándi bácsit" kora ellenére a fiatal leányokkal heccelik, de ők még a néhány pohár bor »hatása« alatt is elsősorban a felelősséget érezték az ezer holdakért, a milliós értékekért, amit reájuk bízták. És — meggyőződésem — ha valaki kihívta volna valamelyik igazgatót s valami érdemtelen előnyt kért volna tőle a bor hatásában s az igazgató kétszínűségében bizakodva — eredménytele nül járt volna el. Mert ezek »új« vezetők, akik még a borospincében sem változnak meg. BODA FERENC A megvesztegetés vége A paksi járásbíróság dr. Kiss Tóth Tihamér tanácsa ítéletet hirdetett Barna István Bátaszék, Kossuth Lajos utca 12. szám és Markovits István Dunaföldvár, Alsóbölcskei utca 27. szám alatti lakosok ügyében. Barna Istvánt egyrendbeli passzív- vesztegetés bűntette miatt tízhónapi, Markovits Istvánt pedig egyrendbeli aktív vesztegetés bűntette miatt hathónapi börtönbüntetésre ítélte. A bíróság Markovits Istvánnal szemben a börtönbüntetés végrehajtását 3 évi próbaidőre feltételesen felfüggesztette. Barna István a paksi járási tanács iparügyi előadója volt a múlt év novemberéig. Id. Markovits István engedély nélkül segédként foglalkoztatta Kókai Lajos ácssegédet. Barna István egy alkalommal feljelentést tett id. Markovits István ellen és a szabálysértési előadó el is járt az ügyben. Id. Markovits István azonban továbbra is foglalkoztatta időközönként Kókai Lajost és ezt megtudta Barna István iparügyi előadó Barna István Dunaföldváron járt, és ebben az ügyben is igyekezett intézkedni, ezért meghívatta id. Markovits Istvánt. Id. Markovits azonban éppen Pakson tartózkodott a segédtartás ügyében. Ezért helyette fia, ifj. Markovits István jelent meg. Barna István közölte vele, hogy feljelentést tesz apja ellen, mivel nem foglalkoztathatja Kókait. Markovits István ezután megkérdezte Barna István iparügyi előadótól, hogy „nem lehet- ne-e az ügyet valahogyan elintézni?”, mire Barna az ujjaival pénzre utaló jelzést tett, s kijelentette, hogy bizonyos pénzösszeg fejében lehet róla szó. Ezután Markovits István átadott az iparügyi előadónak 500 forintot, de Barna azzal nem elégedett meg, azt mondta, hogy az kevés. Ezután Markovits eltávozott, majd rövidesen visszatért és ismét 500 forintot adott át Barna Istvánnak, aki ezután kijelentette, hogy most már dolgozhat Kókai Lajos. Társadalmi munkával is segítik a vízprobléma megoldását Már készül Dombóváron a 250 köb méteres víztorony, s a két kút, amelyek a már meglévő harmadikkal bő ségesen elláthatják a községet, egész séges ivóvízzel. Nem kis dolog ez, hiszen a közel 2 millió forintos beruházással épülő vízmű mintegy 20 kilométeres útvonalon fut végig a községen. Ebből 5 kilométeres szakaszon már le vannak fektetve a cső vek, be is temették őket, míg továbbá ugyanilyen hosszan készen áll a kiásási munka. S ami a legdöntőbb, a község lakói társadalmi munkájukkal is hozzájárulnak, hogy mielőbb kész legyen a nagy mű. A dombóvári járás úttörőinek munkájáról Az elmúlt napokban a járás úttörő csoportvezetői megbeszélésre gyűltek össze Dombóváron, hogy megbeszéljék, az iskolai év megkezdése óta milyen fejlődésen ment keresztül az úttörőmozgalom a járásban, valamint a további feladatokat. Érdemes figyelembe venni az úttörőmozgalom szám szerű fejlődését. Szeptember óta ugyanis mintegy 400- zal gyarapodott a számuk, s így közel 2500 úttörő van a járásban. Az is megállapítható volt, hogy az úttörőmozgalmon belül a forradalom nyomolvasói igen eredményes munkát végeztek. Sok olyan idős 1919-es harcost kutattak fel, akiket eddig még nem ismertek a járási szervek. így bővül egyre inkább a Tanácsköztársaság 40. évfordulójára készítendő „Hősök könyve” anyaga a lelkes kis úttörők munkája nyomán. Az