Tolna Megyei Népújság, 1958. április (3. évfolyam, 77-101. szám)

1958-04-24 / 96. szám

4 TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG 1958 április 24. SPURT Szálkáé Egy fiatal, alacsonytermetű fiú beszédjére lettem figyelmes vasár­nap este a szálkai kultúrház elő­csarnokában : — Alig állok a lábomon, hiába kevés volt az edzés és ráadásul ki­lencen játszottunk. Igaz a kerék­pározástól is jól elfáradtam. Itt csak sportról lehet szó — gon­doltam. Beszélgetni kezdtem a fiú­val, a 14 éves Bozsók Tiborral, aki­től a következőket tudtam meg: A 13—14 éves fiúk megbeszélték, hogy vasárnap Mórágyra mennek az ottani úttörők ellen labdarúgómér­kőzést játszani. A fiúk egymás kö­zött megbeszélték a dolgot és pén­teken, szombaton délután, majd vasárnap reggel megjelentek a sport­pályán, hogy „edzést” tartsanak. Edzés után a körülbelül 10—12 ki­lométerre lévő Mórágyra indultak kerékpáron. Egy-két fiú úgy látszik nagynak találta az utat és így lema­radt. Kilencen álltak ki a mórá- gyiak ellen, igaz, hogy a mórágyiak is csak tizen voltak, de a fáradt szálkaiakkal szemben 9:0 arányú győzelmet arattak. Amikor megkérdeztem Bozsók Tibit, hogy miért tartottak vasár­nap délelőtt edzést, ő azt válaszol­ta, így szokás ez mérkőzések előtt. Amikor megmagyaráztam, hogy mi­lyen helytelen volt a szombati és a vasárnapi edzés, a fiú csak a vállát vonogatta, ő nem tudja, ő nem ért ezekhez, ő csak azt tudja, hogy ed­zeni kell. Amikor a helybeli pedagógusoktól érdeklődtünk, ők úgy nyilatkoztak, hogy csak utólag értesültek erről a mérkőzésről, mert a fiúk teljesen önállóan szervezték ezt, nem szól­tak senkinek. Ozora—Mucsi 11:0 (5:0) Ozora, II. osztályú mérkőzés, ve­zette: Dudás. Mintegy 300 néző előtt került a mérkőzés lejátszásra, ahol mindjárt a hazai csapat lépett fel támadólag, de az első félórában nem értek el eredményt a csatárok pontatlan lö­vése miatt. Az első félidő utolsó 15. percében aztán egymásután estek a gólok. A második félidőben még újabb 6 góllal terhelték a vendégek kapuját. A gólokat Csizmadia (6), Csuhái (2), Pfeifer (1), (Molnár (1), Trubacs (1) lőtte. M. L. T. J. jegyzet Nem tartozik szorosan a témához, de megjegyezzük, hogy Szálkán fel­nőtt labdarúgócsapat nincs, és a sport utáni vágy ezért talán még erősebb, mint azokon a helyeken, ahol rendszeresen sportolhatnak, vagy sporteseményeket nézhetnek. Ilyenkor fordul elő az, hogy a spor­tolók — vezetők hiányában — ma­guk kezdeményeznek és legtöbbször hozzá nem értés miatt, rosszul. Papíron van sportkör Szálkán, de a valóságban nem lehet, sportnak hívni az időnként ötletszerűen megrendezett versenyeket, bemuta­tókat. A többi között a helyi KISZ- szervezet feladata lenne, hogy vegye kezébe a kezdeményezést, az irányí­tást és biztosítson a község fiataljai és az idősebb sportolnivágyóknak sportolási lehetőséget. Úgy tudjuk, Szálkán is megalakult a szpartakiád rendező bizottság. A közelgő szpar­takiád versenyek alkalmasak lesz­nek arra, hogy a KISZ maga köré gyűjtse a sportolni vágyókat és ré­szükre megszervezze a szpartakiád helyi versenyeit. Ha a szpartakiád rendező bizottságnak, vagy a KISZ vezetőknek a szervezéssel, rendezés­sel bármilyen problémájuk van, nyugodtan forduljanak a járási sportfelügyelőhöz, a Megyei Sport- hivatalhoz' vagy akár sportrova­tunkhoz, szívesen segítséget adunk, hogy többet ne fordulhasson elő a fent leírt eset. — NY — UTTE—Szekszárdi Szekszárd, 200 néző, vezette: dr. Urbán. Csak az egyik játékvezető érkezett meg, így csak késéssel kez­dődött meg a találkozó. Sajnos a szekszárdi csapat egyik leggyengébb játékát nyújtotta és elszalasztottá annak lehetőségét, hogy legyőzze ugyancsak gyenge vetélytársát. Az első félidőben fej-fej melletti küz­delem alakult ki. Hol az egyik, hol a másik csapat vezetett 1—2 ponttal. A játéknak ebben a szakaszában kü­lönösen a jobboldal játszott gyen­gén, de csak a félidő végén cserélték le Szekrényest. Szünet után a vendégek kezdtek jobban, a hazaiaknak ebben az idő­szakban szinte semmi sem sikerült. Megalakult a Gyönki Járási Testnevelési és Sporttanács Április 17-én tartotta alakuló ülé­sét a Gyönki Járási Testnevelési és Spcrttanács a gyönki járási kultúr- otthonban. Az elnöki megnyitó után Bogár Vilmos ismertette az Elnöki Tanács rendeletét a sporttanácsok működésével kapcsolatban, majd kö­zölte azoknak a neveit, akik kineve­zést kaptak a járási testnevelési sporttanácsba, hogy munkájukkal segítsék a járás sportjának fellendí­tését. A beszámolót Várkonyi Béla, a já­rási Testnevelési Tanács elnöke tar­totta. Foglalkozott a járás sportéleté­vel, eredményeivel és hibáival. Töb­bek között megemlítette Kaspari Já­nos testnevelő tanárt, aki nagyon so­kat dolgozott, hogy a járás sport­eredményeit növelni tudják. A be­számoló után hozzászólásokban mond ták el véleményüket, javaslatukat a résztvevők. Többek között kérték, hogy a MÁVAUT is biztosítson 50 százalékos utazási kedvezményt. Az alakuló ülésen felszólalt Metz István, a Megyei Ifjúsági Sportbi­zottság elnöke, aki az elvégzésre váró feladatok között elsőként említette meg a sportkörök elnökségének újjá- választását, majd a szpártákiád és a falusi kupa fontosságával, annak le­bonyolításának néhány kérdésével foglalkozott. Bajcsi Béla. SC 39:32 (17:16) A pesti csapat nagyszerűen zónázott és nem adott lehetőséget a betöré­sekre. Távoli dobásokkal pedig a szekszárdi lányok nem mertek kí­sérletezni, mert egy-két példa azt bizonyította, hogy egyáltalán nem megy nekik a dobás. A félidő végén volt a szekszárdi csapatnak néhány percnyi jó periódusa, végül is azon­ban a budapestiek újítani tudtak és különösen Kovács remek játékával biztosan nyerték a mérkőzést. Rossz napot fogott ki a szekszárdi csapat, pedig lett volna lehetőség arra, hogy fordított eredmény szü­lessen. Legjobb dobók: Kovács 23, Kronstein 10, illetve Müller 9, Tóth 8. Szekszárdi sikerek a megye 1958. évi középiskolai női tornászbajnokságain A Megyei Diák Sport Központ a művelődésügyi osztállyal és a szek­szárdi gimnáziummal karöltve szom­baton és vasárnap nagy érdeklődés­sel rendezte meg a gimnázium torna­termében Tolna megye 1958. évi kö­zépiskolai női tornászbajnokságot. Az első napon mintegy 150-en, a másodi­kon mintegy 200-an voltak kíváncsiak a versenyre. Az idei bajnokság minden tekin­tetben felülmúlta várakozásunkat. Először is ott kell kezdenünk, hogy a szombat délutáni ünnepélyes meg­nyitón három I. és hét II. osztályú, összesen tíz csapat vonult fel és min­dennél ékesebben bizonyította a mennyiségi fejlődést. De a versenyek is azt igazolták, hogy különösen anyagerősség tekintetében van ko­moly fejlődés versenyzőink és isko­láink körében és ha a megfelelő anyagerősséget párosítani tudják ele­gáns kivitellel, akkor Tolna megye eddig igen elhanyagolt tomasportja a középiskolás tornasporton keresztül is felhívhatja magára a figyelmet. A szombati napon délelőtt az I. osztályú, délután a II. osztályú baj­nokság küzdelmeire került sor. Az I. osztályú bajnokságban a bonyhádi ált. gimnázium és a szekszárdi kg. technikum most is végig nagy küz­delmet vívott egymással és a két egyenlő, jóképességű csapat küzdel­méből a szekszárdi kg. technikum került ki győztesen. A II. osztályú bajnokság csakúgy, mint az ifjúsági bajnokságok küzdelmei során most is a szekszárdi gimnázium fölényes győ­zelmét hozta. A vasárnapi egyéni bajnokság szín­vonalas küzdelmet hozott. A II. osz­tályú bajnokságért nyolc, az I. osz­tályúért négy versenyző indult. Itt már a szabadon választott gyakorla­tok kivitele is sokkal jobb volt, mint la kötelező gyakorlatoké.. A II. osz­tályú verseny a szekszárdi gimnázis- ták nagy fölényét hozta. Közülük Rá­kos Mária bizonyult a legjobbnak. Az 1. osztályú bajnokságért is hatalmas küzdelem folyt a bonyhádi Borsos és a szekszárdi Kelemen között, akinek szabadon választott gerendagyakorla­tát különösen ki kell emelnünk. Itt Borsodi Évának jött ki jobban a lé­pése és egytized ponttal megszerezte az egyetlen bonyhádi bajnokságot. Mindent egybevetve, szépen fejlő­mik a Tolna megyei tomasport és ezt a fellendülést, kedvet ki kell hasz­nálnunk annak érdekében, hogy a iÍTalna 'megyei! itomasport orskágos viszonylatban is hallasson magáról. Ehhez pedig versenyre, versenyre és ismét versenyre van szükség. A verseny eredményeiről az aláb­biakban számolunk be: I. osztályú csapatbajnokság: 3 induló. 1. Szekszárdi kg. techni­kum (Hilkó, Székely, Dirnbach, Kvil- mann, Cziráky, Kelemen) 180 pont. 2. Bonyhádi gimn. (Pilinger, Búd i, I Békési, Keresztes, Borsodi É., Bor- j sodi K.) 179.3 pont. 3. Dombóvári I gimn. 160.7 pont. Szerenkénti bajnok- ! ságok eredménye. Felemás korlát: 1. Szekszárdi kg. techn. 45, 2. Bonyhádi gimn. 44.2, 3. Dombóvári gimn. 39.7. Gerenda: 1. Bonyhádi gimn. 44.—, 2. Szekszárdi kg. techn. 43.5, 3. Dom­bóvári gimn. 39.5. Műszabadgyakorlat: 1. Szekszárdi kg. techn. 46—, 2. Bonyhádi gimn. 45.5, 3. Dombóvári gimn. 40.2. Szekrényugrás: 1. Bonyhádi gim­názium 45.6, 2. Szekszárdi kg. techn. 45.5, 3. Dombóvári gimn. 41.3 pont. II. osztályú csapatbajnokság: I. Szekszárdi ált. gimn. (Báli, Fi­lep, Péterbencze, Hargitai, Hollós, Rákos, Major, Kún) 2122 pont, 2. Bonyhádi gimn. (Boros, Gergely, Pá- cza, Kőszegvári, Andinkó, Szállási, Nikodémusz) 205.6. 3. Bonyhádi kg. techn. 203.—, 4. Dombóvári tanító­képző 201.—, 5. Szekszárdi kg. techn. 197.9, 6. Tamási gimn. 193.6 pont. A II. osztályú bajnokságban szeren­kénti bajnokság nem volt. I. osztályú egyéni bajnokság: 4 induló. 1. Borsodi Éva bonyhádi gimn. 72.6, 2. Kelemen Irma, szek­szárdi kg. techn. 72.5, 3. Cz;ráky Magda, szekszárdi kg. techn. 71, 4. Borsody Klára bonyhádi gimn. 70.9. Szerenkénti bajnokságban. Felemás korlát: 1. Kelemen, Szek­szárd, 18.4, 2. Borsodi K. Bonyhád, 18.2, 3. Borsodi É., Bonyhád, 17.9. Gerenda: 1. Borsodi É. Bonyhád, 18.2, 2. Kelemen, Szekszárd 18.1, 3. Borsodi K. 17.7. Műszabadgyakorlat: 1. Kelemen, Szekszárd, 18.4, 2. Borsodi K. Bony­hád, 18.2, 3. Borsodi É. 18.2. Szekrényugrás: 1. Borsodi É. Bony­hád 18.2 2. Kelemen, Szekszárd, 17.6, 3. Cziráky, Szekszárd, 17.4. II. osztályú egyéni bajnokság: 1. Rákos Mária, szekszárdi gimn. 71.2, 2. Hollós Magda, szekszárdi gim­názium 71.1, 3. Kun Teréz, szekszárdi gimn. 71.1, 4. Major Edit, szekszárdi gimn. 70.1, 5. Hargitai Anna, szek­szárdi gimn. 67.9, 6. Bács Zsuzsa, bonyhádi gimn. 66.7. Dombóvári Törekvés—Nagykanizsai Építők 3:2 (2:1) Dombóvár, 500 néző. Vezette: Bámnex. Dombóvári Törekvés: Egyed — Siklósi, Halmosi I., Halmosi II. — Arató, Kalmár — Gelencsér, G. Kiss, Gebhardt, Horváth, Moravek. Nagykanizsa: Németh — Csik. Cot­ter, Kovács II. — Endrei, Király — Beck, Mizó, Kovács I., Boda, Voj- novics. A szél támogatásával kezdenek a hazaiak és 10 perces mezőnyjáték után G. Kiss 20 méterről küldött szabadrúgása a kapufa éléről hagyja el h pályát. Ezután 10 perc a szépen játszó vendégeké, majd ismét a ha­zaiak kezdeményeznek és a 22. perc­ben Gebhardt mellé lő. A következő percben egy ellentámadás után a nagykanizsaiak érnek el szép gólt Kovács révén. 0:1. A gólra a hazaiak erős támadásokkal válaszolnak és 12 perc múlva G. Kiss ügyesen tisztára játssza magát és szép góllal egyen­lít. 1:1. Két perc múlva Horváth lő érvénytelen lesgólt, majd Gebhardt és Gelencsér lövése következik eredménytelenül, végülis a 44. perc­ben Horváth szerzi meg a hazaiak­nak a vezetést. 2:1. A második félidőben a hazaiak már széllel szemben játszanak, de így is még ők a kezdeményezők. A máso­dik percben Kalmár lövését kell vé­deni a kapusnak, majd Moravek lő jó helyzetből mellé. A 10. percben újból G. Kiss ügyes, egyéni megol­dással kitör a védők közül és gólt lő. 3:1. Az iram lanyhul, ellaposodik a játék. A 17. percben G. Kiss lő mellé, majd lassan a vendégeké lesz a kez­deményezés, 10 percig nyomás alatt tartják a hazai kaput, de eredmény­telenül. A vendégek az utolsó per­cekben lövésükkel a kapufát talál­ják el, majd a mérkőzés utolsó per­cében Boda szép góllal szépít az ered­ményen. 3:2. Kezdésre már nem volt idő. Alacsony színvonalú mérkőzés, csapkodó játék. Könnyelműen vették a hazaiak a bonyhádi 8:0-ás veresége miatt a vendégeket, s ez majdnem megbosszulta magát. Jók: Kalmár, Siklósi, G. Kiss, il­letve Cotter, Kovács I., Boda. Sebők Cikó—Nagyvejke 2:1 (1:1) Megyei II. osztályú mérkőzés, ve­zette: Németh. A hazaiak az 5. percben már gólt érnek el. Forró kitűnően tálal Fritz elé, aki védhetetlen gólt lő. 1:0. Kez­dés után a vendégcsapat lendül tá­madásba és Bátor I., majd Keller lö­vései szállnak fölé és mellé. A hazai csapat védelme gyenge lábon áll. A 40. percben Bátor I. megugrik és éles lövését a cikói kapusnak nem sikerül védeni. 1:1. A II. félidőben a hazai védelem magára talált és a csatársor már jobban kapott labdát a védelemtől, így szép támadásokat tudott vezet­ni. A 15. percben a hazaiak szögle­tet érnek el, melyet Forró ívelt be, Fazekas kapufára fejelt és onnan a visszapattanó labdát Fritz védhetet- lenül a hálóba küldte. 2:1. A ven­dégcsapat a gól ellen reklamált, de a játékvezető ítéletét nem változtat­ja meg. Fazekas Antal ORSZÁGOS KÖZÉPISKOLAI LABDARÜGÓBAJNOKSÁG Dombóvári Gimnázium—Pécsi Gépipari Technikum 4:2 (1:2) Dombóvár, 500 néző. Vezette: Iszek. Dombóvár: Balogh — Újvári, Abel, Marost — Radnai, Egyed — Mérei, Reizinger, Koller, Róth, Hor­váth. Pécs: Sebes — Marosi, Tamási, Kovács — Füleki, Pál — Grulics, Kardos, Kőhalmi, Béres, Serbán. Igazi rangadót Iáhatott a Postás pályán a vasárnap délelőtt lejátszott mérkőzésen a dombóvári közönség. A pécsiek szépen, a hazaiak pedig lelkesen játszottak. A hazaiak a 15. percben Reizinger révén megszerzik a vezetést, 1:0, sőt 3 perc múlva újabb gólt láthatnak, mert Grulics egyen­GARAY FILMSZÍNHÁZ Április 24-től 27-ig: Becsületrablók Francia—olasz film. Előadások kezdete: Vasárnap: fél 4, féi 6 és fél 8. Hétköznap: fél 6 és fél 8. A próhirdetések Keresek idősebb nőt háztartásom ve­zetésére. Cím: Szekszárdi Hirdető Irodában. lit. 1:1. A hazaiak támadnak, de en­nek ellenére mégis a 25. percben a pécsiek érnek el gólt, Kardos gyenge lövését Balogh nem tudja védeni. 1:2. A II. félidőben a hazaiak a közön­ség biztatása mellett óriási lelkese­déssel támadnak, egymásután küldik lövéseiket a pécsiek kapujára. A 7. percben Koller kiegyenlít. A vendé­gek továbbra is szépen játszanak, de nem gólratörően. A 20. percben egy dombóvári támadás után Kollert a büntetőterületen belül felvágják, a 11-est Reizinger értékesíti. 3:2i A mérkőzés utolsó gólját Mérei szerzi meg. 4:2. IZS, Pannónia, Jawa, Zündapp javí­tása gyári utasítás szerint (dinamó­tekercselések). Kovács, Pécs, Rákóczi út 48. Ugyanitt balatonfenyvesi villa- telek eladó. TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt és a tanácsok lapje Felelős Kiadó: az MSZMP Végrehajtóblzattfáaa Szerkeszti a Szerkesztőbizottság Szekszárd, Mártírok tere 15—17 Telefon: 20-10, 20-11 Szekszárdi Nyomda Telefon: 21-21 Tolna megyei Népújság részére apróhirdetést az alábbi helyeken veszünk fel : Szekszárd: Lapkiadó Vállalat, Mártírok tere 15—17. Magyar Hirdető Vállalat (Borforgalmi Vállalat pincéje mel­lett). MÉH Vállalat, Széchenyi utcában lévő átvevő helyén. Állami Könyvesbolt Garay tér. Dombóvár: Állami Könyvesbolt. Hirdessen a Tolna megyei Népújságban A hirdetés eredményes

Next

/
Oldalképek
Tartalom