Tolna Megyei Népújság, 1957. január (2. évfolyam, 1-26. szám)

1957-01-06 / 5. szám

1957. JANUAR 6. TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG 5 FEHDE SZEMMEL Miért volt a szesztilalom ? 99 Nehéz lenne csak úgy logar-léc és ha­sonló felszerelés nél­kül megállapítani a szesztilalom hasznos­ságát. Jelenleg pon­tos számadat nem is áll rendelkezésünkre, de, hogy nagy hasznossága volt ennek a rendelet­nek, az biztos. Magamról tudom. — Egészen a szesztilalom kezdetéig csak amolyan koca-borivó voltam. Megittam minden nap, rendszerint ebéd után, vagy este egy-egy kis- fröccsöt. Nálam ez volt a norma. — Sohasem szoktam vagánykodni tár­saságban, mint sokan mások, hogy két liter bor után még gördüléke­nyen elszavalom Petőfi „Talpra ma-_yar”-ját, és sorra elmondom a legfontosabb történelmi évszámokat. De ez a szesztilalom — mi tagadás benne — jó borivót nevelt belőlem. H* kicsi is volt a fogyasztási nor­mám, mindig megkívántam azt a napi kisfröccsömet. De mivel nem kaptam a kocsmában kisfröccsöt, beállítottam csak úgy vaktában az egyik parasztházhoz és vettem két liter bort. Mondom, kicsinyenként elég lesz egy darabig. Nem akarom dicsérni a szekszárdi borokat, de az első pohár után kívántam a mási­kat, majd pedig a harmadikat és mindennap „elszopogattam’’ azt a kis két liter borocskát. Egyesek az­zal biztogattak, hogy kezdőteljesít­ménynek nem is rossz. Tehát akar­va, akaratlanul megindultam a bű­nök lejtőjén. Esküszöm, hogy ez nem az én hibám, én nem tehetek róla, hogy jó bor terem Szekszár- don. Jött egy újabb rendelkezés a szesztilalommal kapcsolatban. Na, — gondoltam —, ismét visszatérhe­tek talán a napi kisfröccseimhez és nem leszek részeges lump fráter. — Ám a büffében azzal fogadnak, hogy csak „utcán át” árusítanak italt. Ez magyarra fordítva annyit jelent, hogy nem ihatok meg egy kisfröccsöt, hanem kell vennem leg­alább egy-két liter bort és „ut­cán át” el kell szállítanom egy biz­tonságos helyre és ott megihaiom. El is szállítottam és gyarló lelkem engedvén a csábításnak — meg is ittam. Felfedeztem egy másik meg­oldást is, a csemegeüzletek szesz- árusítását. De itt sem adtak keve­sebbet a 7 decis palackoknál és hiá­ba volt új megoldás, ezekre a pa­lackokra is rá van írva a gyarló kí­vánság látható betűivel, hogy „Romlandó-” és mivel reggel vásá­rolom meg a palack boromat, hogy legyen ebédutánra egy pohárkával, reggel meg is kóstolom, hogy nincs-e véletlenül hordóíze és ki­lencre el is kótolgatom. így kényte­len vagyok ebéd utánra újabb pa­lackkal venni. Jelenleg ott tartok, hogy már dél­előttönként rózsaszínben látom a világot és amikor a kollégák vala­melyik délelőtt az orrom elé tolták az újságot, hogy nézzem meg, mi­lyen marhaságot szedtek az egyik cikkembe, elolvastam kétszer is, de én nem vettem benne észre semmi különlegeset. Utána pedig nyugodt lelkiismerettel megírtam, hogy egy atyafi' aki 1838-ban, mint legény el­vándorolt a falujából, otthagyta a földet, mert sok volt a beadás, de mivel most meglátta, hogy érdemes a földdei foglalkozni, visszament a múlt héten a. falujába gazdálkodni és nagy tervei vannak a jövőre vo­natkozólag. Szóval olvasóink elnézését kérjük, ha netalán valami zagyvaság kerül a lapba. A szesztilalom hatására történik, nem a mi gondatlanságunk miatt. Az is a szesztilalom hatása, hogy kollégáim ma már így véle­kednek rólam: „Annyit fejlődtél e rövid egy-két hét alatt' hogy bár­hova kerülsz is egy jóborivó társa­ságba, becsülettel meg tudod állni <j helyed.” Ha nincs benzin, a vitorla is jó... AZ IMÉNT kértük olvasóink elnézé­sét, ha zagyvaság kerül a lapba. Most ismét elnézést szeretnénk kérni (hiába, nehéz dolog ez az újságírás, nem megy elnézés nélkül.) Ez az elnézés azért kell, hogy ne vegyék zokon a kedves olva­sók, ha nelalántán feltűnően nagy üres helyeket hagyunk a cikkek és a címek között, s ha a megszokottnál is több unalmas, semmit sem mondó elbeszélés, értekezés és hasonló „közkedvelt” írás jelenik meg a lapban (higyjék el, egy kis akarással még ezt is meg tudjuk tenni — ha áldozatkészség kell, itt va­gyunk mi); s végül pedig azon se cso­dálkozzanak, ha minden néven neve­zendő és senkit sem érdeklő szekszárdi és környékbeli anyagot teszünk az új­ságba. Szóval mindezen ne lepődjenek meg, hanem nyeljenek egy nagyol, mondják meg nyíltan a hátunk mögött, hogy még gyújtóspapírnak sem érdemes megvenni ezt az újságot és egy kicsit (tehát nem nagyon) átkozhatják is a szerkesztőit és utána pedig meséljék be saját maguknak, hogy az újságírás vi­lágában ez a legújabb és legkorszerűbb divat. Nyugaton is még csak itt-ott kí­sérleteznek ezzel az újfajta stílussal, ko­rántsem kielégítő sikerrel és kérik az útleveleket, hogy hozzánk jöjjenek ta­pasztalatcserére, mert világszerte hódit az újságunk. (Erre adatok is vannak. A halpiacokon néha tolakodnak is az újságunkért, mert a vásárlók rendszerint csomagolópapír nélkül mennek halat venni.) Ahhoz, hogy megismerjük mindennek az okozóját, tudni kell, hogy van nekünk egy mindenható felettes széniünk, egy gazdasági osztály cs ez annyi borsot tud törni az orrunk alá, rövid idő alatt, hogy azt leírni sem lehet. Mindenekelőtt hoz­zásegít bennünket ahhoz, hogy ne tud­junk vidékre járni és ezért tudunk csak szekszárdi dolgokkal foglalkoni és ezért nem tudunk írni a megye különböző he­lyeiről, amire mindenki kíváncsi lenne és ezért kell elindítanunk világhódító út­jára az újságok színvonaltalan stílusát. KOPOGTATTUNK hétfőn: - Ben­zin kéne, nélküle nem megy a motor. hogyan lehetne utazni mindenhova ben­zin nélkül. Nincs ugyan köztünk vegyész és fizikus, de azt már felfedeztük, hogy hólével még csak be sem indul a motor (csak azt nem tudom megérteni, hogy akkor minek lúresztelték a tudósok, hogy régen a malmokat vízzel hajtották). Azt is kikísérleteztük, hogy hegyről lefelé lehet menni a kocsival minden üzem­anyag nélkül és még utasokat is szállít­hat, csak még azt nem tudtuk meg­oldani, hogy felfelé is menjen. Most egyelőre ugyan felhagytunk e kísérle­tekkel, mert vasárnapi számot kellett írni, de hétfőn folytatjuk tovább. Kuta­tóink, akarom mondani munkatársaink egyrésze azzal kísérletezik, hogy átala­kítja a meghajtószerkezetet. Felvetődött már az a gondolat is, hogy egy kis gőz­gépet szerelnénk az ócska benzinmotor helyére. A játéküzlet kirakatában láttunk egy olyan kisebbfajta lokomobilt, szá­mításaink szerint abból négy, vagy öt megtenné. Szóval, ha nelalántán látnak egy füstölő, pöffögő Skodát száguldani valahol az úton, az mi leszünk! JAVASOLTÁK, hogy szereljünk vi­torlát a karosszériára. Ennek is lehel haszna. Titokban eláruljuk még azt is, hogy először nagyon kezdetleges meg­oldást kerestünk. Vásároltunk minden riporternek síléceket, hogy menjen azzal. Ezt egyébként nagyon helyeselte a feni említett gazdasági osztály is. Azt mond­ták, hogy ne csak írjunk a takarékos­ságról, hanem mi is takarékoskodjunk a benzinnel, és ez jó megoldás. Kár volt, hogy időközben bekövetkezett a hóolva­dás. Azt is mondták, hogy vásároljunk lovakat és lóháton járjuk a megyét. De ez nem jó, mert nincs istállónk és csak a mezőgazdasági rovat munkatársai ér­tenek az állatokhoz. Így tehát végül is azt kell monda­nunk, hogy még „folyamatban van” a közlekedési problémánk megoldása és addig is szíves elnézésüket kérjük a rossz újságért. Higyjék el, sokkal na­gyobb gondunk is van manapság, mint hogy jó újságot írjunk. BODA FERENC NEVESSÜNK FIZIKA ÓRÁN Tanár: Mi történik az arannyal, ha a szabad levegőre kiteszik? Nebuló: Ellopják. SOVÁNY EBÉD I. suszterinas: No, Miska volt-e jó ebéd? II. suszterinas: Megjárta, a majsz- ter uram barackot adót ; majszlerné asszonyom néhány nyaklevests a kundsaft pedig, ahová a cipőt vittem, fügét mutatott. A KÉT RONTÓ PÁL Apa: No, fiúk, jó erős börnadrágot vettem nektek, ezeket vem fogjátok elszakítani. (Midőn este hazajönnek a fiúk.) Az Isten szerelmére, gyere­kek mit csináltatok már megint az új mester úr már kétszer is kereste ma­gát. AMIKOR A CIGÁNY MEG­EMBERELI MAGÁT összebújt a cigányfamilia és elha­tározta, hogy gyónni és áldozni megy. Áldozásnál ostya helyett vékonyra vágott tormaszeletet dugott a tréfa­kedvelő káplán a dáde szájába. Nagy keservesen lenyelte a more a keserű áldozatot, aztán így szólt: Sent atyám, most má jó vóna, ha á sént falat után égy kis sunkát ádná péniténcsiának. A DRÖTOSTÖT ÁBRÁNDJAI Drótostót: Ha úgy vúna depertüm, ahogy kása nincs, is úgy vúna kása, ahogy depertüm nincs, istenucsek depertüs kása zabálník. Kupechistória fűszerezve pirospaprikával Két ember baktat a Kis utcá­ban: Bandi József és Balázs Menyhért. Mindketten kupecek. Amint Nagy Mihályék háza elé érnek, megszólítja őket a takaros menyecske, hogy mi járatban vannak. Amazok mondják, hogy lovat szeretnének vásárolni. — No, akkor ne tovább, mert nekünk is van eladó — mondja Nagy Mihályné. Befordul a kapun a két ember és tárgyalni akarnak a gazdával. Nagy Mihály \iszont nincs oda­haza, éppen szántani ment a lo­vakkal. Másnap reggel visszatért Bándl József és Balázs Menyhért, hogy megkössék a vásárt. Nézege­tik a két lovat az istállóban, for­gatják az udvaron. Egyszóval ala­posan szemügyre veszik. Majd megalkudnak a gazdával 7300 fo­rintban. Bándl kifizet 300 forint foglalót és már vezetik is a két kocsi elé valót. Az asszony utánuk szól. — Még azt se kérdik, hogy mi a nevük? — Majd adunk mi nekik nevet — szól vissza Balázs Menyhért — és ezzel elvezették a Karcsit meg a Pajtást. Eltelt a szerdai nap és csütörtök reggel Bándl József meghozta a hiányzó hétezret, de megbeszélte a gazdával, hogy nem íratják Ba­lázs Menyhért nevére a lovat, ha­nem csak irányíttatják mert más­képpen nem biztos, hogy a miskei embertől megkapja az árut, már mint a pirospaprikát. Bándl azon­ban sikerrel járt, mert megkapta Balázstól az árut. Még aznap este visszatértek a lovakkal is/mond- ván a gazdának:, nem veszik meg, mert csökönyösek. Követelték vissza a pénzt. Nagy Mihály vi­szont nem adta vissza, mert tisz­tában volt azzal, hogy jó lovat adott el. Péntek reggel kipróbál- tatták a lovat a kupecok. Húztak. De nem nyugodtak bele. Nekik mindenáron a pénz kellett volna. — Majd lesz itt cirkusz — mondták Bándliék és ezzel be­mentek a sióagárdi rendőrőrsre. Késő este jött is a falufelelős egy alhadnaggyal. (Szekszárdi az il­lető, a nevét nem közöljük.) Az .alhadnagy kardoskodott Nagy Mi­hályék lakásán és azzal fenyegette meg a házigazdát, hogy ha a pénzt még a mai nap folyamán nem ad­ják át neki, akkor elviszi. Addig, addig, hogy a szót szó váltotta, majd Nagy Mihályt elvitték a ta­nácsházára kihallgatni. Az alhad­nagy ott is követelte a pénzt, majd jegyzőkönyvezett, amikor látta, hogy minden fáradozása hiábavaló, mert a pénz csak nem kerül a kezébe. Mindjobban bonyolódtak az ese­mények, de annyi már kiderült, hogy a rendőralhadnagy nem kapott megbízást az ügy kinyomo­zására, sőt a történtek után látnia kellett volna, hogy az ilyen ügy nem a rendőrségre, hanem a pol­gári bíróságra tartozik. Ez a nap azzal múlt el, hogy Doszpod Gyula (ő egy másik kupec, az emberek szerint az'ilyen kisebb ügyeken keresett pénzből él) kijelentette Nagy Mihálynénak. — Nemcsak rendőr, de még Jeep kocsi is megy. Ha nem elég egy, megy kettő. Doszpcd ezt a kijelentést arra tette, hogy Nagyné bizakodott ab­ban: reméli, hogy többször késő este nem zavarják őket és nem hurcolják el a férjét. Ezekután Nagyné sem volt rest, hanem még másnap bement Szek- szárdra Soponyai századoshoz és tisztázták az ügyet. Ezen a meg­beszélésen kiderült, hogy az illető alhadnagy nem kapott semmiféle megbízást, csupán „haveri“ ’-alapon vállalkozott a pénz visszaszerzésé­re. Hogy miért, azt egyelőre még nem lehet tudni. A faluban olyan hírek is elterjedtek, hogy Bándliék a visszaszerzendő összegből ezer forintot felajánlottak neki. Amint a sióagárdi tanácson érdeklődtünk Hámori László vb. titkártól, az illető alhadnagy azért ment lénye­gében ki, hogy felderítse a pap- rikaűzérkedőket. Azonban sem a pénzt nem szerezte vissza, sem a paprikaűzérkedők ügyében nem jutott előbbre. Vannak olyan fel­tevések is a faluban, hogy Bándl Józsefnek és Balázs Menyhértnek azért lett volna hirtelenében szük­sége a ló árára, hogy valamilyen paprika-ügyet elsimítsanak. Amint Nagyné visszatért Szek- szárdról, Doszpod ezzel fogadta. — Mehettél volna te az égig is, de nem volt belőle haszon, így aztán nem akartam csinálni sem­mit. Szerkesztőségünk érdeklődött az ügy felől Soponyai századosnál, aki elmondotta, hogy az illető al­hadnagy nem győződött meg arról, az ügy hova is tartozik voltakép­pen: a rendőrségre vagy a pol­gári bíróságra-e. Máskülönben az alhadnagy nyomozása nem volt jogos. * E kérdéssel azért kívántunk foglalkozni, mert manapság, almi­kor úton útfélen a törvényesség betartásáról beszélünk, ezt han­goztatjuk, akkor nem lehet szó nélkül hagyni, hogy a sió­agárdi falufelelős és az említett alhadnagy rettegésben tartsák a gazdákat. Mondhatni azt, hogy éj­szakának idején hurcolták el Nagy Mihályt, feltehető, hogy na­gyon kétes ügyben. Ennek a ki­derítése nem reánk tartozik, any- nyi azonban bizonyos, hogy több mázsás tételekben üzérkednek Sióagárdon paprikával és ebben az ügyben a falu véleménye sze­rint benne van Bándl József és Balázs Menyhért. És nyilvánvaló­nak tűnik, hogy ez a lóvásár is összefüggésben van a paprikaűzér kedéssel. És nyilvánvalóan helyte­len, hogy a sióagárdi falu felelős és az említett alhadnagy a becsü­letes gazdaemberek megfélemlí­tésére használják fel hatalmukat; Még annyit, hogy a sióagárdi sza­kaszvezető már elnyerte méltó büntetését és tudomásunk szerint, az alhadnagyot is felelősségre von­ják. „lyincs, nazitag nem tuaou csinálni. Majd talán holnap többet tudok mon­dani.” Kedden már küldöttség ment: — Vidéki levegőre szomjazik újságunk. Benzin kéne, mert azért mégsem tolhat­juk az autót. Válasz kedden sem volt több a hétfőinél: „Majd talán szerdán.” Szerdán ismét jelentkezik a küldöttség s kicsit félénken előadja, hogy benzin kéne, még mindig nem megy a motor' benzin nélkül. „Azt hiszik, hogy akkor tudok adni, ha mindennap könyörög­nek?” — válaszolták. Mi nem hittük, csak a benzint kértük s végül kaptunk egy megnyugtató választ: — Egy hét múha talán lesz valami eredmény. — „Láthatják — mondták egy hét múlva —, minden erőfeszítést megteszünk, hogy maguknak legyen benzinük, hi­szen nekünk nem lehet mindegy, hogy milyen az újság színvonala. Mi úgy gon­doskodunk az elvtársakról, mint saját magunkról, de hasztalan minden erőfe­szítés, még nekünk sem igen van benzi­nünk. Azt Ígérték, hogy holnaputánra kapunk hatvan litert.” „Holnapután” meg is tudjuk, hogy valóban kapott benzint a gazdasági osztály és erre az egész szerkesztőség lohol és majd úgy döntjük be a gazdasági osztály ajtaját: „Benzint, vagy olyat mondunk, hogy...” — NYUGALOM elvtársaim, nem úgy megy ám az, hogy „benzint!...” Ami kicsi volt, azt kiosztottuk a mi ko­csijainknak. , Persze nem mondtunk olyant, ami­lyent akartunk, inkább nyeltünk egyet, földig érő orral visszasétáltunk a szer­kesztőségbe és az ablakon keresztül egész délelőtt azt nézegettük, hogy hány kocsi áll a kapu előtt — tele benzintar­tállyal, mert értekezlet lévén, senki sem megy velük és a mi kocsink pedig mennyire menne, ha lenne szegénynek benzinje. De nincs egy árva csöpp sem. Hja, kérem, rólunk az a szerv gon­doskodik, amelyiknek nem mindegy, hogy milyen lesz az újság színvonala . . . Azóta az újságírás csak amolyan mel­lékfoglalkozásunk. Helyette kísérlete­zünk. Azt akarjuk kikísérletezni, hogy I LLLLv I U/CJ yLL 1/. -IV-iLl/f rv b UCbiU ICd/VLÁ/1, oAU" leadva! Egyik fiú: Nagyon könnyen ment papa, egyikünk odatartotta a köszörű­kőhöz, amíg kilyukadt a nadrág. KATONÁEKNÁL Őrmester (egy újoncot őrnek állít­va): Ha észreveszed, hogy jön az ez­redes, szaladj értem., itt leszek a kocs- ' mában. Megértet ed? Újonc: Igenis, kérem. Őrmester (kétízben is visszatérve): Még mindig nem volt itt. Ha észre­veszed. hogy jön, csak jöjj ám! Eközben jön az ezredes, az újonc mi­után tisztelgett neki, megkérdi: — Ugyebár az úr az ezredes? — Há' persze, hogy én vagyok. i — No, hát akkor csak azt mondom, i hogy lesz magának nemulass, az őr- i Egyre többen kéritek iparigazol'ványt Amióta a sajtóban és rádióban megjelent az a hír, hogy a kormány ehetővé kívánja tenni, az eddigi gyakorlattól eltérően, a kisipari és úskereskedelmi engedélyek kiadásá­lak szélesítését, s azok anyaggal, hi­tellel és más egyéb kedvezményekkel való segítését, nemcsak azok között ett úrrá nagy megnyugvás, akik iparjogosítvánnyal rendelkeznek, ha­nem egyre másra jelentkeznek olya­nok is, akik régen beadták engedé­lyüket, s most újra meg akarják kez­deni működésüket. Nemrégen jelent meg ez a kisipa­rosságot és kiskereskedőket meg­nyugtató hír és Szekszárd városban máris többen jelentkeztek a városi tanácsnál a fent említett engedélyek kiváltása érdekében. így például a városi tanács ipari osztályán érdek­lődve megtudtuk, hogy már eddig is összesen 15 kérelem futott be ipar­gyakorlási engedélyre. Van közöttük lakatos. kőműves, vegytisztító, aszta­los, kefekötő, kovács, szobafestő, szabó, cipész. A kereskedelmi osztályon is azt közölték velünk, hogy közel 20 kére­lemmel fordultak hozzájuk, közöttük vegyÁs-. divatáru, gyümölcs-, zöld­ség-, baromfi-, tojás kereskedői jo­gosítványért. Megtudtuk, hogy ez még csak a kezdet, s a jelentkezők száma szinte napról-napra szaporodik. Arról is hírt adhatunk, hogy a kérelmek el­bírálása. illetve a jogosítványok ki­adása folyamatban van.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom