Tolna Megyei Népújság, 1959. március (4. évfolyam, 51-75. szám)

1959-03-27 / 73. szám

1959. március 87. TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG 8 Az értelem parancsa Egy újítás története Ha egyszer valami már elavult, teljesen felesleges ragaszkodni éle­tének fenntartásához. Hiszen a fej­lődésnek megmásíthatatlan törvénye, hogy a régi átadja helyét az újnak, a fejlődőnek. Ez, amióta a világ világ, így van és így lesz ezután is. Ezt — ha nem is ezekkel a szavak­kal — néhány héttel ezelőtt nagyon sok sárpilisi egyéni gazda házánál elmondták elvtársaink, azzal a hatá­rozott céllal, hogy a parcella-gazda­ságok tulajdonosait rávezessék a he­lyes útra, a nagyüzemi gazdálkodás­ra. Sikerült. Ma Sárköznek ebben a községében, egy-két kivételtől elte­kintve, mindenki az Uj Március Tsz- ben van, a tegnapi parasztok, szám- szerint 221-en építik, formálják a számukra virágzó életet biztosító közös gazdaságot. S nem is akárho­gyan ... Zalavári László, az Uj Március Tsz főagronómusa januárban még elnöke volt a sárpilisi tsz-nek. Mint ilyen, ő is részt vett a szervezésben. Mint agronómus, mint középiskolai tanár azt mondta akkor, hogy bi­zony nem kevés időre lesz szükség ahhoz, hogy az egyéni parasztok 15—20 hold földjük és szorgos két kezük mellett a szívüket is a közös­be vigyék. Tartott attól, hogy ebben az évben nem a gondos gazda mód­jára lesznek megművelve az Uj Már­cius több mint 2000 holdat kitevő földjei. Akkor ugyan nem mondta ki, de most már elmondja ezt is. — Kellemesen csalódtam, aminek nagyon örülök — állapítja meg szűk­szavúan. A három vezető után BEMUTATUNK HÁROM OLYAN SZÖVETKEZETI TAGOT IS, akik nincsenek a vezetőségben és egy hajszálnyira sem különböznek azoktól, akikről e helyen nem áll módunkban megemlékezni. Timár István is régi szövetkezeti tag, állatgondozó volt azelőtt is, az most is. A központi üzemegységben tehenészeti munkacsapatvezető. Dél­után négy órakor munkahelyén be­széltünk vele, hatodmagával éppen a trágyázást végezte. — Ez itt a közös tehenek színe- java. Ebben az istállóban 372 liter tejet fejünk naponta, 11 liter a fe- íési átlag. A jövőben az állattenyész­tés, ezen belül pedig a tehenészet fejlesztésére fordítjuk a legnagyobb gondot, mert ez biztosít magas jö­vedelmet. Mi pedig magas jövedel­met akarunk, hiszen annak idején ezt ígértük az új szövetkezeti tagok­nak is — mondja, de olyan hang­súllyal, hogy szavából arra lehet következtetni, felelősséget érez saját munkájáért, de azért is, hogy a szö­vetkezeten belül mindenki elégedett legyen. Melter Antalt különös embernek tartják és úgy is beszélnek róla, mint régi tagról, de úgy is, mint új szövetkezeti parasztról. Tudniillik ő az ellenforradalom előtt már hat évig volt szövetkezetben, de azóta egyénileg gazdálkodott. Tudja hát, hogy MI A HELYZET A KÖZÖSBEN. nász. De a katonás renden és a több tucatra való szopósmalacon kívül nem találtunk ott senkit és semmit. Az anyakocákat legeltette a mezőn. — Jó idő van, muszáj ezeket is megjártatni, legeltetni egy kicsit,— kezdte a beszélgetést. Elmesélte éle­tének történetét, amiből itt csak any nyit említünk meg, hogy 7 éves ko­rától, 1945-ig, a földosztásig kanász volt, mindig a más disznóit őrizte. Február végén őt is hívták a szövet kezetbe és 7 hold juttatott földjével együtt belépett. — Ezek a disznók már az enyé­mek is. De százszor jobban vigyázok rájuk, mintha