Tolna Megyei Népújság, 1958. január (3. évfolyam, 1-26. szám)
1958-01-03 / 2. szám
VOLNA MEGYEI VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! III. évfolyam, 2. szám. ÁRA: 50 FILLÉR. Péntek. 1958 január 3. Az üzemekből jelentik az új esztendő első munkanapján Elmúltak az ünnepek, mindenki kiszórakozta, kimulatta és kialudta magát csütörtök reggelre. Az új esztendő első munkanapján ismét benépesültek az üzemek, megindultak a gépek, megkezdődött a termelő munka. Néhány üzemben érdeklődtünk, hogyan kezdték meg a munkát. Szekszárdi Központi Sajtérlelőüzem: Hat teherautó sajt érkezett Nem kis feladattal kellett tegnap megbirkózniok a sajtérlelő dolgozóinak. Míg normális körülmények között napi egy-két autórakomány sajt érkezik az üzembe, most egyetlen napon összesen hat teherautó futott be Tamásiból, Szakályból, KölesdBonyhádi Új gyártmánnyal Reggel hat órakor rendben indult a munka a gyárban. Sem késés, sem igazolatlan hiányzás nem fordult elő. Különösen nagy volt, szinte egész napon át, a sürgés-forgás az aljaüzemben, ahol tegnap szervezték át az üzemrészt a női goyser-cipők gyártására. A férfi goysert is átállíről és Tabról Trappista és Pannónia sajttal. Ä sajtot, ahogyan beérkezett, érkezési sorrendben felsorolták a pince állványaira, kezelésbe vették, hogy néhány hét múlva — amikorra a sajt beérik — elszállíthassák a hazai és a külföldi fogyasztók részére. Cipőgyár: kezdik az új évet tották az ikerszalagra, amelyiknek másik körén a női goyser gyártását kezdik meg ma reggel. A többhónapos gondos előkészítő munka eredményes volt, a kulcsgé- pekefi dolgozókat kiképezték az új munkaműveletekre, a tűződében és a csákózóban is elegendő anyagot, kelléket készítettek elő az új munkára. Megvan a dolgozók új munka beosztása is és remélhetőleg egy-két héten belül már az üzletekben is kapható lesz a gyár új készítménye — amelynek nagybani gyártását az országban elsőként kezdte meg a Bonyhádi Cipőgyár — a goyser női cipő. Szekszárdi Vágóhíd: Lesz elegendő hús vasárnapra Pár órás késéssel indult a munka csütörtökön reggel a vágóhídon. No, nem azért, mintha a dolgozók aludtak volna el, ők reggel pontosan megjelentek munkára, hanem nem volt mit vágni. Tíz órakor érkezett az első sertésszállítmány, amit azonnal „munkábavettek.” Mivel szombatig mintegy kétszázötven sertést, borjút és marhát kell levágni, hogy a hét végére megfelelő legyen a város és a megye húsellátása, tegnap este kicsit meg kellett nyújtani a munkaidőt. A kipihent dolgozók vállalták ezt is. Paksi Konzervgyár: Újra megindult az árúszállítás Nem volt nagyon mozgalmas az új esztendő első napja a Paksi Konzervgyárban, „csak1’ egy vagon árut szállítottak el ezen a napon. Vegyesízt, a Székesfehérvári FÜSZÉRT Vállalatnak. De megkezdték annak az egy vagon zöldborsónak-az előkészítését is, ami szombaton indul Csehszlovákiába. Termelőszövetkezeti előkészítő bizottság alakult Iregszemcsén Iregszemcsén a volt Uj Élet Termelőszövetkezet nagyüzemi gazdálkodásra alkalmas épületei az 1956-os esztendőben kihasználatlanok voltak. Ezenkívül bizonytalan volt tavaly még, hogy a készülő 100 férőhelyes szarvasmarha istállónak ki lesz a gaz dája Iregszemcsén. A helyzet ugyanis az, hogy az elmúlt év utolsó napján Iregszemcsén termelőszövetkezeti előkészítő bizottság alakult, aminek 5 tagja van. Az előkészítő bizottság elnöke Tóthi Mi- nálv, a megszűnt iregszemcsei Uj Élet Tsz volt elnöke. Az előkészítő bízott ság munkához látott, rövidesen megalakult a termelőszövetkezet is. A megalakulás után az új termelőszövetkezet birtokába veszi a megszűnt Uj Élet Tsz gazdasági épületeit és azt a 100 férőhelyes istállót, amelyet eredetileg még az Uj Élet Tsz-nek kezdtek el építeni. Beleszaladt az autóbuszba Az elmúlt napokban ismét több közúti baleset volt a megye területén. Kétségtelen, hogy a nagy köd, a 6íkos út erősen megnehezíti a közlekedést, sőt, veszélyessé teszi, de mégis azt kell mondani, hogy a balesetek zöme nem a természeti jelenségek rovására írandó, hanem a vekocsija, amelynek vezetője Angyal Béla komlói lakos. Ködös idő volt, gyorsan hajtott s ráadásul nem tartotta be a követési távolságot. Amikor az autóbusz megállt, Angyal előzni akart, de ugyanakkor vele szemben jött egy teherkocsi, amelyet a nagy köd miatt nem-vehetett észre zetok fegyelmezetlenségére: nem tartják be a közlekedési szabályokat és mindenekelőtt ez okozza a baleseteket. A nak—szekszárdi menetrendszerű GJ 743 rendszámú autóbusz szabályosan megállt a 6-os műúton, a sötétvölgyi feltételes megállónál. Utána jött a Komlói Szénbányászati Tröszt AS 422 rendszámú Weepon gépAz erdőben Kurdon egy halálos baleset volt az elmúlt napokban. Ez ugyan nem közúti baleset volt, hanem az erdőben történt, de a tanulság miatt feltétlenül érdemes megírni: Karkó József kurdi lakos lovaskocsijával fát szállított az erdőből. Amikor megrakodott ágfával, mint ahogyan azt szokták, lánccal lekötötte. Feltett azonban a lekötözött ágra még egy vastagabb, mintegy 4 méter hosszú és 30 centi átmérőjű rönköt is. Nem messze tőle rakodott egy másik ember és az az úton állt, s így Karkó csak akkor tudott volna tovább menni az úton, ha már az is végzett és elindult. Karkó azonban azt mondta, hogy nem vár tovább, elindul egy másik irányban. Ezen az úton — ami kevésbé járt és használható — beleidőben, hanem csak akkor, amikor már „előzésben’1 volt. Erre gyorsan visszatért a menetirány szerinti jobboldalra, fékezett, de már nem tudott megállni és így beleszaladt az autóbuszba. Szerencsére nem történt sérülés, s a járműveken is mindössze mintegy 800 forint értékű kár keletkezett. Megindították az eljárást Angyal Béla gépkocsivezető ellen. lelte halálát hajtott Karkó József egy gödörbe, ráesett a le nem kötözött rönk, szétzúzta a fejét és azonnal meghalt. 262 vagonnal több műtrágya került a tavalyi évben megyénkben a földekre, mint az előző évben. A kormányzat gondoskodása folytán 1957-ben jóval több műtrágyát tudtak vásárolni a termelőszövetkezetek és az egyénileg gazdálkodó dolgozó parasztok, mint az előző években. A termelőszövetkezetek megyei szinten az 1956-os gazdasági évben 61 kiló műtrágyát használtak kataszteri holdanként, míg az idén 80 kiló műtrágya jutott egy kataszteri hold termelőszövetkezeti szántóterületre. Az egyénileg gazdálkodó parasztoknál még nagyobb mérvű a műtrágya-felhasználás növekedése. Ugyanis az egyénileg gazdálkodók 1956- ban mindössze 99 dkg műtrágyát használtak átlagosan kataszteri holdanként földjeiken, ugyanakkor 1957- ben az egy kataszteri holdra eső műtrágya mennyisége 26 kilogrammra emelkedett az egyéni termelőknél. Ebben as évben—férfiak előnyben „Ahogy az Újév napja eltelik, olyan lesz az egész év ki-ki számára”, — tartja a szólásmondás. Ha ez így van, akkor azt mondhatjuk, hogy ebben az évben a férfiak lesznek előnyben. A szekszárdi kórházban ugyanis fiúgyermek volt az első újszülött, a neve Radványi József, szülei györkönyi lakosok. Rajta kívül még egy gyermek született az év első napján. A második újszülött kislány, a neve Tüdő Anna, szülei ger- jeniek. Sok szerencsét az év első újszülötteinek és szüleiknek is. A kórházban egyébként csendben telt el a Szilveszter és az Újév is. Mivel a szilveszterezők népes tábora épségben megúszta az óévtől való búcsúzást senkit nem ért baleset, így a mentők is nyugodtan tölthették a Szilveszter estét és az Újévet. ~~ » 1957-ben megkétszereződött a termelőszövetkezeti tagok száma a megyében Az októberi ellenforradalmi események következtében a megye tér melőszövetkczetei közül sok feloszlott és többszázan léptek ki olyanok is, akik korábban elégedettek voltak a termelőszövetkezettel. Az elmúlt esztendő megyénkben a termelőszövetkezeti mozgalom fejlődésében is szép eredményeket hozott. Az új belépők és a termelő- szövetkezetekbe visszalépett tagok száma 2316-ra tehető, összesen pedig 4530 tagja van jelenleg a megye termelőszövetkezeteinek. Tehát a tavaly január 1-i helyzethez viszonyítva a termelőszövetkezeti tagok száma az év végére csaknem megkétszereződött. A megye termelőszövetkezeteiben legtöbben az évvégi zárszámadá közgyűléseken léptek be. Csupán decemberben az évvégi zárszámadó közgyűléseken 200 új tagot vettek fel a termelőszövetkezetekbe. A teveli Kossuth-ba 11 család, az aparhanti Március 15 Tsz-be 5 család, a kistápéi Uj Élet Tsz-be pedig 6 tag kérte felvételét a zárszámadó közgyűlésen. Négymillió forint értékű A Gépállomások Megyei Igazgatóságán Horváth József igazgató elvtárstól arról érdeklődtünk, hogy az újévben milyen új gépeket kapnak a gépállomások. Mintegy 4 millió forint értékű gépeket kapnak a megye gépállomásai, különösen nagy jelentősége lesz az öt darab F. 80-as lánctalpas traktornak, amelyhez forgatóeke is lesz, ugyanis a megnövekedett igényeket az eddigi két darab lánctalpassal nem igen A regölyi község a szekszárdi Értékes régészeti leletanyaggal gyarapodott a szekszárdi Balogh Ádám Múzeum régészeti osztálya december 'hónapban- Józsa József regölyi vb titkár, megyénk egyik leglelkesebb múzeumi bizottsági tagja keltakori sírleletet küldött a múzeumnak. A több, mint 2000 esztendős, csontvázas (nem hamvasztásos) sír az ugyancsak őskori eredetű, hatalmas regölyi földvár területéről, az úgynevezett „Vaskapu” tájáról került elő répaverem ásás közben. A halott mellett korongon készült agyagedényeket találtak. Regöly területe, földvárával együtt, W Ml W az uj e tudták a gépállomások kielégíteni. Azonkívül 27 darab Zetor traktort, két darab kukoricakombájnt, öt darab járvasilózót, 20 darab három részből álló korszerű műtrágyaszórót, 19 darab szervestrágyarakót ugyanannyi szervestrágyaszórót is kapnak a gépállomások. Reméljük, hogy ezekkel az új és több gépekkel gépállomásaink az 1958-as évben több és jobb munkát tudnak végezni. i tanács ajándéka múzeumnak jelentős hely lehetett a vaskorszak idején. Legalábbis erről tanúskodik az a rengeteg, főleg kelta eredetű, régészeti lelet., ami az utolsó 60—70 esztendő folyamán innen a Magyar Nemzeti Múzeumba, a szekszárdi múzeumba, sőt a bécsi és londoni múzeumokba is került. A gazdag leletekből, aranykincsből, a nagy- mennyiségben előforduló barbár éremleletből stb., egykori kelta fejedelmi székhely,, vagy központ létezésére következetethetünk. A szekszárdi múzeum a tavasz folyamán hitelesítő ásatást végez majd ezen a területen. Két szám—két érdekesség A Szekszárdi Tüdőgondozóban jártunk a napokban, s érdeklődtünk arról, hogy az elmúlt év folyamán hány beteget és átvilágításra jelentkezőt vizsgáltak meg. A szám ugyanis eléggé magas. A szekszárdi járás valamennyi községéből az év folyamán összesen 19 952 főt világítottak át. A kórházi kezelésre szorultakból 168 főt utaltak a kórházba, 39 fő kapott elhelyezést a Korányi Szanatóriumban, 8 fő pedig a Lengyeltóti és ötvöskónyi Tüdőotthonba került. A kórház tüdősebészetén pedig összesen 96 betegen hajtottak végre sikeresen műtétet. * Nem volt jelentéktelen a forgalom az SZTK fogászatán sem. Dr. Reglődi Józsefné fogszakorvos szerint az 1957-es évben havonta átlag 1000 beteg jár kezelésre, ebből körülbelül havonként 220—250 foghúzás és 100 fogtömés volt. Néhánv statisztikai ' az 1957. III. A megye szocialista ipara az 1957. III. negyedévében 21 millió forinttal termelt többet, mint az előző év azonos időszakában. A minisztériumi iparon, belül a könnyűipar termelése az előző év harmadik negyedéhez viszonyítva 11.6 millió forinttal növekedett, annak ellenére, hogy a Bonyhádi Cipőgyár termelése 4.8 százalékkal csökkent. A Simontomyai Bőrgyár termelése viszont 31.7 millió forintról 44.1 millió forintra növekedett. A szocialista ipar az év első kilenc hónapjában 6-4 millió darab téglával adott többet, mint az előző év ■azonos időszakában. A kisipari termelőszövetkezetek 42.1 százalékkal termeltek többet. A megye mezőgazdasága ebben az évben 11.8 százalékkal több kenyér- gabonát és 51.1 százalékkal több takarmánygabonát termelt, mint az 1956- os évben. Míg 1956-ban 9295 vagon kenyérgabona termett, addig 1957- ben 1097 vagonnyi volt az emelkedés, vagyis 10.392 vagon, kenyérgabonát termeltek. Takarmánygabonából 1956-ban 3321 vagon volt a termés, s 1957-ben pedig 5019 vagon takarmánygabonát termeltek. A mezőgazdasági termelőslzövetkezeadat negyedévéről tek ebben az évben sokkal jobb terméseredményt. értek el a gabona termelésében, mint az egyéni gazdaságok, rozsból, tavaszi árpából és zabból még az állami gazdaságok termésátlagát is felülmúlták. Hat termelő- szövetkezetben az őszi búza termésátlaga holdanként meghaladta a 15 mázsát, hét termelőszövetkezetben pedig az őszi árpa 18 mázsán felül termett kataszteri holdanként. Az állami gazdaságok tejtermelése a Hl. negyedévben 6.4 százalékkal az egy tehénre jutó neigyedévi tejhozam 4.5 százalékkal volt nagyobb mint a második negyedévben. Tejtermelésben a harmadik negyedév folyamán a legjobb eredményt a Lengyeli Tangazdaság, a Leperd- pusztai Állami Gazdaság, valamint az Alsótengelici Kísérleti Gazdaság ért el. Az 1957. III. negyedévében a kereskedelem jelentősen növelte árukészleteit. Amíg 1957. július 1-én a keres- kedelem\ nyitókészlete «élelmiszer, ruházat és vegyes áruféleségek vonalán 180,172.000 forint volt, addig a zárókészlet 1957. szeptember 30-án 206,729.000 forintot mutatott.