Tolna Megyei Népújság, 1959. február (4. évfolyam, 27-50. szám)
1959-02-18 / 41. szám
TOLNA MEGYEI NEPÜJSÄG 1959. február 18. l Újabb fejlemények a német kérdésben Washington: (MTI) Az AFP washingtoni tudósítója szerint amerikai hivatalos körök — a Szovjetuniónak küldött válaszjegyzékek átadása után — a következőképpen foglalják össze a nyugati szövetségesek jelenlegi álláspontját a német kérdésben : A külügyminiszterek tervezett értekezletének foglalkoznia kell a német kérdés valamennyi vonatkozásával. A Nyugat nem terjeszt elő ja vaslatot a Szovjetuniónak a külügyminiszterek tervezett értekezletének megvalósulása előtt, hanem terveit ezen az értekezleten ismerteti majd. Az említett amerikai hivatalos körök utalnak arra, hogy a Nyugatnak nem áll szándékában elfogadni a Szovjetunió javaslatát Berlin szabad város megteremtésére. Nem zár ják ki viszont annak lehetőségét, hogy a kérdés megoldásában az ENSZ-nek bizonyos szerepet kellene játszania. E körök mindenesetre úgy vélik, hogy Berlin legyen az. egyesített Németország fővárosa. Fenti körök szerint a külügyminiszterek értekezlete április vége, vagy május eleje előtt nem ülhet össze, mert a nyugati külügyminisz tereknek előbb rész kell venniok a NATO-tanács április elején Washingtonban, valamint ezt követően a SEATO Uj-Zélandon tartandó tanácskozásán. Végül hangoztatják, hogy a külügyminiszteri értekezletet vagy Genfben, vagy Bécsben kell megtartani. Mansfield szenátor azt javasolta, hogy a Németország kérdésével foglalkozó külügyminiszteri értekezletet Washingtonban tartsák meg, mert így lehetővé válna, hogy az esetleg betegágyához kötött Dulles tanácsaival támogassa az értekezleten résztvevő amerikai küldöttséget. A külügyminiszterek értekezletének előkészítésére a Németország kérdésében érintett nyugati országok külügyminiszterei ideiglenes tervek szerint március közepén Pá rizsban ülnének össze. Pittermann, a New Yorkban tartózkodó osztrák alkancellár újságírók előtt hétfőn kijelentette, Auszt ria örülne, ha Bécs lehetne a német kérdéssel foglalkozó négyhatalmi külügyminiszteri értekezlet színhelye. A német kérdés megoldásának le hetőségéről nyilatkozott Erich Ol- lenhauer, a Német Szociáldemokrata Párt Londonban tartózkodó elnöke is. A Daily Telegraphban megjelent levelében kifejtette, hogy Németország kérdését csak az európai biztonság problémájának megoldásával összefüggésben lehet rendezni. "Ezért először meg kell kísérelni olyan megegyezést a Németországért felelős négy nagyhatalom között, amely rendezné Németország későbbi katonai státuszát és megoldaHma'i hírügynökségek a ciprusi kérdésről London: (MTI) Az angol, a görög és a török külügyminiszter hétfőn este háromórás megbeszélést tartott a külügyminisztériumban. Közleményt ugyan nem adtak ki, de vezető angol politikusok szerint a kül ügyminiszterek megegyeztek. Megái lapodtak a ciprusi kérdés rendezésének lényegében és a keddi értekezlet ügyrendjében is. Makariosz azonban egyenlőre hall gat. A ciprusi görögök vezetője megvétózhat minden megoldást, amely nem felel meg elképzeléseinek. Senki sem tudja, hogy az érsek mennyire ragaszkodik régi elgondolásához, a sziget Görögországgal való egyesüléséhez, vagy mennyire ellenzi az angoloknak azt a követelését, hogy a ciprusi támaszpontok angol szuverenitás alatt maradjanak. Athén: Karamanlisz görög miniszterelnök kedden reggel sürgősen összehívta kormányának tagjait. Athéni diplomáciai körök szerint a minisztertanácson azokkal az »igen komoly véleménykülönbségekkel« foglalkoztak, amelyek állítólag a Londonban tartózkodó görög küldöttség és Makariosz érsek között merültek fel Ciprust illetően ná Németország bevonását az európai biztonsági rendszerbe — mondotta Ollenhauer. Megjegyezte, az egyesítés »első lépése a két német állam közötti laza együttműködés lehetne.« Végül kiemelte, hogy biztosítani kell Németország lakosságának a szabad döntést az egyesített Németország államformájáról és politikai rendszeréről. A Times keddi számában megállapítja, Nyugat-Németországban kéz dik felismerni, ha valaha is el akarják érni Németország egyesítését. felül kell vizsgálni a bonni kormány politikáját. A Times tudósítója úgy értesül, hogy bár a Német Demokratikus Köztársaság elismerése még nem ke rülhet szóba, Adenauer kancellár mégis késznek látszik magasabb státuszt biztosítani azoknak a szerveknek, amelyek ma a két német állam között lebonyolítják az úgynevezett technikai érintkezést. Ez a tény pedig — állapítja meg a Times — annak bizonyítéka, hogy Adenauer elgondolásai válságon esnek át. Fidel Castro Kuba miniszterelnöke Havana: (Reuter—AP) Fidel I gazdasági reformját és új életet teCastro, a kubai forradalom vezetője remisen a kubaiak, elsősorban a hétfőn letette a miniszterelnöki esküt kubai parasztok számára. Hangsú- Beiktatasa előtt beszédet mondott. , lyozta, hogy a forradalom becsüle- Kijelentette, egyetlen vágya, hogy j tes kormányt, ad az országnak. Meg következetesen végrehajtsa Kuba szűnt a zsarnokság, a részrehajlás. Vélemények Macmillan moszkvai útjáról Moszkva (TASZSZ). A Szovjetszka- ja Rosszija keddi számában londoni levelet közöl Gordon Schaffer tollából. Az ismert angol publicista szerint Angliában senki sem ellenezte Macmillan miniszterelnök és Selwyn Lloyd külügyminiszter moszkvai útját. Konzervatív, munkáspárti és liberális képviselők meggyőződése, hogy a látogatás eredményei hozzájárulnak majd az angol—szovjet viszony megjavításához és általában enyhülés következik be a nemzetközi kapcsolatokban. Sokan úgy vélik — mutat rá Schaffer, hogy Macmillan látogatása a kereskedelem bővülését eredményezi. Ez pozitív oldala lenne az utazásnak. Más jelek viszont arra mutatnak, hogy az angol kormány nem hajlandó megoldani a német problémát, s kevés jele van annak, hogy Macmillan kész volna megvitatni, miért jutott zsákutcába az atomfegyverkísérletek megszüntetésével foglalkozó genfi értekezlet. A Pravda a zürichi görög—török tárgyalásokról Moszkva (TASZSZ). A zürichi görög—török tárgyalás a gyarmatosítók összeesküvése a ciprusiak érdekei ellen, összeesküvés a béke és a nemzetközi biztonság ellen — írja keddi számában a Pravda. A'lap hangsúlyozza, hogy a zürichi megegyezés a gyarmattartók mesterkedése. A gyarmattartók, akik sohasem mondanak le arról, hogy Ciprus szigetén fenntartsák a gyarmati rendszert a ciprusi kérdés „rendezésének” sokféle terve segítségével, a szigetnek a NATO- rendszerbe való bevonásával és újabb katonai támaszpontok létesítésével. A Pravda hangsúlyozza, Zürichben a legnagyobb titokban, a ciprusi lakosság háta mögött olyan határozatokat hoztak, amelyek semmibeveszik a ciprusiak jogos követelését: az önrendelkezési jog biztosítását és azt, hogy maguk dönthessenek sorsukról. ESEMÉNYEK SOROKBAN Kairó (AFP). Az Arab Liga röpiratban szemére veti az Egyesült Államoknak, hogy Izraelnek kétszer olyan nagy segélyt adott, mint valamennyi arab államnak együttvéve. * Moszkva (MTI). Márciusban lesz a világhírű orosz zeneszerző, Musszorg- szkij születésének 120. évfordulója. A moszkvai MOSZFILM stúdióban az évfordulóra elkészítik a zeneköllő egyik legismertebb operája, a Hovan- scsina színes Szélesvásznú filmváltozatát. * Otns (Reuter). Általános sztrájk tört ki a dél-belgiumi szénmedencében. A sztrájkban a huszonegyezer szénbányász mellett részt vesz több ezer vas-, vegyi- és egyéb ipari munkás, hogy tiltakozzék a bányák bezárása ellen és védelmezze a vidék iparát. ♦ Kairó (AFP). Az éllambiztonság legfelső bírósága előtt március 11-én kezdődik Abu Bakr Bajad, az Arab Liga