Tolna Megyei Népújság, 1958. december (3. évfolyam, 284-307. szám)
1958-12-12 / 293. szám
6 TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG 1958 december 12. Az NB III-as bizottság és a Baranya megyei Labdarúgó Alszövet- ség elnöksége kedden együttes ülést tartott Pécsett. Az ülésen szívélyes baráti körben tárgyalták meg a délnyugati NB III lebonyolításával kapcsolatos kérdéseket. Az NB IIT- as bizottság tagjai hangoztatták, hogy a legteljesebb mértékben elégedettek a Baranya megyei szövetségnek a bajnokság lebonyolításával kapcsolatos intézkedéseivel és az a körülmény, hogy a fegyelmi ítéletek mértékével egy-két esetben nem értett egyet a bizottság, az csak a szabályt erősíti. Ezután a Pazar Ferenc dr. elnökletével megtartott ülés, amelyen az NB III-as bizottságból csak a kapós vári tag hiányzott, a Dombóvári VSE ügyét tárgyalta meg. A tárgyalás során meghallgatást nyert Reményi és Dobos sporttárs is, a Dom bóvári VSE két képviselője is. A tárgyalásra a két héttel ennek. előtte lebonyolított Kaposvári MTE —Dombóvári VSE 4:2 arányban vég ződött mérkőzés után történtek adtak okot. Ugyanis a mérkőzés folyamán. a nézők szerint, a két Tolna megyei határbíró igen sokat tévedett a dombóvári csapat terhére. A mérkőzés után a közönség hangulata mégis a pécsi játékvezető ellen fordult. akit egy szurkoló kerékpár- pumpával, a másik féltéglával támadott meg. Csak egyes jóérzésű dombóvári sportembereken múlott, hogy a játékvezetőt nem érte inzultus. A játékvezetőt felöltözés után is mintegy 100 főnyi szurkológárda várta a pályán, de a karhatalom és a rendőrség jelenléte ekkor is megakadályozta az inzultust. 1. A dombóvári sportkör a vasár napi Pécsi Bányász—Dombóvár mérkőzésre 20 karszalagos rendezőt tartozik állítani, még pedig olyat, akik meg tudják őrizni higgadtságukat és tárgyilagosságukat. Az eddigi tapasztalatok szerint ugyanis a rendezők egyike másika a rend fenntartása helyett a közönség hangulatát szította. 2. A sportkör tartozik 6 hatósági személy jelenlétéről gondoskodni. 3. A mérkőzésen a sportkör költségére szövetségi ellenőr lesz jelen. 4. Az NB III-as bizottság levélben keresi meg a községi pártbizott ságot és a Járási Rendőrkapitányságot és kéri, nyújtson hathatós segítséget ahhoz, hogy Dombóvárott a körülmények gyökeresen megváltozzanak. 5. Farkas Aladár dombóvári nézőt a pályák látogatásától fél évre eltiltja. 6. Felhívta a bizottság a Dombóvári VSE-t, hogy a rend felbontói ellen a sportkör maga is foganatosít son intézkedéseket és a székesfehérváriak példájára tiltson el egyes nézőket a pályák látogatásától és ezek névsorát jelentse be a szövet I ségnek. Ezután a szerdán sorrakerülő fegyelmi ügyekben hallgatta meg az NB III-as bizottság tagjainak a véleményét a Baranya megyei fegyelmi bizottság elnöke. Majd Pazar Ferenc dr. tájékoztatta a bizottság tagjait egyes kérdésekben: így pl. beszámolt az országos főtitkári ér- tfkezleton elhangzottakról, bejelentette, hogy az MLSZ válasza szerint joga van az NB III-as bizottságnak a Baranya megyei szövetség intézkedésének felülbírálására, közölte, hogy a szövetség igyekszik biztosítani azt, hogy az NB III-as mérkőzésekre kiküldött játékvezetők mű ködése elle n ne legyen kifogás. Bejelentette, hogy Fenyvesi és Berta játékvezetőket feljelentették az országos JT-nél, mert működésük nem üti meg:az NB III-as mértéket. Közölte továbbá azt is, hogy a Nagyatád—Balinka és a Székesfehérvár—Bajai Építők mérkőzése ellen benyújtott óvást szakvéleményre felküldték a Játékvezetők Testületének. A bejelentések meghallgatása után a bizottság úgy határozott, hogy legközelebbi ülését az NB III tavaszi sorsolásának közreadása előtt tartja,, hogy a tavalyihoz hasonló panaszokra ne kerüljön sor. A tervek szerint a bajnokság csak március 15-én indul. Vaskos meglepetések a megyei asztalitenisz-bajnokságban Ülést tartott az KB III-as bizottság Reményi sporttárs felszólalásában bírálta a játékvezetőket és ki jelen • tette, hogy minden jószándékú erőfeszítés sikertelen maradt Dombóvárott a közönség megfékezésére. . A tárgyalás során három javaslat is elhangzott. Az egyik szerint el kell vonni a pályaválasztói jogot a Dombóvári VSE- tői., a másik szerint zárt kapuk mellett kell az utolsó bajnoki mérkőzést megrendezni, a harmadik szerint pedig utolsó figyelmeztetést kell intézni a sportkörhöz és biztosítani a mérkőzés zavartalan lebonyolítását. Hosszú vita után, amelynek során a bizottságnak minden tagja felszólalt, a bizottság úgy határozott, hogy még egy utolsó lehetőseget ad a dombóváriak számára, ezért a következő határozat születet*: A megyei asztalitenisz-bajnokságban már a harmadik fordulót bonyolították le a csapatok. A forduló során három mérkőzésre került sor és mindhárom nagy meglepetéssel végződött. Az eddig kitűnően szerepelt decsiek sima vereséget szén- védték otthonukban is a Szekszárd- Felsővárosi KISZ csapatától, de a legnagyobb meglepetést mégis a sió agárdiak szolgáltatták: otthonában legyőzték az elbizakodott Dombóvári. A szekszárdi csapat a tolnai tartalékokat verte meg. A mérkőzé1. Szekszárdi SC 3 3 2. Szekszárd-Felső KISZ 2 2 3. Dombóvár 3 2 4. Tolna II 3 1 5. Sióagárd 3 1 6. Decs 3 — 7. Pincehely 1 — sek eredményét az alábbiakban közöljük: Decs—Szekszárd-Felsővárosi KISZ 4:12, Dombóvár—Sióagárd 6:10'!!, Szekszárd—Tolna II 11:5. A szekszárdi csapat János, Baka, Nedók 3—3 és Babits 2 győzelmével jutott a győzelemhez. A tolnai csapatban Sáth hatalmas formában valamennyi szekszárdi ellenfelét legyőzte, az ötödik tolnai győzelem Vida nevéhez fűződik. A bajnokságban Dombóvár veresége révén a harmadik helyre esett vissza: — ,— 42:6 6 — — 25:7 4 — 1 31:17 4 — 2 19:31 2 — 2 13:35 2 — 3 12:36 — — 1 2:14 — A megye sport egészségügy ének helyzetéről tárgyalt a megye sportorvosi értekezlete Csütörtökön délelőtt 10 órai kezdettel az új kórház gazdasági igazgatói irodájában zajlott le a megye sportorvosi értekezlete. Az értekezletet az OTSI utasítására hívta össze dr. Kovács Károly főorvos, megyei sportorvos. Az értekezleten a megye sportorvosain kívül a megyei tanács művelődésügyi osztályának, valamint a Labdarúgó Alszövetségnek a képviselője is résztvett. Dr. Kovács Károly főorvos tartott beszámolót, amelyből megtudtuk, hogy a megye sportorvosi hálózata egyenletesen fejlődik. Már nemcsak a megyei és járási székhelyeken van sportorvosi rendelés, hanem Duna- földvárott, Simontornyán és Tolnán is. Az év első, második és harmadik negyedében a megvizsgált sportolók száma 8221 volt. A röntgen, laboratóriumi és egyéb vizsgálatok száma ugyancsak meghaladta a 4000-et. A kezelések száma 3700, a versenyellenőrzések száma 67 volt. A beszámoló részletesen értékelte a soortorvosok munkáiét és az adminisztratív ügykezelés egységesítése érdekében történtek intézkedések. Szóba került a tárgyalás során az is, hogy a sportköröknek a labdarúgó megyei bajnokság, a vívó, az ökölvívó, a birkózó, a kerékpár és a motorkerékpár versenyekre minden esetben, a többi sportágak versenyeire pedig az esetben kell igényelniük sportorvost, ha a versenyzők száma meghaladja a 100-at. A sportorvosi szolgálat díjazással jár. Az óradíj 14 forint, a legkisebb óradíj összege 3 órának megfelelő díjazás, tehát 42 forint. Szó esett a tárgyalás folyamán a Dombóvári IMSC és a Bátaszéki VSE 3:2 arányban végződött mérkőzésnek a Bátaszék részéről történt megóvásáról és a mérkőzés bajnoki pontjainak a Bátaszék részére történő odaítéléséről. A dombóvári sportorvos közölte, hogy naplójába a vizsgálat be van vezetve és ezt az MLSZ kérésére a közjegyző útján hivatalosan is igazolta. Ebből az adminisztrációs hibából kifolyólag kérték a sportorvosok adminisztrátor beállítását. de szóba került a rendelési idő felemelésének a kérdése is. Az értekezlet folyamán elhangzott kérdésekre dr. Kovács Károly főorvos válaszolt a jelenlevőknek, akiknek az volt az egyöntetű véleménye, hogy igen hasznos volt a megbeszélés. Ujm öklöz a duna- földvári fiatalság A több mint két év óta szünetelő dunaföldvári ökölvívó sport ismét fellendülőben van. Beneze Béla edző vezetésével mintegy 3 hónapja nehéz körülmények között kezdte el a felkészülést. Harminc főből álló ifjúsági gárda látogatja rendszeresen az edzéseket és egyrészük már — többé- kevésbé — kiforrott versenyzőnek mondható. Az ökölvívó szakosztály, hogy újra elkezdhette munkáját, s a fiatalok újra megtalálták a sportolási lehetőséget, ehhez nagy segítséget adott a KISZ Megyebizottság, illetve az Ifjúsági Sportbizottság, ahonnan a felszerelést kapták. A körülményekhez képest a Járási Testnevelési és Sporttanács, valamint a dunaföldvári községi tanács is minden segítséget megadott a szakosztálynak. Az ökölvívók első nyilvános mérkőzésüket a Sztálin városi Vasas csapata ellen vívták. Az ifjúságiak mérkőzésén a dunaföldvári ifik szépen helytálltak és végeredményben az ifjúsági mérkőzések 7:7 arányban eldöntetlenül végződtek. A felnőttek versenyében Sztálinváros csapata I 5:1 arányban győzött. HÍREK — A Szekszárdi Szimfonikus Zenekar a németkéri bemutatkozó hangverseny után, december 12-én, pénteken este fél 8 órai kezdettel Konyhádon a járási kultúrotthonban tart zenekari hangversenyt, amelyen dr. Haider Ákos hegedül, Jaszéno- vits Géza kürt és Bajházy Árpád tenor, működnek közre. A zenekart Véghelyi Miklós karnagy vezényli. A tervezett simontornyai hangverseny elmaradt. A zenekar a bonyhádi hangverseny után szombaton este a B. M. klubban mutatja be műsorát, amelyen a Magyar Zene Hónapja alkalmából kizárólag magyar szerzők művei szerepelnek. t — Jólsikerült divatbemutatót rendeztek a közelmúltban Tamásiban. A bemutatón mintegy 45 féle újvonalú modellt vonultattak fel. — Az „A1 Haab” című folyóirat I közlése szerint egy szíriai fiatalasz- szonyt 10 évvel ezelőtt az anyósa hirtelen felébresztett álmából. Azóta az asszony minden kezelés és altató ellenére, súlyos álmatlanságban szenvedett. Ám azon a napon, amikor az anyós elhúnyt, az asszony nyomban egészséges, mély álomba merült. — Készétel bemutatót rendezett tegnap délelőtt 11 órakor a Szabad I ság Étterem kistermében a Tolna megyei Fűszer és Édeségkereslcedelmi Vállalat és a Budapesti Konzervgyár. A bemutatón a Brüsszeli Világkiállításra készített és most belföldön forgalomba hozott készítményeket mutatták be. — Kölesden a felszabadulás előtt mindössze öt rádió volt, ma 395 van. A felszabadulás előtti 60 kerékpárral és két motorkerékpárral szemben ma 362 kerékpár és 40 motorkerékpár van a községben. — Az Amerikai Egyesült Államokban az 1952. évi egymillió üvegről tavaly már 5 250 000 üvegre emelkedett a konyakfogyasztás. Ez a statisztikai jelentés a washingtoni egészségügyi szerveknél siránkozást, a likőrgyárosok, valamint a francia exportőrök körében annál nagyobb helyeslést váltott ki. — „Házasság, válás, bontóperek” címmel tart előadást pénteken este 6 órakor a Garay János Gimnáziumban dr. Losonczy György, a megyei bíróság bírója. — Öcsényben kétéves ezüstkalászos gazdatanfolyam indult az elmúlt év őszén. A tanfolyam első évéből 36 hallgató sikeresen le is vizsgázott, s a közelmúltban megkezdték a második év anyagának tanulását is. — A szekszárdi Búzakalász Termelőszövetkezet KISZ fiataljai is részt vesznek társadalmi munkában a leégett szőlőhegyi kultúrház újjáépítésében. — Ebben az évben Váralja. Győré, Ujireg, Adorján-puszta. Pusztahencse, Felsőnána, Tengelic- szőlőhegy, Duzs, Csibrák és Diós- berény kapott új mozit. — Dombóváron Kossuth szobor- csoportot állítanak fel, amelyet a Budapesti Fővárosi Tanács adományozott Dombóvárnak. A szoborcsoport egyes részeinek a helyszínre szállítását Budapestről megkezdték és értesüléseink szerint, a következő évben végleges helyükre állítják. f ifftplgfn ! Választékos árukészlettel készültek fel a ioldiwesszöyelkezeti boltok a k a ráeso tuj i üt előtti forgalomra. UúsáEirlicn a földmüvesszövetkezeti boltokban, mert vásárlási visszatérítést kap. Legyen tagja a földművesszövetkezetnek! Jegyezzen részjegyet — vagy a meglévőt egészítse ki, mert nagy előnnyel jár, ha a helyi földművesszövetkezet tagja Döbrököz, Dombóvár, Kurd, Kocsola, Szakcs fmsz. igazgatósága Apróhirdetés ELADÓ beköltözhető kertes családi ház, 1000 D-öl jótermő szőlővel, lakható présházzal, 600 C-öl fiatal gyümölcsössel, 2300 CH-öl szántóval. Érdeklődni lehet a helyszínen. Sióagárd, Petőfi u. 5. sz. Balogh. Gondnoki állásra pályázat! A szekszárdi fiúdiákotthonban megüresedő gondnoki állásra jj felveszünk érettségizett, köny- I j velői, vagy pénzügyi képesítés- ( j sei rendelkező férfit. Jelent- j I kezés a Megyei Tanács műve- jj lődésügyi osztályán Szekszárd, 1958 december 15-ig. I Pályázatot hirdetünk vállalati főkönyvelái állások betöltésére megfelelő képesítéssel, vagy a képesítés folyamatban lévő meg zer é- sével, valamint vegyiipari, vagy mezőgazdasági technikusi képesítéssel rendelkezőt keresünk műszaki állás betöltésére. Jelentkezés írásban, vagy személyesen a Megyei Tanács Ipari Osztályán. TOLNA MEGYEI NÉPOJSAG A Magyar Szocialista Munkáspárt és a tanácsok lapja Szerkeszti a Szerkesztőbizottság Szakszárd. Mártírok tere 15—17 Felelős Kiadó: ab MSZMP Vígrohajtóblzptt.fága Telefen: 20-10. 20-11 Szekszárdi Nvnrnda Telefon: 21-21