Tolna Megyei Népújság, 1956. december (13. évfolyam, 281-306. szám)

1956-12-07 / 286. szám

2

TOLNA MEGYEI NÉPÜJSÁG

1956. DECEMBER 7.

Egyes ENSZ-küldöffek megkísérlik megakadályozni a magyarországi helyzet megszilárdulását

A magyar külügyminiszter beszéde az ENSZ vitájában

KÜLFÖLDI HÍREK

mek üdültetését, illetve hosszabb időre történő ellátását ajánlották fel eddig. Berlinben már 5000 karácsonyi csomagot készítettek a magyar gyermekek részére. Szombaton 15 teherautóból álló karaván indult útnak, hogy segélyt vigyen a magyar dolgozóknak. Sok textilárut, téli ruházati cikket, gyógyszert, továbbá a Magyar Rádió részére berendezési tárgyakat tartalmaz a szállítmány

Románia a február 3-án tartandó választásokra készül. Bukarestben nagygyűlésen megválasztották a Népi Demokratikus Front 61 tagból álló központi tanácsát. A tanács elnöke Gheorghiu Dej lett. Gheorghiu Dej a nagygyűlés után a központi tanács ülésén javasolta, hogy a Népi Demo, kratikus Frontba tömörült erők egységesen lépjenek fel a választók előtt és közös jelöltekkel induljanak a választásokon.

KOMMENTAR

Megközelítően pontos adatok sze. rint az elmúlt hetekben 110.000 magyar hagyta el az ország területét. Közöttük, természetesen sok a szökött fegyenc, a kalandor, a kétes elem, — róluk természetesen hallgatnak a nyugati hírügynökségek, — de, sajnos, sok közöttük a becsületes magyar is. Ezek az elmúlt évek igazságtalanságai és a jobb jövő iránti bizalmatlanság miatt vet ték kezükbe a vándorbotot s indultak el a kétes és bizonytalan idegenbe, feledve az örök parancsot: „Itt élned, halnod kell!”

Szembe kell néznünk a tényekkel: A 110.000 magyar között nagyon sok van akinek ma is, a jövőben pedig még inkább helye van ebben az országban. Helye van, mert az a Magyarország, amely a forradalmi munkás-paraszt kormány eddigi munkája nyomán rajzolódik ki előttünk, nemcsak munkát, hanem szép és félelemmentes életet ígér minden magyarnak Olyan jövő s egy olyan ország képe tárul mind határozottabban a szemünk elé, amelyért lehet és érdemes is dolgozni. De sokan ma még nem látják ezt, szemüket elhomályosítja mindaz a sok keserűség méltánytalanság és igaz. ságtalanság, amit az elmúlt években el kellett viselniük. És nagyon sokan, becsületes, jószándékú emberek inkább a vándorbotot veszik a kezükbe, inkább a kétes idegent választják. Mi vár rájuk ott kint, milyen életet biztosít nekik a „szabad világ?” Ma már tudjuk, a vissza érkezett szemtanuk szépítgetés nélkül elmondták, hogy milyen embertelen körülmények között élnek az ausztriai gyüj tőtáborok lakói, s a nyugati emberpiac milyen munka- lehetőségeket kínál a kivándorolt magyaroknak.

A kormány a legmesszebbmenő megértést és jóindulatot tanúsítja velük szemben, amikor teljes bűn. tétlenséget biztosít mindenkinek. A magyar hatóságok az elveszett fiúnak kijáró szeretettel fogadnak min den visszatérő magyart: A határon meleg szállóhelyet és bőséges étkezést kap mindenki. A kormányt a visszatérőkkel szemben az emberiesség és a megértés vezeti, ezért fogadja szeretettel a visszatérőket, mert a Rákosi-rezsim keserű évei után minden magyarnak hazát akar adni. S a kimenekültek legnagyobb része meg is érti ezt: Naponta ezrek térnek vissza otthonukba és munkahelyükre. Mert egyre többen ismerik fel, hogy azért a Magyar- országért, amit a forradalmi munkás-paraszt kormány képvisel, lehet és érdemes is dolgozni.

Jugoszláv—görög tárgyalások kezdődtek

A belgrádi rádió jelentette, hogy a jugoszláv fővárosban megkezdték a jugoszláv—görög tárgyalásokat. — A

Szovjet kedvezmény nusztriáíiak

Raab kancellár az elmúlt napokban a minisztertanács ülésén közölte, hogy a Szovjetunió hajlandó lemondani a jövő év első három hónapjában esedékes százezer tonnás nyersolaj szállításáról és kész helyette más osztrák árut elfogadni. Ezzel a megegy'zés sei lényegesen enyhül Ausztriában a fűtőolajhiány.

nemzetközi helyzetre és a két ország kölcsönös kapcsolatára vonatkozó tár. gyalásokat jugoszláv részről Tito elnök görög részről Karamanlisz miniszterelnök vezeti. A tárgyalások utáni ebéden Kardelj és Karamanlisz beszédet mondott. Kardelj kifejtette, hogy a Jugoszlávia és Görögország közötti jóviszony nagyon fontos a béke érdekében. Ez a viszony pé da arra, hogy két különböző társadalmi rendszerű állam között lehetséges az őszinte együttműködés. A Balkáni Szövetségről szólva kijelentette, hogy ennek tevékenysége hasznos. Karamanlisz beszédében hangsúlyozta, hogy a két ország között nincsenek vitás kérdések

Az ENSZ közgyűlése kedden ismét összeült, hogy folytassa a magyarországi helyzet megvitatását.

Kasszimatisz, Görögország küldötte kijelentette: Magyarország beleegyezése abba, hogy Hammarskjöli ENSZ-főtitkárt „későbbi időpontban” fogadja Budapesten, nem kielégítő. „A főtitkárt meg kell bízni, hogy egy-két napon belül utazzék Magyar- országra.“’

V. I. Szapozsnyikov, Ukrajna küldötte azt mondotta, „Magyarországon a rend és a béke helyreállítása nem elégíti ki azoknak az óhajait, akik a magyar reakciót ösztönözték és vezették.“

Mladen Ivekovics, Jugoszlávia küldötte követelte, hogy Kádár János kormánya hívja meg Hammarskjöld ENSZ-főtitkárt, utazzék azonnal Budapestre, ahelyett, hogy homályos ígéreteket tesz, amelyek szerint majd valamikor a jövőben fogadja a főtitkárt. A továbbiakban Ivekovics foglakozott azzal a határozati javaslattal, amelyet az Egyesült Államok támogat és amely követeli, hogy küld jenek ENSZ-megfigyelőket Magyar- országra vagy a közeli országokba. Kifejtette, hogy ilyen megfigyelők küldése a szomszédos országokba, csu pán bonyolultabbá tenné a helyzetet.

K. V. Kiszeljov, Belorusszia külügyminisztere arról beszélt, hogy belga toborzók „sorra járják a magyar menekülttáborokat, ahol olcsó munkaerőt keresnek a belga bányák részére, hogy helyettesítsék azokat az olasz bányászokat, akik a legutóbbi szörnyű belgiumi bányaszerencsétlenség után elmenekültek onnan.” Bejelentette, hogy Belorusszia nem szavazza meg a 14 ország határozati javaslatát.

Az ülés délután folytatódott. C. J. Arrubia, Colombia küldötte kijelentette, az ENSZ-nek többet kell tennie, mint puszta határozatokat hoznia.

C. De Freitas-Valle brazília küldötte kijelentette, „most, hogy Tito marsall nyilatkozott, elsőízben kaptunk első kézből tájékoztatást, mert Tito maga is részt vett a magyarokkal folytatott egyes tárgyalásokban. Idézte Titónak Pulában tett kijelentéseit, s bejelentette, hogy hazája haj landó 3000 magyar menekültet befogadni.

Horváth Imre beszéde

Horváth Imre magyar külügyminiszter sajnálkozását fejezte ki. afölött, hogy sok küldött semmiféle figyelemben nem részesíti kormányának azt az álláspontját, amely szerint „fennállott annak komoly veszélye, hogy Magyarországon a fasizmus jut hatalomra.“

„Bármennyire sajnálatos,

egyes küldöttek megkísérlik a közgyűlésben megakadályozni a magyarországi helyzet megszilárdulását

és ezzel mesterségesen élesztik a feszültséget és veszélyeztetik a nemzetközi békét; — mondotta. Biztosítom mindazokat, akik abban reménykedtek, hogy hazámban szocializmusellenes kormány kerül uralomra, ábrándjaik szappanbuborékként szertefoszlanák. Ezeknek az országoknak tudó. másul kell majd venniök, hogy a Kádár-kormány a magyar nép törvényes kormánya és az is marad, bármennyire is szeretnék, hogy ez másképpen legyen.’“

A továbbiakban beszámolt arról, hogy a Nemzetközi Vöröskereszttől, valamint más országoktól és szervezetektől kapott segítség körülbelül a fele annak, amit a szocializmus orszá gai nyújtanak.

Horváth Imre cáfolta, hogy történtek deportálások és — mint mondotta — „ezek a híresztelések a magyarok tízezreit indították arra, hogy elhagyják hazájukat.”

A magyar külügyminiszter elmondotta, hogy utasítást kapott, adja át „kormánya meghívását az ENSZ-fő- titkárának, látogassan el Budapestre.“ Beszámolt arról, hogy ennek megfelelően közölte Hamarskjölddel, készen áll, hogy „találkozzék vele és megvitassa látogatásának időpontját és körülményeit."

Hammarskjöld közölte a közgyűléssel, érintkezésbe lép Horváth Imrével, látogatása időpontjának megbeszélése végett.

Krisna Menőn, India küldötte azt mondotta, kormányát mélyen aggasztja a magyarországi helyzet. Elmondotta, hogy Indiának már van nagykövete Magyarországon, így hazája nem támogathatja a határozati javaslatnak azt a szakaszát, amely „magyar hatóságokról“ beszél.

Ami Indiát illeti, álláspontja szerint a Kádár-kormány Magyar- ország kormánya. ENSZ-megfigyelők küldése á Magyarországgal szomszédos országokba teljesen helytelen — jelentette ki Krisna Menőn. Hozzáfűzte, hogy ebből kifolyólag India nem szavazza meg a határozati javaslatnak ezt a szakaszát. A javaslat többi részét, bizonyos változtatásokkal megszavazza.

Az ENSZ határozata a magyar kérdésről

Az ENSZ-közgyűlés kedd éjszakai ülésén határozatot fogadott el a

Nasszer egyiptomi elnök szerdán este újabb tanácskozást folytatott Kiszeljov szovjet nagykövettel. A

megbeszélés félórahosszat tartott.

*

Spaak belga külügyminiszter a szenátusban egy interpellációra válaszolva, kijelentette, hogy nem alkalmazzák az ezév szeptemberében Moszkvában aláírt belga—szovjet kul turális egyezményt. Nem fog összeülni az egyezményben tervezett kulturális bizottság és nem kerül sor egyéb tervezett kulturális kapcsolatok létesítésére sem, — mondotta a belga külügyminiszter.

*

A Német Demokratikus Köztársa. ság lakossága körében eddig 6,554.000 márka gyűlt össze a magyar nép megsegítésére. Ezen felül mintegy 2 és félmillió márka értékű anyagi adományokat juttattak el a bizottsághoz. A Német Demokratikus Köztársaság dolgozói mintegy 6000 magyar gyérmagyar kérdésről. A határozat, amelyet Argentína, Ausztrália, Belgium, Kuba, Dánia, az Egyesült Államok, Írország, Olaszország, Norvégia, Pakisztán, Hollandia, Salvador, Svédország és Thaiföld terjesztett elő, megismétli a szovjet és a magyar kormányhoz intézett felhívását, kérve őket: engedélyezzék, hogy az ENSZ megfigyelői magyar területre léphessenek, szabadon mozoghassanak és megállapításaikat közölhessék az ENSZ főtitkárával. Felhívja a szovjet és a magyar kormányt, hogy legkésőbb december 7-én tájékoztassák az ENSZ főtitkárát, hogy hajlandók-e fogadni az ENSZ megfigyelőit. Javasolja, hogy az ENSZ főtitkára addig is tegyen intézkedéseket általa kijelölt megfigyelők azonnali Magyar- országra és szükség esetén más országba való küldéséről is.

magam, akiben te sem hiszel, hanem mondd ki az igazat, amiről úgyis ar.y- nyi ideig kellett hallgatnod.

De a jótékony sors váratlanul közbelép. Hozzánk fordul D., s mintha a legártatlanabb dolgokról beszéltünk volna, kimutat a kocsi ablakán; Tren- csénbe érkeztünk. Az autó befordul a városka főterére és lassít. Az ég felhős, enyhe szél fúj. S a meredek hegyi úton megindulunk a vár felé.

*

Trencsénteplicben Hölderlin versét mormolom, a helynek és a nosztalgiának megfelelő módosítással: Nur einem Sommer gönnt ihr Gewaltigen! Und einen Herbst zu reifem Gesänge mir — in Trencsénteplic.

*

Éjszaka esett, de reggelre teljesen kitisztult az ég s ebben a korai verőfényben mond búcsút az utas a Városnak, ahol átmenetileg boldog otthont talált. A hajnali párák lassan felengednek, de a Hviezdoslav tér fáin még az éjszakai nedvesség csillog. Az utas kis podgyásszal érkezett, s most, esőköpenyét vállára dobva, így bandukol végig a városon, kezében lóbálva útitáskáját. Szándékosan nem ül villamosra, mintha ezzel Is halogatni akarná az indulás percét; még itt van, még minden sejtjében érzi ezt a boldog idegenséget, s talán azt Is hiszi, hogy tovább tart e varázs, ha gyalogosan baktat ki a pályaudvarra. Erre a jámbor öncsalásra valószínűleg szüksége is van, mert most, egykét órával a búcsú és az eíindulás előtt, csak elfogódott zavart érez. Amit látott és ami otthon vár rá, akaratlanul is összehasonlításra készteti s a végső számadás egyenlege nem ad megnyugtató választ arra, amire pedig most felelnie kell. Az utas szívére tett kézzel vallhatja Isten és ember előtt, hogy semmi része abban, ami néhány óra múlva Szobnál várja, mert az elmúlt hét esztendőben legfeljebb az volt a bűne, hogy hallgatott, amikor teli torokkal tiltakoznia kellett volna. Hét éven át gyáván lapult, ezt nem akarja szépíteni sem, de ez a gyávaság nem ösztönös félelem volt-e, az a mindenre kész elszántság, amely már a halálba is bele tud törődni? Most lenne szükség arra, hogy hinni tudjon, nem a csodában és a valószínűtlenben, hanem csak

abban, hogy érdemes hazatérnie. Mert egy kiegyensúlyozott és derűs országot látott és megtudta, hogy így Is lehet, sőt a sztálinizmus sötét éveiben is lehetett így építeni a szocializmust, okosan ős megfontoltan, gyilkos politikai perek és gazdasági zűrzavar, tragikusan visszaeső életszínvonal és földalatti gyorsvasút nélkül. Az utas, hét szomorú esztendő tanúja, tudja, hogy a hazai föld ezer gonddal várja, de abban sem kételkedik, hogy most, az egyre tisztuló légkörben felelősség is hárul rá, mert valószínűleg egy kicsit tőle is függ, hogy nem az elkövetkezendő hét, hanem sokszor hét esztendő hogyan alakul, s ml valósul meg mindabból, amiért ma már legalább lehet harcolni.

Nem a jelszavak és az ütemes tapsok undorító módszerével, hanem munkával, mely felépíti és jóváteszi mindazt, ami évek óta összeomlott. — Enyhe és megbocsátható irigységgel nézi az értelmet és hitet sugárzó várost, mely átmeneti otthona volt, s ebből szeretne magával vinn!, sok évre valót, ebből a hitből, annyit, hogy akkor se fogyjon ki teljesen, amikor a legjobb szándék és a tiszta becsületesség újra meg újra beleütközik majd a sztálini évek ittmaradt köveibe. A munka és a harc értelmét akarja magával vinni, mert hinni akar abban, hogy lehet és érdemes is. Hét esztendőn át csak keserűség volt benne, mely beleette magát sejtjeibe, a ruhája szövetébe, s mindabba, amihez hozzáért. Mert az ország, amelyet hazájának hitt, keserű börtönné vált ezekben az években, s bármennyire is szeretne szabadulni az emlékek kínjától, még minden ezt a keserűséget leheli. De most megtudta, hogy máskép is lehet. S csak ez a távoli reménység oldhatja fel a búcsú zavart elfogódottságát, amely azzal bíztatja, hogy semmiféle harc nem lehet hiábavaló.

— Majd az úton a Toldit olvasom, — gondolja s megy tovább a napfényben, a vasutáiiomás és a távoli haza felé.

1956 szeptember.

ÚTKÖZBEN

SS

Irta: CSANYI LÁSZLÓ

vr.

Százkilométeres sebességgel vágtatunk a Vág völgyében s két útitársam, a pozsonyi egyetem magyar tanszékének két adjunktusa, a magyar irodalmi viszonyokról faggat. Akadozva és nehézkesen felelek, mert ezek a kíváncsian nyílt kérdések zavarba hoznak. Kit tartunk a legnagyobb élő költőnknek, mi a véleményem Veres Péterről, megjelennek-e végre Németh László tanulmányai? Miért kapott Kos- suth-díjat X és Y a Kossuth-díja ellenére is tehetséges-e? Kár lenne rossz hírünket újabb tényekkel bizonyítani, ezért a lehetőség szerint kitérek a válasz elől. T. azonban, aki csupa tűz és energia, most már kérlelhetetlenül nekem szegezi a kérdést:

— Mi volt az utolsó nagy esemény a magyar irodalomban?

— Ne haragudj, — felelem két elsuhanó várrom között — csak azt mondhatom, amit Riedl mondott vagy negyven éve: a Toldi szerelme megjelenése óta nem volt nálunk irodalmi esemény.

T., aki Nagyszombat határában Pázmányt idézte, most Aranyról kezd beszélni. Semmi kétség, a magyar irodalompolitika első káros beavatkozásának eredménye a Toldi szerelme volt, ez a suta remekmű, amit a kortársi erőszakosság hozott létre. Tipikus példája annak, amikor az író nem térhet ki a korszellem elől s Arany esetében annál kevésbé, mert maga idézte azt fel. De egyáltalán van-e irodalmi korszellem s Gyulai nem ’n- kább a saját vezért becsvágyának akart csak érvényt szerezni? A hatalom gyakorlásának ez a kíméletlen módja, még ha Gyulai lángész volt is, képes volt arra, hogy Arany félbehagyja a Bolond Istókot s belemerüljön egy ál-lovagkorba, kedvetlenül, maga is unva ezt a rákényszerített vállalkozást.

— Az analógia talán nem erő’tetett, — mondja T. — a magyar irodalom az elmúlt tíz évben egy ilyen túlméretezett Arany—Gyulai harc

volt, sajnos Gyulai és Arany nélkül. Ha az irodalompolitikát ezekben az években egy Gyulai méretű lángősz csinálja, valószínűleg akkor is ... — a mondatot szerencsére nem fejezi be s ennek csak örülni lehet. Az ókori mondás egy kicsit megváltozott: a holtakról bármit, de az élőkről csak jót, vagy semmit. Inkább az utóbbit választom.

Már Trencsén felé száguldunk, amikor D-től megtudom, hogy egy szállodában lakom egy volt miniszterünkkel és egy volt államtitkárunkkal. Nincs okom különösebb örömre, de amint kiderül, a hajdani államtitkár sem váltott ki túlzott lelkesedést a pozsonyi egyetem magyar tanszékén, ahol rövid látogatást tett.

— Az elmúlt évekről nem lehet ilyen cinikusan beszélni, — mondja T. — s főleg azoktól furcsa az ilyesmi, akik cselekvő részesei voltak mindennek. Ha Németh László ma azt mondja, hogy számára sajnos egy kicsit későn jött az új szellem, ezt vele a becsületes őszinteség mondatja. De egy hajdani államtitkár ne legyen cinikus.

D. most már tűzbejött, szokása ellenére cigarettára gyújt s izgatottan fújja a füstöt.

— És ha már itt tartunk, lehet-e hinni azoknak az íróknak, akik nemcsak kiszolgálói, de egy kicsit talán kezdeményezői is voltak a személyi kultusznak? Hiteltérdemlően elítélhet-e egyes személyeket most az, aki ugyanezekben a kárhoztatott személyekhez ünnepi ódát írt, gátlás, sőt ízlés nélkül?

Jó isten, hova jutottunk, gondolom kétségbeesve, de T. kíváncsisága már a kíméletlenséggel határos. Mert ha .őszinte akarok lenni, elég-e, ha a korszellemre hivatkozom, vagy az emberi esendőségre? Miért nem beszélek arról, hogy Kodolányi nyolc esztendőn át az éhhalál szélén állt, de azért megírta a Mózest, s a Kossuth-díjjal dekorált régi barátok csábításának is ellent tudott állni? Ne azt mentsd, biztatom