politikai bizottsága titkárának pere. Bajadot Izrael javára folytatott kémkedéssel vádolják. * Prága (MTI). Az Újságírók Nemzetközi Szervezetének prágai főtitkársága nyilatkozatban elítéli a belga hatóságoknak a bennszülött lakosság ellen foganatosított terrorintézkedéseit, s az emberiesség és a béke nevében követeli a demokratikus szabadságjogok tiszteletben tartását. * Canberra (AP). Januárban összesen 81 905 munkanélkülit tartottak nyilván Ausztráliában, vagyis 17 233 fővel többet, mint az előző hónapban. * New York (TASZSZ). Mint a New York Times manilai tudósítója közli, a Carlos Garcia köztársasági elnök taktikájával elégedetlen lakosság pár tizánharcba kezdett. Amikor egy partizánosztag összeütközött a rendőrséggel, közli a jelentés, több rendőr életét vesztette. A partizánok röplapokon fegyveres felkelésre buzdítják a lakosságot. A lap szerint a kormány ellen harcol a volt japánellenes hazafias partizánmozgalom sok tagja. E mozgalom a háború alatt körülbelül hatszázezer tagot számlált. Prága (MTI). Június 15 és 28 között Prágában rendezik meg a szocialista országok 10. nemzetközi divatkongresszusát. A divatbemutatókon a Szov jetunió, Lengyelország, Magyarország, az NDK, Románia, Bulgária és Csehszlovákia divattervezőinek legújabb alkotásait mutatják be. * Berlin (MTI) A bonni gazdaságügyi minisztérium és a hadügyminisztérium bizalmas tárgyalásokat folytat a nyugatnémet hadiipar, különösen a repülőgépgyártás fejlesztéséről. Jól tájékozott körök hangoztatják, hogy Adenauer kancellár személyesen is érdekelve van a repülő- gépgyártás fejlesztésében, mert ve- jével, Werhahn Zankárral és nagyiparossal, valamint pénzügyi tanácsosával, Abs bankárral együtt „benne van az üzletben”. * Teherán (Reuter). Irán hétfőn bejelentette, hogy aláírja a kétoldalú katonai szerződést az Egyesült Államokkal. Hekmat külügyminiszter sajtóértekezleten közölte, hogy a szer ződést még március 21-ike előtt aláírják. II Kínai Kommunista Párt Központi Bizottságának folyóirata a XXI. pártkongresszusról Peking (TASZSZ). A Hongai, a Kínai Kommunista Pánt Központi Bizottságának folyóirata vezércikkben foglalkozik az SZKP XXI. kong resszusával. A Szovjetunió Kommunista Pártjának XXI. kongresszusa — írja a folyóirat — bejelentette az egész világnak, hogy a Szovjetunió új korszakba — a kommunizmus általános kibontakozó építésének szakaszába lépett. A vezércikk hangsúlyozza: az SZKP XXI. kongresszusa megsemmisítő csapást mért az imperialisták és a jugoszláv revizionisták kísérleteire, hogy aláássák Kína és a Szovjetunió együttműködését és ba ráti viszonyát A Szovjetunió Kommunista Pártja és a Kínai Kommunista Párt kipróbált harcostársak, eggyé kovácsolja őket a közös eszme és a közös cél. Nincs a világon erő, amely megbonthatja ezt az összeforrottságot. Mi, kínai kommunisták ezután is következetesen tanulunk a Szovjetunió nagy kommunista pártjától és harcolni fogunk pártjaink barátságának megerősítéséért <— írja a vezércikk. Társadalmi munkával épül az első magyar űrrakéta megfigyelő állomás Amikor a Magyar Űrhajózási Bizottság annakidején megkapta a Szovjet Tudományos Akadémiának a világ űrhajózási szakembereihez intézett felhívását, hogy figyeljék meg a műholdakat, majd a felbocsa tandó űrrakétákat, nálunk is nyomban hozzáfogtak megfigyelő rádió- állomás felállításához. A bizottság egyik tagját, Horváth Tibor mérnököt bízta meg: az állomás megszervezésével. Mivel megfelelő anyagi eszközök nem álltak rendelkezésére, Horváth mérnök a társadalomhoz, majd különböző állami szervekhez fordult segítségért. Mindenki a legnagyobb készséggel ajánlotta fel munkáját, úgyhogy ma már együtt van az első magyar műhold és űrrakéta megfigyelő állomás teljes berendezése. Rákosligeten megkezdik az állomás szerelését — ugyancsak társadalmi munkában. Támogatja a fontos tudományos célú munkát a Nehézipari Minisztérium is. Czottner Sándor nehézipari miniszter elrendelte, hogy az állomás üzemeltetéséhez és a torony kivilágításához ipari áramot bocsássanak rendelkezésre. Az első magyar műhold és űrrakéta megfigyelő fádióállomás az anten - na felállításától számított néhány héten belül, tehát legkésőbb májusban megkezdi munkáját. A Krasznaja Zvezda az Iránnak szánt amerikai „segélyről“ Moszkva: (TASZSZ) Washingtonban nemrég elhatározták, hogy negyvenhét és félmillió dollár összegű újabb kölcsönt nyújtanak Iránnak. A Krasznaja Zvezda e tényt kommentálva megállapítja: az amerikai kormány az újabb kölcsönnel tulajdonképpen még könyörtelenebből be akarja fogni Iránt harci szekerébe és közép-keleti agresszív terveinek hídfőjévé akarja változtatni az or szágot. Az Egyesült Államok 1951-től 1959-ig összesen 427 millió dollárt juttatott Iránnak. Ebből az összegből azonban 350 millió dollárt katonai célokra fordítottak. Iráni kormánykörök — folytatja a lap — az újabb amerikai kölcsönt I valóságos »jótéteményként« hirde- . tik és külpolitikájuk sikereként ; könyvelik el. Az amerikai külügyminisztérium szintén nagydobra ver te az Iránnak nyújtott amerikai kölcsönök és »segélyek« hírét. A cikk ezután megállapítja, hogy a szóbanforgó amerikai »segély« elenyészően csekély összeg ahhoz a hatalmas profithoz képest, amit az amerikai olajtársaságok Iránból húz nak. Ezek az olajtársaságok csupán 1958-ban mintegy százhúsz millió dollár tiszta haszonra tettek szert, ami több mint két és félszerese a most nyújtott amerikai kölcsönnek. A lap azt is kiemeli, hogy az amerikai »segélynyújtások« és kölcsönök óta Iránban egyetlen iparvállalat sem épült, s egyetlen dollárt sem fordítottak a mezőgazdaságfejlesztésére. Az amerikai kölcsön nem Irán nemzetgazdaságának fejlesztését célozza, hanem az ország fokozottabb militarizálására, vagyis katonai objektumok építésére használják majd fel — állapítja meg a Krasznaja Zvezda. Ä kínai sajtó a Kisi-koraiány politikájáról Peking: (TASZSZ) Az Új-Kína hírügynökség közlése szerint a kínai lapok a kínai—japán kapcsola tokát kommentálva megjegyzik, ; hogy Kisi japán miniszterelnök ha- j tatomra jutásának pillanatától ellenséges magatartást tanúsít a népi Kínával szemben, s ennek követkéz tében teljesen megbénultak a két ország kereskedelmi kapcsolatai. A Kisi-kormány — írja a Renmin Ribao — elnézte a Kínai Népköztársaság állami lobogójának meggyalá- zását, támogatja a »két Kína« megteremtésére irányuló összeesküvést, erősíti kapcsolatait a Csangkaj- sekistákkal. A Dagong Bao című lap többek között a következőket írja: A japán miniszterelnök az utóbbi időben váratlanul arról beszél, hogy helyre akarja állítani a két ország kereskedelmi kapcsolatait. Ezeket a kijelentéseket láthatólag az a törekvés diktálja, hogy javítson a kormánypárt esélyein a küszöbön álló alsóházi és törvényhatósági választásokon. A szovjet orvostudomány új, hatásos gyógyszerei Moszkva: (MTI) A szovjet orvostudomány kutatóintézeteiben béna tó vizsgálatok folynak új, hatásos gyógyszerek előállítására. A Szov jetunió Tudományos Akadémiájá nak kísérleti intézeteiben például jó eredménnyel járt az újfajta gyár mekbénulás elleni vaccína előállítása. A kísérleti oltások sikerrel jártak. A tudományos kutató intézetek jelenleg már mintegy tízmillió oltásra elegendő vaccinát készítettek elő legyengített vírusokból. M. Sosztakovszkij professzor és munkatársai újfajta gyógyszert állítottak elő, amely alkalmas égési és egyéb sérülések különleges kezelésére és ugyanakkor egyes megbetegedések belső gyógyítására is. Sosztakovszkij készítményét sikerrel alkalmazták például gyomor és nyombélfekélyéknél és más megbetegedéseknél. I trH —s'