Tolna Megyei Népújság, 1957. szeptember (2. évfolyam, 205-229. szám)

1957-09-06 / 209. szám

1957 szeptember 6. .TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG 5 LEVELEK — amelyek vádolnak Levelek jönnek a messzi, távoli országokból, ame­lyekre sürgetően követelőén válaszokat várnak az ide­genbe szakadtak. Szívükben bizonytalansággal, kétség­gel. Értékesek a válaszlevelek, hisz egy-egy darabjai az otthonnak, hazának, amelyet a hazug pro­paganda csábításaira hallgatva, hűtlenül elhagytak. Minden levélből kicsendül a haza iránti vágyódás, amely egyre mélyül, s minden levél egy-egy vádirat, amelyet' a hazug rágalmakon alapuló jegyzőkönyvek mellé oda­helyezünk az ENSZ ötös bizottsága tárgyaló asztalára. Vidovity István Deutschland, USA zóna „Nagy örömmel fogadtam a már nehezen várt so­rokat. Arra kérlek benneteket, a levél vétele után azon­nal írjatok. Minden leveletek egy-egy darabja elhagyott hazámnak. Egyébként egészségesek vagyunk feleségem­mel és kisfiámmal együtt. Egy betegség emészt, gyötör bennünket. Ez a betegség a honvágy, amely csak akkor lesz gyógyítható, ha újra magyar földön járhatunk és magyar szót hallhatunk. Sajnos, most már az elkeseredésünk a tetőpontra hágott, s nem lenne boldogabb ember a világon, mint mi, ha mégegyszer közöttetek lehetnénk otthon. A disszidáláson kívül nincs egyéb bűnöm és mégis félek hazamenni, mert itt azt beszélik, hogy bíróság elé állítják és meghurcolják azokat, akik hazamennek. Nem vagyok elég okos ahhoz, hogy eldöntsem, mitévő legyek. Erős, nagyon erős a honvágy, de erős még bennem a félelem is. Soha, de soha nem gondoltam volna arra, hogy elhagyjam hazámat, ha feleségem útlevelet kapha­tott volna azért, hogy Németországban élő szüleit meg­látogathassa. Sokszor eszembe jut az elhagyott otthon és át­kozom mostoha, kegyetlen sorsomat. Olyanok vagyunk itt, mint a kivert kutya, sem otthonunk, sem becsüle­tünk, sem barátunk, sem hazánk.” * Gallér Tibor, Anglia „Rájöttem ,hogy hazug volt az a propaganda, ame­lyet nyugatról, erről az állítólagos mesevilágról beszél­tek. Most már nem bírom tovább és arra kérlek benne­teket, drága szüleim, hogy járjatok utána ,hogy minél előbb hazamehessek.” * Kiss Ferencné, Becs „Még mindig a lágerben vagyunk és itt várom egyre nagyobb gondok között a kis jövevényt, akit szívem alatt hordok. Férjem most már dolgozik e0V hídépítő vállalatnál, így tudok egyet-mást vásárlni. Most már lesz a kicsinek ruhája, pólyája, amibe beletehetem, ha megszületik. Szívemben ezer gond és kétség van, mi lesz velünk, mi lesz születendő gyermekünkkel.” „Ha az elmélet behatol..." Beszélgetés egy propagandistával Díszelőadáson mutatták be Szekszárdon a „Hannibál tanár úr“-at A szekszárdi Garay moziban szep­tember 4-én díszelőadás keretében bemutatták a Móra Ferenc kisregé­nyéből írt Fábry Zoltán és Gyenes István díjnyertes filmjét, a „Hanni­bál tanár úr“-at. A bemutató előtt Bősz József, a/Megyei Tanács Nép­művelési Osztályának vezetője tar­tott beszédet. Méltatta azt a nagy­szerű sikert, melyet a film a Karlovy Vary-i filmfesztiválon aratott. A filmet másodszor látta a szek­szárdi közönség. Az első bemutatót nem vezette be ünneplés, hiszen a fesztiválon aratott siker azóta követ­kezett be. S jó, hogy bekövetkezett. Nemcsak azért, mert jólesik a dicső­ség, hanem azért is, mert ha Kar­lovy-Vary-ban fel nem fedezik, mi talán még most sem lennénk hajlan­dók tudomásul venni, hogy Fábry Zoltán és Gyenes István remekművet alkotott. Az első bemutató után ugyanis valamiféle műsorpolitikai hátraszaltó eredményeképpen gyor­san lekerült a műsorról és néma csend vette körül. A filmet másodszor látjuk, ismerte­tésére és méltatására azt hiszem nincs szükség. Azt azonban el kell mondanom, hogy a bemutató-okozta örömbe némi üröm is vegyült az üres széksoroktól kongó nézőtér láttán (hi­szem, hogy az előadás időpontjának — délután fél 5 — szerencsétlen meg­választása miatt). Örömömet és mind annyiunk örömét fokozta volna, ha meghívják a díszelőadásra valamelyik szerzőt is, hogy ne csak a filmet, hanem szerzőit is üdvözölhesse a szék szárdi közönség. Különösen megérde­melte volna ezt Gyenes István, aki nem volt ott Karlovy-Vary-ban sem — nem tudom minek, vagy kinek kö­szönhető — és tudomásom szerint azóta is elfelejtettek neki gratulálni és megköszönni munkáját. így leg­alább tapasztalhatta volna, hogy film jét milyen elismeréssel fogadták az egyszerű emberek, akik számára írta. Ha már a rendezés hibájából elő­adás után személyesen nem volt al­kalmam, hadd tegyem meg most az újságon keresztül: Gratulálunk, Gyenes István! És gratulálunk mindenkinek, aki részes ennek a nagyszerű filmnek az elkészítésében. l. gy. 9? Demokratizálódás66 — O' a az elmélet behatol a töme- 5? ti gekbe — tanítja Lenin —, anyagi erővé válik.“ Lehet, hogy nem egészen pontosan idézem az egyik nagysikerű magyar film szereplőjé­nek mondását, de az értelme ez. És ez a fontos. A legfontosabb azonban az, hegy mindezt az élet igazolja. Ezt tapasztaltom egy propagandistával való beszélgetésem alkalmával is. Előttem ült, s ahogy elnézem, na­gyon hasonlít arra a bizonyos film­beli forradalmárra. Éppoly kedvesen mogorva, mint az, de ha beszél ko­moly dolgokról, éppoly határozott, s egész lénye melegséggel telik el. Ilyen téma például a jövő oktatási év pro­blémája. Erről beszélgetünk. Mindenekelőtt azonban be kell mu­tatnom beszélgető társamat: Babarcai József elvtárs, ki a zombai Vörös Csillag Termelőszövetkezetben végzi a propagandisták felelősségteljes munkáját. Most a tanítás, a szó ereje a fegyvere, de éppúgy megállta a he­lyét az igazságért, a dolgozó nép ér­dekeiért harcolva, puskával, golyó­szóróval a kezében is. Köteteket le­hetne erről írni, de röviden csak eny- nyit mond- „1917-ben kezdtem én a harcot a Szovjetunióban. Tizennyolc hónapot küzdöttem a Vörös Hadse­regben.-’ ^ z ottani és a hazai tapasztala­tok jó szolgálatot tesznek propagandista munkájában is; Ebből adódik az első követelmény, melyet maga elé tűz: érdekesen előadni az anyagokat. Magam is szinte lebilin­cselve hallgattam fejtegetéseit a ka­pitalista társadalom osztályrétegező- déséről. — Jobban tudom szembeállí­tani az egyes osztályok közötti ellen­téteket — sorolja —, ha a gyakorlat­ban mutatom meg. — Ezzel az egyik hallgatóra rámutat, te tőkés vagy, te pedig munkás. így kérdezi meg, mi a szerepük szerinti érdekük. Egy má­sikat, mint közvetítőt „nevez” ki. írás szerint ez a munkásáruló, aki a dolgozó kárára kiszolgálja a tőké­seket. Nemcsak könnyebben indul meg a beszélgetés, a vita, a tanulás így, hanem soha el nem törölhető módon vésődik be az anyag az embe­rek fejébe, szinte vérükké válik a tanulság belőle: „a munkás az, aki mindenkép jogfosztott.” Nem lebecsülendő a tanulás idejé­re a megfelelő környezet megteremté­se sem. — Van megfelelő helyisé­günk — mondja — rendes világítás­sal és elegendő tüzelővel, hogy barát­ságos környezetben folyhasson az ok­tatás. gok helyen gondot okoz a hall­gatók megjelenésének biztosí­tása. A termelőszövetkezetben ilyen probléma nincs, pedig Babarcai elv­társ már 4 éve itt propagandista. — Az első években — veti közbe — még megtörtént, hogy néhányan elmara­doztak, de az egyéni beszélgetés és leg főként a kollektíva ereje megnyugta­tóan segített. A tananyag kérdése is fontos, hisz egy-egy szeminárium munkáját za­varhatja. Ö gondol erre is, mégpedig időben. — Eddig nem volt komoly hiba — mondja —, de ha egy-két na­pot késik az anyag, már nyugtalan­kodom, már „döngetem" a járást. Ilyen gondolatokkal készül az idén is az oktatási évre. A siker bizonyá­ra most sem marad el, hisz a tanulási kedv az idén még csak tovább növe­kedett. Nem lehet eleget tanulni, ezt mutatta az ellenforradalmi esemé­nyek sodra is. És hogyan válik mindez anyagi erővé? Csak végig kell nézni a ter­melőszövetkezeti gazdaság eredmé­nyein. A kommunisták vezette bátor, meggyőződésükben szilárd termelő­szövetkezeti tagok megvédelmezték a közöst az ellenforradalmi próbálko­zás ellen. Megmaradt a tsz, s évről évre többet mutat fel. S éppen mos­NÉGYEN ÜLÜNK a tolnai köz­ségi tanács elnöki irodájában egy kis asztal mellett, kékes füstöt ere­getve a mennyezet felé. Velem szemben a tanácselnök, Orosz György foglal helyet, jobbról mellet­tem Raksányi Vilmos, a színjátszó csoport rendezője, balról pedig- Csordás Sándor, a kultúrház igazga­tója. Miről is folyhatna a beszélge­tés másról, mint a község kulturális életének jelenlegi állapotáról, a kul- túresoport készülődéseiről — mivel a közeljövőben nemcsak a nagy színházak, de a műkedvelő csopor­tok is megkezdik munkájukat, szá­mukra is megkezdődik az évad, a nyári pihenő után. A beszélgetésnek |sok helyen egy kicsitt beszámoló­íze van, mert a tanács elnöke sza­badságon volt, s a „kultúrosok” most mondják el, hogy mi történt ezalatt az idő alatt, mivel kezdődik az évad, beszélnek arról is, hogy milyen ter­vek foglalkoztatják őket. A tanács­elnök hozzáértéssel hallgatja a ter­veket, történteket. Javasol, elmond­ja véleményét — nem első eset, hogy megbeszélik a községben folyó kulturális tevékenységet. így van ez jól. Szükséges azt is megemlíteni bevezetésképpen, hogy a községi kultúrotthon nemrég új helyiségbe költözött: a volt. tiszti klubba, a régi kultúrházat pedig az iparosok kap­ták meg. A gyönyörűen berendezett új helyiségben helyet kapott a könyv­tár és a szakkörök is. tanában lettek másodikak a megye termelőszövetkezetei közt, 2000 fo­rint jutalommal, a 100 holdra jutó kiváló terméseredményekért. A termelési eredmények nőttek -í*- az elmúlt évhez viszonyítva. Tavaly búzából 13.37 mázsa volt a holdankénti eredmény, az idén 15.21 mázsa. De ugyanezt lehet sorolni a többi terményeknél is. Az egy egység re eső juttatás is emelkedett. Tavaly 31 forint, az idén 33 forint jut terv szerint. — De ezt meghaladjuk — szól közbe — hisz például búzából a terv szerinti 3.25 kg helyett 5 kilót osztottunk. Tavaly csak 5 forint előleget tu­dott osztani a szövetkezet havonként és egységenként, az idén ez az összeg 10 forintra emelkedett. T ehetne még sorolni a tehené­szet jó eredményét és sok mást is, de a legfontosabb az embe­rek gyarapodása politikailag és er­kölcsileg az anyagiak mellett. S eb­ben nagy része van, hogy a politikai foglalkozások látogatottak, s Babar­cai elvtárs szerint: „Nincs egy hall­gatónk sem, aki ne tudná, miért kell tanulnia.“ Sz. E. — Mit tervez a színjátszó cso­port? — kérdezzük a rendezőtől. — Kis szünet következik, mialatt gon­dolkozni látszik, s már hangzik is a válasz. — A községben körülbelül hét évvel ezelőtt játszottuk a Sza­bad szél című szovjet operettet, töb­bek között ennek a felújítása szere­pel ezévi terveinkben. A szereplők nagy része isméit vállalná a régi szerepét. Későbbi tervünk, hogy be­mutatjuk Lehár Ferenc Víg özvegy című operettjét. Az előadás zenei részét már elő is készítettük. .. — GONDOLKOZTUNK azon is, — szól közbe a kultúrotthon igaz­gatója —, hogy előadjuk Niccodémi Tacskó című vígjátékát. A napok­ban utazunk Pestre és meghozzuk a szövegkönyvet. Ezek mellett nagy súlyt helyezünk november 7-i mű­sorunk előkészítésére is. Ezt a na­pot a szovjet—magyar barátság je­gyében akarjuk megrendezni, meg­hívunk rá szovjet elvtársakat is. — Mikorra tervezik a darabok bemutatását? Erre a kérdésünkre ismét a ren­dező válaszol: — A Víg özvegy be­mutatóelőadására előreláthatólag ok­tóber második felében kerül sor, ezt követi majd a többi. Közben egy kis vita alakul ki a kultúrház igazgatója és a rendező között arról, hogy nem terveznek-e sokat, mert a. tervek között még a Mosoly országának bemutatása is szerepel, s a tavaly nagy sikerrel Szeptember 10-én összeül az ENSZ rendkívüli közgyűlése, ame­lyen egyetlen napirendi pont szere­pel — a „magyar úgy". Az ötös bi­zottság, — amelynek elnöke a dán Andersen úr, a „képzett marxista szociáldemokrata”, — terjedelmes jelentést készített, amelyben 111 tanú meghallgatása alapján értékel­te az októbei—novemberi esemé­nyeket. A 111 tanúból csupán hár­mat neveztek meg: Király Bélát, Kéthly Annát és Kővágó Józsefet, a többiek nevét bizonyos okokból el­hallgatták. Bármilyen „gondosan” próbálta összeállítani jelentését az ötös bi­zottság, „értékelni” a magyarorszá­gi eseményeket, ez valahogyan elég. gé hiányosra úgy is lehet mondani, hogy nagyon ferdére sikerült. így aztán az ENSZ közgyűlés is olyan­formán lesz ezzel a jelentéssel, mint az, aki egy könyvnek csak a párat­lan számú oldalait olvassa el. Andersen úrék ugyanis többek között arról beszélnek jelentésük­ben, hogy az októbervégi napokban játszott Három a kislány előadásait is folytatni akarják, legalább a meg­hívásoknak szeretnének eleget tenni. A vita teriTiészetesen csak akkor dől el, ha megtörténnek a bemutatók. SOK LENNE mindazt leírni, ami egy ilyen négyes beszélgetésnél el­hangzik. Beszélni kellene többek kö­zött még arról is, hogy tehetségkuta­tást végeznek az üzemek fiataljai között, s aki tehetséget árul el a szánjátszás iránt és kedve is van szerepelni, azt szívesen látják ma­guk között. Az üzemek igazgatói le­hetőséget biztosítanak a szereplők­nek, hogy a próbákon és az előadá­sokon rendszeresen megjelenhesse­nek ... A szakkörökkel kapcsolatban azt a felvilágosítást kaptuk, hogy rendszeres munkát a fotó-, képző­művész-, színjátszó-, zene- és a sza- bás-varrás-szakkör végez. A fotósok őszre egy kiállítást is terveznek. HA CSAK ENNYIT közölnénk a tanácsház elnöki szobájában elhang­zott beszélgetésből, sokaknak jog­gal az lehetne az érzése, hogy a tolnaiak ebben a színházi évadban kevés előadást látnak, hisz a helyi együttes csak négy, esetleg öt szín­mű bemutatására képes. Nos, szín­házi előadásokból sem lesz hiány, mert majdnem minden hétre jut egy. A pécsi, kecskeméti, kapos­vári színházak és a Magyar Játék­szín művészei is tartanak majd színvonalas előadásokat Tolnán. b. g. a határozott demokratizmus volt ki­alakulóban. Milyen is volt valójában ez a „demokratizmus”? Vissza kell csak gondolni arra, hogyan kapott egyre jobban lábra a fővárosban a gyilkos ellenforradalmi terror. De szolgál­hatunk egyéb példákkal is. Tevelen például ebben az október végi időben, amikor „határozottan konszolidálódott a demokratizmus” egy Szabados nevű volt csendőr az­zal büszkélkedett, hogy végre kezé­be vehette újból a fegyverét, ame­lyet 12 év óta rejtegetett. Az olyan „képzett, marxista szo­ciáldemokratának”, mint Andersen úr, a bizottság elnöke, tucllnia kellene, hogy csendőrfegyver még nem védel m,ezett demokráciát s ha nem tud­ná, csendőrfegyver tizedelte meg a magyar parasztokat 1891 május 1-én Orosházán, a tatabányai bányászo­kat 1919 szeptemberében. Csendpr- fegyverre támaszkodott a Horthy- uralom is és Andersen úrék is bi­zonyára tudják, de valahogy kifelej­tették jelentésükből, hogy október végén, amikor szerintük a demokra­tizmus volt megszilárdulóban, Horthy Miklós újra jelentkezett és felajánlotta szolgálatait. Ámbár le­het, hogy a „iképzett marxista szo­ciáldemokrata” Andersen úrnak a. 25 éves Horthy-korszak demokrácia volt — a „magyar ügy”-ről készített jelentésből legalábbis arra követ­keztethetünk — nálunk viszont és még sokhelyütt a világon, egysze­rűen — fasizmusnak hívják. Avagy ez a szó hiányzik Andersen úr szó­tárából? B. I. Óvodát létesítettek Kisvejkén Az elmúlt napokban Kisvejkén megs nyílt az állandó jellegű óvoda, mintán 30 szülő írásban kérte. Eddig csupán napközi otthon működött, csupán a nyári idényben, ahova 20—25 gyerek járt. Az óvoda létesítéséhez részben a já­rási tanács biztosított pénzt pótköltség­vetésből, részben a községi tanács a gaz­dák által befizetett községfejlesztési hoz­zájárulásból. ­A tanács vásárolt többek között félszer relést, húsz Ids széket, és négy kis asz­talt, az összes felszerelés 1400 forintba került. Ezen felül az óvodahelyiséget ta­tarozták, rendbehozták. Nagy könnyebb­séget jelent az óvoda létesítése számos kisvejkei családnak, nyugodtan mehetnek ’dolgozni, nem kell egyedül hagyni gyer­mekeiket, vagy mindenhova magukkal vinni, az óvodában gondosan vigyáznak rájuk. Gazdag műsor várja a tolnaiakat

Next

/
Oldalképek
Tartalom