Tolna Megyei Népújság, 1957. október (2. évfolyam, 230-256. szám)
1957-10-04 / 233. szám
2 TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG 1957 október 4. Az olasz kormány idézte elő a san marinői válságot Róma (MTI). Rendkívül feszült helyzet alakult ki San Marínéiban. A keddre virradó éjjel óta ennek az apró köztársaságnak két kormánya van: egy törvényesen megválasztott s egy törvénytelen bábkormánya. A törvényes kormány annak a kommunista és szocialista többségnek az akaratából született meg, amely a legutóbbi politikai választásokon győzelmet aratott. A törvénytelen kormányt a kereszténydemokraták, valamint a velük szövetkezett kisebb pártok hozták létre. Az előzmények a következők: A baloldal győzelmével végződött legutóbbi választások után szocialista-kommunista kormány alakult, öt képviselő azonban, akik a szocialisták listáján kerültek be San Marino nagy főtanácsába (parlamentjébe), váratlanul átpártoltak a kereszténydemokratákhoz is így megbontották a választási eredményeken nyugvó politikai egyensúlyt. A választások idején azonban minden baloldali képviselő aláírt egy lemondó levelet s azt pártja rendelkezésére bocsátotta. Ezeknek a leveleknék birtokában a baloldali pártok benyújtották a kereszténydemokratákhoz átpártolt képviselők lemondását az összes kommunista és szocialista képviselő lemondásával együtt. Ezzel a lépéssel új választások kiírása vált szükségessé. Az új választásokat novemberre tűzték ki. A kereszténydemokraták azon ban ahelyett ,hogy szembenéztek volna az új választásokkal, az ellenkormány alakításának útját választották, mert ha a most feloszlatott parlament mégis megmaradna, akkor a kereszténydemokratáknak az öt átBukarest (MTI). A Román Népköz- társaság nagy nemzetgyűlésének el. nöksége még a nyár folyamán az ér- mindszenti magyar és román dolgozó parasztok kérésére törvényerejű rendelettel megváltoztatta a helység elnevezését s a költő nevét adományozta Ady Endre szülőfalujának. Most a költő születésének 80. évfordulójára készülnek Romániában. Az Előre című lap értesülése szerint az Ady-évforduló programjának fontosabb mozzanatai a következők lesznek: Az ország magyarlakta vidékein valamennyi járás művelődési házában és falusi művelődési otthonában, a középfokú és elemi iskolákban, az egyetemeken és főiskolákon a költő életét és munkásságát ismertető iropártolt szocialista képviselő támogatásával megvan az áhított többségük. Mivel San Marino népének többsége a törvényes kormányt támogatja, a kereszténydemokraták az államcsínyt az olasz kormány külső támogatása nélkül nem tudták volna keresztülvinni. Az olasz kormány kedden minisztertanácsot tartott, amelyen Pella külügyminiszter közölte, hogy amikor nemrégen Newyorkban járt, Dulles amerikai külügyminiszter kifejezetten kérte, hogy az olasz kormány buktassa me§ San Marino baloldali kormányát. A San Marinoban kialakult helyzet körül az olasz szenátusban szerdán élénk vita alakult ki. Zoli miniszterelnök határozottan kijelentette, támogatni kívánja San Marino kisebbségi törvénytelen kormányát és csak ennek működését hajlandó törvényes^ nek elismerni. A miniszterelnök kijelentéseire a kommunista és szocialista képviselők élénk tiltakozással válaszoltak. San Marino lakosságát mozgósították, hogy törvényesen megválasztott kormányát támogassa. A kormány felhívással fordult mindazokhoz a külföldi kormányokhoz, amelyekkel diplomáciai kapcsolatot tart fenn, így a magyar kormányhoz is. Kérte továbbá, hogy az ENSZ küldjön megfigyelőket a közelgő választásokra és ítélje el az olasz kormái yt azért, ■mert elismerte az ellenkormányt. A helyzet súlyos incidensekre is vezethet, ha az olasz rendőrség egységei parancsot kapnak a sanmarinói határ átlépésére. dalmi estéket szerveznek. A fővárosban és számos nagy városban ünnepi estek is lesznek. A nagyváradi Ady-múzeumról, Adyfalváról és a különböző Ady- ünnepségekről külön dokumentfilm ké szül. Az Igaz szó szerkesztősége Ady különszámot ad ki, a Korunk, az Utunk és a többi magyarnyelvű lap pedig gazdag Ady-anyaggal jelenik meg. Az évfordulóra emlékbélyeget is ad. nak ki, arcképét pedig többezer példányban kinyomatják a művelődési otthonok részére. A költő kedves városában, Nagyváradon. Ady-szobrot állítanak fel taz évforduló alkalmából. Külföldi hírek Senjang (Uj Kína). A Kádár János vezetésével Kínában időző magyar kormányküldöttség szerdán nagygyűlésen vett részt Senjangban. A hétezer főnyi közönség részvételével megtartott nagygyűlésen Marosán György államminiszter, a magyar küldöttség tagja mondott rövid beszédet. Berlin (MTI). Az Adenauer vezette Keresztény Demokrata Unió azt a javaslatot tette a szociáldemokrata pártnak, hogy angol példára a nyugatnémet parlamentben is változtassák az ellenzéki vezér pozícióját állami funkcióvá és a mindenkori ellenzéki vezér kapjon ezért állami fizetést. A szociáldemokraták eddig nem zárkóztak el a javaslat elől. A TASZSZ jeleníti: A moszkvai lapok közölték a Szovjetunió Legfelső Tanácsa Elnökségének rendeletét a Jakut Köztársaság Lenin-renddel való kitüntetéséről. A köztársaságot azokért a sikerekért tüntették ki, amelyeket a gazdaság és a kulturális élet építésében kivívott. Párizs (MTI). René Coty francia köztársasági elnök folytatja tárgyalásait a kormányválság megoldására. Egymásután fogadta a pártok parlamenti csoportjának elnökeit. A francia sajtó szerint a kormányválság a krízis természeténél fogva hosszú ideig is elnyúlhat. Mosztar (Tanjug). A mosztari területi bíróság tanácsa most hirdetett ítéletet 14 usztasa bűnügyében. A bíróság hat vádlottat halálra ítélt. Az ítélet indokolása megállapítja, hogy az usztasa bűnözők csoportja 1941 augusztusában mintegy 500 személyt gyilkolt meg, az áldozatokat megkínozta és kifosztotta. Washington (AP). Dulles amerikai külügyminiszter szombaton Washingtonban találkozik Gromiko szovjet külügyminiszterrel, hogy megvitassák a nemzetközi kérdéseket. j Washington (TASZSZ). Az amerikai elnök költségvetési hivatala ismertető füzetet adott ki az Egyesült Államok 1957—58. évi költségvetéséről. A tájékoztatóból kitűnik, hogy az adókból befolyó összegnek körülbelül háromnegyed részét, vagyis mintegy 40 milliárd dollárt közvetlen katonai célokra fordítanak. Nagyszabású ünnepségekre készülnek Romániában fldy Endre születésének 80-ik évforduléján Az Ivanovo-voznyeszenszki textil munkások dicső lapokat írtak azt orosz munkásosztály forradalmi harcának történelmébe. 1905 nyarán, az általános sztrájk idején Oroszországban az elsők között hozták létre a munkásküldöttek szovjetjét. Mindannyian megértettük a szovjeteknek, mint a munkás és paraszt hatalom szerveinek jelentőségét. Ezért az 1917-es februári forradalom után az ivanovoznyeszenszki bolsevikok újból elhatározták a szovjetek megalakítását. Március 15-én munkásgyűlést tartottunk, amelyen sokezer dolgozó megvitatta a bolsevikok javaslatát, hogy alakítsuk meg a munkásküldöttek szovjetjét. Hamarosan megválasztottuk a küldötteket. Az ivanovo-voznyeszenszki szovjet kezébe vette a hatalmat. Munkaügyi és kulturális felvilágosító bizottságot alakított. Megvitatta a cári rendőrség lefegyverzésének és a munkás karhatalom megalakításának kérdését. A munkások elhatározták, hogy legálisan megszervezik a szakszervezeteket, s létrehozzák a textilmunkások területi szervezetét. A területi szakszervezet már megalakulása első napjától kezdve követelte a 8 órás munkanap bevezetését, a munkabér emelését, s a munkakörülmények megjavítását. A gyárosok nem teljesítették a követeléseket. Ekkor a munkások bejelentették, hogy általános sztrájkot szerveznek. A szakszervezet a sztrájk vezetésére Az első sorokban Irta: P. V. Polunov Központi Sztrájk Bizottságot alakított, amelynek tagjává engem is megválasztottak. Hosszas és sikertelen tárgyalásokat folytattunk a gyárosokkal. A teljes kudarc után elhatároztuk, hogy november 3-án általános sztrájkba kezdünk. A sztrájkban több mint 300 000 textilmunkás vett részt. Tüntetéseket szerveztünk, amelyeken a „Minden hatalmat a szovjeteknek" „Munkásellenőrzést a termelés felett!“ jelszavakat hangoztattuk. így kezdődött a szovjetek hatalmáért vívott nagy küzdelem Ivanovo- Voznyeszenszkben, az akkori idők legnagyobb oroszországi ipari központjában. A helyzet urai a bolsevikok és a szervezett munkások voltak. November 7-én este D. A. Furmanov (aki későbbiekben a csapajevi divizió komiszárja lett és megírta a „Csapajev’* című könyvet) bejelentette, hogy Petrográdban megdöntötték a burzsoá ideiglenes kormány uralmát. Ezt a hírt mindannyian nagy örömmel fogadtuk. Amikor Petrográdban megkezdődött a Nagy Októberi Szocialista Forradalom és a dolgozók átvették a hatalmat, azonnal befejeztük a sztrájkot. Újból megindultak a gyárak, de most már a munkások ellenőrzésé alatt A szovjet határozatot hozott egy forradalmi vezérkar megalakítására, amely az ellenforradalmárokkal szembeni harcot vezette; Az ivanovo-voznyeszenszki bolsevikok a szovjet hatalom megszilárdításának nagy munkájában hathatós segítséget kaptak M. V. Frunze elvtárstól, a kiemelkedő bolsevik forradalmártól, aki akkortájt egy közeli városban dolgozott. Petrográdban legyőzték az ideiglenes kormányt, de Moszkvában tovább folytatódott a harc az ellenforradalmárokkal. A küzdelem hírei Ivanovo-Voznyeszenszkbe is eljutottak. Frunze a városi helyőrség és a munkás hatalom tagjaiból különleges csapatot szervezett és velük együtt a moszkvaiak segítségére sietett. Az ivanovo-voznyeszenszki forradalmi erők résztvettek a még ellenálló ellenforradalmi erők szétverésében. A város bolsevikjei most már a fia tál szovjet köztársaság védelmére, a külső és belső ellenforradalom elleni küzdelemre szólították fel a munkásokat. 1918 januárjában megalakult a Vörös Hadsereg ivanovo-voznyeszenszki alakulata. A tűzkeresztségen 1918 februárjában a Pszkov alatti harcban estek át. Az ivanovo-voznyeszenszki munkások hősiesen harcoltak a Kolcsak elleni fronton, Csapajev zászlaja alatt és Frunze vezetésével a turkesztáni csatatéten. r Elénk vita a brit munkáspárt brightoni értekezletén London (MTI). A munkáspárt brigh toni értekezletén élénk vita kerekedett a végrehajtóbizottság „Ipar és társadalom” című politikai okirata körül. Ez az okirat az államosításra vonatkozó jövendő politikát körvonalazza és fő javaslata, hogy bizonyos iparvállalatok részvényeit az állam vásárolja meg. Harold Wilson hangoztatta: A részvényvásárlási tervnek nem az a célja, hogy pótolja a munkáspárt hagyományos államosítási elvét, amely továbbra is fennmarad. Világos kötelezettséget vállaltunk, mondotta, — olyan iparágak államosítására, amelyek nem teljesítik kötelezettségeiket a nemzettel szemben. Továbbra is rendíthetetlenül hiszünk a kulcsiparok köztulajdonba vételében. Az okirat csak még egy utat jelöl ki ennek eléréséhez. Jim Campbell, az országos vasutas szakszervezet főtitkára, a szakszervezet nevében módosítást javasolt. Sajnálkozását fejezte ki afeletf, hogy a jelenlegi irányzat az elfogadott szocialista alapelvtől eltér, s javasolta, utalják vissza az okiratot a végrehajtó bizottsághoz, hogy szerkesszen minden kértelműségtől mentes, világos politikai okiratot, amely jelölje meg határozottan a legközelebbi munkáskormány által köztulajdonba veendő iparágakat. Az értekezlet a vasutas szakszervezet indítványát elutasította. Fraücia lapok a kormányválságról Párizs (MTI). A francia kormány- válság a francia sajtó általános véleménye szerint esetleg gyorsan lebonyolódik. Főleg az ENSZ algériai vitájának közeledte teszi sürgőssé a válság megoldását. A radikális Dala- dier Coty elnökkel folytatott tanácskozása után nyilatkozatot adott, s ennek alapján a sajtó részben magáévá teszi azt a jóslatot, hogy az új kormány esetleg a jövő csütörtökön már be is mutatkozhat a nemzetgyűlésben. A lapofe általában azt várják, hogy a köztársasági elnök legkésőbb pénteken felkér valakit a kormányalakításra. Folynak személyi találgatások, hogy ki lesz az új miniszterelnök s a legtöbben Plevent, Guy Molle-t és Robert Schumann nevét emlegetik. Az Aurore Guy Mollet megbízatását tartja valószínűnek. A Combat szerint két favorit van Pleven és Guy Mollet. Megtalálták a Laokon szoborcsoport eredetijét Róma (TASZSZ). Az egyetemes kultúrtörténet jelentős eseményéről érkezett hír Rómából. A romai sajtó jelentése szerint a Latium tartományban lévő Berlonga városka közelében folytatott archeológiái ásatásokon négyszáz darabból álló szobortöredékre bukkantak, amelyek együttesen — szakértők véleménye szerint — a híres görög Laokon szobor-csoport eredetijét adják. Ez az időszámításunk előtti első évszázadból származó szoborcsoport rhodoszi mesterek műve. A mithológiai epizódot ábrázoló szoborcsoport másolatát különben 1506-ban találták meg Rómában s azt jelenleg a vatikáni múzeumban őrzik. INNEN MEGKEZDŐDÖTT AZ ÜJ SZÍNHÁZI ÉVAD AZ ALBAN FŐVÁROSBAN A tiranai Népszínház és az Opera- és Balettszínház a nyári szünet után ismét megnyitotta kapuit. A tiranai Népszínház a tavalyi évadban 21 színdarabot mutatott be. Az idei repertoárban számos felújításon kívül több ősbemutató is szerepel. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom 40. évfordulójára a színház együttese bemutatja Nyikolaj Po- gonyin „A Kreml toronyórája“ című művet, amelynek betanításában és rendezésében V. V. Bartko szovjet rendező nyújt segítséget az albán színművészeknek. A színház idei ősbemutatói közt Ndrek Luca és Dzse- mal Broja mai albán író egy-egy drámája és Szpiro Csomorra mai tárgyú vígjátéka is szerepel. Az Opera, és Balettszínház új épületben kezdi meg az évadot. Az együttes a szeptember 2li-én kezdődött Szovjet Zenei Hét-re készült, amelynek műsorán Prokof jev klasszikus szimfóniája, Hacsaturján hegedűversenye, Csajkovszkij zongoraversenye és Vlaszov szovjet zeneszerző „Albániai emlékek’* című és albán motívumok alapján komponált szimfonikus szvittje szerepelt. Az együttes nagy erőpróbája Csajkovszkij „Anye- gin’-jének albániai ősbemutatója lesz, amelyre ugyancsak az idén kerül sor. Megkezdődtek az előkészületek és a próbák Glier „Vörös pipacs“ című koreográfiái művének és Jarul- lin „Suralle*’ című tatártérgyú balettjének bemutatására is. JELENTŐSEN MEGNŐTT JUGOSZLÁVIA SZÉNKITERMELÉSE Jugoszlávia idei szénkitermelése jelentős mértékben megnövekedett Az első negyedévben 12 százalékos, a második negyedévben 5 százalékos, a ONNAN harmadik negyedévben pedig 8 százalékos emelkedést értek el. Augusztusban a szénkitermelés a több évi havi átlagot is felülmúlta. Ennek alapján valószínűnek tartják, hogy az évi szénkitermelés a tervezett 8 százalék helyett 9, sőt 10 százalékds emelkedést mutat majd. A szénkitermelés növekedését főként a meglévő bányák kapacitásának bővítésével érték el. 1952-ben a jugoszláv szénbányászok összesen 12 millió tonna szenet hoztak felszínre, 1956-ban a bányák kapacitását 17.100.000 tonnára, 1957-ben pedig 18.400.000 tonnára növelték. SZÁZHUSZONÖT ÉVES A BELGRÁDI NEMZETI KÖNYVTÁR A napokban lesz 125 éves a belgrádi Nemzeti Könyvtár. A könyvtárat 1832-ben alapították, Milos Obre- novics uralkodása idején. Az 1941- ben Jugoszlávia ellen intézett német agresszió során gyúijtóbombát dobtak a könyvtár épületére. Ennek következtében mintegy 56 milliárd dinár értékű ritka kézirat és könyv vált tűz martalékává. Ma a könyvtár kb. félmillió kötettel rendelkezik. A belgrádi Nemzeti Könyvtár két év múlva új, korszerű épületbe költözik. i KÖNNYŰ AZT MONDANI Tokióban az aggok menhelyének három száz éven felüli lakosa van: egy 108 és egy 107 éves nő egy 105 éves férfi. A magas életkorhoz a következő receptet adták egy újságírónak: — Ne egyék túl sokat, de aludjon annál többet és főkéjj ne legyenek gondjai. — Az újságíró az erről adott hírhez a következő kommentárt fűzi: „Megvan minden reményünk arra, hogy fiatalon halunk meg*’.