Tolna Megyei Népújság, 1957. október (2. évfolyam, 230-256. szám)

1957-10-06 / 235. szám

Jártunkban, keltünkben a úuönfci járásban Sokan nem szüretelnek az idén a keszöbldegkúti határban A keszőhidegkúti határban is találtunk szüretelő- ket, így Erdélyi Sándort, aki 800 négyszögöles bérleté­nek termését takarítja be. Sok szőlőben azonban nem lesz szüret az idén Keszőhidegkúton, vagy talán már sohasem, mert gazdátlanul, műveletlenül teljesen tönk­rement. — Három—négyszáz litert várok a 800 ölről — fe­leli kérdésünkre Erdélyi, s mikor megdöbbenve nézünk rá, így magyarázza: — Éveken keresztül senki sem művelte ezt a szőlőt, gazdája nem törődött vele, s in­kább nekem adta használatra, csak fizessem utána az adót, meg viseljem gondját. Ez az első szüretem, jövő­re már biztosan sokkal több terem rajta. Olcsó portéka itt a szőlő. Egy ilyen állapotban levő 800 öles darabért talán még hatezer forintot sem kér a gazdája, ugyanezért Tamásiban, vagy Szekszárdon tizenötezer forintot is ki lehetne fizetni. — Nem kell itt kérem senkinek a szőlő. Ha valakinek kedve lenne hozzá, akár 500 négyszögölet is bérelhetne, s semmi mást nem kellene fizetni, mint az évi 25 forintos adót. Nem kell messze menni, nézzenek körül... Valóban nem kell messze menni. A megművelt és rendbetartott szőlők között itt is, ott is, olyanokat lát­ni, melyeket belep a gaz, kapa nem járta tán öt év óta sem, a tőkének csak csonkjai meredeznek. S a tönk­rement szőlő majd ugyanannyi, mint a megművelt. — De hiszen, ha csak ennyi terem ezen a szőlőn, akkor nem éri meg a vesződséget. — Az idén nem érte meg, de majd csak sikerül rendbehoznom és akkor kifizeti ezeknek az éveknek a munkáját is. • Sajnos kevesen gondolkoznak így. Számosára veszni hagyják a még tűrhető állapotban levőt is. A pincék kiürülnek, a felszerelést potom pénzért felvásárolják a környező községbeliek. Kerestük a dolgok miértjét, s rábukkantunk a ked­vetlenségre. Sokan öregek a szőlőtulajdonosok közül, s nem bírnak a munkával, de még többen úgy gondol­koznak: Miért öljek bele fáradtságot, pénzt, úgyis haza akarok menni, ahonnan idetelepültem, s akkor feles­legesen dolgoztam. Ennek a hangulatnak leküzdésére sajnos keveset tesznek s egyre több lesz az elhanyagolt szőlő a kesző­hidegkúti határban. z utas, akit Gyönkre visz a kiszámíthatatlan sorst nem tehet mást, mint álmélkodva megáll a község főterén s döbbent csodá, lattal kérdezi: Honnan ez a monu­mentális sár és piszok, micsoda em­beri erőfeszítés és kitartás volt ké­pes egy ilyen kis helyre ennyi szennyet összehordani? A látvány lenyűgöző s a nagy dolgoknak kijáró elismeréssel nyugtázzuk mi is: a megye legelhanyagoltabb járási székhelyén vagyunk. Amikor ezt elmondjuk, a járási tanácson, egyáltalán nem tiltakoz­nak és szépíteni sem próbálnak sem­mit, igen kérem, ez így van. Saj­nos, teszik hozzá rezignálton. Sze­rencsére a járásban sokkal tisztább, csinosabb, sőt tegyük hozzá lak­hatóbb községek is vannak. Gyönk az egyetlen hely Tolna megyében, amely a felszabadulás óta úgyszólván semmit nem válto­zott. Az OTP helyisége és a föld­művesszövetkezeti vendéglő tizen­két év minden építkezése; no, meg a kultúrház, illetve annak is csak egy kis része, de az is — a Tata­rozó Vállalat jóvoltából — három esztendeig épült. — Lakóház nem épült? Informátorunk gondolatban végig fut az egész falun. — Volt néhány renoválás, új há­zat azonban mindössze egyet épí­tettek. Hát ez bizony a legjobb szán­dékkal sem nevezhető valami gi­gászi munkának, szerencsére azon­ban a tanács már felébredt Csipke­rózsika-álmából s legalább is a kez­deti lépéseket megtette, hogy az el­hanyagolt, piszkos Gyönkből. Petőfi és Tolnai Lajos községéből) szép járásszékely legyen. A két hónappal ezelőtt megtar­tott községi tanácsülés, majd a já­rási tanács végerhajtóbizottságának tanácskozása körülbelül öt évre szóló fejlesztési tervet dolgozott ki. Ennek egyik, már megvalósult ered­ménye, hogy mindenütt kitisztították az útmenti árkokat, a háztulajdono­sokat pedig felszólították, hogy há­zaikat tataroztassák. S ha a folytatás is olyan lendüle­tes lesz, mint a kezdet, már a jövő évben megváltozik a község arcu­lata: rendbe teszik az utakat, fásí­tanak, járdákat építenek. sőt, a jövő tavaszra elkészül a félig kész sza­badtéri színpad is. S talán nem vagyunk túlzottan optimisták, ha azt hisszük, hogy mindez el is ké­szül, mert a gyönkiek épp a szabad­téri színpad földmunkáinál megmu. tatták, hogy önzetlenül, lelkesen tudnak dolgozni községükért. Tár­sadalmi munkával, különösebb rá­beszélés nélkül, 200 köbméter földet vittek a művelődési ház udvarára, hogy így segítsék a szabadtéri szín­pad felépítését. Ha ez a buzgóság és lelkesedés nem fog megcsappan­ni, akkor — biztosak vagyunk ben­ne — egy-két év múlva egészen más képe lesz az utasnak a mai piszkos és sáros Gi’önkről. jooooaxxxx)ccOOOCxx»(»00oocxxxxxMoo00000cxx)00oooooc»oooc300ooooooooooooooooooooooooooooooooooooo'0ooooocx A varsádi gazdák érdekes kísérlete A varsádi gazdáknak, de a községi tanácsnak nem kevésbé, évek óta nagy gondot okoz a község határá­ban elszaporodott burgonyabogár. Az eddig alkalma­zott védekezési módok általában kevés eredményt hoz­tak és a jövőben sem kecsegtetnének sokkal több si­kerrel. Most azonban a varsádiak megtalálták a véde­kezés új módszerét, amely minden bizonnyal javít a jelenlegi állapotokon. Néhány gazda kezdeményezésére és a községi ta­nács javaslata alapján elhatározták, hogy az eddigi gyakorlattól eltérően nem szanaszét, hanem egy határ­részben vetik burgonyájukat. Erre a tanács a községi tartalékterület egy részét rendelkezésükre bocsájtja, így a falú egész burgonya-vetésterülete egy tagban lesz. Már több gazda bejelentette, hogy élni kíván az alkalommal s a közös területen veti burgonyáját. A tanács vezetői úgy vélik, hogy a községből mintegy 100—110 gazdára számíthatnak és a közös burgonya­vetésterület meg fogja haladni az 50 kataszteri holdat. A burgonyabogár és természetesen egyéb kártevők elleni védekezés megszervezésére és lebonyolítására szerződést kötnek a helyi gépállomással, vagy ha az nem vállalja, a növényvédő gépállomással, amely biz­tosítja, hogy burgonyavetésük nem lesz a kártevők szabad prédája. Az elmúlt években ugyanis hiába vé­dekezett néhány gazda, ha köztük akadtak olyanok, akik elhanyagolták a burgonyobogár irtását, mert ha egyik földterületen megjelent a bogár, az onnan átju­tott a másikra is és végülis a község egész határában elszaporodott. A közös burgonya-vetésterület költségeit a haszná­ló gazdák közös megállapodás alapján együttesen vál­lalják, ki-ki vetésterületének nagysága arányában já­rul hozzá a költségekhez. Tekintettel arra, hogy közsé­gi tartalékföldről van szó, a gazdák a bérleti díjat és a földterület adóját fizetik a községi tanácsnak. Ez a varsádi kezdeményezés, amely például szolgál­hat a többi községek dolgozó parasztjainak is, nemcsak a kártevők elleni védekezés, hanem a közösségi gon­dolat elmélyítése szempontjából is figyelemreméltó. Sikkasztó földművesszövetkezeti alkalmazottak a bíróság előtt Mentsük meg a simontornyai várat A gyönki járás területén is elsza­porodtak a földművesszóvetkezeti felvásárlók által elkövetett sikkasz­tások. A rendőrség és ügyészség azonban kemény kézzel igyekszik gátat vetni a közösségi tulajdon her­dálásának s olyan légkört teremteni, amely a jövőben csökkenti a szövet­kezeti tulajdon sérelmére elkövetett sikkasztásokat és csalásokat. Trautmann János varsádi lakost a gyönki földművesszövetkezet felvásárlóját társadalmi tulajdon sérelmére elkövetett bűntett miatt nem jogerősen 18 hónapi börtönre ítélte a gyönki járás- bíróság. Trautmann a varsádi szeszfőzdében tárolt állami pálinkakészletből 1 434 litert vásárolt a gyönki földműves­szövetkezet részére. A vételár kifi­zetését Trautmann szabálytalanul, nem inkasszó útján bonyolította le, hanem készpénzzel fizetett, hogy ez­zel mód nyíljon a