Tolna Megyei Népújság, 1957. április (2. évfolyam, 78-100. szám)

1957-04-09 / 83. szám

1957. ÁPRILIS 9. TOLNA MEGYEI NÉPÜJSÁG 3 A múlt és a jelen a Szekszárdi Kendergyárban Tehenészek vetélkedése a tehenenkénti átlagos 3000 kg. tejtermelésért Aparhant két termelőszövetkezete a Felszabadulás és a Március 15, már hosszú évek óta vetélkedik egy­mással a jobb és gazdaságosabb munka elérésén keresztül a tagok jö­vedelmének fokozásáért. Bár az el­lenforradalom feloszlatta a két mil­liomos termelőszövetkezetet, de már az újjáalakulás után megkezdődött újból a vetélkedés, előbb a régi, becsületes munkás­tagok visszaszerzéséért, aztán az állatállomány kiegészítéséért, majd a tavaszi szántás-vetés gyors elvégzéséért. Ez a versen­gés azonban még nem „hivata­los“' formában folyt, csak úgy „csendes'“-szólóban. Megyeszerte ismert tény, hogy a vetélkedés, a szocialista verseny már szinte a vérükben van az apar- hanti tsz-parasztoknak. Mi sem jel­lemzőbb erre, mint a március 19-i József-nap közös megünneplése. Mindkét termelőszövetkezetnek ugyanis József az elnöke: A Felsza­badulásé Läufer József, a Március 15-é Papp József. A Március 15-ben hétfő este egy hordó sör mellett ün­nepelték a József-estet, s amikor ezt megtudták a Felszabadulásbeliek, másnap este, ahogy az egyik tsz-tag elmondta, 2 hordó sör mellett szóra­koztak az elnöknek és a tsz többi Józsefjének névnapja alkalmából. De így van ez a gépek esetében, az állatállomány dolgában és az élet minden kisebb-nagyobb megnyilvá­nulásában. Az egyik tsz-ben például az eredeti drapp színében futtatják a Zetor traktort, a másikban már nem tűrhették ezt a színt, ezért kék­re, ahogy ott hallottuk, ,,féliter‘‘-szí- nűre dukoltatták a Zetort. De nem csak a munkában, a jövedelmezőség megteremtésében vetélkednek egymással, hanem számon tartják, ellenőrzik egy­más eredményeit. Legutóbbi ottjártamkor a többi kö­zött a tejtermelés iránt is érdeklőd­tem. A Felszabadulás Tsz-ben azzal dicsekedtek, hogy naponta 190 liter tejet adnak át a tejgyűjtőhelyen. Ugyanerre a kérdésemre a Március 15-ben azt válaszolták, hogy csak 170 liter az ő napi fejési eredmé­nyük! Szentül állították azonban, hogy a Felszabadulás sem fej 190 li­tert. Amikor megmutattam a jegy­zetemet, hogy valóban ennyit mon­dottak ők, arra kértek, hogy ne ír­jam meg ezt az eredményt, majd — mivel késő este volt már — másnap a tejgyűjtőnél levő hivatalos köny­velésből megküldik táviratilag a na­ponta eladott tej pontos mennyisé­gét. így derült ki, hogy a Szabadok — így hívják a Felszabadulásbelie­ket a Március 15 tagjai — csak 95 litert adtak át naponta a begyűjtő­helyen. a Márciusiak meg 165 li­ter tejet. Talán éppen ez a kis tejes epizód az elindítója annak hogy most, április 4-e után a két ter­melőszövetkezet között „hivata­los“ formában is megindult a vetélkedés a tehenészetük fej­lesztéséért, a tejtermelés növelé­séért. A verseny úgy kezdődött, hogy a Felszabadulás Tsz-ből levél érkezett a Március 15-höz, amelyben a többi között ez állt: „Az elmúlt években a szövetkezet­ben jól megtaláltuk számításunkat, jobban éltünk, bővebben volt min­denünk, mint bármikor azelőtt. Munkánk még ereményesebb lesz, ha egy elérendő célt tűzünk magunk elé és ennek elérésére munkaver­senyben dolgozunk. Ahogy a gyárak ban, üzemekben ismét beindítják a munkaversenyt, úgy mi is szeret­nénk versenyre hívni a faluban lévő másjk termelőszövetkezet állatte­nyésztőit, hogy melyik termelőszö­vetkezet ad el több tejet, nevel szebb állatot, melyik tsz gazdálkodik ered­ményesebben és melyik biztosít több jövedelmet az állattenyésztésből. Vállaljuk, hogy a gazdasági év végére a tehenészetben elérjük az átlagos 3000 kg-os tejterme­lést. Ezért 30 kát. hold legelőnket három szakaszra osztva legeltetjük, szaka­szos vetéssel biztosítjuk a zöld futó­szalagot. Pillangós vetésterületünk eléri össz-szántóterületünk 20 százalékát. Ezért 31 kát. hold pillangóst a na­pokban elvetünk. Szarvasmarhaállo­mányunk részére 900 köbmétert si­lózunk úgy, hogy az utolsó szakaszt október 20-ra befejezzük. Valamennyi leellett tehenünket háromszor fejjük, így ismét visszaél­tünk a háromszori fejésre.“ A válasz nem sokáig váratott ma­gára. Még aznap összeült a Március 15. tagsága és az alábbi válaszlevél­lel szentesítette a két tsz szocialista versenyét: „Mi, az aparhanti Március 15 tagsága, a Felszabadulás Tsz munka­verseny felhívását elfogadjuk és az alábbiak szerint csatlakozunk hozzá. Nálunk a termelési tervben 2,800 kg tej a beütemezett évi fejési átlag, de elfogadjuk a kihívást és vállaljuk a 3000 kg-os tehenenkénti átlagos tej­termelést. Jelenleg öt tehenet fejünk napon­ta háromszor, az ellések után azon­ban valamennyi tehenünknél alkal­mazzuk ezt a módszert. Vállaljuk, hogy munkaegység előlegként tejpénzből hét fo­rintot biztosítunk havonként a tagjaink részére. Szövetkezetünket az ellenforrada­lom idején igen nagy anyagi károso­dás érte, csak nagyon nehezen tud­tuk ismét újjászervezni, de vállalást teszünk és erre hívjuk vetélkedésre is a Felszabadulás tsz tagságát, hogy egységnyi területről, kataszteri hol­danként, ki ád több húst, tejet, álla­tot és más állati terméket és hasz­not is a népgazdaságnak és magának a tagságnak. Helyesnek tartjuk a munkaver­senyt, mert szerintünk ez a munka mozgatója.’“ Ezek alapján Tolna megyében és az országban is elsőnek az aparhanti két termelőszövetkezét között újból elindult a régebben is sok sikert hozott szocialista munkaverseny. Nagy Ferenc Héhány „szempont" a tisztasági hónapra Jónéhányszor szóbakerülf már az, hogy a szekszárdi utcák tisztasága sok kívánnivalót hagy maga után. A hét elejére hirdette meg a városi egészségügyi osztály a tisztasági hó­napot áprilisra. E hónap lenne tehát arra hivatva, hogy időtartama alatt kicsinosítják a várost. Az igaz, hogy ezt nem lehet elvé­gezni máról holnapra, de nem lehet csupán a Városgazdálkodási Vállalat_ ra bízni az utcák rendbehozását, vala­melyest kellene tevékenykedni a la­kosságnak is. Röviden szólva, legalább annyit kel­lene tenni a lakosságnak a város tisztaságáért, hogy az utcát ne hasz­nálnák szeméttárolás céljaira. (A bor mellett ezt is lehetne szekszárdi jel­legzetességként emlegetni.) Szépen zöldéinek már a Mészáros Lázár-utca gesztenyefái, lombuk árnyéka viszont — éppen az utca elején —, egy jó kocsirakomány szemetet rejteget. — Talán ezért nem veszi észre senki? Pedig ott van már jó egynéhány hét óta. Persze, nem a Mészáros Lázár­utca az egyedüli, ahol ilyen kép „gyönyörködteti” a járókelőt. A tisztasági hónap keretébe még ta­lán az utcák rendbehózása is belefér­ne, mert amilyen a mellékutcák képe, — illetve pontosabban megfogalmaz­va — az úttest, csoda, hogy egyálta­lán lehet rajtuk közlekedni. S hogyan lehetne ezen segíteni? Úgy hogy min denki saját háza előtt, „társadalmi munkában” rendbehozná, a gödröket betöltené, felgereblyézné az úttestet, ahol nincs útburkolat. És ez nem is lenne túlságosan nagy munka, viszont sokkal rendesebbek, tisztábbak lenné_ nek a város utcái. Akkor legalább rtfem kellene egyik-másik falusi em­bertől hallani: „Itt sem különbek az utcák, mint nálunk.” Nem árt az, ha néha-néha a múl­tat, a múltbani életkörülményeket eszükbe hozzák az embereknek. Nem árt azért is, mert így talán még jobban tudják értékelni a mos. tani eredményeket, amit alkottunk az elmúlt 12 év alatt, ami fémjelzi a szocializmus építésének eddigi szakaszát. A Szekszárdi Kendergyárban nincs arra szükség, hogy a dolgozók részére összeállítsanak egy brossu­rát arról, hogy mi nem volt a múlt_ ban és mi van, ami most könnyebbé teszi életüket és munkájukat. Csak akkor jutott ez eszembe, amikor a gyár dolgozói maguk beszéltek ar­ról, hogy mennyit változott életük. A gyár dolgozói közül sokan emlé­keznek még arra a felszabadulás előtti helyzetre ,amikor naponta 10 —12 órát kellett dolgozni, s a fizetés akkor is csak annyi volt_ hogy ép­pen csak tengetni tudták életüket a gyár tilosai, áztatósai. Munka után — köztudomású, hogy a kender- gyári munka nem tiszta — esetleg egy vödörben tudtak nyolcán, tizen megmosakodni. A lakások: azokat a családokat, ahol kevés volt a gyer­mek, összeköltöztettek kettőt is egy szobába. A nagy családosok egy szo­bát kaptak. De ez már kivételes eset volt. Nem volt üzemi konyha. A gyár gépi berendezése kezdetleges volt. Nem kaptak munkaruhát stb., stb. Elképzelni is nehéz a mostani generációnak azt, hogy ilyen nehéz körülmények között mégis, hogyan tudtak az akkori emberek dolgozni és élni. S azokon az estéken, ami­kor összejön a család, ha szóba kerül a múlt, megelevenednek a kendergyáriak régi életmódjai és ilyenkor szóba kerül az elmúlt tizen két év is. Azzal kell kezdeni, a jelent, mint a gyáriak is kezdik. Napközi ottho. nos bölcsődéjük van. Az elmúlt év­ben elkészült a férfi és női fürdő, öltöző. A munkások üzemi konyhán étkezhetnek, és ami a lakásokat illeti: már nyoma sincs a múltnak. Minden család szoba konyhás la­kást kapott. Rendezték a gyártele­pet is. A gépi berendezést állandóan korszerűsítik, s ami ennek, eredmé­nye, állandóan emelkedik a gyárban a termelés. Hagymási Pál ,a gyár egyik ázta- tósa azt mondja, van mit törleszte-i niök. Sokat kaptak az államtól és most azért is akarnak még jobban dolgozni, mint eddig. Szükségük is van a még jobb munkára. Az el­múlt negyedéves tervet túlteljesí et­ték a gyár dolgozói. Áprilisban is úgy kezdték már a munkát, hogy a havi tervet túlteljesítsék. Március­ban olyan eredményt értek a terv teljesí’ésében_ hogy arra még nem volt példa ,amióta a gyár fennáll. A termelés egyenletesen emelkedett az elmúlt hónapokban is. Januárban még ingadozó volt a napi termelés mennyisége, 2—5 mázsáig készítet­tek kendert. Márciusban már nem volt 6 mázsa alatt a napi termelés. És ami lényeges: csökkent az ön­költség is. A márciusi 117 százalékos tervteljesítés mellett 5000 ezer fo­rintos bérmegtakarítás volt és a dolgozók átlagkeresete is 1000 fo­rint felett volt. A mostani termelési eredmények, a dolgozók életének megváltozása, a 12 év eredményei teljesen elhomá­lyosítják a múltat a kendergyár­ban, de nem annyira, hogy feledni lehessen, hogy annál ragyogóbb le­gyen a jelen s a jövő. p. Egy „boldog" háztulajdonos lakásaondiairól Furcsán hangzik, de ilyen is van. Te- lekkönyvezett háza van és még sincs lakása, és ha valami „csoda“ nem tör­ténik, akkor nem is lesz mostanában. Till Józsefnek hívják ezt a „boldog“ háztulajdonost. Már négy éve lakik négy­tagú családjával az Öcsény-szőlőhegyen egy tanyában, amelyet már a Városi Tanács lakáshivatala is romosnak, lak­hatatlannak nyilvánított. Megjegyzem, hogy ez a tanya nem az övé, csak mint bérlő lakik benne és nem is jószántából. Már régebben is többször próbálkozott megfelelő lakáshoz jutni — amely nem fenyegeti azzal, hogy a nya­kába dől —, de hogy, hogysem nem si­került. Ezért az elmúlt év augusztusában gondolt egy nagyot és megvett a ta­nácstól egy államosított kis házat. Azért, hogy a ház minél előbb a nevére kerüljön és mielőbb beleköltözhessen, csaknem egészen kifizette. Megtörtént a telek- könyvezés is annak rendje és módja szerint. A Város- és Községgazdálkodási Vállalat pedig leltárilag átadta a házat, így lett Till Józsefből boldog háztulajdo­nos. Na, de az örömbe üröm is vegyült és nem is kevés. A háztulajdonossá válás ugyanis nem oldotta meg Tillék égető lakásgondját, sőt, még kilátástalanabbá tette. A helyzet ugyanis az, hogy a meg­vett házban lakó van, akinek a részére Till Józsefnek kellene megfelelő lakást biztosítani. Csak az a nagy kérdés, ho­gyan és hol? Till József ugyanis, mint ahogy Sárossy István, a Városi Tanács elnöke mondotta Tillnének — nem igé­nyelhet es nem kaphat lakást, mert van háza, szerezzen privát úton. De hogy? Hisz köztudomású, hogy a lakások felett a Városi Tanács lakáshivatala rendelke­zik, ő utalja ki. Hol szerezzen Till József akár a lakója, akár a saját részére la­kást. Kérdezhetnénk azt is, hogy hol van Szekszárdon privát úton kiadó lakás? És hová menjen addig Till József lakni két apró gyermekével, amíg ilyet talál. Várják meg, míg rájuk dől a ház fala? Én nem ismerem az idevonatkozó pa­ragrafusokat, de azt tudom, hogy egy kis jóakarattal el lehetne intézni ezt a lakásproblémát. Persze lehet, hogy arra volna szükség, hogy több szívvel és meg­értéssel foglalkozzunk dolgozó társaink problémáival, hogy a paragrafusok mö­gött meglássuk az embereket is, akikért ezek a paragrafusok születtek. Azt ugyanis nem hiszem el, hogy olyan paragrafus lenne, amely előírja, meg kell várni, míg Tillékre rádől a tanya — esetleg valakit agyon is üt és csak azután kaphatnak szükséglakást. Vagy talán olyan paragrafus is van, amely megengedi, hogy az ég alá kell­jen kiköltözködniök? Nem! Ezt már egy­általán nem hiszem el, de azt lúszem, más sem. M. J. * A levél valóban súlyos gondról szá­mol be. Éppen ezért bocsátjuk közre s reméljük, hogy az illetékesek válaszol­nak rá. Reméljük, nem várnak a ház összeomlásáig. (A szerk.) ÍT Egy vitrin „tartalmából" Igen érdekes a sebészorvosi mesterség. Ilyenkor persze nem egy­szerű vakbél, vagy egyéb műtétre kell gondolni, ezek nagyon egyszerű, mindennapi esetek. Előfordulnak más esetek is, igaz, ezek már lényege­sen ritkábban. Ezek nyoma viszont rendszerint megtalálható vitrinek­ben, preparátumok formájában. A pincehelyi kórházban ilyen módon őriznek például két—három drótdarabot. Ha közelebbről megnézi az ember, láthatja, hogy kötőtű, összehajlítgatva Ezek a kötőtűdarabok egy, az öngyilkosok egyik kü­lönleges csoportjában, a nyelők közétartozó egyéntől származnak. Orvosi vélemény szerint lexikont lehetne összeállítani azon tárgyakból, amelye­ket az emberek öngyilkossági szándékból elnyelnek. Nyelnek például jlúgkövet, kanálnyelet, borotvapeng1 ét, szögeket, zsebkést —, de ez csak néhány kiragadott példa. Térjünk csak vissza a kötőtűhöz. Egy leányzó szerelmi bánatba esvén, elhatározta, hogy öngyilkos lesz. Lenyelt tehát egy összehajtott kötőtűt, utána még egy darabot. Ez a darab átszúrta a nyelőcsövet és kikerült a mellüregbe. A másik — a táplálékhoz hasonlóan — megindult az útján. A leányzó várta a halált — helyette a hasában jelentkeztek fájdalmak. S mivel mégsem volt annyira elszánt öngyilkos, a kórházba ment. A röntgenlelet árulta el a fájdalom okozóját, a hasüregben levő kötőtűt. Ugyanis a gyomor nem tudta megemészteni, továbbadta tehát a belekbe, s végül azokat át­szúrva, kijutott a kötőtű a hasüregbe. Természetes, ezek után megtörtént a műtét, a mellüregből, és a has­üregből is eltávolították a kellemetlenkedő kötőtűket, s a leányzó rég felgyógyult, a műtétből is, az öngyilkossági szándékból is és — feltehe­tően, a szerelmi bánatból is. Az esetből a tanulság az, hogy az öngyil­kosság a legnagyobb emberi könnyelműség és bűn, azonfelül, hogy nem is minden esetben sikerül, bármennyire is akarja valaki. Aki tehát ön­gyilkos akar lenni, gondolja meg mégegyszer jól és — mondjon le szán­dékáról. Higyje el, nem érdemes, mert — orvosok is vannak a világon, és ha tetszik neki, ha nem, visszahozzák a másvilág felé vezető útról. Április 14-én indul a Tolna megyei Népújság GYERMEK SZÉPSÉGVERSENYE Pályázni lehet 1—6 éves korú gyermekek fényképével, (lehetőleg levelező-lap nagyságú). Hátoldalon tüntessük fel a gyermek nevét és lakhelyét. Valamennyi képet a NÉPUJSÁG-ban leközlünk. Az olvasók döntik el a verseny sorsát: Szavazni úgy kell, hogy a Népújságból kivágjuk annak a gyermeknek a fényképét, amelyet legszebbnek tar­tunk, s azt beküldjük a Szerkesztőség címére. ÉRTÉKES DIJAK !

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom