Tolna Megyei Népújság, 1958. november (3. évfolyam, 258-283. szám)
1958-11-13 / 268. szám
195S november 13. TOLNA MEGYEI NÉPÜJSAG I az egyeztető bizottságon fizetés —, igazságszolgáltatás Egy délelőtt Állás — Az egyeztető bizottság öt tagú. Az elnök Lőrincz János, ezenkívül ketten az állami gazdaság, egy a Szak- szervezetek Megyei Tanácsa, egy pedig az iparági szakszervezet képviseletében vesz részt az egyeztető bizottságban. * B. R. idős néni siránkozik, ő most nem tud elhelyezkedni és ha tudta volna, hogy ennek ez lesz a következménye, akkor bizony másképpen gondolkodott volna. A másik fél is bizonygatja a maga igazát és bizony nem egyszerű az egyeztető bizottság dolga. Annyi bizonyos, hogy a néniké munkakönyvébe azt jegyezték be: „fegyelmileg elbocsájtva” és most emiatt nem tud elhelyezkedni. Bizonygatja, hogy ő jól végezte el munkáját, lelkiismeretesen dolgozott és nem adott arra okot, hogy fegyelmileg elbocsájtsák. Csakhamar bebizonyosodik, hogy bizony erre nem volt semmi oka a munkáltatónak. Aki a munkáltatót képviseli a tárgyaláson, nem volt jelen az esetnél, csak közvetett formában ismeri az ügyet és különböző okok miatt azt már nem is lehet teljes hitelességgel megállapítani. Ah-, hoz azonban nem fér semmi kétség a bizonyítékok alapján, hogy a bejegyzés jogtalan és sok jel mutat arra is, hogy itt végeredményben közokirathamisítás történt. A felelős személyt nem lehet tisztázni, de itt most nem is az a lényeg, hanem ennek az asszonynak a jogos panasza, amit orvosolni kell. B. R. a rossz munkakönyvi bejegyzés miatt nem tudott elhelyezkedni és így nyilván jóvedelemkiesése van. A törvény a legmesszebbmenőkig védi a dolgozók érdekeit — az állami érdekek mellett — és ennek a szellemében folyik a tárgyalás. Az asszony kártérítést kér. A munkaviszony visszaállítására nincs lehetőség az időközben megtörtént átszervezés miatt, de az anyagi kártérítésre igen. Az egyeztető bizottság jogosnak is találja az anyagi kártérítést. A panaszos két hónapig nem dolgozhatott. Meghatározzák, hogy erre az időre mennyi fizetést kellett volna kapnia. Abból levonják, amit alkalmi munkával tudott keresni és a kii- lönbözetet köteles megtéríteni a munkáltató. A munkakönyvét is ki kell javítani. Mindez azonban egyelőre még csak elvi állásfoglalás, a végső döntést nem lehet meghozni, mert még be kell szerezni bizonyos adatokat. Amikor Vége van a tárgyalásnak, a munkáltató képviselője visszalép a terembe és kéri az egyeztető bizottságot. hogy még előadhasson valamit, amit szerinte figyelembe kell venni. — Szeretném, ha az egyeztető bizottság tekintettel lenne arra is, hogy azok közül, akik ezért felelősek, már két ember nincs nálunk. Az egyik, aki még ott van, az pedig 4 gyermekes családapa. Megpróbál még valamiféle állami érdekre is hivatkozni. Lőrincz elvtárs azonban határozottan közli vele, hogy az ilyen eljárás nem érdeke az államnak. Államunknak az az érdeke, hogy a dolgozók érdekein ne essék csorba és az olyan eset nem tűrhető meg, amikor valaki törvénysértő módon egy dolgozót hátrányos helyzetbe sodor. A munkáltató képviselőjét még ez sem győzi meg, próbál újabb szalmaszálba kapaszkodni, csakhogy mentse, ami „menthető”. — Azt is figyelembe kell venni, hogy volt olyan eset is, amikor B. R. használta a mi gépkocsinkat és nem fizetett érte, csak így .^indulatból segítettünk rajta. Ez a közlés azonban nem B. R. helyzetén súlyosbít, hanem a munkáltató újabb szabálytalanságaira hívja fel a figyelmet. Az egyeztető bizottság elnöke meg is jegyzi: — Ebben igaza van, ez is szabálytalan volt, de ezért azt kell felelősségre vonni, aki megengedte, hogy bárki is térítés nélkül használja a gépkocsit. Ez semmit sem változtat azon a tényen, hogy törvénytelenül jártak el ezzel az asszonnyal, amikor munkakönyvét kiadták. B. R. megnyugodva távozik. Az egyeztető bizottság elnöke pedig új aktákat szed elő, kirakja az asztalra. Kiszólnak az ajtón: — Kérjük a cipőgyári ügy megidézettjeit. Botla Ferenc (Folytatjuk.) Négy tanuló egy családban — A mi családunkban nem volt soha tanult ember, de majd lesz — mondja titokzatosan mosolyogva Ferencz Imre, miközben beszélgetünk. — Agrárproletárok voltak? — Nem voltunk azok. A szüleimnek hét hold földjük volt. De mégsem bírták a taníttatást. Az egyik testvérem analfabéta maradt, s engem is kivettek az iskolából, mihelyt a teheneket rám lehetett bízni. — Na, és most bepótolják azt, amit akkoriban a szegénység miatt kénytelenek voltak elszalajtani? — Hát mi bepótoljuk, be bizony. Itt Kismányokon a legkésőbben fekvő emberek közé tartozunk. S ez azért van, mert az öttagú családomból négyen iskolába járunk. — Maga is? — Én is ... Hát nekem is kell tanulnom, ha nem akarom, hogy a gyermekeim mögött elmaradjak. A legidősebb lányom már úgyis elhagyott egy osztállyal. — Hogyhogy? — Úgy, hogy ő a közgazdasági technikum második osztályába jár, én meg az elsőbe — És a többi gyerekek? — A másik két lányom még általános iskolás. A középső leány, a Margitka, kitűnő tanuló. Tanárnőt akarok belőle nevelni. Majd jöjjön el egyszer hozzánk, akkor, amikor este nekiülünk a tanulásnak. Az asztal tele van füzetekkel, könyvekkel, körzőkkel, vonalzókkal. Négyen üljük körül az asztalt. Négy diák ... Mert hát most én is diák vagyok, szabadidőmben ... Aztán kezdődnek a viták. Nekem nehezen megy a magyar, meg a történelem. A lányom a számtanban gyengébb. Sokat vitatjuk a tanulnivalót, mire aztán egyenesbe jövünk az érthetetlennek látszó tételekkel. A feleségem ilyenkor a sezlonról figyel bennünket... Ó is tanul sokat a vitáinkból. Az ő ötlete volt egyébként az is, hogy engem versenybe állítson a legidősebb lányommal. — Versenyben vannak? Igen. Persze a lányomnak köny nyebb. Neki nincs más dolga csak az, hogy tanuljon. Én meg a napi munkám elvégzése után állhatok csak neki a tanulásnak. — Remélem, azért nem marad el nagyon? — Még kicsit sem* Hogy gondolja? Most például jobb osztályzatom van, mint a lányomnak. — Talán havonként értékelik a versenyt? — Nem is ám félévenként. Minél gyakrabban összehasonlítjuk az osztályzatokat, annál jobb. A lányomnál máris jelentős javulás észlelhető. Érthető is, szeretne utolérni. — Milyenek most az osztályzatok? — A lányomnak pár tizeddel négyes alatt van az osztályzata. Az enyém pedig négyes... a magyart és a történelmet kell sürgősen megjavítanom, ha nem akarom, hogy a lányom utolérjen. (H.) A bosszú ii. Nem tudta, hogy mit beszél a két férfi, amíg kint nézelődött. Visszatette helyére a kiskaput, de amikor visszajött, a csendőr nevén szólította. — Ugye nagyon sajnálja a férjét, Mariska? — Nagyon —, válaszolt őszintén a fiatalasszony, s hogy a csendőr tovább ne kérdezősködjön, ő kérdezett: — Mi járatban van? — Kommunistákat szimatolunk..: Persze, erről senkinek egy szót sem. — Áá, dehogy — nyugtatta meg a fiatalasszony. Hallgattak, nézték egymást, a csendőr egyre csillogóbb szemekkel, a fiatalasszoy tekintetében pedig határtalan gyűlölet égett, amit csak az öreg veit észre, s valósággal megrémült, mert ilyennek még sohasem látta. — Valami harapnivalót kaphatnék? — Egy kis friss tej jó lesz, vagy felforraljam? — kérdezte a fiatal- asszony. — Nem fontos felforralni..: De előtte talán megmutatná, hogy hol alszom. Bepakolnák addig... Elindult a fiatalasszony után, be az első szobába. S elöntötte testét a forróság, amikor látta, hogy az leteszi a lámpát az asztalra és az ágy felé indul, hogy megvesse számára: Utánalépett és hátulról a hóna alatt átölelte, két mellére szorítva a tenyerét, és borostás állát az asz- szony hűvös tarkójára szorította. Az asszony nem ellenkezett, csak akkor tolta el magától, amikor gombolni kezdte a blúzát és az ágyra akarta fektetni. — Most ne... — súgta erőltetett fagyos mosollyal. — Kívánlak... Lefejtette magáról a férfi karját és hátralépett: — Feküdjön le, majd behozom a vacsoráját. — A puskámat.:; — Azt is behozom... — vágott szavába az asszony, és kifelé indult, a csendőr meg leült az ágy szélére és fűzni kezdte a bakancsát, aztán a sötétben maga elé mosolygott elégedetten, megdörzsölve a tenyerét. Végignyúlt a kemény szalmazsákon és lehúzta magáról az inget. A fiatalasszony visszament a kony hába, egy bögrébe tejet öntött, aztán a stelázsihoz lépett és a kis csomagból, mintha cukor lenne. egy kanállal a tejbe szórt. Az öreg kimeredt szemmel bámulta, aztán a fejét elfordította a fal felé, mintha aludna, csak akkor szólalt meg suttogva, amikor a fiatalasszony hozzálépett, hogy megigazítsa feje alatt a zsíros párnát: — Hová ásod el? — A ganyédomb alá. — S már ment is be, egyik kezében a lámpával, másikban a bögre tejjel, amibe jó adag cukrot tett még a másik szobában, és egy karaj kenyeret metszett. — Soká jöttél — suttogta a férfi, felülve az ágyban. — Béna az öreg — intett fejével a konyha felé a menyecske. — Hogy bírod? — Muszáj... Tessék... Siessen, mert fázok. — Gyere... Vetkőzz... — Hadd aludjon előbb el, még ki kell majd mennem hozzá..; Egyen, aztán kiviszem a bögrét. A férfi megtömte kenyérrel a száját, aztán nagyot húzott a tejből... Himbálgatta a bögrét, hogy olvadjon el benne a cukor, jóllakottan nyögött egyet, amikor elfogyott: Az asszony a bögre után nyúlt, elkapta a kezét, s lerántotta maga mellé az ágyra, átölelte a vállát és a kigómÖreg@mber kötelességtudata Hétköznapi történetről számolok be, nem különös, nagy tettről, de érdemes beszélni róla. Magábaroskadva, szótlanul üldögél a megrokkant atlétatermetú öregember, igaz, amikor egészséges,, akkor is kevésbeszédű. Beteg, nagyon beteg, kórházba utazik, te. lülvizsgálatra. Csak sejteni lehet, hogy miért, nagyon nyugtalan. Időnként mondogatja: »Később kellett volna Pestre mennem, de hát éjjelenként olyan rosszul vagyok.« Jóleső érzés azt tapasztalni, hogy a kórházban mindenütt meg különböztetett tisztelettel bánnak vele, ami annak az öreg harcosnak kijár, aki több mint öt évtizede tevékenykedik a munkásmoz galomban. Az egyik kedvesszavú asszisztensnő el is kíséri őt kórházi útján. Betegünk, mikor a laboratóriumban meglátja, hogy vérvételhez készülődnek, sűrűn körültekintgetve megszólal: — Én 75 évet megértem, de sosem voltam orvosnál! — Csak nem fél, bácsikám? Hát amikor katona volt? Ez mégiscsak más, mint a puska? — így az asz- szisztensnő. — No-no, én inkább a fegyvert választanám, nekem az jobb, mint az orvos tűje! — válaszol nagy derültség közben Lajos bácsi majd engedelmesen odanyújtja karját. Végére ér a vizsgálatoknak, szinte gyerekes izgalommal várja az összegezést. — Itt fogjuk tartani a kórházban, mert nagyon beteg. Itt majd meggyógyítjuk — hallja a főorvost. Mozdulatlan arccal, rendíthetetlen nyugalommal jelenti ki: !— Azt nem tehetem, nem maradhatok. — De ha az állapota megkívánja azt, miért ne maradna? Otthon csak kínlódik és tovább erősödik a betegsége! — Fontos munkám van, a hónap 25-éig. Tudják — magyarázza — a szavazókörzetben választási felelős vagyok, nem hagyha tóm el azt, hiszen már fel is eskettek. Meg aztán most osztottak be a bíróságra ülnöknek is„ azt se csinálhatja helyettem más. Megszoktam azt, hogy első a kötelesség és aztán jövök én. Értsék ezt meg, kérem. Majd azután visszajövök. Megértették. Gyógyszert adtak majd megegyeztek, hogy Rib- ling Lajos szekszárdi veterán e hó 25-én vissza fog utazni felvételre a budapesti kórházba. Tanulságul talán annyit, hogy kötelességérzetet is lehet tanulni az idős harcosoktól. S. E. Vita a% ördögről Október elején az anglikán egyház püspökei Londonban, a Westminstert apátságban találkoztak. Hihetetlen, de igaz: azért ültek ösz- sze, hogy a rossz szellemekről vitázzanak. Megszállottakról, szemmel verésről, ördögűzésről folyt a szó. 1958. októberében a »művelt Nyugaton.«. Az anglikán egyház feje, Geoffrey Francis Fisher, canterbury érsek elnökölt. A vitát az egyház egészségügyi bizottságának jelentéséhez csatolt függelék váltotta ki. A függelék felvetette a kérdést: betegek-e a bolondok, vagy esetleg ördongő- sökMellesleg megjegyezve, ördögűzés ma már csak Belga Kongó egyes elmaradt törzseméi van még divatban. A katolikus egyház a középkorban folytatta az ördögűzés gyakorlatát, amikor az elmebajosokat vagy őrülteket könnyűszerrel le. hetett »megszállottaknak« nyilvánítani. A »megszállottakból« aztán addig űzték az ördögöt, amíg el nem hagyta vendéglátóját, aki egyben az utolsót lehelte. Az 59 éves Maxwell Dunlope fő- diakonus aggodalmát fejezte ki a kérdés ilyen felvetése miatt. »Nyilvánvalóan a bizottság egyetlen tagjának sem jutott eszébe, mielőtt a kérdést felvetették, hogy egyáltalában léteznek-e rossz szellemek« — mondotta. bolt blúz alatt mohón csókolni kezdte a nyakát... Az asszony undorral tűrte egy ideig, aztán eltolta magától. — Siess, mert elégek... — Majd lehűl, — válaszolt az asz- szony kifelé sietve... A konyhában nem nézett az öregre, hanem szó nélkül felvette a puskát a fal mellől, és kisietett vele az udvarra, a kúthoz... A csobbanás után még sokáig állt a kút mellett. Semmi zaj nem hallatszott az éjszakában. A csillagok halványan fénylettek a tiszta égbolton, hideg volt, fagyni kezdett, de homlokán veríték ütött ki. Megborzongva gondolt tettére, amit már elkövetett, s amit már semmissé tenni nem lehet... Valahol a falu túlsó végén vo- nyítani kezdett egy kutya: Amikor belépett az ajtón a konyhába, nyugodt volt, nem szólt az öreghez, aki komor tekintettel nézett rá, csak ment be, magasra emelve a lámpát a szobába, ahol az ágyról lefordulva ott feküdt a csendőr a földön, kimeredt szemekkel. Amikor visszament a konyhába, az öreg mindent megértett a tekintetéből és csak annyit mondott: — Jó mélyre ásd, nehogy a kutyák kikaparják, a ganyét meg húzd vissza rá... Atádi Géza Ám egymásután szólaltak fel a püspökök és elítélték a »hitetlen Tamást«. Szólásra emelkedett Hamilton, windsori dékán is. Kereken kijelentette: »Inkább hiszek az ördög és a rossz szellemek létezésében, mint nem, mert létezésük sok, egyébként megválaszolhatatlan kérdésre ad magyarázatot«. Dunlope-ot, a »hitetlen Tamást« egyik társa egyenesen azzal vádolta meg, hogy az ördög hatalmába került. Arthur Shepherd worchesteri apát kijelentette: »Az ördög taktikája, hogy elhiteti a keresztényekkel (értsd Dun- lope-pal), hogy ő nem is létezik: Utána pedig azt hiteti el velük, hogy isten sem létezik«. A vita során elhangzott érvek közül talán az utóbbi volt a legnyomósabb: Mivel az egyház hisz az isten létezésében, az ördög létezésében is hinnie kell. Ha nem hiszünk az egyikben, a másikban sem hihetünk. A vitát Evan Burrough, oxfordi apát betetőzésül »tudományos« alapra helyezte, mondván: »-Mélységesen hiszek az angyalokban, ennélfogva a rossz szellemekben is. Hiszem, hogy idegklinikáinkon a betegek többsége valójában inkább az ördög hatalmába került és nem lelkibeteg«. Dunlope újra felszólalt és ezúttal azt javasolta, hogy alakítsanak bizottságot, amely végérvényesen eldönti majd, hogy az egyház hisz-e a rossz szellemékben, vagy sem. A gyülekezet azonban igen hűvösen fo. gadta a javaslatot és elutasította. Az \ ördögűzés befejeződött. bet Demokratikus Köztársaság Állampolgárai! I 1058. november 18-án tartják meg ' a Német Demokratikus Köztársaság- j ban a népi kamarai és a kerületi I gyűlési választásokat. Ön is, az 1 NDK jelenleg Magyarországon tartózkodó állampolgára, akinek állandó lakhelye az NDK-ban van, személyi igazolványa vagy útlevele I bemutatásával eleget tehet állampolgári kötelezettségének, ameny- j nyiben ezt még nem tette meg. Az NDK Nagykövetsége a magyar hatóságokkal egyetértésben a következő szavazóhelyiségeket állította fel: Budapest, Benczúr utca 26. (A szavazóhelyiség 9 órától 20 óráig van nyitva.) Kazincbarcika, tanácsház. (A szavazóhelyiség 9 órától 16 óráig van nyitva.) Pécs, Széchenyi tér 9—11. Megyei Tanács épülete. Bejárat a Sallai utcán, félemelet, 27. szoba. (A szavazóhelyiség 12.30- tól 17 óráig van nyitva.) Minden szavazat fontos, az öné is! Meg vagyunk győződve, hogy mint az NDK polgára, Ön is eleget tesz állampolgári kötelezettségének. Az NDK Nagykövetsége