csalásra. A vételi jegyet kitöltetlenül aláíratta Weisz Henrikkel, a varsádi szeszfőzde ve­zetőjével, mondván, hogy majd ott­hon beárazza a pálinkát és feltünteti a vételi jegyen. ' Otthon a vételi jegyre magasabb árat írt, annak alapján vette fel az összeget a földművesszövet­kezettől és ezzel 8 604 forintot keresett az üzleten. Nem elégedett meg ezzel a csalással, hanem magánszemélyektől is vásá­rolt pálinkát és ezekben az esetek­ben is magasabb árat számított fel érte, mint amennyit az eladónak va­II kölesdi „kis megyeháza’1 ugyancsak sok vihart látott. Az ódon é-ület valamikor alúpáni la­kás volt s itt tartották a megyegyű­léseket is. Aztán változtak az "idők s a két méter széles falakból álló épület kaszárnya lett, de közben börtönnek is használták, a változa­tosság kedvéért. A Horthy-korszak alatt ismét változott a kép s a kis megyeháza közönséges falusi kon. mává züllött, s a hajdani rókaprém mentés megyei urak helyett békés kölesdi magyarok iszogattak falai között vagy kugliztak a hatalmas udvaron. Ennvi viszontagság után végül iskola lett a három éve mű­emlékké nyilvánított szép épület­ből. A kölesdiek büszkék is a műemlé­kükre, meg bosszankodnak is miat­ta. Mert amióta műemlék lett, senki sem törődik vele, senki nem tataroz­hatja. De iskolának sem alkalmas: az épületnek csak kis részét tudják használni s az apró szobákban 40— Tolnanémedi az úgynevezett Hidegvólgyben még mindig nincs villany. Negyvenöt csa­lád lakik itt, negyvenöt család bo­torkál haza esténként a sötét utcán s vakoskodik a füstölő petróleum lámpa mellett. Pedig lehetne villany itt is: a pénz, a szükséges 36 000 fo­rmt már tavaly egvütt volt. A köz­ségfejlesztési alapot azonban nem tudták felhasználni, mert közben el­lenforradalom is volt, amely annyi szép terv megvalósítását buktatta meg. Többek között ezért késett egy esztendőt a tolnanémedi villany is. 150 gyereket kell összezsúfolni. Arról nem is beszélve, hogy itt van a köz­ség kultúrterme is, itt tartják a bá­lokat. A kocsmai múlt emléke időn­ként visszatér: duhaj kölesdi fiata­lok gyakorta be vei ik az iskola abla­kait, leszerelik a csengőt, sőt nem egyszer betörnek a tanári szobába is, ahol nem épgien dicséretes dolgokat művelnek* Október azonban csak késleltetni tudta ’Tolnanémediben a /villanyhá- : ’ ' eset, megakadályozni nem ivaly nem lehetett meg­csinálni, az idén elkészül. Már fel­állították a 800 méteres#^vezetékhez szükséges negyven őszi cl,p s októ­ber végére teljesen befejfezik a háló­zat bővítését. J Pontosan egy évet kJsett a vil- lanyvilagítás, de mostj november 7-re végre k igyullad a i fény 45 tol­nanémedi család otthefnában. lójában kifizetett. Ezzel is keresett mintegy ezer forintot. Most folyik a tárgyalás Szabó Ist­ván gyönki felvásárló és két társa sikkasztási ügyében. Bor, alma és pálinka felvásárlá­sa során károsították meg közel 40 000 forinttal a szövetkezetét. A vádlottak padján ül Bencze, a gyönki földművesszövetkezet ügyve­zetője is, aki segédkezet nyújtott — természetesen busás haszon ellené­ben — Szabónak, hozzájárult ahhoz, hogy a felvásárolt almát kilónként 20 fiiérrel drágábban számítsa fel a szövetkezetnek, mint amennyi a tény leges felvásárlási ár volt. Bűnré­szesség miatt most az elsőrendű vád­lottal együtt felel a csalásért. Rövidesen bíróság elé kerül a kölesdi földművesszövetkezeti felvásárló ügye is, aki ellen fel­jelentés érkezett csalás miatt. A földművesszövetkezeti alkal­mazottak által elkövetett büntettek arra mutatnak, hogy az ellenőrzés nem kielégítő és ez a munka szabad vadászterületet jelent sikkasztó és csaló elemek számára. Az esetek túlnyomó többségében az ellenőrzés és a felvásárlók szemmeltartása ele­jét venné annak, hogy a bíróság előtt fejeződjék be szereplésük. Epilógus Jót is, rosszat is láttunk a gyönki járásban. De a legfontosabb, s bú­csúzóul ezt szeretnénk hangsúlyoz­ni. mindenféle olyan emberekkel találkoztunk, akik hisznek a hol­napban s tudják, ha