Tolna Megyei Népújság, 1958. február (3. évfolyam, 27-50. szám)
1958-02-06 / 31. szám
2 TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG 1958 február 6. Bulganyin üzenete áll a világsajtó érdeklődésének középpontjában Részvétlátogatások a Magyar Népköztársaság bukaresti nagykövetségén Mint ismeretes, Bulganyin, a szovjet minisztertanács elnöke újabb üzenetet intézett Eisenhowerhez, amelynek szövegét hétfőn délután hozták! nyilvánosságra Moszkvában. Az Egyesült Államok elnökéhez intézett üzenet megismétli a szovjet kormánynál! a legmagasabb szinten tartandó nemzetközi értekezletről szóló nyilatkozatát s kifejti, hogy az értekezleten más olyan konkrét javaslatokat is meg lehet vitatni, amelyek a hidegháború megszüntetésére irányulnak. Bulganyin rámutat arra, hogy a kezdetben elért legkisebb megállapodás is hasznos lenne más megoldatlan nemzetközi problémák szabályozása szempontjából. Az üzenet foglalkozik az atomfegy verek eltiltásának kérdésével s rámutat arra, hogy a legmagasabb szintű értekezleten olyan kérdéseket kell megvitatni, amelyek megvitatásánál! szükségességét illetően minden résztvevő egyetért. Az üzenet foglalkozik az ENSZ sze_ repével s hangoztatja azt is, hogy az előzetes külügyminiszteri tanácskozás nem lenne eredményes. N. A. Bulganyin üzenete szerte a vilá gon nagykörű érdeklődést váltott ki. Bulganym legújabb iiszer&eféstek külföldi visszhangja NEW YORK A washingtoni Fehér Ház hivatalos nyilatkozatot adott adott ki Bul- ganyinnak Eisenhowerhez intézett legújabb üzenetéről. A nyilatkozat azt állítja, hegy ez az újabb üzenet „a Szovjetunió korábbi javaslatainak megismétlése” és „negatív álláspontra helyezkedik azokkal a javaslatokkal szemben, amelyeket Eisenhower elnök január 12-én kelt üzenetében fejtett ki“, A nyilatkozat rámutat arra is, hogy „a szovjet üzenet tanulmányozása folyamatban van.’1 A Fehér Ház fenti nyilatkozatáról szólva a New York Times tudósítója rámutat arra, hogy „a nyilatkozat megszövegezőit az a szándék vezette, hogy elkerüljenek minden esetleges vádat, amely szerint a Fehér Ház minden alap nélkül elutasítja Bulganyin legutóbbi üzenetét.” Az United Press diplomáciai szemleírója washingtoni jelentésében megállapítja, hogy Bulganyin ragaszkodik ahhoz, hogy „az amerikai elnök részéről a világűr békés célokra való felhasználására vonatkozó javaslat megvitatását kapcsolják össze azzal a régi orosz céllal, hogy meg akarják nyerni az amerikaiak hozzájárulását az atomfegyverek és az atomkísérletek eltiltásához.“ eddigi levélváltásokból legalább is egy dolog világosan látszik, nevezetesen az, hogy szerencsére mindkét fél lényegében egyetért abban, hogy az államférfiak legmagasabb szintű nemzetközi értekezletének megtartása kívánatos és hasznos len ne a béke ügyére. Még vannak véleménykülönbségek mind a konferencia megszervezési módját, mind a napirendet, mind az előkészítés elveit illetően. — Úgy látszik azonban — annak ellenére, hogy még sok különbség választja el a két felet —, hogy az álláspontok közelednek egymáshoz. — Olyan értekezletre lenne szükség — folytatja a lap —, amely világos állásfoglalásával a nemzetközi feszültség enyhülésének irányában hatna. Világos, hogy konkrét megállapodás azokon a területeken és javaslatok tekintetében érhető el, amelyek nem háborgatják a fennálló erőegyensúlyt, tehát a status quot sem. — Éppen ezért két, három javaslat vonja magára a nemzetközi közvélemény, a politikusok és a diplomaták figyelmét. Az egyik az a követelés, hogy a két fél kössön egyezményt a nukleáris fegyverkísérletek megszüntetéséről. Ehhez ha sonlóan meg nem támadási egyezményt lehetne kötni a Nyugat és a Szovjetunió között. Ezenkívül itt van a lengyel javaslat a középeurópai atommentes zóna megteremtéséről. — Éppen az álláspontok közeledé se, a megbeszélések pontjaiként szerepelhető javaslatoknak és eszméknek és a megállapodás körvonalainak kikristályosodása jelenti a helyes utat a legmagasabb színvonalú értekezlethez — emeli ki végül a Po litika. PÁRIZS Az Humanitében Pierre Courtade arról ír, hogy Bulganyin üzenete zavarba hozta Washingtont. A Szovjetunió kormánya igazolja azt, amit az amerikai külügyminisztérium úgy nevez, hogy magatartása negatív az amerikai „javaslatokkal'’ szemben. De hihette-e komolyan az amerikai külügyminisztérium, hogv tárgyalás indulhat meg azon az alapon, hogy felszámolják a Német Demokratikus Köztársaságot, azon az alapon, hogy visszaállítják a kapitalizmust Kelet-Európa országaiban és azzal a feltétellel, hogy az ENSZ-ben olyan amerikai direktóriumot létesítenek, amelyben Kínát Csang Kaj-sek képviseli? Ezt az amerikai külügyminisztérium nem hihette, valójában soha sem is hitte és állítólagos „javaslatai” Dulles elmélkedésének gyümölcsei, csupán arra voltak jók, hogy a tárgyalások tervének elutasítását igazolják A Szovjetunió nagyon jól tette, nogv ezeket a javaslatokat elvetette. A Szovjetunió így azon fáradozik, hogv előkészítse tárgyalásra az összes résztvevők által elfogadható feltételeket. Egyébként a Szovjetunió kormánya nincs egyedül, mikor úgy gondolkodik, hogy a tárgyalások sorát egyes tények elismerésével kell kezdeni és a kevésbé bonyolult prob lémákhoz kell hozzálátni, hogy azután a nehezebbekre térjenek át. Mint Hruscsov ’mondta „Az előételekkel kell kezdeni.” Biztosak vagyunk abban, béke biztosítható" levelet írt Guy Molletnak RÓMA Az olasz sajtó nagy figyelemmel foglalkozik Bulganyin újabb üzenetével. Az Unita rámutat arra, hogy „az üzenet ez alkalommal is nyugodt, békés és meggyőző hangú egész érvelését a józan ész hatja át. A szovjet kormányfő gondolata továbbra is olyan értekezlet összehívása, amely fordulatot képes felidézni a világpolitikában.1’ BONN Valamennyi nagy nyuganémet lap első oldalon számol be Bulganyin legújabb üzenetéről. A lapok fejtegetik az üzenetben foglalt szovjet javasla jtokati. Az újságoki többsége teljeá egészében felsorolja a legmagasabb szintű értekezleten megvitatás végett javasolt kérdéseket. A Neue Rhein-Zeitung kommentárjában azt írja, hogy a Szovjetunió sok kérdésben közeledett az Egyesült Államokhoz. i TOKIÓ Tokioi lapok első oldalon vastagbetűs címmel közlik Bulganyin legújabb üzenetét. Az Asaki arra emlékeztet, hogy az utóbbi időben ez már Bulganyin- nak az amerikai elnökhöz intézett harmadik üzenete. Hangsúlyozza, hogy a szovjet kormányfő üzeneteiben olyan nagyfontosságú kérdéseket vet fel, mint az atomfegyverkísér letek haladéktalan megszüntetése, meg nem támadási szerződés megkötése, atomfegyvermentes övezet létrehozása, a Kelet és Nyugat kereskedelmi kapcsolatainak bővítése. A BELGRÁDI POLITIKA „Fokozatos közeledést” címmel kommentárt közöl Bulganyin szovjet miniszterelnöknek Eisenhowerhez intézett leveléről. — Még egy Bulganyin-levél érkezett a Fehér Házba — írja a lap. Az ti hogy a Thorez Párizs (MTI). Maurice Thorez, a Francia Kommunista Párt főtitkára levelet intézett Guy Mollethez, a szocialisták főtitkárához. A helyzet ma mindazoknak az egységes fellépését követeli, akik úgy gondolják, hogy népünk békéjének és életének védelme elsőbbrendú minden más meggondolásnál — írja Thorez. — Nemcsak az algériai dráma folyik továbbra is aggodalommal töltve el az országot és súlyosbítva a dolgozók életfeltételeit, hanem egyes jelenlegi körülmények nyilvánvalóan további veszélyt jelentenek az ország békéjére és biztonságára. Atombombákat hordozó amerikai gépek repülnek át francia terület felett, amerikai atomfejjel ellátott lövedékek kilö\jő pályáit akarják felállítani Franciaországban. Elegendő egyetlen provokáció, egy pilóta meg- hibbanása, egy véletlen esemény, amelyet kalandorok szemérmetlenül kihasználhatnának, hogy háború törjön ki, villámcsapásszerű választ vonva hazánkra. Ilyen támaszpontok, valamint az amerikai atomraktárak léte francia földön, hazánkat atomcélponttá tenné, s ez országunk népére és fennmaradására szörnyű következményekkel járhat. A kommunisták és a szocialisták ugyanazt a nyugtalanságot érzik a halálos veszélyek láttán. A két pártnak közös kötelessége, hogy cseleked. jék a leszerelésért, a békéért, a világ nyugalmáért. Sürgős lenne véget vetni a fegyverkezési hajszának és a hidegháborúnak. Szükségesnek tartjuk a széles népi tömegek azonnali közbelépését, hogy kivívják az atom- és termonukleáris fegyverek gyártásának, valamint kísérleti robbantásainak eltiltását, annak az elutasítását, hogy francia földön kilövőpályákat létesítsenek. A francia szocialistáknak e problémák iránt felriadt figyelme nyilvánvalóan nem kisebb, mint más országokbeli szocialista elvtársaiké. Mindezeknek az okoknak alapján javasoljuk a két párt képviselőinek találkozóját. Célja a Franciaország biztonságát és a világbékét érintő létfontosságú kérdések vizsgálata lenne, hogy közösen tanulmányozzuk a legalkalmasabb eszközöket e problémák megoldására. Biztosak vagyunk abban, hogy a rettenetes pusztulás elkerülhető és a béke biztosítható. Ez minden franciától, de mindenekelőtt a két párttól függ — hangoztatja Thorez Guy Mollethez intézett levelében. Újabb meghiúsult V anguard-kísérlet Cap Canaveral: (AFP) Az AFP gyorshírben közli, a . Cap-canaverali terepről szerdán helyi idő szerint 2.33 (magyar idő szerint 8.33) órakor felröpítették a Vanguard rakétát. Mint az amerikai hadügyminisztérium jelentette, a rakéta, a tengerészet mesterséges holdjának hordozója, nyomban a felröpités után felrobbant. A Vanguard-terv igazgatósága szerdán reggel hivatalosan megerősítette, hogy a Cap Canaveral egyik biztonsági tisztje távirányítással útnak indította a mesterséges bolygó hordozórakétáját, amellyel néhány perccel a begyújtás után technikai incidens történt és eltért eredetileg tervezett pályájától. Bukarest: (MTI) A bukaresti la-' pok — mint már jelentettük — gyászkeretben közölték a hírt, hogy Horváth Imre, a Magyar Népköztársaság külügyminisztere hosszú súlyos betegség után elhunyt. Az Előre szerdai számában méltatja Horváth Imre munkásságát. Szerdán valamennyi bukaresti lap közölte a Magyar Népköztársaság bukaresti nagykövetségének közleményét, amely tudatja a részvétlátogatások időpontját. A Magyar Népköztársaság bukaresti nagykövetségén február 5-én délután és február 6-án délelőtt voltak a részvétlátogatások. Fizikai munkára jelentkezhetnek a mezőgazdasági felsőoktatási intézményekben továbbtanulni kívánó érettségizők A kormány az ifjúság körében vég zendő munkáról szóló határozata többek között kimondta, hogy az iskolai felvételeknél előnyben kell részesíteni azokat, akik tanulmányaik megkezdése előtt fizikai munkát végeztek az iparban, vagy a mezőgazdaságban. A határozatnak a mező- gazdasági oktatásban történő megvalósítása érdekében a földművelésügyi minisztérium rendelkezést adott ki, amely első lépésként — lehetővé teszi, hogy mintegy kétszáz érettségizett fiatal, aki a mezőgazdasági pályát élethivatásának kívánja választani, a mezőgazdasági felső- oktatási intézmények tangazdaságaiban és egyes kísérleti gazdaságokban megfelelő körülmények között fi zikai munkára elhelyezkedhessék. Az intézkedésnek kettős célja van: a fiatalok egyrészt elsajátítják a legfontosabb mezőgazdasági kertészeti, erdőgazdasági, faipari munkafogásokat, másrészt a fizikai munkások körében élve megismerik azok életét és jobban megbecsülik munkájukat. A gazdaságokban a fiatalok a lehetőség szerint többféle fizikai munkában is résztvesznek. A gazdaságok az ott dolgozó érettségizett fiatalok számára megfelelő szociális körülményeket teremtenek, így elhelyezést munkásszállásokon, üzemi konyhai étkezést, a gazdaság hasonló munkakörben foglalkoztatott dolgozóival azonos fizetést és egyéb juttatásokat. A fiatalokat rendszeresen segítik a felkészülésben is az egyetemi, illetve főiskolai felvételi vizsgákra. Az érdekelt felsőoktatási intézmények oktatói a felvételi vizsga egyes tárgyaiból kéthetenként háromnégyórás oktatásban részesítik őket. A fizikai munkában derekasan helyt állt fiatalok az egyetemi, illetve a főiskolai felvételeknél a többi jelentkezővel szemben előnyben részesülnek. A felvételi kérelmeket a munkára az egyes mezőgazdasági felső oktatási intézmények (Gödöllői Agrártudományi Egyetem, Budapesti Kertészeti és Szőlészeti Főiskola, Soproni Erdőmérnöki Főiskola, debreceni, keszthelyi és mosonmagyaróvári Mezőgazdasági Akadémia) vezetőihez kell benyújtani. A foglalkoztatás a gazdaságokban ebben az évben öt hónapig, március 1-től július 31-ig tart. A további években azonban — előreláthatólag nagyobb létszámmal — tizenegy hónapig, szeptember 1-től július 31-ig tart majd. Á kanadai külügyminiszter a Kelet és a Nyugat közeledéséről Ottawa: (TASZSZ) A Citizen című ottawai lap jelentése szerint Smith kanadai külügyminiszter kifejezte azt a reményét, hogy 1958 a kelet-nyugati nézeteltérések tárgyaló sok útján való rendezésének esztendeje lesz. A külügyminiszter hangoztatta: a hidegháború folytatása rendkívül súlyos pénzügyi következményekkel fenyegeti a nyugati országokat. Az egyre növekvő hatalmas védelmi költségek olyan színvonalra futhatnak fel, hogy az ebbőí eredő terheket az adófizetők nem tud ják többé elviselni. A külügyminiszter a továbbiakban kijelentette: Kanada külpolitikája ezentúl is az olyan „alapkövekre” épül, mint a brit nemzetközösség, az ENSZ, a NATO és az Egyesült Államokkal való jóviszony. Á külügyminiszter kifejezte azt a reményét, hogy a kelet—nyugati csúcsértekezlet ügyében sikerül megegyezést elérni. Szovjet seg&ly az algériai menekülteknek Moszkva: (TASZSZ) A Szovjetunió vöröskereszt és vörösfélhold társaságai szövetségének vezetősége elhatározta, hogy segítséget nyújt a Marokkóban és Tuniszban tartózkodó algériai menekülteknek. A közeljövőben szovjet hajón élei miszereket, gyógyszereket és iparcikkeket szállítanak Tuniszba az Algériából elmenekült több tízezer nő, gyermek és agg megsegítésére. — A szállítmányban lesz 10 000 kg cukor, 5000 kg rizs, 2000 kg tejpor, 25 000 méter szövet, 2500 takaró, nagymeny nyiségű gyógyszer, összesen egymillió rubel értékben. A Maláj Szocialista Népíroot első kongresszusa Peking (Uj Kína). Mint a Kuala lása után. A kongresszus elfogadta a Lumpurból jelentik, megtartották a párt programját, amely egységre szómaláj szocialista népfront első orszá- lította fel az összes malájföldi szocia- gos kongresszusát. A maláj szocia- lista szervezeteket, sürgeti Szinga- lista népfront a Raajat-párt és a purnak a Maláj Államszövetséggel Munkáspárt egyesüléséből jött létre való egyesítését, s a szocializmus a maláj államszövetség függetlené vá megvalósítását Malájföldön. Új nyugdíjtörvény-tervezet Kínában Kína üzemeiben és intézményeiben immár egy hónapja vitára bocsátották a kormány új nyugdíjtörvénytervezetét. Az új törvénytervezet öt évvel megrövidíti a nyugdíjjogosultság idejét. Az a munkás, vagy tisztviselő, aki betöltötte 60-ik évét és húsz évig dolgozott, nyugdíjra jogosult. A nők már 50 éves korukban nyugdíjjogosultak. A nehéz testi munkát vagy az egészségre ártalmas munkát végzők 55, illetve a nők 45 éves korukban nyugdíjjogosultak. A nyugdíj a végzett munkaévek szerint 50—70 százalék között mozog. Azoknak a nyugdíja, akik kiváló teljesítményt mutattak fel, 65—85 szá* zalék között váltakozik. Rokkantság címén 10 évi munka után a férfiak 50 és a nők 45 éves korukban jogosultak nyugdíjra. Nyugdíjuk az eredeti bér 40—60 százaléka között mozog. Minden nyugdíjasnak ingyenes orvosi ellátás jár. A javaslat még számos szociális jellegű intézkedést tartalmaz.