Tolna Megyei Népújság, 1958. július (3. évfolyam, 153-179. szám)
1958-07-02 / 154. szám
1958 július 2. TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG 3 SZTK TANÁCSADÁS Mennyi a táppénz ősszege? 700 millió analfabéta van a világon — fiz emberiség kétötöde nem tud írni, olvasni — A világon jelenleg 700 millió analfabéta él, ami azt jelenti, hogy a 15 évnél idősebb emberek kétötöde nem tud ími-olvasni. Ezt a számot most hozta nyilvánosságra az UNESCO, amely hosszabb ideje beható vizsgálatot indított az írás- tudatlanság megállapítása végett. Ez a második eset, hogy ezzel a kérdéssel foglalkoznak. 1929-ben az amerikai nevelésügyi hivatal 850 millióra becsülte az írástudatlanok számát. Az 1950-ben megindított világnépszámláláskor megállapították, hogy Brazilia 15 éven felüli lakosai közül 15,3 millió, azaz az összlakosság 50,6 százaléka analfabéta volt. A világ lakossága óránként 5400 fővel, vagyis évente 47 millióval növekszik, Ez azt jelenti, hogy a XX. század végén kétszer annyi lesz, mint a jelenlegi 2737 milliárd fő. Ezt állapítja meg az ENSZ statisztikai hi-f vatala által kiadott „1957. évi denog- rafiai évkönyv." Az átlagos életkor az egész világon emelkedik, az emelkedés azonban a világ különböző részein rendkívül ingadozó. A legmagasabb átlag-életkort Hollandiában érik el — 71 év — a legalacsonyabbat Indiában, ahol ez csak 32 év. India mellett viszont Brazíliában, Grönland- ban és a Belga-Kongóban a legalacsonyabb az átlag életkor. Az évkönyvből kiderül, hogy a nők általában túlélik a férfiakat. Az Egyesült-Államokban például a nők átlagéletkora 37 százalékkal magasabb, mint a férfiaké, aminek egyik oka, a feltevések szerint, a közlekedési balesetek rendkívül magas száma. A halál okai változnak az életkorral. A férfiaknál 45 éves korig a halál fő oka a közlekedési balesetek, 45 éven túl pedig a rák. KülönHatalmas érdeklődés előzte meg Tolna megyében is a cannes-i film- fesztivál nagydíjával kitüntetett szovjet film, a Szállnak a darvak bemutatóját. Először a megyeszékhelyen, Szekszárdon mutatták be a filmet kilenc előadásban. Itt összesen 3841 főnyi közönség tekintette meg a szov jet filmgyártás eme kimagasló alkotását. A díszelőadáson Juhász István mcziüzemi igazgató megnyitója után Az IBUSZ a nyár folyamán újabb társasutazásokat szervez a Szovjetunióba és Csehszlovákiába. Július 15-én és 25-én csoport indul Kijeven át Szocsiba. A tizenötnapos út — repülőgéppel és vonattal — részvételi díja 3971 forint. Július 31-én, augusztus 14-én, augusztus 24-én és szeptember 9-én egyhetes szlovákiai autóbusz-körutak kezdődnek. A részvételi díj 1456 forint. Augusztus 5-től 18-ig társasutazás indul Marianske— I,azne-ba, részvételi díja 2730, A gyönki gimnázium tanárai több mint 30 ezer cikket tartalmazó cikkgyűjteményt állítottak össze. A cikkgyűjteményben több évre visszamenően megtalálhatók az országos lapok és a megyei újság fontosabb cikkei. A cikkek téma szerint rendezve állnak a tanulók és tanárok rendelkezésére. De nem csak a tanulók és tanárok veszik igénybe, hanem a község más hivatalainak dolgozói is érdeklődnek iránta, ha egy régebbi újságcikkre, vagy rendeletre van szükségük. Elsősorban terme-. Az előző három népszámlálásnál a helyzet a következő volt: 1900-ban 6,3 millió analfabéta volt (az összlakosság 65,3 százaléka), 1920-ban 11,4 millió (64,9 százalék) és 1940- ben 13,3 millió (56,1 százalék). Ez azt jelenti, hogy a lakosság növekedésével Brazíliában, de más országokban is, az analfabéták száma is megnőtt. Hasonló a helyzet Egyiptomban, ahol az elmúlt negyven év alatt az analfabéták száma 6,2 millióról 9,1 millióra emelkedett. Indiában az 1951-es népszámlálás alkalmával megállapították, hogy a lakosság 81 százaléka nem tud írniben is a rák, mint elhalálozási ok az egész világon a legerősebben nőve-, kedett, úgyszintén egyre többen halnak el szívbetegségek miatt. A tbc. halálozási arányszáma viszont csökkent. A várakozások ellenére a közlekedési balesetekből származó halálesetek száma nem az Egyesült Államokban a legmagasabb, ahol évente 35 000 ember leli halálát az utcán, hanem Luxemburgban, ahol 100 000 lakosra 28.5 közlekedési áldozat esik. Második helyen áll Ausztrália ahol ugyancsak 100 000' lakosra 23.5 közlekedési balesetből származó halál esik, utánuk következik az Egyesült Államok, ahol 23.4 és Nyugat-Német-i ország, ahol 23.3 közlekedési haláleset jut 100 000 lakosra. A halálos végű öngyilkosság a leggyakoribb Nyugat-Berlinben, ahol 1956-ban 100 000 lakos közül 34.3 ember halt meg öngyilkosság következtében. Mint államnak, Japánnak van a legmagasabb öngyilkossági görbéje: 100 000 lakosból 24.2. Az öngyilkos férfiak száma átlag háromszor nagyobb, mint a nőké. Az öngyilkosságok leginkább 40 éves koron túl történnek. Pető Gyula általános iskolai tanár tartott ünnepi beszédet. A szekszárdi előadások után a film Tolnára került, onnan pedig előbb Bonyhádra, majd Paksra juttatják el. Jelenleg több községben való bemutatására nincs mód, valószínű azonban, hogy rövidesen új kópiát kap a moziüzemi vállalat a filmből és a többi községekben is sor kerülhet a vetítésre. augusztus 20-tól szeptember 2-ig Karlowy-Vary-ba (2720 forint). Augusztus 1-én, 9-én, 16-án, 23-án és 30-án négy napra Prágába indul repülőgép, részvételi díj 1355 forint. Augusztus 5-ón, 12-én, 19-én, 26-án és szeptember 2-án ötnapos repülőgép-társasutazást szerveznek ugyancsak Prágába 1497 forintért. Szeptember 9-én, 16-án és 23-án nyolc napra a Tátrába lehet utazni, részvételi díj 1724 forint. A társasutazásokra az IBUSZ irodákban lehet jelentkezni. szetesen a tanításnál veszik hasznát a tanárok: ha politikai, hazafias, kulturális témát tanítanak, bátran nyúlnak hozzá — mint forrásanyaghoz — a cikkgyűjteményhez. Amikor az iskola KISZ szervezete névadó ünnepséget tartott, Zalka Mátéval kapcsolatos történetek, Zalka. Máté életrajza kellett volna. Sehol sem találtak forrásmunkát, egyszer csak valakinek eszébejutott a cikkgyűjtemény, melyben öt cikket is találtak, ami Zalka Mátéval foglalkozott. olvasni. Az elmúlt 30 év alatt számuk 162 millióról 182 millióra emelkedett. Törökországban az analfabéták száma az 1935. évi 7,7 millióról 1950-ben 8,8 millióra szökött (az összlakosság 68,1 százaléka). Ceylon-szigetén 1946-ban állapították meg az analfabéták legmagasabb számát. A sziget 6,4 millió lakosa közül 2,5 millió volt analfabéta. Mexikóban 1950-ben 9 millió analfabétát számláltak (összlakosság 25,7 millió): Portugáliában 2,5 milliót (8,4 millió): és Venezuelában 1,4 milliót (5 millió). Kulturális hírek Többek között két kimustrált autómotor szerepelt „szólóhangszerként" a „Hangverseny autóra és zenekarra” című mű előadásánál a tekintélyes londoni Albert Hallban, ahol június 17-én megrendezték a „komikus és furcsa zene mamut- hangversenyét.’’ A motorzaj mellett hatalmas autódudák tülkölése is felhangzott a karmester megfelelő be- intésére. A mű egyébként Anthony Hopkins, ismert angol zongorista és zenész szerzeménye. * Charlie Chaplin „Egy király New Yorkban" című filmszatírája után, amelyben az amerikai életformát gúnyolja ki, most a világuralomra törő Napoleon Bonapartéról szándékozik filmet készíteni. Josephine sze repét előreláthatólag Oona Chaplin, Charlie Chaplin felesége játsza majd. * Június 5-től kezdve a pekingi rádió megkezdte francia nyelvű adásait. Ez az első eset, hogy a pekingi rádió franciá nyelvű műsort sugároz. A műsoron híradások, nemzetközi kommentárok, riportok, kínai zene, a kínai nép életéről szóló szövegek és játékok szerepelnek. A francia közvetítést több hétig tartó próba előzte meg úgy, hogy annak tökéletességéhez bizonyára szó sem férhet. * A kritikusok díját, amely 100 000 francia frankot tesz ki, s amellyel a múltban többek között Françoise Sagant, Albert Camust és Pierre Gascart tüntették ki — tizenharmadik alkalommal Yves Regniernek adták a „Királyság Benouban” című regényéért. Regnier 1914-ben született Algírban: hosszú időn keresztül élt a Szaharában és kairói kultúr- attasé volt. * Jean Louis Barrault színházának következő évadját „A selyem cipellő’’ előadásával szándékozik megkezdeni. Az ebben szereplő „néger nőt" már szerződtette, Giselle Baka személyében, aki énekes és táncos szerepet is tud alakítani. * Guy Suares és társulata bemutatja Edgar Allan Poe „Politien” című romantikus drámáját, amelyet a szerző valóban megtörtént eset alapján írt. a mű fordítását gyakorlatilag lehetetlen megtalálni Franciaországban; Guy Suares tiszta véletlenségből talált egy példányt a Szajna parti könyvárusoknál. * Jean Anouilh Svájcba utazott, hogy megtalálja a kellő nyugalmat legutóbbi színművének, a „Hebehur- gyá’’-mak átírásához. Erre állítólag azért van szükség, mert a színmű néhány alakja túlságosan emlékeztet egyes előtérbe került személyekre. * Egy évi viharos és sikerekben gazdag élet után Angliában jobblétre szenderült a rock and roll. Sikeréről tanúskodik, hogy esztendős élete folyamán 65 millió rock and roll- lemez kelt el. Az angolok most megunták a viharos rock and roll-rit- must és új kedvencüknek a schiffle-t választották, ezt a dallamos és romantikus muzsikát. A táppénz a munkabér 65 százaléka. Az a dolgozó, aki ugyanannál a munkáltatónál két év óta megszakítás nélkül munkaviszonyban áll, 75 százalékos táppénzre jogosult. A 75 százalékos táppénzre jogosultság szempontjából megszakítatlannak kell tekinteni a munkaviszonyt olyan esetben is, ha a dolgozó: a) munkaviszonyának akár a vállalat, akár saját maga részéről történt felmondását követően ugyanazzal a munkáltatóval új munka- viszonyba lép, feltéve, hogy a két munkaviszony között egy napi megszakítás sincsen, b) munkaviszonyának a vállalat részéről történt felmondását követően, vagy már a felmondási idő alatt ugyanahhoz a tröszthöz tartozó másik vállalattal lép új munkaviszonyba, feltéve, hogy a két munkaviszony között egy napi megszakítás sincsen. A 75 százalékra jogosultság fennáll abban az esetben is, ha a dolgozó a két évi megszakítatlan munkaviszonyt áthelyezés folytán nem tudta ugyanannál a munkáltatónál megszerezni. E rendelkezés alapján az áthelyezett dolgozó előző és új munkaviszonyát abban az esetben kell megszakítatlannak tekinteni, ha a két munkaviszony között munkakönyvének adatai szerint egy napi megszakítás sincsen. A magánmunkáltató alkalmazásában álló dolgozónak, úgyszintén a javító-nevelő munkára ítélt dolgozónak kizárólag 65 százalékos táppénz jár. A munkaviszony megszűnése után bekövetkezett keresőképtelenség ese tében az egyébként táppénzre jogosultnak szintén csak 65 százalékos táppénz folyósítható. A kórházi (gyógyintézeti) ápolás időtartamára, annak első napjától, a táppénz fele összegét (50 százalékát) kell utalni. Ha a kórházi ápolás alatt álló dolgozónak eltartásra szoruló családtagja van, a kórházi ápolás alatt táppénzének 80 százaléka jár. E rendelkezés szempontjából az egyébként igényjogosult családtagok közül eltartásra szorulónak csak azt a családtagot lehet tekinteni, aki a) tizenhatodik életévét még nem töltötte be, vagy b) iskolai tanulmányokat folytat és huszonnegyedik életévét még nem töltötte be, vagy c) hatvanadik életévét már betöltötte, vagy d) állandóan keresőképtelen. A táppénz összege általában a megbetegedést közvetlenül megelőző 3 naptári hónapban elért munkabérhez igazodik. Külön szabály vonatkozik a teljesítménybérben és külön a fix fizetésben részesülő dolgozók táppénz alapjául szolgáló keresetének figyelembevételére vonatkozóan. 1. A teljesítménybérben részesülőknél : a) a keresőképtelenség első napját közvetlenül megelőző három naptári hónapban végzett teljesítmény alapján elért teljes munkabér napi átlagát (Például: a megbetegedés napja VI. 10-e. A táppénz alapjául szolgáló kereset a III., IV., V. havi összes kereset napi átlaga), b) ha a keresőképtelenség első napját közvetlenül megelőző három naptári hónapnak csak egy részében dolgozott, az ez alatt végzett teljesítmény alapján elért teljes munkabér napi átlagát (Például: a megbetegedés napja VI. 10-e. A munkaviszony kezdete IV. 19-e. A táppénz alapjául szolgáló kereset a IV. 19-től V. 30-ig elért kereset napi átlaga), c) ha a keresőképtelenség első napját közvetlenül megelőző három naptári hónapban nem dolgozott, a keresőképtelenség hónapjában, a keresőképtelenség első napjáig végzett teljesítmény alapján elért teljes munkabér napi átlagát kell a napi táppénz megállapításánál alapul venni. (Például: a megbetegedés napja VI. 10-e. A munkaviszony kezdete VI. 5-e. A táppénz alapjául szolgáló kereset a VI. 5-től VI. 9-ig elért kereset napi átlaga.) Példa a teljesítménybérben részesülő dolgozók napi táppénz ősz- szegének megállapítására: A megbetegedés napja 1958. szeptember 15. Az irányadó kereset: június 1000 forint, július 1200 forint, augusztus 1400 forint, összes kereset: 3600 forint. A három hónap összes munkanapja: 78 nap. 3600 : 78 = 46,15 Ft (egy napra eső kereset). Az egy napra eső kereset 65 százaléka az egy napra eső táppénz összege, vagyis 29,99 Ft. 2. A fix fizetésben részesülőknél: ■ ■aKa. keresőképtelenség első napját közvetlenül megelőző három naptári hónapra megállapított munkabérek egy hónapra eső átlagát kell alapul venni, b) ha a dolgozó keresőképtelensége első napját közvetlenül megelőző két hónapban állott csak alkalmazásban, erre a két hónapra megállapított munkabérek egy hónapra eső átlagát, ha pedig csak egy hónapban állott alkalmazásban, az erre a hónapra megállapított munkabérét kell alapul venni, c) ha pedig csak a megbetegedés hónapjában állott alkalmazásban, az erre a hónapra megállapított munkabérét kell alapul venni. A beszámítás szempontjából mindenkor egy-egy teljes naptári hónapra megállapított munkabért kell figyelembe venni még abban az esetben is, ha azt teljes összegében a dolgozó bármely okból nem kapta meg. (Például: a megbetegedés napja VI. 20-a. A munkaviszony kezdete VI. 1-e. A táppénz alapjául nem a VI. 1-től 19-ig kifizetett mun kabér szolgál, hanem a teljes hónapra előre megállapított havi fix fizetés.) Példa a fix fizetésben részesülő dolgozók napi táppénz összegének megállapítására : A megbetegedés napja 1958. szeptember 15. Az irányadó kereset: június 1000 forint, július 1200 forint, augusztus 1400 forint, összes kereset: 3600 forint. 3600 : 3 = 1200 Ft (ez az egy havi átlag). Az egy havi átlagkereset osztandó a megbetegedés hónapjának munkanapjaival, vagyis 1200 : 26 = 46.15 Ft (ez az egy napra eső kereset) Az egy napra eső átlagkereset 65 százaléka a napi táppénz összege. A 46.16 Ft 65 százaléka = 29,99 Ft. A táppénz megállapításánál munkabérként számításba kell venni a munkáltatótól a munkaviszony alapján kapott juttatást, ide értve a természetben adott juttatások pénzben meghatározott egyenértékét is. Nem lehet munkabérként figyelembe venni a kiküldetési költséget, a különélési díjat, az egyszeri jutalmat, az esetenkénti prémiumot és az újítási díjat. A mezőgazdasági dolgozók és a háztartási alkalmazottak táppénzének napi összege nem a munkabérhez igazodik, hanem attól függetlenül előre megállapított. Ennek megfelelően a mezőgazdasági dolgozók 65 százalékos mértékű napi táppénze 20 forint, a 75 százalékos 23 forint. A háztartási alkalmazottak napi táppénzének összege 10 forint. A táppénz igénybevétele érdekében benyújtandó igazolások: a) nagy alakú munkáltatói igazolvány (a mezőgazdasági dolgozóknál e helyett Biztosítási Igazolvány és Bélyeglap, továbbá Igénylőlap), b) a körzeti orvos keresőképtelen állományba vételének igazolása, c) táppénzutalvány (folyamatos keresőképtelenség esetében), d) kórházi (gyógyintézeti) igazolás, ápolás esetén. Legközelebbi tájékoztatónk: „Egyszeri segélyek.” A világ lakossága a statisztikában Közel négyezren tekintették meg Szekszárdon a „Szállnak a darvak"-at Újabb IBUSZ társasutazások a Szovjetunióba és Csehszlovákiába Cikkgyűjtemény, több mint harmincezer cikkel