Tolna Megyei Népújság, 1957. október (2. évfolyam, 230-256. szám)
1957-10-04 / 233. szám
1957 október 4. TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG 3 Szerelő szív kell hozzá Látogatás az iregszemcsei gyógypedagógiai intézetben A Magyar Vöröskereszt Tolna megyében Iregszemcsén üde, zöld park közepén áll Kornfeld báró egykori kastélya. Itt rendezték be az ország egyik eredményesen működő gyógypedagógiai intézetét. 86 gyeii- ge, és fogyatékos szellemű, képességű 7—18 éves gyermek igyekszik elsajátítani ebben a tágas, ragyogóan tiszta, szépen berendezett épü letben néhány pedagógus felügyelete alatt az élethez nélkülözhetetlen tudomány, az írás, olvasás, számolás, beszélgetés alapjait. Látogatásunkkor a II. osztályban ÉPPEN SZÄMTAN0KÄT TARTANAK Bekukkantunk. — Ha öt harkályunk van és mindegyik kivesz a fából két bogarat, hány bogarat szednek össze ösz- szesen? — kérdezi a tanárnéni. A barnahajú, sápadt arcú kislány nagy igyekezettel kirakja maga elé a padra először a keménypapírból kivágott harkályokat, majd eléjük teszi az ugyanúgy elkészített bogarakat és számolni kezd. Négyszer is összeadja míg kijön az eredmény és Árvái Mária tanárnő egy paddal tovább mehet. — Na Gyurikám, számoljunk mi is — és a lenszőke fiúcska elé letesz a padra néhány nyuszi és fejeskáposzta megszólalásig hű papírmását. — Látod 10 nyuszid van és mindegyik éhes adj gyorsan nekik egy- egy káposztát. Hány káposztát esznek meg így összesen? A gyerek számol, izzad, gyűrö- geti a káposztákat, de nem boldogul. Ekkor a tanárnő odamegy a táblához, elővesz ugyanilyen nyuszikat és káposztákat, csakhogy ezek posztóból vannak, hogy a táblára tapadjanak — s a gyerek most már vele számol. Ötször, hatszor, tízszer, ameddig meg nem tanulja. De ez a tudás sajnos nem biztos, hogy tartós lesz, és akkor holnap kezdhetik élőiről. Mert ezek a gyerekek nem egészséges szellemű, nem derűsen csacsogó, élénk tekintetű kisfiúk és lányok, öreges arcocskáik, semmibevesző közönyös tekintetük, félénk mozdulataik magukon viselik egy sérüléses szülés, korai agyhártyagyulladás súlyos öröklött betegség, vagy szülői hanyagság következményeit. Többen beszélni sem tudnak. És a pedagógusoknak rendkívüli erőfeszítésükbe kerül, hogy ezekből a gyerekekből egy-egy s. r. g. k. vagy 1 hangot csaljanak ki, s nem ritka az olyan fiú vagy lány, aki 16 éves koráig ül az első osztályban, ahol pedig lényegesen kevesebb anyagot dolgoznak fel, mint az általános iskola első osztályában. Bizony, gyógypedagógusnak születni kell. ILYEN VÉGTELEN TÜRELEM csak a hivatásnak élés, ilyen megható szeretet a szerencsétlen sorsú gyermekek iránt nem adatik meg mindenkinek, még a pedagógusok között sem. Nem is gondolnánk, hogy mennyi fáradtsággal jár ez a munka. Árvái Mária tanárnő csaknem minden szabadidejét kis mese és állatfigurák készítésével tölti. Dobozából kifogyhatatlanúl kerülnek elő a szivárványszínű pillangók, tücskök, farkasok, medvék, rókák, almafák, kis piros rájuk tapadó almákkal és sok más ötletes játék, amely mind egy célt szolgál: megkönnyíteni a tanulást és a tanítást. Minden tantárgynál az írásnál, olvasásnál, számtannál, a beszélgetésnél és az egyes betűk megismerésénél ilyen képeket és figurákat használnak. — Mert a gyerek csak azt hiszi el, amit saját szemével lát és amit be tud bizonyítani magának — ÉRDEKESSÉGEK NAGYVILÁGBÓL mondja magyarázólag Árvái Mária. Én szívesen dolgozom, mert higyje el az a legnagyobb örömöm, ha valamit megtanulnak a gyermekeim, pedig bizony vannak nehéz eseteim is, most nem a tanulásra. hanem a magaviseletre gondolok. Van egy kisgyermekem an nak az a szokása, hogy ha néha megbokrosodik kimegy a sarokba és azt mondja — tanárnéni én innen csak akkor jövök ki, ha hat óra lesz. Eleinte nem tudtam mit csináljak, beszélhettem szigorúan, vagy könyörögve, semmi nem használt. Egyszer aztán megint kiment a sarokba, mintha mi sem történt volna nyugodtan tanítottam tovább, öt perc múlva odaszólok neki — Lalika hat óra van — erre szó- nélkül a helyére ment. A.zóta ezt csinálom vele. Vannak ilyenek is. de a többségüket jobban lehet fegyelmezni, mint az általános iskolásokat. ÉS ÉN NAGYON SZERETEM EZEKET A GYEREKEKET, mert jobban rászorulnak, mint más gyerek. Ez a szeretet, odaadás nagyon őszinte. Ha nem így lenne, ezt a munkát nem is tudnák elvégezni. Nem tudnának reggeltől estig aggódva ügyelni súlyosan beteg gyerekekre, jelen lenni a reggeli öltözködésnél — sokszor még 16 éves fiúknak és lányoknak is segíteni kell — a tanításnál, az ebédnél, a játéknál, az esti mosakodásnál és a lefekvésnél. Nem, ezt nem lehet csak fizetésért csinálni, ehhez szív kell, olyan melegen szerető szív, mint Árvái Máriáé, Prokop Gyuláé, Gyócsi Józsefé és a többi iregszemcsei pedagógusé. Rapai Piroska BELOVAGOLT A SZÁZADIK ÉVÉBE Az északolaszországi Susana mellett lakó Cleonice Tazieli idős amazon 99 éves koráig minden vasárnap lovon vágtatott a templomba a falutól messzire fekvő otthonából. Amikor 99. életévét betöltötte, családja megtiltotta neki, hogy lóra üljön. A szigorú család azonban kivételt tett a 100. születésnap alkalmából: Tazieli asszony ezen a napon ismét lóháton nyargalhatott a templomba. SIKERÜL MESTERSÉGES FÖLDRENGÉST ELŐÁLLÍTANI K. E. Bullen, a sidneyi egyetem földrengéstan-tanára bejelentette, hogy földalatti atombombarobbantással lehetséges lesz mesterséges földrengést előidézni. Mint kifejtette, a földrengéseknek szigorúan tudományos jellegük lesz: ezek segítségével meg lehet határozni a földrétegek összetételét. Bullen szerint az atomkísérletek máris hozzájárultak a földrengéstan fejlődéséhez. Az Ausztráliában tavaly tartott brit robbantási kísérletek révén bebizonyosodott, hogy a föld központja tömör fémanyagból áll. A robbantások tanulmányozásával megállapították, hogy Ausztráliában a földkéreg körülbelül 35 kilométer mély.-BOSSZŰ ; Rhodéziából a Fokváros felé. Kocsi- meg. y a szép állatot megbámulják, de az ral betörte annak tetejét és szélvéak: nem messze onnan egy másik zsi- óan gépkocsigázolás nyomait viselte S ELÍTÉLT után a vizsgálóbíró nyolc nap utár ideiglenesen szabadlábra helyezte sürgősen útlevelet szerzett és a lehető legtörvényesebb módon.. Tuniszba utazott. Most is ott tartózkodik. BETILTOTT KÖNYVEK Valóságos könyvvadászat folyik a Délafrikai Unióban. A betiltott köny vek között szerepel Defoe „Robinson Crusoe“-ja és Sz I. Vavilov szovjet tudós „A szem és a Nap“ című munkája, amely optikai kérdésekkel foglalkozik. A délafrikai hatóságok a vámnál nemrégen elkobozták Cartier —Bresson francia fotoriporter moszkvai képeit. GYALOG A VILÁG KÖRÜL Két angol fiatal nemrégen Londonból gyalog indult a világkörüli útra. Útjuk végcélja: 1960-ban Róma, a XVII. olimpiai játékok színhelye. CSŐK-AUTOMATA A las-vegasi játékkaszinóban csókautomatát állítottak fel. Néhány penny bedobása ellenében mesterséges gumiajkakat tartó kar nyúlik ki és nyolc különböző módon megcsókolja a könnyelmű költekezőt. NEHOGY MÉGEGYSZER ELŐFORDULJON... A mexikói Chiapában a legfelső bíróság apa gyilkosságért 20 évi fegy- házra ítélte Roberto Aguilart és figyelmeztette, hogy „ez ne forduljon elő mégegyszer“ ... ZSIRÁF Két délafrikai, gépkocsin utazót jukat útközben egy zsiráf támadta Eredetileg azért álltak meg, hog nekirontott a gépkocsinak, s patája dőjét. Az utasok sietve továbbhajtott ráf tetemét látták, mely nyilvánval magán. LELEMÉNYE Albert Dupraz svájci polgárt, egy esti ipari tanfolyam igazgatóját több mint tízezer frahknyi összeg hűtlen kezeléséért 15 hónapi fegyházra ítélték, leszámítva a vizsgálati fogsághnn trvltn+t nvn1 n n,arwf Flnnray mi 1957. szeptember 20-a fordulópont volt a Magyar Vöröskereszt életében. Ekkor tartotta a Magyar Vöröskereszt Országos Központja az ellenforradalom után első országos értekezletét, melyein a megyei és városi titkárokkal közösen megbeszélték a szervezet munkáját és az elkövetkezendő idők feladatait. Ez az értekezlet tisztázta a Magyar Vöröskereszt feladatát, hivatását és egyöntetűen megállapította, hogy egészségügyi tömegszervezet, melynek feladata az egészségügyi fel- világosító és szociális munka. A szervezet múltját tekintve, elmondhatjuk, hogy komoly eredmények születtek e feladatok végrehajtása terén és a Vöröskereszt helyes úton járt ama célkitűzés megvalósítása felé, hogy egészségügyi tömeg- szervezet legyen. Ezt a fejlődést gátolták olyan hibák, melyek a gyakori személyi változásokból keletkeztek — itt kell elmondani azt, hogy 1951. óta megyénkben most van az ötödik megyei titkár — ami természetszerűleg rányomta bélyegét a szervezetek munkájára és ebből következett a másik gátló ok, a Vöröskereszt munkájának a lebecsülése. Ettől függetlenül mégis azt kell mondanunk, hogy az alapszervezetek többsége — különösen a kampány- munkákban — jól megállta a helyét. Gondoljunk csak a legutóbbi árvízre, ahol a Vöröskereszt aktivistái százával járták a gátakat, elsősegélyben részesítették az arra rászorultakat, ebédet főztek, forró teát vittek a gátakon dolgozóknak. E téren különösen jól dolgoztak a paksi, gerjeni, tolnai és bogyiszlói vöröskereszt esek. ■Eredménynek könyvelhetjük el azt is, hogy megyénkben az elmúlt években több, mint másfélezer embert képeztünk ki elsősegélynyújtó tanfolyamokon. Az októberi ellenforradalom a Vöröskereszt munkáját is megállította. Nagy Imréék 1956. november 1-én felfüggesztették a Vöröskereszt autonómiáját és Killner doktort nevezték ki kormánybiztosnak, aki jobboldali barátait vitte be a központba és a becsületes elvtársakat félreállítótták. Intézkedéseikkel zűrzavart teremtettek a munkában, az osztást igyekeztek minél jobban húzni-halasztand, hogy ne tudjunk a VK igazi munkájával, — az egészségügyi munkával foglalkozni. 1957. június 1-én nyerte vissza a Magyar Vöröskereszt autonómiáját, ekkorra végre sikerült Killnertől és társaitól megtisztítani a központot és így június 25-én megalakult az orszáEzzel a munkával párhuzamosan meg kell kezdeni az egészségügyi tanfolyamok előkészítését, hogy a téli hónapokban minél több helyen tudjunk tartani Anyá^ iskolája, házi betegápoló és egészségvédelemre kész tanfolyamot. Ez mellett a járási székhelyeken öt előadásból álló előadási- sorozatot indítunk be, ahol a dolgozókat érdeklődő közegészségügyi dolgok ról fogunk beszélni. Ezt az előadássorozatot a KISZ-szel, a Nőtanáccsal és a TTIT-vel közösen rendezzük meg. Ahhoz, hogy a Vöröskereszt eredményesen tudja megoldani a ráháruló feladatokat, elengedhetetlenül fontos a helyi pártszervezet segítségén túl a községi egészségügyi dolgozók tanácsát, irányítását kérni az egyel problémák megoldásához, akik leginkább tudják, hogy melyek azok az egészségügyi f eladatok, amiket a községben meg kell valósítani, melyhez a vöröskeresztes aktívák segítsége nélkülözhetetlen. Munkánk eredményesebbé tétele megköveteli azt is, hogy a tömegszervezetekkel — elsősorban a KISZ- szel és a Nőtanáccsal — együttműködjünk. Közös előadások, kulturális rendezvények, tanfolyamok azok, melyek mind közelebb hozzák egymáshoz a község dolgozóit, s a közös rendezvények biztosítják a nagyobb erkölcsi és anyagi sikert is. Czólni kell még néhány szót az ifjúsági Vöröskereszt szervezetekről. E téren is vannak hagyományaink, melyeket tovább kívánunk fejleszteni. A most megtartott úttörő csapatvezető értekezleten tájékoztattuk a csapatvezető elvtársakat az ifjúsági VK szervezetek létrehozásával kapcsolatos tennivalókról. Az ifjúsági szervezetek feladata a tanulók egészségügyi ismereteinek bővítése, az iskolában előforduló kisebb baleseteknél elsősegélynyújtás, iskolai rendezvényeken egészségügyi szolgálat biztosítása, egyszóval a tanulóifjúság egészségének védelme. Ennek a munkának megszervezése nem jelent többletmunkát pedagógusok és gyerekek számára, hiszen az úttörők próbarendszerében szerepel olyan tétel is, mint az elsősegélynyújtás, tehát a két dolgot össze lehet és össze is kell kapcsolni. Községi alapszervezeteinktől pedig azt kérjük, hogy segítsék, támogassák az ifjúsági VK szervezetek munkáját, járjanak el rendszeresen rendezvényeikre, segítsék az iskolai mentőláda felszerelését. A fiatalokkal való KRÉTAI AGYAGTÄBLÄK Történészek egy csoportjának sikerült megfejtenie a Kréta szigeti régészeti kutatások során talált több agyagtábla szövegét. E táblák tanulmányozása alapján — írja a folyóirat — jelentékeny haladás érhető el a sziget dor-invázió előtti (i. e. XVII —XVI. század) történelmének tanulmányozása terén. HETVEN ESZTENDŐS DIÁK AZ ÉRETTSÉGIN Heikei Macui fakujamai (Japán) nagyapa kedvet kapott unokáitól a tanulásra. Négy és fél esztendős „levelező tanfolyam’‘ után, 70 éves korában letette az érettségi vizsgát. KELLEMETLEN MEGLEPETÉS Az amerikai Toledoban James Donald ellopott egy „Annie Barnett" névre kiállított csekkönyvet, és be akart váltani egy sajátkezűleg e névvel aláírt csekket. Amikor letartóztatták, meglepetéssel vette tudomásul, hogy Annie Barnett analfabéta, s csekkjeire csak keresztet szokott tenni. gos vezetőség, melynek orvoselnöke dr. Gegesi Kiss Pál professzor és a főtitkár Kárpáti József elvtárs. Az újjáalakult vezetőség kidolgozta a VK munikájára vonatkozó irányelveit, mely főszempontként jelöli meg azt, hogy minél több szociális és egészség- ügyi munkát végezzünk. Ne látszat- eredményekre törekedjünk, hanem a községi egészségügyi dolgozókkal karöltve fokozatosan javítsuk a dolgozók egészségügyi ellátását, fordítsunk minél több gondot a falu és város tisztaságára, gyámolítsuk az elhagyott gyerekeket, a támasz nélküli idős embereket. törődés megéri a fáradtságot, hiszen előbb-utöbb megtérül egyrészt már most az iskolában, másrészt amikor majd az iskolán kívül szervezeteink tevékeny tagjai lesznek. befejezésül még csak annyit, most a téli hónapok alatt számba kell vennünk erőinket, eleven szervezeti életet kell teremteni és ezzel biztosítani azt, hogy minden VK alapszervezet és minden vöröskeresztes tag tudja mi az ő feladata az egészségügyi munka területén és tőle telhetőleg igyekezzenek ezeket a fel adatokat végrehajtani. PÁNCZÉL GÉZÁNÉ A Vöröskereszt megyei titkára. jyjunkánk lényege: a szervezettség és a szervezeti élet tartalmassá tétele. Éppen ezért legfontosabb feladatunk, hogy akcióképes helyi csoportokat hozzunk létre. Ezt a munkát már megkezdtük és az elkövetkező hónapokban is ez lesz központi feladatunk. A megyei és járási elnökségek újjászervezése most van folyamatban, míg az alapszervi vezetőségek kiegészítése a novemberi taggyűléseken fog megtörténni. HIRDESSEN A TOLNA MEGYEI héftui&áy&CMt! Hirdetésfelvétel a Kiadóhivatalban Szekszárd, Mártirok-tere 15—17 JÖVŐRE MEGKEZDIK A MONTENEGRÓI ALUMÍNIUMKOMBINÁT ÉPÍTÉSÉT A Jugoszlávia, a Szovjetunió és a Német Demokratikus Köztársaság képviselői által július 29-én Moszkvában aláírt megállapodás értelmében 1958-ban megkezdik a montenegrói alumínium kombinát építési munkálatait s ezzel együtt a perutyicai és a kovarnicai vízierőmű építését is. E munkálatokra 9 millió dollárnyi összeget irányoztak elő.