Tolna Megyei Népújság, 1956. december (13. évfolyam, 281-306. szám)
1956-12-18 / 295. szám
1956. DECEMBER 18. TOLNA MEGYEI NfiPÜJSÄG 3 Ráfizetünk-e a szovjet—magyar kereskedelemre ? Mindenféle téves nézet terjedt el a szovjet—magyar gazdasági kapcsolatokról. Sokan azt állítják, hogy a Szovjetunió Magyarországot gazdaságilag kizsákmányolja. S ezeket a nézeteket a becsületes emberek többsége elhiszi. Nem is tehet mást, mivel ezt a tények alapján, nyilvánosság előtt még senki meg nem cáfolta. A Rákosi-rezsim népet semmibevevő politikájára az is jellemző volt, hogy még a számukra kedvező jelenségekről sem tartotta érdemesnek a dolgozókat tájékoztatni. E cikk keretében nem kívánunk foglalkozni a gazdasági kapcsolatok sokfajta ágával, csupán eggyel, az árproblémákkal. Nem kétséges, hogy a gazdasági kapcsolatban sok előnyös, de néhány előnytelen vonás is fellelhető. Nem tekinthető egészségesnek például a többi között éppen a szovjet rendelések függvényeként kialakult magyar gépipar szerkezete. Az, hogy sok anyagigényes gyártmányt termelünk (hajó, lokomobil, gőzmozdony, teherautó stb.), noha nyersanyagokban szegények vagyunk és elhanyagolták a munkaigényes iparagak fejlesztését. Most azonban vizsgáljuk meg, hogy a népgazdaság így kialakult struktúráján nyugvó szovjet—mgyar kereskedelmi kapcsolat számunkra előnyös-e vagy sem. A kérdést elsősorban az dönti el, hogy milyen áron adjuk el termékeinket, illetve milyen áron vásároljuk meg a Szovjetunióból beszerzett árukat. A Szovjetunióval folytatott kereskedelmünk alapvonása, hogy elsősor ban nyersanyagot hozunk be és készárut viszünk ki. A behozatal mintegy 90 százaléka nyersanyag. Ez számunkra azért rendkívüli fontosságú, mert sok nyersanyagban szegények vagyunk és a Szovjetunióból a nyugati államokban nehezen beszerezhető nyersanyagokat is hosszúlejáratú szerződések útján biztosan megvásárol hatjuk. A nyersanyagokért elsősorban készáruval fizetünk. A Szovjetunióba irányuló exportunk több mint 60 százaléka gépipari termék. Minden híresztelés ellenére mezőgazdasági cikket alig vásárol tőlünk a Szovjetunió. A kivitelnek mintegy 10 százaléka csupán a mezőgazdasági termék, ennek is a zöme iparilag feldolgozott áruféleség. A kivitel többi része elsősorban könnyűipari cikk, pamut- és gyapjúszövet, bútor, cipő stb. Ez az áruösszetétel számunkra előnyös. Sokkal előnyösebb a nyugati országokkal folytatott kereskedelmünknél. A tőkés országokból importunk mintegy 60—70 százaléka erejéig nyersanyagot hozunk be. De mivel fizetünk ezért? 50—55 százalékban mezőgazdasági és 20—25 százalékban pedig könnyűipari termékkel, vagyis olyan cikkekkel, amelyekre a lakosságnak itthon is nagy szüksége v in. Lássuk most már, milyen áron adunk és veszünk. Az adás-vétel árait még 1948—49-ben állapították meg az akkori nemzetközi árszínvonal figyelembevételével. Ezeket az árakat ki- sebb-nagyobb ingadozásoktól eltekintve a legutóbbi időkig is érvényben tartották. Ez egyformán vonatkozik az eladott és a vásárolt cikkek, re. Mi jellemezte ezalatt a hat-hét esztendő alatt a világpiaci árak alakulását? A nyersanyagárak majdnem kivétel nélkül emelkedtek, különösen a koreai háború időszakában. A háború befejeztével az árak ugyan csökkentek, de még most is jóval az előző időszak árai felett vannak. A készáruk ára, elsősorban a textiliáké és a gépeké viszont a nagy nyugatnémet, amerikai és japán dömping miatt jelentősen csökkent. Ilyen körülmények között a Szovjetunióval folytatott kereskedelmi kapcsolat — legalábbis ami az árszínvonalat illeti — egyre előnyösebbé vált. Hiszen a nyers- anyagárak nem, vagy alig emelkedtek, a tőlünk vásárolt készáruk árát viszont — a Nyugattal ellentétben — nem, vagy alig csökkentették. Lássuk a tényeket. Ha például a gépipar termékeit nyugati országokban kellett volna eladnunk, valamivel több mint 10 százalékkal kevesebbet kaphattunk volna értük, mint amennyiért a Szovjetunió azokat tőlünk megvásárolta. Még kedvezőbb a helyzet a Megnevezés Év pamutszövet 1951 1952 1953 1954 1955 selyemszövet 1951 1952 1953 1954 1955 l női cipő 1951 1952 1953 1954 1955 És ezek nem kiragadott példák, már csak azért sem, mert a forgalomból a legnagyobb értékeket képviselik. öt év alatt csak a könnyűipari cikkek eladásából 732 millió deviza-forinttal többet vettünk be, mintha ugyanezeket az árucikkeket Megnevezés Év réz 1951 1952 1953 1954 1955 nikkel 1951 1952 1953 1954 1955 kohókoksz 1951 1952 1953 1954 1955 fenyőfűrészáru 1951 1952 1953 1954 1955 Hasonló a helyzet olyan fontos más alapanyagoknál is, mint az ólom, az ón, a nemesacél, az ammóniákszóda, a rézgálic, a bányafa, a tűzifa stb. Hozzávetőleges számítás szerint külkereskedelmi mérlegünk évenként mintegy 300—400 millió deviza- forinttal volt kedvezőbb a Szovjetunióval, mintha ugyanezt a forgalmat a tőkés országokkal bonyolítottuk volna le. (A magyar uránérc feltárásáról és eladásáról szóló szerződés is kedvező számunkra. Értesülésünk szerint a forradalmi munkás-paraszt kormány a közeljövőben ezt is nyilvánosságra hozza.) Mégis, mi adott még a jószándékú embereknek is alapot arra, hogy a szovjet—magyar kereskedelmi kapcsolatok árproblémáiról annyira kedvezőtlen képet fessenek? Elsősorban az, hogy az Amerika Hangja, a Szabad Európa-adó már évek óta kürtöli világgá: a Szovjetunió kizsákmányolja a magyar népet. S ezt a Rákosi—Gerő-klikk nem tartotta érdemesnek a tények alapján megcáfolni. Titokzatosság, a nép félrevezetése — ez volt a módszerük. Ezt használták ki azután az ellen- forradalmi elemek szovjetellenes uszításra. A téves nézetek elterjedéséhez az is hozzájárult, hogy az áruforgalmon kívül pénzforgalomban a forintot rubelre nem a reális vásárló értéknek megfelelő arányban váltották be. (Az áruforgalomban az adást könnyűipari gyártmányoknál, ahogyan azt a következő táblázat adatai is igazolják. (Az árakat dollár alapon számítottuk át devizaforintra.) Egység Egységárak szovjet tőkés vásárlás deviza forintban 1000 négyzetm. 7 417 4 875 7 608 3 395 7 771 3 243 7 054 3 151 8 079 3 027 1000 négyzetm. 12 375 10 124 12 401 5 820 12 893 5 215 9 897 5 353 9 256 4 818 1000 pár 55 170 41 697 53 600 41 697 53 207 36 440 52 192 36 230 62 200 30 060 tőkés piacon adtuk volna el. De vizsgáljuk meg a mérleg másik oldalát, vagyis azt, hogy milyen áron vásároltunk nyersanyagokat a Szovjetuniótól. Legegyszerűbb itt is, ha ezt a kérdést a legfontosabb néhány nyersanyagon keresztül mutatjuk be. Egység Egységárak szovjet ' tőkés vásárlás deviza forintban tonna 6173 12 940 6 447 14 667 6 378 9 182 6 387 9 422 11 661 11 063 tonna 10 633 10 428 14110 47 620 13 965 109 857 13 804 70 000 13 862 43 850 tonna 215 265 230 236 235 271 234 192 234 265 köbméter 370 494 457 473 459 435 445 415 458 493 és a vételt is rubelban számolják, itt tehát rubel—forint átszámítás nincs.) Egy rubelért ugyanis 2,93 forintot