Tolna Megyei Népújság, 1958. szeptember (3. évfolyam, 206-230. szám)
1958-09-03 / 207. szám
1958 szeptember 3. TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG 5 „Művelt, dolgos, a világ dolgozóit megbecsülő embereket neveljen ez az iskola“ Tanévnyitó, Megkezdték a kender beszállítását Tolnanémediben Mindig felejthetetlen élményt jelent egy-egy új iskolai év megnyitása. Valahogy a felnőtt ember e rövid időre újra a gyermekkar emlékezetes lázában él, együtt izgul, örül a csillogószemű, oly várakozásteljes megilletődéssel összesereglő gyermekhaddal. Ilyen gondolatokkal érkeztem meg Szekszárd új szülöttéhez, a Jabits Mihályról elnevezett III. számú korszerű általános iskolához, a tanév- nyitásra. A sáülők, a gyerekek, a párt állami szervek, tömegszervezetek, megyei, járási, városi vezetői, az oktatásügy lelkes dolgozói és a nagyszámú érdeklődők mindmind büszke örömmel szemlélték az impozáns alkotást, míg az azután következő, felszólalók beszédeikben méltatták e nagyjelentőségű eseményt, illetve átadták, átvették Szekszárd kulurális életének új várát. Mert vár, palota ez nemcsak eszmeileg, de kinézésében is messzire mutat a szó legszorosabb értelmében. Egyenesen a cél felé. Hajdú Tibor elvtárs, a Művelődésügyi Minisztérium képviselőjének szavait idézve; „Müveit, dolgos, a világ dolgozóit megbecsülő embereket neveljen ez az iskola.” Ezután László István, a Tolna megyei Tanácsi Építőipari Vállalat igazgatója adta át meleg szavakkal a kész épületet rendeltetésének, miután az építés történetéből ismertetett epizódokat. Már maga a közel 7 millió foiskolaavató ünnepség rintos beruházási összeg egyedül is mutatja a népi hatalom erejét, gondoskodását. Ezután az építésben legjobban kitűntek között kitüntetéseket, „Kiváló dolgozó1’ okleveleket osztott szét a jelenlévők ünneplése, tapsa kíséretében. A városi tanács nevében Németh József elvtárs, a végrehajtó bízót'ság elnökhelyettese vette át az iskolát, majd Szabópál Antal elvtárs, az MSZMP városi bizottságának titkára mondott üdvözlő beszédet. Utalt arra, hogy ami nagyban a párt és a kormány helyes politikája nyomán végbemegy az országban, az történik városunkban is. „Épül, szépül városunk —‘ mondotta többek közt. — Alig egy hete avattuk a 300 000 forintos költséggel épült szabadtéri színpadot, s most újabb, hatalmasabb alkotásnak lehetünk szem tanúi. Eszünkbe jut a régi világ iskolája, amint itt körülnézünk. Szimbólum tehát c létesítmény a szocialista rend és a letűnt kapitalista úri világ iskola-politikája közötti óriási különbség világos érzékeiésére. Gyugyi János elvtárs, a megyei tanács elnökhelyettese az építőipari vállalat dolgozóit köszöntötte és átadta a megyei tanács végrehajtó bizottságának nevében számukra a jutalmakat és okleveleket jó munkájukért. Sok volna felsorolni az 1000 forintos pénzjutalmat kapott Hochsteiger Mihály művezető, az oklevéllel kitüntetett Ganczer Sxeksxárdon György kőműves, Orbán János ács szakmunkás nevein kívül a többiek sok, sok nevét. Szintén ezer forintos pénzösszeggel jutalmazták Majnai József jó munkáját is, aki ezen a napon kezdte meg 46 évi közszolgálata uián a megérdemelt pihenést, nyugalomba vonult. És a gyerekek fogadalmaikkai, kedves kultúrműsorukkal, virágosok raikkal a nagy feladatra való felkészülés ígléretét mutatták. Milyen kedves volt például az új elsősök, a volt óvodások versei, vagy az úttörők, amint egymás után a mikrofonhoz lépve mondták el az áttörő élet törvényének tizenkét pontját. Fogadalom volt ez. A nevelőtestület nevében Módos István eivtárs, az igazgató mondott beszédet. Hitvallás, fogadalom volt ez is, amelynek lényege: „mindent megtesznek a szocialista embertípus kialakításához a gondjaikra bízott gyermekek körében, s maguk is ideológiai képzésük tovább fokozását tűzik ki célul. A Szózat elhangzása után a jelenlévők felvonultak az iskolába, megtekintették és az osztályokban a gyermekek részére az első órát az építőmunkások tartották meg. Elbeszélték, hogyan építették azi sko- lát, mennyi fáradsággal, s a gyerekek ígérték, nagyon vigyáznak rá, második otthonukra. (Sz. F.) Bonyhádtól Sárbogárdig, Dombóvártól, Felsőnyéktől Nagydorogig terjed a Tolnanémedi Kendergyár termelői körzete, ahonnét már két hét óta szállítják a beérett, levágott kendert a gyárba. A forgalom napról napra nagyobb a gyárban, lovaskocsikkal, vontatókkal, a távolabbi helyekről vasúton érkezik a nyersanyag, hogy egy újabb esztendőre biztosítva legyen a gyár munkája. — Alaposan felkészültünk a kender beszállítására, átvételére — mondja Czeller János elvtars, a gyár vezetője — ami nem volt kis feladat, hiszen közel háromezer termelővel állunk kapcsolatban. Kijavítottuk a kisvasúti pályákat, kocsikat, biztosítottuk a tárolóhelyet és ami a legfontosabb, a megfelelő létszámot, hogy ne legyen fennakadás a beszállításban. — Mennyi kendert várnak az idén? — Több mint ötvenezer mázsát kell átvennünk az év végéig. Az eddig eltelt két hét alatt mintegy G000 mázsa érkezett be, de képesek vagyunk napi 30 vagpnnal is átvenni. A „csúcsforgalom’’ persze, ozmán /ön, de megbirkózunk vele. — Milyen az idei kendertermés? — Az időjárás kedvezett az idén á kendernek, valamivel több lesz a kenderünk, mint tavaly. De ami a legfontosabb számunkra, a minőségnél igen nagy a javulás. Ez elsősorban annak köszönhető, hogy a termelők megtanulták a kc-der szakszerű kezelését, ma sokkal jobb minőségű kendert kapunk, mmt egy-két esztendővel ezelőtt. Nem ritka az olyan termelő( aki teljes egészében elsőosztályú kendert szállít be a telepre. Megéri a fáradságot a gondos munka, hiszen az elsőoszki! > ■, anyagért magasabb árat is kap a termelő. Befejezésül elmondta még Czeller elvtárs, hogy míg tavaly november közepére lettek kész a be--'.á tírással, az idén úgy tervezik, hogy október végére befejezik az ávvételt. Mert nem csak az a fontos, hogy a termelő gondosan kezelje a kendert, hanem az is, hogy az mielőbb a gyárba, kazlakba kerüljön. Az őszi esős időjárásnál minden nap késedelem romlást okoz a minőségnél. A kendergyáriak pedig azt akarják, hogy egész éven keresztül iá minőségű nyersanyaggal dolgozhassanak. Miért hagyott alább az eddigi lendület? — Tapasztalatok két gépállomás munkájáról — Ebéd! A kovácsműhely előtt, mindenféle tartó és fogó alkalmatosságok között találkoztam vele, Hatala Gyulával, a dunaföldvári Alkotmány Termelőszövetkezet idős tagjával. Éppen az egyik tartó bakon üldögélt, bontogatta elemózsiás csomagját, készülődött az ebédhez. S míg falatozott, beszélgettünk az életéről, a tsz-ről... Tagja ennek a szövetkezetnek még 1952 óta. Az eltelt időről, annak minden gondjáról, bajáról, a kezdés nehézségeiről csak annyit mond, elgondolkodó arccal: „Az első időben bizony nehezein ment”, majd megvidámodva teszi hozzá: „de azóta egyre jobb ...” — Itt van ez a műhely is — mutat a bicskájával magamögé, ahol a nyitott ajtón keresztül látni a fujta- tót, a fúrógépet s más kovácsszerszámokat, kerekeket, amelyekre rá- fot kell húzni, kész lőcsöket —, látja, ezí is a fejlődésünket mutatja. Én bizony nem láttam semmit, s bizonyára ez az érzés kiült az arcomra is, mert abbahagyta az evést és bevezetett a műhelybe. Közelről már én is észrevettem, hogy miben különbözik ez a kovácsmesterek rezidenciája a gyerekkoromból ismertektől. De nem hagyott szóhoz jutni, sorolta: „Amikor kezdtük, ezt a fújtatót is kézzel-lábbal tiporni kellett, most meg villany hajtja”. — Százszor is összehasonlítgattam én az azelőtti életemet a mostanival. Nem mennék vissza az egyénibe még ha akármit is ígérnének — mondja. Ehhez azonban tudni kell azt is, hogy nem régen dolgozik itt a kovácsmesterségben. Mint inas, valamikor ezt a szakmát tanulta, dehát a nincstelenség a földhöz vezette vissza. S a felszabadulás után részére juttatott 9 hold és a 3 hold sajátja, még inkább a földhöz kötötte. Nem mondja, hogy nem lett jobb az élete, de mi ahhoz képest a mai... — Még most is van 20—25 mázsa kukoricám a tavalyiból, meg úgy 5 mázsára való árpám. Tavaly négyen dolgoztunk a családból, jutott cukorból is 2 mázsa, bőven elég lesz a még meglévő, míg másikat osztanak. Kicsit elgondolkodik, majd mint aki nagyon fontosnak tartja a következőket, szinte ünnepélyesen ejti a szavakat: „Tizenkét holddal léptem ide be, de megmondom, azelőtt volt olyan esztendő, hogy nemcsak a takarmány, de még a búza dobén sem járta ki újig. Tavaly meg? ... Egy fél vagonnal vittünk haza. Az idén már csak ketten dolgozunk, de több, mint 20 mázsa gabonát kaptunk csak előlegképpen. S mindennek jó része egy idős ember eredménye a közösben. Az is igaz, hogy szorgalmas, s az ilyen emberek „jutalma” nem marad el, különösen itt a közösben, ahol még nyugdíj is jár annak idején. Búcsúzóul erre is sor kerül a beszélgetés folyamán, habár az még egy kissé távol van. De úgy van vele, hogy a jövőről, az öregségről már akkor kell gondoskodni, amíg az ember még jól bírja magát. — Azért még szeretnék dolgozni, itt, ha nyugdíjba megyek is — mondja. Erőt, jó egészséget kívánunk hozzá, hogy megérje Hatala bácsi. (i —e) Kis történet ez, amit el akarok mondani. Egy kicsit valamennyiünk dolga, hisz bennünk, köztünk él az a szokás, amely történetem hősét gyilkosságba vitte. Az anya szigorúan ragaszkodik ahhoz, hogy fia az általa kiszemelt leányt vegye feleségül. így történt ez 1953-ban is, egy egyszerű zsupos tetejű kis házikóban. Mint mindenhova, oda is eljött a karácsony: békével, szeretettel. A kis szoba asztalán aprócska fenyőfa állt — a szokás kedvéért, hisz a fiú már 23 éves volt. Nagy izgalommal készült erre a napra, hogy előadja végre anyjának eddig rejtegetett titkát. Arca kipirult — mint egy kis gimnazistának, ha rosszul felel — és szelíden lenyomta anyját egy székbe, hogy beszélgessen vele. — Anyám, — kezdte el — már régóta ismered te is itt a szomszédék Juciját, mi a véleményed róla? Meg sem várva anyja válaszát, folytatta: Azt is tudtad, hogy udvarolgatok neki, kísérgettem és megszerettem azt a leányt. Itt egy kissé megállt, hogy megfigyelje anyja arcát, de arról semmi jót nem olvasott le. — El akarom venni, anyám! Ez a mondat felborzolta anyja higgadtságát. Egy évi keserűséget fojtogatott vissza, hogy egyetlen fia ellene cselekszik. Ez a mondat kígyómarásként érte — felcsattant. Nem kis örömmel lehetett hallani megyeszerte, hogy a gépállomások valóban jó munkát végeznek. Lelki- ismeretesebbek a traktorosok és nem utolsó sorban a gépállomások vezetői is szívügyüknek tekintik a termelőszövetkezetekben végzett munkát, amely a jó munkaszervezésben és a kiválóan kijavított gépekben nyilvánult meg. Ilyen és ehhez hasonló vélemények voltak az év kezdetén, amely úgy látszik, csak az aratásig tartott. Két termelőszövetkezetben jártunk, ahol a gépállomások munkájára panaszkodtak és a tényeket hallva, joggal. Még nem végeztek vetószán- tást Az ozorai Petőfi Tsz tagsága joggal bosszankodik azon, hogy az ireg- szetmcsei gépállomás mostanában nem segíti őket úgyi ahogy kellene. — El akarod venni? Nem engedem! Nem azért neveltelek, hogy most anyád ellen tegyél! Azt akarod el venni, azt a cédát! A Marival persze nem törődsz, pedig annak van földje, stafirungja, hogy az nem olyan szép, neked ezért nem tetszik? Pfuj, egy olyan... nem is mondom micsodát. Nem engedem!!! S ekkor mintha eszelős roham jött volna rá, kidülledt szemmel fia arcába nézett és sziszegte: — Vagy elveszed a Marit, vagy megöllek! A fiú mosolygott volna anyja előbbi kitörésén, melyet szinte egy- szuszra mondott el, de ez a szó: megöllek, a szívébe markolt. Hát neki miért kell egy életet azzal tölteni, akit nem szeret. Csak azért, mert annak földje és stafirungja van? Hát azért sem. Szikrázó tekintetét anyjára vetette és összeszorított ajakkal ennyit mondott: — A feleségem Juci lesz!!! A szobában dermedt csend volt, csak a fiú lépésének zaja hangzott, amint az ajtóhoz tartott. Az idegességtől rogyadozó térddel, még a szoba faláig sem ért el, amikor a félhomályban késpenge villant meg anyja kezében, s egy pillanat múlva hátába fúródott. A kés hegye érintette Jóska idegesen kalapáló szívét és valahányat dobbant, a gyikos kés hegye mind mélyebbre fúródott Égtelen fájdalmában rohant a havas úton, hogy hova, azt maga sem Bár az aratás után igyekeztek a területet azonnal letakarítani, erőgépet mégsem kaptak, így 60 hold tarló hántás még mindig vissza van. — Elmúlt szeptember 1-e — mondotta B. Varga István, a tsz brigádvezetője — és félő, hogy a tarlóhán- tást ezen a területen már el sem végzik, mert ha kapunk is erőgépet, azonnal a vetőágyat kell készíteni. Mi is tudjuk, hogy milyen jelentősége van a tarlóhántásnak, de a gépállomás hanyagsága miatt saját bőrünkön fogjuk tapasztalni, hogy az elmaradt tarlóhántás mit jelent. De nemcsak ezen a téren van lemaradás. Már augusztusban el kellett volna vetni a repce magját Ozo- rán is. A mag két hete megérkezett, a tagok szorgalmazták volna is a vetést de a 15 hold repce magágyát a gépállomás még szeptember 1-ig sem készítette el. Ezenkívül 77 hold tudta. Csak azt látta még ködös tekintetével, hogy alakok veszik körül és erős jódszag csapta meg az orrát. Többre nem emlékszik. Nem is kérdezhettem meg tőle, mert másnap reggel csak ennyit mondott iszonyú haláltusában: — Mondjátok meg az anyámnak, hogy ne haragudjon... és Jucinak is — itt sírás szorongatta torkát —, hogy menjen férjhez ... Ez volt az utolsó szava és elaludt örökre. Az évszázadok óta megcsontosodott szokás az egymáshoz testálás vitte pillanatnyi őrületbe az anyát és sírba 23 éves fiát. Még él ez a szokás falvainkban, szüléinkben, nagyszüleinkben. Tudjuk, hogy a jóakarat vezeti őket: a jólét utáni vágy. Azt azonban nehéz megmagyarázni nekik, hogy a boldogságot és jólétet ma már magunk teremtjük meg és nincs szükségünk örökségre, mely összeköt. Amint látjuk, ellenkezőleg: rombol családot, éle tét. A fiú sírján sokszínű virág díszlik, az anya pedig a borult agyával a vallás misztikumába menekült. Amikor meglátogattam az anyát, búcsúzóul ezt mondta: — Ne siessen úgy, elolvasom magának a bibliámat, de várjon csak, most jut eszembe, hogy ezt csak gyertyafénynél lehet. Tálosi Terézia őszi árpa, 130 hold búza, 25 hold őszi keverék és 6 hold rozs vetése szerepel a szövetkezet tervében. Vajon mikor tudják az őszi árpa vetését megkezdeni és az összes vetést befejezni, ha az iregszemcsei gépállomás még egy barázda vetőszántást sem végzett. A munkák pedig összetorlódnak, még e hó közepén szedni kell a tagságnak 33 hold rövidtenyészidejű kukoricát, utána jön a többi kapás betakarítása, a gépállomásnak pedig a talajt szántani kell. De nemcsak a vetőszántás van, hanem betakarítás, műtrágyaszórás is, ameiy- lyel egyidőben kellene haladni az őszi mélyszántásnak. Mikor akarják a silózást megkezdeni? Nem sokkal jobb a helyzet a Var- sádi Gépállomás körzetébe tartozó tolnanémedi Uj Élet Tsz-ben. A tagságnak hatalmas kára szármázott abból, hogy 6 hold baltacím termését még mindig nem csépelték el, erőgéphiány miatt. A baltacimot mát- júliusban learatta, kévébe rakta és összehcrdta a tagság, a behordást a napokban kezdték meg, de hogy a cséplésre mikor kerül sor, azt nem tudják. A mag már aratáskor is hullott, a pergési veszteség íredig most még nagyobb és a fel- és a lerakással még nagyobb lesz. Sürgetné a tagság a silózást is, de nem kapnak erőgépet. Végezni kellene a vetőszántást, maholnap kezdhetnék az őszi mélyszántást, de rosz- szak a gépek, életlenek az ekevasak, nem tudnak dolgozni. Olyan a tsz udvara, mint egy kisebb javítóműhely. Ritka az a hét, amikor 4—5 gépállomási ember félnapokon keresztül nem javít zetort, vagy kormos traktort. * Sajnálatos tények ezek, amelyek nem öregbítik egyik gépállomás hírnevét sem. Nem véletlen, hogy a termelőszövetkezetekben arról hallani, hogy a kezdeti munkalendület csak félévig tartott, s az őszi hajrában, amikor a legjobb és legtöbb segítség kellene, nem jók a gépek és ami az egészben keresendő, rossz a munkaszervezés. Mert ha az iregiszemcseiek nem az erdőgazdaságba küldték volna a gépeiket, hanem Ozorán a tarlóhántást végezték volna, akkor a szövetkezetben nem lenne ilyen probléma. A tavaszi és a nyári munkákkal jól indultak a gépállomások és ennek a munkalendületnek ősszel sem szabad csökkennie. Különösen azért nem, mert a kapások betakarítása mellett a jövőévi kenyér időbeni elvetéséről van szó. Pálkovács Róza Közöttünk történt...