Tolna Megyei Népújság, 1958. február (3. évfolyam, 27-50. szám)
1958-02-02 / 28. szám
1958 február 2. TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG 7 •• „Örömmel látunk benneteket44 Mi újság Szakoson ? (Pillanatkép a zombai Vörös Csillag Termelőszövetkezet január havi közgyűléséről.) A mikor az elnöki beszámoló ■r* végétért, az emberekkel zsúfolt helyiségben szinte vágni lehetett a dohányfüstöt. Az ajtóhoz legközelebb ülő prémes, füles sapkát viselő, vattaruhás legény felállt és kinyitotta az ajtót, hogy a füst helyébe friss levegő tódulhasson. Szucsán János, a termelőszövetkezet elnöke a beszámoló után rövid szünetet tartva, ismét megszólalt: — Most pedig rátérünk a termelő- szövetkezetünkbe belépni akarók felvételi ügyének tárgyalására. Az elnök szavait rövid szünet követte. Az emberek a hátsó sorokban mozgolódni kezdtek- Végülis egy hang, amelynek tulajdonosát a kályha körül gomolygó cigarettafüst takarta, megkérdezte: — Kik azok? — öten kérték a felvételüket — folytatta megint az elnök a beszédet — az egyik új belépőnk, Csám- pár János, akit valamennyien ismerünk, mert 1956 októberéig itt dolgozott velünk együtt a termelőszövetkezetben. Aztán egy évig megpróbálta az egyéni gazdálkodást, hét kataszteri hold és 900 négyszögöl saját földjén, de most mar, — ahogy mondta —, rájött, hogy a közös mégis csak jobb. — Ügy van, ahogy az elnök elvtárs mondja — toldja meg az elnök szavait Csámpár János, aki az első padsorban foglalt helyet, s kissé szótlan embernek látszik. vetnie magát a kollektíva fegyelmének. A nyitott ajtón keresztül lassan ^ kiszívódott a dohányfüst, s helyébe hideg levegő áramlott. Becsukták az ajtót. S amikor a tagság helybenhagyta ifj. Bencze József felvételét, a következő belépni akaró, Hajpek Péter állt a közgyűlés elé. A rövid ideig tartó hallgatást idős Illés János szaval szakították meg: — Nem tudom, tud-e róla. az új belépőnk, hogy miyen határozatot • hoztunk a legutóbbi közgyűlésen? Ha nem tud róla, megmondom. Azt határoztuk el, hogy aki évközben hagy itt bennünket, annak egyetlen munkaegységet sem számolunk el. Hajpek Péter bólint a szavakra, s aztán azt mondja: — Beleegyezek a döntésbe. Én is helyeslem, s úgy félfüllel hallottam is már róla, még mielőtt idejöttem volna. Már a negyedik új belépő, Körösi Gyula felvételén is túljutottunk, amikor az elnök váratlan kérdést vetett fel. — Mit szólna hozzá a tagság, ha az állattenyésztésünkben szakembert alkalmaznánk? Az arcokon ráncok jelennek meg, az emberek gondolkodnak, s a csendet végül megtöri az egyik fiatal legény hangja. — Aztán ki lenne az? Az elnök nyomban megadja a választ- — Egy agronómus lányról van szó, Reisz Annának hívják. Ügy tudom, hogy évek óta dolgozik már a mezőgazdaságban és ahogy mondják, jó munkaerő. A második sorban ülő idősebb, vékonyarcú ember kivette a pipát a szájából és megkérdezte: — Munkaegységet, vagy fixfize- tést akar? — Munkaegységet — válaszolja az elnök. — Ö is be akar lépni a termelőszövetkezetbe. Az embereken látszik, hogy örülnek a válasznak. — Ha tag lesz, szívesen látjuk — mondják egyszerre többen is. toljára Babarcai elvtársnak, az alapszervezet párttitkárának a szavait hallani, amint az új tagok felé fordulva mondja: — Holnap már jöhettek is kukoricát morzsolni, örömmel látunk benneteket közöttünk. e. t. SOK KICSI SOKRA Szakra község dolgozó parasztjai arról ismeretesek, hogy kitűnő állattenyésztőig sok tenyészbikát és sertést adtak már el, de nem kisebb ennél az a szám sem, amely azt mutatja, hogy a gazdák mennyi hízottsertést és vágó szárvasmarhát adtak át az államnak, Uj iskola épül A helybeli Uj Élet Termelőszövetkezet központi épületével szemben új négytantermes iskola építését kezd ték meg. Jelenleg a földmunkákat végzik és négy dömperrel hordja el a Baranya megyei Magasépítő Vállalat. A terv szerint az új iskolát szeptemberben adják át rendeltetésének. Jól fizet az állattenyésztés Mint már mondottuk is, érdemes állatokkal vesződni, mert jó jövedelmet biztosít. 1956-ban például az államnak átadott sertésért az egyéni gazdáknak 2,307.952 forintot, a vágómarháért pedig több mint egymillió forintot kaptak a gazdák. A helybeli termelőszövetkezet pedig az átadott hízottsertésért és vágómarháért ösz- szesen 122.168 forintot kapott. MEGY... Ezek a számok az elmúlt gazdasági évben tovább növekedtek. Az egyéni gazdák például az átadott sertésért és vágómarháért körülbelül 5,700.000 forintot kaptak. Mesterséges megtermékenyítés A napokban leginkább az foglalkoztatta a gazdákat hogy február elsejével náluk is mesterséges módon termékenyítik meg a teheneket. A gazdák közül az idősebb korosztály kétkedve fogadja a hírt, de a fiatalabb gazdák annál nagyobb várakozással. Eddig hat községi apaállatot tartottak, amelyek takarmányozása nem volt éppen olcsó. Egy-egy bika évi takarmányozására például kb. 15 mázsa abrak és 43 mázsa szálastakar., mányra volt szükség. Ez a mennyiség most jóval lecsökken, mert a mesterséges megtermékenyítés mellett csak két bikát tartanak majd. Tizenkettő literes istállóátlag Az Uj Élet Termelőszövetkezet tehenészete valóban kiváló. A napi tejtermelés több mint 200 liter, ami azt jelenti, hogy a tehenészeiben az .istállóátlag 12.2, a fejési átlag pedig 14.1 liter. Az elmúlt hónapban is 5885 liter tejet adtak át a tejgyűjtő- nek. Az átadott tejért a meghatározott áron felül 2600 forint felárat C zavai után néhány percre fel- bomlik a szokásos hozz szólások parlamentális rendje. Egyszerre harmincán is beszélni kezdenek. Leginkább ezek a megjegyzések hangzanak: — Jó munkás volt mindig! Köztünk a helye! Be kell venni! Amikor az elnök szavazásra tette fel a kérdést, a kezek egyszerre lendültek magasba. Ellenszavazat egy sem volt. Csámpár János egy árnyalattal kényelmesebb pózban ült a szavazás után. A sorsa el lett döntve. Ismét termelőszövetkezeti tag lett. A kővetkező belépő ifj. Bencze József, alig 18 éves. Kissé zavartan áll a pillantások kereszttüzében, csak akkor derül fel az arca, amikor Horváth Antal termelőszövetkezeti tag hozzászól felvétele ügyéhez— Én sokat beszéltem Bencze Jóskának termelőszövetkezetünkről és ő azt mondta, hogy szívesen be- állna közénk. Ügy tudom, jól dolgozott előbbi munkahelyén is. Nyáron már a zsák is megáll majd a vállán. — Csak egyet jegyezzen jól meg -— szól a mellettem ülő, báránybőr bekecses termelőszövetkezeti tag a fiatalemberhez fordulva —, mégpedig azt, hogy nálunk a fegyelem a minden. Aki közénk lép, annak alá kell Egy számomra nem éppen kellemes, de annál tanulságosabb történettel kezdeném. Gyerekkoromban az asztalnál ültem, s a kezem ügyében lévő késsel — tudja a csoda, hogy miért — farigcsálni kezdtem az asztal sarkát. Egészen belemerültem már a munkába, amikor jó apám olyan nyaklevest adott, hogy a fanyelű kést — ha jól emlékszem — csillag szórónak néztem. Aztán, egy kicsit türelmesebben, elmondta, hogy ő ezt az asztalt 2 mázsa búza árán vette, s ennyi pénzért neki alaposan meg kellett izzadni... A sajátjával mindenki így van. Megbecsüli, mert tudja, hogy menynyit kellett érte dolgozni. Ilyenkor télen senki nem nyitja ki a lakása ajtaját, hogy egy kis meleggel az I ajtó előtti havat felolvassza, mert I drága a fa és a szén. Otthon senki nem faragja bele a széktámlába a kedvese nevét... És folytatódhatna tovább a felsorolás. A napokban a bátaszéki vasútállomás várótermében üldögéltem. Elég hideg volt, pedig a vaskályha „szájába” félóránként öntötték a szenet. Megszámoltam amíg ott voltam, nyolcszor raktak a tűzre. Miért volt mégis hideg?... Az ajtót körülbelül minden ötödik kilépő, vagy bejövő nyitvahagyta. Bejött egy apa a kislányával. A kislány jött hátul, s vagy két percig bajlódott az ajtóval míg betudta csukni. Biztos az apja szoktatta rá otthon. De amikor kimentek (az apa utoljára) ő hagyta nyitva az ajtót. Percekig tódult be a hideg, míg nem jött egy jobbérzésű utas, aki becsukta ... Az ablaknál egy fiatalember ült, cigarettázott, s cigarettája parazsát az ablakpárkány deszkájához nyomkodta, figyelve, hogyan olvad fel a festék, majd azon igyekezett, hogy sikerüljön lyukat égetnie a fába ... Hazafelé a kocsiban, ahol utaztunk, egy hölgy azzal fog't.'.aloskcdolt, hogy bontogatta az ablakfelhúzót... A legtöbb ember szórakozásból, nemtörődömségből, de akadnak akik szándékosan, rongálják, pusztítják a népvagyont. Utána számoltunk, hogy milyen kár keletkezésének voltunk a szemtanúi: egy ablak átfestése körülbelül 50 forint. Ha az ajtót nem hagynák nyitva naponta számtalanszor az utasok, körülbelül 3 kanna szénnel kevesebbet kellene eltüzelni. Három kanna szén ára mondjuk 8 forint. Egy ablakfelhúzó ára és felszerelése körülbelül 30 forint. Egy nap alatt tehát 88 forint kár egy közönséges váróteremben. Ha minden nap ennyi kárt okoznak az emberek a bátaszéki állomáson, akkor ez az összeg egy év alatt több mint 32 000 forintra rúg. Ha más helyeken, más városokban, más falvakban is hasonló károk keletkeznek... ... Megdöbbentő tények kerülnek elénk a papírra, ha számolunk. Milliós értékek mennek tönkre az országban hanyagságból, nemtörődömségből. Igen kevesen figyelnek csak fel ezekre a károkra, mert az emberek kicsiségnek tartják. Egymagában valóban kicsiség egy-egy ilyen eset, de a számolás bebizonyítja, hogy összesítve a kicsiségek milliókat tesznek ki. Azon a 32 000 forinton, ami kár így keletkezik egy év alatt a bátaszéki váróteremben, egy gyönyörű könyvtárszobát lehetne be rendezni az állomáson, ami az utasok kényelmét, szórakozását biztosítaná. Országos méretekben számolva pedig a milliós károkon állomásokat építhetnénk, új, modern vasúti kocsikat helyezhetnénk forgalomba, ezrekkel több kerékpárt gyárthatnánk, stb... Otthon mindenki vigyáz minden kis holmijára. Miért nem vigyáznak az emberek a köz vagyonára, ami mindenkinek sajátja a nép államában, csak éppen nem otthon őrzi... (B. G.) kaptak a magas tejzsírért. Már három hónapja 4.2 százalék a tej zsír- tartalma. 160 hektoliter pálinkát főitek a tolnai szeszfőzdében A tolnai földművesszövetkezet szeszfőzdéjében Wiedemann Lajosné vezető kalauzol, s elmondja, hogy I a főzést tavaly júliusban kezdték meg, s azóta szinte megszakítás nélkül folyik a munka, két műszakban éjjel-nappal. Eddig 160 hektoliter pálinkát főztek. Az eddigi munka bérfőzés volt, s mintegy 25 vagon- nyi anyagot dolgoztak fel: nagyrészt törkölyt, sárgabarackot és epret. A szövetkezetnek van még körülbelül 9 vagon nyersanyaga, aminek a főzését ezután kezdik meg. A szeszfőzde gépi berendezése már elavult, nem felel meg a követelményeknek, de ígéretet kaptak rá, hogy a nyáron korszerűbb berendezéssel cserélik fel a régi gépeket. Az új gépektől remélik, hogy mennyiségileg és minőségileg egyaránt jobb munkát végeznek. Ferenc bácsi kincsestára A falu hírközpontjában, a foltozásra, talpalásra váró csizmákkal zsúfolt eipé&zműhelyben ülünk s a szoba közepén lévő asztalkára felhalmozott árak, réncfogók, kerítőkések és talpszélvasak halmazában egy olvasztópákát pillantok meg. — Ez is kell a cipészmesterséghez? A cipészmester, Rákóczi Ferenc bácsi mosolyog a kérdésen s rövid gondolkodási szünetet tartva, megadja a választ. — Itt ebben a csöpp kis faluban, Lengye'en. én vagyok a bádogos is. Ha valakinek kilyukad a fazeka, akkor hozzám hozza el, hogy beforrasszam. Ferenc bácsi az egyik rakodóról leveszi az olcsó regénytár „Cigánybáró" című, szépen bekötött kisregényét s felém mutatja. — Hogy tetszik a kötése? — Szépen be van kötve — válaszolóm — talán maga kötötte? — Én. Megakad pár percre beszélgetésünk, csak a műhely sarkában lévő világvevő rádió halk zenéje árad. Végül mégiscsak megtöröm a csendet. — Sok könyvet hoznak köttetni? — Egyet sem. — Egyet sem? — Csak magamnak kötök könyveket — válaszolja — s ez nekem egymagában is eléggé leköti a szabadidőmet. — Olyan sok könyve van? Ferenc bácsinak felderül az arca, s csak annyit mond: — Jöjjön velem, megmutatom a kincsestáramat. Átmegyünk a hóval borított udvaron. s benyitunk az épület „első” szobájába. A szobában a falon szépen bekeretezett képek függnek. A képek nagy része egy-egy történelmi epizódot ábrázol. Ferenc bácsi az egyik szekrényhez lép, s feltárja az ajtaját. A szekrény rakodóin tömött sorokban, vagy 300 kötetnyi szépen bekötött könyv sorakozik szorosan, egymáshoz símúlva. — Hány éve gyűjti a könyveket? — Gyerekkorom óta — válaszolja. — Az apám is cipész volt itt a faluban, s ő is szeretett olvasni... Emlékszem, először igazságos Mátyás királyról olvasott nekem az apám, 57 évvel ezelőtt, öt éves koromban. Azóta mindig vonzódást éreztem a könyvek iránt. A legalsó állványról leveszek egy könyvet, fellapozom, s a következő párbeszéd ötlik a szemembe. „— Tiszta lány maga? — Igenis, naccsága. mint a jó bor. — Hát erényes volt-e eddig? — Én nekem mindig csak egy művelt ember volt a szeretőm.“ Megnézem a könyv címlapját, s kiderül, hogy a „Tiltott gyümölcsök’“ című könyv került a kezembe, s a könyv írója csak annyit mert elárulni nevéből, hogy „Lajcsinak” hívták. Irta: Lajcsi. Az utókor számára tehát nem merte megörökíteni a nevét a könyv írója. Nem is csodálom. Ferenc bácsi kissé zavartan mosolyog. — Látja, ezekkel a könyvekkel kezdtem — mondja —, akkor még nem volt pénzem komolyabb könyvekre. De nézzen csak végig a könyvespolcokon. A szekrény aljában ilye neket talál, ezek a múlt örökségei, de ahogy feljebb halad a keresgélésben, a felső polcokon már értékes könyveket is találhat. Valóban. Ahogy a könyvek felső sorait nézegetem, egész sereg értékes könyvre bukkanok. Móricz Zsig- mond: Rózsa Sándor című regénye, Jókai Mór: És mégis mozog a föld című regénye, Mikszáth Kálmán elbeszélései, Pável Fjodorov: Dovator tábornok című könyve és még soksok új kiadású történelmi és szép- irodalmi regény sorakozik egymás mellett. A 40—50 forintos könyvek szemlélése közben önkéntelenül is kicsúszik a számon a kérdés. — Mennyit költött a múlt évben könyvekre, Ferenc bátyám? Az idős mrater sokáig számolgat, míg végre kiböki. — Több mint 1400 forintot. — 1400 forintot? — Igen. Több könyvem van nekem, mint némely orvosnak, vagy tanítónak — válaszolja, s tekintetével barátságosan cirógatja szeretett könyveit. — Ki a legkedvencebb írója? — Jókai Mór... Nagyon szerelem Jókait, mert szép törlénelmi regényeket tudott Írni. De szeretem a szovjet írókat is, mert az igazat írják. Két könyvet vesz a kezébe és felém mutatja az egyiket. Ez is kedvenc olvasmányom. G. B. Adanov írta, a „Két tenger titkáról” szól. — Az idén milyen tervei vannak a könyvvásárlással kapcsolatban? — Szeretném a német és francia elbeszélők könyveit megvásárolni, mivel sokat hallottam róluk . .. Hogy mennyit vásárolok? Az maid attól függ, hogy mennyi munkát hoznak a műhelyembe — jegyzi meg szerény kedve, s előveszi a kulcsot a bőrköténye alól, hogy bezárja a szekrényt, amelyben a könyveket, vagyis mint ahogy ő nevezte, a kincsestárát őrzi bezárhassa. (Haypál)