csak az enyémek vol­nának, mert ugye ez mindany- nyiónké. Inkább elhanyagolom az otthoni állatokat, de ezeket nem. Ne mondja rám senki itt a szövet­kezetben, hogy az öreg Laskóban csalódtunk. Láttam, gyönyörűek a jószágok, zöldell már a borsó, a napraforgó és a tavaszi árpa, szaporán vetik a lu­cernamagot. Az Uj Március Tsz tagjainak a többsége azt teszi, amit az idős kanász, — a szívét is bele­adja a munkába. Ezt teszik, mert ez az értelem parancsa. DOROGI ERZSÉBET Sokszor írtunk már róla, mi­lyen fontos a vehetők és a dolgo­zók közötti szoros, jó kapcsolat egy-egy munkaterületen. Sokszor bebizonyosodott a tervek teljesíté­sére i milyen jó hatással van a jó együttműködés abból a szempont­ból, hogy nemcsak a dolgozók ta­nulnak a vezetőktől, hanem for­dítva. Ez utóbbi példát láttam ismét igazoltnak a Nagydorogi Do­hánybeváltó Üzemben, ahol Füze­si László elvtárssal, az üzem ve­zetőjével beszélgettem. »Jubilál«, ebben az évben lesz ötödik esz­tendeje, hogy az üzemet vezeti. Egy újításról van szó, amelynek bevezetéséből, a munkafolyama­tok rövidülése mellett, jelentős anyagi haszon is származik. Nézzük talán először az újítást. Köztudomású, hogy a dohány igen kényes, a penészedéstől való meg óváson kívül még a legnehezebb a törés százalékának leszorítása. Márpedig ez nem könnyű, mert sok kézen megy át a rengeteg do­hánylevél, míg jól és szépen ősz■ szeállított hatalmas bála lesz be­lőle. A lényeg az, hogy eddig a csil- lagrakók összerakták a levélcso­mókat a kiválogatás után. Ezt két anyagmozgató a mázsára vitte. Innen a rakok a présszekrénybe helyezték el. Kétsáer-háromszor is tört a dohány s a présszekrényben már nem lehetett annyira ellen­őrizni a bála minőségét. Ekkor jutott eszébe Füzesi elv­társnak valami. De ezt már mond ja el 6. — Sokszor éjszaka is fel­ébredek — mondja elöljáróban — s azon gondolkodom, hogyan le­hetne jobban dolgozni, kevesebb költséggel eredményesebb mun­kát végezni. A megoldást azonban bent az üzemben találtam meg, a dolgozók vezettek rá. — Láttam, hogy a csillagrakók milyen szépen és pontosan össze­rakják a dohányt. Szinte fájt a szívem, amikor a présszekrénybe rakok szétbontották a kazlakat. Ek kor jutott eszembe: mi lenne, ha az egyik munkafolyamatot kihagy nánk. És megszületett az újítás. Ma már a csillagrakók nem csillag­alakúra rakják a kazlakat, hanem egyenesen a bála méreteire ala­kítva. A présszekrényrakók bére, mázsánként 5 forint 22 fillér, már megtakarítás. De sokkal nagyobb jelentőségű a minőség javulásánál elért mázsánkénti 11,70 forintos összeg. Nemcsak ez a pénzérték a fontos, hanem a valuta is, hiszen exportra is dolgozik az üzem. Te­hát ebből a szempontból is jelen­tős népgazdasági érdek az újítás. fi—ej Negyven éve... HOGYAN TÖRTÉNT A CSALÓDÁS? Nézzük meg szépen sorjában. Nagy vita után megválasztották a szövetkezhet vezetőségét. Az elnök T. Kovács János lett, aki tavaly ősz­szel még 22 hold földjén gazdálko­dott. Nem az iskolapadban, hanem több évtized alatt, a mindennapi életben tanulta meg, hogy a földek csak akkor teremnek, ha azokat jól megmunkálják, hogy az állat is csak kölcsön ad. Most szüntelenül ezt magyarázza a szövetkezeti tagok­nak. S mert Zalavári László szemé­lyében kitűnő agronómusa van a tsz-nek, a gazdaság nem érzi hiá­nyát annak, hogy az elnök ma még nem tudja megmondani, hogy a ku­koricában hány százalék emészthető keményítőérték van. Ami hiányzik a szaktudásából, azt nagyszerűen pó­tolja a nagyüzemi gazdálkodás irán­ti lelkesedése, meleg szíve, melyet magával vitt a szövetkezetbe. Nincs a napnak olyan órája, perce, amikor ne a szövetkezetért dolgozna. Szeretik is őt az egész községben, hallgatnak a szavára. A szövetkezet vezetőségének két erőssége, Lukács István és Schmidt- gál János, mindketten kommunis­ták, pártvezetőségi tagok. Az előbbi növénytermelési, az utóbbi pedig ál­lattenyésztési brigádvezető. Lukács István régi szövetkezeti tag, tapasz­talatai vannak már a nagyüzemi gazdálkodásban, s azt mondták a ve­zetőségválasztáskor az új tagok, akik tízszeres többségben vannak a régiekkel szemben, hogy bűn volna nem kihasználni Lukács István már meglévő termelési tapasztalatait. Igazuk volt, amit az elmúlt hetek gyakorlata igazol. Az ő közvetlen irányításával szórtak ki a tsz-tagok ezen a tavaszon 22 vagon műtrágyát, vetették el több mint 200 holdon a tavasziakat, ültették a gyümölcsfá­kat és így tovább. Hallgatnak is rá a tagok, tisztelik benne a kommu­nistát, a nagyüzemi gazdálkodásban már jártas szövetkezeti parasztot. Kézenfekvő volt az is, hogy Schmidt- gál Jánost választották meg állatte­nyésztési brigádvezetőnek. Ö az új belépők között van, 20 hold földet vitt a közösbe, az egyik legjobb ál­lattenyésztő gazda volt a faluban. A tanácselnöknek helyettese, a közsé­gi pártalapszervezetnek pedig a tit­kára volt. Olyan ember ő is; akit mindig szívesen követtek egyéni gazda korában, most meg szívesen veszik, hogy ő vette kezébe az állat- tenyésztés parancsnokságát. Biztos­ra vehető, hogy nem csalódnak hen­na se az Uj Március Tsz tagjai. Mégis napokig jártak hozzá agitál­ni, mire elszánta magát a belépésre. Előtte nagy szakértelemmel, tüzete­sen átvizsgálta a könyvelést, hogy tulajdon két szemével győződjön meg arról, igaz-e, amit beszélnek a faluban, hogy a tsz-tagoknak ma­gasabb volt a jövedelmük, mint az egyéni parasztoknak. Ezt mondták, a könyvek pedig ezt mutatták, s Mel­ter Antal aláírta a belépési nyilat­kozatot. Most ott van a tsz-ben, de ott ám!... Minden áldott reggel hajnalban, fél ötkor megeteti a gondjaira bízott lovakat, befog és hat órakor jelentkezik munkára. — Beléptem, én innét akarok megélni. Ezért pedig dolgozni kell, mert ha nem dolgozunk, nem lesz munkaegység, nem lesz jövedelem. Mi pedig azt akarjuk, hogy legyen. Ezért dolgozik nálunk minden tag, amennyit csak bír — mondotta. A sertésfiaztatónál kerestük Las- kó József bácsit, mivel hogy ő ka­Klavács Ábelt elbocsátották ál­lásából. A rossz nyelvek szerint ugyan kirúgták, amire már töké­letesen megérett és semmi sem indokolta, hogy ne rúgják ki, de a hivatalos feljegyzések szerint itt szó sem volt holmi kirúgásról, ez­zel szemben társadalmi tulajdon hűtlen kezelése, hivatali hatalom­mal való visszaélés és erősen ki­fogásolható erkölcsi magatartása miatt elbocsátották állásából. A lé nyeg talán nem is az, hogy elbo­csátották, vagy kirúgták. Klavács, ha úgy tetszik neki, használja az előbbi, az emberek pedig, ha ne­kik is úgy tetszik, használják az utóbbi kifejezést. Azt a legjobb akarattal se lehet mondani, hogy Klavács valami di­csőséges körülmények között hagy ta ott hivatalát, bár nem érte de­rült égből villámcsapás módjára, ugyanis köztudottak voltak viselt dolgai s mindennemű becsületes ember alig várta, hogy Klavács »érdeme« elnyerje méltó »jutal­mát«. Klavács elment, volt beosz­tottai maradtak és az élet meg ment tovább a maga útján. Kla­vács már jóelöre gondoskodott ar­ról, hogy az élet változatlanul menjen tovább. Összeköttetésekre, miegyebekre, fellebbezésekre hi­vatkozva igyekezett elültetni a bo­garat mindenki fülébe: talán nem is végleges távozása, eljön még az ideje, amikor Klavács ismét eljön, hogy bosszút álljon és beüljön „Fel vörösök, proletárok, fegyve­rünk fenn tündököl...” — hallat­szik ki az ismert dal a szálkai kul- túrházból. Este van ... 1959 március 21-ének estéje... a dicsőséges Ta- nácsköztársaaság kikáltásának 40. évfordulója. A teremben már leoltották a vil­lanyt, csak a színpadon van világos­ság, ahol az ünnepi elnökség tagjai vörös posztóval borított asztalnál foglalnak helyet. Ott van Nagy Fe­renc elvtárs, egyik veteránja a köz­ségnek, ott van Jelics Miklós párt­titkár, Zám József tanácselnök, Zám Gábor tsz-tag, kiváló dolgozó és még sok más személy, aki Szálka elejéhez tartozik. Az általános iskolások izgatottan köszörülik a torkukat az énekléshez, de kivált azok, akik szavalnak majd... Hogyisne! Nem minden­napi ünnepen fognak fellépni! Az első számok után a konferáló bejelenti, hogy most az ünnepi be­széd küvetkezik, amelyet Jelics Mik eladdig használt íróasztala mögé. Klavács ment, de Klavács szel­leme maradt. És megmaradt né­hány szokás is. Közülük az egyik, amely minden évben elkerülhetet len szokás volt, Klavács távozása után is vígan élt tovább. A követ­kezőképpen: A korántsem tisztességes Kla­vács a tisztes Ábel nevet kapta a keresztségben, amely már meg is van örökítve mindennemű naptá­rakban, így minden esztendőben megtartatott hősünk névnapja. Családi körben is és hivatali kör­ben is. Nem múlott el Ábel napja, hogy a név tulajdonosát meg ne lepték volna valami kedves aján­dékkal. Megintcsak a rossz nyel­vek, azt mondják, hogy az aján­dékvásárlásra való adakozás alkat mával ugyan volt sírás-rívás és fogaknak az csikorgatása, de az ajándék végül is meglett és Kla­vács Ábel is meglett ajándékozva, amit mély megelégedéssel foga­dott, mint beosztottai szeretetének és ragaszkodásának kézzelfogható jelét. Háláját igyekezett is leróni, mert Primulánétól az ünnepi ak tus után azonnal megérdeklődte, ki mennyivel járult hozzá az aján dék megvásárlásához és ennek fi­gyelembevételével ontotta kegyeit azután beosztottjaira. Most is elkövetkezett Ábel nap­ja, mivelhogy szerepel a naptár­ban. Klavácsék is megünnepelték a szűk családi körben. Minden jel lós párttitkár mond el. A tömeg nagy figyelemmel hallgatja a be­szédet. Kitágulnak a figyelő sze­mek, kipirosodnak az arcok, amikor a beszéden keresztül megelevenedik a hősi napok küzdelme, a győztes népi kormány szocialista intézkedé­sei, a vörös hadsereg dicső előre­nyomulása és elkomorodnak a te­kintetek, amikor a bukás tragikus napjai elevenednek meg az elmon­dott szavakban. Az ünnepi beszéd végét hosszantartó lelkes taps jelzi. Most az ünnepség egyik megható jelenete következik: Jelics Miklós ünnepélyes külsőségek között nyújt­ja át a Magyar Népköztársaság ki­tüntetését Nagy Ferenc veteránnak, a magyar munkásmozgalom ré­gi harcosának, a párt hű katonájá­nak. Felcsattan a taps ... felzúg az éljen a nézőtérről. Nagy Ferenc meghatottan köszöni meg a kitün­tetést. Még két kitüntetett személy lép az elnöki emelvény elé. Nekik is arra mutatott, hogy szélesebbkor! ünneplésre már nem kerül sor, mivel, mint már előbb is jelez­tem, időközben feltalálták a Kla vács-nélküli hivatalt. De a jelek rossznak bizonyultak, mert a sze­rény családi ünnepség alatt egy- szercsak megjelent a hivatal kül­döttsége Primulánévál az élen, s mint azelőtt minden évben, most is átnyújtották ajándékukat szere­tett, tisztelt és igen nagyrabecsült főnöküknek: egy tárcát, amely vala bőrből és annak ára száz fo­rint körül mozgott. Klavács Ábelt a boldog megelé­gedettség érzése töltötte el és egé­szen elérzékenyedett, amikor a köszönőszavakat rebegte. S az igazság kedvéért még azt is hozzá kell tenni, hogy a hivatal dolgozói, Klavács volt beosztottjai is, egészen elérzékenyültek, gon­dolván: »Még szerencse, hogy idő közben kirúgták ezt a disznót, mert ha még mindig ő lenne a fő­nök, nem elégedett volna meg Pri muláné százforintos bőrtárcájával, hanem megvetetett volna velünk legalábbis egy ezüst cigarettatár­cát«. így aztán az ügy mindenki meg­elégedésére végétért. Végered­ményben Klavács is jóljárt, volt beosztottjai is jóljártak, csak ép­pen a közszellem járt rosszul. Mert ugyan meddig kísért még hivatlanul is a Klavácsok szel­leme? Parásztai György most nyújtják át az elismerést. Őket a megyei tanács tüntette ki a vá­lasztásoknál tanúsított munkáju­kért. Tarr József v. b.-titkár és Jusztin István ez a két személy. Ezután, az általános iskola szóra­koztatja műsorával a közönséget. A közönség szeretettel tapsolja meg a kis nebulók szavalatait és énekszá­mait. Az ünnepség, illetve a műsorszá­mok végén egyszerre, mintha kővé- dermedne a közönség. Bejelentik, hogy a községi kultúrcsoport bemu­tatja az „így fizettek” című egyfel- vonásos drámát. A szünet alatt mindenki izgatottan figyeli a piros bársonyfüggöny megmozdulását. Még a kis iskolásoknak is élénken tapad szemük a függönyre. Hiszen bejelentették, hogy igazi lövések is lesznek. Ezt már csak nem hagy­hatják itt! Most szétnyílik a függöny és el­kezdődik a játék. A közönség mint­ha eltűnne a padok és székek kö­zül, és csak szemek izzó lángja ma­radna ott az elsötétített nézőtéren. Egy-egy közbekiáltás, egy-egy han­gos tetszésnyilvánítás igazolja a da­rab élethűségét. A tanulók irigy szemekkel figyelik a színpadon sze­replő kis társukat, aki be akar állni vöröskatonának. Az idős nénik sze­retettel figyelik a vöröskatona édes­anyját, féltését, aggodalmát. A fér­fiak néha elfeledkeznek magukról és hangosan kiabálnak, amikor a sunyi földesúr fia alázatosan könyö­rög a vöröstisztnek: „Ne higgyenek neki!” „Becsapja őket!”... Fellán­golnak a szemek, amikor a harcos háttérből puskalövések hallatszanak és ökölbeszorulnak a kezek, amikor a gaz fehérek megölik a vöröstiszt édesanyját. Pelcsattan az ütemes taps, amikor legördül a függöny. Molnár János igazgató-tanító munkája meghozta a gyümölcsöt, a sikert. A dráma előadása után a tömeg az Internacionálé eléneklésével fe­jezi be a Tanácsköztársaséág 40. évfordulójának megünneplését. A kultúrházban lassanként leal­szanak az égők, a tömeg eloszlik ... Csend borul a falura... csak a ké­seiek léptei hangzanak az utca kö­vezetén. Évfordulót ünnepelt Szálka köz­ség szombaton. A dicsőséges Ta­nácsköztársaság kikiáltásának nap­ját, azét a Tanácsköztársaságét, amelynek harcokban megedzett örö­kösei ma már a nép országának va­lódi birtokosai. Palánky László IANDSK

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom