Tolna Megyei Népújság, 1957. március (2. évfolyam, 51-77. szám)
1957-03-10 / 59. szám
4 TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG 1957 MARCII® 1«. „Végtelen lenne a nép ereje, ha aa egyesítve, s mindenkor eél sserint használtatnék...“ Berzsenyi a szövetkezetekről <■ A Mária főhadnagy bemutatója előtt Berzsenyiről, a Dunántúl nagy fiáról mindenki tudja, hogy költői alkotásai irodalmunk legkiemelkedőbb alakjai közé sorolják. Nézetei ugyan még sok részben a feudális társadalmi rendben gyökereznek és vannak, akik elsősorban a nemesség költőjét látják benne, de ez a megítélés szűk és elejti a lényeget. Berzsenyi valójában már az egész népet magábanfoglaló nemzetet akar és ehhez szól és erről énekel. Mind erősebben élnek benne és keresnek kifejezést a szabadság, a népboldogság és népműveltség eszméi és kevés olyan sor van nemcsak a magyar, hanem az egész világirodalomban, amely oly tömören és oly gyönyörűen adna ezeknek hangot, mint Berzsenyi, amikor ezt mondja: ... nem sokaság, hanem Lélek s szabad nép tesz csoda [dolgokat. Kevesebben tudják róla, hogy kiváló gazda is volt. Élénken érezte a magyar földesúri jobbágyi rendszer szörnyű elmaradottságát és Széchenyi törekvéseinek helyességét. Három évvel a „Hitel“ megjelenése után 1833-ban beküldötte egy kisebb dolgozatát a Magyar Tudományos Akadémiának és az egy évvel később meg is , jelent nyomtatásban: ,,A mezei szorgalom némely akadályairul. ‘ E kis füzetnek különös érdekessége, hogy Berzsenyi benne a szövetkezeti gondolat mellett emelt szót. Fejtegetései és tanácsai azonban nagyrészükben még a régi földesúri és paraszti gazdálkodást veszik alapul, és nem jutnak el annak hangoztatásáig, hogy a magyar mezőgazdaság akkori sivár állapota a fejlődés által túlhaladott feudális rendszerben gyökeredzik és az orvosság legfőbb, ered ményes eszköze a jobbágyság felszabadítása. Az előszóban kifejti, hogy nemzetünk jóléte elsősorban mezei gazdaságunk virágzásától függvén „szívemelő örömmel és nagy reményekkel telve kell látnunk mindazon bölcs intézeteket, melyek által időnkben nemeslelkű nagyjaink a mezei szorgalom ügyét a legszentebb hűséggel ápolják.“ Ő is igen kedves kötelességének érzé „mezei gazdaságunknak, ezen mi köztáplálónknak ügyében adni, amit adhatok, tudniillik: holmi gondolatokat, annak akadályairul és segédmódjairul.“ Elmondja, hogy minden művelésre alkalmas földünk műveletére nincs még elegendő földművelő népünk és ezért belső telepítésre gondol. Ugyanígy baj a „céltalan földosztály’1, amit ma úgy mondanánk: a rossz birtokmegoszlás. Még nagyobb baj azonban a nép műveletlensége. A magyar parasztgyerek alig részesül iskolai nevelésben, házi nevelése is többtekin- tetben nagyon hibás. A gyereket, mihelyt elbírja a szűrt, tarisznyát és baltát, ökrésszé teszik és az, amikor csak szerit teheti, mások rétjében legelteti állatjait. Ilyenképen „a lopást természetes keresetnek, de egyszersmind derékség nek is nézi.’’ További hiba, hogy a gyerekeket nem tanítják valamilyen mesterségre, ezért a magyar „teletszaka csak dohányzik és fu- ruglál.“ De hibás a nemesi nevelés is, a nemes ifjak romlottsággal teljes városokban betyárkodnak és többnyire olyasmiket tesznek, amelyek „a terhes nevelés által kiürült atyai gazdaságot még inkább kiürítik.“ Egységes „népképzeleti elvek“-re, helyesebb „fenyítő rendszerire, továbbá az ipar és kereskedés fejlesztésére van szükség. „Minden nemzetek példái bizonyítják, hogy nemcsak a gazdaságnak, de a földnek egész becse a földművelő nép műveltségével, gazdaságával együtt nő és fogy bizonyítják, hogy egyedül az ilyen nép emelheti mind az egyes, mind az egész nemzeti gazdaságot oly föntebb virágzatra, mjnt azt több mívelt országokban látjuk, de látjuk néha hazánkban is. „További akadálya az emelkedésnek a durva bánás a jobbágyokkal, a „romlékony“ lakások, a céltalan szőlőszaporítás, a sok vásár és egyéb henye nap, amelyek „temérdek néperőt emésztenek meg.“ De, míg az eddig elmondottak inkább csak történeti szempontból érdekesek, és azt mutatják, miben látta ötnegyedszázaddal ezelőtt nagyműveltségű költőnk mezőgazdaságunk sivárságának fő okait és megjavításának módját most érkezünk el Berzsenyi kis tanulmányának a ma szempontjából legérdekesebb, utolsó fejezetéhez, amelynek címe: „Hiányos nép- szerközet.’“ E kifejezésben a szövet kezeteket érti. Ha végig' tekintünk egy falun, mondja, „csak azt látjuk, hogy minden gazdaságban hiányzik valami: az egyikben van ökör, de nincs szántó, a másikban van szántó, de nincs ökör, ahol pedig van mind ökör, mind szántó, mégsincs kenyér mert más számtalan félék hibáznak. Újra csak azt kell hinnem, és mondanom, hogy a mezei- szorgalmat és népboldogságot egyedül azáltal lehetne legfőbb tökélyre juttatni, ha a földművelő népet valami célirá- nyosb egyesületekbe szerkösztet- nénk.“ Lehetne például olyan egyesületet alkotni, amely kölcsönöket adna és a percentben a tőke törlesztése is benne lenne. De továbbá a jobbágyság és szegény nemesség más, különféle tágabb és szorosabb szövetkezetekben is egyesülhetne. Például: „tágabb egyesületi szerközet“ lenne közös gabonatár vagy pénztár létesítése. Szorosabb népegyesülét lenne az olyan, midőn a nép „az egész gazdaságot a vének kormánya alatt egyesült erővel folytatná, melynek minden jövedelméből minden ember a maga közre adott pénze vagy munkája szerint venné ki részét. ‘ Ez a típus úgy nagyjában megfelel a mi mezőgazdasági termelőszövetkezeteinknek. De Berzsenyi még tovább megy és itt már az utópisztikus szocializmus elvei fedezhetők fel szavaiban: „Legszorosabb és legjobb egyesület lenne pedig az, midőn a nép nemcsak az egész gazdaságot közerővel űzné, de még konyhát és asztalt is közösen tartana és ezáltal magábul egy nagy hóznépet formálna. Az ilyen egyesület nemcsak azt nyerné, hogy minden költsége képzelhetetlenül megke- vesedne; nemcsak azt, hogy így majd minden asszonyt munkára fordíthatna és ezáltal az egész néperőt megkettőztetné, de nyerné még azt is, hogy így az öregek figyelme alatt folyó nyájas életből oly patrialkális világ fejlődne amelynél szebbet és jobbat képzelni nem lehet.“ Berzsenyi példaként a tótoknál található nagycsaládi gazdaságokat, továbbá a legcivilizáltabb amerikai őslakók és az újzélandiak földművelő egyesületeit hozza fel, de ,dé- zett sorai arra vallanak, hogy — hacsak talán másodkézből is —, de ismerte a francia Fourier utópisztikus szocializmusának elveit. Főúriért többféleképpen lehet jellemezni. Engels különösen, mint a polgári társadalom szatirikus bírálóját dicséri. Bizonyos azonban, hogy a szövetkezés gondolata tanainak lényegéhez tartozik. Kautz Gyula is a közgazdasági eszmék magyarországi fejlődéséről kilencven évvel ezelőtt írt munkájában azt mondja Berzsenyi szóbanforgó tanulmányáról hogy alighanem az egykorúlag virágzó francia szocia- lisztikus rendszernek befolyása alatt szocialisztikus elveket is penget s egyebek közt gazdálkodó egyesületeket hoz indítványba. Ilyenképpen Berzsenyi az említett gondolattal az elsők egyike volt, akik Magyarországon a szövetkezeti eszmét, sőt az említett utópisztikus értelemben a szocializmus tanait hirdették. Bármint áll is a dolog, mindenképpen érdekes marad, hogy 120 esztendővel ezelőtt nagy költőnk e ma is megszívlelendő szavakkal fejezi be dolgozatát: „Végtelen lenne a nép ereje, ha az egyesitve s mindenkor cél szerint használtatnék, és végtelen annak következménye mind gazdasági, mind erkölcsi tekintetben. Az emberek különválva s magokra hagyatva, majd a leggyámoltalanabb állatjai a természetnek, egyesülve pedig urai a földnek. Vadság szaggatta és reggette külön az embereket, és a kultúrának legfőbb célja azokat egyesíteni.“ K. N. D. INNEN—ONNAN A Kaposvári Csiky Gergely Színház művészei tegnap két előadásban mutatták be Dombóváron Kálmán Imre Csárdáskirálynő című operettjét. Az előadás iránt olyan nagy volt már előre is az érdeklődés, hogy még 2 előadásra tudtak Dombóváron telt há zat biztosítani. Ezt a két előadást kedden és szerdán este tartják. A színház vendégjátéka iránt olyan nagy az érdeklődés, hogy jegyeket már egyik előadásra sem lehet kapni. * Április nyolcadikén a Pécsi Nemzeti Színház művészei Szirmay Albert Mágnás Miska című operettjét mutatják be a bonyhádi járási kul- túrházban. Ez az előadás ötvenedik vendégszereplése lesz Bonyhádon a Pécsi Nemzeti Színház művészeinek, három év alatt. Ez alkalommal a színház művészei előadás után a kul_ túrháznál maradnak, ahol tapasztalatcserét folytatnak a kultúrház műkedvelő színjátszóival, majd a kultúrház megvendégeli a színészeket. * A dombóvári 1. számú, valamint a kurdi óvoda a közelmúltban jelmezbált rendezett. Mindkét helyen jól_ sikerült a rendezvény. Kurdon 2000, Dombóváron pedig 1500 forint bevétele volt az óvodának. A bevételt mindkét helyen a nyári játékok beszerzésére fordítják. * A bonyhádi dolgozók március 15 méltó megünneplésére készülnek. A tervek szerint március 14-én az MSZMP, a Hazafias Népfront és a tanács rendezésében ünnepséget tartanak a járási kultúrházban. Tizenötödikén délelőtt pedig a vállalatok és tömegszervezetek képviselői megkoszorúzzák Petőfi, Vörösmarty, Perczel Mór és Kossuth szobrát, valamint az Ismeretlen Katona sírját. * Dombóváron a vasutas kultúrcso- port nemrég játszotta nagy sikerrel Jacoby Leányvásár című operettjét. Az operettet az együttes ötször mutatta be Dombóváron. A sikeren felbuzdulva, most új operett bemutatását tervezi az együttes. * A gyermekek körében nagy közkedveltségnek örvend a bonyhádi bábszínház. A színház minden hónapban más-más darabot játszik. — Márciusban a „Meglopott tolvaj” c. darabot mutatják be minden vasárnap délután három órai kezdettel. * Nakon megkezdték a községi kul- 1 úrotthon befejező építési munkálatait. Az épületet a nyár folyamán szeretnék átadni véglegesen rendeltetésének. Az építkezésből még a külső csatornázás és a falak külső vakolása van vissza. Eddig körülbelül 100.000 forintot fordítottak a község fejlesztési alapból az építkezésre. * Dombóváron is készülnek a dolgozók és az ifjúság március 15 megünneplésére. A dombóvári iskolák diákjai és a már megalakult ifjúsági szervezetek tagjai vállalták, hogy őrséget állnak a 48-as emlékműnél, melyet a tömegszervezetek és vállalatok küldöttei fognak megkoszorúzni. A szobor feldíszítését a tanítóképző diákjai vállalták magukra. Tervezik, hogy a szobor csonka tetején egy, az olimpiaihoz hasonló fáklyát helyeznek el, melyben az ünnepség alatt tűz ég majd. „Becs, 1848. tavasz“ — ez áll a szövegkönyv első oldalán, s ez a pár szó sokat elárul a darab cselekményéből, mondanivalójából. A darab tartalma valamivel talán több, mint az átlagoperetteké, mondanivalója kifejezi a magyar nép nemzeti érzését az osztrák kormánnyal szemben. 1848-ról van szó, azokról a napokról, amikor a 48-as ifjak a kibontott magyar zászlók alatt fegyvert fogtak a magyar szabadságért az osztrák kormány elnyomása ellen. Egy bécsi magyar leány — és egy magyar jurátus szerelme vonul végig a darabon, ennek keretében találjuk meg a tulajdonképpeni mondanivalót, ami nem más, mint harc az osztrák elnyomás ellen. A tartalom további ismertetése valószínű, hogy több nézőt kellemetlenül érintene, különösen azokat, akik magától az előadástól várják a meglepetést, csak ott akarják látni, megtudni a mondanivalót az. eseményekből. Éppen ezért a további darabismertetéstől eltekintünk. Az előadás alatt sok régi szereplőismerősünkkel találkozunk majd, de i akadnak köztük olyanok is, akiknek a nevét először halljuk, vagy látjuk, mint szereplőt. Lányi Géza például ismert, mint műkedvelőszínész is a szekszárdiak előtt. Ki ne emlékezne eddigi szerepeiben mutatott alakításaira? Latyák Károlyné ebben a darabban mint szubret mutatkozik be. Várjuk, hogy most is, eddigi alakításaihoz hasonló sikerrel szerepel. Ismerős «evek még Pálföldi István, Rutkai Lajos, Czákó Isván, akik eddigi szereplésük során megnyerték a város közönségének tetszését. Az új szereplők fellépése elé azzal a várakozással tekintünk, hogy velük erősödött a Központi Művész Együttes színjátszógárdája. A plakátokon közölt nevek közül szándékosan hagytuk lei az első kettőt; ugyanis a két főszereplő játéka nem biztos. Bállá Márton, az együttes eddigi munkájának komoly segítője és menyasszonya motorszerencsétlenség miatt nem tudja teljesíteni vállalt feladatát. A rendezőség pótlásukra komoly erőfeszítéseket tesz, s minden valószínűség szerint sikerrel tudják áthidalni a nehézséget. Tárgyalások folynak a Pécsi Nemzeti Színházzal és más színházakkal is, hogy onnét jönne kisegítőszereplésre hivatásos színész, legalább a szekszárdi előadásokra. Milyen nevet viseljen a Városi Kultúrház ? Lapunk hasábjain közkívánatra vitát indítunk arról, hogy milyen nevet viseljen a Városi Kultúrház? Mint arról már hírt adtunk, több javaslat felvetődött a Kultúrház elnevezésével kapcsolatban. Az alábbiakban Szállásy Ernőnek, a TTIT megyei vezetőjének javaslatát közölj ük. A Tolna megyei Népújság március 2-i számában felvetődött az a gondolat, hogy színművészről nevezzék el a Városi Kultúrházat. A színművészet, mint a mának szóló pülanatnyi érzelmeket kifejező művészet, nálunk eddig kevés megbecsülésben részesült. Régi nagy színművészeinket is eltemette az idők pora és egy Jászai Marit, vagy Dérynét, Csortost és a többieket csak az újabb időkben igyekeztek halhatatlanná tenni. Elsősorban irodalmi műveiken, életrajzaikon, memoárjaikon keresztül. Bodnár Jenő színművész 34 évet töltött el becsületes és nehéz munkában a Nemzeti Színház színpadán. Szekszárdon született, itt élt a gimnáziumban tett érettségiig. Szerette szülővárosát Paraszt — drámai és klasz- szikus — drámai alakításaira a környezet, a Sárköz, Szekszárd és vidéke rányomta bélyegét, hogy klasszikussá váljon. A nyelvét — ezt a gyönyörűen zengő, vidékünktől tanult ízes magyar nyelvét — itt csiszolta ki olyan kristályosán ragyogóvá, amelyet az igényes város is 34 éven át az ő ajkáról tartott szépnek és jónak. — Harmincnégy évi pedagógiai munka a színpadon százezreket nevelt magyarnak. Illőnek tartom, nemcsak mint a TTIT vezetője, hanem a város egyik színházlátogatója is, hogy megbecsültessék a pedagógus színművész emléke azzal, hogy kultúrházunkat róla nevezzék el. Bodnár Jenő forradalmár volt! Forradalmasította a magyar színművészetet naturalizmusával 1919-ben és ezt a for- radalmiságát színjátszásában 1952-ig — elhamvasztásáig — tovább tudta vinni és fejleszteni. Becsüljük meg értékeinket. GYERMEKEKNEK ; A bátor csacsi így szólt egyszer a csacsi; barátja- hoz, a tevéhez: — Én már meguntam cipelni a terhet, a hátam csupa seb. Megszököm a gazdánktól és élek, ahogy nekem tetszik. Velem jöhetsz, ha akarsz. A teve gondolkodott egy darabig, aztán így felelt: — Rossz ember a gazda ,igaz! De hogyan szökhetünk meg? — Megtalálom én a módját, ne félj. Holnap sót vitet velünk a városba. Amint elérjük a hágót összeesünk, mintha beleszakadtunk volna a teher_ be. A gazda ekkor nekünk esik bottal, de hiába ver, mert mi nem mozdulunk. Meglátod, elmegy segítségért, mi meg felugrunk és elszaladunk. Kereshet aztán bennünket! — Jól kigondoltad pajtás! Veled tartok! Úgy történt, ahogy a csacsi mondta. Sót kellett másnap vinni a városba, Elől ment a teve, utána a csacsi, a gazda hajtotta őket bottal. Amikor elérték a hágót, mind a ketten botladozni kezdtek, aztán elterültek a földön. Szidta is őket a gazda: — Keljetek felf, amíg szépen mondom és nem látom el bottal a bajotokat! De azok a fülüket sem mozdították, mint aki nem. is hallja, hogy mit mondanak neki. Mérges lett a gazda és rávert a tevére éppen harminckilencet, de állta vitézül. Hanem a negyvenediknél nagyot bődült és talpraugrotti — Na jól van, — mondta erre a gazda és most a csacsit kezdte csépelni. Rávert negyvenet, ötvenet, hatvanat, de az nem mozdult. — Alighanem megdöglött a nyomorult — mordult egyet a gazda és levette róla a terhet, azt is átrakta a tevére. A csacsit meg otthagyta. A csacsi megvárta, míg a gazda eltűnt a tevével, aztán felugrott és elrohant. Szaladt három nap három éjjel és elért egy tisztásra, egy sebes folyó partjára. Ott nyugodtan legelge- tett, amikor az erdő királya, egy tigris ráakadt szegényre. — Miféle illat ez? Ilyet még sosem láttam — gondolta a tigris. A szamár rápillantott és majdnem összeesett a rémülettől: — Most végem van! — gondolta. — De nem adom könnyen az életemet, védekezni fogok. — Fel is emelte a farkát, fenyegetően mozgatta hosszú füleit, kitátotta jól a száját és elordította magát, ahogy a torkán kifért. A tigris úgy megijedt, hogy hanyatthom. lok elrohant... Az úton találkozott a farkassal. — Kitől ijedtél így meg fenség? — kérdi tőle a farkas. A tigrisnek még a foga is vacogott a rémiig lettől, amikor válaszolt. — Megijedtem egy állattól ,amelynél nincs félelmetesebb a világon. A füle hegyén szárnya van és úgy ordít, hogy remeg a föld. — Nem szamárral találkoztál te? Ne félj, megkötözzük, csak legyen hozzá kötél... A farkas szerzett kö. telet, aminek egyik végét a tigris nyakára kötötte, másikat a maga nyakára és visszamentek a tisztásra. Már messziről észrevette őket a csacsi és úgy tett, mint először- Harciasán felcsapta a farkát, kitátotta a száját és ordított egy nagyot. A tigris olyat rántott ijedtében a köfélen, hogy vele szakadt a farkas feje is, azzal uccu neki, szaladt olyan messze, hogy elhatározta, többet soha nem jön vissza arra a vidékre. A bátor csacsi pedig ma is békésen legelészik a gyönyörű tisztáson.