eddigi tapasztalatokat lemérve azt is elhatározták, hogy újabb feladatokat tűznek ki a forradalom nyomolvasói számára. Ez is szép és megtisztelő feladat lesz. 1960-ban lesz a felszabadulásunk 15. évfordulója. Erre az alkalomra az úttörők a felszabadulással kapcsolatos eseményeket gyűjtik össze. A járás úttörői komoly készülődéseinek megfelelően nagy gonddal tárgyalták meg az úttörők III. országos találkozójával kapcsolatos tennivalókat is. Ezek szerint 22 pajtás indul el a találkozóra. Két vezető megy velük, akik közül az egyik úttörőcsapat-vezető, a másik egy 1919-es veterán, Balázs Ferenc elvtárs személyében. De az úttörőcsapat-vezető, Sütő Sándor elvtárs lápafői pedagógus is 1919-es veterán. A pajtások elviszik erre a találkozóra a járás úttörői által készített szalagokat, amelyeket a párt adományozta zászlóra kötnek majd fel. Elviszik ajándékaikat a rákospalotai úttörőknek is, ahol tartózkodási idejük alatt vendégül látják őket. Végül megbeszélték a nyári táborozás lehetőségeit is. Ezek szerint a járás 22 csapata közül 14 önállóan megy táborozni és már nem is elsősorban a Balatonra, hanem egyre többen a Bakonyba is. fi majasi községfsjíesztési tervekből Valamikor, ha egy-egy faluban valamit építettek, szépítettek, az mind a főútvonalon történt. Ez természetes is volt, hiszen a falu urai, a gazdagok itt éltek, s kisebb gondjuk is nagyobb volt annál, hogy az úgynevezett szegénynegyedek is fejlődjenek, habár a terheket oda is kiosztották. Ez jutott eszembe, amikor Majos külterületén jártam, s a megváltozott világ egyik jelképeként két- három utcában is a legeslegutolsó házakig betonjárdán mehettem végig. Az összefogás ereje 1500 négyzetméter járdát teremtett itt olyan helyekre, ahol azelőtt vagy nem volt, vagy csak néhány tégla vagy salak jelentette a járdát. Ez a közös erő egyrészt a községfejlesztési aiap, másrészt a lakosság társadalmi hozzájárulása munkával. S nem utolsósorban az, hogy most a dolgozók intézik a falu ügyeit. Ebben az évben toyább folytatódik ez a munka s jóformán ugyanennyi járda készül el. Mindenesetre egy vagon cement, 40 köbméter kavics és jelentős társadalmi munkavállalás már rendelkezésre áll. Jöhet a jó idő, s indul az építés. Itt meg kell említeni, hogy a község ötéves tervében az egész falu járdásítása szerepel, s ezzel párhuzamosan két kocsiutat is helyi erőből leköveznek. — Ne csak jó járdáink, de jó útjaink is legyenek — mondják Majoson. De térjünk vissza erre az esztendőre, mert tartogat ám más szép terveket is az idei községfejlesztési terv. A villanyhálózatot bővítik 400 méterrel, s ez éppen a múlt hibájából dupla költségnél is többe kerül. A Nagy- mányok felé vezető úton ugyanis a felszabadulás előtt a tetőzeteken vezették a villanyhálózatot, amely már az eddigi terhelést is nehezen bírja. Le kell tehát bontani több mint egy kilométert, s biztonságos alapokra helyezve újra kiépíteni és tovább vezetni. Ez is azt mutatja, hogy a régi világban még gondolni sem akartak a külső perifériák villamosítására. Csak néhány példa, de ez is bizonyítja, hogyan néz ki a fejlődés napjainkban Majoson is. (i—e) VII. * — Itt a pokróc — szólalt meg mögöttük Kun — addig nálad lehet, amíg tudsz szerezni. Jóéjt. — Várj — szólt utána Gyurka. — Maradj itt, még elmegyek vacsoráért. — Majd elhozom én. ^Maradj nyugodtan, más dolgom is van. — ... Nem haragszik rám nagyon, — szólalt meg zavartan Kun és igaz gáttá a földre terített pokrócot. — Nagyon szégyellem magam és bocsánatot kérek, de tudja, folyton csak férfiak között, borzasztó. Ha meglát az ember egy szoknyát, rögtön. elveszti az eszét. — Minek beszél mindig erről?... Maga nem udvarol senkinek? A vöröshajú ember moát valahova messze nézett, túl a fűzfákon, az erdőn is túl, a sötétedő végtelenbe, ahol nagyon hosszúra nyúltak az árnyak. Sebhelyes arcát, most valami lányos gyengédség fátyolozta be és egy pillanatig magába roskadva a feltett kérdés súlya alatt elérzékenyült. Óráknak tűnő másodpercek múltak így el, egy fűszálat forgatott a szájában, belerúgott egy göröngyöt a patakba, s mintha ettől megköny- nyebbült volna, mélyet sóhajtott. — Volt feleségem, meg egy kislányom. Kétéves volt, amikor utoljára láttam. A feleségem is nagyon szép volt — kotorászott a zubbonya belső zsebében és tárcájából egy gyű rött fényképet vett elő. — Nézze mi voltunk hárman. Aztán elvittek a frontra... Akkor még én is szebb férfi voltam, az arcomat nem csúfította el ez a forradás. Megsebesültem és Pestre kerültem a kórházba, ezzel a sebbel, ami csúffá tett. Ököllel a sebhelyre, az arcára csapott — Amikor visszavittek a frontra, levelet kaptam a feleségemtől, amiben közölte velem, hogy ne haragudjak, de elválik tőlem, mert nagyon ronda vagyok. Szó szerint így írta, mert nagyon ronda vagyok. Nem tudna így szeretni, becsapni nem akar, megmondja őszintén... összeállt egy másik férfival, négy évvel fiatalabbal, mint ő. Elvitte tőlem a kislányomat. Azóta EGYÜTT,., nem is láttam, most már négyéves elmúlott. Rózsa szeretett volna valami vigasztalót mondani, a férfira nézett és látta, hogy az sír. A könnycseppek a jobb arcán végighúzódó, kivörösödött sebhelyben folytak végig szája szögletéig, onnét az álla gödrébe egy kis fénylő tócsát alkottak. — Tiszt voltam. Hadnagy — folytatta a férfi —, de elkezdtem inni, részegen megvertem a zászlóaljpa- rancsnokomat, mert amikor elmondtam neki, hogy mit csinált a feleségem, azt mondta, hogy ne törődjek ilyen ronggyal... Lefokoztak. Tovább ittam, megtagadtam egyszer a támadási parancsot, mert az embereim mind ott vesztek volna, s ekkor közlegénnyé fokoztak le... Most már nem iszom. Amikor kitört a forradalom az egyik közlegény az árokban azt mondta. Főhadnagy úr mit csináljunk?! Én közlegény vagyok — válaszoltam... Nekünk főhadnagy maradt most is, mert maga ember is volt, nemcsak főhadnagy... Fellázadtunk, az egész szakasz, s velünk együtt az egész zászlóalj, őket a lázadás elfojtására vezényelték ki ellenünk... És most itt vagyok... • —• Elhoztam a Te vacsorádat is, szólalt meg mögöttük Gyurka. — Te hallottál mindent. — Hallottam. —• Ne szólj senkinek a feleségemről... — Lehajtotta fejét, és úgy suttogta magában. — Mert még mindig szeretem... ... Vacsora után gallyakat szedtek és a fűzfa alatt, amelyiken a fészek volt, elkészítették a fekhelyeket. Aztán ketten maradtak. Sokáig néztek a távolodó alak után, míg a léptei egészen el nem haltak a tábor irányában, melynek tüzei fel-felpislan- tak a bokrok sűrűje között. — Fürödjünk meg — ajánlotta a lány, s már dobálni is kezdte le magáról a ruhát és ott állt a halvány holdvilágnál Gyurka előtt mezítelenül. — Nem vagy szégyenlős? — Előtted nem. Tiéd vagyok. Neked vagyok ilyen. Gyurka átölelte, magához szorította, ujjaival tétován dús hajába túrt, megcsókolta a fülét, aztán a száját. — Szeretlek. — Én is. Nagyon... —Nem fázol? Forró vagy. — Melegem van, mintha valami égne bennem. Biztos a szerelem. Ha szerelmes valaki, akkor melege van? Olyan jó szerelmesnek lenni. Ha vége lesz a háborúnak, akkor is szeretsz ugye? És ha lesz kislányunk azt is szereted. — Lesz? — Biztos, hogy lesz. Csak hamar lenne... Akarom, hogy legyen... Lelocsoljalak? — egy marok vizet Gyurka hátára loccsantott. — Juj, de hideg. — Majd megmelegítelek... A fák közt valami apró állat motozott, a vízben egy béka csobbant, és fölöttük a fészek apró lakói is megmozdultak álmukban. (Folytatjuk.) ATÁDI GÉZA