sok akadály- lyal, nehézséggel kell is megküzde- niök, de érdemes dolgozni. Az em­berek mindenütt terveznek, számí­tanak, arról beszélnek, hogyan le­gyen holnap, mit építsenek jövőre És ez a tudat nemcsak megnyug­tató, hanem lelkesítő is az utasnak mert ennek az eldugott, sok bájjá’ küzdő járásnak minden terve ér tette része annak a munkának, me lvet az egész ország végez, hogy behegesszen minden sebet, amit az ellenforradalom ütött s építse azt a jövőt, amelyért mindnyájan harco­lunk- Lehet, hogy a gyönki járás­ban több volt az árnyék, mint a fény, ds épp ez az, ami az ott lakó­kat arra ösztönzi, hogy a jövőben többet tegy enek, mint eddig. Tolna megye meglehetősen szegény műemlékekben s — legyünk őszinték — azt a keveset sem becsüljük meg, ami van. Nem is kell messze menni, itt van az egyik legszebb műemlékünk, a simontornyai vár. A kuruc harcokból emlékezetes épület ma úgy néz' ki, mintha ször­nyű csata dúlt volna körülötte: környéke szánalmas romhalmaz, emeletei leszakadtak, falain hol itt, hol ott fütyöl be a szél. Éppenséggel az sem nevezhető valami szerencsés ötletnek; hogy évekkel ezelőtt palatetőt húz­tak a még ma is teljesen ép toronyra s itt helyezték el a községi hangosan beszélőt, amit távolról sem lehet valami stilszerűnek nevezni. A vár aljá­ban, pincegádorszerű helyiségekben lakók vannak és sáron, szeméten át lehet csak az épületig botorkálni. A simontornyai várat műemlékké nyilvánították, ami természetes is, az azonban egyáltalán nem természetes) hogy a műemlékké nyilvánítás, éppen úgy, mint a kölesdi vár esetében, a teljes gazdátlanságot jelenti. Sürgősen kézbe kellene vennie valakinek a még mindig helyrehozható épületet s ha többre nem is futná, egyelőre csak annyit kellene tenni, hogy megakadályozzák a további pusztulást. Arról nem is beszélve, hogy milyen szép múzeumot lehetne berendezni az impozáns épületben. A szom­szédos Ozora példája, úgy látszik> egyáltalán nem hat Simontomyára. S ha már a falu műemlékeinél tartunk, meg kell említeni az egykori Ferences templomot, a magyar barokknak egyik iQcn szép emlékét. A templom még magán viseli a háború sebeit, oromzata pedig leszakadással fenyeget. Érdemes lenne renoválni, mert ha a háború előtt belsejét el is csúfították Márton Lajos Ízléstelen freskóival, a magyarországi barokk építkezés egyik megóvásra érdemes emléke. Százezer forintos egerek Kisszékelyben Ki nem olvasott már harisnyaszárban felgyülemlett és megmaradt Kossuth-bankókról, vagy arról, hogy valamely öregembernek a halottas ágyából húzták elő az első világháborút megelőző idők „kékpénz” köte- geit. Időközben aztán az emberek többsége rájött, a pénz arra való, hogy azon különböző dolgokat vásároljanak, a takarékos emberek számára pe­dig feltalálták a takarékpénztárt, így a pénzek kellő időben biztonságba kerültek. ízlés dolga, ki mire költi pénzét, van aki házat vásárol, van aki az egerekkel eteti fel. Bár nem valószínű, hogy ez vérmérséklet és gusztus kérdése, inkább gondosság dolga. Ám lelke legyen rajt mindenkinek, mit csinál vele. A kisszékelyi egereknek soha nem tapasztalt élményben volt részük néhány héttel ezelőtt. Schiszler Imréék a szalmazsákot találták legal­kalmasabbnak pénzük tárolására. Lassan százezer forint gyűlt össze az ágy végében, Gyűlt a pénz, egyszer aztán szükség lett volna rá, s elő is húzták a derékaljból — a foszlányait. Nem kellett hosszas nyomozás, hogy kiderítsék, az egerek víg lakmározásaikan, rongyárágták mind a százezer forintot. Valószínűleg jó íze lehetett a ropogós százforintosoknak, mert többre becsülték a krumpliszsáknál, de még az idei kukoricánál is. Ha az ilyen „teljesítményeket” nyilvántartaná valaki, a kisszékelyi egerek biztosan úgy szerepelnének, mint akik felállították a rágcsálás or­szágos rekordját. Bár nem érkeztek még hírek a kisszékelyi bolt egérfogó­forgalmáról, nem hisszük, hogy valaki is szeretne Schiszlerék egereinek bőrében lenni.

Next

/
Oldalképek
Tartalom