Tolna Megyei Népújság, 1957. április (2. évfolyam, 78-100. szám)
1957-04-25 / 96. szám
VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! TOLNA MF Tolnai H Egyotomi Könyvtár PÄC3 Wi A M AGY ÁR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT ÉS , Á TANÁCSOK LAPJA II. ÉVFOLYAM, 96. SZÁM. ARA: 50 FILLÉR CSÜTÖRTÖK, 1957. ÁPRILIS 25. Emlékünnepély Szekszárdion Lenin születésnapjának 87. évfordulóján Vasárnap, április 21-én este fél hétkor ünnepelte a szekszárdi szovjet helyőrség Lenin születésének 87. évfordulóját, amelyre meghívták a megyében élő 1919-es kommunistákat. A szépen feldíszített teremben, amelynek középpontjában Lenin nagyméretű arcképe állt, katonai zenekar kísérete mellett vonultak be a Tanácsköztársaság veteránjai s mikor helyet foglaltak az emelvény első soraiban, a nagyrészt fiatal szovjet katonák hatalmas ünneplésben részesítették őket. A szovjet, a magyar Himnusz és a megnyitó után Strasszer Jenő orosz nyelven üdvözölte az ünnepély résztvevőit és elmondotta, milyen felvilágosító munkát végeztek 1917-ben a kommunisták a magyar hadifoglyok között, majd később a forradalom előkészítésénél. Beszélt arról, hogy milyen óriási segítséget jelentett személyesen hallani Lenin tanításait. Ezután Ribling Lajos mondotta el internálásokkal és örökös zaklatások kai teli életét, majd Szabó Lajos ismertette az 1919-es magyarországi eseményeket. A lelkes szovjet katonák felállva, zúgó tapssal ünnepelték a magyar kommunistákat. Nagy örömmel köszöntötték Zalai Jánost is, aki mint gyógyszerész többízben beszélt Leninnel. A szovjetek zárószavai után bemutatták a Lenin Októbere című filmet, amely a proletárok tanítója, életének egyik fontos szakaszáról szólt. Az ünnepély az Internacionálé eléneklésével fejeződött be. Á Csongrád megyei vadászok segítik a Tolna megyei vadásztársaságokat A Tolna megyei vadásztársaságok azzal a kéréssel fordultak a Csongrád megyei vadásztársaságokhoz, hogy nyújtsanak segítséget a fácánok elszapon'tásá- hoz. Tolna megyében ugyanis a tavalyi jeges árvíz és a kisebb-nagyobb belvizek nagyon megtizedelték a Tolna megyei vadállományt, ezen belül a fácánokat is. A Csongrád megyei vadásztársaságok Ígéretet is tettek arra, hogy segítik a Tolna megyei vadászokat.. A segítség abból áll, hogy meghívták a Csongrád megyei vadászok egy 15—15 főből álló csoportot Csongrád megyébe, akik a kikaszálás elől összeszedik a fácántojásokat. A kikaszálás azt jelenti, hogy a lucerna és egyéb pillangósok első kaszálása következtében, ha nem vigyáznak, a fácántojások összetörnek. S hogyne így- történjen, a Tolna megyei vadász- társaságok erről gondoskodnak. A fizetett vadőröket, körülbelül tizenötöt, elküldik a közeb napokban Csongrád megyébe fácántojást gyűjteni. Az összegyűjtött tojásokat a kísérleti gazdaság alsótengelici tangazdaságába szállítják, ahol ezeket kikeltetik, s majd a megye különböző területein elhelyezik, felnevelik őket. Május 1-re késsülnek a bátasséki Busakaláss Tss fiataljai A termelőszövetkezetben mintegy 15 fiatal dolgozik. Valamennyien tagjai az EPOSZ-szervezelnek. Az el múlt napokban tartottak a fiatalok taggyűlést, elhatározták, hogy EPOSZ szervezetüket Kommunista Ifjúsági Szövetséggé alakítják át s egyben azt is megbeszélték, hogyan ünnepük május 1-ét. A fiatalok terve szerint nagyszabású majális lesz a bátaszéki Búzakalász Tsz tagok részére, ahova több egyéni parasztfiatalt is meghívnak. Ezenkívül szerepel május 1-én a Búzakalász Tsz nemrég alakult kultúr, illetve tánc- csoportja. Pécsi András, a fiatalok vezetője úgy tájékoztatott bennünket, hogy több rövid színdarabbal készülnek május 1-re, és ha sikerül, betanulnak addig népi táncokat is. A fiatalok munkáját az öregek is segítik. Orbán Fcrencné és Várda Antal idősebb tsz-tagok például rend szeresen eljárnak a fiatalok tánc- és színdarab próbáira, tapasztalataikat átadják az ifiknek és maguk is részt vállalnak a színdarabban, illetve a tánccsoportban. Egyszóval úgy akarják megünnepelni május elsejét a bátaszéki Búzakalász Tsz tagjai, hogy emlékezetes legyen ez egyaránt a fiatalok és az öregek számára is. Tisenkétsseres tolvajokat fogtak el Csámpa-pusstán Szinte alig van rendőri jelentés, amelyikben ne volna benne, hogy a dolgozók segítségével sikerült leleplezni egy betörőt, vagy valamilyen bűnözőt. Már valósággal szólamszerűen hangzik ez a „dolgozók segítségével“, de a valóságban mégis így van. A rendőrség legnagyobb segítője a dolgozók közvetlen, vagy bevetett bekapcsolása a nyomozásba. A Csámpa-pusztai dolgozók a napokban figyelmeztették a rendőrjárőrt, hogy a faluban egy nő házról házra jár kéregetni és körülbelül 200 méter távolságról figyeli két férfi. Meg is mutatták a két gyanússá vált férfit. A rendőrjárí-r elindult feléjük, hogy igazoltassa őket. A rendőrök láttán elindult a két férfi is, de kezdett nőni a távolság a rendőr és a két férfi között. A rendőr felszólította őket, hogy álljanak meg. A megállás helyett azonban szaladni kezdtek. A rendőr már tudta, hogy alapos volt a lakók gyanúja, s közben riasztólövéseket is adott le. A két férfi azonban igyekezett mindenáron egérutat nyerni. Átgázoltak még egy nagyobb vizen is, a rendőr természetesen itt is utánuk ment és a határban dolgozók segítségével sikerült is elkapni őket. Kiderült, hogy a két férfi Horváth László és Kovács Ferenc, akiket a Somogy megyei rendőrkapitányság 12 rendbeli betörés és lopás miatt köröz. Azóta természetesen már „biztonságban” vannak és felelni fognak tetteikért. Egy-két holdas mezőgazdasági kísérleti parcellákat kapnak a Tolna megyei iskolák A Hazafias Népfront Tolna megyei elnökségének kezdeményezésére szer dán értekezletet tartottak a megye mezőgazdasági szakemberei. Az értekezleten résztvett és vitaindító előadást tartott Bajcsi Ede, a földművelésügyi minisztérium küldötte. Beszédében a többi között hangsúlyozta, hogy Magyarországon a termőterület kiterjesztésével nem lehet megoldani a bővebb termést, mert erre nincs mód és lehetőség csak az egy egységnyi területen termelt mezőgazdasági termékek termésered ményeinek növelésével. Felhívta a figyelmet arra is, hogy a felszabadulás óta az ország állatállománya 1 számszerint igen jelentősen fejlődött, ugyanakkor az összes szántóterülethez viszonyítva a takarmány ve tésterület az utóbbi évek során lé- ; nyegesen csökkent a felszabadulás előttihez képest. Alapvető feladat — mondotta, hogy mezőgazdaságunkban a ter- | melési ágak között megteremtsük a helyes arányt. A vita során számos hozzászólás j és javaslat egészítette ki Bajcsj Ede 1 előadását. Imre László biológiai ta- í nár a gyümölcstermelésben főleg a ! sárgabarack termelésben elért eredmé | nyeit ismertette és a baracktermelés ! fontosságára hívta fel a mezőgazda- ! sági szakemberek és egyéni gazdák figyelmét. Várszegi Imre bonyhádi ! egyéni gazda arra hívta fel a figyel- i met, hogy a jövőben ne csak a termelőszövetkezeteknél, hanem az egyéni gazdáknál is fejjék be havonta a törzskönyvezett teheneket, hogy az állami szervek részéről a törzskönyvezett állatok elbírálása is legyen egyenlő és igazságos. Az egyik szőlőtermelő szekszárdi gazda a bortermelő gazdák megadóztatása és az általuk termelt bor eladási ára közötti igazságtalan eltolódásra hívta fel a földművelésügyi minisztérium küldöttének a figyelmét. Kiss Béla, az Iregszemcsei Mező- gazdasági Kutató Intézet egyik kutatója javasolta, hogy a Hazafias Népfronton belül annak irányítása és ellenőrzése mellett hozzák létre a falvakban a gazdaköröket, hogy ezekben élhessék irányító életüket az agronó- musok és a mezőgazdaság más szakemberei. A kutatóintézet részéről felajánlotta, hogy az intézet tudományos munkásai szakelőadások tartásában és egyéb téren is messzemenő támogatást kívánnak nyújtani a megye dolgozó parasztságának. Az értekezlet résztvevői nagy elismeréssel fogadták Walter János elvtársnak a megyei mezőgazdasági igazgatóság vezetőjének bejelentését, ami szerint egy-kettő holdas mezőgazdasági kísérleti parcellát biztosítanak a Tolna megyei iskolák részére, hogy a falusi fiatalok az iskolának már az első éveitől kezdve megszerettessék a mezőgazdasági munkát és a különféle kísérleteken, tudományos módszerek alkalmazásán keresztül a belterjes gazdálkodás előnyével már az iskolában megismerkedjenek, megbarátkozzanak a parasztfiatalok. A megye különböző részéből érkezett szakemberek, tsz vezetők és egyéni gazdák ezután megválasztották Hunyadi Károlynak, a Hazafias Népfront Tolna megyei elnöksége titkárának javaslatára, a közel 50 tagú megyei mezőgazdasági bizottságot, amely a Hazafias Népfronton belül, annak kisegítőjeként mint társadalmi szerv működik. A bizottság elnökévé Szűcs Lajost, a megyei mezőgazdasági igazgatóság főmezőgazdászát, titkárává Mohar László megyei állattenyésztési osztályvezetőt választották. N. HÍREK — SZOMBATON, április 27-én este a szekszárdi szovjet helyőrség a Közgazdasági Technikummal közös műsoros estet rendez. Műsor után tánc lesz, amelyre szívesen látnak vendégeket is. A közös szovjet—magyar estet a szovjet parancsnokság épületében tartják meg. * — HARMINC MÁZSA narancs érkezett tegnap, április 24-én a megyébe. A narancsszállítmányt ma, vagy holnap adják át a kiskereskedelemnek, szétosztva az egész megye területén. — A HARKOVI TRAKTORGYÁR tervezői elkészítették a »ÜT—16G” lánctalpas törpetraktort. Súlya 1300 kilogramm, magassága csupán 1030 milliméter, s ennek révén alkalmas arra, hogy a gyümölcsfák ágai alatt kerti munkát végezzen. A törpetraktornak 16 lóerős léghűtéses, kéthen- geres motorja van. A motor súlya 185 kilogramm. * — ÖTHÖNAPI BÖRTÖNBÜNTETÉSRE ítélte a járásbíróság Bánhelyi Béla 63 éves dombóvár} lakosi homoszekszuális cselekedeteiért. GYERMEK SZÉPSÉGVERSENY 1957 Ördög Attila Szekszárd. Szabó Gyuszika Szekszárd. Szabó Margitka Alsónána. Lehőcz Zolika Szekszárd. Demeter Annamária Szekszárd. > i U