Tolna Megyei Népújság, 1958. november (3. évfolyam, 258-283. szám)

1958-11-02 / 259. szám

.1958. november 2.

TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG

MAI

Anti nagyon el van keseredve, haragszik saját magára, amiért szüleitől hagyta magát rábeszélni arra, hogy fazekas tanulónak szerződjék. Haragszik Katira, tanítómestere lányára, aki folyton csúfolódik és ingerkedik vele, mintha a tanulás helyett ez volna főfoglalkozása. És végül haragszik az egész világra, de elsősorban két nagy ügyetlen kezeire, amelyek sehogysem engedelmeskednek akaratának.

Már másodszor csapja a korongra az agyagot, de hiába gyúrja, nyújtja, formálja, sehogyan sem tudja megformázni a kisméretű virágcserepet.

Keserűségében nagyot rúg a lábkorongon, de ráfizet heveskedésére. A formázókorong szélsebesen forgásba lendül és Kati csúfondáros megjegyzései közepette, újabb kudarc éri: az agyag egy formátlan gombóccá zsugorodva forog a koron gon.

— Hiába vagy már harmadik hónapja fazekas tanuló. Még mindig nem tudod az agyagot a korong közepére csapni.

— Te akarsz fazekas lenni? Te?..; Te ügyetlen!... Lesz is belőled nép művész! Lesz ám! A majd mit mondok mi! — nyelvel a kislány.

— Nem is akartam én fazekas tanulónak menni és ha tudom, hogy te ilyen vagy, nem is jövök ide, kerá- mikusnak készültem. Az igen, ahhoz lett volna kedvem — felel vissza a fiú. És leszek is, majd meglátod.

— No, bizony erre én is kíváncsi lennék — felesel a kislány. Ahhoz több szorgalom kell... Te benned pedig az nincs meg. Figyelmetlen vagy és lusta, pedig ha az én apámBővítik a dunafSIdvári

Több, mint egy éve folyik már a termelés a Dunaföldvári Kendergyár pozdorjalemez üzemében, amely az ország első ilyen üzeme. Jelenleg bútorlapot gyártanak az üzemben, igen előrehaladott álla- uotban vannak a kísérletek a vak- fumír nélküli »trianger« bútorlapok gyártásának bevezetésére is. Ameny nyiben ez beválik, úgy a gyártásnál meg lehet takarítani a csak külföldről és nehezen beszerezhető, drága anyagból készülő vakfumírt.

A »trianger« lemezből az elmúlt napokban hat köbmétert küldtek el

GYEREKEK

tói nem tudsz tanulni, akkor senkitől. Mert az én apám ... Majd elfulladó hangon folytatja:

— Igen, az én apám egy népművész, ha akarod tudni, aki gyönyörű dolgokat készít és voltak neki tanulói is, különbek mint te, s azokból lett is valami. Közülük kettő pedig nagy ember, s te sohasem leszel olyan, még ha száz évig élsz sem.

Az egyik vezérigazgató egy porcelángyárban, a másik meg a Kaposvári Agyagipari Szövetkezetnél a népművészeti részleg vezetője — mondja diadalmasan.

De azok szerették is a mesterséget. Ahogy apu meséli, nem kellett őket sohasem biztatni úgy, mint téged. Ezt nem apu mondta, ez az én véleményem — teszi hozzá bizonytalanul. — Mert igen — azok akartak is tanulni — támad újra. — És nem is sajnálták a szabadidejüket sem, szép virágvázákat készítettek önszorgalomból. Azok szerettek tanulni és vitték is valamire. De te? Alig várod, hogy lejárjon a munkaidő és hanyatt-homlok szaladsz haza. Látom én, hogy nem szeretsz nálunk és azt is látom, hogy sem tervezni, sem rajzolni nem szeretsz.

— A kislány a sok beszédtől szinte kimerülve csapja össze tankönyvét és mérgesen hátat fordít az eddig hallgatásra ítélt fiúnak, aki a szóáradat után végre remegő hangon megszólalhat.

— Nem vagyok én olyan, mint amilyennek te gondolsz. Az igaz, hogy kezdetben nem sok kedvem volt, mert mindig csak virágcserepet kellett készítenem. De most már megjött a kedvem. És az sem igaz,

pozdorjalemez üzemet

a bútoripari üzemeknek, ahol — a laboratóriumi vizsgálatok után most már a gyártásban is — kipróbálják, alkalmas-e a dunaföldvári új lemezfajta bútorgyártásra.

A pozdorjalemez üzemet tovább bővítik. A Borsodvidéki Gépgyár már meg is kezdte az új, a jelenleginél nagyobb teljesítményű hőprés leszállítását. Az új hőprés felszerelésével a tavaszra készülnek el, ezzel a pozdorjalemez üzem termelése több, mint kétszeresére emelkedik a jelenleginek.

hogy lusta vagyok és az órát lesve várom azt, hogy este legyen és az sem igaz, hogy minden este rohanok haza. Ez mind nem igaz, mert a múltkor is sokáig bentmaradtam és dolgoztam. És én is kísérletezek és próbálgatok rajzolni is.

— Látod? — mutat diadalmasan egy szép Hs színes virággal díszített vázát.

— Add ide, hadd nézzem meg, s a kislány ragyogó szemekkel kap a virágváza után;

— Nem adom bizony — feleli a fiú és a magasba emeli a kezében lévő, féltve őrzött kincset. — Nem adom a kezedbe, mert még összetöröd és ez az első munkám, amelyet édesanyámnak készítettem névnapjára . ; ; ajándékba;

P.-né

Gyermekbénulás elleni védőoltások Szekszárdon

Az oltásokat november és december hónapban végezzük el. Oltásra kerülnek:

1. Az 1957. március 1. és augusztus 31. között született azon gyermekek, akik fo'yó év tavaszán egy, vagy kettő ízben gye mekbénulás elleni védőoltást kaptak.

2. Az 1957. március 1. és augusztus 31. között született azon gyermekek, akik folyó év tavaszán valamilyen okból kifolyólag nem kaptak gyermekbénulás elleni védőoltást. Ezek négyheti időközben két oltást kapnak.

3. Az 194». január 1-től 1957. február 28. között született azon személyek, akik a gyermekbénulás elleni II., vagy III. oltásukat még nem kapták meg.

4. A felsoroltakon kívül az oltá ;ra önként jelentkező személyek, az oltóanyag mennyiségétől függően.

Az oltások idejét és helyét közölni fogjuk.

Az oltások védőhatásáról dolgozóink meggyőződhettek. A védoltottak közül egy sem kapta meg a betegséget! Az oltás heves reakciót nem okozott. Felkérjük a szülőket, b g; gyermekeiket bizalommal hozzák el az oltásokra.

Városi Tanács Egészségügyi Osztálya

Horváthné és a cipőkészítés

A futószalag-kocsi zökken egyet az ütközőn s megáll. A kocsira rakott cipők egy kissé összébb szorulnak a hirtelen mozgásváltozástól, s Horváth Miklósné levesz róla egy pár cipőt. Illeszti egymáshoz a fekete boxbőrből készült bundásci- pőt. Először a sarok-magasságot, azután a cipő hosszát, majd a szárak magasságát, végül a varrásokat ellenőrzi.

A Bonyhádi Cipőgyár alja üzemében vagyunk. Ott, ahol naponta százszámra kerülnek le a szalagról a szebbnél szebb cipők, ahol olyan sok munkásnő dolgozik. Horváthné egy a sok munkásnő közül. Alacsony, barna asszony, piros arcú, mint minden 30—35 éves menyecske. S beszédes, mint minden fiatal- asszony. Ha kell társalog a munkáról, a gyerekekről, a moziról, meg politizál is. S a beszéd témája természetszerűleg a gyári élet, az ebből eredő gondok, bajok, örömek. Mert vannak gondok, s jó, hogy még több az öröm. Ezek közé tartozik talán az is, hogy növekedett a termelés. Ebből sok mindent megtud a Horváthnéhoz hasonló asszonyok közül mindegyik. Vegyük talán sorjában. Horváthné tíz éve került a gyárba. Alig négyszáz pár cipő került le egy műszak alatt akkor a szalagról, csak egy színben, egy fazonban gyártották. Most meg?

Az egyik szalagon bundabéléses cipőket készítenek, a másikon meg női száras cipők sorakoznak, barna, fekete és szürke színben. Bőr és műanyag talppal. Azután előfordul, hogy változik a fazon, akkor meg Horváthné férfi és női félcipőket, goyser-varrottakat és klammeroso- kat illeszt össze, ellenőrzi. Valahogy ezeken a termék-változásokon tudják legkönnyebben lemérni, hogy változik az élet, s hogy jól változik, azt a családi élet is igazolja, bizonyítja ... Horváthné erről azt mondja: — Nem élünk rosszul, férjem s én dolgozunk, tíz éve vagyunk a gyárban, otthon meg három gyerek. A gyerekek iskolába járnak, a nagyobbik tovább tanul majd, a kisebbik meg — még nem is tudni mi lesz soruk, életcéljuk. A legkisebb az zongorázni tanul. Majd veszünk zongorát is, ha telik rá, de egyelőre van fontosabb ...

— Mi az a fontosabb?

— A tél, mindig sok költséggel járt. Most a gyerekeknek új kabát meg új cipő kell. Ehhez téli alsót venni, mert a tavalyit már kinőtték, s egyik gyerek sem akarja a másikét felvenni, amit már kinőtt. Azután ruha kell nekem, meg a férjemnek, tüzelő, meg hízó, hajaj, de sok mindenre kell az a pénz . ;. !

— És jut-e mindenre?

— Hazudnék, ha azt mondanál n, hogy nem. Jut, mert muszáj, hogy jusson. Mások most a lehetőségek, meg az igények is. Mi kérem a családon belül azt tartjuk, megadni ami megjár mindegyikőnknek ... Ha a téli dolgokat beszereztük, akkor meg bútort veszünk ...

— Nincs bútoruk?

— De van, de hát azok régiek, s ha felújítjuk a házat, az csak még szebb lesz, öröm lesz akkor hazamenni.

— Most talán nincs abban öröm. ha hazamegy?

— De van, de sokszor mérgelődnöm kell, mert a gyerekek olyan rendetlenséget csinálnak, hogy egész délután dolgozhatom, mire összerámolom a szobát, meg a kony hát.

Amíg beszél, dolgozik, rakosgatja egymás mellé a cipőket. Ha „páratlant” talál, félre teszi, majd a következő kocsival érkezőkkel jön utána a párja, biztos valahol elmaradt. Az üres kocsit az alsó szalagra helyezik, meglöki félkézzel, a kocsi meg szalad csörömpölve a vágatban, ott megkezdik telerakni cipővel. Barna, meg fekete és szürke bundabéléses női cipőkkel.

(Pálkovács)

így éltünk Szekszárdon

A RÉGI JÓ VILÁGÉ

h

rr

Horthy Miklós Szekszárdon — a fővezér a nemzet torkán tartja a kezét

Mint a cím is mutatja, Szekszár- dot kívánjuk bemutatni abban a világban, amit egyesek igyekeznek »régi jó világ«-nak feltüntetni. A cikksorozat csak a leglényegesebb, legkirívóbb eseteket mutatja be, hiszen minden bűntettet — a zseniális szélhámosságoktól a kisstílű kaP- cabetyárságokig — felsorolni lehetetlen lenne. Ahogy a cseppben azonban benne van a tenger, úgy az általunk felsorolt és bemutatott ese_ ményekben is benne tükröződik az a Magyarország, amikor Horthy Miklós volt a kormányzó, Szekszárdion pedig Vendel István kormányozta a várost.

Ennyi bevezetőt megkívánt cikksorozatunk s hogy ott kezdjük, ahol az ellenforradalmi rendszer született, az első írás szóljon minden idők egyik legrosszabb emlékű államfőjének szekszárdi látogatásáról. *

»Vitéz« Vendel István Szekszárd volt polgármestere hirhedt könyvében így ír Horthy szekszárdi látogatásáról:

»Bár a város lakói még a terror 'idején hallották, hogy a sok sebből vérző nemzet szíve a mérhetetlen csapások ellenére is Szegeden dobog és hogy annak ütőerén a Novara legendás hőse, nagybányai vitéz Horthy Miklós -fővezér tartja kezét...«

Majd később öröméről tanúskodik, írván:

»Határtalan örömet keltett tehát az a hír, hogy a Fővezér elindult országépítő útjára és hogy annak során Szekszárdot is meglátogatja.«

Némi kiegészítésre szorul Vendel István e néhány mondata. Ugyanis lehet, hogy annakidején még a nemzet ütőerén tartotta kezét a jövendő fővezér, bár inkább azt hiszem a pezsgősüvegek nyakán, hiszen köztudomású, hogy az országból kilopott pénzből milyen dőzsölések foly

tak Szegeden, de az is tény, hogy ebben az időben a fővezér már nem az ország ütőerén tartotta a kezét, hanem a nemzet torkára forrasztotta mancsát és a roppant szorításban hány és hány nyakcsigolya tört ketté, hány torokba mártott bicskát ez a fővezéri kéz? Érezte és tudta ezt a fővezér is s kényszerült szólni róla szekszárdi látogatása alkalmával. Szólt, de hogyan? Soha nem volt szemérmes ember Horthy Miklós, s nem szűnt meg szemérmetlennek lenni Szekszárdon sem. Miért? Álljon itt az idézet tulajdon beszédéből, amit ugyancsak Vendel István örökített meg könyvében, hadd utálkozzék rajta még sokáig az utókor.

»Fehérterrorral kürtölik tele a világot, pedig amit a nemzeti hadsereg művel, az nem terror, az büntető expedíció, de nem ártatlan emberek kel szemben, hanem azokkal, akik elárulták a magyar nemzetet, sárba taposták, vérig kínozták a magyar népet.«

Ezt, szó szerint ezt merészelte mondani Szekszárdon az ország kor_ mányzója. S volt, aki ezt le merte írni, mert tudta ugyan, hogy egy szó sem igaz belőle, de hazudott, hiszen hazug volt a rendszer, mert egy tisztességtelen rendszer tisztességet soha nem hozhat a világra.

Ez a beszéd 1919 októberében

hangzott el a Garay téren. Októberben, alig két hónappal azután, hogy egy tizenhat tagból álló, nemzeti hadseregbéli különítmény érkezett Szekszárdra Gömbös János főhadnagy vezetésével. Első tevékenységük az volt, hogy nagy ivászatot rendeztek, aztán augusztus 10-én, keresztényi mivoltukat mutatva végighallgatták a belvárosi templomban a misét. Ezután került sor áj- tatoskodásuk méltó befejezésére. A templomtéren összegyűlt nagypolgárok, csavargók, lumpenproletárok előtt Vértessy Károly főhadnagy tartott beszédet. Felolvasta a letartóztatott kommunisták névsorát s

A válasz nem késett, megjött az »engedély«, aminek eredményeképpen az első vérengzés után egy héttel végrehajtották a másodikat is.

Ezúttal sortűz oltotta ki Prantner János, Kovacsics György, Bencze

az összeverődött vérszomjas banda kivégzésüket követelte. A »népítélet« eredményeképpen aztán Soós Sándort, Aranyos Györgyöt, dr. Tánczos Vendelt, Kovács

Sándort,, Bertók Róbertét, Mautner Gyulát, Ocskó Lászlót és Deák Mihályt felakasztották. Az akasztás után egy héttel újabb vérengzést hajtott végre a városba érkező »nem zeti hadsereg« egy kivégző osztaga. Álljon itt emlékezetül, hogy az osztagot Dindorfer alezredes vezette. Megint megjátszották a »népítéletet« de hogy ez mennyire nem népítélet volt, hanem előre eltervezett vérengzés, bizonyítja az alábbi levél:

Ferenc, Gróf Pál, Kecskés Ferenc, Wachtel Károly Gábor és Bertók Róbertné életét. A gyilkosok arra sem voltak tekintettel, hogy Bertók Róbertné gyermeket várt és a kínzások következtében abortált;

De hát nem volt fehérterror. Megmondta a kormányzó úr. Hogyan is lehetne terrornak nevezni becsületes emberek, kommunisták kiirtását? De azt, amikor a tanácskormány és a megyei és városi szervek lakást biztosítottak a barlanglakoknak, amikor nem engedték meg a lakbérek felemelését, amikor egymásután vezették be a különböző szociális intézkedéseket 1— mindezt úgy emlegették, mint kommunista terrort.

Még néhány bizonyíték arra, hogy »nem volt« fehérterror. Egy cikói kőműves egy alkalommal szidta Horthyt, ezért az állomásra hurcolták, ott mozdony után kötötték, majd a mozdony elindult és magával vonszolta a szerencsétlen embert. Bonyhádon lovaskocsi után kötöttek embereket, úgy végezték ki, Simontornyán egy embernek szeget vertek a fejébe, majd az eszméletlen embert élve elásták.

*

László Andort egy halastó mellett megcsonkították, összetörték kezeit, lábait, végül élve a halastóba dobták, ahol megfulladt.

De hát Horthy fővezér megmondta, hogy nincs fehérterror. És Vendel István ezt le is írta és el is akarta hitetni az emberekkel. Arról viszont már ő sem tehetett, hogy a tények ellentmondanak ennek a szemenszedett hazugságoknak.

így kezdődött Szekszárdon az ellenforradalom huszonötesztendős szörnyű korszaka, amit egyes, múltbeli életüket sajnáló, volt urak előszeretettel neveznek »régi jó világ«- nak. Ekkor Horthy Miklós volt a kormányzó, Szekszárdon pedig a polgármester Vendel István.

Lapunk következő számában:

Ki a város igazi gazdája? — A hang Vendelé, de Schneider János súg neki.

»Méltóságos főispán-kormánybiztos Ur!

Szekszárd

Alulírott kérem a méltóságos fő ispán-kormánybiztos urat, hogy egy népgyűlés megtartását tudomásul venni méltóztassék.

A népgyűlés célja: vázolni a kommunista uralom káros hatását, s annak borzalmait.

A népgyűlés holnap, vasárnap, azaz folyó hó 17-én délelőtt 9 órakor a Városház téren lesz megtartva.

Szónokok: Pethes László, volt főispán és Haidekker Károly főhadnagy.

Kiváló tisztelettel: Haidekker Károly«