Tolna Megyei Népújság, 1957. április (2. évfolyam, 78-100. szám)

1957-04-21 / 94. szám

1957. ÁPRILIS 21. TOLNA MEGYEI NÉPÜJSÁG 3 Még egy adalék A parasztok véleménye y a pedagógus Gyakran elnézem azokat a fiatal lá- uyokat és fiúkat, akik nemrég még az iskola eminensei voltak. Kétségek támadnak még sokszor, ismerik ezek egyáltalán a nemes 'hivatás tiszta tuda­tát? Sokszor talán úgy érezzük, hogy nagyon hiányzik belőlük a belső tarta­lom, a lelkesítő és minden akadályt lc- küzdő akaraterő. Tény, be kell valla­nunk, hogy sok mindent, amiért még apáink keservesen megküzdöttek — ők, hogy úgy mondjam, teljesen ,.készen’" kapták és nem tudják azt megbecsülni, kellőképpen értékelni. Hazafias nevelés Hozzászólásaikban talár többen érin­tették a hazafias nevelés problémáit. A tárna fontosságánál fogva — úgy gon­dolom, érdemes itt egy kicsit időzni. Ha- cafiság — most, amikor leírom, döbbe­nek csak rá, hogy az utóbbi években mennyire elkoptattuk ezt a fogalmunkat. Mennyit pu ffogta tkunk ivele, hányszor hivatkoztunk rá, amikor magunk is érez­tük, hogy erőltetett esetekben nem al­kalomszerű, de mivel a kézikönyvek, útmutatók így írták elő, hát így csi­náltuk. A realizmus nagy mestere: Gorkij Irta az Anya című regényében: „Ha nem tisztán ég szívünkben a láng, ellepi a korom”. Azt hiszem, nagyon találó ez a klasszikus megállapítás a mi esetünkre is. Hiszen, ha úgy utólag elgondoljuk, hogy kikre és mikor aggattuk a „nagy hazafi” jelzőket, a szégyen éget és pirít bennünket. Nem vagyok hivatott, hogy itt, ilyen körülmények között társadal­munkat bíráljam, de minden vonatko­zásban tökéletesnek és kifogástalannak tartani éppen olyan nagy hiba lenne, mintha azt mondanánk, hogy rossz volt. Voltak hibák, amelyek nagyon kiütköz­tek a nevelés területén is. Hadd idézzek a Népszabadság egyik cikkéből, amely a közelmúltban jelent meg Dobozy Imre tollából. „Beszélhet valaki lélekzet fogytáig a negyvennyolcas szabadságharcról, ha közben eltörli március 15. ünnepét.” Ezek a szavak világosan mutatnak rá az el­múlt évek hibás politikájára. Mi a nem­zetközi internacionalizmus jegyében kí­vánunk tanítani. Nagyra becsüljük min­den nép hőseit, de nem válunk érdemte­lenné a mi hőseinkkel szemben sem. Tisztelettel adózunk emléküknek, az el­lenségeink sem nevezhetnek sovinisztá­nak bennünket. Az igaz hazafiság nélkülözhetetlen elem egy nemzet összetartó erejéhez. De vigyáznunk kell, mert ha sókat han­goskodunk, úgy járunk vele, mint a köznapra fogott ünnepi ruhánkkal, fol­tok esnek rá és elkopik. Nem szabad, hogy veszítsen bármit is tartalmából és szuggesztlv erejéből. Az iskola és a szülői ház Kollektív nevelésünk eredményeit sok esetben károsan befolyásolták anonim tényezők is. A tájékozatlan és fogékony gyermeki lelkeket súlyosan megméte­lyezték káros hatású klikkek. Be kell lát­nunk, hogy nincs meg a harmónia az iskola és a szülői ház között sem. Eredményeket csak úgy érhetünk el, ha megvan az összhang. Az iskola által nyújtott ismeretek csak teóriák maradnak, ha otthon a gyermek éppen az ellenke­zőjét látja annak, amit mi tanítunk. Nincs finomabb műszer a gyermeki léleknél. A legkisebb ellentmondást is megérzi és kétségek támadnak benne. A gyermek ínég nem öntudatos individuum, a fel­nőttektől igyekszik ellesni mozdulatai­kat, szokásaikat és cselekedeteiket. Sok családban mutatkoznak kóros je­lenségek. Néhol a szülők részrehajlók, szeszélyesek, melyeket gyermekeik is fel­vesznek önkénytelenül is. Amikor aztán élete új fázisához érkezik a gyermek, iskolába kerül, sok nehézségbe ütközik, de a pedagógusnak is nagy problémát jelent. Néhol a hibák egészen mélyen rejlenek. Nem is beszélve arról, ha egy gyermek szülei megromlott házasságá­nak töviseit hordja szívében. Rövid gyakorlati tapasztalataimból hadd említsek egy jellemző példát. A mi­nap egy nyitott ablak előtt sétáltam el. Nem szokásom és nein természetem a hallgatózás, de mivel iskolai dolgokról esett szó anya és fia között, meg kellett állnom néhány pillanatra. Elöljáróban el­mondok még annyit, hogy az illető csa­ládnál él még a nagymama, akit ugyan már szívesebben tudnának a másvilágon. A fiatal asszony ezt nem is takargatja a nagymama előtt, sőt igen brutálisan bánik vele. A gyermek most az anyja fejére ol­vasta, hogy milyen durván bánik a nagy- matanával, pedig ma éppen arról beszélt a tanító bácsi, hogy az idősebbeket sze­retni és tisztelni kell. Sok hálával tarto­zunk nekik. — Ezt mondta, fiam? Hát csak hadd mondja, azt azért fizetik! — így a szülő. Ez a nő megfeledkezik arról, hogy ő is megöregedhet és a nagymama sorsára juthat. Mert ha így cselekszik, mit vár­hat akkor a gyermekétől? Az ilyen szülő hamar szétrombolja gyermeke erkölcsi nimbuszát. Felvetődik a kérdés: ugyan van-e egyáltalán? Esetleg ami az isko' Iában és másutt ráragadt. De lehet itt már elvágni a meghasonlás lehetőségét? Pedig a gyermekben tanegvan a ragasz­kodás, a jó és szép cselekedetekhez. vitához Az iskola és a szülők együttműködé­sét szolgálnák a szülői értekezletek. Saj­nos, ez is igen sablonossá vált. Igen ke­vesen jelemiek meg és mindig ugyan­azokat az arcokat látni. Akinek a gyer­mekével probléma van, akivel bőven akadna megbeszélni való, azok soha nem jönnek el. Ilyen esetekben egyedül a családlátogatás vezethet eredményre. Néhány szülőnek igen furcsa nézetei vannak az iskolai fegyelemről. A kis El­lenőrző könyvecske köztudomásúlag azért van, hogy abba mindig bejegyezzük a tariufló feleletét. Otthon ezt alá kell Íratni, hogy a szülők is tájékoztatva le­gyenek gyermekük tanulmányi eredmé­nyéről. Egyik beszekundázott gyerek kéri az anyját, hogy írja alá a könyvecs­két. A pedagógus természetesen úgy gon­dolja, hogy ilyenkor következik némi kis szülői dorgatórium is, néhol egy-két atyai pofon. Jelen esetben a szülő így jár el. — Majd, ha lesz több egyesed is, akkor aláírom. Többen viszont azzal vigasztalják gyer­meküket, hogy ők sem voltak jó ta­nulók és mégis ember lett belőlük. Arról persze megint elfeledkeznek, hogy a fej­lődő társadalom, az új életkörülmények nagyobb követelményekkel lépnek fel ve­lük szemben is. Égetően fontos egy erkölcsi: norma kodifikálása. Az élet nagy kérdéseiben feleletet váró serdülő gyermekek bizony nem is tudják, hogy sokszor kinek is higyjenek? Igazságkereső vágyukkal megpróbálnak ugyan eligazodni és tájé­kozódni, de ehhez nagy segítséget nyújt­hatnánk, ha szilárd alapokat biztosíta­nánk. Egy vitális iskolai élethez nem­csak egy pedagógiai vákuum szükséges, mert ezenkívül van még sok olyan té" nyező, amely gyakrabban erősebbnek bizonyul az iskola nevelésénél is. Célunk, hogy sokoldalú, harmonikus embert neveljünk, akik értékes tagjai lesznek a társadalomnak. Olyan embert kell formálnunk, akik nem riadnak visz- sza a