Tolna Megyei Népújság, 1957. október (2. évfolyam, 230-256. szám)

1957-10-27 / 253. szám

TULNA MEGYEI NBPÜ.ISAG 1957 október 27. A nagydorogi iskolában T^ar Lajos, Kossuth-díjas igazgató- tanító, éppen iskolalátogatásra in­dult. Ezen a napon három osztályban ellenőrizte a tanítást.-— Igen nagy jelentősége van az ellen­őrzésnek — mondotta — és nem könnyű a dolgunk. A tanulók lelkében ugyanis fokozatosan lebet helyreállítani az ellen­forradalom által okozott konfliktust. Az ellenőrzésnek igen nagy szerepe van a pedagógusok munkájának ellenőrzése szempontjából is, s erélyesen fellépünk az esetleg jelentkező hibák ellen. Éppen ezért nem lehetünk clnézők, de azzal is tisztában kell lennünk, hogy a fejekben a világnézeti felfogásokat nem lehet má­ról holnapra megváltoztatni. Ennek ellenére a nagydorogi iskolában lehet beszélni eredményekről éspedig nem is aká •milyen eredményekről. Jó a gyer­mekek előmenetele az egyes tantárgyak­ból, sőt az orosz nyelv tanulásánál is.-— Az orosz nyelv tanulásánál ugyanis nálunk, a nagydorogi iskolában, „törés’ volt. Orosz szakos tanár hiányában egy év kiesés után úgyszólván az alapfogal­mak tanításával kellett kezdeni a mun­kát — mondja a Kossuth-díjas igazgató. — Idős pedagógus létemre kicsit ag­gódva vártam a fejleményeket és aggód­va figyeltem a gyermekeket — mondja Simoncsics Péter orosz nyelvszakos ta­nár. — Aggodalmam feleslegesnek bizo­nyult, illetve kellemes csalódás ért. Ügy tapasztalom, a gyermekek szívesen tanul­nak oroszul, s addig, amíg az 1955— 56-os tanévben hatvan tanulót buktattak el orosz nyelvből, ebben az évben egyet­len olyan tanuló sincs, aki ebből a tan­tárgyból bukásra állha. A rról már a tanulók beszélnek, hogy ■r*' Perger Katalin három ötöst szer­zett, hogy játszva tanulják az orosz da­lokat és hogy az alábbi levelet írták a kievi 117-es számú iskola tanulóinak. „Egy magyarországi békeküldött hírt hozott rólatok — írják levelükben a nagydorogi iskolások. — A békeküldött beszélt atról, hogy Ti szívesen megismer­kednétek és leveleznétek velünk, nagy- dorogi iskolásokkal. Mi szeretünk benne­teket és sokat beszélgetünk a Szovjet­unióról, hazátok nagy építkezéseiről. So­kat hallottunk arról, hogy a Ti tudósai­tok készítették el és bocsátották fel a mesterséges holdat, amelyről az egész világon beszélnek. 1MJ azért is szeretünk benneteket, mert 1TJ. -j- a rnj felszabadítóink gyerme­kei vagytok. Ezért mi is megünnepeljük a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 40. évfordulóját. Nálunk az iskolában ün­nepély lesz november 7-én, amelyen va­lamennyien résztveszünk. Iskolánk igaz­gatója beszédet mond, mi pedig verseket szavalunk és dalokat énekelünk. Novem­ber 7-ig még megtanuljuk oroszul a »Partizánsz'kájá«-t és ha Ti választ adtok levelünkre, ezt is fel fogjuk olvasni. Addig is szívélyes üdvözletünket küld­jük nektek és kérjük, válaszoljatok leve­liinkre, és gondoljatok ránk jó szívvel.” Kedvesek ezek a csillogószemű gyer­mekek , akik szívük szeretetét tolmácsol­ják a kievi iskolásoknak és akik közül 126-an rendelték meg az orosz nyelv­ven írt „Képes Nyelvmester”-t és nagy érdeklődéssel hallgatják Simoncsics Pé­ter orosz tanár előadásait, aki a mai életből merített problémákon keresztül tanít. — Különösen örömünkre szolgál — mondja Tar Lajos igazgató, hogy többé- kevésbé a szülők körében is megértésre találtunk. A szülői értekezleteken például — amelyeket rendszeresen megtartunk — a legtöbb szülő az orosz szakos tanárt veszi körül, érdeklődik aziránt, hogyan tanul