Tolna Megyei Népújság, 1958. december (3. évfolyam, 284-307. szám)
1958-12-25 / 304. szám
A TOLNA MEGYEI %éftá$4á$ IRODALMI MELLÉKLETE Sólymai Gergely karácsonya A Steinfeld uraság barokk-cirádás, furcsa-cifra kastélyában szorgos kezek díszítgették a karácsonyfát. Nem is egyet. Kettőt. Egyet az uraság családjának a zöldszalonban, egye: meg a kastély nagy halijában. Ezt a cselédségnek szánták. Azért is került a hallba, ebbe a se-folyosó, se- :,zoba helyiségbe, mert oda beférnek mindnyájan, meg aztán onnan lesz a legkönnyebb kiszellőztetni a kibírhatatlan cselédszagot. Meg aztán mit is keresne Toczó András, Erős Magyar István, Solymosi Gergely & a többi cseléd nyúzott asszonyával, corgógyomrú porontyaival, sok bajá’ val, kevéske örömével, egész nvo morult kutyasorsával a perzsszőnye- gen, csillogó ezüstök, ezerfényű kris tályok között? Lenn a cselédházakban a gyerekek nagy izgalommal készülődtek a Je- zuska-várásra. Még az emberek között is kevesebb volt a morgoló- dás, mint máskor, és szótlan szorgalommal vikszelték, köpködték, su- vickolták a foltos, rég színűket felejtett csizmákat,, hogy majd kellő és kívánt tisztaságban jelenhessenek meg a Jézuska meg a méltóságos uraság színe előtt, — akik közül a számukra mégis csak az úr volt a kézzelfogható hatalmasság. Hófellegek szárnyán, a síró pusztai szél muzsikájával elérkezett az este is. Hangtalan csendességgel gyülekezgettek a cselédházak lakói •i karácsonyfa körül. Az első sorban i gyerekek, aztán mögöttük a szülők. Hang se esett. Erős Magyar István is csak a szeme rebbenésével igazgatta helyre a gyerekeit, mind az ötöt, és feleségével odaálltak mö géjük. Már igencsak együtt volt min denki, amikor megérkezett Solymosi Gergely is, az öreg-legény kocsis, és beállt oda Magyar István háta mögé. A kulcsárné hirtelen szerbe- számba szedte a jelenlévőket, és elment jelenteni, hogy együtt van a cselédség, jöhet az angyal. Jöhet az úr. * Odakünn kitisztult az ég, idebent a karácsonyfa előtt ott állt báró hteinfeld Móricz méltóságos úr, valóságos belső titkos tanácsos, és az ajkáról úgy folyt, úgy csordogált az ünnepi beszéd, hogy egy pap sem tudta volna különben. Beszélt a szerétéiről,, meg az emberek testvériségéről, — mégis a nyugtalan, örökelégedetlen Solymosi Gergely folyton izgett-mozgott, és bele-belemor • gott a beszédbe: — Az úr meg én testvérek volnánk? No, akkor ő igazán gonosz testvér... Mikor pedig arról esett szó a beszédben, hogy Jézus a szegényekhez jött, azt se állhatta meg szó nélkül: — Abból is csak az urak húzták a hasznot... Szerencse, hogy az úr úgy el volt foglalva a saját hangjával, nem hal lotta, — vagy ha hallotta is, nem értette — miket morog ez a Gergely. Már úgy látszott, hogy minden baj nélkül elmúlik a szent-este, amikor az ajándékok szétosztásánál mégiscsak kitört a gyalázat. Gergely következett, és az úr szó lította is a kezében lévő céduláról: — Solymosi Gergely kocsis. A megszólított előlépkedett a többiek közül, és katonásan odaállt az úr elé: — Tessen parancsolni! A belső gazdasszony Steinfeld báró kezeügyébe helyezte a Gergelynek készített ajándékot, — egy báránybőr kucsmát, meg öt pakli zöld dohányt —, s az úr balkezébe fogva az ajándékokat, jobb kezét kézfogásra nyújtotta a kocsisának: — Boldog ünnepet! Használd egészséggel! Gergely utánamyúl az ajándéknak, kézfogásra is adná a kezét, de közben egy pakli dohány leesik a földre. Gergely rögtön utánahajol, de megszédül a feje, a meleg is igen nagy, és meg is csúszik a parketten, s mire tehetne róla, fejjel előre elbukik a padlón. Estében még az urat is leüti a lábáról, aki hanyatt- estében egészen élfeledkezik az angyal szerepéről, s amúgy pusztai módon alaposan elkáromkodja magát, amikor pedig felsegítik, az az első dolga, hogy alaposan belérúg a még mindig földön fekvő Gergelybe. Testvérébe a Krisztus által. Gergelyben még így fektében is első pillanatra lobot vet a mértéktelen indulat, de le is lohad rögtön a harag lángja, s nem marad más, csak a belénevelt alázat hamuja. Kóválygó fejjel kitántorog a szabad levegőre, és nekidőlve a kastély falának, gondolatok nélkül bámulja az ultramarinkék ég csillagait. Időbe telik, míg észreveszi* hogy a kezében ott gyúródik az imént kapott sapka. Erről eszébe jut minden, mindaz, ami odabent történt, és tehetetlen haragjában, hirtelen- keserű nagy mérgében földhözvágja az úr alamizsna-ajándékát. A kucsma nagyot huppan a hóban, s szótlanul tűri, hogy Gergely még meg is Téli mennydörgés Dörgött, villámlott... Még ilyen [telet!... Bodorodtak lilán a fellegek. Zuhogva zúdult, s vadul az eső, habzsolva itta a csatornacső. Nyarat fakasztott odafönn az ég, öntötte terhét egy törött fazék. Vagy tán az ég kazánja megrepedt, s özönvizet játszott a föld felett.. • Dörgött, villámlott... Álmom verte [szét e földre lobbant észvesztő beszéd. Fölébredtem ... Forrón sütött az [ágy: szívemben érted felködölt a vágy!... Szekszárd, 1958. évi december hó 18-án. MISZLAI GYÖRGY tapossa. Odabentről ablakokon, falakon át finomraszűrve kihallatszik a záróének: — ... örömet hoza Ádám árváira. Maradékira... — Tényleg, az ám, örömet hoza, hogy az öregisten rogyassza rá azt a csillagos eget, valahány úri hazugság van ezen a keserves földön... — engedi ki magából a keserűséget a Bojtár meg a Betyár kocsisa, aztán lehajol a megcsúfolt sapkáért, és elballag az istállóba. Utána néznek a csillagok, és az újra támadt pusztai szél muzsikál a fülébe, de hiába keresi a többiek között azt a betlehemi csillagot, nem látta sehol a széles Steinfeld birtok fölött. Nem is láthatta 1888 karácsonyán. JÁNOSY ZOLTÁN „Felszállóit a páva66 A Tolna megyei népi iparművészeti kiállítás, amelyet a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat rendezett, egyik legszebb darabja Balásy Gyula »Felszállott a páva« című műve volt. A körtefából, az úgynevezett kopjafa stílus alkalmazásával, faragott szobor egy a kezében baltát tartó, parasztot ábrázol. A néző a lázadó Tiborcot. vagy Dózsa egy elszánt és a rabságból kitömi akaró jobbágyát véli látni a szép érzékkel, művészi invencióval készült műben. Méltán dicsérhető Balásy Gyula nagy erejű alkotása. ADY ENDRE: KATÓ A MISÉN Pompás, fehér Karácsony-éjen Kidobta a szikrázó hóba, Kidobta a havas semmibe Magzatját a papék Katója. Aztán Kató, a kis cseléd-lyány. Szédülve, tántorogva, félve, Ahogy illik, elment maga is Ejféli, szent, vidám misére. Kató gazdája, az izmos pap S falusi nyája énekelnek: „Dicsértessék az egek ura, Hogy megszületett az a gyermek, Az a gyermek, ott Betlehemben” Kató fölsír a papi szóra S az a gyermek, a betlehemi, •' Könnyezve tekint le Katóra. O. Henrys HÁROMKIRÁLYOK AJÁNDÉKA Egy dollár nyolcvanhét cent. Ez az egész. Ebből hatvan cent csupa pennyben. Egy meg kétpennyként rakosgatta félre, úgy, hogy már rettegett tőle a fűszeres, a zöldséges ember meg a mészáros, ha belépett a boltba — neki meg égett az arca szégyenében, mert érezte, hogy magukban fukarnak tartják a kicsinyes alkudozás miatt. Della háromszor is megolvasta a pénzt. Egy dollár 87 cent. És holnap van karácsony napja. Világos, nem tehet egyebet, minthogy lehuppan a kopott kis díványra és bőg egy nagyot. Della ezt valóban meg is tette. Ami azt a filozófiai megoldást váltja ki az emberből, hogy az élet csak zokogásból, szipo- fásból meg mosolyból áll, főként azonban szipogásból. Míg a ház asszonya a zokogás első stádiumában fokozatosan a másodikba csendesül, nézzünk körül az otthonában. Bútorozott szoba, heti bére nyolc dollár. Koldústanyának éppen nem mondható, de a koldúskataszte- ren dolgozó közegek bizony könnyen rásüthetnék ezt a minősítést. Lent a lépcsőházban van egy levélszekrény, amelybe nem fér be a levél és 1 villanycsengő, amelyből egy teremtett lélek sem bír hangot kicsikarni. Ezekhez még egy névjegy is tartozik, a következő névvel: Mr. James Dillingham Young. A Dillingham-név kiírása még a jómódnak abból az idejéből származik, amikor viselőjének heti 30 dollár volt a fizetése. Most, hogy jövedelme 20 dollárra zsugorodott, a Dillingham-név betűi is annyira elmosódtak, mintha az volna a feltett szándékuk, hogy egyetlen szerény s igénytelen D-vé húzódjanak össze. Amikor azonban Mr. James Dillingham Young hazajön és belép a lakásba, Mr. Dillingham Young, a felesége, akit Della néven már bemutattunk az olvasónak, csak Jimnek szólítja s a nyakába borul. Ez pedig igen jó dolog. Della kisírta magát, azután a púderpamaccsal rendbehozta az arcát. Az ablakhoz állt s szomorúan kitekintett; a kilátás egy szürke macskára nyílt: a szürke udvar szürke fala alatt sétált. Holnap lesz karácsony napja s őneki összesen 1,87 dollárja van Jimnek ajándékra. Hónapok óta félrerak minden pennyt, s ez az eredmény. Heti 20 dollárból nem futja sokra. A kiadások nagyobbak, mint számította. Ez örökösen így van. 1,87 dollárja van mindössze, ennyiből vehet Jimnek ajándékot. Az ő Jimjének. Pedig hány boldog órát töltött azzal, hogy kitervelte, mi szépet vegyen neki. Valami finom, különleges, igazán érdekes holmit — ami méltó is egy icipicit a megtiszteltetésre, hogy Jim tulajdona legyen. A szoba két ablaka között volt egy állótükör. Az olvasó talán látott már állótükröt nyolcdolláros bútorozott szobákban. Ha egy nagyon sovány s igen fürge mozgású személy nézi benne hosszanti irányú csíkok gyors egymásutánjában jelentkező tükörképét, megközelítően pontos fogalmat alkothat magának a külsejéről. Minthogy Della karcsú volt, megtanulta, hogy kell megnéznie magát a tükörben. Egyszerre csak elperdült az ablaktól s a tükör elé áll. A szeme ugyan ragyogott, csillogott, de az arca 20 másodperc leforgása alatt egészen elszíntelenedett. Gyors mozdulatokkal kibontotta a haját a tükör előtt s teljes hosszában leengedte. James Dillangham Youngéknak összesen két vagyontárgyuk volt: roppant büszkék voltak rá mind a ketten. Az egyik Jim aranyórája: még az apjától kapta, ö is az apjától örökölte. A másik kincsük Della haja. Ha Sába királynőjének történetesen a szellőztetőaknával szemben volna a lakása, holtbiztos, hogy Della hajmosás után az ablakon lógatná ki a haját, csakis azért, hogy lepipálja őfelsége ékszereit és ajándékait. S ha Salamon király lenne náluk a házmester, s kincsei az alagsorban lennének felhalmozva, Jim mindig megnézné az óráját, valahány szór elmegy mellette, csakis azért, hogy az öreg szakállát tépje irigységében. Mint mondtam, Della leeresztette gyönyörű haját: térden alul ért a csillogó, hullámzó, barna zuhatag s mint valami palást, beburkolta egész alakját. Azután gyorsan, idegesen megint feltűrte fürtjeit. A keze közben tétovázva megállt egy percre, s egy-két könnycsepp gördült szeméből a kopott, piros szőnyegre. Magára kapta régi barna kabátját, fejére tette a régi barna kalapot. Suhogó szoknyával perdült egyet s a szeme még mindig csillogott, amikor kiröppent az ajtón s lefutott a lépcsőn, ki az utcára. Meg sem állt, míg egy cégtábla elé nem ért, amelyen ez volt olvasható: „Madame Sofronie. Vendéghaj nagy választékban.” Della felrohant az emeletre, ott pihegve megállt, hogy összeszedje erejét. Madame egy magas, sápadt, rideg asszony, rácáfolt szép nevére. — Megveszi a hajamat? — kérdezte Della. — Attól függ — mondta az asz- szony. — Vegye le a kalapját, hadd látom milyen. Della vállán leomlott a barna haj- zuhatag. — Húsz dollár — mondta az asz- szony, szakértő mozdulattal megemelve a nehéz fürtöket. — Adja ide a pénzt, de gyorsan — mondta Della. Rózsaszínű lepkeszárnyon repült el a következő két óra. Bocsánat az elcsépelt hasonlatért: egyszóval Della átfésülte az áruházakat. Ajándékot keresett Jimnek. Nagysokára talált is valamit: mintha egyenesen Jim számára készült volna, csakis neki és senki másnak. Keresztül-kasul átkutatta az áruházak egész készletét, de egyikben sem talált ehhez hasonlót. Platina óralánc volt rajta szűziesen egyszerű, értékét csupán a nemes anyag hirdette s nem holmi cikornyás, talmi minta —, bár ilyen egyszerű volt minden, ami jó. A lánc valóban méltó volt az órához. Mihelyt Della meglátta, rögtön tudta, hogy ezt pedig Jim fogja viselni. Olyan ez a lánc, mint a férje. Szerénységgel párosult belbecs — ez Jimre és a láncra egyaránt jellemző. Huszonegy dollárt kértek érte, s Dellának 87 cent maradt a zsebében, mikor hazasietett. Ennek az óraláncnak a birtokában Jim bízvást megnézheti bármely társaságban, hogy mennyi az idő. Pompás órájára ugyanis ez ideig gyakran csak lopva pillantott, mert lánc helyett csak egy ócska bőrszíjra volt erősítve. A lakásba hazaérve, Della mámoros örömén némileg fölülkerekedett az óvatos, józan megfontolás. Elővette a sütővasat, meggyújtotta a gázt s hozzálátott, hogy kitatarozza magát a nagylelkűséggel párosult szerelem rombolásán. Márpedig, kedves barátaim, az efféle rombolást helyrehozni minden esetben roppantul nehéz és nagy feladat — óriási feladat. Negyven perc múlva Della fejére apró, tömött fürtöcskék simultak: ezekkel a kurta fürtökkel egészen olyan lett, mint egy huncut iskolásfiú. Della hosszasan, gondosan, kritikus pillantással szemlélte a tükörképét. — Ha Jim menten meg nem öl, ahogy meglát — gondolta magában —, akkor biztosan azt mondja, olyan vagyok, mint egy Coney Island-i kórista-lány. De mit tettem volna — jaj, mit tehettem volna egy dollár 87 centtel? Hét órára kész volt a kávé, a forró serpenyő pedig a kályha szélén állt, a hirtelensült borjúszeletekhez. I Jim pontosan járt haza. Della a markába ‘szorított óralánccal az asztal sarkán ült, az ajtó mellett, amelyen a férje mindig belép. Aztán egyszerre csak meghallotta Jim lépteit a lépcsőházban, lent az első emeleten, s erre hirtelen elsápadt. Della gyakran mondogatott magában rövid kis imákat, egészen egyszerű, mindennapi dolgokért s most azt re(Folytatás a következő oldalon.)
