Tolna Megyei Népújság, 1957. augusztus (2. évfolyam, 180-204. szám)

1957-08-16 / 192. szám

i 1957 AUGUSZTUS 16. TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG E. Balog János: Megjárta Kanadát... A munka felvételéhez Kanadában is munkakönyv szükséges. Ezért je­lentkezett a megfelelő hivatalnál, meg is kapta annak rendje és módja szerint a kis rózsaszínű kartont amelynek keltétől számított két hé­ten belül — így ígérték neki — meg­kapja a munkakönyvét. Azonban hiába várt. Igaz, munka sem akadt. Nem kaphatta meg munkakönyvét, mert — értesülése szerint — megtud­ták, hogy csupán addig akar Kana­dában maradni, ameddig megkeresi az útiköltséget. Utána azonnal Ke­letnek veszi útját és indul vissza a családhoz. Megtudhatták ezt a ter­vét, hiszen nem volt ez titok. .Meg­tudhatták a többi között abból is, hogy felesége elküldte címére a Nép- szabadságban március 29-én megje­lent törvényerejű rendeletet, amely a jogellenesen külföldre távozották hazatérésének megkönnyítéséről in­tézkedik. Hazatérési szándékáról néhány magyarnak nyilatkozott is. A munkára ismét három hetet kel­lett várnia, de végre ismét akadt valami tennivaló. Igaz, nem volt sokatígérő az egész, csupán két napi elfoglaltságról volt szó. Egy templom tatarozásánál kapott egy kis munkát. Arra azonban jó volt, hogy a már megtakarított pénze megmaradt, s emellett lekötötte gondolatait is. S ez számára mindent megért, mert igen sok rémhír terjengett Kanadá­ban is Magyarorszag helyzetéről, volt min gondolkodnia. Az egyik hír sze­rint a Nyugatra távozották közvetlen hozzátartozójait deportálják, ismeret len helyekre viszik őket. Különösen a gyermekek jutnak ilyen sorsra. Egy másik hír szerint viszont, aki haza­merészkedik Nyugatról, arra valósá­gos éhhalál vár, mert amikor átlépi a határt, bevonják tőle személyi iga­zolványát és helyette fehérszínű, vagy perforált-lapú igazolványt kap. Aki pedig ilyen igazolvánnyal ren­delkezik, az nem kaphat állami vál­lalatnál munkát, legfeljebb — ha valakinek van ehhez bátorsága — napszámos munkát adhat részére. Arról is rémregények szólnak Kana­dában, hogy Magyarországon min­den romokban hever, a szovjetek mindent tönkre tettek. Persze ez csupán néhány kiragadott példa a rengeteg, a leglehetetlenebb hírek közül. Csak az megmondhatója, ha egyáltalán tudja, aki kint élt, vagy él még ma is, hogy mennyi variáció­ban szállnak az újabbnál újabb, ré­mesnél rémesebb hírek. már befizetett részletek is elvesznek. Erre a vásárlásra azonban nem volt hajlandó. Kénytelen volt búcsút mon dani, bármennyire is szeretett volna továbbra is maradni. Vagy három-négy hetet töltött megint munkanélkül. A pénz ismét fogyni kezdett. Talált ugyan közben alkalmi munkát, gépkocsimosó lett. Itt még szombaton is dolgoznia kel­lett — hiába volt ötnapos a munka­hét. De azért ennek a munkának is megörült, nem volt úgysem miben válogatni, ami jött, azt kellett elfo­gadni. Május elsején aztán végre valójában sikerült egy állandóbb jel­legű munkára szert tennie. Itt 10 he­tet dolgozhatott, mindaddig, amíg... De ne vágjunk az események elébe. Itt villanyszerelő lett ismét, viszony­lag jól is keresett. Megelégedett volt, szépen gyűlt a pénze is a takarékban Minden centet félrerakott, még arra sem igen mert költeni, hogy egy-egy pohár sörrel enyhítse szomját. így is hamarabb kiegészül a „dollártarta­léka“, amit a hosszú útra kellett gyűjtenie. 1957 július 15-én este aztán bekö­vetkezett. a „szabad világ“ újabb, nem várt eseménye. Este már a laká­sán várták. Vagy nyolcán lehettek. Vezetőjük Győréi Béla volt, aki ma­gát úgy mutatta be, mint Horthy egykori testőre. így is ismerte őt az egész „emigráció“. Leültették és egy levelet mutattak feléje, amit ő írt, s amelyben megemlíti, hogy haza akar menni. Valahogyan a kezükbe került Arról is írt, hogy hazamegy, nem tudja magáévá tenni azt az életfor­mát, szokásokat. Ezért a levélért ala­posan megverték. A bal szeme alján két újjnyi szélességű kék folt „díszel­gett“ még nyolc nappal később is, a fején és a törzsén a rúgások helyei látszottak meg hosszabb időn keresz­tül. Erről fénykép is tanúskodik. Amikor* rendőrökért telefonáltak, abban bízott, hogy hamarosan segít­ség érkezik, de ebben is csalódott. Arra lett figyelmes, hogy az egyik rendőr is pofonverte. Később tudta csak meg, hogy a rendőröket Győréi úgy tájékoztatta, hogy ő ÁVH-s volt és most kémkedik. A riádóautóval el­vitték és börtönbe vetették. Csak este későn szabadult, de másnap délelőtt ismét megjelentek lakásán a rendő­rök és felszólították, hogy kövesse őket. Szedje össze az összes holmiját, mert itt nem maradhat tovább. A TVyTTTfTTVyTTTTTTfTTTTTfTTTTTWrrTTrr rendőrségen aztán megmondták neki, hogy deportálni fogják. Akarva, akaratlan, menekülnie kel­lett a városból, Port Albemiből. El­indult Keletre, július 21-én érke­zett Ottavába, a követségre. Ott me­nedékjogot kért. A követséggel már régebb idő óta levelezésben állt, s egy ilyen levelet csípett el Győréi Béla csoportja. A követséget arra kérte, hogy segítse megvalósítani hazatérési szándékát. S 1957 július 23-án elindult Magyarország felé, elindult haza, amit oly könnyelműen, hűtlenül elhagyott. A Haza befogadta az eltévelyedettet. Megjárta Kanadát, az „álmok vilá­gát“, az „ígéret Földjét“. Visszatért, világot látott, tapasztalt ember lett. Csupán ennyivel lett gazdagabb, de ez nem is kevés. Egy életre megsze­rezte a legszükségesebbet: rájött ar­ra, hogy a „szabad“ világban szabad az utcára tenni bárkit, és szabad munka nélkül, munka nélküli segélyből — amit a munká­ban lévő dolgozók keresetéből vonnak le — tengődni. A „szabad“ világban szabad megverni bárkit, mert haza szeretne jutni a családjá­hoz, vágyódik otthona után, de nem szabad a „szabad“ világban az ember nek: a dolgozónak, a munkásnak, a szegénynek jogot követelni. A „sza­bad“ világban mindenkit, akit csak lehet, szabad kizsákmányolni. Ilyen tapasztalatokkal és gyorsan őszülő fejjel tért vissza a kis Magyar országra Tóbiás János Szekszárd, Őcsény szőlőhegyi lakos. Ebben a kis országban, amely elférne Kanada egyik sarkában is, nem hangoztatják állandóan, únos untalan a szabadsá­got, de azért itt mindenkinek meg­van a munkához való joga, biztosít­ják a munkalehetőséget és a család megélhetését. S ha valaki becsülettel végzi a munkáját megbecsülést, ki­tüntetést is kaphat. Itt nem minden csupa fény, itt nincs hatalmas rek­lám, és nem lehet 100 dollárért gép­kocsit kapni, s talán még három év múlva sem lesz mosógépe, amely ott Kanadában oly bőségesen várta a vevőket. Visszajött a többi között azért is, mert hiába kereste, nem ta­lálta meg a második Hazát. így járta meg Tóbiás János Kanadát, az ígér­getések és a csalódások földjét. TTTTTTTTTTTTTTTWVTTTTVTTWTVTTTyT immrnrn kepek REKKENÖ nyári meleg nehezedik a tájra. A levegő alig mozdul, csak ha az ember sokáig nézi maga előtt a szür­kének vélt levegőt, vesz észre valami apró, vibráló mozgást benne. Az úton távol mintha víztócsa csillanna meg, de amikor az utas közelebb ér, eltűnik, mint a délibáb ... Az út melletti búza­földekről eltűntek már a keresztek, kaz­lak sárgáinak a faluvégi házak szérűi­ben, távolabb cséplőgép búg, körülötte por kavarog. Az út mellett kanyargó Sárvízben asszonyok mosnak, odább gyermekek fürdenek hancúrozva, amott a szőlőtőkék között valaki permetez és a napsugarak aranysárgán játszanak a széteső vízsugárban . . . Körülbelül ezt látja az ember délután az útról, Sió- agárd közelében. * MESSZE VIDÉKEN elismert tudo­mánya a sióagárdi asszonyoknak a ki­varrás. Most is, ha távoli vendég ér­kezik a községbe, szeretne valami em­léket vinni magával, s ilyesmit kér Sajnos, kevés van a községben, s nincs aki készítené. Felvetődött egy gondo­lat, ami már tervvé érlelődött a sió­agárdiak között, hogy az ősszel házi­ipari szakkört létesítenek a kultúrház- nál. Felmérték a lehetőségeket. A köz­ségben több olyan idős asszony van, akik nehezebb mezei munkát végezni már nem tudnak, ismerik viszont a gyönyörű sióagárdi kendők, törülkö­zők, pruszlikok hímzésének, kivarrásá­nak titkát. Ök lennének a szakkör ala­pító tagjai, tőlük aztán a szakkörön belül megtanulhatnák a hímzés, kivar­rás művészetét a fiatalabbak is. * A SIÓAGÁRDI kultúrcsoport augusz­tus 20-án Tengelicen vendégszerepei. Ezt a hírt nem szívesen veszik a sió- "árdiak, szeretnék, ha a kultúrcsoport- juk otthon lenne az Alkotmány ünne­pén. De ha már meghívták az együt­test vendégszerepelni, ehhez sok sikert kíván nekik az egész falu. Az együttes Tengelicen egyfelvonásosokat és tánco­kat mutat be. Műsorgondjuk nincs az együttes tagjainak, mert jelenetekből, táncokból akár egy egész estét betöltő műsort is össze tudnának állítani. * AZ ALKOTMÁNY ünnepén Sióagár- don a sportműsor nyújtja a szórakozási lehetőség legnagyobb részét. A községi sportkör izgatottan készül a nagy nap­ra. Délután röplabdabemutató és labda­rúgó villámtorna teszi színessé a sport­pálya műsorát. A villámtornán 3—4 község sportolóinak a megjelenésére számíthatnak. Meghívták a gyönki, zombai, kölesdi, nagydorogi sportoló­kat. s úgy tervezik, hogy a torna győz­tes csapatának játékosait érmekkel ju­talmazzák. B. G. A megtermékenyítő állomáson. •• Három komomézésű, hatalmas mell­kasé bonyhádi bika néz a látogatóra, aki a Szekszárdi Mesterséges Megtermé­kenyítő Állomás istállójába lép. A tisztaj tágas, levegős istállóban he- verésző apaállatok felett beüvegezett rá­mában „nemesi levélhez” hasonló szár­mazási lap díszeleg. Ezek a bikák büsz­kék lehetnek a származásukra, „jó csa­ládból” származnak. Az apjuk is fajtiszta bonyhádi tájfajta volt és a mamájuk is. Nagy „tejháttérrel” rendelkeznek, mb vei mindegyik anyja 5000 liternél több tejet adott cvenkint. Augusztus 1-én ünnepelték a megter­mékenyítő állomás egyéves jubileumát, s az állomás az egy év leforgása alatt komoly tekintélyt harcolt ki magának jó munkájával a környéken. Ez megmutat­kozik az eredményekben is. A tavalyi félév alatt 350 tehenet ve­ttek megtermékenyítés végett a gazdák az állomásra. Az idén az idei félév so­rán viszont lényegesen többet, 764-et. Az egy év eredménye tehát 1114 megtermé­kenyítés. De ezenkívül más, ennél fon­A templom tatarozási munkái után — ahol a pap 3 dollárral adósa maradt — niem kellett sokáig várnia. A szakmájában helyezkedhetett el ismét. Magyarországon évtizedeken vezetett gépkocsit, részt vett a 100 000 kilométeres mozgalomban, sztahano­vista, majd kiváló dolgozó lett, sőt a szakma kiváló dolgozója kitünte­tést is megkapta. Értett a technika ..nyelvén“, ismerte és szerette a gé­peket. Garázsba ment dolgozni. Sze­relőnek vették fel. Úgy érezte, hogy annyi csalódás után végre ez a munkahelye már végleges lesz, itt megállapodik és addig marad, amíg az útiköltsége meg nem lesz. De hiába a terV, a legszebb elképzelés, erről a munkahelyről „saját“ elhatá­rozásából ment tovább. A nagy ma­gánvállalat ugyanis arra akarta kény szeríteni, hogy saját szerszámaival dolgozzék a garázsban. Ugyancsak csodálkozott, amikor ilyen követelés­sel álltak elébe. Ilyenről Magyaror­szágon nem igen hallott már néhány év óta. Magyarországon a munka­adó adja a szerszámot, vagy ha valaki mégis a saját szerszámait használja. ► azért kopási díjat fizet a vállalat. De ► saját szerszámmal másnak dolgozni, ki hallott ilyet?! Ez sehogy sem tet-fc szett neki. Ajánlatot is tettek neki: ► 800 dollárért megvásárolhatja a tel-£ jes szerszámkészletet, s 12 havi egyenlő részletben kell letörlesztenie a vételárat. Perisze azt is tudomására hozták, ha akár csak egy hónapra is, de meg-1 szakad a részletek fizetése, azonnal ► elveszik tőle a szerszámokat, sőt ab Végrendelet... Ráncoktól barázdált, pirospozsgás arc, kopaszodó homlok, gyér, ősz haj, ősz bajusz, szálai az ajkak közé kun­korodnak — kezébe hosszúszárú pipát képzelné az ember, és az öreg magyar paraszt portréját festhetné róla a festő. Pedig nem magyar, legalábbis a neve után ítélve, Karvov Levanlin, így hív­ják az öreget, tehát orosz. Azazhogy mégiscsak magyar, azzá vált az itt el­töltött hosszú idő alatt. Még az első vi­lágháború alatt került hadifogolyként Magyarországra, Nagyszokolyba. Amikor a háború 1914-ben kitört, Karvov Levanlin még csak 22 éves volt, nem sokat tudott a világ folyásá­ról. akárcsak az akkori, cári Orosz­országban élő sokszázezer fiatal. Arról nem tudott, hogy létezik egy magyar nép, csupán Ausztria létezéséről hallott, úgy emlegették, az ellen mennek há­borúba. A nagy világégésből már csak annyi maradt meg emlékezetében, hogy Lem- bergig vitték őket vonattal, aztán on­nan mentek gyalog, egy hétig mene­teltek, aztán a Kárpátokba értek. Itt esett fogságba, még a háború legelején, és ezzel az ő számára — szerencséjére — be is fejeződött a háború. így került Magyarországra hadifogolyként és így jutott el Nagyszokolyba, munkára. Az ország embertartalékát akkor már úgy felemésztette a háború, és a földmunka is az asszonyokra hárult, a nagygaz­dáknak meg alig akadt napszámos, jó, és főleg olcsó munkaerőt kaptak az orosz hadifoglyokban. Karvov Levantinnak nem sok idő kellett ahhoz, hogy felismerje: az orosz és a magyar nép nem ellensége egy­másnak, a háború csak az urak érde­keiért van. Ugyanis Nagyszokolyba is eljutott az 1917-es forradalom híre, amely megdöntötte a gyűlölt cári ural­mat. Haza akart menni akkor, de nem sikerült, így aztán végkép ittmaradt. (Mint ahogyan számtalan magyar hadi­fogoly maradt kint és alapított családot Oroszországban.) Ittmaradt végleg és családot alapított ő is. Eleinte az ura­dalmakba járt kommenciós cselédnek, és addig-addig kuporgatott, míg sike­rült neki venni egy kis földet, amelyet aztán hosszú évek keserves munkájá­val sikerült felszaporítani 8 holdra. Ma már idős, 65 éves ember, fiai felnőttek, egyik Budapesten lakik, szabó a mestersége, a másik itthon van, a földdel foglalkozik. Néhanapján el-el- megy Tamásiba, s ilyenkor belátogat a járási pártbizottságra. Elbeszélget az ottaniakltal, arról, mi van most szülő­hazájában. Mert az olvasást, a cirill- betűketynár elfelejtette, a beszédet még nem, amikor 1944-ben a szovjet csa­patok jöttek, tolmácskodott a község­ben. Jólesik számára a beszélgetés, hi- s-zen 1944 előtt olyan keveset hallott szülőföldjéről. Csak akkor hallott róla, amikor az első világháború után visz- szajött a községbe egy hadifogoly, jó- néhány év után, aki mesélt az 1917-es forradalomról. . . Arról, hogy beszélt Leninnel... — Azt mondta, Lenin nagyon jó em­ber volt — mondja az öreg Levantin* bácsi és bólogat hozzá. Az volt a vágya, hogy hazamehessen mégegyszer, hiszen hamarosan eljár J feje felett az idő. íratott levelet a szov­jet parancsnoksággal. Igaz, csupán a testvérére emlékezett. Választ azonban nem kapott. — ügy latszik, meghalt már — mondja az öreg. — Szerettem volna elmenni mégegyszer, dehát most már mindegy. Hatvanöt éves vagyok, nem sok időm van már hátra. Hosszú hz út, ki tudja, mi érhetne. Legutóbb komoly dologban kereste fel a pártbizottságot az öreg. Tanácsot kért, hogyan, mint menjen a közjegy-, zőhöz, mert — meg akarja csinálni a végrendeletét. ■ — öreg vagyok már, hatvanöt éves,' eleget dolgoztam életemben, kell egy « kis nyugalom nekem is. — És elmond- J ja, hogyan akarja elosztani a kis föl-' det, a házat a gyerekek között, hogyl mindegyiknek jusson igazságosan. Ami« pedig nem lesz bent a végrendeletben, J rájukhagyja, hogy ne feledkezzenek j meg az ő másik hazájáról. .. B. I tosabb munkát is végeznek itt a meg­termékenyítő állomáson. A meddőség ártalmas betegségében szenvedő betege­ket gyógyítják. Az egyéves munka ered­ményeként 820 meddő tehén részesül alapos, körültekintő kezelésben. Dr. Bogdándi László, a megterméke­nyítő állomás vezetője, érdekes dolgok­ról beszél. Tőle tudtam meg Németh István szekszárdi gazda tehenének az esetét is. Az említett gazda tavaly el­vezette egy ,,zug"-bikához a tehenét. S aztán hogy múlt az idő, megelégedetten látta, hogy a tehén vastagodik, egyre vastagodik. Elérkezett a borjazás ideje, de a borjú nem mutatkozott. Semmi jele nem volt az ellésnek. A gazda megijedt és a megtermékenyítő állomásra jött a tehenével. Amikor a tehenet megvizsgál­ták, megállapították, hogy nincs benne borjú. Borjú helyett genyet csapoltak ki az állat méhéből. Megállapítást nyert az is, hogy az apaállat fertőzte meg a tehenet fedeztetés közben. Hónapokig gondozták a megtermékenyítő állomás emberei a nagybeteg „tehénanyát”, míg végre megpróbálkozhattak a mestersé­ges megtermékenyítéssel. Sikerült. Most már az újszülött kisborjúra kíváncsiak) vajon egészséges lesz-e. Hasonló a Sárpilisi Állami Gazdaság Nyanya nevű tehenének az esete is. Már három év óta „nem fogott fiat”. Meddő lett. A napi tejtermelése 1956-ban fél- literre csökkent. A megtermékenyítő ál­lomáson kezelni kezdték, s lett is ered­mény. 1956 október 5-én megterméke­nyült. Azóta meg is született az egész­séges, jól fejlett kisborjú. Mióta borja van, a Nyanya, a „termékennyé lett te­hén-mama” önti a tejet. Eddig még ez az egyedüli megtermé­kenyítő állomás a megyében. S a gazdák, akik eddig kissé bizalmatlankodva fi­gyelték munkáját, egyre nagyobb szám­ban hozzák teheneiket megtermékenyí­tésre. (h—p—t) Könyvismertetés Kun Béla: fl Magyar TaDácsköztársaságrtl E kötet Kun Bélának az 1919-es for­radalom előzményeiről, a Magyar Ta­nácsköztársaság harcairól, vívmányairól, nagyszerű idők tanulságairól szóló írá­sait, s agitációs, propaganda célból írott cikkeit tartalmazza. Az olvasó a Tanács- köztársaság különböző évfordulóira ké­szült megemlékezéseket, elméleti jellegű anyagokat talál Kun Béla könyvében. E válogatás az 1917-—1919-es időszak "jelentősebb dokumentuma, amely meg­világítja a Kommunisták Magyarországi Pártjának a Tanácsköztársaság alatti szerepét, bukása utáni helyzetét, majd a magyar proletárforradalom tapasztala­tainak figyelembevételével, a feladatait

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom