Tolna Megyei Népújság, 1958. szeptember (3. évfolyam, 206-230. szám)
1958-09-21 / 223. szám
8 TOLNA MEGYEI NEPÜJSAG 1958. szeptember 21. Háromezer üveg konzerv egy műszak alatt A GŐZÖLGŐ KÁDAK, fortyogó üstök között nők dolgoznak. A Paksi Konzervgyár befőtt konyhájában most új, eddig még nem készített dzsemet gyártanak. A kékeslilán gőzölgő szederfőzet aa üstökben válik lekvárrá, hogy néhány méterrel odébb már formás kis üvegekbe zárják és majd küldjék a raktárba. Falusi Júlia csoportvezető kísér a műhelybe, ö mondja el azt, igen találóan, hogy az idén milyen nehéz volt a konzervgyáriak helyzete: „Kukoricából volt a legjobb termés, abból meg nem lehet konzervet készíteni.” Tény, hogy kevés volt a gyümölcs, a terv részlet feladatait sem tudták megvalósítani időben. S amíg tájékoztat a műhely munkájáról, elküldi az egyik dolgozót a borpincébe. Szól is azonnal, egy másik munkásnőnek, hogy üljön a gép mellé, de erre nem kerül sor ... — Üljön ide az elvtárs, szedje az üvegeket — szólít meg a gép mellett dolgozó Fűzi Katalin. Leülök a székre, s várom, hogy kioktatnak. — Amikor lezártam az üveget, vegye el és tegye a szalagra, csak ezt kell csinálni. Uj munkahelyemen, az első néhány üveget még ügyetlenül vettem el, később már nem is néztem a szalagra, úgy raktam az üvegeket. S néhány perc múlva már begyakorlott munkáshoz hasonlóan végeztem a munkát. Igaz, nem olyan gyorsan, mert néha, amikor gyorsan zárta Fűzi Katalin az üvegeket, akkor néhányszor meg is kellett állnia. Különösen, amikor még beszélgetni is kezdtünk. A KONZERVGYÁRI munkások Szeretnek beszélni. Rövid félóra aiatt sainte mindent megtud az ember róluk. Azt, hogy a műhelyben csak két lány dolgozik, a többi mind asz- szony, és hogy elég jól keresnek. Fűzi Katalin már négy éve jár a gyárba, minden nyári szezont út tölt el. I — Jobb lenne, ha állandó munkára tudnán.-k alkalmazni bennünket, de ez sajnos lehetetlen. Tudja, télen itt alig van munka, nyáron meg ötszáznál is több munkásnőt alkalmaznak. Ahogy beszél, úgy dolgozik: gyorsan. Legfontosabb természetesen a figyelem és a gyakorlat. Mert előfordul olyan műszak, amikor az üvegzáró leány álmos, akkor töri, zúzza a géppel az üveget. Az meg nagy kár, kár hogy az üveg eltörik, meg az is, hogy a finom lekvárt cefrébe teszik, pálinkát főzni belőle. — Mindig együtt dolgozunk mi a befőtt konyhán. Váczi Józsefné, aki helyett most maga rakja az üveget, Farkasdi Zsigmondné, Müller Erika Ledneczky Éva, egyszfer jobban, máskor rosszabbul... — Talán panasz van a munkájukra? — Nem!, hogy gondol ilyet, ha figyelünk munka közben, nem lehet hiba. Nem úgy, mint az éjjelesek, azok egy kád üveget rosszul sterilizáltak. — BIZTOS ALMOS volt a sterilizáló. Szeretni kell a szakmát, akkor nem lehet rosszul dolgozni. Látja, ezt az üveget is el lehetett volna törni, ha nem vigyázok.. Vastag a gumi és ha a gépet jobban ráengedem, mindjárt szétnyomja. Ma még nem volt törésünk. Közben megérkezik „váltótársam”, felállók a székről és nézem, hogyan zárják le az üveget. A kis műhelyben kevergetik az üstökben fortyogó szedermasszát, az üres üveg futószalagon jön a mosóból, amott meg töltögetik, tetőt tesznek rá, géppel rányomatják, és Fűzi Katalin meg rakja a zárógép alá az üvegeket egymás után, háromezret egy műszak alatt... A BEKEPA Zárán előtt tí% perccel. .. Az öreg néni botjával hol a boltos, hol a polcokon lévő áruk jelé bököd, hadonász a többi vá- vásárló között, úgy magyarázza, mit is akar vásárolni. A néni nem tud magyarul, a boltos nem ismeri a német nyelvet, de végül mégis csak megértik egymást. — Igen, igen... értem... két kiló cukor... szóval külön mérjem, két jelé? — Ja, ja... — bólogat a néni és tovább hadonász a bottal. A boltos meg rakja eléje a pultra a kívánt árut. — Tessék kérem... Egy Frank és egy pótkávé... — Egy csomag paprika, tessék... — Egy hintőpor... — Szappan? Értem, szóval mosdószappan... — Csomagolópapír? Fehéret, vagy kéket akar? Mindegyikből? — Jó kérem, akkor számolunk. Húsz nyolcvan, huszonöt harminc, összesen negyvenkét forint harminc fillért fizet mamám. A néni a szoknya ráncai közt, a zsebeiben kotorász és — száz forintossal fizet. A boltos leszámol. ja a visszajáró pénzt, de közben már a következő vásárlótól kérdezi: mit parancsol? — Gazsi bácsi, ki lehetne cserélni ezen a dugót? — mutatja a villanyvasaló zsinórját. — Nem megy bele a konnektorba. — Milyen konnektoruk van? „ox Az a régi, porcelán? \ — Igen. — Akkor azt kell kicserélni, mert ezek mind egyformák. — Egy kiló kenyeret kérek és egy csomag vajat — vásárol egy másik néni. — Ez a négy üveg mennyibe kerül — érdeklődik egy fiatalasz- szony, miközben a befőttes üve gek között válogat. — Tizenhárom hatvanba — vá-\ laszol a boltos, miközben kiméri az egy kiló kenyeret, és odaköszön az ajtón éppen belépő újabb vásárlónak. Mintha csak a tízkarú hindu istennő öltött volna fehér köpenyt és állt volna a pult mögé. Nem kell sokáig várakozni egy vásárlónak sem, hamarosan sorra kerül. Amúgyis mindenki sietni akar, hiszen néhány perc múlva zárják a boltot. — Rakjátok csak ide középre, majd elrakódunk zárás után. — Igen kérem, öt csomag paprika még, tehát az összesen huszonhat tíz... — már a következő vásárlónál tart. Az autóról 25 literes üvegballonokat raknak le éppen. Az idős sváb néni, akit az előbb szolgáltak ki, botjával a ballonok felé mutogat, úgy érdeklődik. — Vifil fórint? — Huszonhat, mamám, huszonhat. Persze, a néninek, nincsenek vásárló szándékai, csak nézelődik egy kicsit, de az egyik embernek annál inkább. Mondja is a boltosnak. — Gazsikám, jut nekem ezekből az üvegekből? — Ha idejében jön érte, akkor igen. Most kilenc darabot kaptunk, de hamar szétkapkodják. Aztán eltávozik az utolsó vásárló is. Vili, a segéd lehúzza a redőnyt, de a boltos munkaideje még nem járt le, át kell venni az érkezett árut, utána letisztogatni és elrakni. Délután négy órára, a nyitásra ismét rendnek kell lenni az üzletben. Az áruátvétel után néhány szóval érdeklődünk, milyen forgalmat bonyolít le az üzlet. — Naponta átlagosan megvan a 7 000 forintos forgalmunk, — mondja a boltos, Barabás Gáspár. — Ez a legforgalmasabb üzlet itt Tevelen, mert rajtunk kívül még két másik vegyesbolt és egy ruha- szaküzlet is van. Az élelmiszertől kezdve a villamossági cikkekig, a motorkerékpárig mindennel el vagyunk látva. Az idén eddig hat ‘ motorkerékpárt adtunk el és négy mosógépet. Több mosógép kellene, itt faluhelyen is sokat elvinnének belőle. A parasztasszonyok is tudják, hogy azzal könnyebb a mosás. — Mire használják fel itt ezeket a nagy ballonokat? — Hordó helyett. Jó lesz a bortermés az idén és nincs elég hordó. Az ötven literesből eladtunk vagy negyvenet, a 25 literesből harmincötöt. És olcsó, egy forint néhány fillér literje. — Általában, milyen most az áruellátás? — Sokkal több árut kapunk és nagyobb választékban, mint eddig, bármikor. A beszélgetést befejezzük, elköszönünk. A boltos végignéz a most érkezett áruk össze-vissza- ságán, majd odaszól a segédnek: — Na Vili, ma sem lesz pihenő ebéd után. Fogjunk hozzá a rakodáshoz, hogy készen legyünk vele a délutáni nyitásig. B. I. . . . ezt az egyszerű és sokat kifejező jelzőt adtam Kincses Zoltánnak, Madocsa község tiszteletesé- nek. Nemcsak azért, mert az istentiszteleteken olyan egyszerű szavakkal és szívhezszólóan beszél híveinek a békéről, hanem azért is, mert i en-csak mondja, a szép szavakat, hanem dolgozik L, mint a közséU Hazafias Népfront bizottságának elnöke. — Együtt dolgozunk, tervezünk a község vezetőivel, hisz egy akaraton vagyunk. Az akaratnak pedig csak ákkor van foganatja, ha az eleven valósággá válik — mondotta minden pátosz nélkül a reá jellemző egyszerűségei. A HAZAFIAS Népfront két héttel ezelőtt egy nagy békegyűlést tartott Madocsán — beszél a Népfront helyi munkájáról. De foglalkozunk gazdasási, kultúrális és egyéb kérdésekkel is. Kincses Zoltán lelkészt nem hagyják ki semmiből, vezetőségi tagnak választották meg két héttel ezelőtt megalakult madocsai Petőfi Sportkörbe. Tehát a sportmunkát is segíti személyén keresztül a Hazafias Népfront. — Gazdasági téren egy öntözéses társulás létrehozásán fáradozunk. Ebben érdekelve lenn'-- a termelő- szövetkezet és a község egyénileg dolgozó parasztsága, ezen belül a legeltetési bizottság is. Az állattenyésztés fellendítése céljából ennek a társulásnak igen nagy jelentősége lenne — figyelembe véve a távlati terveket — ugyanis mintegy 4 000 holdnyi terület öntözéséről lenne szó. Vannak tervek a kultúrmunka fel lendítésére is. Az ősszel ezüstkalászos tanfolyamot indítanak állattenyésztési, gyümölcs és szőlészeti szakemberek bevonásával. — Igen örvendetes az, hogy a tantestület is felajánlotta, hogy segíti munkánkat. Iskolán kívüli népművelés formájában az ilyen összejöveteleket majd felhasználjuk arra is, hogy a nevezetes dátumokat figyelembe véve, irodalmi, történelmi, földrajzi és egyéb előadásokat tartsunk az általános műveltség emelésére. — Ilyen és ehhez hasonló feladatokat vállaltunk magunkra, így segítjük a község vezetőinek munkáját, de ugyanakkor kérésünk is van. Szeretnek, ha az iskola egy orosz nyelvszakos tanerőt kapna, ugyanis néhány szülő részéről felmerült íz az óhaj, hogy gyermekük orosz nyelvet tanuljon. Ezt a kívánságot magam is, mint családapa, helyeslem és támogatom. Ennek megvalósításához kérjük a megyei tanács művelődési osztályának segítségét, — mondotta. MADOCSAN a Hazafias Népfront munkája fellendülőben van. A falusiak segítik és támogatják Kincses Zoltán lelkészt, a népfront elnökét abban, hogy a tervek valóra váljanak. Azon a nevezetes béke-nagygyűlésen közösen döntöttek arról is, hogy az eddig működő gazdakör népfront körré alakuljon át, mert a gazdakört eddig egy szűkebb gazda- réteg látogatta, viszont ezzel szemben a népfront kör átfogja Madocsa község egész lakosságát. Ilyen tervek megvalósításán fáradozik Kincses Zoltán, Madocsa község református lelkésze, a békepap. Pozsonyi Ignácné Néhány év múlva nem lesz sáros járda Tolnán Mint mindenütt a megyében, Tolnán is szépítik községüket. Az egyéb munkák mellett rendbehozzák az elhanyagolt, sáros járdákat. Eddig öt utcában mintegy két kilométer Losz- szan építettek új járdát, amihez 80 ezer forint beruházási összeget használtak fel, a lakosság által végzett társadalmi munka értéke viszont ennek kétszerese, 160 ezer forint volt. Ebben az évben még legalább ugyanennyi járda rendbehozásaval készülnek el. A tanács elkészítette a járdaépítés távlati tervét, amely összesen 34 kilométer hosszú új gyalogjárda építését irányozza elő. Néger fiatalok bátor kezdeményezése Húsz éven aluli néger fiúk és lányok ülősztrájkot rendeztek okla- homai vendéglőkben. Ezzel kényszerítették az étkezdék tulajdonosait, hogy szolgálják ki őket. Oklahomában eddig az volt az eljárás, hogy a négereket csak „utcán át” szolgálták ki, tehát nem engedték őket helyet foglalni az asztalok mellett: A fiatalok most azt a taktikát követték, hogy csoportosan bevonultak egÿ-egy étkezdébe, elfoglalták az összes ülőhelyeket és mindaddig nem mutattak hajlandóságot a távozásra, ameddig nem szolgálták fel nekik a kívánt ételt vagy italt. A tiltakozó néger fiatalok kijelentették, hogy az összes déli államokban mindenütt el akarják terjeszteni a harcnak ezt a formáját a faji megkülönböztetések ellen. ^ féltetejű baromfiól végében ült, körülötte tarka pulykák tipegtek, amikor ráköszöntem, megrezzent kissé, s ernyőt formálva a kezével a tűző nap ellen fürkészve nézett fel rám, az alacsony kis ülőkéről. —Ja, hát Te vagy lelkem! No lám, hogy megnőttél, alig-alig isme. rek rád... Isten hozott! — mondta, s aztán még hozzáfűzte. — Ismertem én a nagyapádat is, dolgos ember volt szegény, az isten nyugosztalja. — Maga is szövetkezeti tag lett Juli néném? — kérdeztem kissé csodálkozva. Juli néni boldogsága... — Tancsi bácsi, mit parancsol? — Fél liter petrólt, csapágyat kell kimosni... — Máris adom, kérem... A bejárat előtt közben teherautó áll meg, és a belépőt ezzel' fogadja a boltos: — Mit hoztatok Józsikám? — Üvegárut. Hova rakjuk le? — Igenis, két kenyeret és egy forintért cukorkát — ismétli egy szökecopfos kislány kérését a boltos, leméri a kenyeret és a cit-j korkát, közben válaszol a kérdés-j re is. — Az bizony, lelkem — bólogatott — nagy keservesen én is az let. tem... — Hogy-hogy keservesen? •— ütköztem meg a furcsán kiejtett szavakon. —Hát úgy, tudod, hogy nem akartak felvenni — mondta nyomaték- kai. — Miért nem? — Mert az elnök azt mondta, hogy öreg vagyok, nem tudok dolgozni. — Na, de azért sikerült mégis?! — Sikerült — jegyezte meg felcsillanó szemmel — sikerült, mert elmentem a szomszédhoz, a Balogh Péterhez, aki a »komministák« titkára a faluban. Megkérdeztem tőle, hogy hát az ilyen magamfajta öreg asszonnyal, akinek se fia, se borja, azzal mi lesz... Az már nem kell senkinek? — Aztán mit mondott a titkár? — Azt mondta a lelkem — s itt már mosolygott is, ahogy rám nézett — azt mondta, hogy jöjjön csak Juli néném el a közgyűlésre, aztán majd én maga mellé állok. Tudom én, hogy maga már nem bír azzal a tíz hold földjével, nem magának való már a kapálás... így mondta... Szó szerint így, mert igen nagyon jó ember az a Balogh Péter. — Aztán a közgyűlés hogy zajlott le? — kérdeztem egyre fokozódó kíváncsisággal. — A közgyűlés — ismételte sokatmondóan a szót, aztán megeredt a nyelve. — Viharos egy közgyűlés volt az kedvesem. Az emberek kezdetben némán hallgattak, amikor szóbajött az ügyem, de aztán kitört belőlük a mondanivalójuk. Nem állt fel senki, de a hátsó sorokból röpködtek a rettenetes szavak. — »Nem menhely a termelő- szövetkezet mamám«. — »Itt dolgozni is kell ám«. — »Nem magának való ez, maradjon csak otthon békével.« — Ilyen megjegyzések röpködtek jobbról is, balról is, én meg csak ültem szótlanul és úgy reszkedtem, mint a kútya veréskor. Már kezdtem megbánni, hogy megjelentem és éppen azon gondolkoztam, hogy otthagyom őket, mint a szent Pál az oláhokat, amikor felállt a szomszéd, a Balogh Péter, a »komminista« titkár és nagy-nagy melegséggel a hangjában azt kérdezte: — Mit szók maga otthon dolgozni Juli néném? — Én meg azt feleltem rá, hogy mióta a földeket azoknak a hanyag, pítye-po- tya feleseknek a kezére adtam, azóta csak a baromfiakkal bajlódom. Balogh Péter akkor a tagság felé fordult és azt mondta. — Nap mint nap látom a szomszédomnak, a Juli nénémnek a baromfiállományát. Olyan kacsákat, tyúkokat, ludakat, meg pulykákat nevel, hogy kiállításra lehetne vinni valamennyit és ezért bátran merem állítani, hogyha felvesszük tagnak, nálánál jobban senki sem tudja ellátni a pulyka törzsállományt, amelyet a jövő hónap elején küldenek a számunkra. A szavainak lett hatása, mert másféle hangok szólaltak meg körülöttem. — »Szívesen látjuk a Juli nénit, csak jöjjön.« — »Előbb is jöhetett volna« — jegyezték meg az emberek, s amikor szavaztak az ügyemben és a sok-sok kart a levegőbe emelkedni láttam. örömömben még sírtam is... Bizony kedvesem, sírtam... És nagyon-na- gyon jó érzés vett rajtam erőt. — Mit érzett Juli néném? — Mit fiam?!... Te ezt nehezen tudod megérteni... Én nagyon, de nagyon magamra maradtam mióta szegény, jó férjemet eltemették. Nem volt nekem a jó istenen kívül senkim sem... De ott a taggyűlésen éreztem, hogy sokan mellém álltak, éreztem, hogy már nem vagyok egyedül, s ez nagyon, de nagyon jó érzés volt nekem. Az egyik pulyka kiáltozni kezdett mellettünk, s Juli néni felugrott, mintha tűvel szúrták volna meg. — Ejnye, ejnye — korholta magát — az etetésről meg majdnem megfeledkeztem. Mielőtt még a féltetejű baromfiéiba lépett volna, kissé fiatalosan csengő, vidám hangon a lelkemre kötötte. — Aztán meglátogassál ám megint, ha erre jársz, mert azt még el sem meséltem neked, hogy menynyire szeretnek, babusgatnak itt a termelőszövetkezetben engem, mióta a megye főagronómusa azt mondta, hogy ilyen szép pulykákat még egy termelőszövetkezetben sem látott, mint a mienkben... (HAYPÄL)
