Tolna Megyei Népújság, 1959. január (4. évfolyam, 1-26. szám)

1959-01-01 / 1. szám

SSt január i.

TOLNA MEGYEI NÉPÜJSAG

Szilveszter, Vesethv pusztán

Az alacsony, keskeny kis ajtó kopogtatás nélkül felnyílt, s vitéz Vesethy széles alakja nyomult be rajta a kívülről beáradó metsző hideg kíséretében.

Horváthné, a gyenge meleget árasztó vályogból rakott tűzhely mellett kuporgott. Ruhája nyitott volt és a csecsemő szopta a mellét.

— Hát a férjed? — recsegte a

— Nincs itthon.

— Hol van?

— Munkát keres.

— Ma van december utolsó napja. Az új cseléd útban van. Nektek még a mai napon el kell hordano tok a vackotokat...

Az asszony szeméből megeredtek a könnyek, s könyörgő tekintetet vetett vitéz Vesethyre.

— Vesethy úr, irgalmazzon nekünk. A beteg, apró gyermekemmel nem mehetek ki az isten ege alá lakni... Ha a férjem munkát kap, rögtön elmegyünk, de addig...

— Nem érdekel a nyomorotok Nem bánom akármi is lesz veletek, én nem vagyok jótékonysági intézmény — kiabált a nagygazda. —1 Nekem hiába könyörögsz! Az uradnak kellett volna könyörögnöd, hogy ne pofázzon vissza, hogy tisztességes hangon beszéljem a gazdájával, ne olyan kommunista módra. Akkor most nem lenne semmi baj, akkor nem adnám ki az utatokat.

A méregtől paprikapiros Vesethy után nagyot csattant az ajtó Az asszonyka magára maradt. Beesett arcára mély ráncok rajzolódtak. Fonnyadt, kevéstejű .melléi kivette a gyermek szájából, begombolta a ruháját és a gyermeket balkarjára fogva jobbjával ke- vergetni kezdte a krumplikását.

Kint sötétedett. A tanyától távol apró fényecskék jelezték a falut. Váratlanul kocsi kotyogás vei te fel a csendet. Horváthné a tenyérnyi kis ablakon keresztül a gazdaház irányába kémlelt,, s látta, Rogy a kocsin risz-rossz bútorok és gyermekek vannak.

Vesethy a nagy ház tornácáról a cselédház felé mutogatott.

A kocsi ismét elindult, s egyre inkább felismerhetővé váltak a bútorok, s a rajta ülő emberek.

Horváthné érezte, hogy a gyermeket tartó balkeze veszedelmesen remegni kezd a félelemtől.

— Itt vannak az új lakók — mo tyogta kétségbeesve, s hirtelen azt sem tudta mihez kezdjen. Úgy állt mozdulatlanul, mint a cövek, amelyet a földbe vertek.

II.

Az új cselédek zavartnak lát szottak, de Vesethy megnyugtatta őket:

— Csak pakoljanak le nyugodtan, ezek még a mai napon eltűnnek innét — bökött Horváthné felé.

A jövevények sokan voltak, s betöltötték a szobát. A férjen feleségen kívül még egy öregasszony, s hat gyermek tódult be az ajtón. A gyermekek különböző nagyságúak voltak, akárcsak az orgonasípok.

— Nagyon kellemetlen... Én igazán nem akarom,, hogy maguk fedél nélkül maradjanak — mondta a vörösesbajszu, alacsonynövésű ember, a családfő. — De hát tudja nekem is kiadták az utamat, s a szilvesztert én is szeretném fedél alatt tölteni.

Horváthné nem szólt, csak csendesen sírdogált. Az idő úgy tűnt, mintha megállt volna.

Az új család asszonya lepattog- zott zománcú kotlát szedett elő a ládából s az egyik zsákból krumplit válogatott. Horváthné félrehúzta a tűzhely szélére a lábosát, hogy helyet csináljon.

Alig hangzott el egy-két jelentéktelen szócska. Csak az idős félvak néni,, az új cseléd édesanyja hajtogatta egyre a sarokba kutyorogva öreges, reszkető hangon.

— Istenem, istenem, miért is ver tél meg ilyen szegénységgel minket.

III.

Ahogy Horváth János hazaérkezett egy szempillantás alatt átlátott a helyzeten. Kezet fogott a vő - rösbajszu új cseléddel, s amikor az megint mentegettődzni kezdett, megnyugtatta.

— Nem haragszom én magára szomszéd. Minek haragudnék? Egy' keresztet hordunk mind a ketten, a szolgaság keresztjét. Azokra kell nekünk haragudni,, akik ezt a keresztet a nyakunkba rakták.

A vacsorát még együtt fogyasztották el. A férfiak állva ettek. Arra még gondolni sem lehetett, hogy tizenhármán fekve elférjenek a parányi szobában.

Horváth János szétszedte a szu- hos, rozoga ágyait. A szekrényt az új cseléd segítette kivinni. Megegyeztek abban, hogy az asztalért másnap visszajönnek.

A szegényes berendezést egy istállótrágyás tragacsra tették. Hor váth János kétszer is próbálkozott, míg végre sikerült aztán a rakományt megemelnie. A felesége egy agyonfoltozott kendőbe csavarta a gyermeket, s megindult utána.

Ropogott a hó a lábuk alatt. Fagyos északi szél vágott az arcukba. Amikor Vesethyék háza előtt mentek, dévaj hangok, részeg röhögés csapott a fülükbe. Szilveszter éjszaka volt.

A tragacs kereke csikorgott a fa gyos havon. Ráfordultak a keskeny dűlőútra.

— Hová megyünk? — kérdezte erőtlen hangon az asszony.

— A Hajnal komáékhoz. Beszéltem vele. Nála meghúzódhatunk addig, amíg nem találunk munkát — válaszolta a férj lihegve.

— A szél egyre dühösebben ostromolta őket. A falu fényei most távolibbnak tűntek, mint a tanyából.

Keskeny, síkos deszkahídon men tek át. Az asszony hirtelen felsi költött Horváth János mögött. Tál pára engedte a tragacsot és kétség- beesetten fordult hátra.

A híd melletti lékben amit Vesethy vágatott, hogy a vadkacsákat odacsalogassa riadtan csapkodott a fiatalasszony.

Mint aki hirtelen az eszét vesztette, úgy ugrott Horváth János utánuk a térdigérő kanálisba és egyik kezében a csuromvizes pólyát szorongatva,, a másikkal az asszonyt vonszolva hosszas erőlködés után kievickélt a partra.

Otthagyta a bútort a híd mellett, s a gyermeket százféle folttól éktelenkedő kabátjába burkolva futni kezdett a falu felé. A felesége hangosan zokogva a nyomába eredt.

Vészesen fütyülő jeges szél korbácsolta őket.

Amikor Hajnaléknál a barátságos meleg fényt árasztó villany- körte alatt a diványra téve szétbontotta Horváth János a foltos ka bátot, a kétségbeeséstől csaknem eszét vesztve ordított fel:

A szétbomló kabátból lilára fagyott arcú, meredt, megüvegesedett szemű gyermek nézett rá. A csecsemő gyér haja között a szoba melegének hatására olvadozni kezdett a jég.

(HAYPÁL)

Kettős ünnepet ülnek

a KISZ-esek

Megemlékeznek a Kommunista Ifjúsági Szövetség megalakulásának 40. évfordulójáról és ezeken a taggyűléseken veszik át a piros fedelű tagsági könyvet. A fiatalok nagy lelkesedéssel készültek ezekre a napokra. Sokezer órát tesz ki az a munka, amit megyénk fiataljai az elmúlt esztendőben fejtettek ki a község, város csinosítására.

A magyar fiatalok, amikor megalakult a KIMSZ azt vállalták, hogy a kommunista párttal harcolnak vállvetve a magyar munkásosztály, a magyar dolgozó nép felemelkedéséért. A Kommunista Ifjúmunkás Szövetség hősiesen harcolt a Károlyi-kormány kommunista üldözése idején, s vállalta a kommunistákkal együtt az üldöztetést is.

A Tanácsköztársaság idején a fiatalok részt kértek a szocialista társadalom felépítéséből. Vállalták a munkát, de vállalták á harcot is, amikor intervenciós csapatok törtek a munkásállamra. A megyében sokszáz volt azoknak a fiataloknak a száma, akik a munkás-, katona- és földmunkás tanácsokban fejtettek ki aktív munkát, sokezer volt azoknak a száma, akik a Vörös Hadseregben és a Vörös Őrségben végeztek munkát, védték az új szocialista társadalmi rendet.

S amikor az imperialistákkal szövetkezett belső reakció megdöntötte a munkáshatalmat, akkor is hősiesen küzdöttek, illegális körülmények között végezték a munkát. Megyénkben Szabó Erzsébet dunaszentgyörgyi lány, aki a tanácshatalom idején a

megyei tanácsnak volt a tagja, majd megbízatásokat kapott arra, hogy a határon túl figyelje meg a francia és a szerb csapatok mozgását: hozzon

híreket, hogy megfelelően védekezhessék a tanácshatafom. A tanácshatalom bukása után a fehérterroristák kezére került, akik véresre verték, majd gégéjét törték össze. A kínzások közepette halt meg, adta fiatal életét a munkáshatalomért.

A Horthy-Í'asizmus évei alatt az illegális kommunista mozgalomban vettek részt megyénk fiataljainak legjobbjai, s adták életüket a marxi —lenini eszmékért, népünk felemelkedéséért.

A felszabadulás után első sorokban voltak a kommunista fiatalok az újjáépítés nagy munkájában. Napról napra új hősei születtek a szocialista munkának. Élmunkások, sztahanovisták között nagy számban szerepeltek.

S amikor ránk tört az ellenforradalom, sokan a fiatalok közül csatasorba álltak a szocialista rend, a több mint egy évtizedes munka gazdag eredményeinek védelmére. Azért az eszméért halt meg Mátai Antal lengyeli fiatal, amiért életét áldozta Szabó Erzsébet.

Tolna megye fiataljai hűek maradtak a negyven esztendővel ezelőtt kibontott ifjú kommunisták zászlajához. A párttal együtt küzd a Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség á szocialista társadalom felépítéséért, amit már 40 esztendővel ezelőtt az ifjú kommunisták célul tűztek ki.

„Vagy éhenhalok családommal, vagy lakbért nem fizetek, vagy öngyilkos legyek ?"

1957 január 1-én nagy reményekkel indult a nagyvilágnak B. J. mint annyi más, hogy „szerencsét próbáljon’' a nyugati rádiókban, a suttogó propagandában paradicsommá varázsolt kapitalizmusban. Brazíliáig jutott.

Első leveleiben dicshimnuszokat zengett a számára új környezetről Két esztendővel ezelőtt, 1957 január elsején indult el. Ma 1959 január 1-e van. B. J. nézetei megváltoztak. Erről az alábbi levél tanúskodik, amelyet minden kommentár nélkül közlünk.

+

„Drága jó Szüleim!

Soraimmal kívánok jó egészséget, ami még nekünk is megvan. Drága szüleim, az elkeseredésünk és a nélkülözésünk már egyre fokozottabb, én már úgy érzem, hogy nincs már mit titkoljak, az én nyomorult helyzetemről. Egy évig hazudtam, félrevezettem magukat csak azért, hogy még ne okozzak nagyobb bánatot és

szívfájdalmat. Bocsánatot kérek és kérem, hogy ne bánkódjanak miattunk, hanem járjanak utána kérésemnek és mondják el otthon mindenkinek. hogy itt Nyugaton a magyarok" hogyan élnek és mennyit nélkülöznek. Amikor megérkeztünk, Igaz, a hajóállomáson vártak bennünket, bevittek onnan egy lágerbe, tovább már senki rólunk nem gondoskodott. Ki merre látott és tudott, oda ment dolgozni, az én szakmám, minthogy tudja, géplakatos és hegesztő, én elég hamar elhelyezkedtem 22 kruzo fizetéssel, ugyanakkor a másik itteni munkásnak a bére 36 meg 46 volt egy órára. Nekem azt mondták, ürüljek, hogy még ennyit is kapok. Nem bírtam ebből megélni, kerestem másikat, ahol kaptam 25 kruzot, ez már egy kicsit több volt. Később kértem emelést, „nem lehet, mert nem tudok beszélni” — mondták. Azóta már háromszor volt áremelkedés, vannak olyan árak, amik 100 százalékosan emelkedtek. ,A drágaság egyre fokozódik, de fi- izetésemelés még nem volt, a fizetésem még mindig ugyanannyi, mint 'volt. Egy hónapi fizetésem 5500,

ebből fizetem a lakást, ami 2000, a bútorrészlet havonta 800, kérdezem azt, hogy miből éljek harmadmagam mai. Vagy éhenhalok családommal együtt, vagy lakbért nem fizetek és akkor az éjszakákat az utcákon tölt- hetem. Igaz, hogy nem én lennék az első, mert számtalan ember van, aki nem birja a drága lakást fizetni és az utcákon alszik. Vagy kövessem azoknak a magyaroknak a példájukat, akik öngyilkossággal végeztek életükkel? Mert már az is számtalan előfordult. Kérdezem, hogy mit tegyek? Kérem drága jó szüleim, segítsenek nehéz, helyzetemen. Járjanak utána, hogy újra az én drága szép hazám hasznos építője lehessek. Nálamnál akkor boldogabb senki sem lesz a földön. Kérem segítsenek rajtunk, meg a többi szegényeken, akik hasonló sorban élnek és szenvednek ebben a pokolországban.

Sok egészséget és boldogabb karácsonyi ünnepeket, mint nekünk lesz.

Zárom soraimat és sokszor csókolom magukat, szerető íiuk,

János”

Sao Paolo, 1958 december 14.

Megérkezett a kiilönparancs

A forradalom nyomolvasói vigyázz állásban hallgatták végig a különparancsot, amit a Forradalom Nyomolvasói Parancsnokság küldött meg a lápafői úttörőknek. A különparancs negyedik pontja így hangzik:

»Derítsétek fel Kuhn Zoltán, Pordán H. József elvtársak harcos múltját. Mit tettek a tanácshatalomért, milyen tevékenységet fej. tettek ki a Tanácsköztársaság alatt, mi lett a sorsuk a Tanács- köztársaság bukása után?«

A parancs vétele után a fiatalok, a forradalom nyomolvasói munkához láttak, felkeresték Pordán Horváth József elvtársat, akitől a többi között a következőket tudták meg:

Édesapám 1865-ben 3 éves korában került Cecéről Lápafőre. Zsellér volt, arató munkás. Házi bútorainkat kézügyességből maga készítette. Beszédei, mondásai prófécia volt számomra.

Én is korán megtanultam az ura sági tarló kora hajnaltól késő estig tartó keserves munkáját. A világháború engem is katonasorba

hívott s munkaszolgálatot teljesítettem. Frontszolgálataim után, ebből a szolgálatból kerültem 1918- ban a csepeli tölténygyárba. Ott megismerkedtem közelebbről a szocialista tanokkal, melyeket mindenképpen helyeseltem. Részt vet tem felvonulásokban, sztrájkokban a munkásokkal együtt. Itt hallottam a miniszterelnökségi erkélyről Károlyi Mihályt, kinek sza. vai fülembe csengnek: »Uraim'

Felszámoljuk a régi feudális és kapitalista rendszert. A föld azé legyen, aki megdolgozza. Szólás és sajtószabadságot akarunk a független, szabad Magyarországnak Petőfi és Kossuth szellemében.« Linder hadügyminiszter beszédére is élénken emlékszem: »Idegen érdekekért nem akarok harcoló katonát látni.« Forrongott az egész Budapest a háború befejezéséért és a békéért.

November 10-én érkeztem ha'a Lápafőre. Itthon politikai felvilágosító munkát végeztem és gyűléseket tartottam.

A nép itt is várta az átalakulást, mely 1919. március 21-vel, a

T anácsköztársaság kikiáltásával szebb napokat hozott a magyar falvakra is. A nép a direktórium tagjává választott, a község küldötte voltam a járásban. Innen gondoskodtam a rászorult lakosság legszükségesebb élelmiszer szükségleteiről és ruházatáról. Többek között sót, ruhaneműt, s dohányt önzetlenül osztott a direktórium a község lakóinak. Számításba vettük, hogy házhelyhez juttatjuk a hadviselteket, rászorultakat.

Sokaknak nem tetszett országos viszonylatban sem a szocialista átalakulás, fejlődés. A Tanács- köztársaság 133 napos fennállása után megbukott. A falunkba hívott különítmény tagjai engem kaszálásból a mezőről hoztak be a tanácsházára. A különítmény vezetője Dörgő nevű hadnagy volt (valószínű álnév). Kínoztak, botokkal véresre vertek. Magam sem tudtam hogyan kerültem haza. Folytatólag hatósági üldözés és csendőrségnél való napi, heti, majd havi jelentkezés emlékezetes számomra.

161 sikerült egészségügyi hét Nagydcrcgon

A Magyar Vöröskereszt egészség- ügyi hetet rendezett Nagydorog községben. A mindent átfogó, széleskörű szervező munkának megvolt az eredménye. Nemcsak Nagydorog, hanem a környező községek lakóit is megmozgatta a filmvetítéssel és egészségügyi előadásokkal egybekötött egészségügyi hét. Az előadáso- l'kat, amelyeket dr. Major György »Szekszárd városi főorvos, dr. Flig József gyógyszerész és dr. Kováts Jenő paksi járási főállatorvos tartott, mintegy ezer ember hallgatta meg.

f Az egészségügyi hét kiemelkedő ! eseménye az egészségügyi kiállítás I megnyitása volt, ahol dr. Olay An- fdor KÖJÁLL igazgató mondott (megnyitó beszédet. A kiállítást (mintegy 600 fő tekintette meg. Az (egészségügyi hét sikere elsősorban (Balassa József gyógyszerésznek, a [Vöröskereszt helyi szervezetének [titkára áldozatkész munkájának, ’dr. Solymossy Károly körzeti orvosnak, a szervezet elnökének, Dec- rell Frigyesné egészségőrnek köszönhető.

, A Vöröskereszt Országos Központja is segítette munkánkat akkor, amikor rendelkezésünkre bocsátotta a propaganda-autót jó filmekkel felszerelve. Ez lehetővé tette, hogy nemcsak Nagydorogon, hanem a környező községekben is igen jó eredménnyel tartsuk meg a filmvetítéssel egybekötött egészségügyi előadásokat. Györkönyben például hatszázan hallgatták meg dr. Kovács László körzeti orvos előadását.

összegezve a tapasztalatokat, elmondhatjuk, hogy az egészségügyi hét megrendezése hasznos és eredményes volt, azok, akik részt vettek előadásainkon, a filmvetítéseken, megnézték a kiállítást, azzal az érzéssel távoztak, hogy az eltöltött idő nem volt hiábavaló, sok hasznos dolgot tanultak.

Magyar Vöröskereszt Tolna megyei Titkársága