Tolna Megyei Népújság, 1958. december (3. évfolyam, 284-307. szám)

1958-12-25 / 304. szám

irodalmi melléklet iMgggMgMOMgggg; testőr KULTURÁLIS HÍRADÓ A 1765 — Igazi testőr — mondta a csá­szárnő s kissé felemelkedett helyé­ről. így nézte a fiatalembert, félre­billentett fejjel s széles húsos arcán mosoly futott át. A férfi feszes test­tartással állt, jobb kezét a díszes kard markolatán tartotta s szeme rebbenés nélkül állta a fejedelmi nő tekintetét. — ön magyar — mondta végre az asszony és elfordította a fejét. — Én szeretem a magyarokat. Testőrnek valók — tette hozzá s ismét a férfira pillantott. — De olyan műveletlenek, folytatta lebiggyesztett szájjal. — Puszta, fokos... ezért kell Bécs, hogy elfelejtsék, amit otthon tudtak s megtanulják, amit nem ismerhet­tek. Kár lenne az ilyen szép szál le­gényekért ... — és mosolygott. A férfi sokáig hallgatott. — Felség — mondta végül — valóban azért jövünk Bécsbe, hogy tanuljunk. De ezzel is a hazánknak akarunk segíteni. — Ó, a hazának és nem nekem? — mosolygott a császárnő. — Igen, így szokták kezdeni. De végre is, maga még olyan fiatal. — S kecses, begya­korlott mozdulattal jelezte, hogy a kihallgatás végétért. — És milyen csinos! — mondta az egyik jókedvű udvarhölgy. „Csi­nos?” — kérdezte a császárnő s rög­tön felelt is rá, „igen, nagyon csinos. Mi is a neve?” — és sokáig keres­gélt az asztalra dobált papírok kö­zött. — Bessenyei György — mondta aztán — így hívják. Bessenyei György. 1772 A sűrű hóesésben három testőr lép kedett. Valaki hangosan beszélt. — Agis tragédiáját adta közre az idén és Hunyadi Lászlót. Egyik szemed a hellén föld szépségeit issza, másik honi talajon keres. — De adhat-é? — szólt Barcsay s megállt. — Bécsben azt tanultuk meg — mondta az első hang, Báróczyé —, hogy otthon mily elmaradottságban élünk. Még nyelvünk sincs. — Ez a mi dolgunk — szólt Bes­senyei —, hogy legyen. — Legyen és megmaradjon örökre. S a három férfi ment a sűrű hó­esésben, végig a homályba burkolózó bécsi utcákon. 1773 A gróf későn érkezett haza a va­dászatból. Ruhája szinte tapadt a ködtől. A felesége türelmetlenül vár­ta, mert új ruhákat kapott Bécsből s szerette volna minél előbb megmu­tatni. A férfi az ámbituson leverte ma­gáról a havat és sietett a feleségé­hez, aki ott állt a tükör előtt földig- érő új ruhájában. Fekete tüll fodrok futottak végig a rózsaszínű ruhán, melyek a deréknál hirtelen irányt változtatva, hatalmas csokorba for­málódtak. A csokor közepén ékes aranytű csillogott. — Tetszik? — kérdezte az asszony, amikor a tükörből megpillantotta férjét. — Ez az új divat. — Charmant — mondta a férfi. — Trés charmant. És ekkor az öltözőasztalkán kis csomagot pillantott meg, amelyet még fel sem bontottak. „Ezt is Bécsből küldték” — mondta az asz- szony. A férfi óvatosan kibontotta s ijedten látta, hogy egy könyv. Aggo­dalmasan fogta, mint egy veszedel­mes rovart, két ujja között, majd megnézte a hátlapját is, mintha nem akarna hinni a szemének. — Egy könyv — mondta végül té­tován és vállat vont. — Érthetetlen, hogy egyes embereknek ilyesmire is jut idejük. — Elhúzta a száját s hu­nyorítva olvasni kezdte a címlapot: — Agis tragédiája, írta Bessenyei György. Ki lehet az az Agis, meg az a Bessenyei? Példátlan — mondta és a feleségéhez fordult, aki még most is ott állt a tükör előtt. 1780 — Arról vagyon szó — mondá Bes­senyei —, hogy egybehoznánk mind­azokat, akik szívükön viselik a kul­túra ügyét. A magyar kultúráét — tette hozzá. — Afféle tudós társaságról lenne szó, mint a franciáknál vagyon. Mit szóltok hozzá? — Orczyt gondolnám elnöknek —■ mondta Báróczy. — De vajon megengedik-e — szólt Barcsay. — A császári udvar azt sem nézi jó szemmel, hogy tollat vettünk kezünkbe. Ábránd, minden csak ábránd. Tudós társaság? Bécs Ez a címe annak az érdekes könyv nek, mely rövidesen megjelenik a Tudományos Ismeretterjesztő Társu­lat Baranya megyei szervezete kia­dásában. A mű szerzője dr. Berzo Nagy János, a kiváló mesekutató, kinek a közelmúltban megjelent ».Magyar népmesetípusok« című, nemzetközi jelentőségű munkája után újabb poszthumusz műve ke­rül a művelődni szerető magyar ol­vasók és a tudós világ közvélemé­nye elé. Dr. Berze Nagy János újabban megjelenő műve a ma emberének is sokat mond a magyar mitológia né­hány fontos és kiemelkedő elemé­nek történetéről, jelképeiről, ezek eredeti és megváltozott jelentéséről. Dr. Berze Nagy János kutatásainak tengelyét a világ népeinek képze­letében a föld vélt középponti n a sarkcsillag segítségével álló óriási »égigérő fa« képezi, mely ember- feletti lények lakóhelye és termé­szetfeletti, csodálatos tulajdonsá­gokkal bővelkedik. Ezek az »isteni, sem engedné s ha engedné is, mire mennék? A nép tudatlanságban él s nyomorban, eljutna-e hozzá szavunk s segítene-é rajta? — A leírt szónak mégis hatalma vagyon — mondá Bessenyei. — Min­den szavunk rést üt a hatalom fa­lán. Mégis megpróbálom véghezvin­ni, amit elkezdénk. 1781 — Még alkonyat előtt elérjük Bu­dát — mondta a kocsis, de az utas csak egykedvűen bólintott. A tájat nézte, mely lágyan hullámzott a sze­líd őszben s könyvet vett kezébe, kedves Voltairejét, vagy az erkölcsi meséket, melyeket Báróczy oly ne­mes szépséggel fordított le. Alkonyat előtt valóban elérték Budát, s este már Orczynál volt, Képíró utcai szállásán. — Mikor utoljára láttalak — mondta a házigazda — telve voltál hittel. Most szomorú vagy és meg­tört. Lásd, én tudtam, hogy nem le­het máról holnapra nagyot alkotni. De az időben hiszek. — Igazad van — mondta a ven­dég. — Amit mi nem tudunk meg­tenni, majd megteszik az utánunk jövők. Csak az a fontos, hogy higy- jünk bennük! — És addig? — kérdezte a házi­gazda. — Addig is dolgoznunk kell. Itt, vagy Biharban, egyre megy. Csak a munka fontos, a leírt betű varázsos ereje. A házigazda felállt s nehézkesen végigsétált a szobán. Az ablaknál megállt s nézte a várost. S egyszerre, maga sem tudta miért, úgy érezte, egészen közel vannak a csillagok. Csányi László kultikus vonások« tulajdonképpen a természet tulajdonságainak kezdet­leges kifejezései, a gondolkodni kéz dő ember gondolatcsírái, melyek meséink, szólásaink és néphagyo­mányaink formáiban elhomályosult vagy megváltozott jelentéssel élnec. A népmesében szereplő rész, e üst és arany színek, a világhegye, a ti­tokzatos keresztutak, az élet és a halál vize, a tejtó, a hét napjainak érdekes elnevezései, a kacsalábon forgó várkastélyok, a szférák zené­je, az éneklő és zenélő világfa, a jósfák és a sorsfák, a madarak ki­rálya, az anyaistennők és a tündé­rek, a világfa gyümölcse, a boldog- asszonyok és a boszorkányok, a sár­kányok és az óriások, a lakodalmi kalácsok termő ága, a mestergeren­dát tartó oszlopok és sasfák, — ezek azon hagyományok, amelyeknek kö­zös euráziai eredetét összehasonlító módszerekkel dr. Berze Nagy János szerencsésen mutatja ki az egyipto­mi, a babilóniai, asszír, perzsa, in­diai, tibeti, káldeus, finn-ugor, vo­Hosszú szünet után ismét Szek- szárdon vendégszerepei január hó­napban a Pécsi Nemzeti Színház és a Déryné Színház (Állami Faluszín­ház) művészegyüttese. A Pécsi Nemzeti Színház Shaw: Pygmalion- ját és Fall Leo: Stambul rózsája című nagyoperettjét mutatja be. A Déryné Színház Kacsóh Pongrác Já­nos vitézével és Dobozy Imre: Szél vihar című drámájával vendégszere­pei. A Szélvihart rádióból már ismeri a szekszárdi közönség egy része és az elismerő kritikák eredményekép­pen nagy az érdeklődés a bemutató iránt. Természetesen ugyanez ta­pasztalható a Pygmalion és a János vitéz iránt is. A Stambul rózsájában a régi kedves operettel találkozhat a szekszárdi közönség. A szekszárdi színházi évad r, egle- hetősen vérszegényen kezdődött, amely részben a közönség közönyé­nek, részben pedig a szegényes md- sorellátottságnak tudható be. Re- méljük, január hónapban nagy fel lendülés következik be és Szekszárd a múlt évihez hasonló mozgalmas és színvonalas színházi évadnak le et tanúja és élvezője. A szekszárdi fiataloknak régi kérése, hogy klubhelyiséget bocsás­sanak rendelkezésükre. A kérés meg hallgatásra talált, mert január 9-én a szekszárdi KISZ bizottság és a vá­rosi művelődési ház közösen kluü- I helyiséget nyit meg a fiatalok szá­mára, amely egyrészt a művelődés és szakmai ismeretek megszerzését se­gíti elő, másrészt pedig a fiatalok szórakozását biztosítja. A székház gul, különböző tatár törzsek és kö­zép-ázsiai nomád és töröktörz&ű né­pek a Jeniszej folyó (Szibéria) men­ti népek, osztjákok, szamojédok és egyéb népek, valamint a kaukázusi népektől kezdve — a sztyeppéi no­mád népeken és Közép-Európa né­pein át — az angolokig, franciákig, németekig. Dr. Berze Nagy János történeti szemlélettel kíséri végig ezen hagyományok fejlődését régi és az új népek és emberek emlékein keresztül és ezért e könyv nemcsak a tudományos kutatók, hanem az elmélyedő emberek számára is ér­dekes és tanulságos olvasmány. Poszthumusz munkáról lévén szó, dr. Dömötör Sándor tudományos szerkesztő írt hozzá bevezető tanul­mányt, mely a magyar mithológiai kutatások történetét, Berze Nagy művének tudományos előzményeit, felépítését, sajátosságait és jelentő­ségét ismerteti. A várható nemzet­közi érdeklődésre való tekintettel a bevezetés a magyar nyelven kívül orosz, angol és német nyelvű fordí­tásban is megjelenik a kiadványban. nélküli szekszárdi ifjúsági szerve zet számára a klubhelyiség jelentős segítséget nyújt. A klub keretében két hetenként egyszer előadásokra, filmvetítésre kerül sor. * A szekszárdi városi művelődési ház munkáját kiterjeszti a város te­rületén működő gazdakörökre is. Legközelebb az újvárosi gazdakörben rendez kiállítást a művelődési ház vezetősége »Szocialista mezőgazdaság parasztság« címmel. A kiállítás meg nyitása után az egybegyűlő közön­ség előtt a központi művészegyüttes tart előadást. A kiállítás január 25-én nyílik meg. Ugyanezt a kiállítást megrendezik február hónapban a felsővárosi gaz­dakörben is. • A községi kultúrcsoport az elmúlt napokban Eisemann: Bástya sétány 77 című zenés vígjátékát mutatta be Tengelicen. Az előadás nagy siker­rel zajlott le, a közönség lelkesen fogadta a fiatalok színvonalas pro­dukcióját. A bemutató alkalmából dicséret és elismerés illeti a tengelici művészeti csoport tagjait. ** * A finn filmvizsgálóbizottság be­tiltotta Radványi Géza rágalmazó, hidegháborúra uszító, »Sztálingrádi orvos« című, Nyugat-Németország- ban gyártott filmjét. * A londoni Operaház évadját Mu­szorgszkij »Borisz Godunov« -jával nyitotta meg. Az Angol Királyi Ope­raházban először énekeltek operát orosz nyelven. * Moszkvában átadták rendeltetésé­nek a Szovjetunió Népeinek Színhá­zát, amely a Kreml egyik legszebb épületében nyert elhelyezést. • ' Bécsben, 74 éves korában elhunyt Alfred Piccaver, a világszerte is­mert tenorénekes. * Cesare Zavattini új filmjének (Este hatkor kezdődik az utolsó íté­let) forgatását a napokban kezdik meg Olaszországban. Szereplői: Vit­torio de Sica, Gina Lollobrigida, Silvana Pampanini, Martine Carol, Toto, Aldo Fabrizi és a francia Marcel Marceau. • Francia—szovjet koprodukciós film készül »Húszezer mérföld a földön« címmel. A szereplők többsége nem hivatásos színész, a rendező: Marcel Pavliero. A kísérőzenét Sosztako- vics szerezte. * Stradivári emlékezetére Cremoná- ban múzeumot alapítottak, amely a közelmúltban nyílt meg. Égi g érő fa (Folytatás az előző oldalról.) begte: „Édes Istenem, add, hogy Jim is szépnek találjon!” Nyílt az ajtó. Jim belépett s az ajtót betette maga mögött. Alakja sovány, az arca nagyon komoly. Sze­gény fiú, 22 éves mindössze — s már családfenntartó. Uj felöltőre lett vol­na szüksége, és nem volt kesztyűje. Jim megállt az ajtónál, mozdulat­lanul, mint a vizsla, mikor fűrjet szimatol. Dellára szegezte tekintetet, de az asszonyka ebből a nézésből nem tudta kiolvasni, mit jelent a szemek kifejezése, s megrettent. Jim pillantásában nem volt sem harag, sem meglepődés, sem rosszalás, sem iszonyat, sem valamely más érzés, amelyre Della felkészült. Jim csak bámult rá mereven, furcsa kifejezés­sel az arcán. Della leugrott az asztalról s elébe állt. — Jim, drágám — kiáltotta —, ne nézz így rám! Levágtam a hajamat és eladtam. Itt a karácsony, s én nem akartam, hogy úgy múljék el, hogy meg ne ajándékozzalak. A ha­jam majd kinő megint — mondd, ugye, nem haragszol? Muszáj volt megtennem. Az én hajam rémítő gyorsan nő. Beszélj hát, Jim, mondd, hogy: »Boldog karácsonyi ünnepeket!« s örüljünk most egy­másnak. Ha tudnád, hogy én milyen szép, milyen gyönyörű szép ajándé­kot vettem neked! — Levágtad a hajad? — kérdezte Jim nehezen forgó nyelvvel, mintha a legkeményebb szellemi megeről­tetéssel sem bírta volna azt a nyil­vánvaló tényt megérteni. — Levágtam és eladtam — mond­ta Della. — Hát így már nem tet­szem neked? Pedig az vagyok, aki voltam, a hajam nélkül is, igaz? Jim furcsán járatta körül a sze­mét a szobában. — Azt mondod, nincs meg a ha­jad? — szólt, szinte bárgyú arccal. — Sose keresd — válaszolta Del­la. — Mondom, hogy eladtam. Volt — nincs, vége. Karácsonyeste van, kisfiam. S most légy kedves hoz­zám, hiszen temiattad vágtam le. A hajamat szálanként megszámolhat­ták — folytatta az asszony, hirtelen elkomolyodva, édes-melegen —, de ki méri fel, hogy én téged milyen nagyon szeretlek?!.!.. Süthetem már a húst, Jim? Jim hamar felébredt különös ré­vületéből. Karjába ölelte asszony­káját. Mi most fordítsuk el tapinta­tosan tíz másodpercre a tekintetün­ket, s nézzünk meg figyelmesen va­lamely jelentéktelen tárgyat a szo­bában. Heti nyolc dollár vagy évi egymillió — hát nem mindegy? A matematikusok vagy az okos embe­rek helytelenül válaszolnák meg ezt a kérdést. A három napkeleti király értékes ajándékokat hozott, de ilyen kincs nem volt a kincsek között. A továbbiakban majd fény derül e ho­mályos célzásra. Jim kihúzott a zsebéből egy cso­magot s az asztalra dobta. — Nehogy félreérts engem, Della — mondta. — Felőlem levághatod, leborotválhatod vagy megmoshatod a hajad, azért én éppúgy fogom sze­retni az asszonykámat. De bontsd csak ki ezt a csomagot és meglátod, miért voltam úgy oda az első pilla­natban. A fürge fehér ujjak letépték a spárgát meg a papírt. Elragadtatott örömsikoly: aztán, sajnos, nőies hir­telenséggel zokogás, könnyáradat, meg jajszó, úgyhogy a ház urának rögtön latba kellett vetnie minden rendelkezésre álló eszközt, hogy megvigasztalja az asszonyát. A csomag ugyanis a fésűket tar­talmazta, azt a fésűkészletet, oldal- és hátsófésűkkel, amely már régóta volt Della csodálatának és imádatá­nak tárgya, egy broadwayi üzlet ki­rakatában. Gyönyörű fésűk voltak, tiszta teknőcből, a szélük ékkővel kirakva, pontosan az az árnyalat, amely az ő hajdani szép hajához il­lett volna. A fésűk sokba kerültek, ezt Della jól tudta, s a szíve majd elepedt érettük, pedig semmi remé­nye sem volt, hogy ez a készlet va­laha az övé lehessen. S íme, most mégis az övé lett, s az áhítva kívánt ékességnél és gyönyörűbb hajfona­ta... a hajfonata nincsen többé! Della kebléhez szorította a fésű­ket, s végre mégis ráemelte tekinte­tét a férjére. Könnyben úszó szem­mel, mosolyogva azt mondta: — Hiszen az én hajam nagyon gyorsan kinő ám! Aztán, mint egy leperzselt szőrű kis macska, hirtelen felszökkent s felkiáltott: — Jaj! Jim még nem látta a felesége szép ajándékát. Della mohó várako­zással nyújtotta feléje a nyitott te­nyerén. A tompafényű nemesfém mintha szikrázva megcsillant volna az asszonyka vidám és szenvedé­lyes lelkének sugaraiban. — Ugye, csodás ez a lánc, Jim? Bejártam érte az egész várost. No, most aztán napjában százszor is megnézheted, mennyi az idő. Add csak ide az órád, hadd lássam, mi­lyen rajta a lánc! Jim, ahelyett, hogy engedelmes­kedett volna, ledőlt a díványra, ke­zét a tarkója alá tette és csak mo­solygott. — Della — mondta —, rakjuk el a karácsonyi ajándékokat, őrizzük csak őket egyelőre a szekrényben. Túlságosan szépek, semhogy pilla­natnyilag használhassuk. Eladtam az órámat, abból vettem neked a fésűket. Süsd ki azt a húst, kérlek. A három napkeleti királyok, akik ajándékot hoztak a jászolban fekvő kisdednek, mint tudjuk, bölcsek voltak — igen bölcs emberek, ök találták ki a karácsonyi ajándék szép szokását. Minthogy bölcsek voltak, bölcsesség volt bizonyára az ajándékaiban is; nyilván minden ajándékuk különleges ajándék volt, ki lehetett cserélni, ha történetesen más is ugyanazt hozta volna. Én itt bárdolatlan szavakkal egy jelenték­telen történetet mondottam el két bolondos gyerekről, akik hónapos szobában laktak, s balga módon fel­áldozták egymásért legdrágább kin­cseiket. Befejezésül hadd mondjam meg mégis napjaink bölcseinek, hogy minden ajándékozók közül ezek ketten voltak a legbölcsebbek. Az ilyenek a legbölcsebbek mind­azok közül, akik ajándékot adnak, és akiket megajándékoznak. Minde­nütt ezek a legbölcsebbek. Bizony mondom, ők a napkeleti királyok.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom