Tolna Megyei Népújság, 1957. február (2. évfolyam, 27-50. szám)
1957-02-17 / 41. szám
4 TOLNA MEGYEI NÉPÜJSÁG 1957. FEBRUÁR 17. A SZERELEM BYRON Búcsúlevél az elvált feleséghez Lord Byron, a XIX. század elejének démonikus jellemű és életű világhí. rű arisztokra ta írója, 1788 bon született és 1824-ben, mint a görög szabadságharc önkéntese, Misso_ lounghinál halt meg. A Childe Harold és a Mantréd romantikus költője nem egészen saját akaratából került ilyen messzire szülőföldjétől: féltestvéréhez, Augusztához, Mrs. Leigh-hez fűződő nem is rejtélyes szerelmi kapcsolata olyan társadalmi felháborodást keltett\ hogy el kellett hagynia Angliát. Közvetlenül elutazása előtt vált el feleségétől, Annabella Milbanke-től. Ebből a viharos korszakból való a búcsúlevél Lady Byronhoz. A válási egyez ményt április 21-én írták alá és 25-én Byron örökre elhajózott Angliából. A levél dúlt, szaggatott hangja megrázóan érzékelteti a költő lelkiállapotát. Byron görög öltözetben Byron — Annabella Milbanke-hez Mivart’s Hotel 1816 április 14, vasárnap. „Újabb búcsúszavak” — nem sok — és olyanok, hogy még kell hallgatnod őket — választ nem várok — nem is volttá fontos — de hallgasd meg, amit mondok. — Éppen most búcsúztam el Augustától — szinte az utolsó lénytől, akit még meghagytál, hogy legyen, akitől búcsúzhatom — létemnek egyetlen meg-nem-rendült kötelékétől. — Bárhová megyek — és messzire megyek — te meg én sohasem találkozhatunk többé ezen a világon — s a másikon sem. — Tekintsd ezt elégtételnek vagy bünhődésnek. — Bármi baleset érne engem — légy jó hozzá, — ha ő akkorra már nincs —a gyermekeihez. — Bizonyos idővel ezelőtt — tudomásodra hozva, hogy a mi gyermekünkről más, jobb módon történt gondoskodás — az ő és gyermekei javára végrendelkeztem — akik még a házasságom előtt születtek: — ebben nem volt sértés irántad, hiszen akkor még nem vol_ tak nézeteltéréseink — és megállapodásunk értelmében, amíg élsz, még ennek sincs jelentősége. — Ezért kérem, — légy jó hozzá és az övéihez — mert ő sem beszélt vagy cselekedett soha máskép veled szem ben — mindig barátod volt — ez értéktelennek látszhatik olyasvalaki előtt^ akinek most annyi a barátja: — légy jó hozzá — mégis — és ne feledd, hogyha számodra előnyös lehet is elveszteni a férjedet — őneki szomorúság, hogy most a tenger — később a Föld — választja el a testvérétől. Augusta elment — aligha kell hozzátennem, hogy a mostani kérés_ ről nem tud semmit — régebbi kifogásaid nem voltak olyan nagyok, — hogy ezt most áldozattá tennék'— megismétlem — (mert a mély sértődöttség csak félig szeret emlékezni), hogy te egykor megígértél nekem ennyit — ne felejtsd a szavadat — és ne hidd, hogy érvénytelen, amiért nem eskü volt. Mr. Wharton levélileg egy kérdéssel és két híradással fordult hozzám — a kérdésre azt felelem; hogy a kocsi tiéd — és minthogy csak minket vitt Halnabyba — és Londonba — és téged Kirkbyba — remélem, még sok kellemes utat fogsz megtenni vele. A nyugták maradhatnak — hacsak nem zavarnak; ha igen — el lehet küldeni őket Augustának — tőle szeretnék hallani a kisleányomról is — a címemet hátrahagyom Mrs. Leigh számára. A gyűrűnek nincs kő szerinti értéke — de egy király és egy ősöm haja van benne — szeretném, ha megőriznék Miss Byron számára. Mr. Wharton egy további levelé. re azt kell válaszolnom, hogy a „Pör halasztás” a törvény késedelme, nem az enyém — és hogy mihelyt ő és Mr. H. elkészítette a szerződés szövegét — én kész vagyok aláírni. Örökké őszinte tisztelőd BYRON. HÉVÍZI LAJOS: Újra hinni ••• Ne szaggassuk az égő sebeket. Meggyógyul az idő tengerében. A széthúzás lassan-ölő méreg, — Legyünk egyek és jobbak, mint régen! A harci zaj elcsitult s a haza tovább él és hű fiakra vár ma, Nem gyávákra, akik elmerültek az árulás bűzös mocsarába' Ez az ország a miénk, senki másé, Egy röghöz sincs ős-joga senkinek csak a népnek! — vesszen a bitorló, S vesszenek a hűtlenné lett szívek! A múltnak minden bűnét, szennyét az idő vihara tisztára mosta, Induljunk, most neki az életnek új irányba, új ösvényt taposva. Igaz: nehéz újra hinni —, de kell! S az egyetakarás csodát tehet, Költők, írók hintsétek hát tele bizalommal az üres lelkeket! ... Ne hagyj időt annak, ki mérgezi undok szóval az emberek szívét, Állj az élre s mutasd az embernek jövőnk magasba szárnyaló ívét. Minden szó, mely világosságot gyújt, növeli a nép, az ember hitét: Ültessük be szilárd igazsággal , az emberek megbolygatott szívét. Szórakozás, szórakoztatás, pénz • •. Ha megállók egy iskola előtt, mindig eszembe jutnak diákéveim, amelyek úgy elkísérik a valamikori diákot az élet viharai között is, mindig úgy mellette vannak, mint a leghűségesebb feleség. Amíg fiatal az ember, s az életben mögötte csörtető gondok elől egy kis menedéket keres, beletúr (Jiákkorának emlékei közé, s azok felvidítják. Ha ősz hajtincseket libbent a szél a valamikori diák fején és a tollat forgató keze már remeg, akkor is bizalommal tekinthet vissza a diákkorra, mert annak emlékei soha nem hagyják cserben, azok mellette vannak, játszanak vele, mint szél a könnyű lepkével, az akkori vidámságból most is adni tudnak valamit, egy keveset, ami elég ahhoz, hogy örülni tudjon az ember... Talán más is úgy van vele, amikor elmegyek, vagy megállók egy iskola előtt, kicsit gyorsabban dobog a szívem, s amikor belépek az ajtón, úgy érzem, mintha még mindig a feleléstől félő, izguló diák lennék. A folyosók, — mindegy, hogy melyik iskolában vannak, — annak a gimnáziumnak a folyosójára emlékeztetnek és azt idézik, ahol az ablaknak dőlve, az óraelőtti tízpercben a matematika örökérvényű tételét magoltam, vagy a latin memoritert bifláztam. Az osztályok padjainál, ha megállók, ismerősen nézek rájuk és akaratlanul is kopott fedelüket lesem, hogy felleljem rajtuk a kedves nevét, amit valamikor én is padba véstem ... S ha a tanárokkal beszélek, egy kicsit mindig izgulok, mert a tanár az az én emlékezetemben olyan magasabb- rendű lény, aki csak tanítani tud, s akitől csak tanulni lehet, tudományt, emberséget és mindent, ami nemes, ami jó. Hasonló érzésekkel ültem le a napokban a gyönki gimnázium izgazgaló- helyettesi irodájában Kenderessy Tibor igazgatóhelyettes elé, aid a gimnázium diákjainak életéről beszélt nekem. A gyönki gimnázium életében már hagyománnyá vált, hogy a végző növendékek minden évben játszanak egy úgynevezett tablódarabot. Ez egy színdarab, aminek a bevételét a tabló elkészítésére és kirándulásra fordítják. 1951 óta a következő darabokat mutatták be: Li- liomfi, Kérők, Buborékok, Nem élhetek muzsikaszó nélkül; az idén pedig Csíky Gergely Csalódások című színdarabját játszák. Hogy milyen az előadás, arról elég, ha annyit mondok: Gyönkön már kétszer játszották, de egy harmadik előadást is rendeznek még belőle. A darabot bemutatják a környező községekben is: Kajdacson, Nagydorogon, Udvariban, esetleg Diósberényben is. Szakadát, Varsád, Pincehely lakossága már látta az előadást és a legnagyobb elismeréssel nyilatkoznak róla. — Érdemes megemlíteni — mondja Kenderessy Tibor —, hogy az előadáshoz szükséges előkészületeket mind a tanulók végzik el. ök rendezik a díszleteket, ők oldják meg a világítástechnikai részét is az előadásoknak. Kiemelkedően jó alakítást kiemelni nem nagyon lehet a darabból, hiszen valamennyi diák szíwel-lélekkel játszik, egyforma igyekezettel, s kinek itt, kinek ott van sikere. Éppen ezért minden szereplőnek közöljük a nevét: Lombay Liska Endre, fia: Elek: Tefner József, Lidi: Varga Ildikó, Lina: Oroszi Ilona, Elemér gróf: Elmauer Menyhért, Mo- kány: Csajági Sándor, Luca: Kántor Györgyi, Kényessy: Banelli György, Tamás: Varga István, Antal: Horváth István, Vilma: Wolf Krisztina. Érdemes megemlíteni, hogy az előadások egy kicsit se hátráltatják íz érettségire készülő tanulókat az órákra való készülődésben. Az eredmény azt bizonyítja, hogy az osztály most jobb átlagot ért el, mint amilyen átlaggal tavaly évvégén végzett. __Az iskola végző növendékei eddig m inden évben terveztek egy kirándulást, de egyszer sem sikerült. Most remélik, hogy sikerülni fog, s munkájuk jutalmául az év végén kirándulnak hazánk valamelyik gyönyörű vidékére. Sok sikert az előadásoknál és kellemes szórakozást kívánunk mi is majd a kiránduláshoz. És jó bizonyítványt, mert a kirándulás csak úgy lesz örömteljes...' Buni Géza Aforizmák a szerelemről A felületes bánat és felületes szerelem sokáig él. A nagy szerelmeket és bánatokat éppen teljességük pusztítja el. (Wilde) GYERMEKEKNEK A gyémántfejs (Litván népmese) A szerelem az a bolond szenvedély, mely ok, eredmény, vád és mentség egy személyben. (Jósika) Az én lelkemben fölváltva két túl- ság uralkodik: a legforróbb szenvedély s utána zsibbadt hidegség, s ez utóbbi teljes érzéktelenséggé válik, ha egy ideig nem akad tárgy, ami ismét hatalmasan fölrázza hideg nyugalmamat. De uralkodni magamon mindig tudtam eddig, s meg is fogom tartani e hatalmas királyi pálcát, ha csak önkéntesen, unalomból el nem hajítom, ezentúl is. Pedig még nem is élvezém a gyönyört, mit csak egy fölöttünk uralkodó érzelem kielégítése szerezhet, ama boldogságmámort, mit csak önkéntelen átadás idézhet elő. Ha eddig nem ismerhetém meg e, csak szerelem által keletkező boldogságot, ezután sem fogom megismerni, úgy hiszem. (Szendrey Júlia) • A valódi szerelem tevékenységre ösztönöz. Az izgalmak, melyek szívünkben támadnak, arra késztetnek, hogy eszünk is megfelelő mozgásba jöjjön s e tevékenységre való vágyódás kihat a külvilágra is. Uj, változatos dolgok megismerésére törekszünk. (Pascal) Minden elkövetett hőstett s min- + den elmulasztott hőstett* asszony munkája volt. (Jókai) * Az ember sose nősüljön szerelemből, hanem mindig számításból. Ezt a két (Ikifejezést azonban éppen ellenkező érte- (llemben kell felfogni, mint ahogyan áltáljában felfogják: ne nősüljünk érzéki (I vonzalomból, hanem - fontoljuk jól meg Í nem azt, hogy hol és miből fogunk megélni (mert élni mindenki tud), hanem Jfontoljuk meg: mennyi a valószínűsége annak, hogy jövendőbeli feleségünk emberileg méltó élethez segít bennünket és 11 hogy nem fog-e éppen ebben megaka- (Idályozni. (Tolsztoj) A szerelmen csak megfutamodással lelőhet győzedelmeskedni. (Napóleon) * Aki félt, az megszűnt először becsülni a nőt, aztán önmagát. (Jókai) Kiadják Solohov összes műveit a Szovjetunióban Mint a TASZSZ jelenti, a Szovjetunió I[Állami Szépirodalmi Kiadóvállalata megkezdte Solohov összes műveinek kiadását. A gyűjteményt nyolc kötetre tervezik és mindegyik kötetet 225 000 példányban bocsátják közre. Most a gyűjtemény első két kötete jelent meg. Egy szegény ember fát hasogatott a folyó partján. Egyszerre csak a fejszéje elrepült a nyeléről és egyenesen bele a folyóba. A szegény ember keserves sírásra fakadt: — Jaj nekem, szegény fejemnek, hogy tudok én fejsze nélkül fát hasogatni. S ha nem lesz keresetem, miből adok enni éhező családomnak. Ahogy így sírt, siránkozott, egy- szercsak megrezzen valami mögötte a bokorban. Egy igen öreg, sánta ember jött az erdőből és egyenesen feléje tartott. Furcsa egy teremtés volt: a szakálla helyén szürke pihe, a bajusza helyén apró fenyőtűk, orra helyén pedig egy fenyőtoboz. — Miért búsulsz, jóember? — kérdezte az öreg. — Hogyne búsulnék — válaszolt' a szegényember. — Beesett a vízbe a fejszém. Nincs mivel felhasogatni a fát, mi lesz szegény, éhező gyermekeimmel? — Ezen könnyű segíteni! — mondta az öreg, s ezzel levette bundáját, ledobálta rongyait és beugrott a vízbe. Szemhuny orításnyi idő sem teli bele és az öreg már felbukkant a vízből, kezében egy aranyfejszével. — Fogd, itt a fejszéd! — Dehogyis, nem az én fejszém ez, né>m fogadhatom el — válaszolt a szegényember. Az öreg alámerült, s amikor felbukkant, egy ezüstfejszét nyújtott oda a szegényembernek. — A tiéd? — kérdezte. — Nem, ez sem az enyém. S amikor harmadszor bukkant fel, egy vasfejszét tartott a kezében. — Ez az, ez az én fejszéin! — kiáltott örömmel a szegényember, Megragadta és már indult is volna haza, de az öreg még visszatartotta: — Látom, hogy nem vagy kapzsi ezért neked ajándékozom a másik kél fejszét is. — Igazán köszönöm — mondta —, jóságodat nem fogom elfelejteni. Elindult haza, vállán a három fejsze: a vas, az ezüst és az arany. (Jövő vasárnap folytatjuk) Á csillagokról Az ellenforradalom programjában mindenhol, a legkisebb községben éppen úgy, mint a nagyvárosokban, szerepelt a vörös csillagok leszedése a gyárakról, középületekről. Felesleges lenne azt boncolni, hogy milyen cél vezérelte őket e cselekedetük végrehajtásában, vagy mi volt az az ok, ami ezt tétette velük. Egyszerű... A vörös csillag a munkások jelképe, reménysége a szabadságban. Ady ezt nagyon szépen kifejezi egyik költeményében:-.. mióta ember néz az égre, Vörös csillag volt a reménye . ..” Természetes, hogy nekik, akik az ellenforradalomban résztvettek, ez nem tetszett. I Az ellenforradalomnak ebben az időszakában akadtak aztán egészen „szomorú“ események is, amikről, ha komolyan beszélünk, akkor is nevetni kíván az ember. Mint már arról írtunk egyszer, az egyik községben például szovjet emlékmű híján ledöntötték az 1848-as szabadságharc emlékére állított emlékművet. Most egy másik községről van szó, ahol vörös csillag híján egyéb csillagot akartak eltávolítani. Ez a község is Tolna megyei, úgy hívják, hogy Kajdacs. Ebben a községben is akartak csillagot törni a „forradalmárkodók“ s hozzáláttak kereséséhez. Találtak is egyet, ami megtetszett nekik. De hol? A református templom tornyának tetején. A csillagszedésben megittasult emberek egyike kiadta a jelszót, mint ahogy az az indiánoknál szokásos, egy kurjantással, amit ott csatakiáltásnak neveztek: gyerünk levenni a templom tornyáról a csillagot! Ugye, ami sok, az sok? Ennek a templomnak a tornyán -— becslésem szerint is, legalább ötven éve már ott van az a csillag és egész a történtek pillanatáig senkinek nem jutott eszébe, hogy azt onnét el kellene távolítani. Még a legrajongóbb szerelmesek se, mert olyat nemigen hallani, hogy azt dalolná valamelyik, hogy „lehoznám néked a csillagot is“ — a templom tornyáról... Nem. Erre a leghősebb szerelmes se mert vállalkozni, félelmében, hogy letalál onnét esni és hiába lesz minden erőlködése. No meg inkább az égről igér csillagot, mint a temlomról. Valószínű, hogy a szerelmesek gondolnak arra is, hogy a református hívők esetleg egy ilyen csillagrablásért elporolnák egy kicsit a nadrágot a fenekén ... Szerintem is jogosan tennék. Kár, hogy nem tették meg azzal az emberrel, aki „forradalmisága“ hevében — még csak szerelmesen se — akarta lehozni azt onnét. Mert ha valaki szerelmes, annak sok mindent meg lehet bocsátani, de ha részeg és nem szerelmes, annak semmit. A csillaghozásnak egyébként szépkevés összefüggése van a spiccel. A részeg emberek inkább üveg- nyakat markolásznak a földön hemperegve, míg a szerelmesek a csillagokat kémlelik, sóhajtásoktól kísérten ... (inub)
