Tolna Megyei Népújság, 1958. november (3. évfolyam, 258-283. szám)

1958-11-09 / 265. szám

8

TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG

1958 november 9..

A társadalom erejével...

A tengelici cigánykérdés a megoldás útján

A társadalom ereje, a közösségi munka szinte csodákat tud művelni az egyes emberek magatartásának, gondolkodásának megváltoztatásában. Ezt tapasztaltam itt Tenge licen, s elörebocsáthatom, úgy hiszem, máshol is ez az útja e kérdés megoldásának. >

A cigánykérdésről van szó. A fel- szabadulással számukra is egy új világ tárult ki, amelyben minden ember annyit ér, amennyi hasznot hajt a társadalom számára. Hivatalosan tehát egyszer és mindenkorra eltűnt az a régi megkülönböztetés köztük és a lakosság között, amely nagyban eredményezte, hogy évszázadok során kialakulva előítéletekkel telve tekintett rájuk mindenki. Ez a nézet rekesztette őket ki a hosszú évek során egyre erősödve, a becsületes munkások köréből, bizonyos mértékben szinte kényszerítve őket az elkülönülésre és az amúgyis más életfelfogásuk, munka erkölcsük kialakítására.

Az elmúlt rendszer — amely általában ezeket az elesetteket a faji megkülönböztetés súlyával még- inkább nyomorította, züllesztetíe, az egész társadalmat is erre nevelte. Sajnos, elérte célját, mert az utóbbi időkben már vetésük is beérett s a társadalom a-duplán elnyomott cigányok életét, viselkedését figyelve, szinte jogosnak vélte kiközösítésüket.- Látjuk tehát, hogy ahova jutottak ahhoz ez a kettősség sokban hozzájárult. Az is igaz, maguknak is többet lehetett volna tenni azért, hogy -ezt a nagy nyomást ellensúlyozzák.

Mégis azt kell mondanunk hogy a társadalomnak kell most már erőteljesebben bekapcsolódni e kérdés megoldásába, hisz a régi világgal ellentétben, ma a népi demokratikus rendszer mélységesen elítéli e káros megkülönböztetést. De nemcsak elítéli, hanem segíti is őket, hogy felemelkedhessenek a nyomorúságból, s a dolgos hétköznapok megbecsült, rendszeres munkásai lehessenek.

Sok-sok előítéleti maradványt kell még leküzd énünk, hogy az állam erőfeszítései az egész társadalom erőfeszítéseivel párosuljanak. Éppen azért említem a tengelici példát, mert itt úgy látom, hozzáfogtak, e — nem tagadom — hosszadalmas, nehéz, nevelő munkához.'

Nem most, régebben, még 1951— 1952-ben kezdődött... Néhányan, mint a Száraz család tagjai jelentkeztek a Petőfi Termelőszövetkezetbe. S mert a tsz-ben munkaerőre akkor is szükség volt, de ők korábbi életükben is bizonyos mértékben elütöttek a többiektől, felvették őket.

— Végeredményben becsületes, szorgalmas emberek voltak — mondja Horváth István elvtárs, a pártszervezet titkára — így bekerülhettek.

Azóta szorgalmasan dolgoznak,

egy részük az állattenyésztésben, más részük a növénytermesztésben. Acsádi elvtárs, a főállattenyésztő így beszél róluk: „Nagyon jó munkaerők, különösen Száraz János, olyan katonás ember, hogy csak na... Mondtam is neki, te János, most ha bevonulsz, még őrmester is leszel. Ritkán látni ilyen gyereket, nem iszik, nem dohányzik. De dicséretesen szerepel a kultúrcsoportb&n is.

— Olyan jegyző volt a múltkor is a színdarabban, hogy csak néztük

— mondja Hosnyánszky István.

— ök is fejlődésen mennek keresztül — teszi hozzá, s ez úgy gondolom bölcsesség, de az igazság az, hogy mégis a tsz tagság adta hozzá a közvetlen lökést. Mert azóta ez a család elhagyta a putrit és hárman együtt házat vettek az idén. Tehenük, anyadisznójuk, növendékmarhájuk, hízójuk van.

De talán nem is ez az érdekes, hanem a példa hatása. Nem maradt ez titokban, látták a többiek is a becsű letes, rendszeres munka jutalmát, s bizonyára gondolkodtak a dolgon. Lehet, hogy öntudatlanul is, de érezték, valahogy be kéne bizonyítani, hogy mi sem vagyunk alább- valók. Elkezdték a rendszeres munkát az állami gazdaságban, a sertés- téstenyésztőnél.

S az év elején a hat cigány tsz- taghoz, még öten csatlakoztak. Orsós István januártól 376 munkaegységet szerzett. Kiss József szeptemberben beteg volt, mégis 3 hónap alatt 223 munkaegységet teljesített, így lehetne továbbsorolni László

István, Ignác Béla és a többiek eredményeit.

A rendszeres munka nyomán gyarapodnak is szépen. Fehér Mihálynak van három anyadisznója is. Száraz István — bár nyugdíjas lehetne, de nem akar — pedig, amint Hosnyánszky István elmeséli, a paksi vásárban a malacainak párját 700 forintért adta el, pedig akkor általában csak 350 forintért keltek el a többi eladóké.

Természetesen ez a fent leírt folyamat nem ment egykönnyen, de a tapasztalat azt mutatja, hogy ahol elkezdik, ott sikerül. Jó példa tehát a tengelici, csak máshol is követni, gyakorolni kell.

(i—e)

Elítélték

a naki földművesszövetkezet sikkasztóit

A hatóságok nemrégiben nagyszabású bűnügyre derítettek fényt a naki földművesszövetkezet keretében. Az ügyben a dombóvári járásbíróság dr. Dombai tanácsa megtartotta a tárgyalást, melynek során Szekér Károlyt, aki a földművesszövetkezet boltkezelője volt, társadalmi tulajdon sérelmére ismételten elkövetett sikkasztás, hűtlen kezelés és csalás bűntettében, valamint társadalmi tulajdon elleni hanyag kezelés és kétrendbeli magánokirathamisítás bűntettében mondotta ki bűnösnek és ezért négy évi börtönbüntetésre és 5 évi jogvesztésre ítélte. Illés Lajos naki lakost, a naki földművesszövetkezet volt ügyvezetőjét egy rendbeli magánokirathamisítással, társadalmi tulajdon sérelmére

elkövetett csalás miatt 7 hónapi börtönbüntetésre ítélte a bíróság.

Szekér 1953—1955-ig közel 20 C00 forint hiányt okozott a kezelésére bízott társadalmi tulajdonban, de akkor nem indítottak ellene büntető eljárást. Az idei év februárjában készített leltár során mintegy 90 000 forint hiányt állapítottak meg az általa kezelt boltban.

Ezen kívül természetesen a bűncselekmények egész sora bizonyosodott be a tárgyaláson. Beigazolódott az is, hogy ezért a nagy károsodásért felelősek a földművesszcvetke- zet többi dolgozói és tagjai, akik nem igyekeztek a lehetőségeikhez mérten leleplezni a bűncselekményt.

Az ítélet nem jogerős.

Októberben 21 ezer forint vagonállási díjat fizettek a szekszárdi vállalatok

Néhány példa, hogyan akadályozzák az őszi forgalom lebonyolítását

Az őszi csúcsforgalomról az elmúlt hetekben igen sok szó esett. Az idén az elmúlt évi árumennyiséghez viszonyítva, sokkal többet kell a vasútnak és egyéb közlekedési vállalatoknak elszállítani. Sok eseiben az áruk időbeni továbbításán múlik az, hogy egy-egy vállalat milyen munkát tud végezni. S mégis Szek- szárdon néhány vállalat tudatosan, vagy nemtörődömségből akadályokat gördít a vasúti szállítás zavartalan lebonyolítása elé.

Nem lehet eléggé hangsúlyozni azt, hogy milyen fontos része a nép- gazdasági feladatoknak a vasúti szállítás zavartalanságának biztosítása. Elég ha utalunk a Gazdasági

Egy elmaradt előadásról

A paksi járási művelődési ház megállapodást kötött az Országos Rendező Irodával, amely megállapodás élteimében e hó 6-án a rendező iroda »Kegyelmes tökfilkók« című műsorát mutatja be a vaksi művelődési házban. A megállapodás a szokásos feltételek szerint történt. Érthetetlen és minősíthetetlen az Országos Rendező Irodának az az eljárása, hogy az előadást a kitűzött időpont előtt négy nappal lemondta arra hivatkozva, hogy a lemondás napjáig mindössze 16 darab jegy fogyott el.

A dolgozóktól nem lehet kívánni, hogy napokkal előre megvásárolják jegyeiket és a gyenge jegyelővétel nem feltétlenül annak a jele, hogy gyenge lesz az előadás iránt az érdeklődés. Bizonyítja ezt, hogy az elő adás előtti napon 140 jegyet rendeltek s valószínű, hogy az előadás kezdetéig ez a szám lényegesen emelkedett volna. Erről időközben értesítettük az Országos Rendező Iroßät. Sajnos az eredeti megállapodással nem törődve, azt a választ kaptuk, hogy csak abban az esetben hajlandók megtartani az előadást, ha 3500 forint bevételt biztosítunk. Mivel az eredeti megállapodásban ilyen és ehhez hasonló feltétel nem szerepelt, furcsának tartjuk a rendező iroda álláspontját.

Reméljük, a jövőben nem kerül sor hasonló esetekre.

BERGER ISTVÁN művelődési ház igazgató

Bizottság és a minisztertanács határozatára, mely szervek megszabták a vállalatok és intézmények előtt álló feladatokat.

Kormányunk intézkedett, hogy az éjszakai rakodások idejére a béralapon felUl vehetnek igénybe. Azonban ez Szekszárdon nem így történik.

legalábbis nem minden vállalat tartja be a különböző szállítási utasításokat.

A napokban bejelentés érkezett a szerkesztőséghez, hogy a szekszárdi vasútállomáson egy vagont nyolc napig nem raktak ki. Ezen a nyomon elindultunk, és sajnos, szomorú tapasztalatokkal kellett megelégedni.

A Pécsi Közúti Igazgatóság esetét vegyük először. Negyven vagon bitumenes kavics érkezett a szekszárdi állomásra. Harminchét vagont annak rendje és módja szerint időre kiraktak, nem fizettek utána egy fillér’ kocsiállás pénzt sem.

De ottfelejtettek három vagont 48 óra hosszáig. Egy kocsi álláspénze 480 forint volt.

(Majdnem több, mint az áru értéke.) A további példáknál egyelőre még a Pécsi Közúti Igazgatóságnál kell maradni: Október 4-én 5 kocsi után 1020 forintot, október 9-én két kocsiért 256 forintot, ugyanez nap egy hidegaszfalttal rakott kocsiért 480 forintot fizettek ki. Október 8-án egy vagon kőzúzalékért 78 óra vagonállás miatt a vállalat 780 forintot fizetett.

Sajnos, a pécsi vállalathoz bizonyos tekintetben hasonlít néhány szekszárdi vállalat is.

Tíznaponként a bánya- és

építőanyagipari egyesülés 8—9 ezer forintot fizet bírságot,

mert a rakterűiéiről nem szállítja el az anyagot, s ez akadályozza a további vagonok kirakását. Az építő vállalatnál például egy vagon téglát három napig nem raktak ki. Csak a vállalat igazgatójának, László elvtársnak erélyes intézkedése nyomán ürítették ki a vagont. A Városi Tanács szeptember 28-án két vagon zúzott követ késve rakatott ki, 975 forint bírságot fizettek a vasútnak. A sióagárdi földszöv részére külföldről érkezett áru, 48 óráig nem rakták ki, a népgazdaságot a 420 forint bírságon felül sokkal nagyobb kár érte.

Úgy gondoljuk, e néhány kiragadott példa elég annak bizonyítására, hogy mennyi tennivaló van még a vasúti szállítások megjavítása terén. A Pécsi Igazgatóság területén naponta mintegy 150—200 vasúti- kocsi-igényt nem tud a MÁV kielégíteni, s ebben nem annyira a vasút, mint inkább az előbb felsorolt esetek elkövetői a hibásak.

Rendet kell tenni a vasúti szállítások körül. A megyei szerveknek oda kell hatni, ha kell erélyes intézkedésekkel is, hogy a szekszárdi és megyei vállalatok ne akadályozzák a vasút munkáját, ne hátráltassák más üzemek termelését.

ÀKTMODELL

Kugicsek festőművész nagy gondban volt. Nem volt egy árva garas sem a zsebében, ráadásul a hitelezői is állandóan »zaklatták-“ — természetesen eredménytelenül, mert nem tudott fizetni. Ugyanakkor egy csomó festménye pedig ott porosodott műtermében, senki sem vette meg azokat, hiába szállította minden héten lejebb az árakat. Minden vásárló azzal mondott búcsút a művésznek: — Megvettem volna, de hát nem tetszik a kép témája. Valami mást fessen.

Ezért aztán Kubicsek végül is elhatározta, hogy »valami mást“ fest, mert hiába, nem lehet pénz nélkül megélni. Igen ám, csakhogy mi legyen az a »más“. Ekkor jutott eszébe, hogy mostanában nagy sikerük van az aktképeknek — mint a cukrot, úgy vásárolják az emberek.

— Áttérek az akt-festésre, mert az idegeimre megy ez a pénztelenség.

Eképpen morfondírozott magában és lelki szemei előtt látta már műtermében sorakozni az aktokat, a festővásznon megelevenedő női szemérmességet stb. És látta, amint az emberek egymást lökdösik félre a vásárlásnál, régi hitelezői pedig előre megemelik a kalapjukat, mert duplán megfizette nekik a tartozást.

Csakhogy kérem, nem olyan egyszerű megfesteni egy aktot. Ahhoz, hogy például megfesthesse a »Női szemérmesség“ című művét — ő ezt

nagyon jól tudta — mindenekelőtt egy megfelelő modellre van szükség. Élő modellre. A megfelelő modell előteremtése pedig nem egyszerű dolog. Ezért aztán gyorsan felhagyott az ábrándozással, hiszen itt tettekre van szükség és elindult modellt keresni.

A kutatást a presszókban kezdte. Sorra járta a presszókat, mindenütt leült a bejárat mellé, rendelt egy szimplát és mustrálta a mellette ellibegő högyeket. Sok jóalakú, bájos arcú hölgyet látott, de mindegyikben talált egy hajszálnyi kifogásolnivalót. Két hét után aztán meglátott egy hölgyet, akinek az alakján semmi hibát sem talált. Szabályosak, finomak, vonzóak voltak a vonalai, kecses a járása. Kubicsek csettintett a nyelvével:

— Ejh, ha ezt megfesthetném a vásznon...

Arca azonban csakhamar elkomorult, mert hiába volt láthatóan megfelelő a külső, még csak nem is ismerte a hölgyet és így mint modell, egyelőre csak kívánság volt. Tehát először meg kell ismerni és csak utána lehet meghódítani a művészet számára.

A hölgy nem messzire foglalt helyet Kubicsektől s nem feketét, nem is likőrt, vagy pürét rendelt, hanem csak egy pohár vizet. Rágyújtott egy cigarettára, hanyagul

D

hátradőlt a széken és unottan eregette a füstkarikákat. Zsóka volt a Nagy Károly utcából. Igazi nevét senki sem tudta, csak úgy ismerték, hogy »presszótündér“, aki minden délután négykor beül a cukrászdába, cigarettázik egy pohár víz mellett egészen addig, amíg nem jön egy »ismerőse“, aki fizet neki és elhívja szórakozni.

De Kubicsek természetesen nem tudta mindezt. Agyában csak egy gondolat motoszkált: megismerni és lefesteni ezt a bájos teremtést, a festményekért pedig pénzt kapni, sok pénzt. Úgy vélte Kubicsek, hogy ha odamegy a hölgyhöz és kerekperec megmondja neki, hogy aktot szeretne róla festeni és ezért fizet neki ennyi és ennyi forintot, akkor esetleg kap tőle egy nagy pofont a »szemtelen fráter“ megjegyzés kíséretében és faképnél hagyja. Ezért jobb lesz, ha óvatosan közeledik hozzá, s csak a végén mondja meg neki, hogy mi a kívánsága.

Éppen jött a virágárus és egy csomó szegfűt küldött a kiszemelt modellnek pár soros levél kíséretében: »Kubicsek Zakariás festőművész vagyok. Szívesen társalognék önnel egy csésze fekete mellett«.

Zsókát nem lepte meg az ismerkedésnek ez a módja, hiszen ismeri a presszók szokásait. Átfutotta a

levelet és megkérdezte a virágárustól, hogy ki a »feladó«. A virágárus Kubicsekre mutatott. Zsóka végig nézte Kubicseket. Semmi meg kapó nem volt rajta. Sőt, arca egyenesen rút volt, termete pedig amolyan öregedő, száradó. A név sem sokat mond, de aztán megakadt Zsóka szeme a név után következő »festőművész«, »Pénzes pók lehet, ha valóban festőművész« — gondolta. Kubicsek izgatottan várta a választ és amikor Zsóka a mellette lévő üres székre mutatott, jeléül annak, hogy elfogadta az ajánlatot, valósággal odarohant a hölgy mellé.

Kubicsek udvariasan szabadkozott az ismerkedés ilyen módja miatt, de mint mondotta, nagyon megnyerte a hölgy bájossága, modora. Zsóka pedig tudta, hogy mitől döglik a légy, és igyekezett minél vonzóbb színben tündökölni a pénzesnek látszó lovag előtt. így aztán csakhamar elmélyült kettőjük között a »barátság« és Kubicsek fél óra múL va enyhe célzásokkal kezdett rátérni a témára:

— Zsóka drága, boldog lennék, ha gazdaggá tehetném magát.

— Uram, ön nagyon szimpatikus nekem. Nekem, ki itt élek ebben a városi életben egyedül. Még tisztességes megélhetésem sincs. Kénytelen vagyok hónapok óta ebben a ruhában járni...

Ezután Kubicsek szidni kezdte a feketekávét, amit ebben a presszóban főznek, elmesélte, hogy ő otthon sokkal különbet tud főzni. Miután Zsókának sem tetszett ez a kávé, mindjárt ajánlotta is Kubicsek, hogy menjenek el az ő lakására és majd ott főznek príma feketét.

Kubicsek bevezette a hölgyet az előkelőén berendezett szobájába, bekapcsolta a kávéfőzőt miközben tréfálkoztak. Egy jó adoma után így szólt Zsóka:

1— Kubicsek úr, ezért ön megérdemel tőlem egy puszit.

És homlokon csókolta Kubicseket. Kubicsek pedig elérkezettnek látta az időt, hogy határozottan megmondja a szándékát és, hogy rátérjenek végre az üzleti ügyekre.

— Zsóka, drága, én gazdaggá aka rom önt tenni és ezzel kapcsolatban egy kérésem van.

— Oh, Kubicsek úr, itt vagyok, rendelkezésére állok...

— Azt hiszem, tudja, hogy festőművész vagyok. Aktot szeretnék magáról festem »Női szemérmesség« címmel.

Ezután, hogy Zsóka nehogy félre értse a szándékát, megsértődjön és elrohanjon, sietve hozzátette:

— Zsóka, ne értsen félre, esküszöm, egy kisujjal sem nyúlok magához.

Zsóka meglepetten csak ennyit válaszolt:

— De akkor tulajdonképpen miért akar »lefesteni?«

BODA FERENC