Tolna Megyei Népújság, 1959. március (4. évfolyam, 51-75. szám)
1959-03-08 / 57. szám
8 TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG 1959. március 8. Hősök beszélnek... A fej a kéz ura... — No a Csonttörő Régi Andrással aztán jól felsült maga is Gábor bátyám! — jegyzi meg az elnök, fel sem nézve a nagy csomó irat mögül a párttitkámak, aki éppen egy tagjelöltfelvételi kérelem után kutat a szemközlti íróasztal fiókjában. — Mér sültem volna fel? — csodálkozik a kijelentésen Kovács Gábor. — Hát azért, ment maga javasolta, hogy a növendékállatok mellé tegyük, s amióta ő van mel lettük, alig van súlygyarapodás. Az öreg sok vihart látott párttitkár csak néz egy darabig, mintha teljesen érthetetlen lenne előtte az egész, aztán gyors mozdulattal lezárja a fiókot, amelyben eddig matatott és már indul is a kijárat felé. A kilincsen van a keze, amikor odaveti az elnöknek — Hej, Bénikém azt hittük, hogyha majd a falu átalakul, már minden könnyen megy, pedig ezután jön a neheze. Most az elnök vág értetlen áb- rázatot. — Miért? — Azért, mert az emberek gondolkodásmódját is meg kell változtatnunk, — mondja a titkár és hogy nagyobb nyomatékot adjon a szavaknak a homloka felé bök uj- jával Csonttörő Régi András éppen az utolsó tragacs trágyát tolja az istálló melletti kupacba, amikor Ko vács Gábor ráköszön. — Na, hogy érzed magad a közösben? — érdeklődik barátságos hangon a titkár. A nyakigláb, kissé sutamozgású ember vállát vonogatja, aztán ki- böki. — Megvagyok Gábor bátyám! — Bent az újonnan épült ce- mentjászlas istállóban a békésen kérődző állatok egyikéhez, egy pirostarka kisbikához váratlanul odalép a titkár, hosszasan must- rálgatja, aztán a füle tövéhez nyúl és felborzolja rajta a szőrt. — Te, András, hisz ennek tetű je van! Kovács Gábor csendesen mondja a szavakat, de mégis úgy hatnak, mint a korbácscsapás. Csonttörő Régi Andrásnak hirtelen apró verejtékcseppek lepik el a homlokát és zavartan makog ja. — Nem vettem észre... — Nem vetted észre? — kérdi hitetlenkedve a titkár — ilyet ne mondj, a reggeli meg esti kefélésnél az ilyet észre veszi az ember. Vagy nem szoktad őket tisztogatni? A titkár finoman oldalba rúgja a kisbikát, mire az kelletlenül fel- tápászkodik. Semmi kétség. Az állat has alatti szőrzetén levő apró csömbölékek hanyag munkáról árulkodnak. — Emlékszel-e milyen gyönyörű növendékmarhákat mutattál nekem, amikor nálad jártam agitálni? ___ C sonttörő Régi Andrásnak önkéntelenül is kiszalad a száján a válasz. s — Azok az enyémek voltak! — Hát ezek? Ezek nem a tieid? — hökken meg a titkár, s legszívesebben egy rettenetes nagyot ká romkodna, de türtőzteti magát, s hangja kissé fáradt ahogy az istálló falához támasztott deszkaszékekre mutatva csendesen mond ja. — Gyere András, beszélgessünk égy kicsit. — Hogy minden világossá váljék előtted — kezdi a titkár — elő szőr is arról beszélek neked, hogy itt a szövetkezeten belül mit jelent az, hogy enyém, meg miénk, és hogyan függ össze itt az egyén jövedelme a közösség jövedelmével. — Hát vegyük csak ezt a növendékmarha nevelőt. Ezek az állatok a tieid is, enyémek is, valamennyiünké. Ha Te ezeket jól gon dozod, gyorsabban nőnek, magasabb lesz a súlygyarapodás, egészséges, szép állataink lesznek. A nagyobb súlygyarapodás követkéz tében többet keresel, tehát ennek nemcsak a közösség, hanem Te magad is hasznát veszed. A Te egyéni érdeked és a közösség érdeke tehát egy. Érthető? Csonttörő Régi András bólint egyet, s hosszas hallgatás után kitör belőle: — Hátha a másik meg kevesebbet dolgozik, akkor ahelyett is én dolgozzak. Hát mit gondol, mi vagyok én Gábor bátyám? Kovács Gábor elmosolyodik a bajusza alatt, aztán váratlanul megkérdi. — Emlékszel-e arra .az időre, amikor nyolc évvel ezelőtt ti egyé niek csak «-gáztermelő vállalatnak« hívtátok a szövetkezetei? Ab bán az időben itt mindenki azt leste, hogy a másik mit dolgozik, senki sem akart a másiknál többet csinálni és a vége az lett, hogy a munkát elhanyagoltuk, egyenlős di volt. Az egyenlősdi okozta a rossz munkát. — Sokat kellett küzdeni, mirs felszámoltuk áz egyenlősdit. D» felszámoltuk. Most más nóta tárja. Mindenki annyit várjon csak a közöstől, amennyit ad neki. Aki sokat és jól dolgozik, aki szorgalmas, az többet ad a közössé*- nek, s ennélfogva érthető az is. hogy a közösség is többet nyújt neki. — A hanyag, felelőtlen ember magának is árt, meg a közösségnek is. Ha valaki elhanyagolja mondjuk a teheneket, amelyeket a közösség a gondjaira bíz, kevesebb lesz a tej. A kevesebb tej miatt kisebb lesz az egyéni jövedelme is, mert a kifejt tej meny- nyisége befolyásolja a fejőgulyás keresetét. És kisebb lesz a közösség jövedelme is a tehenészetből mivel a szövetkezet kevesebb tejet tud eladni. — Úgy van ez, tudod, hogy ha egy egyéni gazda hanyag ember, akkor csak az egyéni gazdasáaa látja kárát ennek, a szomszédja nem, de itt a szövetkezetben más a helyzet. Ha itt valaki rossz mun kát végez, akkor az egész közösség kárát látja, ezért szükséges, hogy a becsületes, szorgos, jól dolgozó tagok megneveljék a hanyagokat. — Az itt a baj András, hogy ti úgy nézitek még a szövetkezetei, hogy: én meg a szövetkezet. Egyszóval nem fonottatok még teljesen eggyé vele. — Mit értünk szövetkezet alatt? Saját magunkat. Kovács Gábor hirtelen félbeszakítja a beszédet. Nagyot sóhajt, s készül, hogy elmenjen. Mielőtt kezet nyújtana Csonttörő Ré gi Andrásnak még megjegyzi: — Gondolkozz ezeken, amit mondtam András, aztán ha valami problémád lesz, ha valamit nem értesz, akkor csak gyere hoz zám. Alig múlik el néhány hét az emlékezetes nap után, amikor az elnök megkérdi Kovács Gábort. — Mit csinált maga Gábor bátyám ezzel a Csonttörő Régi Andrással, hogy így megváltozott. A múltkor a megyei főállattenyésztő nem győzte dicsérni a növendékmarhákat, amelyeket a gondjaira bíztunk. Olyanok azok az állatok, hogy festeni sem lehetne náluk gyönyörűbbet. A titkár nagyot nevet, szélesre húzott szájából előbukkannak hosz szukás, dohánytól sárga fogai, s aztán csendesen mondja: — Tulajdonképpen nem csináltam semmit, csak a gondolkodását tereltem jó irányba. Mert úgy van ez tudod, hogy minél jobban tisztul a fej, annál jobb munkát végez a kéz. Hisz jól tudod a fej a kéz ura. HAYPÁL TIBOR A Magyar—Szovjet Baráti Társaság vezetőségének szerencsés gondolata volt, hogy a barátsági hónapban a megye iskoláiban megszólaltatja a szovjet hadsereg tisztjeit, hogy a tanulók jobban megismerjék a Nagy Honvédő Háború egyes momentu mait. Ennek a gondolatnak eredményeként a gyönki Alpári Gyula Általános Gimnázium tanulóinak kedves, szívesen látott vendége volt Iván Voznyuk őrnagy elvtárs. A vendéget 12 órára vártuk. Hamarabb érkezett, szinte »észrevétlenül« jelent meg a gimnázium tanári szobájában. A bemutatkozás utáni percek merevsége hamar feloldódott, mert az őrnagy elvtárs németül és románul is jól beszél, s így a megértés, a baráti beszélgetés hamarosan »gördülékennyé« vált. Sok mindenről elbeszélgettünk, valahogy úgy, mintha már nagyon régen ismernénk egymást. A 150 événél több idős gimnázium múltjának epizódjai elevenedtek meg a beszélgetésben. Értesültünk az őrnagy elvtárs romániai élményeiről és sok egyébről, ami érdekelt bennünket, A gimnázium I. osztályos termében Voznyuk elvtárs színesen, érdekesen beszélt a Nagy Honvédő Háború csatáiról, eseményeiről. Részletesen beszélt a krimi, moszkvai, sztálingrádi csatáról, a tíz csapást ismertetve, a saját sorsáról is úgy »mellékesen« megemlékezett. Elmondotta, hogy Bulgárián keresztül jött Magyarországra, részt vett országunk, népünk felszabadításában. Kaposvár környékén megsebesült, egy Kaposvár melletti községben magyar család ápolta nagy szeretettel. Sajnos, a község és a család nevét nem tudja, de nagyon hálás azoknak, akik egészségének helyre- állításában segítségére voltak. A Nagy Honvédő Háborúról elhangzott élményszerű előadás után a tanulók kérdéseire válaszolt az őrnagy A dunaföldvári Magyar László gimnázium tanulói közül azok, akik a jövőben KISZ tagok szeretnének lenni, a közeli napokban teszik le a Kilián György próbát. Az országban a középiskolák közül elsők között készültek fel a próbákra a dunaföldvári gimnazisták. A harminchat fiatal március 13-án és 14-én bizonyítja be, hogy az előkészítő fog lalkozások alkalmával alaposan felkészült. Tizenharmadikán egy öt tagú bízott ság előtt vizsgáznak az elméleti anyagból. A bizottságban részt vesz az iskola KISZ-szervezetének titkára, két tanár, valamint a szülői munkaközösség elnöke. Ezenkívül egy veterán harcost is meghívtak a bizottságba, Abelovszki Gáspár személyében. A pénteki elméleti vizsga után szombaton rendezik meg a próba gyakorlati részét. A hat kilométeres járőrverseny keretében a résztveelvtárs. A kérdések a háború. egyes csatáin túl az előadó személyére is vonatkoztak. A fiatalok hosszasan nézegették az előadó mellét díszítő arany, ezüst, bronz vitézségi érmeket. Természetesen megkérdezték azt is, hogy hol, milyen alkalomból kapta azokat. Szerény mosollyal jegyezte meg a kérdezett, hogy sok helyen fordult meg s így elég nehéz feladat lenne minden éremnek a történetét .külön elmondani, ilyen rövid beszélgetés keretébe bele sem férne; Háromhoz különben egy-egy sebesülés emléke is fűződik. A tanulók a színes előadásból, beszélgetésből, melyet dr. Tóth Kálmán és Kizakisz Janisz tanárok tolmácsoltak, igen sokat tanultak. Megismerték a hátország hősies, önfeláldozó magatartását és a beszélgetés bizonyító erővel tudatosította bennük, hogy a második világháborút nem egyes személyek nyerték meg, hanem a kommunista párt vezette tömeg, a szovjet nép, amely a hazaszeretetben, a haza védelmében eggyé kovácsolódott. Még rövid beszélgetés az igazgatói irodában a tanárokkal és a KISZ vezetőségével. Jól felhasználható segítség a Szovjetunió' egyes középiskoláival való kapcsolat felvételéhez, baráti tanácsadás, felvilágosítás arról, hogy szeretnek-e tanulni a Szovjetunióban a diákok. (Ezt is megkérdezték többek között tanulóink.) Mosoly, őszinte válasz: »A többség igen, de akadnak még olyanok is, akik nem tudatosan tanulnak.« Búcsúpohár: egészségére, három nyelven is hangzik: a viszontlátásra, Voznyuk elvtárs! Az autó elsuhan, s mi még sokáig elbeszélgetünk a kedves látogatásról, a látogató élményeiről s arról a jó hatásról, melyet diákjainkra gyakorolt. Köszönjük, Voznyuk elvtárs! A viszontlátásra! P. E. vöknek több természetes és mesterséges akadályt kell leküzdeni, többek között hegymászásból, tűzrakásból és tűzoltásból kell bebizonyita- niok, hogy alaposan elsajátították az- előirt anyagot. A sikeresen helytálló diákok közül többen szándékoznak felvételüket kérni a KISZ szervezetbe. A taggyűlés március 20-án dönt arról, hogy kit vesz fel soraiba a jelentkezettek közül. Március 21-én a Tanácsköztársaság kikiáltásának negyvenedik és a KISZ zászlóbontásának második évfordulója alkalmából nagy ünnepséget rendez az iskola KISZ szervezete a községi művelődési házban. Az ünnepség keretében hangzik majd el az uj KISZ tagot fogadalomtétele, ugyanakkor úttörő- avatás is hangulatossá, színessé teszi az ünnepet, melyen előreláthatólag résztveszhek a Magyar Rádió, a Televízió tudósítói is... Prábáznak a dunaföldvári gimnazisták ÉJFÉLI HISE 1919 karácsony... A falu széléig húzódó erdő havas fái alatt egy férfi igyekezett a község felé, sűrűén meg-megállva — amikor az éjféli misére elsőt harangoztak a fazsindelyes kápolnában. A harang szava ismerős volt, közel három éve csilingelt már a kápolna apró tornyában. A másikat elvitte a háború: ágyút öntöttek belőle, csak a halkhangú kisharang maradt meg, de most, az éjszaka mély csendjében ennek a hangja is elhallatszott az erdőig, mert itt még mélyebb volt a csend, mint a faluban, ahol az Urjézus születését ünnepelték, készültek az éjféli misére, melyen felcsendül majd a nyekergő harmónium, s az emberek ajkán az ájtatos ének: »Dicsőség mennyben az istennek, békesség földön az embernek ...« Kiért az erdőből, s a szélső háznál — melynek ablakaiból rózsaszínű lámpafény vetődött az utcát borító fehér hóra — megállt és hallgatód- zott. Távolról betlehemesek éneke hallatszott, összeszorult a * torka, mert arra gondolt, hogy talán az ő fia is a betlehemesek között van. Bemenjen a faluba? Nem tudni, nincsenek-e csendőrök az utcán. Vagy ilyenkor azok is otthon vannak? ... A kislánya biztos otthon van, ha a fiú nincs is. Hogy örülne a kislány, ha meglátná. Szaladna eléje, s örömében taián másnap elmondaná a szomszédoknak, hogy itthon volt az apuka. Elindúlt, s amikor a szélső ház ablakán kivetődő fénybe ért, meggyorsította a lépteit, s behúzott nyakkal sietett tovább. Egy pillanatig az ablakra tekintett, s látta, hogy a szobában az egész család az asztal körül ül, melyen a csecsebecsékkel teleaggatott karácsonyfa állt. Az utca itt foghíjas volt, két telek is beépítetlenül sötétlett, s rajta száraz kukoricaszárat zörgetett a szél. Tovább botladozott a keményre taposott havon. Éppen Sebesék vesz- szőből font kerítését súrolta a kabátja, amikor másodikat harangoztak az éjféli misére. A következő ház kapuján három ember lépett ki, s csak annyi ideje maradt, hogy az egyik útszéli diófa árnyékába húzódjon. Aztán ismét tovább indult, elkerülte már a túlsó oldalon lévő szélső házat, s lassítani kellett lépteit, mert többen mentek előtte ... Pedig már csak néhány ház és otthon van. Az ablakok sötétek voltak, s halk vakkantással, farkcsóválva üdvözölte a vén kutya, amikor belépett az udvarba. Az ajtó nem nyílott, s a kulcsot se találta a szokott helyen. Sokáig állt tétován az ajtó előtt, míg elhatározta, hogy elmegy az éjféli misére, arra gondolva, hogy ott találja a feleségét a két gyerekkel, Már kilépett a kapun, amikor eszébe jutott hogy a magakészítette játékokat, amit a gyerekeknek hozott, itthagyja: a kiskocsit, a kukorica- bajusz-hajú babát, a fából faragott katonákat, meg a bölcsőt, mind az ablakba rakta egymás mellé, aztán nekivágott a havas utcának, a kápolna felé, mely a kastélykert dombján állt, szerényen meghúzódva apró tornyával a susogó fenyőfák között. A szertartás már megkezdődött, s lopva osont a kápolna ajtajáig, melyen felhajtott gallérjai közül érdeklődve lesett be. Az egyik, ajtóban álló férfi úgy látszik, megismerte, mert a füléhez hajolt és odasúgta neki, hogy a felesége bent van, ott áll középen a padsorok között a két gyerekkel. Aztán gyorsan körülnézett, s még közelebb hajolt: »Itt őgyeleg két csendőr, jobb lenne, ha elmennél, Jani.« — Bent vannak? — kérdezte. — Nem tudom. Itt kint láttam őket — válaszolt a fiatalember, imakönyvét forgatva a kezében. Konok elszántsággal lépte át a kápolna küszöbét, s utat nyitva magának az emberek között, az oltár felé igyekezett. A kórus boltíve alatt megállt egy pillanatra, ujjait a szenteltvíz-tartóba mártotta, s térdre ereszkedve keresztet vetett, közben gyors pillantással végignézett a kö- rülállókon. A két padsor között, az oltárral szemben «- ahol a kopott jászol mellett pásztornak öltözött diákgyerekek térdeltek — meglátta a feleségét, előtte a két gyerekkel. Mögéjük állt, de nem szólította meg őket, csak felesége télikabátját simogatta meg merev ujjaival. Aztán egyszerre melege lett, érezte, hogy hátulról valaki figyeli. Már hátra akart fordulni, amikor eszébe jutott, hogy ez is feltűnő lenne. Az öreg pap az oltárra borulva öklét háromszor a melléhez emelte, a ministráns hármat csengetett, s a hívők térdre borultak, ö is letérdelt, s amikor fel- emelkedett, egy gyors pillantást vetett a mögötte állókra. A kórus alatt állt a két csendőr, s látszott rajtuk, hogy minden mozdulatát figyelik. Tudta, hogy észrevették, nem menekülhet ... Most a hívők közül néhá- nyan az oltárhoz mentek, letérdeltek az első lépcsőre, s várták, hogy az öreg plébános megáídoztassa őket. Egy pillanat alatt határozott. Félretolva maga elől a feleségét, az oltárhoz ment, s amikor már a szájában volt g kerek, fehér ostya, a jobboldalon lévő sekrestyeajtó felé indult. Tudta, ha a sekrestyén át kijut a szabadba, a parkon keresztül elmenekülhet... A nyitott ajtóban megállt, s szemeit a sötétbe meresztette. Senkit sem látott. Kint metsző, fagyos szél csapott az arcába, s éppen elfordult a fal mellett, amikor megpillantotta az egyik csendőrt, aki a főbejárat felől igyekezett a sekrestye felé ... Futásnak eredt, de alig lépett hármat, lövés dörrent mögötte. ... A kápolnában az oltáron pislákoló gyertyák előtt, az öreg pap az éles dörrenésre ijedtében elejtette a kelyhet, a jászol mellett térdelő gyerekek közül az egyik rémülten felugrott, a padsorok között pedig ösz- szesett egy asszony... A kántor ajkán felhangzott az ének: »Békesség földön az embernek ...« Atádi Cftéza
