Tolna Megyei Népújság, 1958. szeptember (3. évfolyam, 206-230. szám)

1958-09-05 / 209. szám

\G PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT ÉS A TANÁCSOK LAPJA III. évfolyam, 209. szám. ARA: 50 FILLÉR Péntek, 19.78 szeptember 5. A megye állami gazdaságai két héttel előbbre vannak a mezőgazdasági munkákkal, mint az elmúlt években Az állami gazdaságok előtt álló őszi mezőgazdasági feladatok jó szervezést, megfeszített munkát kö­vetelnek a vezetőktől, a szakembe­rektől valamennyi dolgozótól. Ez­zel kapcsolatban felkerestük Géczi Károlyt, az Állami Gazdaságok Me­gyei Igazgatóságának főagronómu- sát, aki lapunk számára az állami gazdaságokban folyó munkákról a következő felvilágosítást adta: — Az állami gazdaságokban az augusztusi és szeptemberi munkák mindig nagyobb erőt vesznek igény­be, mint az aratás, vagy bármely időszakban előforduló kampány- munka. Ez természetes. Hiszen eb­ben az időszakban kell elvégezni az őszi gabonák talajelőkészítését, a silózást, a kender aratást, a mag­répa betakarítását és meg kell kez­deni az őszi mélyszántást, trágyázni kell, sőt a kukorica betakarítás egy része is erre az időszakra esik — kezdte a tájékoztatást Géczi Károly, majd így folytatta: — Az állami gaz­daságokban ezidő szerint jól halad­nak a munkák. Mondhatjuk, hogy két héttel előbbre vannak, minden tekintetben, mint az elmúlt eszten­dőben. Eddig az állami gazdaságokban 1841 vagon silót készítettek, ami az egészévi silózási tervnek 60 százaléka, de a jelenlegi munkák állásáról ítélve a hónap közepére a silózási mindenütt befejezik. — Az állami gazdaságokban közel 13 000 hold őszi kenyérgabonát vet­nek. Ezen kívül vetnek repcét, őszi árpát és lucernát, örvendetes, hogy lucerna vetéssel az elmúlt héten min den állami gazdaságban végeztek. Mi, szakemberek eredménynek köny­veljük el, hogy 5 és félezer holdon már földbe tették a lucerna vetőmagját, mert mikor vetettek a talaj és az időpont a legalkalmasabb volt a lu­cerna vetésre. A lucernavetés befe­jezésével egyidőben az állami gazda­ságokban megkezdték az őszi árpa és a repce vetését is. Ez a munka folya­matban van. Ügy számítjuk, hogy szeptember közepéig minden állami gazdaságban végeznek a repce és az őszi árpa vetéssel. Ezzel egyidőben pedig mindjárt megkezdik a kenyér- gabona vetését. A vetőmagvakat már mindenütt előkészítették, a talajelő­készítés pedig megfelelő ütemben ha­lad. A terv az, hogy október első he­tére az állami gazdaságokban mindenütt végezzenek a kenyér- gabona vetéssel is. — tájékoztatta lapunk munkatársát Géczi Károly. — A megye állami gazdaságai­ban mindig nagy gondot okozott, hogy az időszerű őszi vetések és be­takarítások mellett a mélyszántáso­kat is időben elvégeznék. Előreláthatólag az idén ez nem okoz gondot, meirt már eddig 2700 holdon végeztek mélyszán­tást az állami gazdaságokban, amire az elmúlt években nem igen volt példa. De a mélyszántás mellett kielégítő ütemben halad a trágyahoidás is. A2 erre az évre betervezett trágyázás­nak 20 százalékát végezték ei eddig az állami gazdaságok — mondotta Géczi Károly. — Mikor kezdik meg az állami gazdaságokban a kapások betakarí­tását? — kérdeztük. — A legnagyobb munkát igénylő, kukoricabetakarítást még ezen a hé­ten valamennyi állami gazdaságban megkezdik. A 18 000 holdon termelt kukoricát ebben az évben — a jelek szerint — időben sikerül mindenütt betakarítani. Ez a vetéseknél nem okoz különösebb akadályt, mert a kukorica töréssel egyidőben 300 traktorral és 80 univerzális géppel dolgozhatnak a földeken. Emellett annyi fogatot tudnak beál­lítani a munkákba, amennyire ép­pen szükség lesz. Bízom abban, hogy az őszi mezőgazdasági munkákkal is — csakúgy, mint az aratás-csépléssel — elsőnek végeznek a megyében az állami gazdaságok — fejezte be nyi­latkozatát Géczi Károly. Az őszi munkákban is elsők akarnak lenni A jól végzett tavaszi és nyári munkák eredményeként élüzemmé avatott Szedresi Gépállomás dolgo­zói alaposan felkészültek az őszi munkákra. Nyolcvan kijavított és jól karbantartott erőgép áll készen az őszi munkákra a gépállomáson. Helyenként, például a tengelici Petőfi Tsz-ben már az őszi mély­szántást végzik a gépállomás trak­torai. A korai szántás ülepedett magágyat eredményez majd. Az őszi nagyarányú silózási mun­kálatok végzésére silókombájnt ka­pott a gépállomás. A silókombájn sok kézi munkaerőt szabadít fel a termelőszövetkezetekben. mivel LÄTOGATOK APARHANTON Az elmúlt hetek alatt sok egyéni gazda látogatott el megyénk terme­lőszövetkezeteibe, hogy saját maguk i& meggyőződjenek és tapasztalják a termelőszövetkezeti, nagyüzemi me­zőgazdálkodás előnyét. Az elmúlt vasárnap az aparhanti Március 15 és Felszabadulás Termelőszövetke­zetbe látogatott el Nagyszékelyről, Gyönkről, Kalaznóról és Diósberény- ből mintegy 70 dolgozó paraszt. Az egyéni gazdákat Papp József, a Már­cius 15 Termelőszövetkezet elnöke fogadta és közösen megtekintették a| két tsz gazdaságát. A látottak után az egyéni gazdák több olyan kérdést Intéztek a két termelőszövetkezet elnökéhez, ame­lyek arra engednek következtetni, hogy az egyéni gazdák valóban ér­deklődnek a szövetkezés iránt. Bi- szak Antal kalaznói gazda például i többek között azt kérdezte, hogy mi-1 lyen kedvezményeket kap a termelő- j szövetkezet. Barna János szintén ka-J laznói gazda arra a kérdésére kért | és kapott feleletet, hogy milyen a tsz-ek háztáji állománya, hány mun­kaegységet tudnak a tagok a növény- termelésben elérni, de kíváncsi volt arra is, hogy a nagy családosok ho­gyan tudnak megélni a szövetkezet­ben. A kérdésekre Lauffer József, a Felszabadulás Tsz elnöke adta meg a kielégítő választ. A látogatók vé­gül is elismerően nyilatkoztak a ter­melőszövetkezetben látottakról. munkaközben nyolc percenként tölt meg 25—30 mázsa zöldsilóval egy- egy pótkocsit. A silókombájntól öt pótkocsis vontató hordja munka közben felváltva a lesilózott ter­ményt. A laddi Győzelem Termelő- szövetkezetben, ahol először dolgo­zott a silókombájn, a tagság meg volt elégedve. A magtisztítás munkálatai is tel­jes ütemben folynak. Tengelicen az egyénileg dolgozó parasztok részére is állítottak fel egy szelektáló gépet. A burgonya- és répaszedés idejére répakiemelő és burgonyaszedő gé­peket nyújt a gépállomás a termelő­szövetkezetek rendelkezésére. A traktorosok, mivel a gépállomás nemcsak »szántó-vető vállalat«, ha­nem politikai szerv is, elhatározták, hogy nagyobb mértékben elősegítik a termelőszövetkezetek szervezését. A traktorosok közül többen belép­tek a termelőszövetkezetbe; Tibai Sándor és Lizák József a napokban lettek termelőszövetkezeti tagok, Vass György traktoros pedig a fad- di Uj Élet Termelőszövetkezetbe akar belépni az őszre. Lengyel kukoricatermelési szakemberek érkeztek tegnap a megyébe Lengyelország talajviszonyai kuko­ricavetőmag termelésre nem igen al­kalmasak. Itt ugyanis az említett növény jóval későbben érik be, mint nálunk és a vetőmagvak ebből kifo­lyólag nem eléggé csíraképesek. Ezért a Magtermeiíető Vállalat Or­szágos Központja és a Lengyel Mag­központ szerződést kötött, mely sze­rint a lengyel mezőgazdaság számá­ra Magyarországon is termelnek ku­korica vetőmagot. Ebben az évben az ország területén 1200 holdon ter­melnek a lengyelektől kapott vető­magból továbbszaporításra kukoricát. Az 1200 holdon, 150 hold a mi me­gyénkben van, öt termelőszövetkezet­ben. A többi között a varsádi Petőfi, a faddi Győzelem és a závodi Meg­értés Termelőszövetkezetben. A kuko­rica „viselkedését“’ jöttek megnézni hazánkban a lengyel vetőmagterme­lési szakemberek. Három hetet töl­tenek Magyarországon. Ebből két na­pot Tolna megyében. A magtermelte­tési küldöttség egyik tagja Jan Pa­ter, a krakovi kerület magközpont­jának osztályvezetője, elmondotta, hogy eddigi tapasztalataik jók, a lengyei mezőgazdaság és a kukorica­termelés szempontjából Lengyelor­szágnak megéri továbbszaporításra termeltetni kukoricát. Tízéves fennállásának megünneplésére készül a bonyhádi Dózsa Népe\Tsz A bonyhádi Dózsa Népe Mezőgazdasági Termelőszövetkezet 1943 őszén alakúit, ebben az évben lesz tehát tíz éves. A jubileumra már most készülnek a termelőszövetkezetben. A terv az, hogy szeptember 14-én a termelőszövetkezetben nagyszabású ünnepség lesz. Az ünnep­ségre meghívják a környező termelőszövetkezetek tagijait, a környező üzemek munkásait, akikkel közösen ünnepelnek, ez alkalomból nagy­gyűlés is iesz. A jubileum alkalmával a termelőszövetkezet alapító tagok közül két termelőszövetkezeti tagot kormánykitüntetésre, több termelő­szövetkezeti tagot miniszteri kitüntetésre és ezen túlmenően a ma is sző vetkezetben dolgozó valamennyi alapító tagot oklevéllel való kitünte té&re javasoltak. Még az idén újabb 120 hold komlótelepet létesítenek a megye állami gazdaságaiban Komlótermeléssel a megyében ed­dig három állami gazdaság foglal­kozott: a fornádi, a sárközi és a nagy tormási. Kiderült, hogy Tolna megye talajviszonyai alkalmasait e ritka növény termelésére. Ezért az illeté­kes szakemberek úgy döntöttek, hogy tovább bővítik Tolna megyé­ben a kcmlótermelést. E szerint a megye legnagyobb komlótelepének létesítését kezdik el még az idén az Alsóleperdi Állami Gazdaságban. Nyolcvan hold komló lesz itt. Ennek a talajelőkészítését mégi az ősszel megkezdik és amennyiben a telepítő­anyag megérkezik, egy részét be is telepítik. Ezen túlmenően még az idén lesz komlótelepítés a Nagytor­mási Állami Gazdaságban is. Ha az említett két gazdaságban befejezik a komlótelepítést, akkor Tolna megye állami gazdaságaiban már 180 holdat kitevő komlótelep lesz. 70 000 forintos sikkasztás Tamásikan Előzetes letartóztatásba helyezték Schuzbach György vezető admi­nisztrátort, az Állatforgalmi Vállalat tamási kirendeltségének dolgozóját, aki mintegy 70 000 forintot sikkasz­tott el. Schuzbach tivornya életet folytatott, mint az kiderült, naponta alig volt a hivatalban néhány órát, mert mindig a kocsmákban tartóz­kodott és ivott. A költségeket a vál­lalat pénzéből fedezte és ezt úgy akarta elpalástolni, hogy nem a hó­nap utolsó napján számolt el, hanem a következő hónap első napjaiban, és így a következő havi ellátmány­ból ki tudta egészíteni a megdézs­mált pénzösszeget. Ez a hiány a múlt év januárja óta következett be foko­zatosan. Az ügyben folyik az eljárás és nyilvánvalóvá vált az is, hogy .Ko­moly felelősség terheli a vállalatnak azon vezetőit, akiknek kötelességük lett volna Schuzbach körültekintőbb ellenőrzése, hogy ez a nagyarányú sikkasztás ne fordulhasson elő. Képek a Dunaföldvári Cipész KTSZ életéből Munkában a „Szpartakusz” brigád. A brigád — mely­ben a szövetkezet négy alapító tagja dolgozik — goy- ser-cipöket készít a kereskedelem megrendelésére. „Teljes üzem“’ a szövetkezet ebédlőjében. A megye leg-' nagyobb kisipari szövetkezete több szociális létesít- ( ménnyel gyarapodott az elmúlt években, ezek egyike ( az üzemi konyha. Komlószakértők tanácskozása a Fornádi Állami Gazdaságban Hazánkban a múlt évben mintegy 400 hold volt a komló termőterület, amely kevés ahhoz, hogy kielégítse a komlószükségletet. Éppen ezért vállalták az ország állami gazdasá­gai, hogy rövid pár év alatt 1000 holddal növelik az országban lévő komlóterületeket. A vállalás teljesítése érdekében van nagy jelentősége a.kedden meg­tartott egésznapos komlószakértői tanácskozásnak, amelyet a Fornádi Állami Gazdaságban, megyénk leg­nagyobb komlótermelő állami gaz­daságában tartottak. A tanácskozá­son az ország állami gazdaságainak komlószakértői vettek részt. A mint­egy 30 vendég megtekintette a gaz­daság 40 holdas termő komlóterüle­tét, amelynek a legnagyobb részén már befejezték a szedést, majd köl­csönösen kicserélték tapasztalatai­kat.

Next

/
Oldalképek
Tartalom