nehézségektől sem, kitartók akkor is, ha nehéz megpróbáltatásokat kell ki- állniok. Olyan embereket, akik maguk­kal szemben is olyan szigorúak, mint má­sok hibáinak megítélésében, akiket holmi kalandvágy, de még az idegen talmi ra­gyogása sem téríthet el hazánk életétől. Tanúsítsanak több emberi humanitást, belátást és együttérzést embertársaik iránt. Tudják, hogy mivel tartoznak a szülőknek, barátaiknak és a hazának. Egymást segítő közös akarattal kell nekilátnunk nevelésünk nagy ügyéhez. Azért fáradozunk, azért küzdünk, hogy szebb, örömtelibb és emberibb legyen az élet. Hamar Imre Felismerték a AZ ELLENFORRADALMÁROK abban az időben előszeretettel hir­dették, hogy a munkásság velük van. Az igazság azonban az, hogy bár voltak megtévesztettek sokan, de velük nem az igazi munkások vol­tak, csak a nemkívánatos elemek legszélsőségesebbjei. A tapasztalatra alapítom ezt, amelyet például a Ta­mási Téglagyárban is szereztem. Egy ember itt a sok közül Palko- vics Ferenc, de szava és tetteik bősé­gesen bizonyítanak. — Egybeforrt itt a munkásság — mondja, amint a ringen beszélgetek vele. — így aztán váltig üzengettek, telefonáltak a faluból, hogy álljanak le, tartsanak össze velük, már mint az ellenfor­radalmárokkal, ők összetartottak, de magukban készen arra, hogy meg­védik a gyárukat. Igen, erre is el kellett készülni, mert később már fenyegetőztek is, hogy kimennek hozzájuk, amiért dolgoznak. — De nem mertek bejönni hozzánk — em­lékezik vissza Palkovics elvtárs. De jó helyre is mentek volna. A ring volt a főhadiszállás és készenlétben álltak a súlyos vasdarabok, a tűzte- reket fedő kupakok. — Ezek a dek- nik is el voltak készítve — mutat rá a kémény melletti üregeket fedő le­mezekre. S még elgondolni is rossz a sorsát azoknak, akik a tűztengerbe be kettő kösti kerültek volna, amelyben még tán a föld is megolvad ... NAGYON ÉRTHETŐ, hogy csak a fenyegetőzésig jutottak az ellen­forradalmárok. De ha egy kicsit kö­rülnéz itt az ember, mindjárt rájön arra is, miért tartott össze a mun­kásság. Ezt így fogalmazza meg be­szélgető társam: „Felismertük a múltat és a jelent, vagyis a kettő kö­zötti különbséget.'* Beszédes példáját láthatom itt e különbségnek. Egy csomó föld és kő­halom, valamikor égető kemence is volt, jelenti a múltat, amely négy­öt család nyomortanyája volt. Előtte két szoba, konyhás, fürdőszobás la­kások, ez a jelen. De van itt egyéb is, amely igazol­ja, hogy a hibák ellenére is a gyár ma a dolgozóké, s a cél az ő életük állandó javítása. Meg is érdemlik, hisz egy-egy munkahelyen a hőség, a megfeszített munka szinte valósá­gos hősöket kíván. MI VOLT A MÜLT? — A tulaj­donos — mondja Palkovics elvtárs, aki már 15 éve itt dolgozik — nem adott semmit sem. A szerszámokat, lapátot, talicskát és egyebeket a munkásnak kellett hoznia. Ma ezt mind az üzem adja s mellé munka­ruhát szappant, s védőételként télen teát, nyáron szódavizet. különbséget... Ide tartozik az is, hogy a tőkés is igyekezett az önköltséget csökken­teni. De hogyan? Természetesen a munkás bőrére. És milyen módon és arányban, csak elhűltem hallatára. — Kint a vetőnél és a kemencénél hallom a példát — 1050 darab tégla számított egy ezernek. így aztán tíz és tízezer téglához jutott a tőkés, ingyen. Itt a ringen sem dolgozhatott akárki azelőtt, nagy protekció kellett az égetéshez, s leginkább Olaszor­szágból hozták az égető munkásokat. Ma csak tudás, szorgalom, becsületes munka kell hozzá. MINDEZEKEN keresztül ismerték fel a különbséget a múlt és jelen kö­zött az itteniek, köztük Palkovics elvtárs is. Ezért nem hagyták ma­gukat megfélemlíteni s valameny- nyien elmondhatják azt, amit Pal­kovics Ferenc: „Sose ijedtem meg, sose curikkoltam.*’ Épp ezért elsőként jelentkeztek a gyárból a karhatalomba s a munkás­őrségbe is képviseltették magukat. Egy közöttük Palkovics elvtárs mun kásőr is, aki szabadidejéből szívesen áldozza a kiképzésre azt a néhány órát. ö maga csak ennyit mond bú­csúzóul: „Tudom, hogy kötelessé­gem." (i—e) és LENIN A szovjet korszakban elég gyakran volt alkalmam találkozni Vlagyimir Bjiccsel, különösen a „Bednota” című újság ügyeivel kapcsolatban. Vlagyimir Iljics nagyon szeretett mun­kásokkal és parasztokkal beszélgetni. Az egyszerű munkás és az egyszerű paraszt véleményének, hangulatának megisme­rését épp olyan fontosnak tartotta, mini azt, hogy ismerje a Központi Bizottság és a Népbiztosok Tanácsa tagjainak vé­leményét. Negyezsda Konsztantyinovna Krup- szkaja írta egyik levelében, hogy Vla­gyimir Iljics egy kicsit részrehajló volt a munkásokkal szemben, velük különö­sen szívesen beszélt vágyairól, s különö­sen sokra tartotta véleményüket Vlagyimir Iljics akkor is mindig talált időt arra, hogy elbeszélgessen egy-egy parasztküldöttel, falusi pártmunkással, a parasztújság szerkesztőjével, amikor a fontos állami és pártmunka emberfeletti terheket rótt rá. Rendkívül nagy jelentőséget tulajdoní­tott azoknak a leveleknek, amelyeket a szerkesztőség a paraszt-olvasóktól kapott. — Hiszen ezek az igazi emberi do­kumentumok! Hiszen ilyesmit egyetlen előadásban sem hallhattok! így beszélt Vlagyimir Iljics, amikor mint a „Bednota” szerkesztője, elmentem hozzá és megmutattam neki a parasztok leveleit. Hosszan, figyelmesen hallgatta, milyen az élete, mi a gondja-baja a fa­lunak. — Nos, mit mutat a mi „paraszti barométerünk” ? Rendszerint így kezdődött a beszélge­tésünk: Vlagyimir Iljics a Bednotát ne­vezte paraszti barométernek. Különösen jól emlékszem egyik be­szélgetésünkre, amely 1920—1921 telén folyt le. Rendkívül súlyos idők jártak: akkor ért véget a polgárháború, s a dolgozók rengeteg áldozatot hoztak, ren­geteget nélkülöztek. A parasztgazdaság hallatlanul leromlott. A parasztságon nyugtalanság, visszafojtott elégedetlenség lett úrrá. A legállhatatosabb, a leghala­dóbb érzelmű parasztokat is kétségek gyötörték. A Bednotát valósággal elárasz­tották faluról panaszos és tiltakozó le­veleikkel. A szerkesztőség, hogy „szabad folyást engedjen” az érzelmeknek, fogta magát, és leközölte az egyik legélesebb hangú levelet, amely tele volt vádakkal a Szovjethatalom ellen. Erre aztán meg­indult a levelek áradata — a Szovjet­hatalom védelmében. Az újság hasáb­jain heves vita indult Elmentem Vlagyimir Iljicshez, hogy megbeszéljem vele a dolgot. Ezúttal a beszélgetés különösen hosszúra nyúlt. Vlagyimir Iljics minden egyes pontnál valósággal elhalmozott kérdéseivel. S minden egyes levélnél okvetlenül meg­kérdezte : — Ki írta? Kulák? Szegényparaszt5 Középparaszt? Olykor válaszoltam, olykor tanácsta­lanul tártam szét a kezemet: ki tudja? A levélíró szociális származása nem min­dig derült ki a levélből. A beszélgetés azzal végződött, hogy Lenin meghagyta: készítsek részletes írásbeli jelentést a parasztleveleikről, idé­zetekkel együtt. Több, mint félszáz levelet válogattam össze, amelyekben főleg az egész ter­ményfölösleg kötelező beszolgáltatásáról és a parasztság nehéz helyzetéről volt szó, valamennyit alaposan áttanulmá­nyoztam és jelentést írtam róluk Vla­gyimir Iljicsnek. S csakhamar meggyő­ződtem róla, hogy a parasztlevelek fel­dolgozása nem volt hiábavaló. Amikor Leninnek a X. kongresszuson tartott be­számolóját hallgattam, amelyben beje­lentette, hogy az egész terményfölösleg kötelező beszolgáltatását a terményadó fogja felváltam, sokszor észrevettem, hogy Vlagyimir Iljics felhasználta a pa­rasztlevelek anyagát. Attól kezdve Vlagyimir Iljics rendsze­resen jelentést kért a parasztlevelekről a Bednota szerkesztőségétől. Megőriztem egy Vlagyimir Iljics gyöngybetűivel tele­írt kis cédulát. Szószerint ez olvasható rajta: „1922. I. 26. Karpinszkij elvtárs! Nem írán meg nekem röviden (legfel­jebb 2—3 oldalon), hány levél érkezik parasztoktól a »Bednota« szerkesztősé­gébe? Mi fontos (különösen fontos) és új van ezekben a levelekben? A hangulat? A legaktuálisabb kérdések? Nem kaphatnék kéthavonként ilyen leveleket? (legközelebb 1922. III. 15-én). a) a levelek átlagos száma b) hangulat c) a legfontosabb időszerű kérdések. Komm, üdvözlettel Lenin.” 1922 márciusában Vlagyimir Iljics ké­résemre küldött egy cikket a Bednota megindulásának negyedik évfordulójára. A cikkhez külön cédulát mellékelt, amelyre — betegségére utalva — ezt írta: „A Bednota megalapításának negye­dik évfordulójára így semmi értelmeset nem tudtam írni. Ha a mellékelt cikk megfelel, közölje, ha nem felel meg, dobja a papírkosárba, az lesz a legjobb. Lenin”. Odabenn a szerkesztőségben mindnyá­jan elképedtünk, amikor elolvastuk eze­ket a sorokat. A szerzők általában — csaknem kivétel nélkül — hajlamosak arra, hogy cikküket kiváló műnek te­kintsék, amelyet feltétlenül „a legköze­lebbi számban“ kell közölni, s kizárólag „vezető helyen”. Byen szerény íróval, aki maga tanácsolja, hogy művét leg­jobb, ha a papírkosárba dobjuk — be kell vallanom — egész szerkesztői mun­kám során sohasem találkoztam. Vlagyimir Iljics cikke a Bednota 1922 március 26-i számában jelent meg. Ezt írta benne: „A munkások és parasztok szövetsége — ezt adta nekünk a Szovjethatalom. Ez a Szovjethatalom ereje. Ez sikereink és végleges győzelmünk záloga”. V. A. Karpinszkij Hogyan ünnepelünk május 1-én? A 13. szabad május 1. megünneplését előkészítő bizottság a napok­ban ülést tartott, ahol elkészítették az ünnepség tervezetét. A tervezet szerint május elsején reggel zenés ébresztő lesz, majd délelőtt ünnepi felvonulás — amelyen az elmúlt évekhez hasonlóan az üzemek, válla­latok saját termelőeszközeikkel, járműveikkel stb. jelennek meg. A fel­vonulók élén a megye vehetői haladnak majd. Délelőtt 10 órakor ünnepi nagygyűlés lesz a Béla téren. Délután a szokásos vidám, szórakoztató sport- és kultúrműsort néz­heti meg Szekszárd lakossága. Három órakor a sporttelepen futball mérkőzést és atlétikai bemutatót terveznek. Délután négy órakor a Béla téren lévő tribünön megkezdődik a kultúrműsor, amelyet este szabadtéri tánc követ. A Városi Kultűrházban este ugyancsak vidám műsort ter­veznek. A nap jelentős eseménye közé tartozik, hogy délelőtt a nagygyűlés előtt a szekszárdi munkásőrség is zászlót bont. s

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom