Tolna Megyei Népújság, 1958. augusztus (3. évfolyam, 180-205. szám)

1958-08-03 / 182. szám

2 TOLNA MEGYEI NEPÜJSAG 1958 augusztus 3. I szovjet kormány jegyzéke Olaszországhoz és Izraelhez Moszkva: (TASZSZ) Valerian Zo­rin, a Szovjetunió külügyminiszter­helyettese jegyzéket adott át Olasz­ország moszkvai nagykövetének. A jegyzék ismerteti, hogy az ameri­kai és az angol katonai beavatko­zás megkezdése óta az olasz köztár­saság területe az amerikai csapat­szállítások egyik támaszpontjává vált. Nápoly, Tarantó, Genova ki­kötőjét az amerikai haditengeré­szeti flotta támaszpontul használja fel amerikai csapatok libanoni part- raszállításához. A Nápoly melletti canadicinoi repülőtérre állandóan amerikai repülőgépek érkeznek Nyu- gat-Németországból. Ezek katona­ságot szállítanak, s a repülőtér érintésével a Közel- és a Közép-Ke­letre folytatják útjukat. A szovjet kormány felhívja az olasz kormányt, tegyen hathatós in­tézkedéseket, hogy Olaszország terü­letét ne használják fel a szabadsá­gukat és a nemzeti függetlenségür Genf: (AFP) A Kelet és a Nyu­gat atomtudósai pénteken megtar­tották 24. teljes ülésüket. Az ülés uán az alábbi hivatalos közleményt juttatták el a sajtóhoz: „A szakértők értekezlete pénteken következtetéseket hagyott jóvá a nukleáris robbantások kiderítésének és felismerésének ellenőrzési rend­szeréhez a szükséges technikai be­rendezésekről. Az értekezlet továb­bá megkezdte a vitát azon esetle­Beirut: (MTI) Pénteken közöl­ték, hogy Pierre Edde libanoni pénzügyminiszter lemondott. Amióta Sehab tábornokot megválasztották az ország elnökévé, ez az első sza­kadás a libanoni kormányban. Meg­bízható források szerint Edde azért mondott le, mert érzése szerint a jelenlegi helyzetben Sehabot Vala­milyen tekintéllyel kell felruházni, ha a tábornok hivatalosan nem is veszi át tisztségét szeptember 24-ig. két védelmező arab államok elleni agresszió céljaira. Moszkva: (TASZSZ) Valerian Zo­rin szovjet külügyminiszterhelyettes augusztus 1-én jegyzéket adott át Izrael moszkvai nagykövetének. A szovjet kormány felhívja Izrael kor­mányának figyelmét azokra a té­nyekre, amelyek igazolják, hogy Izrael légiterét angol megszállócsa­patok Jordániába való szállításához és tüntető légi manőverekhez hasz­nálják fel. Az izraeli kormány ezzel az ame­rikai és az angol agressziós tevé­kenység közvetlen részesévé válik. A szovjet kormány kijelenti, hogy Izrael kormánya felelős a közel- és közép-keleti feszültség fokozódá­sáért, amely rendkívül veszélyes kö­vetkezményekkel fenyegető összeüt­közéssé válhat. E következmények magának Izraelnek nemzeti érdekeit veszélyeztetik. ges egyezmény betartásának ellen­őrzésére alkalmas rendszerről, amely a nukleáris kísérletek meg­szüntetéséről létrejön. Meghallgatta Szemjonov és Gubkin professzorok (Szovjetunió) beszámolóját. A pén­teki ülésen Hulubei professzor (Ro­mánia) elnökölt. Az atomszakértők értekezlete hétfőn délután tartja legközelebbi ülését.” A Chamounhoz hű miniszterek pénteken azon fáradoztak, hogy rá­vegyék Szarni Szolh miniszterelnö­köt, maradjon hivatalában Sehab beiktatásáig. Szolhot igen elkeserí­tette, hogy személyes ellenségét, Sehab tábornokot választották el­nökké. Hírek terjedtek el, hogy a miniszterelnök lemondása hamaro­san megtörténik. ESEMÉNYEI SOROKBAN Róma (Reuter). Az olasz képviselő­házban pénteken este váratlanul le­szavazták a Fanfani miniszterelnök egy hónapja hivatalban lévő koalí­ciós kormányát. A kommunista pártcsoport indít­ványt terjesztett be, amely felszó­lítja a kormányt, hogy augusztus 10-ig törölje el a szuezi válság óta érvényben levő benzin-pótadót. Az indítványt a képviselőház 278 szavazattal 270 ellenében elfogadta. • Kairó (Reuter). A középkeleti hír- ügynökség bagdadi jelentést közöl, amely szerint az iraki kormány el­határozta, hogy a Perzsa öbölt ezen­túl Arab öbölnek nevezik. A jelentés szerint utasítják Irak külföldi dip­lomáciai képviseleteit, hogy tartsák magúkat ehhez a határozathoz. * Szombaton virradóra kigyulladt a Rio de Janeiro külvárosában lévő katonai központi lőszer- és fegyver­raktár. A robbanások állandóan kö­vetik egymást. A legelső jelentések szerint a robbanások kezdete óta mintegy ezer személy hollétéről nem tudnak. öt kilométeres körzetben többszáz épület rombadőlését jelen­tették. A rádióállomások felszólítot­ták a véradókat, hogy siessenek a kórházakba. Minden gépkocsit moz­gósítottak a sebesültek szállítására. * Washington: ((MTI) Az AFP je­lentése szerint Milton Eisenhower, az amerikai elnök fivére pénteken este kéthetes közép-amerikai útjá­ról visszaérkezett Washingtonba. Milton Eisenhower az elnök megbí­zásából öt közép-amerikai ország­ban járt. Röviddel megérkezése után a Fe­hér Ház nyilatkozatot tett közzé, amely szerint Milton Eisenhower pénteken este előzetes jelentést ter­jesztett Eisenhower elnök elé. Je­lentéséhez a többi között a követ­kezőket javasolja: 1. Parancsolóan szükséges, hogy az öt közép-ameri­kai országnak7 bank-kölcsön, nem pedig ajándék címén nyújtsanak se­gélyt. 2. Az Egyesült Államoknak válaszolnia kell a latinamerikai nem zetek ama felhívására, hogy még jobban megszilárdítsák a nyersanyag és iparcikk-árakat. 3. Sürgősen el kell érni e térségben, hogy „vilá­gos és pontos megértést” tanúsítsa­nak az Egyesült Államok politiká­jával és célkitűzéseivel kapcsolat­ban. Hammarskjöld tárgyalásai a csúcsértekezlettel kapcsolatban Sajtóközlemény a keleti és a nyugati atomtudósok 24. üléséről Lemondott a libanoni pénzügyminiszter New York: (Reuter) Dag Ham­marskjöld, az ENSZ főtitkára szom­baton folytatta megbeszéléseit a Biztonsági Tanács tagjaival, anélkül, hogy megvárta volna a Szovjetunió válaszát, a legutóbbi nyugati ja­vaslatra. Hammarskjöld — mint egy kül­dött mondotta — „minden követ megmozgat”, hogy a kormányfői ta­lálkozót New Yorkban tartsák. So­kan azonban kételkednek abban, hogy sikerül az előkészületeket au­gusztus 12-ig, a nyugatiak által ja­vasolt időpontig befejezni. Egyesek szerint augusztus 19-e elfogadhatóbb lenne, s ezek azt jósolják, hogy a Biztonsági Tanács tagjainak állan­dó küldöttei augusztus 12-én ösz- szeülnekí és jóváhagyják az egy hét­tel később megtartandó csúcsérte­kezlet tervét. Vannak viszont olyanok is, akik egyáltalán nem bíznak a csúcsta­lálkozó korai létrejöttében, hanem a kelet és nyugati között folyó jegy­zékváltás elhúzódását tartják való­színűnek. Kiadják a „Szovjet Történelmi Enciklopédiáí6-t A „Nagy Szovjet Enciklopédia'- kiadóhivatala tervbevette, hogy meg jelenteti a 12 kötetes „Szovjet törté­nelmi enciklopédiá”-t. A történelmi enciklopédia felöleli az egész szovjet és külföldi történe­lem alapvető kérdéseit. Különös fi­gyelemmel foglalkozik majd a szov­jet népek történetével, a forradalmi munkásmozgalomban és a felszaba­dító mozgalomban való részvételük­kel, a Nagy Októberi Szocialista For­dalom világtörténelmi jelentőségé­vel. a szovjet népnek a kommuniz­mus építésében elért sikereivel, a szocialista tábor országainak törté­nelmével. Az enciklopédia jelentős helyet szentel majd a keleti országoknak, ősi kultúrájuknak, a gyarmatosítás ellen vívott nemzeti-felszabadító harcuknak. Megvilágítja a nemzet- ,közí munkásmozgalom problémáit, a marxizmus—leninizmusnak a re­formizmus és a revizionizmus elleni harcát. Az enciklopédia részletesen foglalkozik majd a nemzetközi kap­csolatokkal (cikkek a nemzetközi ér­tekezletekről, egyezményekről! stíb). A történelmi enciklopédia összesen kb. 1500 ív terjedelmű lesz. Kiadását 1959—1963-ra tervezik. Az enciklo­pédia összeállítását a legkiválóbo szovjet történészek irányítják. ítéletidő Nyugat-Németországban Frankfurt: (DPA) Pénteken a délutáni és az esti órákban a Rajna, a Majna és a Saar folyók vidékén hatalmas területeken szokatlan ere­jű vihar tombolt. A tomádószerű, helyenként jégesővel párosult vi­harok elérték a 12. szélerősséget is. A vihar mindenütt fákat csavart ki a földből, háztetőkbe és ablakokba csapott be, megrongálta a villamos­vezetékek felső vezetékeit, pincéket árasztott el, gabonamezőket tarolt le. Különösen Bonnban keletkeztek tekintélyes károk. A tűzoltóság, a rendőrség, a vöröskereszt és a mű­szaki alakulatok valamennyi egy­ségét a katasztrófa színhelyére ve­zényelték. Az ítéletidőt megelőzően különö­sen Dél-Németországban rekordhő­mérsékletet mértek. Freiburgban ár­nyékban 32,8 fok volt a hőmérsék­let. Gyors ütemben fejlődik Lengyelország acél- és gépgyártása A felszabadulás óta soha sem Iá- folyamén 19 milliárd zlotyt, 195G-IÓ1 tott ütemben fejlődik a Lengyel Népköztársaság acél- és gépgyártása, A második világháború előtt az ország évi nyersacéltermelése alig haladta meg a 700 000 tonnát. Ezzel szemben 1958-ban egyedül a nowa- hutai Lenin kohászati kombinát meg (közelítőleg egymillió tonna nyers- acélt állított elő. Az ország nyers­acél termelése ebben az évben eléri az 5.6 millió tonnát. A hatéves terv 1958-ig pedig további 11 milliárd zlotyt ruháztak be a kohóiparba. Hasonló gyorstitemű fejlődésen ment keresztül az ország gépgyártása is, amelynek 1949. évi termelési értéke 9.8 milliárd zloty körül mozgott. Eb­ben az évben már meghaladja az 54 milliárdot. A háború előtti évek­ben a gépgyártás termelésének érté­ke mindössze 3.1 milliárd zlotyt tett ki. A lottó nyerőszámai A jutalomsorsolás eredménye Augusztus 1-én, pénteken ismét kettős lottó­sorsolást rendezett a Sportfogadási és Lottó­igazgatóság, a XIII. kerületi József Attila Művelődési Otthonban. A húzásokat délelőtt 9 órakor dupla vagy semmi játék előzte meg. A 31. játékhétre 2 558 974 szelvényt küldtek be a fogadók, s így egy-egy nyerőosztályra 959 615 forint jut. A kisorsolt számok a követ­kezők: 4. 36, 51. 69, 72. A tárgynyereménysorsoláson a júliusi játék­hetek közül a 30. hét 2 562 290 szelvénye vett részt, amelyek között 364 értékes tárgynyere­ményt sorsoltak ki. A kisorsolt szelvények sorszámai és a nye­remények a következők: LH előjelű szelvények: 003 344 televízió, 009 504 csónakmotor, 016 731 szobabútor, 018 394 robogó, 019 210 motorkerék- ár, 030 990 5000 forintos utalvány, 031 319 utalvány háztartási edényekre. NyB előjelű szelvények (nyári bérlet): 143 811 rádió lemezjátszóval, 192 021 rádió lemezjátszóval. LA előjelű szelvények: 211 058 kerékpár dongóval, 211 570 televí­zió, 216 703 arany Doxa óra, 224 180 mosogep, 2^9 576 fém Doxa óra, 243 359 utalvány agy- neműre, 243 508 rádió. 244 090 varrógép, 246 303 szobabútor, 249 512 magnetofon, 269 803 fény­képezőgép, 272 357 táskarádió, 279 556 magne­tofon, 288 144 szobabútor, 293 813 radio, 296 291 5000 forintos vásárlási utalvány, 300 166 ra^'° lemezjátszóval, 300 868 fénykepezogep. 311 346 televízió, 313 119 kerékpár. 315 049 csillár. 323 142 egy szoba garzon öröklakás. EL előjelű szelvények: 409 106 rádió lemezjátszóval, 440 472 .hűtő­szekrény. 463 019 3000 476 112 rádió, 481 144 pianino, 600 510, ■ ' sr *s 714 930 televízió, 721 308 csillár, f, bogé 735 930 utalvány könyvekre. 753 1 793 543 képezőgép. 758 962 perzsaszonyeg, 793 04J fényképezőgép. 798 317 perzsaszonyeg. 798 716 3000 forintos vásárlási utalvány. B előjelű szelvények: 1 001 269 magnetofon, 1L001.^, b°r0°6 527 ’ 017 1101 ^abab-UÍ5Í'0 9 magnetofon, 1 078 857 óim-bam óra, . 051 u= , 081 453 tele­utalvány háztartási e y ' televí­zió. 1 083 046 padlokefelo, 1 i”3« 1 4 zió, 1.116 374 ,ulal™"/al 625 fényképező­kerékpor Dongo mot^ ■ ^ 233 magnetofon, vekre, 1 260 284 P 739 zongora, háztartási edényekre, forintos 1 277 104 y’295?3B0^Utalvány *9Y­vásájlasi uahrany. , 300 499 3000 fo­nemure, 1295 359 g emű utalvány, f3t2°7S890tal™0n0Y6 ’forintos vásárlási utalvány. 1 328 297 kerékpár Dongo , 362 297 3000 forintos VaS,°' i ula|vány, 1 362 497 por- 3000 forint°s ™Sa^°t'Jrékpár oldalkocsival, szívó, 1 372 554 mf°r^94 rádió, 1 377 201 1 373 867 tűzhely. 1 375 3 ™ ^ , 38, 297 5000 forint« 38ia5S3a4 perzsaszőnyeg, 1 394 851 szobabútor, 1 381 53 P ád,6 lemezjátszó­:r,ä “• ís w-rs»"S vány, 1 419 550 mosogep, , 442 598 utalvány rt0^kre5á1 454 97*9° énnyYkép’ezőgép, 1 461 631 ád"£ Í Í83 299 padlókefélő, 1 494 360 s»ba­bútor,.! ^6,U1i£7zi6?WSi utalvány Ä? 5e "e­fàÏÏ'™; “pedlókefélő, 1 624 095 tűzhely, 1 642 395 kerékp°r' 02964k2erékpár,tei 697 528 1 689 010 televízió, 1 689 0Z9 Kereupa , 5000 forintos vásárlási utalvány, 1712774 kaszálóaéo 1 712 495 fénykepezogep, 1712 /74 8000 forintos családi vásárlási utalvány 1 712 575 televízió. 1 717 791 televízió. 1 733 093 Vétótól talpig felöltözhet- ut^vany ferfi, 1 737 937 lemezjátszó, ”8 20 ™^agep. 1 738 122 perzsaszonyeg, 1 738 129 "ere lámpa, 1 748 063 fénykepezogep, ' 1 801 258 perzsaszonyeg, 1 803 826 fenykepezo- aép 1 830 011 csillár, 1 841 176 fenykepeza­qép,' 1 844 034 televízió, 1 873 014 rádió, 1 880 713 5000 forintos vásárlási szelvény, 1 888 051 túracsónak motorral, 1 894 965 ház­tartási robotgép. 1 903 819 5000 forintos va­sárlási utalvány, 1 911 974 5000 forintos vá­sárlási utalvány, 1 944 543 kerékpár. 1 944 567 televízió, 1 949 546 kerékpár 1 952 173 tele- vízió, 1 953 946 bőrkabát, 1 960 114 szobabú­tor, 1 982 105 3000 forintos vásárlási utalvány, 1 992 951 rádió, 1 992 973 háztartási robot­gép, 2 019 743 mosógép, 2 066 601 szobabútor. 2 067 835 padlókefélő. 2 097 255 3000 forintos vásárlási utalvány. 2 112 559 villanyborotva. 2 115 558 televízió, 2 116 494 perzs «szőnyeg, 2 125 927 csónak. 2 125 815 kétszoba hallos összkomfortos örök­lakás. 2 138 683 5000 forintos vásárlás: utalvány, 2 148 413 kerékpár, 2 156 477 fém karóra, 2 158 934 bőrkabát, 2 168 981 rádió, 2 169 441 padlókefélő, 2 176 644 pianino, 2 189 682 tangó­harmonika, 2 208 875 ,.Tetőtől talpig fe'öltöz- het” vásárlási utalvány, női. 2 217 593 csillár, 2 234 481 szobabútor, 2 235 591 oadlókefélő, 2 238 689 porszívó, 2 419 721 utalvány ágy­neműre, 2 423 900 csónak, 2 424 177 televízió, 2 441 698 pianino, 2 464 078 8000 forintos csa­ládi vásárlási utalvány, 2 467 452 bőrkabát, 2 476 476 ,,Tetőtől talpig felöltözhet” uialvár.y, férfi. 2 494 370 5000 forintos vásárlási utal­vány, 2 499 653 utalvány festményre, 2 508 877 rádió, 2 508 889 rádió, 2 512 100 televízió, 2 525 881 mosógép, 2 528 894 rádió, 2 555 105 fényképezőgép, 2 572 339 kerékpár, 2 581 128 mosógép, 2 ö93 983 robogó, 2 595 403 zene- szekreny, 2 599 1o3 raaio. 2 6UÜ 449 utalvány könyvekre, 2 604 101 kerékpár, 2*11 679 langó- harmonia, 2 616 763 „Tetőtől talpig felöltöz­het” női. 2 622 426 rádió, 2 625 755 5000 fo­rintos vásárlási utalvány, 2 630 623 utalvány háztartási edényekre, 2 o44 285 utalvány ház­tartási edényekre, 2 644 470 perzsa szőnyeg, 2 646 234 televízió, 2 652 005 5000 forintos vá­sárlási utalvány, 2 655 331 kerékpár, 2 668 283 bőrkabát, 2 672 097 fényképezőgép, 2 677 479 villanyborotva, ? 679 325 rádió, 2 6/0 363 rádió, 2 698 772 motorkerékpár, 2 705 521 bőrkabát, 2 723 810 mosógép, 2 740 707 kerékpár, 2 754 201 varrógép, 2 785 744 televízió, 2 798 422 szobabútor, 2 814 034 utalvány háztartási edé­nyekre, 2 818 010 háztartási robotgép, 2 818 017 8000 forintos családi vásárlási utalvány, 2 860 936 fényképezőgép, 2 863 729 utalvánj( háztartási edenyekre, 2 876 187 kerékpár Don- gó-val, 2 895149 porszívó, 2 895 320 csillár, 2 939 329 hűtőszekrény, 2 941 529 herendi lámpa, 2 947 602 porszívó, 2 953 613 utalvány iparművészeti tárgyakra, 2 960 004 rádió, 2 962 554 5000 forintos vásárlási utalvány, 2 966 310 fém karóra, 2 976 780 kerékpár, 2 978 855 Bim-bam óra, 2 994 827 bőrkabát, 3 006 429 csillár, 3 017 521 utalvány festmény­re, 3 070 905 utalvány könyvekre, 3 083 672 szobabútor, 3 101 170 8000 forintos családi utalvány, 3 101 180 zeneszekrény, 3 109 365 rádió, lemezjátszóval, 3 128 315 fényképező­gép, 3 147 616 pianino, 3 154 901 fényképező­gép, 3 155 382 villanyborotva, 3 156 128 zon­gora, 3 193 221 fényképezőgép, 3 208 876 mosógép, 3 213 333 Bim-bam óra, 3 213 335 magnetofon, 3 213 337 utalvány ágyneműre, 3 215 319 villanyborotva, 3 215 932 mosógép, 3 241 254 rádió, lemezjátszóval, 3 260 537 Bim- bam óra, 3 262 411 pianino, 3 268 434 kettő személyes, 2 hetes üdülés Hévízre, 3 303 026 „Tetőtől^ talpig felöltözhet” vásárlási utal­vány, női. 3 319 279 utalvány háztartási edé­nyekre, 3 330 284 kerékpár, 3 338 487 kettő hetes, kettő személyes üdülés Hévízre, 3 343 238 bőrkabát, 3 346 710 rádi, 3 353 371 rádió, 8 354 283 kerékpár, dongóval, 3 355 904 varrógép, 3 361 740 porszívó, 3 363 065 5000 forintos vásárlási utalvány, 3 372 231 utal- vány könyvekre. 3 386 362 rádió, lemezjátszó­ul' 3 383 502 rádió, lemezjátszóval, 3 390 765 oOOO forintos vásárlási utalvány, 3 392 636 maq- netofon, 3 392 967 fényképezőgép, 3 393 758 radio, 3 405 013 rádió. 3 406 102 motorkerék- p?r’ ,3410 317 5000 forintos vásárlási utal­3°420 064fl k715 ,Ut.a!vány háztartási edényekre. 3 4^0 068 konyhabútor. 3 421 997 rádió, lemez- jatszovol, ^ 3 438 452 zeneszekrény* 3 439 959 utalvány ágyneműre. GY. előjelű szelvények: 5 009 839 csillár, 5 016 332 kályha, 5 019 028 kerekpár, dongó motorral, 5 043 091 Herendi étkészlet, ^ 5 062 473 villanyborotva, 5 069 982 padlókefélő, 5 074 1 02 perzsaszőnyeg, 5 080 033 fenykepezőgép, 5 1 26 376 mosógép. 5 130 467 magnetofon, 5 158 296 rádió, 5 163 038 televí- zio, 5 170 077 5000 forintos vásárlási utal­vany, 5 175 814 utalvány ágyneműre, 5 177 719 motorkerékpár, oldalkocsival, 5 188 408 „Tető­től talpig felöltözhet” utalvány, férfi, 5 193 403 motorkerékpár. 5 197 412 5000 forintos vásár- las, utalvány. 5 214 940 rádió lemezjátszóval, mosogep, 5 242 359 lemezjátszó, 5 277 pno snnnöh?™°nika' 5 270 235 televízió 5 2815AÄ 5000 fonntos vásárlási utalvány, 5 295 4P« tangoharmonika, 5 286 584 kerékpár. 5 295 428 televízió. 5 295 793 tangóharmonika. P. előjelű szelvények: 335 utalvány ágyneműre. 6 051 369 fi 071 25«UdU Névizre. 6 051 500 lemezjátszó, olda3,kacsivä°bQbU‘0r' 6 074 552 “erékpár 6 031 452 Wartburg személygépkocsi. , 5032 071__ kerékpár. 6 082 815 „Tetőtől talpig fe öltözhet utalvány, iérfi. 6 089 446 magne­fiC1?í nfifi 005 porszívó- 6 098 296 mosógép, 6 124 065 kályha, 6 125 143 csillár, 6 125 724 6 84nnsa iV -6!7f713 óra, 6 184 058 villanytűzhely. 6 175 713 Bim-bam fiTo'z tl8A °l8- t,elsvízió- 6 185 707 televízió, o iyo 168 radia, lemezjátszóval, 6 210 843 bőr­6 924 149 6 2!7,133 Tdió' lemezjátszóval, 5274342 u‘±an7 háztartási edényekre, fi oil ion , 5000 formtos vásárlási utalvány foJ„7íZf , lemezJ°tszó. 6 260 803 kerékpár, 6 270 760 lemezjátszó, 6 291 373 rádió, 6 313 481 herendi lámpa. D. előjelű szelvények: 7 018 292 rádió, 7 021 070 „Tetőtől talpig fel­öltözhet” utalvány, női. 7 056 063 robogó, 7 063 083 utalvány háztartási edényekre, 7 070 575 kerékpár, dongó motorral, 7 075 963 utalvány ágyneműre, 7 080 403 televízió, 7 085 832 kéthetes 2 személyes üdülés Hévíz­re, 7 086 673 kéthetes 2 személyes üdülés Hé­vízre, 7 102 028 csillár, 7 144 914 hűtőszekrény, 7 145 200 csillár, 7 149 300 kerékpár, dongó motorral, 7 171 024 rádió, 7 177 516 3000 fo­rintos vásárlási utalvány, 7 179 578 rádió, le­mezjátszóval, 7 204 843 fém karóra, 7 205 337 rádió, lemezjátszóval, 7 210 618 hűtőszekrény 7 223 451 motorkerékpár oldalkocsival, 7 227 225 villanyborotva 7 231 266 utalvány festményre, 7 231 997 televízió, 7 242 398 rádió, 7 242 609 Bim-bam óra, 7 256 565 varrógép, 7 259 278 porszívógép, 7 259 278 porszívó, 7 266 773 motorkerékpár, 7 273 057 5000 forintos vásárlási utalvány, 7 275 661 lemezjátszó, 7 280 270 kerékpár, 7 296 880 rádió. A vásárlási utalványok a Lottó Áruházban válthatók be. A nyereményjegyzék közvetlenül a húzás után készült, ezért az esetleges számhibákért felelősséget nem vállalunk! ■ CDi CDi CDi CDi CDi CDi CDi CDi CDi CDi CDi CDi CDi CDi CDi CD

Next

/
Oldalképek
Tartalom