Tolna Megyei Népújság, 1959. március (4. évfolyam, 51-75. szám)

1959-03-04 / 53. szám

/ IV. évfolyam. 53. szám. ARA: 50 FILLÉR Szerda, 1959. március 4. Munkához láttak a sárközi tsz-községekben Várdomb: Hordják össze az állatokat ___ d olgoznak a földeken, várják az építőanyagot Cjabb lépés főiskolás[ifjúságunk*marxista nevelésében: a következő tanévben bevezetik a tudományos szocializmus tantárgyának! oktatását Sárköz egyik kis községében, Vár­dombon a múlt héten még az iskola­padban ülő nebulókat tanította Stei­ner József. Ma pedig a termelőszö­vetkezeti község 1200 holdas gazdasá­gának az elnöke, tanár és agronómus egyszemélyben, a falubeliek kérésére elvállalta az elnöki tisztséget. Hétfőn az ő vezetésével öttagú bizottság járt a községben házról házra, értékelték a jószágokat. Várdombon ugyanis valamennyi új belépő visz a közösbe jószágot, összesen 70 lovat és mint­egy 150 szarvasmarhát és még nem tudják, hogy mennyi anyadisznót visznek be az új belépők. Valacsav Sándor mintagazda például 15 hold földje mellett öt szarvasjószágot, két törzskönyvezett anyakancát, egyéves csikót és két törzskönyvezett anya­disznót vitt a közös gazdaságba. Míg a vezetőségi tagok egy része az állatok értékelését végzi, addig a földeken javában folyik a munka. Hétfőn a növénytermesztési bri­gádból három munkacsapat a dug ványrépát válogatta és a meleg­ágy-alt készítésén szorgoskodott. Az a helyzet ugyanis, hogy mivel az Kilenc traktor zaja verte fel hét­főn reggel a sárpilisieket. A Várdom­bi Gépállomás ugyanis öt kormost és négy gumikerekű univerzális traktort küldött dolgozni a Zöld Mező Tsz-be. Megkezdődött a tavaszi munka Sár­pilis egyetlen, közel 2000 holdas közös gazdaságában, amelynek tagjai már a község dolgozó parasztságának több mint 90 százaléka. Hétfőn már földbe tették a cu­korborsót, tegnap pedig elvetet­ték a tavaszi árpát és a zabot. De amint a szövetkezet főagronómusa Sárköz legfiatalabb termelőszövet­kezeti községe ez idő szerint Alsó­nyék. Itt a legutóbbi vasárnap meg­tartott alakuló gyűlésen a Dózsa Népe Tsz-ben egyesült a két III. típu­sú és a két I. típusú szövetkezet. A Dózsa Népe Tsz, amelynek 4300 hold­ja van, Bátaszék után a megye leg­nagyobb társasgazdasága. Vasárnap megválasztották Alsónyéken a 13 ta­gú vezetőséget, megállapodtak abban, hogy három üzemegysége lesz a tsz- nek. Mivel az idő sürget, már hétfőn munkához is láttak a Dózsa Tsz-ben. Tizenöt tagú bizottság dolgozik a szö­vetkezet éyes tervének elkészítésén, amelyben az állami gazdasági, föld­művesszövetkezeti és gépállomási ag- ronómusokon kívül bevonták1 már azokat a szövetkezeti tagokat is, akik egyéni gazda korukban a legjobban gazdálkodtak. Nagyon sok munka van most a szövetkezetben. Mindenekelőtt el kell készíteni a mezei leltárt és fel kell értékelni az új belépők által felaján­lott jószágokat, meg kell kötni a szer­ződéseket és ki kell alakítani a nagy­táblákat, hogy a lehetőséghez képest minél előbb el lehesen kezdeni a ta­vaszi munkát. Amint Horváth József, a szövetkezet elnöke mondotta, az Egyetértés Tsz-nek sok tagja és vi­szonylag kevés földje van, úgy dön­töttek, hogy sok munkaigényes nö­vényt termelnek. Lesz például 100 hold fűszerpap­rika, 30 hold cukorrépa, 10 hold dugványrépa a közösben. S emellett természetesen sok takar­mánynövényt is termel a szövetkezet. Még e héten elvetik például a 120 hold lombos herét, aminek a talaját már előkészítették. A termelőszövetkezetbelieknek az a terve, hogy sok állatot, elsősorban szarvas- marhát tenyésztenek. Azért terveztek úgy, hogy az őszig 100 férőhelyes tehénistállót és ugyan­csak 100 férőhelyes növendékmarha- istállót építenek, az előkészületeket már ehhez is megtették. Saját tagsá­gából építőbrigádot szervezett a tsz, amely öt kőművesből és segédmunká­sokból áll. Még az építkezést irányító műszaki vezető is kikerül a szövetke­zet tagjaiból. Az anyag ügyében pe­dig már intézkedett a vezetőség, úgy számítják, hogy még márciusban el­kezdhetik az építkezést. mondotta, még e héten elvetik a 30 hold napraforgót is. A gépek mellett kivonultak a me­zőre hétfőn a gyalogosok is. Harminc pár lófogat hordta a szövetkezeti pa­rasztok háztáji gazdaságában össze- gyülemlett trágyát. A Zöld Mezőbe­liek ugyanis úgy határoztak, hogy március 15-ig valamennyi, a község­ben levő istállótrágyát kihordják a földekre. De a trágyahordás mellett a facsemeték ültetése is folyik a kö­zösben. A meglevő kilenc hold gyü­mölcsös mellé 12 holdat telepítenek a tagok, amit még e héten be is fe­jeznek. említett munkákat meg is kezdték. Szövetkezeti tagokból bizottság ala­kult a jószágok felértékelésére, a me­zei leltár elkészítésére és a szerződé­sek felülvizsgálására, és újabb meg­kötésére. A szövetkezetben úgy ter­vezik, hogy még e héten kijelölik azo­kat a nagytáblákat, ahol máris lehet kezdeni a szántást és munkába állít­ják a traktorokat. A jövő héten pe­dig megkezdik a tavaszi növények vetését, hozzálátnak az őszi kalászo­sok tavaszi ápolásához, fejtrágyázá­sához. Az eke nyomán egymásután tűnnek el a nadrágszíjparcellá- kat elválasztó mesgyék Alsónána szövetkezeti község Béke Tsz-ében a munkák szépen folynak. A Várdombi Gépállomás öt erőgépe és 26 pár ló dolgozik a tsz-falu föld­jein. Az eke nyomában egymásután tűnnek el az eddigi kisárutermelésre jellemző nadrágszíjparcellákat elvá­lasztó mezsgyék. Tíz nappal ezelőtt indult meg a munka, s eddig 110 holdon végeztek a szántással. Molnár László és váltó­társa, Tolnai István lánctalpas gé­pükkel úgyszólván éjjel-nappal dol­goznak. A tsz-ben — ahogy erről már hírt adtunk — egyetlen nap alatt végeztek a 21 holdas borsóvetéssel. A tegnapi nappal megkezdték az árpa vetését is. amelyből negyven holdat vetnek. Ha továbbra is kedvez az időjárás, ezt a munkát a hét végére be is fe­jezik. Ezután a százholdas árpa veté­sét kezdik meg. Az alsónánai Béke Tsz-nek az idén — miután a volt egvéni gazdák szerződéses kötelezettségét is átvál­lalta — nyolcvan hold fűszerpaprika termelése lesz. A tsz-tagok egymás­után jelentkeznek munkára. Kedden a 200 tag közül sokan a süllyesztett melegágy készítésénél dolgoztak. Eddig 600 négyzetméter készült el, de ennél sokkal többre, össze­sen 1500 négyzetméter melegágy­ra lesz szükség. A tsz-tagok munkába való bevo­nása folyamatosan történik. Hétfőn 20 asszony a szerződéses hagyma ül­tetését végezte. Sokan dolgoztak az istálló és a gazdasági épületek rend? behozásán is, amelyeket meszelnek, fertőtlenítenek, egyszóval előkészítik a tagok által összehoídott állatok be­fogadására. Alsónána tsz-községben kihasznál­ják a kedvező időjárást, serényen dolgoznak, szántanak, vetnek, fej­trágyáznak, s bizakodással néznek a jövő elé, amelynek irányítását a sa­ját kezükbe vették. A bátaszéki Búzakalász Tsz-ben közel 200 000 forintot fizettek ki eddig 25 gazdának bevitt állataik után A bátaszéki Búzakalász Tsz több mint 5000 holdas területe nagy mun kaszervezést igényel. Az irányítás megkönnyítésére három üzemegység re osztották fel a hatalmas földterü­letet. Megválasztották az üzemegy­ségvezetőket, agronómusokat, brigád vezetőket, munkacsapatvezetőket. Egy-egy üzemegységhez számítások szerint 250 tag tartozik. Mind a tsz vezetésében, mind a szakvezetésben helyet kaptak az újonnan belépettek is. A tsz hét bri­gádvezetője közül hat az újonnan belépők közül lett megvá­lasztva. Mindez azt bizonyítja, hogy egyenlőjogú tagként, képzettségük­nek és a gazdaságvezetésben való jártasságuk figyelembevételével hasznosíthatják tudásukat az újon­nan belépett tagok is. Az agronómusok hozzáfogtak az üzemtervek kidolgozásához, amely nem kis feladat, mert a tsz-nek ele­get kell tenni az új tagok által meg­kötött szerződési kötelezettségeknek is. Tervet készítenek az állattenyész­tés fellendítésére. Ebben az évben 100-ról 300-ra emelik a fejőstehenek számát. Két éven belül pedig túl akarják haladni Bátaszék község fel szabadulás előtti szarvasmarha állo­mányát. A bátaszéki Búzakalász Tsz-ben folyamatosan végzik a tsz-be vitt ál latok átvételét. Eddig 25 tagnak kö­zel 200 000 forintot fizettek ki a be­vitt állatok után. Az ősszel kezdődő új tanévben — több népi demokratikus ország pél­dájára — tovább fejlesztik a marxizmus.—leninizmus tanítását felsőfokú oktatási intézményeink­ben. Míg az alsóbb évfolyamokon, az eddigi gyakorlathoz hasonlóan, továbbra is a marxista filozófia és a politikai gazdaságtan az ideológiai oktatás anyaga, általában a negye­dik évtől a »Tudományos szocializ­mus« elnevezésű tárgy kerül az egyetemek, a főiskolák és a tanító­képző akadémiák tantervébe. Anya­ga lényegében a nemzetközi és a ma gyár munkásmozgalom fejlődésének legfontosabb szakaszainak története. Néhány héttel ezelőtt alakult meg Tamásiban az építőipari szövetke­zet. Az elmúlt héten, február 27-én ismét alakult egy új ktsz, a Zombai Építőipari Kisipari Termelőszövet kezet. Ezzel a megye ktsz-einek szá ma 35-re emelkedett. Zombán tíz kőműves és ács alakította meg a szövetkezetei, de máris több kisipa­ros jelentette be belépési szándékát. A Tolna megyei KISZÖV befejez­te a megye kisipari szövetkezetei múlt évi mérlegeinek felülvizsgálá­sát, a szövetkezetekben sor kerül a mérlegzáró közgyűlések megtartá­sára. A megye ktsz-ei közül elsőként a Szekszárdi Fodrász Kisipari Szövet­kezet tartotta meg mérlegzáró köz­gyűlését hétfőn este a KISZÖV kul­túrtermében. A közgyűlésen reszt­vettek a KISZÖV vezetői, valamint a városban működő többi ktsz kép­viselői is. Az elmúlt év munkájáról, valamint az idei feladatokról Hussy Károly, a szövetkezet elnöke szá­molt be, Jeles Pétemé főkönyvelő a mérlegbeszámolót ismertette. A Mur kavédelmi és Szociális Bizottság munkájáról Hinterszer István, a bi­zottság elnöke számolt be és ismer­tette a szövetkezeti dolgozók nyug­díjrendszerére vonatkozó új rendé letet, a Szövetkezeti Bizottság múlt évi munkájáról és ez évi feladatai­A néhány napig tartó melegebb időjárás kicsalta a kendergyár ázta- tósait a medencék környékére. Meg­kezdték a tavaszi felkészülést. A szá rítótéren földegyengetést végeznek a munkások. Kijavítják az összes kis­vasúti hálózatot, s a kocsikat. Szakemberek irányításával a na­pokban kezdik meg az áztatómeden­cék javítását is. Az idén előrelátha­tólag korábban kezdik meg a kender áztatását mint a múlt évben. Né­hány napi fenntartási munka után berakják a medence I. sort nyers kenderkóróval, s ha az idő kedvező lesz, április negyedikén már áztató­sok megkezdik a rendszeres munkát. Az idén, januárban kezdték meg a termelést a bátaszéki kádár kis­ipari szövetkezet tagjai a múlt év­ben épített üzemházban. Az új he­lyiségben tágas, világos műhelyek­ben, korszerű gépekkel, nemcsak új hordókat készítenek, hanem javítá eí munkát is vállalnak. Évente pél­dául több ezer darab különböző mé­retű söröshordót javítanak meg. Az E történeti keretbe ágyazva megis­mertetik a hallgatókkal a marxiz­mus olyan alapvető elvi-politikai ta­nításait, mint az állam és forrada­lom elméletének kifejlődése, alaku­lása, a munkásosztály pártja, a nem­zeti kérdés, a munkás-paraszt szö­vetség, az osztályharc problemati­kája, stb. Az ősszel Csehszlovákiában a né­pi demokratikus országok konferen­ciát rendeznek a marxizmus—leni­nizmus egyetemi oktatásáról, amely bizonnyal segít majd a magyar oktatási rendszer továbbfejlesztésé­ben is. Ma valószínűleg Báta községben ke­rül sor a kisipari szövetkezet meg­alakítására, Pakson pedig egy ve­gyesipari ktsz van alakulóban. Az új szövetkezetek — a lakosság közvetlen igényeinek kielégítése mellett — elsősorban a termelőszö­vetkezeti építkezéseknél fognak je­lentősebb munkákat vállalni. ról pedig Dömötör Sándor titkár tartott beszámolót. A szövetkezet — mint a beszámo­lókból kitűnt — jó eredményeket ért el az elmúlt esztendőben. Ter­melési tervét 118 százalékra teljesí­tette, több, mint. másfélmillió forin­tot tett ki a »termelési érték«. A tér melékenység 12 százalékkal növeke­dett, a szövetkezet dolgozóinak át­lagkeresete 14 százalékkal volt ma­gasabb, mint 1957-ben. A szövetke­zet állóeszközeinek értéke 334 ezer forinttal gyarapodott az elmúlt év­ben. A tiszta jövedelem 79 ezer fo­rint volt, ebből a közgyűlésen 18 .313 forintot osztottak szét a tagok kö­zött. Az idei tervben több üzlet bővíté sét, korszerűsítését határozták el. A beszámolókat élénk vita követ­te, melyben felszólalt Gyerő András, a KISZÖV elnöke is, majd sor ke­rült a — dolgozónként közel két he­ti fizetésnek megfelelő — nyereség- részesedés kiosztására. Az idén egyébként új munkamód­szer szerint végsők a kender áztatá­sát, ugyanis bevezetik a vállalat több telepén sikerrel alkalmazott megosztott melegvizes áztatási rend szert. Az új módszer lényege az, hogy az egyes munkafolyamatokat külön brigád végzi el, míg a meden­céket úgynevezett melegvíz fröccsök kel injekciózzák. így gyorsabbá és jobbá lehet tenni a kender áztatását. Az idén 15 000 mázsa kenderkórót áztatnak a furkó-pusztai gyár mun­kásai. Ez a mennyiség a gyár évi termeléséhez szükséges nyersanya got teljes mértékben fedezi. vitását végezték. A tervek szerint felvásárolják a Bátaszék környéki gazdáktól az olyan nagyméretű kádakat, melye­ket már szüretelésre nem tudnak használni, és ezekből a jó, egész­séges faanyagból boroshordókat ké­szítenek. A sárpilisi tsz-ben kilenc traktor és száz gyalogmunkás dolgozik a földeken Alsónyék: tizenöt tagú bizottság dolgozik a szövetkezet termelési tervének elkészítésén Új kisipari szövetkezetek alakulnak Áz első ktsz mérlegzáró-közgyűiés Ápriíis 4-én kezdik a kender áztatóst Furkó puszta n Javítják a söröshordókat a bátaszéki kádár ktsz-ben idén is ezideig főleg söröshordók ja-

Next

/
Oldalképek
Tartalom