kellett fizetni. A tényleges vásárló- értéke a rubelnak pedig legfeljebb másfél forint. Eszerint tehát az a magyar utas, aki a Szovjetunióba ment és forintját rubelra váltotta at, azért csak fele értékű rubelösszeget kapott. Ha viszont a Szovjetunióból jött valaki Magyarországra és rubeljét forintra cserélte be, kétszeresen jól járt. Nem kétséges, hogy ez az átváltási árfolyam igazságtalan volt. De nézzük meg ennek a pénzforgalomnak a nagyságát. Egy évben áruforgalmon kívüli pénzforgalmunk a Szovjetunióval körülbelül 120 millió deviza forint, amit a diplomaták, az ösztöndíjasok, és egyéb, a Szovjetunióba, illetve onnan Magyarországra utazók költségeire fordítanak. Erre tehát évenként mintegy 50—60 millió deviza forintot ráfizettünk. De amint látható, ez az áruforgalomból származó haszonnak csak 15—20 százaléka. A szovjet kormány megegyezett a magyar kormánnyal és a rubel —forint elszámolását 1956. január 1- től visszamenőleg új alapokra helyezte. összefoglalva: láthatjuk tehát, hogy a szovjet—magyar kereskedelmi kapcsolatok árkérdései kedvezőek számunkra. Ebből is az a tanulság, hogy a kormánynak a nép előtt őszintén fel kell tárnia a legkényesebb gazdasági kérdéseket is, mert csak ez ad egyedül módot a rémhírek, a rágalmak megcáfolására és az ilyen politika képes egyedül a kormány iránti bizalmat megteremteni. „Csüggedhetetlen bátorsággal“ „A ki meggyőződését princípiumokra nem alapítva, gondolkozásában a szél változása szerént ingadoz, nem érdemli meg a férfi nevet. Csak az érdemes ezen nevezetre, aki, bár maga maradjon is egy ellenséges világ közepette, csüggedhetetlen bátorsággal védi azt, a mit igaznak lenni lelkében el- esmért.” Kossuth Lajos. Sokat, nagyon sokat mond ez az idézet a rna emberének is és mondott volna ugyanannyit a Rákosi-éra embereinek is, ha vettek volna fáradságot és gondolkozva elolvasták volna Kossuth sorait intő vagy józanító szavait. Igaz akkor Sztálint olvasni nagy érdem volt, Kossuthot viszont nem. Ez talán érthető is volt mai meg ítélés szerint az akkori országfő elgondolásából kiindulva, mert ha valaki Kossuthot olvasott volna és például a fenti idézet szerint cselekszik, feltétlenül szembetalálta volna magát Rákosi elgondolásával, mond. hatjuk: alattomosan kidolgozott nemzetellenes politikájával. Az idézet, má_ sodik mondata ugyanis bárkit, aki őszinte felelősséget mert érezni a nemzet és a magyar nép ügye iránt, feljogosított volna arra, hogy saját véleménye alapján, e felelősségből kiindulva szembeszegülhetett volna e nemzetellenes politikával. Ez a mondat ugyanis minden becsületes magyar arra buzdít, hogy igaza mellett, melyet az ország boldogulása érdekében érez, kiálljon, csüggedhetetlen bátorsággal harcoljon az ellen amit a nép érdekeivel ellenkezőnek tart. Felvetődhet a kérdés, hogy miért nem léptek fel határozottan a Rá- kosi-önkény ellen azok, akik olyan elhatározással indultak el hivatali útjukon, hogy a népet szolgálják. — Miért nem léptek fel, amikor valamennyien abból az osztályból jöttek, amely ellen irányult tulajdonképpen ez a politika: a dolgozó nép közül. Sokan gondolkoznak e kérdésen, ami nem baj ugyan de ezzel egyidejűleg elfeledkeznek olyan dolgokról, ami ennél fontosabb, megfeledkeznek arról, hogy egy ugyanilyen könyörtelen hatalom próbált felülkerekedni a másik véglethez. Szilárd meggyőződéssel merem állítani, hogy Magyarországon kevés, nagyon kevés embernek a véleménye különbözik attól az elvtől, amelyet a Rákosi-politika is hirdetett, s amit tulajdonképpen ma próbálunk meg. valósítani, — a jelek szerint több sikerrel —, hogy minden hatalom a dolgozó népé legyen. Persze volt sok olyan politikusunk, akiket a nép azért küldött képviselőjéül, hogy érdekeit képviselje, de ők önálló vélemény nélkül lézengtek hivataluk biztosította lehetőségeik körében, s úgy bólintottak — hajló nádszálra emlékeztetve, amit a szél fuj, — ahogy diktálták, s akiket most a nép visszahív és helyettük olyanokat bíz meg, akiknek lesz bátorsága szót emelni, ha az ország egyetemes ellenkezése ellenére próbálna valamilyen határozatot hozni vagy elfogadni a kormány. De nem lehet egy kalap alatt minden eddigi politikusunkat sem ezzel a jelszóval félreállítani, mert az eddigi bizonyítékok alapján köztük is voltak olyanok, akik együtt szenvedtek a néppel, mert szembekerültek a diktált politikával, s akiket most kell igazán megbecsülni. Szembe mertek szegülni a Rá_ kosi politikával de szembefordultak az október 23-át követő, később ellen, forradalommá alakuló megmozdulás nemzetellenes politikájával is. Ezekben az órákban és napokban ismét sokan voltak, akik félelemből, vagy már megfélemlítve szemethúnytak. vagy elbújtak az igazságtalan cselekedetek elől, ismét azokra bízták a nép ügyeinek intézését, akik nagyon távol álltak a néptől, s terveik között még véletlenül sem szerepeltek a népérdeket szolgáló elgondolások. Ilyen esetekben van szükség az igaz, férfias kiállásra, s szükség van és lesz erre most is és az elkövetkező időkben is, amikor jólrejtett formákban, a néptől távol álló célokat akarnak a nép nevében kierőszakolni. Kossuth szavai tehát, — nem nemzeti sovinizmusról van szó, — arra intenek és figyelmeztetnek, hogy elsősorban a magyar érdekek mellett, e nép óhaját figyelembevéve és előtérbe helyezve emeljen szót az, aki e szerint érez. Akár keletről, akár nyugatról történjen kísérlet arra, hogy népünknek nem megfelelő intézkedés megtételére befolyásolják a kormányt. BUNI GÉZA. Húsz százalék Nyikorogva gördül végig már hónapok óta, Kölesd utcáin, egyik bolttól a másikig a kenyérkihordó fuvaros kétkerekű taligája. Naponta mintegy 5—6 mázsa friss kenyér elszállítását végzi. És az sem ritka eset, hogy a szomszéd faluba, Kistormásra kell egy-két fordulót kenyérrel megrakod- tan tenni. Az év elején lovaskocsi végezte ezt a munkát, majd később Mészáros László hordta a kétkerekű kocsival naponta a kenyeret. Jelenleg ezt a munkát Bartos József végzi. Mint a fuvarosokat úgy számolták el őt. Hónapok óta rendszeresen a bérből levontak 20 százalékot forgalmi- adó és jövedelmiadó címén, ami 80— 90 forintra rúg minden fizetéskor. A furcsa csupán az, hogy amíg Nedves János kétlovas kocsival fuvarozta a kenyeret, addig is 20 százalékot vontak le. Holott ő csupán egyszer annyi kenyeret vitt el. Például, ha Kistormásra szállított kenyeret (50—100 darabot) kapott érte 40 forintot. A kézikocsival most elvisznek egy fordulóra 50—55 darab kenyeret, ezért 4 forintot fizetnek. S érdekessége a dolognak, hogy mindkettőtől egyformán 20 százalékot vontak le. Bár arról értesítettek bennünket, hogy a legutóbbi fizetéskor már az elszámolás nem így történt, de mégis, mint ritka érdekesség, ez az eset az olvasó elé kívánkozik. A Szerkesztőség és a Kiadóhivatal értesíti előfizetőit, olvasóit, és üzletfeleit, hogy a mai nappal Mártírok tere 17-19 sx. alá költöxött.
