Tolna Megyei Népújság, 1957. október (2. évfolyam, 230-256. szám)
1957-10-04 / 233. szám
4 TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG 1957 október 4. Kozmetika A női kozmetikáról általában vagy papaszem van a szemén, amikor Bura Sándor muzsikája mellett a szípadon magyar nótát énekel. Ugye komikus látvány lenne? Pedig elárulom Önöknek kedves olvasóim — a szóban levő színésznőnek tényleg nem egészen jó a szeme, de segít rajta a szemészetnek a kozmetikája a láthatatlan szemüveggel, amit a szemhéja alá a szemgolyóra csúsztat. péchy Erzsi, a körülbelül ne- gyed évszázaddal elhúnyt nagyműveltségű, kiváló művésznő mondta: „a női szépség a legbiztosabb kulcsa a legtitkosabb lakatoknak” — Neki ezt igazán elhihetjük. Ennek a kulcsnak a birtoklását segíti elő a kozmetika. Dr. Fábián • Közöljük kedves olvasóinkkal, kozmetikai kérdéseikre lapunk kozmetikai rovatában szívesen adunk felvilágosítást. Az ilyen kérdéseket tartalmazó leveleknél nem kívánjuk a cím közlését, csupán azt kérjük, hogy a borítékra írják rá a „Kozmetika” szót. Kérésre levélben is válaszolunk — ez esetben azonban kérjük a cím pontos közlését. A szerk. \ G YERMEKEKNEK Az aranykacsa Asszonyokról—asszonyoknak Az anyai szív fájdalma T/'an-e, lehet-e nagyobb fájdalom az anyai szív fájdalmánál, amely szívéről szakadt gyermeke elvesztéséért sír — kérdezi könnyes szemmel Mátaí néni, akinek fiát, Antit október 26-án a Kilián-laktanyába befészkelt ellenforradalmárok kegyetlenül meggyilkolták. Az 55 éves Mátai Antalné lengyeli parasztasszony, kerek arcáról végtelen szomorúság sír le, szemei az állandó sírástól megtört fényűek. — Egyszerű sorkatona volt a fiam, védte a rádiót_ és harcba ment a Kilián-laktanyában meghúzódó ellenforradalmárok ellen. Itt került az ellenforradalmárok kezébe> akik kegyetlenül megkínozták, szemeit ki- szurkálták, agyonrugdosták, reátapostak. — így halt meg az én drága fiam — mondja zokogástól elcsukló hangon. Nyolc gyermeket nevelt fel Mátai néni, két fiút és hat lányt, egyszerű, írástudatlan parasztasszony létére. A régi világban nem fordítottak gondot arra, hogy írni és olvasni tanulhasson. Négy lányát már férjhezadta, kettő még a háznál van, az egyik most menyasszony. — Gyermekeim jók. voltak, szerettek, becsültek bennünket. A nagyobbik fiamat, aki levente volt a II. világháború idején, a németek hurcolták el. Amikor apjával utoljára beszélt, azzal búcsúzott el: „Ne féljenek, mondja meg édesanyámnak is, hogy bármi történjék, nem megyek el Németországba.'’ Idősebbik fiam is az életével lakolt, mert ragaszkodott hazájához... A barátai hozták el a szomorú hírt... Egy német katona a szájába lőtt, mert megtagadta a parancs teljesítését... Nem akart Németországba menni. Nehéz és szomorú a visszaemlékezés, szava minduntalan zokogásba fullad, kezében görcsösen gyűrögeti zsebkendőjét és mélységes fájdalom, mai, az anya fájdalmával suttogja. — A kisebbik fiamat, az Antit is így vesztettem el... Hát nem vadállat az, aki azért tör embertársa életére, mert az szereti hazáját?... Dolgos ,aranyos gyerek volt... Az állami gazdaságban dolgozott és a fizetését hazaadta... Úgy gondoltuk, hogy öregségünkre velünk marad és ha letölti katonaidejét, asszonyt hoz a házhoz... Nálunk parasztoknál így szokás, a kisebbik otthon marad az öregekkel... Nem így történt, mert meggyilkolták... Gyilkos kezek oltották ki fiatal életét. Két fiamat vesztettem el. Van-e nagyobb fájdalom, elbirhat-e ennyi keservet az anyai szív. A fájdalmas anyai arc elkomorodik, s a bágyadtfényű szemekben az olthatatlan gyűlölet szikrája lobban fel. — Öh hogy gyűlölöm őket! Nem gondoltam, hogy így lehet gyűlölni... — zokogja. — A KISZ fiatalok síremléket állítottak fiam sírhalmára. Ez könnyíti nagy bánatom. Kezét ölébe ejti, ősz haját fekete kendője mögé igazítja. Drága gyermekeim... szegénykéim Ti. Van-e nagyobb fájdalom, mint az anyai szív fájdalma, amely elvesztett gyermekeiért vérzik? POZSONYINE VASÁRNAPI EBÉD Amíg a modern szépségápolás, ■í*,a kozmetika eljutott a mai fejlettségéig, nagyon sok víz folyt le a Dunán, vagy hogy stílusosabban fejezzem ki magam, rengeteg sok púder porzott szét és nagyon sok festék fogyott el a női arcokon. Bátran azt mondhatnám, hogy a szépségre való törekvés éppoly régi, mint maga az emberiség. Erre vallanak az őskori sírokban talált női csecsebecsék, a hajtűk, a fülönfüggők, stb. Az ó-egyiptomi feljegyzésekből többek közt azt is megtudhatjuk, hogy már akkor divatos volt a szempillák festése s a körmöknek pirosra hennázása. A régi görögök, rómaiak testkultusza a modern korban ~ éli röneszanszát. A római nő már par-, főmöt is használt, amelyet Kelet ezernyi virágillata szolgáltatott. Később a XVIII. században virágzik igazán a kozmetika, különösen Franciaországban. A modem kozmetika abban különbözik a régitől, hogy orvosilag, tudományosan van megalapozva. A ma kozmetikájának az a mottója, hogy minden nő szép lehet, csak a hozzávezető utat kell megtalálni és ezt az utat csak a szakorvos kozmetikai tanácsai tudják helyesen megvilágítani. A/’alószínüleg olvasott már min” denki a velencei „sóhajok hid- járól”. Ezen a hídon mentek utolsó Útjukra a halálra ítéltek. Mennyi mennyi sóhaj viharzott szét innét a hídról! Ám ezek a sóhajok mind kevesek ahhoz képest, ami a tükörbe tekintő nő ajkát elhagyja, ha észreveszi a szeme körül az első szarkalábat és azt hiszi, hogy ezzel kezdődik az ő öregsége, az ő elitéltetésének a kezdete! Pedig higyjék el hölgyeim, ez nem öregség, öreg nő. nincs is, csak legfeljebb elhanyagolt. Ez nem az öregség jele, ez csak az arcbőr rugalmatlanságát, szárazságát bizonyítja, ami az arcbőr időben való regenerálásával elmulasztható, és a bőr ismét üde lehet. Ezt a célt szolgálja a kozmetika! TPudnék mesélni nőkről, akik búskomorságba estek, sőt öngyilkossági gondolatokkal foglalkoztak, mert ajkuk felett szőrszálak éktelenkedtek, vagy mondjam-e, hogy a szeplős, miteszeres lányoknak gátlásaik vannak: nem mernek társaságba menni, mert azt hiszik, hogy mindenki az ő arcuk hibáján mosolyog, szóljak-e az első táncba menő leányról, aki nem mer kezet nyújtani táncosának, mert izzadtságtól nyirkos a keze, s minél jobban fél. annál jobban gyöngyözik még a hónalján is a veríték. Vagy említsem-e a mindenre elpiruló (nem szeméremből) asszonyokat, akiknek érbeideg- zési zavaraik vannak? Ezek a tünetek már a modern orvos kozmetikája előtt nem problémák, hisz szolgálatába állítja az egész orvostudományt, a bőrgyógyászattól kezdve a sebészeten keresztül még a szemészetet is! Képzeljük el például egyik legkiválóbb színésznőnket, amint szemüveggel a „János vitéz”-t játssza, Egy ember ül a fogházban. Egy ember, aki bűnös, aki vétkezett. Aztán a vádlottak padjára kerül. Börtön, vádlottak padja, tárgyalóterem ... és előttünk áll az ember a maga teljes valóságában, a maga teljes mezítelenségében. Már vége mindennek. Megdermed- medtek az aljas cselszövések tekergő szálai, a féket nem ismerő indulatok vörös szárnya eltörve. A szerelem, a számító hidegség, a féltés már vérbefagyva fetreng. Mindennek vége. Az asszony széthasított fejjel. A szeretője szíven- szúrva. A vádlott a fogházban. Életfogytiglan? ... Kötél? ... A kis púpos ember összébb húzta magát a priccsen. Kancsal szemében hideg fény villant. Hiszen ... csak nem csinálnak ilyet... az ügyész úr, a bíró úr is ember!? Éppen olyan ember, mint én! Csakhogy én púpos vagyok. És csúnya. És biccegve járok. Tompa agyába szúró fájás hasított bele. Száraz torokkal, rekedten zihált. Sárga kapafogai kilátszottak néha, amint száját kinyitotta, s becsukta. Valahonnét tompa kopácsolás hallatszott. Talpraszökkent. Hosszú keze előrelógott. Figyelt. De nem. Már nem kopácsolnak. Csend van. MegMátyás király tatai, rezgőnyárfa kerítette vadászkastélyában egy aranykacsát őriztek. Féltett kincs volt, magyar ötvösmesterek remekbe sikerült munkája. Alig volt nagyobb egy megtermett postagalamb nál, s bár körmöci aranyból készült s ezüsttel futtatták be a szárnya szegélyét, nem nyomott többet egy tolipárnánál. Mátyás király, amikor csak meglátogatta a vadászkastélyát, első útja az aranymadárhoz vezetett, melyet a nagy ebédlőterem üveg- szekrényében tartottak. Aranykulcs csal kinyitotta az üvegszekrény ajtaját, magához vette a madarat s meg sem állt vele a kastély gyönyörű taváig. A kert rózsás tavára szomorúfüzek hajoltak, s fehér tollú hattyúk bujkáltak a lecsüngő fűzágak alatt. Mátyás könnyű tavi csónakba ugrott, csettintett az újjával s a kecses fehér hattyúk egyszeribe körésereglettek. ^ Pirosrasült cipóval megetette őket, megsimogatta kedves madarait, aztán tovább evezett. Átbújt csónakjával a fűzbokrok alatt, megkerülte a pompás illatú tavirózsákat, aztán bebújt aranymadarával a sűrű nádba. Hogy mit csinált ott, mit sem, azt senki nem tudhatta, nem láthatta, mert szigorúan meghagyta, hogy amíg ő a nádban jár, addig ne merészkedjen senki csónakkal a tóra. Nem is merészkedtek még a tó közelébe se! Benn a nádban elrejtette valahol a kacsát, mert ahogy visszatért, már nem volt nála. Kelemen Zoltán: törölte szőrös kezefejével a homlokát. Éppen úgy hallatszott, mint mikor az apja koporsóját kopácsol- ták. ő még gyerek volt, testi hibás szerencsétlen cselédgyerek, akinek kuss volt mindenhol. Anyját sose látta. Akkor halt meg, mikor őt szülte. Iskolába nem járt. A disznókat őrizte. És mindig ütötték. így nőtt fel. Asszonyt se kapott. Egy púpos, egy emberek csizmarongya? ... Hogy kaphatna egy ilyen feleséget? Szája megrándult. Mert őt mindenki csak így hívta: a Kaila Jani! Ember ritkán szólt hozzá, ő sem törődött velük. Aztán mikor a Taknyos pusztából Állami Gazdaság lett, megtették éjjeliőrnek. Asszonyt is kapott, aki rendbentartotta, aki odaadta magát neki. Már nem volt fiatal, de boldognak érezte magát. Mint az örökké elzárt kankutya, ha először engedik szukák közé. A parton várta az udvari lovásza, felnyergelve, felkantározva elébe vezette kedves táltoslovát, a Csókát. A király felpattant rá, megsarkan- tyúzta, s udvari kíséretével egyvág- tában robogott az ószőnyi vadásziakig. Annak kapujában, kísérői legnagyobb csodálkozására, várta már ottani vadásza, s ugyanazt az arany kacsát, melyet Mátyás a nádasba rekkentett, ott tartotta a tenyerén. Hogy került a kacsa az ószőnyi vadásziakba? Tatától odáig nem egy tyúklépés az út, nem is kettő! Talán csak nem a szárnyán repült? Találgatták az udvari népek, mondottak ezt is, azt is, de csak nem tudták megfejteni a titkot! Mátyás meg csak nevetett: — Nem láttátok? Hiszen erre repült, nyomon követtem, a vadászom elfogta, láthatjátok. Egy nap a burkuskirály jött vendégségbe Mátyáshoz. Szép nyári nap volt, ragyogott a kék ég, az árnyas erdők csábítóan integettek. Mátyás meghívta vendé gét a tatai vadászkastélyba. Álló nap vigadoztak, mulatoztak, tréfáltak. Mátyás hegedősei regéket mondottak: a magyar vitézségről énekeltek; dicsérték a jó lovaskatonát, akinél gyorsabb vitéz nincs a kerek világon! A szojnszéd egy ideig csak hallgatta, kékült, piroslott, majd fehérebb lett a fehérre meszelt falnál, s egyszerre csak nagy mérgesen az asztalra vágott: — Nincs gyorsabb a magyar lovasnál?! Talán nincs bizony! Legfeljebb az én vitézeim közt! (Folytatjuk.) Aztán jött egy másik ember, akit ő, a Kajla Jani segített a gazdaságba. És pont ő! — őneki kellett a felesége. Egyik éjjel, mikor lábújhegyen bement egy tömet dohányért... az a másik fetrengett a saját feleségével saját ágyában!!! Állt egy darabig, véresre harap- dálta a száját, aztán’ kifordult a szobából. Ki a fáskamrába. Megmarkolta a fejszét! És aztán ... aztán most itt ül. Tehetetlenül, megtörve, zsibbadtan. Várja a halált. Visszaemlékezni valója talán nincs is. Született, dolgozott, éhezett, verték, rugdalták, kicsit boldog is volt — gyilkolt és most meghal. Mikor bevezették a terembe, minden szem felé fordult. Mindenki őt nézte! Őt, a Kajla Janit! — A pusztaiak is ott voltak, s őt nézték. Tőle, a púpostól, a korcstól kérdeztek mindent! S ő felelt. Felelt, horpadt mellét kidüllesztve. A töbKELKÁPOSZTALEVES Hozzávalók: 40 dkg kelkáposzta, 2 dkg zsír, 2 dkg liszt, 1 kanál tejföl. A megmosott kelkáposztát vékony metéltre vágjuk, forró, sós vízben főni tesszük. Nagyon hamar megfő. Tejfellel, esetleg tojássárgával tálaljuk. Tetszés szerint ízesíthetjük, borssal, paprikával, kaporral vagy fokhagymával. NYARSONSÜLT csirke Gyenge, sütnivaló csirkét veszünk személyenként egy fél csirkét. A megtisztított csirke legalább egy fél napig hideg helyen álljon, így húsa porhanyósabb lesz. A csirkét besózzuk kívül-belül. A szárnyai alá szalonnaszeleteket kötözünk és nyársra erősítjük, a nyársat a tűz két oldalán forgathatóan, földbe levert két cö- vekre helyezzük és gyengébb tűz felett lassan forgatjuk. Közbe nem hosz szú villára, vagy nyársra erősített szalonnaszeletekkel a csirkét minden oldalról kenegetjük, hogy ki ne száradjon. Sütési ideje 25—30 perc, bi urak csak ültek, tőlük nem kérdezett senki. Csak vele beszélt a feketekabátos úr. Senki mással! ... Hogy mit csinált előző nap, mit evett, mit ivott... Lám, — egyenesedett fel — megkérdezték mit ettem, mit ittam! — Eddig ezt tőlem senki sem kérdezte. A pusztaiak is hallhatták ... És a nyomorult ember — központ lett, szereplő személy, akire mindenki kíváncsian nézett. Lám, tőle Kajla Janitól, itt a feketekabátos urak és a szép dámák előtt, a pusztaiak előtt kérdezték, hogy — mit evett!? Ez felébresztette benne azt a tudatot, hogy ő is ember, ő a nyomoréit ember! Nem vesződik többé a mocskos disznókkal, nem rúg bele többé senki. Hiszen még kérdeztek is tőle! Hát idefigyeljetek emberek! Én, Kajla Jani beszélek. Hogy gyilkoltam? Na és? Te, feketeruhás űr, nem tetted volna ugyanezt? Na ugye, megtetted volna! Hogy ilyet nem amíg minden része szép pirosra sül. Sütés után félbevágjuk és uborkasalátával, burgonyapürével tálaljuk. Hasonlóképpen süthetünk nyárson kisebb, nagyobb halakat is. Másik módja a nyárson sütésnek az, hogy a csirkére vékony szalonnaszeleteket kötözünk, nyársra húzva papírosba pakoljuk és állandó fői gatással 30—40 percig sütjük. VANILIAKIFLI Hozzávalók: 25 dkg liszt, 20 dkg vaj, vagy margarin, 10 dkg porcukor, 10 dkg darált mandula, 10 dkg va- niliáscukor a hintéshez. A tésztához való anyagokat gyorsan összegyúrjuk, ceruza vastagságú hosszú rudakat sodrunk, 5 centiméter hosszúra daraboljuk, és kifliket formálunk belőle. Közepes tűznél egész világosra sütjük és forrón, va- niliáscukorba forgatjuk. Úgy is készíthetjük, hogy megsü- tés után nem forgatjuk* meg cukorban, henem a kiflivégeket csokoládémázba mártjuk. szabad? Hát engem megcsalni szabad? urak, kisasszonyok! Kérdem én, ti mit tettetek volna a helyemben? — Te feketeruhás úr! Ki most kígyót, békát kiáltasz rólam, mit tettél volna a helyemben? Mit tettél volna akkor, ha a saját feleséged, a saját ágyadban ... hehehe, te nem tetted volna meg ugyanezt? Felelj őszintén! Mit? ...kötelet? De miért? Az asszony! Az. Az a bűnös. Az enyém volt, hát elpusztítottam. Én szerettem! S te sajnálod, feketera hás úr? Talán neked is kellett volna az a ringyó? Ott van, vessz ösz- sze rajta azzal a másik halottal. Hogy hogyan csaptam szét a fejét? Ahhoz semmi köze. Pedig elengedhettem volna. Négykézláb csuszkáit a lábam elé mikor ott álltam a fejszével a kezemben. De én belerúgtam ezzel a nyomorék lábammal ni! Aztán megdöglött. Meg a másik is. Úgy lett végük mint annak a macskának, amit egyszer ... hogy hagyjam abba? Jó. Hogy 15 évet kaptam? Mit? ... hogy halál járt volna, ha nem nyomorék vagyok? Hogy azt vették figyelembe? Milyen jó a nyomoréknak! Ugye, kisasszonykák, milyen jó? ötvennyolc éves leszek ha szabadulok. De ugye urak, szép kisasz- szonykák ... még akkor is kapok asszonyt? ßCÄDILÄ MINID