gyermeke. A nagydorogi tanulók szeretik az is- kólát, mert érzik nevelőikből a fe­léjük sugárzó szeretetet. A szülők pedig látják a pedagógusok hivatássze: lététét és segítik munkájukat. Így találkozik az iskola és a szülői ház közös érdeke, a gyermekek helyes irányú nevelése, amelynek mutatója a tanulmá­nyi előmenetel. Pozsonyi Ignácné Hogyan változott meg a paksi konzervgyári munkások élete Talán sehol nem könyebb lemérni, mennyit változott a dolgozók élete a felszabadulás óta, mint egy üzemben. Itt ugyanis azelőtt is „havi fizetésből” éltek az emberek, ma is. Csakhogy ebben a fizetésben, a fizetés összegében, s főleg az összeg vásárlóértékében nagyon is figyelemre méltó különbség van. A Paksi Konzervgyárban még nagyon sokan emlékeznek arra, mennyi volt a fizetés akkor, mikor még a Krausz—Moskovits Rt. mondhatta magáénak az üzemet. Az 1936—37-es évekre emlékezve, elmondják az öregek, hogy 12—14 fillér volt az órabér, sőt az is megtörtént, hogy a nődolgozóknak csak hat-hét fillért fizettek óránkint. Természetesen ugyanazt a munkát végezték, mint a férfiak. Nem nyolc órát dolgoztak a munkások. így igaz, hogy emelkedett a kere­setük — a sok túlóra folytán —, de könnyű elképzelni, hogy minden védő­ruha nélkül, szellős, huzatos helyen dolgozni — testet-lelket fárasztó munka volt. Inkább látszat céljából, mintsem segítőszándékkal, létesítettek egy kis napközi otthont, ebben azonban mindössze tíz gyerek fért el. A háborús konjunktúra emelte az üzem termelését, s ezzel együtt emel­kedtek a keresetek is. Már mint összegben, a vásárlóérték azonban megmaradt, sőt leromlott. Mert 1942-ben hiába érte el egy munkás napi keresete a három­négy pengőt, ez édeskevés volt ahhoz, hogy jól éljen. A vállalat segíti a dolgozói házépítését A Dunamenti Sertéstenyésztő Vállalat 26 dolgozója családi házat épít. A vállalat vezetősége segíti, támogatja a dolgozók házépítését, gépkocsit, foga­tot biztosít az építőanyag szállításához. Egv-egy építőnek közel 4000 forint ér­tékű szállítási munkát végeztek el. Ezenkívül az építőanyag beszerzésénél is segített a vállalat. Kilenc családnak 7900 darab tetőfedő cserepet juttattak a tolnai üzemegységnél elfekvő tetőfedő anyagból. Több mint 11 ezer mázsa dohánytermést várnak Az egyszerű látogató is könnyen leméfheti, mennyit változott a konzerv­gyár dolgozóinak élete azóta. És ez a változás a felszabadulás után, főleg az utóbbi években, következett be. Ma a gyár dolgozóinak átlagkeresete 1100— 1200 forint. A gyár napközi otthonában negyven gyereket tudnak elhelyezni. Két évvel ezelőtt átépítették a feldolgozó üzemet, nincs huzat, s a nyomában járó betegség. Minden dolgozót védőruhával látnak el. Nincs embertelen túl­óráztatás, hanem napi nyolcórás munkával mindenki megkeresi a megélhetésé­hez szükséges összeget. Ezenkívül természetesen korszerű ebédlőt, fürdőt is kap­tak a dolgozók. Átépült, megfiatalodott az egész üzem. De nemcsak ez tűnik szemébe annak, aki a konzervgyárban, vagy környé­kén jár. A gyárral szemben, a régi vásártéren, új házak sorakoznak. S az új házaknak több, mint fele, konzervgyári dolgozóké. Megváltozott — mégpedig nem is kicsit — a paksi konzervgyári munká­sok élete. S ennek a változásnak mindenki örül. A Nagydorogi Dohánybeváltó körzeté­ben az elmúlt gazdasági évben 834 ka­taszteri holdnyi területet szerződtek le a gazdák kertidohány termesztésre. A 834 holdnyi területen 9200 mázsa dohány ter­mett. Az idén már 998 kataszteri holdra emel­kedett a szerződéses terület, amelyről 11 100 mázsa dohánytermést várnak. A gazdáknak jó jövedelmet jelent a do­hány termelése, a beváltó töhbmillió fo­rintot fizetett ki a beszállított dohányért, ezenkívül hétmillió darab ingyenes ciga­rettához juttatta a dohánytermelőket. Egy szép, verőfényes őszi reggelen egy vörös katona-fogoly csoport vo­nult végig a ceglédi országúton. Csendőrök kísérik őket, a ceglédi katonai ügyészség fogházából. Ru­házatuk csupa rongy, arcuk beesett, sápadt, csontig le vannak soványod- va. Látszik rajtuk a börtön világa. Vállukon ásó, kapa, lapát. A ceglédi szegénysor dolgozó népe messziről követi őket. Útjuk a ceglédi teme­tőbe vezet. A temető kapujában fel­irat: „Feltámadunk!’1 Az útjuk elég sietős. A csendőrök mellett orvos megy. A temető köze­pén, a legszebb helyen, ahova eddig csak az urakat temették, három hősi halált halt vörös katonát temettek, a májusi szolnoki csaták hősi halot- tait. A sírok virító, fehér őszi ró­zsákkal vannak tele. Sírjuk gondo­zott, látszik a sírokon, hogy gondos asszonyi kezek gondozzák. A kis fogoly csoport megilletődve nézi az elvtársaik sírját, amelyek fejfájain feliratok vannak: Horváth Imre vörös katona. Élt 22 évet, Újvári Endre vörös század­parancsnok. Élt 35 évet. Kovács Ist­ván vörös szakaszparancsnok. Élt 40 évet. Mind a három fejfáján a felirat: „A tiszai hídfő védelmében hősi halált haltak!’’ A három sírt a csendőrök, az or­vosok és a foglyok körülveszik. A körön túl a temető körül lakó asz­A tiszai hídfő védelmében... Cegléd, 1919. november 5-én szonyok, gyerekek sokasága áll. Le­sik, várják az eseményeket. A csend­őrök nem engedik őket közel. Az or­vos rámutat a három sírra és hango­san intézkedik: „A sírokat ki kell hántolni és a koporsókat, mutat a temető árka felé — az új sírba kell elhelyezni őket. A temetőőr majd hozza a fertőtlenítő szereket.“ — Úgy látszik — szólal meg a fog­lyok közül egy fekete szemű — a proletároknak még halálukban sem bocsátanak meg. A hazájukat védő vörös katonáknak csak a temető ár­kában van helyük az úri Magyar- országon. A csendőrök kiadják a parancsot: Ássátok fel a három sírt, de siesse­tek, mert el is kell temetnetek a vörös bitangokat! A foglyok nekilátnak a három sír felásásához. Dobálják ki a sírból a hantokat szótlanul. A göröngyös sír­hantok sűrűn hullanak a sírok körül. Lassan, lassan mélyebbre nyúlnak az ásók, a sírásók alig látszanak már ki a sírokból. A sírokból hangfosz­lányok hallatszanak, egymás között beszélgetnek. — Fiúk! — mondja Tóth, a buda­pesti hengerész. — Nem történt sem­mi. Három becsületes elvtársunk csak sírhelyet cserél. Láttátok a sírokon a szép, fehér őszi rózsákat. A város­végi asszonyok ültették. Az újra el- hantolt árokmenti sírokon újra ki­nyílnak a virágok, mert a magyar nép fiainak sírját gondozni fogják majd. — Kuss! Te vörös bitang! — mondja felülről az egyik csendőr. Újra csend veszi körül a sírokat; Csak az ásók és kapák zaja hallat­szik. A dombtető a sírok körül emel­kedik és erősen kopognak az ásók. A koporsók fedeléhez érnek. Érezni le­het, hogy a koporsók fedelei hajla­nak a súly alatt. A koporsók fedeleit egészen letisztítják, hogy ki lehessen emelni majd. Az orvos nézi a ko­porsókat és intézkedik: — Hozzák csak a fertőtlenítő sze­reket. Maguk pedig emeljék ki a koporsókat. A koporsókat a vöröskatonák ki­emelik és az új sírokhoz viszik. A baltával feszegetni kezdik és a fesze- getésnek enged a koporsók fedele. Egyet-egyet reccsen egy koporsó és a fedél felnyílik. Elvtársaink enyé­szetnek indult teste látszik. Az orvos az agnoszkálás munkáját végzi. Egy év alatt több mint 40 mázsa halat ettek meg a paksiak Pakson nemcsak fogni szeretik a halat, hanem enni is, amit kétséget kizáró módon, bizonyít a paksi halászszövetkezet statisztikája. Bencze Fe­rencnek. a szövetkezet elnökének szavaiból tudjuk, hogy a híres szö­vetkezet az idén mintegy 800 mázsa halat halászott ki a Dunából, ami 150 mázsával több a tavalyi mennyiségnél. A szövetkezetiek a hatalmas hal- mennyiség legnagyobb részét Pakson hozták forgalomba s körülbelül 400 mázsára tehető az a mennyiség, amit az idén Pakson és közvetlen környé­kén elfogyasztottak. Ha valakinek van hozzá türelme, kiszámíthatja, mennyi hal jutott az idén egy-egy paksi család asztalára ... Persze azért maradt is bőven a paksi halból s a nyári időszakban kö­rülbelül száz mázsát vittek el a Pécs és Komló környéki bányászoknak. És ami megmaradt? Hát bizony, egy részét annak is a paksiak, vagy a Pakson átutazók ették meg, mert a szövetkezet halászcsárdájábaan átlag harminc k^ó a napi halfogyasztás. No, ez nem olyan sok, legyintenek a szövetkezetben, a pestiek valamivel többet esznek. A szövetkezetnek ugyanis Pesten is van egy halászcsárdája, még pedig igen látogatott, jómenetelű csárda a Már- tirok-útján. Itt a napi halfogyasztás eléri az egy mázsát. A szövetkezet azért nem jön zavarba, bőségesen el tudja látni a halra éhes pestieket is. Sőt, hogy a téli és a tilalmi időszakban se legyen hiány a pesti halász- csárdában eddig 150 mázsa halat tartalékoltak a Halértékesítő Vállalat­nál. A paksi halászlé és rántott hal pesti kedvelői így valóban nyugod­tan nézhetnek a téli és tilalmi időszak elé ... A szövetkezet jól dolgozott az idén s munkájával nemcsak a halked­velők lehetnek megelégedve, hanem a tagok is. Ugyanakkor azonban gon­dolnak arra is, hogy megkönnyítsék a további munkát, korszerűsítsék a halászatot. Főleg a pesti halászcsárda jövedelméből 150.000 forintot for­dítottak az idén gyepesítésre, műanyaghálók beszerzésére, most pedig az elektromos halászatot próbálják ki. Vannak ugyanis megközelíthetetlen területek, elsősorban a 130 holdas dunapataji tó, ahol csa^ elektromos úton lehet halászni. Ha az idei kísérlet beválik, akkor újabb fellendülés előtt áll a szövetkezet, mert a duna-pataji tóban olyan halgazdálkodást lehet folytatni, ami a Dunából kifogott mennyiséget legalább kétszáz má­zsával növeli évenként. Kulákfurfang Györkönyben A tavasszal Györkönyben feloszlott a Dózsa Népe Termelőszövetkezet. A tsz központi épületének kulcsait átadták a községi tanácsnak, azonban nem sokáig maradhatott ott, mert néhány nap múlva jelentkezett érte Braun Jánosné, a volt tulajdonos, aki hivatalos írást is hozott magával arról, hogy visszakapta a házát. A györkönyi tanácson csóválták a fejü­ket és átadták a kulcsot. Nem sokkal később új termelőszövet­kezet alakult Györkönyben, a Szabad­ság Tsz, amelynek, mint a megszűnt Dó­zsa Népe Tsz jogutódjának, szüksége volt az épületre. A járási mezőgazdasági osz­tály természetesen a szövetkezet jogát ismerte el, a hajdani tulajdonos azonban egy minden ügyvédi ravaszsággal meg­szerkesztett beadványt vitt a paksi járási ügyészséghez, tiltakozva a háborítás ellen s hivatkozva a dolgozó parasztságot védő rendeletekre. Braunék beadványa szerint „dolgozó kisparasztok”, akikkel szemben törvénysértés lenne úgy fellépni, ahogy azt a járási tanács tette. Majd annak elvégzése után intézke­dik a koporsóknak az új sírba való elhantolására. Recsegnek-ropognak az ásók. Újra rádobálják a hantokat A beadványt különböző igazolások is hitelessé tették, többek között egy va­gyoni bizonyítvány is, amely szerint Braun Jánosnénak gyö könyi vagyona egy ház és másfél hold föld. Az ügyész­ség a csatolt igazolások alapján kénytelen lett volna „dolgozó kisembernek” el­fogadni Braun Jánosnét, ha nem jár el elég körültekintően és főleg, ha idejében nem leplezi le a járási pártbizottság a györkönyi „dolgozó kisembert”. Braunná papírkötege szeptember 24-én érkezett az ügyészségre, de há om nap múlva ki­derült, hogy körmönfont módon meg akarta téveszteni az ügyészséget. Az ugyanis igaz volt, hogy Györkönyben — amely a paksi telekkönyvhöz tartozik — mindössze egy háza és másfél holdja van, az ügyészség azonban a szekszárdi telek­könyvtől megtudta, hogy Braunéknak Tengelicen is van három házuk és „cse­kély” hatvan hold földjük. A biztonság kedvéért megkérdezték a tengelicieket is, akik még nagyon jól emlékeznek a Braun-családra, s arra is, hogyan zsák­mányolta ki a fél falut a közismert kulák. A járási pártbizottság ébersége lerán­totta a. leplet az ál-kisparasztról, s ter­mészetesen a tsz is visszakapta a házat és _a gazdasági épületeket. A györkönyi példa ugyanakkor figyelmeztetés is arra, hogy a valódi ellenség milyen megtévesz tő módszerekkel p-óbálkozik, s hogyan akarja félrevezetni nemcsak a hatóságo­kat, hanem a valódi dolgozó kisembere­a koporsókra. Három sír, három ha­lott sírja került a temető árkába, hogy hirdesse a magyar dolgozók áldozatkészségét hazájuk iránt. A sí­rokat rendezik, simítják a sírok fe­delét, hogy szépek legyenek, hisz elvtársaink sírjai. Már hozzák a fej­fákat a sírokba. Amint a sírokon a fejfákat rendez­getik, nézegetik, egyszerre csak han­gos imahangok hallatszanak, öreg nénikék, gyermekek hangja: „ ... Miatyánk ki vagy a mennyek­ben. Szenteltessék meg a Te neved...” A vöröskatonák összeszedik szer­számaikat. A temető elcsendesedik. A csendőrök sorba állítják őket, hogy visszavigyék őket a katonai ügyész­ségi fogházba. — Elvtársak! — szólalt meg az orosházi katona. — Láttátok a temető bejáratánál a feliratot: „Feltáma­dunk!” A Tanácsköztársaság hős katonái porából lesz feltámadás! A vörös zászló alá újabb ezrek és ezrek sorakoznak majd, hogy megvívják a végső harcot a burzsoáziával. Eljön még a mi időnk, amely majd dicső napok lesznek. Megjön az új forrada­lom, a győztes forradalom, amely meghozza az egész világ dolgozó né­pének függetlenségét, szabadságát! ... z .. .r két is. Kulturális élet Dunaföldváron Általában az a közhiedelem, hogy Dunaföldváron „az utcán gurul a pénz”. Ha ez egészen nem is áll, némi igazság van ebben a megállapításban. Nos, ho­gyan használják fel sok pénzüket művelt­ségük gyarapítására, hogyan virágzik Dunaföldváron a kultúra? Ügyszólván hetenkint indítanak külön­járatot Sztálinvárosba valamely színházi előadás — esetleg opera — megtekinté­sére. A mozi állandóan telt ház előtt ját­szik. A Kossuth Kultúrottihonban két- hetenkint van előadás. Hol a Faluszínhá,z hol a kecskeméti színház látogat el a községbe. A kultúrotthonnak 25 fős szín­játszócsoportja működik, amely kará­csonyra a Mézeskalács című operettet adja elő. A bábcsoport a napközi otthon­ban rendszeresen szórakoztatja a gyere­keket. A szalonzenekar évente egy hang­versenyt rendez, s a téli hónapokban is­mét megkezdődnek az ismeretterjesztő előadások. Bár elsősorban a sztálinvárosi színhá­zat látogatja a dunaföldvári közönség, a helybeli kultúrotthon is hozzájárul a mű­velődési igények kielégítéséhez.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom