Tolna Megyei Népújság, 1958. szeptember (3. évfolyam, 206-230. szám)
1958-09-05 / 209. szám
2 TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG 1958 szeptember 5. Thorez felhívása a francia ifjúsághoz Szovjet tudósok beszámolója a Lenin jégtörő atomhajóról a genfi nemzetközi atomértekezleten Genf (TASZSZ). Az atomenergia békés felhasználásával foglalkozó második nemzetközi értekezlet szerdán főleg azokkal a kérdésekkel foglalkozott. amelyek a rádióaktív izotópoknak a tudományos kutatásokban, az iparban, a mezőgazdaságiban és az orvostudományban való felhasználásával kapcsolatosak. Szovjet, amerikai, angol és finn tudósok tartottak e kérdésekről előadást. Dr. Libby amerikai tudós kijelentése szerint az Egyesült Államok 1957-ben ötszázmillió dollárt takarított meg azzal, hogy a gazdaság legkülönbözőbb ágaiban rádióaktív izotópokat használt fel. Ezután Topcsi- iev szovjet akadémikus számolt be a rádióaktív izotópok felhasználásáról. A professzor előadása szerint a Szovjetunióban megszervezték több mint kilencven rádióaktív és több mint 170 stabil izotóp előállítását. Ezen kívül több mint 360 féle izotóppal jelölt vegyületet készítenek. Több mint százféle sugárforrást állítanak elő kobaltból, stronciumból, Santiago de Chile (AP). A chilei katonaság csütörtökön ellenőrzése alá vette az országot, hogy biztosítsa a rendet az elnökválasztásokra. A választási kampány, amelyben a vezető négy jelölt úgy látszik fej-fej mellett halad a versenyben, szerdán délben ért végiét és a chilei törvény értelmében ettől kezdve tilos politikai beszédek rádióközvetítése. A győzelem négy esélyese a következő: Jorge Allesandri Rodriguez, akit két konzervatív párt támogat, Salador Allende szocialista jelölt, akit a kommunisták támogatnak, Eduardo Frei keresztény demokrata jelölt, Luis Bossay, a radikális párt Chile legnagyobb pártjának jelöltje. Amennyiben Allande, vagy Bossay lesz a győztes, az ország újra felveszi a diplomáciai kapcsolatokat a Szovjetunióval és szövetségeseivel. Chile 1948-ban szakította meg kapcsolatait a kommunista országokkal azzal a megokolással, hogy a kommunizmus beleavatkozik aa ország belügyeibe. Ekkor a chilei kommunista pártot is betiltották és csak legutóbb juttatták megint törvényes státusba a kongresszus egy rendelete alapján * Reykjavik (AP—REUTER). Angliának és Izlandnak szerdán nem sikerült megegyeznie abban a kérdésben, mi történjék az angol Eastbo- umo Dregatton fogvatartott kilenc izlandi parti őrrel. Anglia azt javasolta, hogy a kilenc izlandi személyt a nyílt tengeren adják át egy izlandi hajónak. Az izlandi külügyminisztérium szerdán este kiadott közleménye szerint az izlandi külügyminiszter visz- szautasította az izlandi személyek átadására vonatkozó angol javaslatot. Úgy látszik azt jelenti, hogy 9 izlandi személy közvetlen jövőjét illetően teljesen zsákutcába jutottak. A közlemény hangsúlyozza, hogy az angol kormány kérte az izlandi külügyminisztériumot, válaszoljon javaslatára, vagy tegyen más javaslatot. Rejkjavikban szerdán este egy fiatalokból álló tömeg tüntetett a rejk- javiki angol nagykövetség rezidenciája előtt. A tüntetők gúnyolódtak és köveket hajigáltak az épületre, mindaddig, amíg a rendőrség szét nem oszlatta őket. Az Egyesült Államok szerdán ismét sürgette Angliát és Izlandot, hogy legyenek tartózkodóak és mérsékeltek a halászati joguk felett dúló vitájukban. A nyilatkozat kifejezésre juttatta az Egyesült Államok aggodalmát, valamint tartózkodásra és mérsékletre intett. * Moszkva (TASZSZ). A Fehér-tenger partján vízierőműépítő expedíció végez kutatásokat azzal kapcsolatban, hogy most tervezik az első olyan szovjet villamoserőművek építését, amelyek a tengeri dagály erejét használják fel. A Fehér-tenger irídiumból, europiumból és másokból. A termelés mennyisége nemcsak a Szovjetunió belső szükségleteit fedezi, hanem sok más országét is, s a Szovjetunió növelheti is izotóp kivitelét. Ebben az évben megkezdik a további 170 izotóp és 165 izotóppal jelölt ve- gyület előállítását is. Topcsijev akadémikus részletesen ismertette, hogyan használják fel a szovjet szakemberek a rádióaktív izotópokat a vegyészeiben, a vaskohászatban, az olajiparban és a biológiában. A tudománynak önálló, új területét alkotja azoknak a folyamatoknak vizsgálata, melyek a polimeranyagokban magsugárzás hatása alatt mennek végbe. E területnek gyakorlati szempontból igen nagy jövője van. Topcsijev akadémikus ismertette azokat a nagy sikereket, amelyeket a rádióaktív izotópok alkalmazásával elértek. Befejezésül Topcsijev akadémikus közölte, hogy a szovjet tudósok olyan módszereket dolgoztak ki, amelyek lehetővé teszik, hogy gyakorlatilag partján három helyen terveznek ilyen erőművet. Az erőművek olyan területeket látnak majd el villa'mosáram- mal, amelyeken a helyi fűtőanyaghiány miatt nem célszerű hőerőművek építése. * Capecanaveral (AFP). A Cape canaverali rakétakísérteti területen egy „Bomarc” elhárító rakétát lőttek ki, 480 kilométernyire lévő légi célpontra az Atlanti óceán felett. A rakétát elektronikus géppel indították útnak, amely Kingstonban, Cape Cana Veráitól mintegy 2400 kilométernyire voit felállítva. Az amerikai légiihadsereg nem közölte a kísérlet eredményét. * Berlin (TASZSZ). Az angol katonai hatóságok a bonni kormány beleegyezésével megkezdték a Ruhr- vidéken egy rakétakilövő-támaszpont építését. * Peking (TASZSZ). A kvantungi tartományi népbíróság és a hangcsoui városi népbíróság halálra ítélte a Csang Kaj-sek klikk kilenc ügynökét. Az ügynököket a Csang Kaj- sek hongkongi kémszervezete küldte a Kínai Népköztársaságba felforgató cselekmények végrehajtása és kémkedés végett. A széles néprétegek tevékeny támogatásával azonban a közbiztonsági szervek lefülelték az ügynököket. * Montgomery (Reuter). Az 55 éves néger Jimmy Vilson, akit azért ítéltek halálra, mert 1 dollár 95 centet lopott egy idősebb asszonytól, egy újságírónak adott nyilatkozatában kijelentette, kényszerítették annak aláírására, hogy erőszakoskodni próbált az asszonnyal. * Kairo (Reuter). Hammarskjöld ENSZ-főtitkár csütörtökön reggel megérkezése óta másodízben találkozott Favzival, az Egyesült Arab Köztársaság külügyminiszterével és megbeszélést folytatott vele. A főtitkár rövidesen találkozik Nasszer elnökkel. Az iraki rádió az imperializmus csődjéről Peking (Uj-Kína). Az Traki Köztársaság rádiója arab nyelvű adásában kommentárt közvetített, amely megállapította, hogy az araboknak az összes többi ország népével együtt arra kell törekedniük, hogy a lehető legrövidebb időn belül és minél kevesebb áldozattal eltemessék az imperializmust. „A mi korunk az imperializmus elsöprésének kora világméretekben” — hangoztatta a rádió. „Nem szabad hátrálnunk és nem szabad harcunkban elemyednünk. Határozottan fel kell szólítanunk az imperialistákat, hogy vonják ki erőiket Libanonból és Jordániából, minden stabil-izotóp tartalmú elemet nagy mennyiségben felbontsanak. Jelenleg tudományos kísérletek folynak máglyaépítéshez való mono- izotop anyagok létrehozása végett. A délutáni ülésen Jemeljanov Alekszandrov akadémikus ismertette a szovjet tudósoknak a Lenin jégtörő atomhajóról készített beszámolóját. Ezt a beszámolót már az értekezlet megnyitásától kezdve nagy érdeklődéssel várta minden szakember. A Lenin jégtörő atomhajó évekig járhatja a tengert anélkül, hogy ^reaktorának aktív zónáját újra töltenék. Ez lesz a világ legnagyobb jégtörő hajója. Turboelektromos motorjának teljesítőképessége 41 000 lóerő. Rendeltetése az, hogy hajókaravánokat vezessen át az északi-tengeri úton, és hogy az északi-sarkvidéki expedíciók vezetője legyen. Ez az óriási hajó mintegy harminc miéter szélességű utat vághat a jégben, s szabadon futhat két méternyi vastagságot meghaladó tömör jégpáncélon át. A hajó személyzetének egészség- védelme a lehető legjobban biztosítva van. A Pravda Hammarskjöld Jordániái tárgyalásairól Moszkva (TASZSZ). A Pravda csütörtöki száma „A szabotázs politikájára kudarc vár” cím alatt kommentálja Hammarskjöld ENSZ- főtitkár Husszein jordániai király- lyal folytatott tárgyalásait. A tárgyalásokról kiadott záróközlemény — mutat rá a cikkíró — sok mindenről beszélt, de egyetlen szóval sem tesz említést a legfőbb dologról arról, mikor vonják ki az angol csapatokat. Mit akar a jordániai kormány? — teszi fel a kérdést a cikkíró. E kérdés válasza rtpm titok. A Times tudósítója megírta: a jordániai miniszterelnök tájékoztatta Hammar- skjöldöt, hogy „az angol csapatokat nem fogják Jordánia elhagyására felkérni”. Husszein király álláspontja érthető. Borzadással gondol arra a napra, amikor szembe kell állnia saját népével. Husszeinnek az a kísérlete, hogy akadályozza az ENSZ-főtitkár tevékenységét, kizárólag azzal magyarázható, hogy összeszűri a levet az ENSZ-határozatokat szabotáló Egyesült Államokkkal és Angliával. Az amerikai parancsnokság újabb provokációt készít a Kínai Népköztársaság ellen Rangun (TASZSZ). A Rangunban tartózkodó nyugati újságírók egy Tajvanról érkezett jól tájékozott személytől tudomást szereztek arról, hogy az amerikai katonai vezetőség a közeljövőben a Kínai Nép- köztársaság ellen irányuló újabb katonai provokációra szándékozik felhasználni a csangkajsekistákat. Ez a személy egyebek között elmondot_ ta, hogy a Tajvan térségében állomásozó amerikai erők parancsnoka kidolgozott és megbeszélt Csang Kaj-sekkel egy tervet, amelynek értelmében az amerikai és csang- kajsekista haditengerészeti és légierő szeptember elejére tervezett közös hadgyakorlatai alkalmával a Kínai Népköztársaság felségjelével ellátott csangkajsekkista repülőgéí- peknek támadást kell intézniük amerikai hadihajók ellen. A provokáció szervezőinek véleménye szerint ezt ürügynek lehetne felhasználni arra, hogy az Egyesült Álla-i mok közvetlen hadműveleteket indítson a népi Kína ellen és az Egyesült Államok az amerikai kongresz- szus előtt felvethesse „Tajvan és a partmenti szigetek védelmét célzó kényszerintézkedések” kérdését. Párizs (MTI). Az Humanité közli Maurice Thorez-nek, a Francia Kommunista Párt főtitkárának a francia ifjúsághoz intézett felhívását. A felhívás négy sor híján jelent meg a párt lapjában. Thorez-nek a felhívásban az algériai háborúról tett megállapításai miatt ugyanis a hatóságok eddig elkobozták mindazokat a lapokat, amelyek eredeti, teljes szöveggel közölték volna a felhívást. Bevezetőben a Francia Kommunista Párt főtitkára megállapítja, hogy sohasem volt jogosabb az ifjúság törekvése a szabad, gazdag életre, mint ma, hiszen a tudomány és a technika óriási léptekkel halad előre. A dolgozó ifjúság azonban mindenféle nehézségekkel küzd, amiért a kapitalista rendszer a felelős. A munkanélküliség réme mered a felnövő generáció elé Francia- országban. A fiatal munkás fokozóMoszkva (TASZSZ). A .szovjet kormány jegyzékben tiltakozott az Egyesült Államok kormányánál a- miatt, hogy amerikai léggömböket bocsátanak a Szovjetunió légiterébe. A jegyzék szerint a szovjet kormány elvárja, hogy az Egyesült Államok kormánya haladéktalanul intézkedik az amerikai hatóságok ilyesféle akcióinak beszüntetésére. Az utóbbi időben — mondja a jegyzék — a Szovjetunió légiterében több amerikai eredetű léggömböt fogtak el. A léggömbökre függeszA bolgár harmadik ötéves terv időszakában (1958—1962) nagy figyelmet fordítanak a lakosság orvosi ellátásának további fejlesztésére és megjavítására. A kórházi ágyak számát további 7500-zal, az állandó bölcsődék férőhelyeinek számát 1500-zal, az üdülők helyeinek számát pedig körülbelül 3700- zal növelik. Az orvosok száma pedig 3800 fővel szaporodik. Ezenkívül több intézkedést irányoztak elő az új profilaktikus eszközök széleskörű alkalmazására, a poliklinikai és kórházi szolgáltatások megjavítására és a falvak higiéniájának fokozására. A népi hatalom gondosan óvja a dolgozók egészségét. Ezt bizonyítják az eddigi eredmények, 14 évnél rö- videbb idő alatt 30 új kórházat, 22 kórházi pavilont, 14 szanatóriumot, 17 falusi körzeti kórházat, 106 falusi egészségházat stb. építettek. Az 1939 évihez viszonyítva a kórházi Csehszlovák régészek munkájáról A Csehszlovák Tudományos Akadémia régészei kutatásokat végeznek a délcsehországi Provitin közelében lévő sírdombokon. Az aunjetitzi kultúra népe emelte ezeket a sírdombokat a bronzkor kezdetén, vagyis körülbelül időszámításunk előtt 1790 —1500 között. Zaluzanyban, Mirotice közelében csehszlovák régészek egy időszámításunk utáni első századból származó település maradványait tanulmányozzák. Azt remélik, hogy kutatásaikkal sikerül új adatokat gyűjte- niök aa akkori délcsehországi lakosság gazdasági és szociális élet- körülményeiről. Baráti ajándék Az Egyesült Arab Köztársaságból a szovjetunióbeli Jerevánba érkezett örmény turisták az Örmény SZSZK Földrajzi Társaságának ajándékozták a Kaspi-tenger történelmi dott kizsákmányolást szenved el. Nehéz mesterséget tanulni, hely hiányában, számos serdülő nem juthat be az iparitanuló-központokba. A háború költségei miatt nincs pénz új iskoláikra. Franciaország két év óta állandóan háborúskodik és ennek a fiatalok az áldozatai. De Gaulle hatalomrakerülése az ifjúság bajainak súlyosbodását jelenti — mondja felhívásában Thorez. — De Gaulle hatalma Francia- országban a fasizmus eljövetelét készíti elő, a fasizmus pedig többek között lehetetlenné teszi, hogy az új generáció megvédhesse legjogosabb érdekeit. E veszéllyel szemben a Francia Kommunista Párt bizalommal fordul a fiatalokhoz, felhívja őket a tiltakozásra. Az ifjúság demokráciát akar, erősebb és fiatalabb demokráciát — mondja Thorez felhívása a francia fiatalokhoz. tett berendezések között voltak automatikusan működő fényképezőgépek a területek fényképezésére, rádióvevőkészülékek és így tovább. A készülékek vizsgálata kimutatta, hogy azokat az Egyesült Államokban készítették és hogy a léggömböket az amerikai légierő bocsátotta fel. Az Egyesült Államok kormánya 1956 február 8-i jegyzékében kijelentette, intézkedni fog, hogy a továbbiakban ne bocsássanak fel olyan léggömböket, amelyek a Szovjetunió légiterébe kerülhetnek. ágyak száma 4,5-szeresére emelkedett, az orvosok száma megközelíti a 10 000-et, amíg 1944-ben Bulgáriában mindössze 3516 orvos működött. Az egészségügyi hálózat széles körben kiépült, ez biztosítja az egész lakosság díjtalan orvosi ellátását. Sok ragályos betegségnek gátat emeltek. Ma már csak szórványosan fordul elő a malária, hastífusz és más betegség. Különleges gondot fordítanak a gyermekekre és anyákra. Az 1939 évi 8 idényjellegű és 410 férőhely- lyel rendelkező bölcsőde helyett ma 800 bölcsőde működik 22 040 férőhellyel. Majdnem minden anya orvosi vagy szülésznői segédlettel szül, mert a szülések 70 százaléka szülőotthonokban történik. 1940-hez viszonyítva a gyermekhalandóság több mint negyedére csökkent. I térképét, amelyet több örmény ten- ! gerész még 1668-ban állított össze. „Akik túlélték Hirosimát és Nagaszakit’’ Az Egyesült Államokban megjelent Robert Trumbull újságíró: „Akik túlélték Hirosimát és Nagaszakit” című megrázó könyve a Hirosimát és Nagaszakit ért atomtámadás szemtanúinak borzalmas élményeiről. Kilenc japán ember: egy könyvelő, egy dokkmunkás, egy papíráru-készítő és három segédje, egy lapkiadó és két mérnök mind a két városban átélte a szörnyű katasztrófát. Trumbull leírja a kilenc ember életútját, s lelkiismeretesen beszámol élményeikről, szinte már a csodával határos életbenmaradásukról. Trumbull azonban nemcsak az eseményeket írja le, hanem saját véleményét is elmondja. Az előszóban így magyarázza meg könyvének célját: „Hirosima és Nagaszaki példáján keresztül akarom megmutatni, hogy a föld bármelyik részén mit jelent a háború aa egyszerű emberek számára.’’ ESEMÉNYEK SOROKBAN Szovjet jegyzék az Egyesült Államok kormányához Egészségvédelem a népi Bulgáriában KIS HÍREK A NAGYVILÁGBÓL