Tolna Megyei Népújság, 1958. szeptember (3. évfolyam, 206-230. szám)

1958-09-21 / 223. szám

1958. szeptember 21. TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG 7 A MISEBOR NYOMÁN... ■ Hatvanegy éve a mesterségben NEM MINDENNAPI esemény előkészítésének bölcsőjéhez érkez­tem a minap Várongra. Nem mindennapi először azért, mert egy régi hagyomány feleleveníté­sén fáradoznak az emberek, hogy saját hasznukra fordítsák és ne az urakat szolgálja mint a múltban. Az esemény másik része már egy. re inkább mindennapos, a ma fal­vaiban valami társulási formát igyekeznek keresni, hogy a ter­melés és értékesítés problémáját minél jövedelmezőbben oldják meg saját maguk és az ország ja­vára is. A szőlőtermelés fellendítéséről van szó itt Várongon. És nincs olyan összejövetel, szülői munka- közösségi gyűlés, tanácsülés, hogy utána ne beszélgetnének arról a gazdák: valamit kellene csinálni, közösen biztosabban jobban lehet­ne újra visszaszerezni a várongi bor régi hírnevét. Mert régen csak úgy emlegették az itteni bort, hogy a várongi mi. sebor. Ennek aztán története is van. A magyar, kegyes tanítórend jó félezer holdon gazdálkodott itt, s volt szőlészetük is. Az itt ter­mett borból azonban csak kivált­ságként kapott néhány környeződ plébánia misebor céljára. A töb­bi... Na és itt következik a mun­kára, összefogásra serkentő ha­gyomány. A többit elszállították, s valahol külföldön mint balaton- melléki bor nemcsak jó hírnevet, hanem csinos summákat is hozott a papoknak. — Ha nekik megérte, nekünk is megérné — így beszél például Takács István, a társulás egyik kezdeményezője. Mert megérte, ha csak mást nem is tud az ember, mint amit Takács József bácsi hozzáfűz ehhez. — Már az én egyik darab szőlőmmel is alku­ba voltak — mondja — át akar­ták venni tőlem s cserébe máshol szántót adtak volna helyébe. — Még az a szerencse, hogy a föld ■ osztás közbejött a felszabadulás után, így nem sikerült a vásár... ÉLETBEVÁGÓ kérdés azonban most a további teendő. Erről így beszél az idős Takács bácsi. —« Csak össze kell fognunk, hisz a? értékesítés is milyen nehéz így egyénileg. S mennyire akadályoz­za ez a termelés szélesítését. Min­denhez — vasút, nagyobb lakott hely — olyan távol vagyunk, s mire a termelvényeinket eljut­tatjuk szekérrel, összetörik, keve­sebbet ér. Most csak a gyümöl­csösről beszélek. Volt nekem kör. tefám 100 darab. De a termést egyedül szekéren rázattam, nem érte meg... Most már nincs csak 10 körtefám. — Ezeket a tapasztalatokat be­szélgettük már mi néhányan —• mondja Takács István, a fiatal gazda — s így gondoltunk arra, hogy a társulással könnyebb len­Harmincéves Evelyn Caldwell asszony tízéves korában férjhezment, 13 éves korá­ban anya lett és harmincéves korá­ban nagymama. Ha unokája Tammy Rena Everhart egy nappal hama­rabb születik, úgy Caldwell asz- szony már 29 éves korában büszke nagymama lett volna. Caldwell asszony elmondotta az újságíróknak, hogy tízéves korában ne. — Az már maga is külön egy írást érdemelne ahogyan ezzel kapcsolatban az egyén és az egész község javát fejtegeti: — A szőlő- termeléssel — mondja fellendülne az egész község is. Csak elnézem a környező községeket, Kocsolát, Szakcsot, mennyien építkeznek, s itt nálunk alig-alig. Ezért ment be a dombóvári já­rási pártbizottságra a pinceszövet, kezettel, vagy más termelési tár­sulással kapcsolatosan tanácsot, útmutatást kérni Virág elvtárstól a mezőgazdasági osztály vezetőjé­től. Mert vannak többen is ér­deklődők, Dukai József, Szabó József, Balika József, a két Tan- csik testvér és még mások is ha­sonlóképpen gondolkodnak. A segítség nyomán az érdekel­tek most már a mintaalapszabály, tervezetet tanulmányozzák. Ez­után alakítják meg az előkészítő bizottságot, amely szélesebb kör­ben kezdi meg a társulás szer­vezését. A közösség újra híressé teszi a várongi volt misebort. (i—e) nagymama már 18 évesnek nézett ki, — férj­hez is ment. Leánya Shirley ugyan­csak korán, 16 éves korában kötött házasságot. Amikor megkérdezték szívesen vennék-e, ha az unoka is fiatalon kötne házasságot, anya és nagyma­ma kórusban kiáltották: — Nem! VASÂRN API HUMOR BATRAK SPORTJA ___ly|ár megint az öregek? Az ö regek így, az öregek úgy ; :. Mindig csak az öregekkel példálóznak — nem egy fiatal mond­ja, amikor az idősebbek munkájuk­ról, nehéz, küzdelmes életükről be­szélnek. Pedig édemes tanulni az öregek­től, főleg munkaszeretetet. Hány és hány olyan idős ember van, aki ma­gas kora ellenére is úgy dolgozik, mintha csak 25 éves lenne. És úgy szereti munkáját, mesterségét, mint amikor fiatal korában elkezdte. — Tizenhat éves koromban, 1897- ben fogtam kezembe a szerszámot, ekkor kezdtem a bognármesterséget. Azóta dolgozom megállás nélkül. Most meg már 77 éves vagyok — ezzel kezdi a beszélgetést Hömyéki János, a döbröközi KTSZ tagja. — Akkor tehát 61 év óta dolgozik a szakmájában? — Bizony, hatvanegy év óta. Hány ember van, aki meg sem ér ennyi időt. — Miért éppen a bognármestersé- get választotta? — Úgy örököltem ... — Hogyhogy? örökölni csak föl­det meg házat szoktak... — Én örököltem a mesterséget is. Az apámtól... Ö is boglár volt, úgy volt rendjén, hogy a fia is az legyen. Én meg a fiaimra hagytam. — Azok is bognárok? — Azok bizony. Mind a kettő. Ko- csolán a testvérem fia is ezt a mes­terséget választotta. — Most már megérdemelné, hogy nyugdíjba menjen ... — Nyugdíjba menni? Szó se lehet róla. Ameddig csak bírom, én dol­gozni akarok. Tudja, én életemben eddig még nem' voltam beteg és a munkát is bírom. Még most, hetven­hét éves koromban is felveszem a fiatalokkal a versenyt. Csak az a baj most már hogy a szemem kezd gyengülni. ___ Czinte hihetetlen, hogy va­laki ilyen kort megérjen teljesen egészségesen, hogy soha nem volt beteg. — Orvosnál azért voltam. Akkor, amikor az ujjamat elfűrészeltem — mutatja jobb kezének kisujját, amelyről egy íz hiányzik. — Ez is úgy történt, hogy fát fűrészeltem otthon tűzrevalónak. Amint a fa végét fogtam, az valahogyan elfor­dult — magam sem tudom, hogyan .— az teperte le. — És miért nem akar nyugdíjba menni? — Nagyon szeretem a mestersége­met. Akkor vagyok boldogé amikor lefelé jöhetek a műhelybe. Nem tudnék otthon tétlenül üldögélni. A fiamnál vagyok, a feleségem már meghalt, és három asszony is van a háznál. Csak hallgatni kellene az embernek — és sokat mondóan bó­lint hozzá. — Maga sokat látott, sokat tapasz­talt. Mi a véleménye a fiatalok mun­kájáról? ! ' , , . — Sokkal könnyebb a fiatalok munkája, mint az én időmben volt. Én az apámtól tanultam a mestersé­get, nem tapasztaltam a magam bő­rén az inassorsot. De akik másnál voltak, azoknak bizony nagyon ne­héz volt. Sokkal könnyebb a mai fiataloknak elsajátítani a szakmát; Gépekkel dolgozhatnak és a gép pe­dig majd mégegyszer annyira meg­hosszabbítja az ember életét. Nem nyúzza úgy magát az ember a mun­kával. Mert amikor egy nap alatt nyolcvan keréktalpat kiklopfolt, nem nagyon volt az embernek kedve a vacsorához. l^iás a rnai fiatalok élete — 1 1 magyarázgat csendesen az öreg. — öten vannak itt a szövetke­zetben tanulók, de mindegyik szor­galmas, igyekvő. Nincs rájuk pa­nasz. Odajönnek, nézik, hogyan csi­nálja az öreg... Van egy lakatos, a Farkas Jancsi, két hétre volt juta­lomüdülésen. Hej, a mi időnkben még eszébe sem juthatott az ember­nek, hogy jó lenne üdülni menni ;. : Tanítgatom őket, térítem a jó útra.:: — Mit szeretne még, mi a célja, hogy ilyen idős korában sem akar még felhagyni a munkával? — Tudja, az apám nyolcvanhárom éves korában halt meg. Azért ért meg ilyen kort, mert szerette a bort meg a munkáját. A bort én is szere­tem, de a munkámat is, én még to­vább akarok élni. Sikerül is talán, mert nem érzem magam hetvenhét évesnek. Csak egy van, ami nem tetszik... — Éspedig? — Egyik kezemen meg tudom számolni, hány fogam van ... — Nem olyan nagy baj az :.. — Dehogynem! Nem kapok asz- szonyt. Mindegyik azt mondja, nem megy hozzá ilyen fogatlan vén em­berhez!. Hát most képzelje el :.. eh­hez szóljon... Bognár István . hinta... palinta — Magának még nem kezeltem a jegyét. S^emtU &zefn&e a UaidUcd Néhány példa arra, hogy a házasság nem mindig fenékig tejfel in. De amikor a hatalmas gödör mel­lé értek, ahová a láger halottjait dobálták és lepillantott, meglátta az össze-vissza dobált, csonttá sová- nyodott hullákat, nem volt annyi ereje, hogy a hullát a gödörbe for­dítsa. Ez még az éhségnél is bor­zasztóbb volt. Kifejezhetetlen) un­dor fogta el, és úgy érezte,'ha még egyszer lepillant a gödörbe, bele­szédül oda a hullák közé. Tántorog­va indult vissza, s várta, hogy há­tulról beléje lőnek. Minden lépés­nél arra gondolt, hogy ez az utolsó, s magában már kiegyezett a halál­lal. Nem is gondolta, hogy ily köny- nyen megy. — Lőjetek már — nyö­szörögte szinte önkívületlenül... — meg akarok dögölni... elég volt... lőjetek már. Közben másodpercen­ként villant át az agyán egész éle­te Egy másodpercbe minden bele­fért: Pest a már szabad munkások­kal, a Paksnál hömpölygő Duna, visszaemlékezés egy jóllakottságra, puha ágy, meleg ölelő asszonyi ka­rok... Minden-minden ami szép volt az életében, s még az is ami szép lehetett volna... Nem tudta, hogy merre jár, hogy milyen messze van a temetőtől, at­tól a temetőtől, amelynél különbbe ássák el az állatokat otthon... Ott­hon... Hol van az?! Talán nem is igaz, hogy van. Ha van otthon, ak­kor ő nem nyög most kínjában.:. Megcsúszott a sárban, hasra vágó­dott, szája telefröccsent pocsolyá­val... Nincs ennek rossz íze, meg le­het enni is... Feltápászkodott és új­ra elesett. Mászott, feltérdelt és új­ra elesett, úgy érezte, hogy már rég hajnalodni kellene, de ennek az éj­jelnek soha nem lesz vége, bele kell fulladni a sötétbe... ... Nem kapta meg a dupla adag levest és másnap apró, piros foltok jelentek meg a testén: a tifusz jelei. Beküldték a tifuszos barakkba, ahol az egymás mellé zsúfolt szal­mazsákokon nyögtek a betegek. Ta­lált egy üres szalmazsákot, ahon­nét nemrég vitték el a hullát. Oda- vánszorgott és minden erejét össze­szedve megfordította a szalmazsá­kot és elfogta az undor, amikor az emberi ürüléktől, piszoktól bűzlő zsákra nézett. Amikor megfordítot­ta, anélkül, hogy rápillantott volna, levetette magát a fekhelyre, elké­szülve és belenyugodva abba, hogy soha többé nem kel fel róla... Hir­telen olthatatlan vágyat érzett, any- nyi erő után, amivel elván­szoroghatna a szeges drótkerítésig, amelybe magasfeszültségű áramot vezettek... Meghalni, meghalni mi­nél előbb... Gondolatait nevetéshez hasonló hörgés, nyögés zavarta meg. A szomszédjára nézett. — Mit röhögsz? — Nem kapott^ választ, amaz annyira nevetett, hogy nem tudott szólni, aztán kö­högni, öklendezni kezdett. — Mit röhögsz? — kérdezte ismét. — Azt, hogy megfordították a1 szalmazsákot, amikor elvitték róla a , hullát... Teltek a napok, s a sötét éjsza­kába belevilágított a reménynek! egy nagyon kis fénye. Messziről1 halványan, fel-felvillant a francia1 csapatok ágyúinak torkolattüze. A hang még nem ért el idáig, csak a fény villant meg egy-egy pillanat-, ra... Egyik nap aztán nem hallották, a német katonák lépteit. Nem volti jártányi erejük, hogy felkeljenek,! csak vártak, és egyszer, éveknek tűj nő hosszú órák múlva megjelent az( első francia katona a barakk aj ta-1 jában, de ijedten fordult vissza és elszaladt. 1945. április 7-e volt. Az-, tán rövidesen ápolók, orvosok jöt-, tek és elszállították őket egy kiürí-i tett községbe, ahol kórházat rendez-1 tek be. Amikor kijött a kórházból,! úgy jóllakott, hogy belebetegedett...1 ... Előtte az asztalon egy papír-1 darab van, belépő az első németor-1 szági kommunista gyűlésre 1945. szeptember 15-én... S mióta haza-, jött itthon is ott volt valamennyin,, ha csak tehette. i (Vége.) _ ( Atácíl Géza ( A házaséletnek megvannak a ma­ga örömei és bánatai egyes szakér­tők szerint azonban főleg bánatai és erre vonatkozóan néhány példát hoznak fel. Texasban 90 napi börfönbünte- tésra ítélték D. F. Gilliam ottani lakost, aki be akarta gyömöszölni feleségét és kislányát egy villany ruhaszárító készülékbe. Tampában (Florida) egy csinos 32 éves fiatalasszony bevallotta a tör­vényszék előtt, hogy dühében egy bottal halálos ütést mért férjére, miután felvette legszebb hálóingjét és »férje mégsem törődött vele.« August Moritz abbotsfordi (Auszt rália) lakos felgyújtotta házát, mert azt remélte, hogy valami olyasmit cselekszik, amiről az újságok is ír­nak, felesége visszatér hozzá. Egy Mary Wilson nevű norfolki 'fiatal lányt az utcán megtámadott egy Idegen férfi, késsel belevágott ,a bal karjába, meghárapta balkézé­inek egyik ujját, majd jobban meg- Inézte és bocsánatkérően így szólt: »Bocsánat asszonyom, összeté­vesztettem a feleségemmel.« Maryvonne Dániel versaillesi '(Franciaország) asszony 27 évi há­zasság után sokat kezdett panasz­kodni férjének arról, hogy »más korombeli nők szabadabbak, mint én: özvegyek, vagy elváltak«. Az asszonyt nyolc évi börtönre ítélték, mert úgy akarta elérni az özvegyi állapotot, hogy felgyújtotta a lakást* amikor férje aludt. John Brown, szabadságon lévő amerikai katona vendégül látta Los Angeles-i otthonában egyik katona­barátját. Beszélgetésüket erősen za­varta a szoba túlsó feléről hangzó, hosszas kopogtatás. A kopogtató sze rencsétlenségére a vendég megértet, te a kopogtatások értelmét: a szom­széd morse-jelekkel adott randevút Brown feleségének.­André Achaintre párisi lakos a közelmúltban állapotos feleségét egy folyóba ölte, mert házasságkö­tésük idején nem vallotta be igazi korát. Achaintre azzal védekezett a bíróság előtt, hogy »az asszony tíz évvel idősebb volí, mint ő«. La Verta Lucille Stockton kali­forniai asszony 8 évi házasság után megtudta, hogy házasságkötésük nem érvényes. Mikor erről értesült, 25 000 dollár megfizetéséért perelte »férjét«, miután, mint mondotta, titkárnői, könyvelői és háztartási alkalmazotti teendőket töltött be mellette.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom