Tolna Megyei Népújság, 1958. augusztus (3. évfolyam, 180-205. szám)

1958-08-31 / 205. szám

>1958 augusztus 31.

IGLN A 3IEGÏE1 NEPüJSAü

7

Ä fa újra zöldell

1958. január 22-ét mutatott a naptár. Csikorgó hidegben, vegyes gondolatokkal kérgeskezű paraszt- emberek taposták a havat Ireg- szemcse utcáin. A tanácsházhoz igyekeztek. Akkor is — mint előtte már annyiszor — egy új termelőszövetkezet alakítása ügyében jártak itt. Tízen voltak. Ezek közül már nyolcán aláírták a belépési nyilatkozatot. De órákig tartó vita után sem tudtak megállapodni abban, hogy kimondják-e: megalakult a termelőszövetkezet Iregszemcsén. Nem mondták ki. De az már akkor száz százalékos volt: '►még ebben az évben zöldell a fa«, amit 1956-ban az ellenforradalom megtépázott, szeretett volna tövestül kitépni. De nem sikerült. Igaz, a termelőszövetkezet feloszlott Iregszemcsén. De azt, hogy a közösben jobban boldogul a paraszt, mint a kisparcellán — az emberek ►eszéből és szívéből az ellenforradalom nem tudta száműzni. Hadd idézzem ennek bizonyítására Kollár Lajos iregszemcsei középpa- raszt szavait, amit azon a pattanásig feszült hangulatú gyűlésen hallottam tőle január 22-én.

ről mindenki tudja a községben, hogy azért küldik el minden munkahelyéről, mert lop. Ebből a hírből mindössze annyi igaz, hogy Cipó Gyula csakugyan jelentkezett szövetkezeti tagnak, de gyorsan megmutatták neki, hogy merre van az ajtó, ahol kitalálhat. Szóval nem volt olyan könnyű a termelőszövetkezet megszervezése, mint egy májusi séta... De Tóthi Mihály, Magyar János és a többiek nem mondtak le elhatározásukról, kitartóan dolgoztak, szerveztek és harcoltak. S ha még ma nem is értek célhoz, de már a célegyenesben vannak. Az út, ami ezután következik, nem lesz már olyan göröngyös. A szövetkezetei ugyanis létrehozták. Ma tizenegyen vannak és 200 hold földje van a közösnek. Es ez a tizenegy paraszt olyan, aki önszántából, szilárd elhatározásból lépett a közösbe.

Hogyan indult a szövetkezetben a munka? Bizony a kezdet itt is, mint mindenütt, nehéz. De azért könnyebb lesz, mint hat esztendővel ezelőtt. Ma nemcsak a két lovával, ekéjével megy Tóthi Mihály, Varga József, Tóth László és a többiek a közösbe, de magukkal viszik a közös gazdaságban szerzett többévi gyakorlati tapasztalatokat is, amit a megyeszerte híres iregszemcsei Uj Élet Tsz-ben szereztek. Hiszen csaknem valamennyien olyanok, akik már voltak szövetkezeti tagok.

Fentebb azt mondtam, hogy zöldell a fa. S mert zöldell, nemsokára virágzik is. Más szóval nem kell sok idő ahhoz, hogy jól működő termelőszövetkezet legyen ismét Iregszemcsén. Hiszen maholnap traktor hasítja a barázdákat, a jövő évi kenyérnek való talaját készíti elő.

Ez a helyzet ma az iregszemcsei Uj Élet Tsz-ben, amelyet sok fáradsággal, de annál nagyobb akarással szerveztek meg azok, akik ma tagjai. Akik azt mondják ma, hogy mire az akácfa négy esztendő múlva virágzik, virágzó lesz Iregszemcsén a közös gazdaság is, olyan, amilyen három évvel ezelőtt volt. S ha ezt ők mondják, biztosan így is lesz. Higgyük el nekik.

Molnár Lászlóné

Á megyei fényképkiállítás részvételi feltételei

Egy ízben már hírt adtunk arról, hogy Szekszárdon a városi művelődési ház megyei fényképkiállítást rendez. A szervezőbizottság legutóbbi ülésén néhány módosítást hozott, ezért másodszor is, most már végleges formájában ismertetjük a fényképkiállításon való részvétel feltételeit.

A kiállításon részt vehet minden amatőrfotós. A téma kötetlen. A kiállításra beküldött képek tetszőleges kivágásában a hosszabb oldalnak 30 centiméternek kell lennie. A beküldhető képek száma, személyenkint 10 darab. A kép hátlapján fel kell tüntetni a kép címét, szerzőjének nevét és pontos címét. A kiállításra színes képek is küldhetők 13x18 centiméteres méretben. Kézzel színezett kép nem küldhető be.

Nevezési díj személyenkint 10 forint, mely összeget a 775—282—924 MNB csekkszámlára kell befizetni.

A képeket a nevezési lappal együtt legkésőbb október 1-ig a Városi Művelődési Ház Szekszárd címre kell megküldeni. (Nevezési lap minden

járási művelődési otthonban kapható.) A bírálóbizottság által legjobbnak talált öt kép díjazásban részesül. Díjak: I. díj 400 forint, II. díj 300 forint, III. díj 200 forint, IV. díj 150 forint, V. díj 100 forint.

A képek visszaküldése a kiállítás zárása után 3 héten belül megtörténik. A kiállítás megnyitójára október 26-án, a szekszárdi múzeumban kerül sor és november 15-ig lesz nyitva.

Hallotta-e?

... hogy a bonyhádi járásban egyetlen gyümölcsös sem volt hat évvel ezelőtt. Ma viszont 320 hold gyümölcsöse van a járás termelő- szövetkezeteinek. Az őszre újabb 250 holdat akarnak a termelőszövetkezetekben gyümölcsfákkal betelepíteni a járás területén. A talaj és éghajlati adottságoknak megfelelően különösen sok kajszibarackfa ültetését tervezik;

Harci apróságok . . .

— Engem ne agitáljon senki. En-' gem nem kell meggyőzni arról, hogy a szövetkezet a paraszt számára boldogulást jelent. Én ezt nagyon jól tudom. De nem akarok mindennek nekiugorni. Az ősszel én is belépek. De most nem. Higgyétek el nekem, ősszel én leszek az első, aki aláírja a belépési nyilatkozatot. Pedig én tudom, hogy milyen nehéz a kezdet, de vállalom, mert valakinek egyszer újra kell kezdeni. Azt mondom, az ősszel legyen itt szövetkezet, de akkor legyen.

Ebben maradtak. Azóta a termelőszövetkezet nem került le a napirendről Iregszemcsén. A borbélynál, a kovácsnál, a kocsmában, mindig és mindenütt ez volt a beszédtéma. Gyakran már olyan hírek is keringtek a még meg sem alakult tsz-ről, hogy egyik-másik becsületes szövetkezni akaró paraszt úgy érezte magát, mikor meghallotta a híreket, mint akit leforráztak. Tele volt a község például azzal a hírrel, hogy nem lesz tsz Iregszemcsén, mert Magyar János és Tóthi Mihály, a két kommunista már összekülönbözött azon, hogy melyikőjük lesz az elnök. Pedig ilyen vita a két jóbarát között soha nem történt. Együtt szervezték a szövetkezetei, együtt tervezték a jövőt, de azt nem, hogy ki lesz az elnök. Valaki azt is »bedobta« a köztudatba, hogy a termelőszövetkezetbe minden huligánt felvesznek. Dobra verték, hogy Cipó Gyulát is bevették, akiHa valaki harci emberekkel beszélget, három aprónak tűnő problémát megemlítenek neki, ha úgy gondolják, hogy az illető tud segíteni a bajukon. Ezek az „apróságok” első pillanatban jelentéktelennek látszanak, s nyilván az illetékesek azért nem fordítanak különösebb gondot megoldásukra. De lehet-e olyan probléma jelentéktelen, ami sok embert foglalkoztat? El lehet-e siklani felette, ahelyett hogy a megoldáson törnénk a fejünket? Vgy gondoljuk, hogy nem. *

A harciak kedvenc szórakozása vasárnaponként a tekézés volt. A „maszek” kocsmárosok idejében minden kocsma udvarán jól felszerelt tekepálya állt. De természetesen nem azért építették a kocsmatulajdonosok ezeket a tekepályákat, hogy kielégítsék a harciak sportszenvedélyét. Az ő céljuk egészen más volt. ők üzleti szemmel nézték a tekepálya kérdését. — Több te- kéző, több pohár sör — gondolták, s a 'tekepálya építési költségei valóban meg is térültek rövid időn belül.

A tekesport örömeit egykoron élvező harciak most egy kissé duzzognak. Ugyanis azt szeretnék, ha a földművesszövetkezet is tartana tekepályát az italboltja mellett. Ahogy hallom, a Petőfi Tsz tagjai faanyagot is ajánlottak fel a tekepálya építéséhez. Egy harci ácsmester pedig ingyen elvállalná az építését.

Igaz, mi most nem — a több te- kéző, több pohár sör — elvét valljuk —■, mint az egykori kocsmatulajdonosok. De azt viszont fontosnak tartjuk, hogy az emberek szórakozni, sportolni akarását kielégíthessük. Reméljük, ezzel egyetértenek velünk majd azok is, akik eddig erről megfeledkeztek *

Hasonló a másik probléma is, amelyet az egyik fiatal mezőgazdász ismerősöm említett meg.

— Én nem szeretek csak azért beülni az italboltba, hogy egy délutánon keresztül az asztalt támasszam

— mondta, — de ha Reksz-asztal van a helyiségben, akkor egy pohár sör mellett szívesen rekszezek és kellemesen töltöm a vasárnap délutánomat,

— Na és? Úgy tudom, van Reksz- asztal a harci italboltban — mondtam.

A barátom szomorúan legyintett.

— Igaz, hogy van — válaszolt lemondóan — de eltörték a dákót és azóta „parlagon” áll az italbolt sarkában az asztal.

*

A mozi, a legfontosabb nevelőha- tású szórakozóhely is nagy gondot okoz a harciaknak. Ugyanis az ülőhelyek egyforma magasságban vannak és a leghátsó, vagyis a legdrágább ülőhelyekről lehet a legkevesebbet látni.

Mindenki a deszkapadok után következő két sor székre szeretne ülni, mivel ezekről lehet legjobban látni a filmet. Ezek a sorok különben olcsóbbak is egy forinttal, mint a hátsók és valóságos közelharc indul azokért a jegyekért, amelyek ide szólnak.

A falubeli idősebb korosztálynak az a véleménye, hogy az esti fél 9— fél ll-ig tartó előadásra már nem szabadna jegyet adni 6—8 éves iskolásgyermekeknek. A gyermeklárma ugyanis szerintük zavarja a felnőttek szórakozását és ezekben a késői órákban a fiatal gyermekeknek már nem a moziban, hanem inkább az ágyban lenne a helyük.

*

Sajnálatos jelenségként tapasztalható, hogy Harcon 15—17 éves fiatalok huszonegyeznek vasárnaponként. A huszonegyezés veszedelmes időtöltés, különösen akkor, mikor pénzre megy a játék.

*

A tekézés és a rekszezés, ha nem pénzre játsszák, kellemesebb, hasznosabb szórakozás a huszonegyezés- nél, és a mozival kapcsolatos problémán is lehetne segíteni, csak egy kicsit többet kellene gondolni az illetékeseknek ezekre az apró, csep- rő kis dolgokra is.

... hogy az elmúlt napokban 61 gazda látogatta meg a bonyhádi Petőfi Termelőszövetkezetet. A gazdáknak különösen a termelőszövetkezet bonyhádi tájjellegű híres szarvasmarha állománya tetszett, s a látogatók közül a bony- hádvarasdi gazdák többen kijelentették az eredmények láttán, hogy kár volt a bonyhádvarasdi termelőszövetkezetet feloszlatni;

*

... hogy Lippa Ambrusné zom- bai asszony napi 36 liter tejet adó tehenének a bikaborjúját, amely a mesterséges termékenyítés útján született, felviszik a Budapesti Országos Mezőgazdasági Kiállításra kiváló külemi és származású adottságai következtében.

Tersânszky J. jenS: Illatos levélkék című , - »Hetének egyik Illusztrációba

Tagja a nagy családnak

A műszak végefelé járunk, mindenki rendbeteszi munkahelyét, ösz- szeszámolják, ki-ki mit végzett ma. Egy idős, szemüveges munkás jön át a szomszéd műhelyből, árgus szemmel nézegeti a sarokban fel- stószolt dézsákat. Megelégedetten bólint, de meg-megcsóválja fejét néha, amikor egyiknél-másiknál felfedez valami hibát. Hamarosan körülveszik a fiatalok, úgyis tudják, ha Boda bácsi jön, nem kerülhetik el a >rapportot«.

— Itt jobban el kellett volna munkálni az anyagot... emitt kisebbet kellett volna ráütni a kalapáccsal. .. meg aztán nem is egészen kerek ez a cjpzsa... — magyarázza, persze nem korholás, felelősségrevonáskép- pen, hiszen nem is lehet kívánni ezektől a leendő mesterektől, hogy máris remekműveket adjanak ki kezükből, tökéletesen forgassák a szerszámokat. Két hete tanulják mindössze a bádogos mesterséget az üzemben, a Dombóvári Fémtömegcikkgyártó Vállalatnál. Boda József azt akarja, hogy jól megtanulják ezt a szakmát.

— Mert sokat változott a világ azóta, hogy én inaskodtam, amikor inkább a pofon járta, mint a szép szó, de abban nem, hogy tanulni kell annak, aki érvényesülni akar — mondja. — Nem én vagyok az oktatójuk ezeknek a gyerekeknek, de hát én is tagja vagyok ennek a nagy családnak, nekem se mindegy, mi történik a szomszéd műhelyben. Meg aztán én vagyok az első bádogos itt az üzemben, ötvenegyben kerültem ide dolgozni, amikor megalakult a válnen a világért se. Pedig sokat vándoroltam ám én, mire megértem az ötven esztendőt. Mert tudja, sok mindenen mentem ám én keresztül, míg ide jutottam, míg menhelyi

lalat, illő, hogy segítsek a fiataloknak.

— Akkor még nem volt ám ezekből a gépekből semmi. A saját szerszámaimat hoztam el, hogy dolgozni tudjunk. Azóta úgy megszerettem az üzemet, hogy el nem mennék ingyerekből megbecsült munkása lettem ennek az üzemnek. Mert az voltam én, lelencgyerek. És hiába írnak az újságok, szól könyv is a régi lelenc-sorsról, azt úgy igazában megírni, ahogy volt, talán nem is lehet.

Szinte hihetetlen, hogy a keserű

emlékek mennyire megmaradnak az emberben. Mintha ma történt volna, úgy emlékszik az öreg szakmunkás a régi »helyekre«, ahol a »nevelő szülők« a páresztendős gyereket csak azért tartották, hogy kihasználják. — Az óráséknál jó helyem lett volna, csak az volt a baj, hogy fát, meg szenet kellett lopnom a műhely fűtésére. Amikor egyszer éppen szenet vittem haza az állomásról, megállítottak a csendőrök, megkérdezték, hová megyek.

— Az iskolába — mondtam.

— Az iskola nem erre van. — Aztán megnézték a tarisznyámat, tele volt szénnel. A másik helyről, a postatisztéktől meg azért kellett eljönnöm, mert az istállóban adtak helyet aludni, a jászolban aludtam a nyu- lakkal, megtetvesedtem. Ezek nagyon fukar emberek voltak, nem adtak enni. Amikor éhségemben kimentem a kertbe paradicsomot enni, akkor meg azért kaptam verést. Innen kerültem aztán a bádogosék- hoz, ahol kitanultam a mesterséget is.

— Tizenkét éves voltam, amikor megtudtam, hogy van egy bátyám is, akkor találkoztam vele. Amikor felszabadultam, kezdtem keresni a rokonaimat, kutatni szüleim után. Megtudtam, hogy anyám egyéves

koromban halt meg, nem sokra rá apám is, aki kocsis volt a Makai uraságnál, de nem látott jól, árokba borult a kocsival, azután elzavarták.

— Nein volt maradásom sehol sem. Vándoroltam az országban. Volt idő, amikor felcsaptam »drótostótnak«, úgy jártam a falvakat. Talán a vérem hajtott? — Inkább a nyomorúság.

Ma már nem »hajtja a vére« vándorlásra Boda Józsefet. Felesége van, három gyermeke és egy még nagyobb családja, amely az üzem összes dolgozójából áll, ahol nem tartozik a legnagyobb teljesítményű, a legjobb keresetű munkások közé — talán azért is, mert nemcsak a maga munkája érdekli. Ha látja, hogy valahol fennakadás van, odamegy segíteni, azt mondják róla, kicsit „bogaras”, mert mindenért szól. Ha a szó nem használ, akkor tesz. Egyik alkalommal, amikor az egyik brigád rendetlenül hagyta ott munka végeztével a műhelyét, odament, leolajozta a gépeket. Azóta nem fordul elő, hogy valaki rendetlenséget hagyna maga után, amikor lejárt a munkaidő.

Hogy miért teszi? — Mert én, aki se apámat, se anyámat nem ismertem, végre tagja, vagy talán inkább apja lehetek egy nagy családnak — mondja.

J. J.