Tolna Megyei Népújság, 1957. február (2. évfolyam, 27-50. szám)

1957-02-17 / 41. szám

1957. FEBRUAR 17. TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG 3 Hol a hiba pedagógiánkban? Hoxxáaxólás a pedagógus—vitáitox Szerintem legfontosabb az, hogy tudjuk, mit akar a magyar társada­lom a pedagógustól és az, hogyan tud annak eleget tenni. A vitaindító cikk címe azt mutat­ja, hogy baj van a pedagógia berkei­ben. Tizenkét év után még mindig az a problémánk, hogy „Merre tartson a magyar1 oktatás és nevelés?“* Itt nem az az alapvető probléma, hogy az irodalmi oktatásunk semati­kus lett, tankönyveink és tantervűnk maximalista, stb., hanem az amit a vitanyitó cikk az utolsó bekezdés­ben érint: A nevelés problémája. Sze­rintem itt tévesztettünk utat. Éppen ezért határozottan és egy mondatban lehet felelni a feltett kérdésre: tart­son a magyar pedagógia a nevelés felé. Vegye birtokába a nevelés terü­leteit és ott a legjobb módszerek és eszközök igénybevételével érjen el eredményeket. Fő kérdés tehát: HOGYAN ÁLLUNK A NEVELÉSSEL? Erre a feleletet megadta az a sokezer gyermek, aki disszidált. A válasz te­hát lesújtó. Többezer cikk, ankét és brigádláto­gatás kutatta például a hazafias ne­velés problémáját, mégis megbuktunk ,,e tantárgyból*’. Nem tudtuk megsze­rettetni a hazát, a népet. A köteles­ségteljesítés a szülő és embertársai iránt és helytállás a mindennapi élet nehézségeiben sem pozitív jellemvo­nása fiataljainknak. Tehát nem mond hatjuk el, hogy jó munkát végez­ténk. A legfőbb hibának azt tartom, hogy az oktatás a nevelés dialekti­kus egységére hivatkozva túlnyomó­an csak oktattunk. Azt gondoltuk, hogy a tantárgy és az anyag, adott­ságánál fogva elvégzi a nevelést is. Valljuk meg, könnyebb, népszerűbb is volt — csak oktatni. A nevelési problémák megoldását pedig elősze­retettel ruháztuk át az ifjúsági szer­vezeteinkre. Sorolhatnám még a hibákat, mert volt és van sok. De alapvetőnek a fentit tartom. Éppen azért a feltett kérdésre megválaszolva a tennivaló­kat az alantiakban gondolom: Elsősorban a nevelés területén előforduló problémák megoldásával kell foglalkozni. Itt először is avval kell tisztába jönnünk, hogy kinek, milyen alapon és hogyan neveljünk? KINEK NEVELÜNK? Szocialista vagy kapitalista társada­lom részére? Ez már eldőlt. Eldőlt akkor, amikor az októberi esemé­nyek következtében még a „legellen forradalmibbnak“ látszó pedagógus, szülő is kijelentette: „Nem akarom a régit, de jobbat és szebbet akarok magamnak és gyermekeimnek!“ Ezzel állást foglalt a szocialista tár­sadalom mellett. Következik ebből, hogy gyermekeinket a szocialista társadalom részére kell neveim. Ez egész egyértelmű. MILYEN ALAPON TÖRTÉNIK A NEVELÉS? Itt van a legtöbb és a legnagyobb ellentét. Sokan állítják, hogy csak valláserkölcsi alapon lehetséges a nevelés. Az elmúlt 12 év alatt köve­telték, hogy kizárólag a kommunis­ta erkölcs alapján neveljük. Felté­telezték minden pedagógusról, sőt minden emberről, hogy ismeri azt és már magáévá tette. Elfelejtették, hogy a vallás erkölcsi alap is év­ezredek nevelési eredménye (amely módszereiben nem mindig volt hu­mánus). így a mi nevelési alapunk nagyon is labilis volt. Eldobtuk a régit, de nem adtunk helyette újat, illetve nem határoztuk meg az er­kölcsi normákat úgy, hogy ahhoz az élet minden körülményeiben alkal­mazkodhatott volna a neveltünk, úgy hogy ezek a normák nevelésünk leg­főbb követelményeként szerepelhet­tek volna. Igaz. hogy a két nevelési alap kö­zött lényeges, bár részleteiben sok­szor megegyező különbség van. Kü­lönbség van a származtatásnál, ami­kor az egyik a földöntúli szellemi életből, a másik pedig az emberi ön­tudatból származtatja e törvényeket. Én nem hiszem, hogy Mózes a Sinai hegyen az égő csipkebokorból nyert ihletet a tízparancsolat kőbe­vésésére, de tudom azt, hogy a negy­vennapi elmélkedés és az ismert vallások törvényszerűségének vizsgá lata megalkottatta vele azt a tör vényt, amely évezredes alapja lett egy társadalomnak. És, hogy ennek sok tétele a fejlődés törvényszerű­ségeihez való alkalmazással alapja lehet a szocialista társadalomnak is. A ne lopj, vonatkozik a közös tu­lajdonra is. Vagy amikor a pap a felebaráti szeretetet hirdeti vajon nem szolgálja-e a szocialista huma­nizmust, sőt az internacionalizmust is, melynek egyik fejlett megjelenési formája a bajtársiasság. Vagy miért ne tenné magáévá a szocialista tár­sadalom a tiszteld apádat és anyá­dat tételt, amely a családi élet alapja? íme látjuk, sokban meg egyeznek csak az alkalmazás módjá­ban van sokszor eltérés. A miértek­ben és a hogyanokban. Szükséges tehát egy olyan erkölcsi alap (ha kell erkölcstan is) megalko­tása, amely az ember társas együtt­élését elviselhetőbbé, szebbé teszi, mint a múlté volt, de az embernek ember által való kizsákmányolását kizárja. Ez csak egyértelmű és egy­séges lehet mindazok részére, akik a szocialista társadalomban élnek, dol­goznak. A fenti két kérdés tisztázása után önkéntelenül felvetődik a harmadik fő kérdés. HOGYAN NEVELJÜNK? Nem akarok itt sem a nevelés kü­lönféle területével, sem eszközeivel foglalkozni mert az szakmai kérdés, de mégis meg kell állapítani a kö­vetkezőket: a) Helytelen az az álláspont, amely szabad kezet kíván biztosítani min­den pedagógusnak a módszerekben, csak eredmény legyen. Mindenki tisztában van azzal, hogy a módsze­rek különféle alkalmazása segíti vagy hátráltatja a pozitív jellemvo­nások kialakulását. Kell lenni a magyar pedagógia több évtizedes gyakorlatában olyan eljárásoknak, amelyek fiataljaink fejlődését előbb re viszi. Igaz az, hogy itt az egyéni kezdeményezésnek tág teret kell biz­tosítani. mert egyéniséggé akarjuk a fiatalokat nevelni, de nem min­den áron. b) Az oktatást vissza kell szorítani az őt megillető helyre. Úgy kell ke­zelni, mint a legfontosabb (elválaszt­hatatlan) eszközét, de amelyből csak annyit és azt veszem ami szükséges ahhoz, hogy a nevelési célomat is elérjem. Adjam meg a gyermek ér­telmi szintjéhez igazodó tudás-ala­pot oly mértékben, hogy az az érte­lem fejlődését is szolgálja. Igen fontos az, hogy a gyakorlati élet által igazolt törvényszerűséget tanítsuk. így majd nem kerül ellen tétbe a nevelt az igazsággal, legfel­jebb a hiszem és a tudom fog majd szemben állni egymással. Ez pedig a dialektikus materializmus megalapo zásához vezet. Annál is inkább mert az ilyen ifjú maga is keresni és ku­tatni fogja a további törvényszerű­ségeket, igazságokat. Tehát oktatá­sunkkal fel kell kelteni a tudás és is­meretszerzés vágyát is. Ez a nevelési cél megvalósítása mellett biztosítani fogja a kiművelt emberfők sokasá­gát is. c) A fenti követelmények megváló sításához azonban feltétlenül sok pozitív jellemvonással rendelkező, határozott, céltudatos, szakmájában képzett nevelőkre van szükség (pe­dagógusképzés reformja). Olyanra, aki maga is tudja kinek, hogyan ne^ vei. Az októberi események bebizo­nyították, a pedagógusok és gyerme­keink tudnak lelkesedni. Ez a lelke­sedés 12 év alatt hiányzott, mert a nevelési céloknál a nemzeti sajátos­ságok erősen elmosódtak. A lelkese­désnek természetesen párosulnia kell nevelő felelősségérzettel. Nem mindegy, hogy személyes példánk­kal rombolásra, vagy építésre lelke­sítenek. Nem mindegy, hogy tartal­matlan jelszavak érvényesítésére lel kesítünk-e és így neveltjeink életét veszélynek tesszük ki (az ilyen neve­lőben nincs meg az „anyáskodó ne­velői gondoskodás*’.) Vagy pedig a helyesen kiválasztott jellembeli fej­lődést szolgáló események, történé­sek és célok iránt lelkesítünk. Eh­hez a disztingváláshoz okvetlenül szükséges azonban, hogy a nevelő megfelelő ítélőképességgel rendel­kezzék, nehogy nemes érzelmeket akarva kelteni, az alantos ösztönök tömegét ébressze fel a neveltekben. Az ítélőképességet a nevelő csak a társadalmi, politikai problémák is­meretének birtokában szerezheti meg. Tehát jól képzett nevelőt (nem tanító tanárt) minél többet és job­bat az iskoláinkba, hogy kevesebb rendőr és bíró kelljen. d) Végezetül, de nem utolsó sor­ban szükség van egységes és állan­dó tantestületekre, akik a fenti szo­cialista nevelést megvalósítják. A tökéletes az lenne, ha ezek a tantes­tületek egységes világszemlélettel rendelkeznének. Ilyen nincs. De meg közelíthető, ha a meggyőzés a vitat­kozás nemes fegyverével nevelik egy mást. Egy azonban elengedhetetle­nül szükséges, ismerje mind a ter­mészet, a társadalom és a gondol­kodás összefüggéseit. A tevékenysé­güket ennek alapján végezzék össz­hangban a szocialista építés igényei­vel. Az ilyen tantestület csak ott ala­kul ki azonban, ahol az igazgató hi­vatása magaslatán áll. Határozott, céltudatos igazgatók kellenek. Nem okvetlenül kell, hogy kommunista legyen de a világnézete közel álljon már a materializmushoz és tetteivel munkája becsületes elvégzésével le­gyen híve a szocialista demokráciá­nak. e) A nevelés kettősségét meg kell szüntetni. Meg kell és meg lehet a szülőkkel értetni, hogy a szocialista erkölcs sem alábbvalóbba valláser­kölcsnél, az is tud olyan derék, be­csületes embereket nevelni, mint amilyenek ők. (Ez a tétel részlete­sebb kifejezést igényelne.) Lehetne még sok mindenről, a pél­damutatástól kezdve a romantikáig, mint nevelési tényezőről írni —, de majd máskor és mások. Végezetül még csak annyit, a ne­velésnek egyik nélkülözhetetlen fel­tétele a bizalom. Bízzon a nevelő a gyermekben, a szülőben. Népünk, társadalmunk a nevelőben. Vezetőink egy-két rossz esetből ne általánosítsanak hanem disztingváljanak. Állítsuk a nevelőt is biztos alapra. Egyértelmű, egységes irányítást kap­jon, de ne írják elő minden lépését. Tételezzük fel a nevelőről, hogy a rá bízott feladatot meg tudja oldani. A nevelés egyik alaptétele, hogy a nevelőben a jót fel kell tételezni. Ez álljon a nevelőkkel szemben is. Bárd Flórián ált. isk. igazgató, Bogyiszló. SZAKSZERVEZETI ELET Megvalósítjuk határozatainkat (Több olvasónk kérésére a Népújságban minden vasár­nap egy-egy szakszervezet életéről, munkájáról számo­lunk be.) Az ÉDOSZ III. Kongresszusa 1956. augusztusában az élelmezési dolgozók élet- és munkakörülmé­nyeinek megjavítása érdekében, régi jogos sérelmeik orvoslására nagyfontosságú határozatot hozott. A határozat többek között elő­írta, hogy az egész élelmiszeripar­ban a régi hagyományoknak meg­felelően 1957. január 1-től kezdő­dően vissza kell állítani a' termé­szetbeni juttatásokat. Meg kell szüntetni továbbá azt a lealacsonyító megkülönböztetést a bérezés terén, ami az élelmiszer- ipari dolgozókat sújtotta, a többi iparágakkal szemben. Fokozatosan meg kell szüntetni az állandó éjjeli munkát és túlóráz tatásokat. A határozatokat tettek követték. Ma már beszámolhatunk arról, hogy az ÉDOSZ javaslatára a köz­ellátási kormánybiztos 7/1956. sz. rendeletében, 1956. december 1-től az Élelmiszeripari Minisztérium felügyelete alá tartozó vállalatok­nál visszaállították a régi hagyo­mányoknak megfelelő természet­beni juttatást és kedvezményes vá­sárlást. A sütőiparban minden dolgozó­nak naponta egy kiló kenyeret, 4 darab süteményt, a húsiparban minden dolgozónak heti 1 kiló húst és egy kiló zsírszalonnát kell ki­adni ingyen. A malomiparban a dolgozó és felnőtt által eltartott családtagjai 220 kiló, kiskorú gyermekei 160 kiló búzát kapnak évente 130 fo­rintos egységáron. A söriparban naponta 2 liter sört, a dohány­iparban havonta 1000 darab ciga­rettát kell kiadni a dolgozóknál-: önköltségi áron. A bőriparban heti 5 liter bort, a paprikaiparban havi 50 deka paprikát önköltségi áron. A konzervipari dolgozók saját ter­mékeikért, szükségletüknek meg­felelő mennyiséget vásárolhatnak 20 százalékos árkedvezménnyel. A tejiparban dolgozóknak naponta egy liter tejet kell kiadni ingyen. Az Állatforgalmi Vállalat dolgozói kedvezményes hízottsertés-akció­ban részesülnek. A lealacsonyító bérezés megjaví­tására az ÉDOSZ javaslata alapján kormányunk határozatának végre­hajtásaként az Élelmiszeripari Mi­nisztérium 148/1956, számú rende­leté intézkedik. Ez a rendelkezés az élelmiszeriparban foglalkozta­tott munkás és kisegítő állomány- csoportokat érinti 15 százalékos béremeléssel 1957 január 1-től. A hús, sütő- és malomipari dol­gozók nehézipari bérezésben része­sülnek, ami 30—35 százalékos bér­emelést jelent számukra. Intézkedés történt a normák megszüntetésére, ugyanakkor a munkák helyes átszervezésével mindinkább megszűnik az állandó éjjeli munka és a túlórázások. A határozat végrehajtásához közeledik, a dolgozók legnagyobb megelégedésére. Az ÉDOSZ elnöksége 1957. ja­nuár 28-án ismét fontos határoza­tot hozott az átmenetileg munka- nélkülivé vált szakszervezeti tagok segélyezésére. E határozat alapján a munkanélküli szakszervezeti ta­gok egyszeri 250—700 forintos munkanélküli segélyben részesül­hetnek. Ezt követően esetenként rendkívüli segélyt kapnak. A segélyeket a területi bizottság folyósítja a munkakönyv és szak- szervezeti tagsági könyv felmuta­tása mellett. A határozat végrehajtásához azonban meg kell mutatkozni a dolgozók szolidaritásának, munka- nélküli segélybélyeg vásárlásán ke­resztül. Minél nagyobb lesz a dolgozók szolidaritása a bélyegek vásárlásá­nál, annál nagyobb összeg áll a szakszervezet rendelkezésére a munkanélküli segélyek céljára. A határozat végrehajtása tehát nem kevésbé a dolgozókon múlik. Meg vagyunk győződve arról, hogy szakszervezetünk tagsága, látva a határozat nemes célját, meg felelően fogja támogatni annak végrehajtását. ÉDOSZ TERÜLETI BIZOTTSÁG IkÄtäÄnet a, 'Tlywida #éfiaíedöinek Erősen nagyothalló ember vagyc k. A második világháborúban, robba­nás következtében elvesztettem hallásomat, s a háborúnak ezt az átkos hagyatékát viselem életem végéig. Nagy csend vesz körül, pedig, de sze. rettem hajdan hallgatni a zenét, a n adárcsicsergést a patak csobogását a szél zenéjét. Süketségem gyógyíthatatlan, s ez keseríti meg életemet. Keserű, magának élő ember lettem a második világháború óta, s keserű­ségemet fokozza az, hogy bár dolgozni tudok, kevesebb értékű embernek érzem magam a többinél. Sokszor viccelnek velem, sőt, ki is nevetnek sü. kétségem miatt és ez százszorosán fáj érzékenységemnek. Éppen ezért nagyon jól esik, ha azt látom, hogy törődnek, s türelme­sen elbeszélgetnek velem, mint ahogy ezt tapasztaltam a Szekszárdi Nyomda gépszedőinek körében, ahol egy héten keresztül villanyszerelési munkát végeztem. Kedves Barátaim! A sajtón keresztül köszönöm meg figyelmességü­ket, melynek folytán az egy hét alatt sikerült elfelejtenem azt, hogy na­gyothalló ember vagyok és százszázalékos értékű embernek éreztem ma­gamat. Legyen az Önök magatartása megszívlelendő példa azok számára, akik lekicsinylik, kigúnyolják a rokkant, testi fogyatékoságú embereket. KEREKIJÓZSEF villanyszerelő. Igazságosan, mint Mátyás király san fordított volt a helyzet. Talán a jelen erényeinek erősebb hangsú­lyozása, vagy egyéb okok miatt túl- szigorúak voltunk történelmi őseink­hez. Ezek a hibák ferdítésekhez ve­zettek de a torzulások sohasem há­borgatták Mátyás JciráZyt a központo_ sításért. Az értékelés erről az volt és most is az, hogy a feudális nagyurak letö­rése csak hasznára vált az országnak és különösen szükséges volt azért, mert a török hódítóval csak egy erőst központosított hatalom tudott szembe szállni. Ebben a kérdésben tehát dr. Cserta Béla akarva, vagy akaratla­nul egy — eddig nem létező — új hi­bát gyártott, s hogy ezt senkisem vet­te észre a dombóvári gyűlésen, az arra figyelmeztet, hogy józan, hige- gebb ésszel kell eljárni a régi hibák megszüntetésénél. Az iskolai, különö. sen a történelemtanítás ferdeségei_ nek megszüntetéséhez nem elég a lel­kes felháborodás, mert a végén még Mátyás királynak is rossz hírét köl­tik. Olyan vitára van szükség, amely minden valóságos hibát felfed anél- kül' hogy nemlétező újakat terem­tene. És végül még egy gondolat_ amely akaratlanul is felvetődött bennünk a két történelmi férfiú ilyenfajta szem. beállítása kapcsán. Mondjuk meg a valót, akarva, akaratlanul a naciona­lizmus, a sovinizmus szószólóit segíti az ilyen beállítás. Kinek használ ez? 'Nyilvánvalóan azoknak, akik újra fel szeretnék szítni a gyűlölködés láng­ját, nehezíteni akarják a kibontako­zást. Ezt úgy gondoljuk egyetlen be. csületes ember sem akarhatja. A Dombóváron lezajlott értelmiség gyűlés egyik hozzászólójának szeret, nék válaszolni. Ott voltunk a gyűlé sen, de az értékek mellett észrevet tűk azt is, amit más nem. Dr. Csertc Béla a történelemtanítás visszásságai ról, ferdeségeiről beszélt, s álláspont ját nemlétező tényekkel támogatta Azt mondotta, hogy míg Nagy Pété: orosz uralkodót pozitívan értékelték addig Mátyást elmarasztalták, min despotát. Ez utóbbi fogalom ugyai nem tisztázódott, de másra itt alight lehet gondolni, csak Mátyásra, min az akaratát sokszor kérlelhetetlenü érvényesítő erőskezű uralkodóra. E: az akarat pedig a központosított ál lamhatalmat jelentette akkor. Meg lehetne támadni Mátyás P°li tikájában nem egy mozzanatot. Vitat kozni lehetne az igazságos Mátyá iobbáavszeretetéről és szigorú ész szerűséggel felépített adórendszeré­ről, vagy a már eddig is sokat vitatott nyugati háborúinak hódítót illetve szükségszerű voltáról. De olyan kifeje zett történelmi irányzat, vagy iskolai tankönyv nem volt és nincs, amely Mátyás központosítási politikáját, mint elítélendő despotizmust értékel, te volna. Ebben a kérdésben mindig egyeztek a vélemények és értékelé­sek. Hogyan született hát akkor ez a ferde összehasonlítás? A szovjet történetírásban volt egy olyan helytelen felfogás, hogy tekin­tettel a szovjet állam kétségtelenül nagy eredményeire igazolni kell en­nek az államnak múltját az elődjét is. így a cárizmus egy-egy akció, ját (inkább külpolitikai) sokkal ked­vezőbb színben tüntették fel, mint az meaérdemeltp volna Nálunk ponto­

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom